Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1996. 7.sz.
 Wehner Tibor
Martyn Ferenc-szobor Tatán
 
 

Egy régi terv, egy több mint tíz esztendeje megszületett idea megvalósulásának lehettünk tanúi 1996. május 18-án: Martyn Ferenc művészi végrendelete szellemében új szobor került talapzatára Tata városában, az Öreg-tó partján. A történet még a nyolcvanas évek derekán kezdődött. Martyn Ferenc festőművész, a század képzőművészetének e kimagasló jelentőségű mestere a tatai tóparton üldögélve, rajzolgatva akkoriban azon tűnődött, hogy egyik szobrát e bensőséges hangulatú - őt a délfrancia kisvárosokra emlékeztető - környezetben szeretné elhelyezni. "Ide, a Vár mellé, a tópartra szeretném, ha felállítanák a Vitorlást, két és fél méteres méretben, bronzból, talán süttői kőből faragott posztamenssel. - mondotta. A terv valóra váltását kezdetben adminisztrációs nehézségek akadályozták, majd közbeszólt a művész 1986-ban bekövetkezett halála, később pedig az anyagi források hiánya hátráltatta a szoborállítást. A feltételek csak 1995-ben teremtődtek meg; ekkor a város és a Képző- és Iparművészeti Lektorátus együttműködése, a Martyn Ferenccel már korábban is együtt-dolgozó Friedrich Ferenc szobrászművész munkálkodása révén elkészülhetett a kisplasztika-modell felnagyított gipszváltozata, majd sor kerülhetett a bronzszobor kiöntésére, és 1996-ban a posztamens kifaragására, a környezet építészeti, kertépítészeti kialakítására is.
     A tíz esztendeje eltávozott Martyn Ferenc festőművész - akinek munkássága révén fontos kapcsolatok szövődtek az európai és a magyar művészeti progresszió áramlataiban, s akinek művészi alkotómunkája napjainkig hatón meghatározó jelentőségű a modern magyar művészet formálódásában - rendkívül sokoldalú művész volt. Nagyszabású festői működése mellett grafikai munkássága is kimagaslónak ítélhető, s szobrászként is maradandó, értékekben gazdag műegyüttest alkotott. 1985-ben a művész így vallott a szobrászathoz való vonzódásáról: "...a negyvenes években elementáris erővel tört ki belőlem a szobrászati kifejezés vágya. Megszakításokkal foglalkoztam a tervbe vett témákkal, majd a felszabadulás után kezdtek intenzívebben megvalósulni szobraim. Ekkor már teljesen különvált bennem a piktúra, ahol a színek voltak a fontosak és a két dimenzió, míg szobrászatomban a felületből kiemelkedő formák térben mozognak. [...] Miből ered szobrászi kifejezésem belső tartalma? Fő forrásterülete az öröklött szellemi tartalom. A menhirek, a cromlechek, a tengerjáró, mozgó hajók, a vitorlások, a parti kavicsok, kagylók, a tengerből kiemelkedő, az állandó ár-apályban koptatott sziklák - ezek a távolságot is kifejezik. Mindebből érzelmi kapcsolataim, ősi emlékeim segítségével formáltam szobrot - de hozzájárult a magyar folklór is. Különös módon ebbe is belejátszott a tenger világa. A természeti élmények, a természetté alakított technika került plasztikai formába.
     Az élete utolsó szakaszában Tatához oly sok szállal kötődő mester - akinek műveiből több kiállítást rendezett, s gyűjteményében kisebb kollekciót is őriz a Kuny Domokos Múzeum - néhány munkája monumentális méretben, formában köztérre is került; így Pécsett, a múzeum előtt elhelyezett szobrokra, és a Dunaújvárosban, a Dunai Vasmű főbejárata mellett megvalósított Kalapácsok című alkotásra emlékeztethetünk. Most már Tata is az állandó nyilvánosságú közösségi térbe helyezett kompozícióval tiszteleghet e művész szellemisége előtt. A tatai Vitorlás előképe az 1940-es években született meg. Tömegeiben, formáiban, kompozíciójában, szellemi sugárzásában a tengerek, a vizek világa szólal meg, úgy, hogy egyben különös, rejtelmes hangok, hangulatok is megidéződnek. Mindezeken túl a mű könnyed, derűs, játékos atmoszférája bilincselheti le a szemlélőt: a dekoratív hajó-, hal- és vitorlamotívumokat dinamikus együttesbe szervező plasztika észrevétlenül magához vonz, s gondolatainkkal máris a messzeségben szárnyal.
     A tatai Vitorlás nem valósulhatott volna meg a művész özvegyének, dr. Földi Margitnak, a Martyn-életmű gondozójának a szobor megvalósításához nyújtott önzetlen segítsége, útmutatása nélkül, és nagyon fontos szerepet vállalt Friedrich Ferenc szobrászművész is; szakmailag roppant korrekt, kitűnő munkát végzett. Nem feledkezhetünk meg a város önkormányzatának, munkatársainak tevékenységéről sem, akik ugyancsak jelentős részt vállaltak a nemes kezdeményezés, szándék realizálásában. E gesztusok, ezen aktivitás eredményeként kerülhetett a fantasztikusan szép, gyönyörű városi-természeti környezetbe, méltó helyre, tóparti helyére Martyn Ferenc szobra, hirdetve, hogy itt járt, itt időzött, itt teremtett szellemének, gondolatainak formát egy művész, hogy így gondolkozott a világról egy szobrász a huszadik század második és harmadik harmadában.