Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1996. 7.sz.
 Csűrös Miklós  
Pécsi Györgyi: Tőzsér Árpád
 

A Kalligram Könyvkiadó kortárs magyar írókat bemutató "Tegnap és Ma" című sorozatának értékes darabját tartjuk kezünkben. Mint a Tolnai Ottóról és Grendel Lajosról szóló kötetek, Pécsi Györgyi Tőzsér Árpád-portréja is a kisebbségi magyar irodalmak egyikének kiemelkedő alakját ábrázolja, éspedig a nemzeti és a világirodalom virtuálisan teljes mezőnyében elhelyezve. A felvidéki költő életműve a szerző fölfogásában annak "öntörvényű példája", hogy "miként lehetséges a régióból kiinduló és az adott régióhoz kötődő versből (irodalmi műből) egyetemes érvényű versmodellt (művet) létrehozni".
     A könyvtanulmány szoros értelemben vett tárgyát, Tőzsér költészetének jellegét és fejlődését illetően Pécsi Györgyi jó alapoknak bizonyuló előtanulmányokra építhetett: Koncsol László, Görömbei András, Ágh István, Domokos Mátyás, Elek Tibor meg mások, és persze a saját maga kritikai és összehasonlító esszéi sokban előkészítették azt a fejlődésrajzot, amely a kötetben kibontakozik. Tőzsér önreflexiói, köztük megvilágító szempontokban gazdag interjúi is rendelkezésére álltak. A forrásokat önállóan használja, koncepcióját akár a Tőzsérével szemben is rokonszenves nyíltsággal képviseli, a hatvanas évek két Tőzsér-kötete között pl. nem lát olyan minőségi különbséget, mint a költő; eltérő minősítéssel egészíti ki a szerzői önvallomást az Érintések (1972) "képileg megcsonkított gnómikus vers"-típusával kapcsolatban, amikor "a teljes csend irányába tett" olyan lépésnek is látja, "amelyből az elkövetkező hét év költői hallgatása szinte logikusan következett."
     Pécsi Györgyi efféle polemikus, pályarajzot korrigáló megjegyzéseit korántsem az öncélú ellentmondás ingere szüli; eredeti periodizációs elgondolás ölt bennük testet: a Genezis (1979) utáni, tehát a nyolcvanas években kezdődő és ma is tartó időszakot fordulatszerű fejleménynek, hirtelen emelkedésnek, minőségileg új szakasznak tekinti az életműben, amely egyszersmind "bizonyos értelemben »megszüntetve megőrizve« abszorbeálja a költői világértelmezés addigi változatait. Eszerint éppen az a hiányérzet késztette a szerzőt a könyv megírására, hogy a Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról című kötet 1989-es megjelenését nem követte a kívánatos és megérdemelt "élénk kritikai visszhang" és beillesztő továbbgondolás, és Tőzsér költészete a csúcsra érve "sem szembesült még kellőképpen a többközpontú magyar irodalomról szóló gondolkodásunkba". A Történetek... és a hat évvel korábbi Adalékok a Nyolcadik színhez e fölfogásban irodalomtörténeti rangú összefoglalásnak mutatkozik: "Tőzsér - életműve belső szerveződése során - a herderi, heideggeri, wittgeinsteini világmagyarázó stádiumokat megjárva alakítja ki a maga szintézskísérletét, szenvedi és haladja meg a nemzeti, a létfilozófiai és a nyelvkritikai világértelmezéseket, s mindezeket továbbgondolva hoz létre egy sajátos, a közép-európaiság s általában a köztes lét jellemzőit magába építő »Mittel-költészetet«.
     Arányossá és egységessé teszi Pécsi Györgyi munkáját, hogy a magaslat ismeretében, amelyen a költő az utóbbi másfél évtizedben berendezkedett, világos áttekintést tud adni az odáig vezető, nem mindig folyamatos és nyílegyenes útról is. Tartósnak látja Tőzsér világképében a biológiai determinizmust és a szkeptikus történelemlátást, de folyamatosnak azt a küzdelmet is, amelynek révén "az ösztönökkel szembeszegülő racionális és akarati önteremtő én" "hasznos energiát" fejleszt. Az elemző jó érzékkel fedezi föl a szülőföldről való leszakadásnak, a valóságról levált tudat végzetes szubjektivi- tásának azokat az eleinte lappangó következményeit, amelyek az indulatok nyomán intellektuális föloldásukat is előkészítik. Fölfigyel a "történelem-filozofikum-epikum" jellegzetes hármasának korai megjelenésére, az objektív gnómák vagy a meghatározatlan műfajú, félhosszú versek olyan spontán leleményeire, amelyek majd a Mittel-történetekben válnak többé-kevésbé tudatosan alkalmazott formaalkotó elvekké. Mégis igaza van, amikor radikális átalakulást konstatál a Genezis című kötet után: "eddig inkább a benső öndefiniálása, az énkép alakulása vezette, a téma keresése jellemezte. Tagadhatatlan persze, hogy a létező formákat saját habitusához csiszolta, s így korábbi versei is egyéni költőt mutatnak, az Adalékok...-kal azonban már a létező irodalmi formációkhoz kevéssé hasonlítható nagy versek vonulata következik.
     Az ide tartozó kötetek összefoglaló jellemzése és a kiválasztott versek bravúros elemzése meggyőz arról, hogy Pécsi Györgyi értékítélete megalapozott, érvei hatékonyak, a költő "valóban szuverén módon kapcsolódik be abba a bizonyos irodalmi világidőbe", amelyet másokkal együtt Eliot és Borges, Mészöly Miklós és Kálnoky, Holan és Herbert neve jelképezhet. A "létező irodalmi formációktól" eltérő verstípust a képtelenségig következetes szolipszizmus észjárása határozza meg. "A lét nélküli tudat, a helyéről kizökkent világ állapotában a költő »vers nélküli verseket« ír, s a kvázi-költő által létrehozott kvázi-költészet modellként képezi le a közép-európai létben az identitását vesztett Világegészt, amelyben azonban esetenként a képzelt szorongásnak is valóságos oka lehet. Megannyi találó poétikai megfigyelés közül emeljük ki az újfajta "narratív versbeszéd" sajátosságát és a Mittel-versek befogadásával kapcsolatos tapasztalatot: "A narráció kizökkenés, kétségbe- vonás, a pontatlanság, az ideiglenesség nyomatékosítása". "A vers szoliptikus valóságot teremt, az appercepció pedig valahol a vers mögött van, s az olvasóban áll össze". Még az egyszerű technikai olvasás elé is akadályt állít a Tépések című kísérleti szöveg, "a verbális és vizuális költészet kombinációja, melynek analízise egyebek között arról győz meg, Tőzsér azért vonja be közös játékba az olvasót, hogy a metafizika irányába tolt jelentésszint közelébe vezesse.
     Pécsi Györgyi nem monográfiát írt, de kismonográfiát sem, ha az utóbbin egy életművet, a szabott terjedelem nyújtotta lehetőségekhez képest minden szempontból földolgozó szakmunkát értünk. E műfaji besorolás nem csak azért lenne pontatlan, mert az életrajzi és a könyvészeti tények (a fényképekkel együtt) függelékszerűen elkülönülnek a főszövegtől, hanem elsősorban a téma - tudatos - aszkétikus körülhatárolása miatt. Ezúttal komolyan kell venni a korlátokat tisztázó szándéknyilatkozatot: "jelen dolgozatában" is), azt hadd érzékeltesse itt legalább két, a későbbi irodalomtörténeti kutatás föladatait kimondatlanul is megjelölő megállapítása: "Tőzsér személyétől elválaszthatatlan a szlovákiai magyar irodalom általános nagykorúsodása is, melyet a költő tanulmányaiban, kritikáiban, esszéiben annyit szorgalmazott, sőt bizonyos értelemben [...] az útját meg is határozta". A "szabadságte- remtéshez szükséges eszközök keresésének elméleti és gyakorlati munkáját végző Tőzsérről szólva nem tetszik aránytévesztésnek - annál inkább kidolgozandó hipotézisnek - a merész analogikus hasonlat: "a modern szlovákiai magyar irodalom az ő köpönye- géből bújt elő.