Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1996. 2.sz.
Géczi János
A helyről
 

A kecskeméti Cifra palota egyik földszinti termében áll Csikász Imre szobra, amelynek az eredetije egyébként Budapest Deák terét díszíti. A palota emeleti kiállítóhelyiségeiben legutóbb kortárs grafikusok kortárs költők műveihez készült illusztrációit állították ki; különös érzékenység és figyelem kell manapság az efféle produkcióhoz. Nem megy jól manapság se a grafikusoknak, se a költőknek, sem pedig a művészet- szervezőknek vagy lapszerkesztőknek, hiszen a szakmába való visszahúzódással együtt e hivatások társadalmi szerepe is leértékelődött. A műalkotás-környéki (teremtő és befogadó) emberek a politika, a gazdaság és az aktuál-kultúra cselekvői számára tökéletesen érdektelenné váltak; persze ezért önszerveződnek, figyelnek egymásra, teremtenek és tisztáznak, és ez így jó.
     Csikász Imre szobrát a hatvanas években azért kapta meg Kecskemét, mert Veszprém nem tartott rá igényt. A veszprémi kultúrnacsalnikok számára városuk szülötte és halottja túlságosan katolikus volt, akit halálában, akár csak a hagyatékát, nem lehetett a helyi érdekeknek megfelelően fölhasználni. Így történt, hogy Csikászról manapság lett csak szobra Veszprémnek, Raffay Béla Salföldön élő szobrász készített egy büsztöt, amely most ott áll a szürkés sárga mészkőhasábon, a Művészetek Háza udvarán. (Annak az intézménynek a függőkertjében, amelyet 1995 júniusában a városi önkormányzat felszámolt, majd pedig decemberben - kíméletlen és hosszú, országos sajtócsata után, a városban élő és a városhoz kötődő művészek perlekedése következtében - visszaalapított; miközben a régi-új használók előre sejtik, hogy a ház fenntartásához nem lesz korrekt költségvetés.)
     Csikász Álló lány művét nézegette az a parasztgúnyás bácsi, aki valamelyik környéki tanyáról kerekezett be a kiállítás- megnyitót követő költői estre (s aki a kerékpárját berakta a ruhatárba), és megállapította, hogy itt még léteznek rendes szobrok. Sőt, Benes József szétnagyított fénymásolat alapján készült grafikáit (Sziveri János és Fenyvesi Ottó egy-egy verséhez készültek), a gázlómadárforma Maurits Ferenc plakátharsány háborús történeteit és a művészkönyvek készítésében otthonos Kiss Ilona tört felületű munkáit is jóvá hagyta. A verseket végighallgatta - Buda Ferenctől Tolnaiig, Nagy Gáspártól Zalánig - aztán sietett, mintegy húsz kilométert kellett hazáig megtennie.
     És ahogy a Budapest Galéria Józsefvárosi Kiállítótermébe Baráth Ferenc plakátjai, vagy a szlovákiai Érsekújváron a Juhász R. József katalizálta Transart Communication három extravagáns rendezvénysorozata magához tud vonzani egy-egy létező, szüntelen formálódó közönséget, meg tudja teremteni a maga befogadását, ugyanúgy, a kecskeméti rendezvénysorozatnak is volt közönsége, mindent egybevetve vagy százötvenen jelentek meg a Katona József emlékét körbeálló műsorokon, s ez bizony nem alacsony létszám. Elegendő ahhoz, hogy a helynek megmutatkozzék a szellemi élete, kulturális elvárása, művészeti értéke.
     Ahogy hat-nyolc éve az Erdélyből hozzánk származott művészek, úgy utóbb a Vajdaságból elmenekült vagy áttelepült alkotók jelenléte határozza meg számos térben a művészeti közéletet: mintha újabban szervülnének a mindennapokba, holott régen ismerhető Európa sok eszméjéhez, tájához való kapcsolódásuk, korszerű vidékiségük.
     A szűkszavú Baráth Ferenc Újvidéken vált korszakos plakátművésszé, s amikor fél évtizede a Dorottya utcai kiállítóteremben bemutatkozott, a szélesebb közönség is fölfedezhette magának. Manapság folyóiratok arculatát alakítja ki - legutóbb, hogy hazabeszéljek, éppen az Iskolakultúráét -, nem egy könyvét, köztük persze számos földiét. A klasszikus tipográfia eszközeit használja, ettől konzervatív üdeség, tiszta szerkezet határozza meg a lapjait, borítóit: Sziveri János összegyűjtött versei, a Széphalom Könyvműhely Tótágas- vagy a dunaszerdahelyi Nap Kiadó Tőzsér Árpád életműsorozata, Pintér Lajos új könyve mind ezt példáznák (az olvasóknak is, ha éppen eljutnának a könyvboltokba).
     Ahogy azonban ezek a feltétlenül irodalmi értékeket képviselő könyvek nincsenek jelen sem a könyvesboltokban sem a téli könyvvásár kevés pavilonjában, úgy - a Jelenkort kivéve - a folyóiratok köré szerveződött könyvkiadók sincsenek. Termetes ismeretterjesztő művek, albumok, kertészeti, konyhaművészeti és adóügyi kézikönyvek garmadája, az amerikai krimik és a képregények jobbjai, azok ott zsúfolódnak a pultokon, az áruk iszonyatosan magas, a kivitelezésük giccses vagy feltuningolt. De vevőre így se nagyon találnak.
     Raffay Béla életművét bemutató szerény Vár utca tizenhét album Budapesten talán csak az írók boltjában kapható, vidéken pedig csupán az egyetemi városokban - lassan mégis elfogy. Genfben is vásárolják, ahol most éppen a Primaire galériában Raffay marokszobrai, kuporgó, önmagukba forduló alakjai láthatóak.
     Raffay - akit, oly sok művésztársához hasonlóan ez a korai menedzserkapitalizmus se talált meg magának, tudhatólag azért, mert a kulturális-művészeti élet mozgásait meghatározó politikai erők számára fölhasználhatatlan - svájci jelenlétéhez hozzátartozik, hogy kiállítása megnyitóján voltak vagy százötvenen. Köztük a genfi magyarok is - akik többsége csak az effajta kulturális eseményen találkozik egymással.
     Genf persze nem Kecskemét - hiába rendelkeznek hasonló lélekszámmal. Genf például a száz éves mozi ünneplésének lázában él, azaz sok, a mozgóképhez kapcsolódó eseménynek lehet tanúja a városlakó. S abból a 101 látó-dobozból még áll néhány, amelyet egy angol művész - mérhetetlen városi pénzből - azért valósított meg, hogy a városlakók megismerhessék városuk bizonyos részleteit. A kamerához hasonló kukucskáló lukhoz könyvtárakban használatos (hordozható) falépcsőkön lehet felkapaszkodni, hogy rajta átnézve egy-egy szokatlan városrészleten - Brunswick úr lovának farán, a szökőkút peremén, háztetőkön, graffitin stb. - ámulhasson el a szabadtéri tárlatlátogató.
     A Genfi tó parján, azon a helyen, ahol a leszúrt Erzsébet királynő összeesett, egy ilyen feketére mázolt szerkezet segítségével néhány méter magasból a járdára tekinthet le a néző. A járda közönséges szürke aszfalt. A képkivágatot - olyan aranymetszésesen - egy repedés osztja meg, más sajátos nincs is benne. Persze, nagyon szép a járda felszíne, néha levelek kerülnek rá, habos köpetek, kutyahúgy, remegő csokoládéfóliák, és az is megfigyelhető, hogy milyen jó minőségű cipőkben járnak a svájciak. Magyarországon ilyen kiváló bőrcipőkben csak a Vajdaságból eljöttek járnak.
     A helyre való rámutatásra - otthon - Keserű Ilona is tett kísérletet. Éppen a Cifra palota dísztermét használta fel - évtizede. A parkettpadlón gyűrt papírokból és tükrökből készített labirintust: lent, a tükrökben meg lehetett nézni mi van fenn. És meg lehetett szemlélni a lent és fent között élőt, a hely-ben létezőt: engem. Aki éppen tárlatlátogat.
     Szeretném elmondani, hogy életemben először Párizsban jártam: a decemberi Párizsban megtapasztaltam a sztrájkot. Ezért leginkább kocsiba zárva figyelhettem az agresszív, vértolulásos tömeget, vagy múzeumokban voltam.
     A Musée d' Orsay-ban (egyedül ott találkoztam magyarokkal, s ők se nagyon mertek magyarul beszélni, tapasztalható a franciák idegengyűlölete) a koppenhágai Carlsberg sörösök gyűjteményét állították ki: Gauguinek, Monet-k, Van Gogh és mások. A család életét bemutató fényképekről pedig kiderül, és senki nem botránkozott meg rajta, e dánok adott időszakban horogkereszteket aggattak ki a palotájukban. A franciák mindenesetre áradoztak, hogy mily sok korai Gauguin mentődött meg - Dániában.
     Szinttel lejjebb, alattuk Rodin, nagyon szűk és nagyon sajátos válogatásban. Egy helyre hozták valamennyi jelentős Csókot, s azokat a kisebb plasztikákat és vázlatokat, amelyek a Csók előtanulmányának tekinthetőek. Valamint kirakták a Csókot készíttető mesterről (hiszen nem ő faragta ki a munkáit, csak irányította a szakmunkásokat) készült fényképeket.
     A francia művészettörténészek szerint nyolc értékelhető Csók van (egy sincs Közép-Európában): ebből három márvány és a végső formájú, három kisebb bronz, kettő samott. És ezek a Csókok megkülönböztethetetlen értékű alkotások: többek között azért, mert időtől és tértől függetlenek és semmi sincs bennük, ami a helyre (akár létrehozás, akár a kiállítás helyére) utalna.