Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1995. 10.sz.
 Szekér Endre
Pintér Lajos: Ezredfordulóponton
 
 

Egy-egy vers vagy verskötet címe lehet jellegtelen, semmitmondó, de válhat jelképessé, fontossá, a kort és a költőt egyaránt jellemzővé. Pintér Lajos szerencsésen választotta meg verskötetének címét, melyben benne rejlik századunk korváltása, átmenetisége, a régi és az új egymásmelletisége. Maga a költő egyik vallomásában felhívta a figyelmet a korábbi korváltás, a 19. és a 20. század fordulójára, a századvég szecessziós, izmusok hatásával teljes időszakára, a modern irodalom és művészet kibontakozására - Baudelaire vagy Ady szimbolizmusától Apollinaire és mások szürrealizmusáig. Napjainkban megint fordulóponton vagyunk, pontosabban fogalmazva "ezredfordulóponton", amikor a társadalmi változások, szélsőséges politikai nézetek, az emberi kiszolgáltatottság stb. hat az irodalomra, a művészetekre. A megfogyatkozott emberség, a szellemi táplálékra mind kevesebb pénz megborzongatja az egyes embert, különösen pedig az átlagosnál érzékenyebb költőt. Mibe fogóddzon, kibe kapaszkodjon, honnan merítsen erőt?
     Pintér Lajos biztos alapokra épít. A pesti egyetem, az Eötvös Kollégium tanulmányai után Kormos István segítette a fiatal költő indulását, a Fehéringes folyók című első kötetével. Napjainkban gyakori költészetünkben az ún. hommage-vers, a szeretett előd vagy kortárs költő felidézése, alakja mögé rejtezés, költői számvetés, verses tisztelgés. Közismert az, hogy költőnemzedékek vallottak versben József Attiláról (Megtartó varázslat), Radnótiról (Radnóti koszorúja), Balassiról és másokról. Pintér Lajos különös szeretettel kötődik Radnótihoz, például a Radnóti ólomarca előtt című versében. (Jaj, most látom, a te arcod kín nem sebzi: /örökít könnyet, de szívünket ólomcsodákkal megedzi.)
     Eredeti módon követi Radnóti versélményeit a maga megfigyeléseivel, érzéseivel, a tegnapot és mát összekapcsoló költői látásmódjával a Lépcsők az Istenhegyen cím kötetével. Radnóti az Istenhegyi kert című versében a közeledő halál képeit rögzíti ("Ó, ez a kert is aludni s halni készül"), s a természeti benyomásokat keserűen általánosítja, és a maga halálát érzi előre ("S fiatal férfi te! rád milyen halál vár?"). Pintér Lajos a Lépcsők az Istenhegyen című versében a "quo vadis?" gondolatával küszködik, fordított Kőműves Kelemenként dönti, rontja a falakat, keresi s vádolja az Istent. Most pedig az Ezredfordulóponton kötetében Csokonai utolsó éjszakája címmel ír verset, folytatja az istenhegyi verseket, Hervay Gizella-mottót illeszt a Picasso éjszakája elé, Danilo Kist idézi stb. Korábbi köteteiben többek közt feltűnik Nagy László alakja, Weöres Sándor varázsos költő-egyénisége, Bartók Béla zenéje, Kormos István és Szilágyi Domokos. "Szeretnék élni kétezerig - mondom / a gyerek és agg Szilágyi Domokos sorával, / szeretek játszani/idegen költők verssoraival. / Játszani? Idegen? Hisz nem játék ez,/ s ők nem idegenek. Elidegenített rokonok." Nagyon fontosnak és most is élőnek érzem ezeket a Pintér-verssorokat, a játék, a költő-társak és a "kétezer", az "ezredfordulópont" miatt.
     Bár Szegeden született a költő, gyerekkori élményei mégis Csongrádhoz kötik. Ott volt fiatal, ott volt diák, s máig szorosan kötődik városához. Most a Fák című versét ajánlotta kedves városának, Csongrádnak, ahol a Tisza mellett jár, érzi a szél fújását, nem felejti a nyárfák, az akácfák, a fűzfák lombját, visszaemlékszik a régi árterekre. Azonosul városával: "Ha ezt a földet leköpöd, az arcomat/köpöd le. Ha ezt a házat fölszántod,/ az arcomat szántod föl." Nem felejti a környékbeli tanyákat (Fekete, fehér), a hajdani kisdiákot. De azonnal hozzá kell tennünk azt, hogy számos versében rejtetten ott találhatjuk a gyermekkori csongrádi emlékeket, a tiszai tájat. Irodalomtörténeti tény, hogy Juhász Gyula tájverseiben ott találhatjuk a Tisza-vidék impresszionista képét, bennük él rejtetten a költő magányossága vagy forradalmisága. Pintér Lajos is például az Évszakok vonulása című versében a Tiszához fut el, a Mirrorban a gyermekkori eget idézi, a Hideg van az áradó Tiszáról szól, a Ha még egyszer születnél "vers-színpadán" megjelenik a holt-Tisza, az eltűnt sással, csónakokkal. S valószínűleg a költő tájélménye, gyerekkori emlékei formálják képanyagát. Hiszen gyakran ír az aranyesőről, a platánlevélről, a mandulafenyőről, a fűzfa rügyeiről, a gesztenye leveléről, az évszázados tölgyekről, a pipacsról, a hóvirágsziromról stb. A teljesebb természeti képhez hozzátartoznak a madarak, az állatok (pl. vércse, széncinke, őz, hal, kutya, fecske), az évszakok változása. De ezeket a természeti elemeket megszemélyesíti: az olvadó hó átvérzik, "fagyott" az egész világ, a varjú jár a Konjovics Milán képhez hasonló téli tájon. S az Anyám szemében című versében fagyott levegőről, novemberi égről, télről ír. ("Tél jön,/hajnalban már fagyott,/ késsel:kézéllel szelem/a levegő fagyott tömbjeit,/ahogy a kertet járom.) Új vonást vehetünk észre Pintér Lajos költészetében, amikor a természeti élményeket, meghatározó gyermekkori emlékeket csaknem elnyomja a kor katasztrófális környezet-pusztítása. Az idillt szertefoszlatja a fenyegető erdőpusztítás, savas eső, szeméthalmaz. A költő "zöld" verseket ír, szinte a környezetvédők harcosává válik. Zöld úton című versében a madarak féltik az embert, szinte sírnak érte, a "vadludak vé-alakban szállnak az emberért,/tüntetnek érte." A Zöld ország elé környezetvédelmi jelmondatot helyez el: "Földünket nem szüleinktől örököltük,/hanem gyermekeinktől kölcsönöztük!" A költő rettegve veszi észre az autók között álló maszkban, gázálarcban lévő embereket, a szmog ellen tüntetőket. A levegőszennyezés átkáról szól, a kopár hegyen ül, a savas eső hullását veszi észre, nem tudja mire vélni az emberek közönyösségét:  "s mi, akik a világot gyerekeinktől/kölcsönbe vettük, ülünk/ eljövendő világ égő üszkén.
     Radnóti Miklós költészetének meghatározó jellemvonása az idillbe fogódzás és a végezetes halálközelség ellentéte. Már kortársai, így Vas István és Bálint György észrevették Radnóti verseinek ezt a sajátos ellentétre épülését, például az Á la recherche... csodálatos prousti emlékidézését és a szerbiai táborban érzett halálközelséget, "mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már". Pintér Lajos nagyon szereti költő-elődjét, Radnótit, és verseiben is önkéntelenül követi ezt az ellentétben szerkesztést. Hiszen látszólag békés korunk ezernyi veszedelemmel veszi körül az embert, s ezen a látszaton szeretne túllépni a költő, és a valóságos béke és félelem, nyugalom és fenyegetettség kettősségét akarja megmutatni verseiben. "Gyöngysor és sebhely" - írja ciklusa fölé. Még "vaddarázs szárnyán röpül a nyár", de árnyak vetülnek rá, "terroristák jönnek", "kommandók eléd állnak". Még az édesanyjáról írt versébe is belopakodik a kor; szépen, öltönyösen utazik haza. De a ruha felidézi benne a "büszke vezérek", politikusok "elegáns öltözetét". "Öltönybe öltözött léggömböknek" nevezi őket. A kártyajáték is azt juttatja eszébe, hogy "tök-fejek" intézik a világ dolgait. Még a gyerekeiről szóló, zenére figyelő versében is ott van "e véres, hűtlen évszázad" üvöltése. Nem véletlen az a verssor, mely a valamennyiünkben megfogalmazódott rossz közbiztonságról szól. De ezt a publicisztikai témát versbe építi: rendőr igazoltatja, leütheti bárki e "vasbeton ég" alatt (Az irgalmas katasztrófa). A Gyöngysor és sebhely című versében Európa fényeit, városait villantja fel. De fények helyett az árnyak nagyobbodnak: itt vesztőhelyek álltak, ott az aradi vértanúkra emlékezünk. S ne felejtsük el, hogy a "testvéri tankok" elé egy patyolat ingben áll a géniusz. S kicsit Hemingway regényének címét, az Akiért a harang szólt idézi -, közvetve meg a Donne-sorokat, a "Senki sem külön sziget"-gondolatot. Fel-felmerül benne a "csendes Európa" képe, a lábujjhegyen járó szolganép és az alvó zsarnokok (Négysoros). A Napóra a hegyen című versében a koranyári színű és illatözönben felmerül benne a századvég, az ezredvég, a vég gondolata. Itt sajnos "üvölt a történelem leghosszabb évszázada", s hiába hosszú az öröm árnyéka, hasonlóképpen hosszú a gyász árnyéka is rajtunk. Mint a két világháború közötti magyar irodalomban felmerült a szigetre vonulás gondolata, hasonlóképpen szeretne a nagyvilágtól elzárkózni a mai költő is. Pintér Lajos a Zenék, szív-zörejek című versében a szigetre vonulásról ír, és megbántottan, megalázottan szól a vádról, a támadásról. A belső csöndet keresi, a zene segítségét kéri. Másutt, A világ alapfokán című versében koncepciós pert érez, magyarságát és európaiságát védi. Itt talán a szeretett költő-társ, Simonyi Imre ihletését is érezhetjük, aki mindig vallott magyarságáról, a "hazádnak rendületlenül"-gondolatról, a hazáról az utolsó szó jogán, József Attila pirosával, Bajcsy-Zsilinszky fehér színével és Házsongárd zöldjével festve a zászlót. Pintér Lajos Ez a hazám címmel három szakaszban vall hazájáról, ahol "a májusi mézizű, apró virág-népek/kinyílnak, kibomlanak, s majd/eljönnek tiprani a nagy virágvágó-gépek... Szűkíti a kört, családjáról vall, szüleiről fiairól: utszéli zsázsa, hópihék: fiaim fehérben. A vers harmadik szakaszában pedig messzebbre távolodik, a Naprendszer-virágcsaládot tekinti át: "fehér mécsvirág-Föld, réti aggófű-Mars".
     A verskötet legeredetibb versei - összetettebb verskompozíciói. Talán megihlette korunk divatja, versírási technikája, a vendégszövegek beépítése egy nagyobb költeménybe. Ő maga is szívesen fordult Szilágyi Domokoshoz, a Bartók Amerikában és más korszakos versek szerzőjéhez. Pintér Lajos olykor a mottóval szélesíti versei keretét, máskor meg a lapalji jegyzetekkel bővíti verssorait. A Vadkacsákban  téli kertet járja álmában, és megjelenik Tolnai Ottó Dosztojevszkij-szakállával. Versmagyarázatai, csillagokkal jelölve - támpontokat adnak az olvasónak. A jég-tükör pszichoanalitikus jelkép, az önismeretre utal; máshol meg a film felé tágítja verse határát, Antonionira Nagyítás című filmjére utalva. Ezt folytatva érdekes részt épít versébe Andrzej Wajda A márványember filmjének forgatókönyvéből. Hasonlóképpen eredetien él a jegyzetszerű kiegészítésekkel a Szép és a szebb című versében, ahol utal Babits Mihály Petőfi koszorúi című költeményére, máshol pedig Weöres Sándorra hivatkozik (aláírások, föléírások). A "Több színt, több fényt" sorai alatt pedig a koratavaszi kert madarairól olvashatunk (pl. a feketerigóról). A madaras vers befejezése érdekesen emeli gondolativá a nagyon közeli élményre épülő verset: "Kelet-Európa? Közép-Európa? Európa közepe. / Több csönd, több hang, több szín, több fény kellene." - Így emelkedik a vers, így tesz hozzá valami különös többletet. - A másik "újdonság" Pintér verseiben - a különböző művészeti ágak összekapcsolása, a Múzsák testvériségének érvényesítése. Hiszen hajdan nem választódott külön egy-egy művészet az ókori görögöknél, és napjainkban is a költők legszívesebben a zeneiséggel, festőiséggel gazdagították lírájukat. Fodor András A Múzsák szövetségéhez szól versében: "hitesd el, hogy a líra logika,/hitesd el, addig értelmes az élet,/ameddig él a művészet maga." Pintér Lajos most egyik versében a "több színért" kiált, Picasso éjszakájáról vall, a cirkuszi légtornászt figyeli, színészbarátainak ír, vers-színpadot épít szavakból, Czóbel Béla képét nem felejti, Chopin és Liszt zenéjére gondol, A Mirrorban tükörképet rajzol, graffiti-verseket ír, (rajzokat a tavaszi tűzfalra), Antonioni és Wajda filmjére hivatkozik.
     Sokszínű Pintér Lajos Ezredfordulóponton című verskötete. Ír egysoros verset, graffitit, tükörrajzot, árnyképet, álomverset, görög strófát, szív-zörejeket, jegyre kapható zenét, áttűnéseket és áttüntetéseket, virág-éneket stb. Ballag egy népdal után, dúdoló-verset ír, elégiát fogalmaz egy platán-levélre. Verses sétákat tesz az Istenhegyen. Számos fontos megállapítást tesz verseiben töredék-világunkról: "Töredék ez is: töredék-történelem, töredék-/szabadság." Tud sűríteni egysoros versében: "Álnok történelmünk: jármok és álmok."

(Széphalom Könyvműhely, 1995)