|
Szekér Endre
Pintér Lajos: Ezredfordulóponton
Egy-egy vers vagy verskötet címe lehet
jellegtelen, semmitmondó, de válhat jelképessé, fontossá, a kort és a költőt
egyaránt jellemzővé. Pintér Lajos szerencsésen választotta meg verskötetének
címét, melyben benne rejlik századunk korváltása, átmenetisége, a régi
és az új egymásmelletisége. Maga a költő egyik vallomásában felhívta a
figyelmet a korábbi korváltás, a 19. és a 20. század fordulójára, a századvég
szecessziós, izmusok hatásával teljes időszakára, a modern irodalom és
művészet kibontakozására - Baudelaire vagy Ady szimbolizmusától Apollinaire
és mások szürrealizmusáig. Napjainkban megint fordulóponton vagyunk, pontosabban
fogalmazva "ezredfordulóponton", amikor a társadalmi változások, szélsőséges
politikai nézetek, az emberi kiszolgáltatottság stb. hat az irodalomra,
a művészetekre. A megfogyatkozott emberség, a szellemi táplálékra mind
kevesebb pénz megborzongatja az egyes embert, különösen pedig az átlagosnál
érzékenyebb költőt. Mibe fogóddzon, kibe kapaszkodjon, honnan merítsen
erőt?
Pintér Lajos
biztos alapokra épít. A pesti egyetem, az Eötvös Kollégium tanulmányai
után Kormos István segítette a fiatal költő indulását, a Fehéringes
folyók című első kötetével. Napjainkban gyakori költészetünkben az
ún. hommage-vers, a szeretett előd vagy kortárs költő felidézése, alakja
mögé rejtezés, költői számvetés, verses tisztelgés. Közismert az, hogy
költőnemzedékek vallottak versben József Attiláról (Megtartó varázslat),
Radnótiról (Radnóti koszorúja), Balassiról és másokról. Pintér Lajos
különös szeretettel kötődik Radnótihoz, például a Radnóti ólomarca előtt
című versében. (Jaj, most látom, a te arcod kín nem sebzi: /örökít
könnyet, de szívünket ólomcsodákkal megedzi.)
Eredeti módon
követi Radnóti versélményeit a maga megfigyeléseivel, érzéseivel, a tegnapot
és mát összekapcsoló költői látásmódjával a Lépcsők az Istenhegyen
cím kötetével. Radnóti az Istenhegyi kert című versében a közeledő
halál képeit rögzíti ("Ó, ez a kert is aludni s halni készül"), s a természeti
benyomásokat keserűen általánosítja, és a maga halálát érzi előre ("S fiatal
férfi te! rád milyen halál vár?"). Pintér Lajos a Lépcsők az Istenhegyen
című versében a "quo vadis?" gondolatával küszködik, fordított Kőműves
Kelemenként dönti, rontja a falakat, keresi s vádolja az Istent. Most pedig
az Ezredfordulóponton kötetében Csokonai utolsó éjszakája címmel
ír verset, folytatja az istenhegyi verseket, Hervay Gizella-mottót illeszt
a Picasso éjszakája elé, Danilo Kist idézi stb. Korábbi köteteiben
többek közt feltűnik Nagy László alakja, Weöres Sándor varázsos költő-egyénisége,
Bartók Béla zenéje, Kormos István és Szilágyi Domokos. "Szeretnék élni
kétezerig - mondom / a gyerek és agg Szilágyi Domokos sorával, / szeretek
játszani/idegen költők verssoraival. / Játszani? Idegen? Hisz nem játék
ez,/ s ők nem idegenek. Elidegenített rokonok." Nagyon fontosnak és most
is élőnek érzem ezeket a Pintér-verssorokat, a játék, a költő-társak és
a "kétezer", az "ezredfordulópont" miatt.
Bár Szegeden
született a költő, gyerekkori élményei mégis Csongrádhoz kötik. Ott volt
fiatal, ott volt diák, s máig szorosan kötődik városához. Most a Fák
című versét ajánlotta kedves városának, Csongrádnak, ahol a Tisza mellett
jár, érzi a szél fújását, nem felejti a nyárfák, az akácfák, a fűzfák lombját,
visszaemlékszik a régi árterekre. Azonosul városával: "Ha ezt a földet
leköpöd, az arcomat/köpöd le. Ha ezt a házat fölszántod,/ az arcomat szántod
föl." Nem felejti a környékbeli tanyákat (Fekete, fehér), a hajdani
kisdiákot. De azonnal hozzá kell tennünk azt, hogy számos versében rejtetten
ott találhatjuk a gyermekkori csongrádi emlékeket, a tiszai tájat. Irodalomtörténeti
tény, hogy Juhász Gyula tájverseiben ott találhatjuk a Tisza-vidék impresszionista
képét, bennük él rejtetten a költő magányossága vagy forradalmisága. Pintér
Lajos is például az Évszakok vonulása című versében a Tiszához fut
el, a Mirrorban a gyermekkori eget idézi, a Hideg van az
áradó Tiszáról szól, a Ha még egyszer születnél "vers-színpadán"
megjelenik a holt-Tisza, az eltűnt sással, csónakokkal. S valószínűleg
a költő tájélménye, gyerekkori emlékei formálják képanyagát. Hiszen gyakran
ír az aranyesőről, a platánlevélről, a mandulafenyőről, a fűzfa rügyeiről,
a gesztenye leveléről, az évszázados tölgyekről, a pipacsról, a hóvirágsziromról
stb. A teljesebb természeti képhez hozzátartoznak a madarak, az állatok
(pl. vércse, széncinke, őz, hal, kutya, fecske), az évszakok változása.
De ezeket a természeti elemeket megszemélyesíti: az olvadó hó átvérzik,
"fagyott" az egész világ, a varjú jár a Konjovics Milán képhez hasonló
téli tájon. S az Anyám szemében című versében fagyott levegőről,
novemberi égről, télről ír. ("Tél jön,/hajnalban már fagyott,/ késsel:kézéllel
szelem/a levegő fagyott tömbjeit,/ahogy a kertet járom.) Új vonást vehetünk
észre Pintér Lajos költészetében, amikor a természeti élményeket, meghatározó
gyermekkori emlékeket csaknem elnyomja a kor katasztrófális környezet-pusztítása.
Az idillt szertefoszlatja a fenyegető erdőpusztítás, savas eső, szeméthalmaz.
A költő "zöld" verseket ír, szinte a környezetvédők harcosává válik. Zöld
úton című versében a madarak féltik az embert, szinte sírnak érte,
a "vadludak vé-alakban szállnak az emberért,/tüntetnek érte." A Zöld
ország elé környezetvédelmi jelmondatot helyez el: "Földünket nem szüleinktől
örököltük,/hanem gyermekeinktől kölcsönöztük!" A költő rettegve veszi észre
az autók között álló maszkban, gázálarcban lévő embereket, a szmog ellen
tüntetőket. A levegőszennyezés átkáról szól, a kopár hegyen ül, a savas
eső hullását veszi észre, nem tudja mire vélni az emberek közönyösségét:
"s mi, akik a világot gyerekeinktől/kölcsönbe vettük, ülünk/ eljövendő
világ égő üszkén.
Radnóti Miklós
költészetének meghatározó jellemvonása az idillbe fogódzás és a végezetes
halálközelség ellentéte. Már kortársai, így Vas István és Bálint György
észrevették Radnóti verseinek ezt a sajátos ellentétre épülését, például
az Á la recherche... csodálatos prousti emlékidézését és a szerbiai
táborban érzett halálközelséget, "mert ami volt, annak más távlatot ád
a halál már". Pintér Lajos nagyon szereti költő-elődjét, Radnótit, és verseiben
is önkéntelenül követi ezt az ellentétben szerkesztést. Hiszen látszólag
békés korunk ezernyi veszedelemmel veszi körül az embert, s ezen a látszaton
szeretne túllépni a költő, és a valóságos béke és félelem, nyugalom és
fenyegetettség kettősségét akarja megmutatni verseiben. "Gyöngysor és sebhely"
- írja ciklusa fölé. Még "vaddarázs szárnyán röpül a nyár", de árnyak vetülnek
rá, "terroristák jönnek", "kommandók eléd állnak". Még az édesanyjáról
írt versébe is belopakodik a kor; szépen, öltönyösen utazik haza. De a
ruha felidézi benne a "büszke vezérek", politikusok "elegáns öltözetét".
"Öltönybe öltözött léggömböknek" nevezi őket. A kártyajáték is azt juttatja
eszébe, hogy "tök-fejek" intézik a világ dolgait. Még a gyerekeiről szóló,
zenére figyelő versében is ott van "e véres, hűtlen évszázad" üvöltése.
Nem véletlen az a verssor, mely a valamennyiünkben megfogalmazódott rossz
közbiztonságról szól. De ezt a publicisztikai témát versbe építi: rendőr
igazoltatja, leütheti bárki e "vasbeton ég" alatt (Az irgalmas katasztrófa).
A Gyöngysor és sebhely című versében Európa fényeit, városait villantja
fel. De fények helyett az árnyak nagyobbodnak: itt vesztőhelyek álltak,
ott az aradi vértanúkra emlékezünk. S ne felejtsük el, hogy a "testvéri
tankok" elé egy patyolat ingben áll a géniusz. S kicsit Hemingway regényének
címét, az Akiért a harang szólt idézi -, közvetve meg a Donne-sorokat,
a "Senki sem külön sziget"-gondolatot. Fel-felmerül benne a "csendes Európa"
képe, a lábujjhegyen járó szolganép és az alvó zsarnokok (Négysoros).
A Napóra a hegyen című versében a koranyári színű és illatözönben
felmerül benne a századvég, az ezredvég, a vég gondolata. Itt sajnos "üvölt
a történelem leghosszabb évszázada", s hiába hosszú az öröm árnyéka, hasonlóképpen
hosszú a gyász árnyéka is rajtunk. Mint a két világháború közötti magyar
irodalomban felmerült a szigetre vonulás gondolata, hasonlóképpen szeretne
a nagyvilágtól elzárkózni a mai költő is. Pintér Lajos a Zenék, szív-zörejek
című versében a szigetre vonulásról ír, és megbántottan, megalázottan szól
a vádról, a támadásról. A belső csöndet keresi, a zene segítségét kéri.
Másutt, A világ alapfokán című versében koncepciós pert érez, magyarságát
és európaiságát védi. Itt talán a szeretett költő-társ, Simonyi Imre ihletését
is érezhetjük, aki mindig vallott magyarságáról, a "hazádnak rendületlenül"-gondolatról,
a hazáról az utolsó szó jogán, József Attila pirosával, Bajcsy-Zsilinszky
fehér színével és Házsongárd zöldjével festve a zászlót. Pintér Lajos Ez
a hazám címmel három szakaszban vall hazájáról, ahol "a májusi mézizű,
apró virág-népek/kinyílnak, kibomlanak, s majd/eljönnek tiprani a nagy
virágvágó-gépek... Szűkíti a kört, családjáról vall, szüleiről fiairól: utszéli
zsázsa, hópihék: fiaim fehérben. A vers harmadik szakaszában pedig messzebbre
távolodik, a Naprendszer-virágcsaládot tekinti át: "fehér mécsvirág-Föld,
réti aggófű-Mars".
A verskötet
legeredetibb versei - összetettebb verskompozíciói. Talán megihlette korunk
divatja, versírási technikája, a vendégszövegek beépítése egy nagyobb költeménybe.
Ő maga is szívesen fordult Szilágyi Domokoshoz, a Bartók Amerikában
és más korszakos versek szerzőjéhez. Pintér Lajos olykor a mottóval szélesíti
versei keretét, máskor meg a lapalji jegyzetekkel bővíti verssorait. A
Vadkacsákban téli kertet járja álmában, és megjelenik Tolnai
Ottó Dosztojevszkij-szakállával. Versmagyarázatai, csillagokkal jelölve
- támpontokat adnak az olvasónak. A jég-tükör pszichoanalitikus jelkép,
az önismeretre utal; máshol meg a film felé tágítja verse határát, Antonionira
Nagyítás című filmjére utalva. Ezt folytatva érdekes részt épít
versébe Andrzej Wajda A márványember filmjének forgatókönyvéből.
Hasonlóképpen eredetien él a jegyzetszerű kiegészítésekkel a Szép és
a szebb című versében, ahol utal Babits Mihály Petőfi koszorúi
című költeményére, máshol pedig Weöres Sándorra hivatkozik (aláírások,
föléírások). A "Több színt, több fényt" sorai alatt pedig a koratavaszi
kert madarairól olvashatunk (pl. a feketerigóról). A madaras vers befejezése
érdekesen emeli gondolativá a nagyon közeli élményre épülő verset: "Kelet-Európa?
Közép-Európa? Európa közepe. / Több csönd, több hang, több szín, több fény
kellene." - Így emelkedik a vers, így tesz hozzá valami különös többletet.
- A másik "újdonság" Pintér verseiben - a különböző művészeti ágak összekapcsolása,
a Múzsák testvériségének érvényesítése. Hiszen hajdan nem választódott
külön egy-egy művészet az ókori görögöknél, és napjainkban is a költők
legszívesebben a zeneiséggel, festőiséggel gazdagították lírájukat. Fodor
András A Múzsák szövetségéhez szól versében: "hitesd el, hogy a
líra logika,/hitesd el, addig értelmes az élet,/ameddig él a művészet maga."
Pintér Lajos most egyik versében a "több színért" kiált, Picasso éjszakájáról
vall, a cirkuszi légtornászt figyeli, színészbarátainak ír, vers-színpadot
épít szavakból, Czóbel Béla képét nem felejti, Chopin és Liszt zenéjére
gondol, A Mirrorban tükörképet rajzol, graffiti-verseket ír, (rajzokat
a tavaszi tűzfalra), Antonioni és Wajda filmjére hivatkozik.
Sokszínű Pintér
Lajos Ezredfordulóponton című verskötete. Ír egysoros verset, graffitit,
tükörrajzot, árnyképet, álomverset, görög strófát, szív-zörejeket, jegyre
kapható zenét, áttűnéseket és áttüntetéseket, virág-éneket stb. Ballag
egy népdal után, dúdoló-verset ír, elégiát fogalmaz egy platán-levélre.
Verses sétákat tesz az Istenhegyen. Számos fontos megállapítást tesz verseiben
töredék-világunkról: "Töredék ez is: töredék-történelem, töredék-/szabadság."
Tud sűríteni egysoros versében: "Álnok történelmünk: jármok és álmok."
(Széphalom Könyvműhely,
1995)
|
|