BUKSZ - 11. évfolyam, 1. szám (1999. tavasz)   BUKSZ nyitólap   EPA  
Bezeczky Gábor
A filozófus és az útvesztő

Max Black:
A nyelv labirintusa
Ford.: Ábrahám Zoltán
Holnap Kiadó, Budapest, 1998.
176 old., 1600 Ft

Jegyzetek

Az utóbbi időben sok kétes értékű vagy kifejezetten rossz fordítás került forgalomba. Max Black könyvének magyar változata az utóbbiak közé tartozik. Bizonyos, hogy a könyv nem jelent volna meg ebben a formában, ha valaki, aki tud angolul, összehasonlította volna a fordító által elkészített szöveget az eredetivel. Mivel nem lenne helyes, ha ez az állítás elsikkadna, rendhagyó módon ezúttal a fordítás bírálatával kezdem a könyv ismertetését - már csak azért is, mert nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy a szánalmas és mulatságos hibák kipécézése végre némi elrettentő hatással lesz azokra, akik megrendelik és megjelentetik a fordításokat.
A számottevő fordítási hibákat, mivel százával fordulnak elő,1 nem lehet egyenként felsorolni. Félrefordítás mellett sajtóhiba is szép számmal akad a könyvben. Két szó szerinti idézet következik: "sok állat él magas szinten szervezett telepeken; megint mások adunk esztétikai válaszokat a környezeti ingerekre" (9. old.), "Vagy Alfred North Whiteheadet és idézhetnénk" (116. old.). Nyilvánvaló sajtóhiba található a 130. oldal utolsó lábjegyzetében is. Az eredetiben olvasható "Few philosophers are equally candid" (178. old.) mondat magyar megfelelője mindössze ennyi: "Kevés", úgy látszik, a mondat többi része már nem fért el a lapon. A szövegkörnyezet alapján valószínű, hogy a "piros ajkú élőlény"
(9. old.), amely az eredetiben "the animal with red cheeks" (1. old.) volt, csak véletlen elírás következtében lett "arcú"-ból "ajkú"-vá.
Sokszor nem lehet eldönteni, fordítási vagy sajtóhibával állunk-e szemben. Ide sorolhatók az olyan esetek, amikor szavak, mondatrészek és mondatok hiányoznak. Az "articulated expression of thought" (91. old.), vagyis "a gondolat tagolt kifejezése" a magyar változatban "artikulált gondolat" (71. old.) lett. Ha az "artikulált gondolat" esetleg nem sajtóhiba, hanem szándékos döntés eredménye, akkor viszont le kell szögeznünk, hogy az "articulated expression" nem pleonazmus. Black ugyanis szembeállítja egymással a tagolt és a tagolatlan kifejezést.
A magyar változatból hiányzó hosszabb-rövidebb szakaszok természetesen nem egyforma mértékben akadályozzák Black nézeteinek megismerését. De az mindenesetre bizonyos, hogy semmiképpen nem volna szabad hiányoznia annak, aminek a jelentőségét Black kurziválással hangsúlyozta. A következő mondat fordításából éppen a kiemelt "everywhere" szó hiányzik: "Words having 'similar roles' in the language (i. e. capable of mutual substitution everywhere) are said to belong to the same form class." (43. old.) A fordításban ez így hangzik: "Azt mondjuk, hogy azok a szavak, melyeknek »hasonló nyelvi szerepük« van (azaz amelyek kölcsönösen helyettesíthetik egymást), ugyanahhoz a formaosztályhoz tartoznak." (38. old.) (Az "are said" és az "azt mondjuk" különbségét most ne is feszegessük.)
Vannak tehát egyrészt hiányok, másrészt vannak olyan betoldások is, amelyeket hiába keresnénk az eredetiben: Az "[o]ur materials are scattered in works of psychology..." (20. old.) magyar változata a következő: "bőségesen, jóllehet fragmentumokban, található ehhez anyag pszichológiai [...] művekben" (21. old.), ahol is az angol szöveg alapján sem a bőség, sem a töredékesség, sem a "jóllehet" nem igazolható. Hasonlóképpen nem világos, hogy az "intolerable prolixity" (176. old.) miért lett a magyarban "elviselhetetlen, de szükséges terjengősség" (129. old.).
Szintén Black mondandója és a magyar olvasó közé áll a fordítás következetesen rendszertelen szóhasználata. Például az eredetiben olvasható convention" szónak a magyarításban a következő szavak felelnek meg: "szabály" (13., 19., 22. old.), "megállapodás" (19., 62. old.), "szokás" (22. old.), "egyezmény" (28. old.), "konvenció" (47. old.), "megegyezés" (28., 40. old.), "egyezség" (58. old.), sőt az is előfordul, hogy semmi nem felel meg neki (10., 29. old.). Megesik, ráadásul nem is ritkán, hogy ugyanazt a terminust egymást követő mondatokban más és más magyar szó adja vissza. Vajon ilyenkor honnan kellene rájönnie a könyv magyar olvasójának, hogy Black már nem valami másról, hanem még mindig egészen pontosan ugyanarról beszél?
A fordítási hibák között van kisebb és nagyobb.
A könyv kontextusában a kisebbek közé tartozik az olyasmi, hogy a "nagyon igyekezni" jelentésű "take special pains" (93. old.) helyén "speciális eszközöket bevetni" (72. old.), a "törvénybe iktat" jelentésű "codify" (97. old.) helyén "kódol" (74. old.), az "üledék, lerakódás" jelentésű "deposit" (98. old.) helyén "raktár" (75. old.) , a "valaminek a határát kijelölni" jelentésű "draw a line" (184. old.) helyén "meghúzni a vonalat" (134. old.), a "hivatalos szóvivő" jelentésű "official spokesman" (142. old.) helyén "tisztviselő" (105. old.), a "kivégzőosztag" jelentésű "firing squad" (5. old.) helyén "tüzérosztag" (11. old.), a "beszédhiba" jelentésű "speech impediment" (27. old.) helyén "beszélőkészülék" (27. old.) áll. Hogy az adott kontextusban az "insight" (188. old.) miért nem lehet semmiképpen sem "belátás" (137. old.), s hogy a "discretion" (189. old.) miért nem "ítéletalkotás" (137. old.), vagy az "exchange between ideas" (10. old.) miért nem fordítható "gondolatáramlás"-sal (15. old.), súlyához képest hosszas magyarázatot igényelne. A nagyobb hibák közül mindössze 15 olyan jellemző példát mutatunk be, melyet viszonylag röviden el lehet intézni.

1 Philosophers are repeatedly admonished
to desert their armchairs, to get out into
the world and to "look about them" like a
scientist. (192. old.)

A filozófusok újra és újra figyelmeztetésben
részesülnek, hogy hagyják ott a karosszéküket,
menjenek ki a világba és "nézzenek ki
úgy", mint a tudós. (140. old.)

A magyar szöveg alapján azonnal a következő kérdések vetődnek fel: mit jelent az, hogy tudósnak kellene kinézniük? Több gondot kellene fordítaniuk a külsejükre? Vagy kevesebbet? Esetleg jobban kellene öltözniük? Vagy rosszabbul? Talán tudósnak kellene látszaniuk? Miben különbözik külsőre a filozófus a tudóstól? Különben is: a filozófus nem tudós? De ezeket a kérdéseket nem Blacktől, a könyv szerzőjétől kell megkérdezni. Az angol szöveg merőben mást állít. A "look about" jelentése nem "kinéz", hanem "szétnéz, körülnéz". A "scientist" pedig nem általában vett tudós, hanem természettudós. Így már rögtön több értelme van a mondatnak. Black szerint ugyanis arra noszogatják a filozófusokat, hogy úgy tekintsenek körül a világban, mint a természettudósok. A hibát még csak azzal sem lehet mentegetni, hogy valami képtelenül bonyolult mondatszerkezetről, esetleg valami ritkán előforduló vagy könnyen félreérthető kifejezésről lenne szó.

2 ...two speech-tokens can be alike in all
respects, without being identical... (25. old.)
...két beszédjel azonos lehet minden tekintetben
anélkül, hogy egymással azonosak lennének... (26. old.)

Ez a mondat a hibák másik típusába tartozik. Tagadhatatlanul félrefordítás ez is, de nem a fogyatékos nyelvtudás, hanem figyelmetlenség és gondatlanság következménye. A magyar szöveg itt is roppant előnytelen színben láttatja Blacket. Ha két beszédjel minden tekintetben azonos egymással, akkor azonosnak is kell lenniük, különben nem lennének minden tekintetben azonosak egymással. Ha viszont, miként az angol szöveg állítja, mindössze arról van szó, hogy minden tekintetben hasonlóak, akkor a legkevésbé sem szükségszerű, hogy ezenfelül még azonosak is legyenek. A nyelvi azonosság nem materiális hasonlóságon, hanem konvención alapul. Többek között ezért hangsúlyozza Black oly sokszor a konvenció jelentőségét. Ez viszont - mint láttuk a konvenció megfelelői kapcsán - nem derül ki a fordításból.

3 Exception must be made for such
significant features as pitch, stress,
intonation, that have already been
mentioned. (33. old.)

Ez alól az olyan kis jelentőségű vonások
jelentenek kivételt, mint a hangmagasság,
a hangsúly, vagy az intonáció. (31. old.)

A "significant" szónak két jelentése van. Az egyik a "jelentéssel bíró", a másik a "jelentőséggel bíró". Ebben a mondatban a "significant" természetesen az előbbi értelemben áll. Azt még csak-csak meg lehet érteni, hogy valaki összekeveri a szó két jelentését. Nem világos viszont, hogy került a mondatba a "kis"? És miért hiányzik a magyarból az a megjegyzés, hogy Black ezeket a vonásokat korábban már említette? A "significant" szó fordítása egyébként ott is (30. old.), máshol is (32. old.) hibás.

4 Does the proverb 'Feed a cold and
starve a fever' mean that if you feed
a cold you will have to cope with a
fever - or merely that colds, by
contrast with fevers, need an ample
diet? (172. old.)

A "Feed a cold and starve a fever!" közmon-
dás vajon azt jelenti-e, hogy ha megfázik az
ember, akkor lázzal kell megküzdenie, vagy
azt, hogy megfázáskor - ellentétben azzal,
ahogy láz esetén kell eljárnunk - bőségesen
kell táplálkoznunk? (126. old.)

Magát a közmondást is le kellett volna fordítani - legalább lábjegyzetben -, talán valahogy így: "Etesd a náthádat, koplald a lázadat." Black az idézett közmondást a többértelmű grammatikai szerkezetekre hozza példának. A többértelműség ezúttal abban áll, hogy pusztán a mondatból nem lehet eldönteni, hogy a két tagmondatot egymástól függetlenül vagy egymásra vonatkoztatva kell-e érteni. Az utóbbi esetben a mondat egésze azt jelenti, hogy a náthás ember, ha sokat eszik, belázasodik. Ez az értelmezés hiányzik a magyar változatból. Amit helyette olvashatunk, az távolról sem azt mondja, mint Black szövege.

5 But the request must be understood in
order to be followed; and it can be
understood, though disregarded (20. old.)

A kérést azonban meg kell érteni ahhoz,
hogy teljesíteni tudjuk - ha nem hajtjuk
végre, nem értettük meg. (21. old.)

Az előzőhöz hasonló, érthetetlen hiba. Komoly ellenvetéseket lehetne Blackkel szemben felhozni, ha a fordítás megfelelne az eredetinek. Abból ugyanis, hogy nem teszünk eleget egy kérésnek, egyáltalán nem következik, hogy nem értettük meg. Az angol mondat második fele pontosan ugyanezt mondja: a kérést meg lehet érteni, ugyanakkor figyelmen kívül lehet hagyni.

6 ...to imagine what may never happen... (82. old.)

...elképzelje a lehetségest... (63. old.)

Erre aligha lehet ráfogni, hogy sajtóhiba. Még akkor sem lenne jó a fordítás, ha a "lehetséges" helyén "lehetetlen" állna. A "may never happen" ugyanis azt jelenti: "lehet, hogy soha nem történik meg", tehát Black nem dönti el, lehetséges-e vagy lehetetlen az a bizonyos valami, amit az ember elképzel.

7 ...spoken words have a 'triggering' effect... (80. old.)

...a kimondott szavak "elsülnek"... (62. old.)

A magyar szöveg értelme ezen a ponton meglehetősen homályos. Hogyan kell érteni azt, hogy a szavak a lőfegyverekre hasonlítanak? Az angol szövegben nincs semmi ehhez hasonló homályosság, igaz abban a kimondott szavak nem elsülnek, hanem hatást idéznek elő, mert a "trigger" - miként egyébként a kontextusból is meglehetősen világos - azt jelenti: "beindít, előidéz, kivált".

8 ...it is no more than a platitude in fancy
dress... (69. old.)

...olyan, mint szimpla megoldást alkalmazni egy
különleges ruhán... (55. old.)

A "fordításnak" ebben az esetben sincs semmi köze az eredetihez. A szövegrészletet megelőzően Black a behaviourizmus egyes tételeit támadja. Egyebek mellett azt állítja, hogy csekély magyarázó ereje van annak, hogy a beszéd létrehozása és megértése nem más, mint viselkedés. Ezek után következik ez a mondat. A magyar változatban olvasható hasonlat, forgassuk bárhogy, nem mond semmi értelmeset. Nyilvánvaló, hogy Blacktől viszonylag távol áll a behaviourizmus. Ezt az irányzatot hasonlítaná egy különleges ruhához? (A "fancy dress" mellesleg nem "különleges ruha", hanem "jelmez, álöltözet".) De ha a behaviourizmus a ruha, akkor mi felel meg a szimpla megoldásnak? (A "platitude" természetesen nem "szimpla megoldás," hanem "közhely, banalitás".) Esetleg arra kell gondolnunk, hogy ha a beszédet és megértését viselkedésnek tekintjük, akkor méltatlan módon járunk el egy jobb sorsra érdemes elmélettel? Hogyan lehetne akkor a különleges ruhához illő különleges megoldást találni erre a problémára? De feleslegesek ezek - a magyar változat alapján nehezen elkerülhető - kérdések. A mondat mást jelent. Valahogy így lehetne visszaadni: "nem több, mint maskarába öltöztetett közhely". Black tehát nem tagadja, hogy a beszéd viselkedés. Éppen ellenkezőleg: trivialitásnak tekinti, melynek jelentőségét nem kell eltúlozni. A homályos értelmű magyar szöveg az ellenkező irányba viszi az olvasót.

9a ...in the privacy of the speaker's mind... (90. old.)

...a beszélő privát elméjében... (69. old.)

9b ...in the privacy of the speaker's mind... (91. old.)

...a privát beszélő elméjében... (70. old.)

Mit tekintsünk a privát elme ellentétének? A nyilvános, a hivatalos vagy a közösségi elmét? Mi a privát beszélő ellentéte? Esetleg a kórus? Mi lehetne a privát szinonimája ezekben az összetételekben? A fordítás ismét olyan kérdésekre indítja az olvasót, melyek az angol szöveg alapján fel sem merülnek. Az idézett szövegrészletek előzménye az, hogy Black azt a felfogást tárgyalja, amely szerint a jelentést akkor ismerjük, ha tudjuk, hogy a beszélő mire gondolt. Black változatos érveket hoz fel ez ellen a felfogás ellen, például azt, hogy hiba lenne feltételezni: a szavaknak nincs jelentésük akkor, ha a beszélő gondolatai nem megismerhetők, vagy ha a beszédhez nem társulnak mentális történések. Ebben a tagadólagos, finoman ironikus kontextusban fordul elő az idézett szöveg. Egyébként a "privacy" szó magyar megfelelőjét szinte mindig nehéz megtalálni, de az bizonyos, hogy a "privát" teljesen alkalmatlan. A szó hozzávetőleg olyasmit jelent, hogy "elkülönültség, elvonultság, elzártság a külvilággal való kapcsolattól, mások firtató tekintetétől". A kifejezést talán a következőképpen lehetett volna lefordítani: "a beszélő elméjének keretei között". De a "privát elmé"-nél és a "privát beszélő"-nél még az is sokkal jobb lett volna, ha a szövegben egyszerűen ez áll: "a beszélő elméjében".
10 I don't mind your splitting hairs; it's when
you quarter them that I want to stop. (104. old.)

Nem érdekelnek a szőrszálhasogatásai,
szeretnék már a negyedelésüknél megállni. (79. old.)

A hiba ismét nyilvánvaló: az "I don't mind" ebben a mondatban nem azt jelenti, "Nem érdekelnek", hanem azt, hogy "Nincsenek ellenemre" vagy "Nem zavarnak" - hogy a többi, kisebb pontatlanságot meg se említsük.

11 ...familiar words lose their meaning and
become mere sounds... (154. old.)

A megszokott szavak elvesztik jelentésüket
és puszta szavakká változnak... (115. old.)

Ez az eset a 2. példára hasonlít. A magyar szövegben - teljesen indokolatlanul és szöges ellentétben az eredetivel - ugyanaz a szó ismétlődik. Ha a mondat olvastán a magyar olvasó azt szeretné megtudni, Black miért és mi alapján állítja szembe egymással a megszokott szavakat a puszta szavakkal, s hogy mit is jelent a "puszta szó" kifejezés, akkor hiába fog lapozgatni a könyvben. Az angolból ugyanis nyilvánvaló, hogy Black "ismerős szavak"-ról és "merőben hangok"-ról beszél.

12 They use the snaffle and the curb all right,
But where is the bloody horse? (140. old.)

Zablát és béklyót használnak, rendben van,
de hol a véres ló? (104. old.)

Ez a klasszikusan szép félrefordítás leginkább arra alkalmas (bekeretezve és a falra kitéve), hogy fordítói kurzusokon jövendőbeli fordítókat riogassanak vele. A "bloody" ugyanis nagyon erős szitokszó. Erősebb a "hitvány"-nál, az "átkozott"-nál és a "rohadt"-nál. A brit pincér komoly inzultusnak venné, ha a nem teljesen átsütött bélszínre gondolva
"bloody beefsteak"-et rendelnénk nála. De az "all right" fordítása sincs rendben. Az olyan mondatokban, mint például a "He is dead all right" a legkevésbé sem azt jelenti, hogy "rendben van", hanem "kétségkívül" értelemben ad nyomatékot az elhangzott állításnak. Az idézett mondatot talán így lehetne elkezdeni magyarul: "Zablát és béklyót használnak, nem vitás."

13 ...voiced and unvoiced p... (30. old.)

...hangzó és nem hangzó p... (29. old.)

Az efféle félrefordítások rendíthetik meg leginkább az olvasónak a fordításba vetett bizalmát. Ilyen végletesen elemi hibát ugyanis nem lenne szabad elkövetni. A "voiced" jelentése "zöngés", az "unvoiced"-é pedig "zöngétlen". Ez az eset egyébként azért is érdekes, mert itt maga Black is tévesztett. A szövegből egyértelműen kiderül, hogy zöngés és zöngétlen p helyett hehezetes és nem hehezetes p-t kell olvasni, már csak azért is, mert a zöngés p az angolban nem más, mint a b fonéma.

14 ...Jowett of Balliol... (69. old.)

...Jowett of Balliol... (55. old.)

Nem tudom eldönteni, hogy az angol vagy amerikai olvasók többsége el tudja-e helyezni a "Jowett of Balliol" nevet a megfelelő kontextusban, de az biztos, hogy magyar szövegben roppant furcsán mutat. Ez a név éppoly középkoriasnak néz ki, mint mondjuk a John of Salisbury. Helyes lett volna tájékoztatni a magyar olvasót, hogy Benjamin Jowettről (1817-1893), az oxfordi Balliol College tagjáról van szó.

15 The individual player can count upon
the acceptance of the rules (even if he
tries to cheat!) in a way that he could
not in the case of mere regularities of
behaviour. (74. old.)

Minden egyes játékos nagymértékben
számolhat ilyen helyzetben a szabályok
elfogadásával (még akkor is, ha csalni
próbál): pusztán a viselkedés szabályszerű-
ségeivel kapcsolatban ez nem teljesül    ekkora mértékben. (59. old.)

Az idézett szöveg előtt Black egy képzeletbeli ország, Erehwon (melynek magyarul nyilván nem "Erehwon"-nak, hanem "Meslohes"-nek vagy "Lohes"-nek kellene lennie) játékszokásairól ír. Lohesben nincsenek állandó szabályai a játékoknak, így a kártyajátékokat is alkalomszerű, állandó vitatkozásban kialakított szabályokkal, véletlenszerűen összeválogatott kártyapaklikkal játsszák. Ezzel a játékkal veti össze Black az általunk ismert bridzset, és ekkor hangzik el az idézett mondat. A fordítás alapján arra gondolhat a magyar olvasó, hogy Black mindössze fokozati különbséget lát a kétféle játék között. Erről azonban szó sincs. A magyar szövegben szereplő "nagymértékben" és "ekkora mértékben" szavak olyan betoldások, amelyek elferdítik Black mondandójának az értelmét. Rejtély az is, mit keres a magyar szövegben az "ilyen helyzetben" betoldás. (Csak nem ez az "in a way" megfelelője?) Black élesen szembeállítja egymással a kétféle játékot. Az egyikben a szabályokat mindenki előre ismeri, és magára nézve kötelezőnek tekinti, vagyis a szabályoktól való eltérés elfogadhatatlan. A lohesi játékban - mivel az egyes szabályok léte is vita tárgya - nem lenne értelme ugyanilyen szabályokról és ugyanilyen szabályszegésről beszélni.
Black egyébként a behaviourista felfogást vitatja akkor is, amikor a bridzséhez hasonló, megszeghetetlen szabályokat tulajdonít a nyelvnek. Lehet, hogy ebben nincs igaza, de még ez sem jelentené azt, hogy könyve fordításában szélsőségesen lohesi módra lehetne eljárni, és csaknem találomra lehetne megfeleltetni egymásnak angol és magyar mondatokat és szavakat. Egy szó, mint száz, aki Black könyvére kíváncsi, helyesen teszi, ha az eredetit olvassa.
Hogy szerencsés választás volt-e éppen ezt a könyvet lefordítani a hatalmas nyelvfilozófiai irodalomból, korántsem egyértelmű. Elképzelhető, hogy talán azért esett Black könyvére a választás, mert átfogó bevezetést látszik kínálni a kezdőnek a nyelvfilozófia kérdéseibe. Ha azonban valaki ebből a könyvből akar tájékozódni arról, mivel is foglalkoznak manapság a nyelvészek és a nyelvfilozófusok, rossz helyen keresgél. Egyrészt a könyv fogyatékosságai, következetlenségei már megjelenésének idején láthatók voltak, másrészt az azóta eltelt három évtized fejleményei a könyv jelentős részét avíttá tették. Talán érdemes Blacktől lefordítani valamit, talán nem, de ha már mindenképpen rá esett a választás, azokat a tanulmányait kellett volna összeszedni, amelyeket kevésbé kezdett ki az idő. De nemcsak Black tanulmányaiból lehetett volna sokkal jobb kötetet összeállítani, hanem Willard van Quine, Gilbert Ryle, Paul Grice, Nelson Goodman, David Lewis, Peter F. Strawson, Stanley Cavell, Arthur C. Danto, Donald Davidson könyveiből, tanulmányaiból is - hogy a gazdag kínálatból csak néhány szerzőt említsünk. Amikor Black A nyelv labirintusát írta, Chomsky második könyve éppen megjelent, és még viszonylag kevés látszott a beszédaktus-elmélet, a társalgási maximák, a relevanciaelmélet, a nyelvre alkalmazott játékelmélet, a nyelvi kohézió és a szociolingvisztika időközben hatalmasra nőtt irodalmából.
A könyv első harmada nyelvészeti bevezetés, melyet némi eklektikusság hat át. A szerző fonológai kérdésekben Leonard Bloomfieldet, a mondattanban viszont többnyire Noam Chomskyt követi. A könyv utolsó kétharmada a nyelv és a valóság, a nyelv és a gondolkodás, valamint a nyelv és a logika viszonyával, a jelentés és a nyelvhasználat kérdéseivel foglalkozik. Ezekben a fejezetekben Black nyelvkoncepciója a logikai pozitivizmushoz, a hétköznapi nyelv filozófiájához és az analitikus filozófiához áll közel.
Műve következetlenségeit Black legrokonszenvesebb vonásaival, sokirányú tájékozottságával és hajlékonyságával lehet összefüggésbe hozni. Black nem maradt meg az említett filozófiai irányzatok gondolatvilágán belül, hanem láthatóan komoly erőfeszítéseket tett, hogy megértsen és bizonyos mértékig a sajátjává tegyen bizonyos nyelvészek és némely irodalmár által képviselt nézeteket is. Ez a szintetizáló kísérlet a koncepció kettősségét eredményezte. Az egyik, a domináns koncepció összhangot teremt a nyelvészeti strukturalizmus, a generatív nyelvészet és az analitikus filozófia egyes tételei között, a másik koncepció - melyet jobb szó híján talán kontextualizmusnak lehetne nevezni, s amely más irányba vinné a gondolatmenetet - legtöbbször rövid megjegyzésekben, az első koncepció megfogalmazásaihoz fűzött kiegészítésekben van jelen. Lehetne úgy is fogalmazni, hogy gyakran a kontextualizmus óvja meg Blacket a szélsőségektől - és teszi ellentmondásossá a művét. A kettősség végigfut a könyv egészén: jelen van abban, amit Black a jelentésről, a fordíthatóságról, a nyelv változhatatlanságáról, a nyelvek relativitásáról mond. Lássunk néhány példát.
A generatív jelentéstant megalapozó írás fő tétele szerint a beszélők képesek arra, hogy "végtelenül sok mondat szemantikai szerkezetét megragadják, a mondat környezetére vonatkozó információk nélkül és függetlenül a beszélők közötti egyedi különbségektől".2 Black átveszi ezt a tételt - némi módosítással. Nála ez így hangzik: "A nyelv kompetens beszélője előre tudja, hogyan kell érteni azt a meghatározatlanul sok mondatot, melyen még soha nem gondolkozott el, vagy mellyel még soha nem találkozott." (66. old.) A könyvben olvasható állításból hiányzik a beszélők közötti különbségekre és a kontextusra tett utalás. Black domináns koncepciója azért nem számol a beszélők közötti különbségekkel, mert a szerző nyilvánvalónak tekinti, hogy ezeket el lehet hanyagolni. Ez a felfogás azt mondatja Blackkel, hogy éppúgy nem volna értelme eltérni a mindenkire vonatkozó nyelvi szabályoktól és konvencióktól, ahogyan bridzset sem lehet úgy játszani, hogy közben az ember semmibe veszi azokat a szabályokat, melyek alapján a többiek játszanak. Black érve természetesen nem új. Már William Dwight Whitney is a kölcsönös elvárásokkal magyarázta a nyelv önazonosságát: "a kölcsönös érthetőség az a kapocs, mely a nyelv egységét létrehozza".3 Black hozzáteszi azt is: "Attól, hogy végül megváltoznak, semmivel kevésbé nem kötelezőek a nyelvi szabályok mindaddig, amíg érvényben vannak." (75. old.) A jelentés - állítja Black - független a beszélőktől: "A nyelv intézményének szabályai határozzák meg, hogy a beszélő szavai mit jelentenek, s hogy a konvenció alapján hogyan kell azokat érteni, függetlenül attól, hogy használói mit szeretnének, hogy jelentsenek." (22. old.) A nyelvi egyöntetűség, vagyis a különbségek lényegtelensége és a beszélőktől független jelentés elképzelése természetesen összefügg egymással. Ha azonban valamiféle személytelen nyelvi intézmény határozná meg minden emberi beavatkozás nélkül, mit jelentenek a szavak, akkor egyrészt szélsőséges esetben előfordulhatna, hogy a nyelvközösség minden egyes tagja rosszul használna és félreértene valamilyen nyelvi megnyilatkozást, ami meglehetősen abszurd következménynek látszik; másrészt nem lenne igaz, hogy a nyelvi megnyilatkozás azt jelenti, amit a beszélők (összessége vagy egyes csoportjai) gondolnak. Vegyünk egy példát a könyv fordításából.
Mit jelent a virulens szó? A latinban "mérgező"-t jelentett, következésképpen ezt kellene jelentenie magyarul is. Sokak számára valóban ezt is jelenti. Tagadhatatlan azonban, hogy a szó a magyarban összekeveredett a "virul" igével, és - mintha a magyar igető kapott volna latin képzőt - sokak számára az "életképes, életerős" szinonimájává vált. Ez áll a könyvre is: ami az angolban "much alive" (86. old.), az a magyarban "virulens" (67. old.). Egyesek azok közül, akik ismerik a szó eredeti jelentését, úgy vélhetik, hogy a szó egyáltalán nem ezt jelenti. Számukra ez barbárságnak vagy helytelen használatnak hathat. (A "helytelen használat" kifejezés a Magyar Értelmező Kéziszótár "virulens" szócikkéből származik.) Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a szó "életerős"-t jelent mindazok számára, akik úgy gondolják, hogy ezt jelenti, függetlenül bármiféle nyelvi intézménytől vagy szótártól. A nyelv még azokat is kiszolgálja, akikről mások úgy vélik, hogy hibáznak. A jelentés még annak is létezik, aki téved. Mivel a hangalakok és a jelentések között a kapcsolat önkényes és változó, az is kérdéses, lehet-e egyáltalán helytelen használatról beszélni ilyen és hasonló esetekben. A "helyes" használathoz nem kell más, mint olyan beszélők, akik úgy vélik, hogy a szó ezt jelenti. Ez a példa arra is rávilágít, hogy az egyes nyelveket anyanyelvükként beszélő egyének és csoportok között valós különbségek vannak. Néhány fejezettel arrébb, más címszó alatt természetesen Black is tud erről. Amikor a kommunikáció zavarairól beszél, megjegyzi, elő-előfordul, hogy az egyes emberek eltérő jelentésben használják ugyanazokat a szavakat (180. old.). Ez, Black nyelvén fogalmazva, azt jelenti, hogy a nyelvi intézmény nem egységesen határozza meg számukra a szavak jelentését. Black - szemben a behaviouristákkal, akik szerinte a viselkedést tekintették alapvetőnek - a sakk és a kártya modelljét alkalmazta a nyelvre. Ebben a modellben azonban nincs megfelelőjük a nyelvi változatoknak, és egy-egy játszmán belül nem lehet áttérni a bridzsről a pókerre, vagyis a változatok nem keveredhetnek egymással, vagy ha mégis keverednek, az csakis az egyes játszmákon kívül történhet meg, és ebben az esetben új játék alakul ki. Ha valaki abból indul ki, és mindvégig kitart amellett, hogy a nyelv egyazon szabálykészlete érvényes minden egyes beszélőre, akkor a kisebb-nagyobb változatok és az alkalmi eltérések valóban kommunikációs zavarnak, nem pedig a nyelv természetes állapotának fognak látszani.
A kontextust más okból nem említi Black, amikor újrafogalmazza Katz és Fodor tételét. Blacknek az egyik legérdekesebb és legnagyobb hatást kiváltó tanulmányát, a metaforával foglalkozó írását kellene teljes egészében megtagadnia, ha egyetértene azzal, hogy a kontextust figyelmen kívül lehet hagyni a megnyilatkozások jelentésének megállapításakor.4 Black ebben a tanulmányban ugyanis azt állította, hogy a metaforikus keret kontextusában a fókusz új és megjósolhatatlan jelentést vesz fel. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy - szemben a két generatív nyelvésszel - azt mondja: az elhangzó illetve leírt szavak csupán részei a teljes beszédaktusnak, melyhez hozzátartozik a környezete is (131. old.). Voltaképpen Black vitapartnere, Donald Davidson képviseli Katz és Fodor álláspontját ebben a kérdésben. Davidson tagadja, hogy a metafora jelentésváltozást idéz elő: "a metaforák semmi mást nem jelentenek azon kívül, amit a metaforákat alkotó szavak legszószerintibb jelentése tartalmaz."5 Ha, mint Black, valaki ragaszkodik ahhoz, hogy a nyelvi megnyilatkozás nem érthető a kontextus tanulmányozása nélkül, akkor nem állíthatja azt is, hogy a beszélő előre tudja, hogyan kell érteni meghatározatlanul sok mondat jelentését. Könnyű belátni, hogy a megnyilatkozások jelentésének kiszámíthatóságára, megjósolhatóságára, illetve a kontextus alapvető jelentésmeghatározó szerepére vonatkozó állítások, ha egyáltalán, akkor nem könnyen egyeztethetők össze, és nem tekinthetők egyazon elmélet különböző aspektusainak. Black ezt az egyeztetést nem végzi el, sőt még a két tétel közötti feszültséget sem érzékelteti.
A könyvből, mint egy retusált szovjet csoportképről, érezhetően hiányzik valami, aminek pedig ott lenne a helye. Ez a hiányzó elem nem más, mint a metafora, melyet Black mindössze négyszer említ, és sehol nem tárgyal, jóllehet kevésbé fontos dolgoknak is sok teret szentel. A könyvből egyáltalán nem derül ki, hogy Black fenntartja-e még azokat a nézeteit, melyeket a metafora-tanulmányában fogalmazott meg. Ez a hallgatás érthető: metafora-tanulmányát az ötvenes évek közepén írta, és érezhető rajta I. A. Richards The Philosophy of Rhetoric című könyvének szélsőséges kontextualizmusa. Ebben a tanulmányban Black egyebek mellett azt állította, hogy az új jelentést teremtő metafora nem fordítható és nem fogalmazható át a kognitív tartalom vesztesége nélkül. A jelen könyv domináns koncepciója mást diktál Blacknek: a fordíthatóságról azt olvassuk, hogy "minden, ami mondható, bármely nyelven mondható" (64. old.), igaz, Black azt is megjegyzi, hogy a műalkotásokra ez nem áll (4. old.). A mostani Black szerint a különböző filozófiák a különböző nyelveken egyaránt könnyedén kifejezhetők (100-101. old.). Ez nemcsak annak mond ellent, amire Heidegger vagy Buber fordítói szoktak panaszkodni, hanem annak is, hogy a metafora-tanulmány Blackje a fordíthatatlan metaforát kimondva-kimondatlanul a filozófia egyik középponti tényezőjének tette meg - s ezzel egy akkortájt meglehetősen kihalt, ám roppant előkelő klub tagjává vált. Black előtt ebbe a klubba járt Nietzsche, azóta pedig Derrida, és bekukkantott oda Ricoeur is. A tájékozatlan olvasó akár azt is gondolhatná, hogy voltaképpen két Max Black van, akik között a kapcsolatot - nyelvészetileg megfogalmazva - a homonímia alapján kell elképzelni.
A könyv lapjain gyakran kerül elő a nyelvek relativitásának gondolata - még ott is, ahol a szöveg látszólag valami másról szól. Black futólag megemlíti, hogy a viszonylagosság gondolata Humboldt, Cassirer és Wittgenstein írásaiban bukkan fel (Sapirt érthetetlen módon nem említi), majd nem velük foglalkozik, hanem egy hozzájuk képest jelentéktelen mérnök és amatőr nyelvész, Benjamin Lee Whorf felfogását mutatja be. Ez az eljárás aligha tekinthető fairnek. Ha netán megcáfolnánk is Whorf gondolatait, még akkor sem végeztünk a relativitással. Az említett gondolkodók ugyanis mást és másképpen mondanak. Whorf egyébként azt állította, hogy a világot a nyelvek strukturális sajátosságainak megfelelően tagoljuk, tehát a nyelvek eleve megformálják, mit gondolhatunk a világról. Black nem közvetlenül ezt a tételt támadja meg, hanem leginkább azt a kérdést feszegeti, hogy tudatosulnak-e bennünk azok a kategóriák, melyek esetleg alapjául szolgálhatnak a világ tagolásának. Mivel erre nem lát bizonyítékot, csakis a jövőben tudja elképzelni a nyelvi relativitás értelmes kifejtését. Black ezzel le is tudta Whorfot. Rejtély azonban, miért nem tárgyalja Wittgensteint, akit pedig kiválóan ismer. A nyelvi játékok, melyek egy másik fejezetben kerülnek elő, kiváló terepet nyújtanának annak tanulmányozására, hogyan működik a relativitás egy adott természetes nyelven belül. Lehet, hogy Black erre azért nem talál alkalmat, mert a nyelveket egy-egy monolitikus tömbnek, vagy egy-egy játéknak gondolja, és nem vesz tudomást a nyelvi változatokról. Vagy felhasználhatná az egy nyelven belüli relativitás - melynek lehet, hogy csak sajátos kiterjesztése a különböző nyelvek közötti relativitás - leírására mindazt, amit a modellről ebben a könyvben, illetve a modellekről szóló tanulmányában állít.6 Vajon lefordíthatók-e egymásba mindazok az állítások, amelyeket a két modell, a nyelv mint viselkedés és a nyelv mint játék diktál? S ha ehhez hozzátesszük még azt is, hogy a metafora és a modell között sokak szerint, Black szerint is, szoros kapcsolat van, amit a könyv még csak nem is érint, akkor nem kell tovább részletezni, miért hagyja Black könyve kielégítetlenül az olvasót.
Végezetül természetesen a következő kérdést kell feltennünk: hol az a véres fonal, melynek segítségével a filozófus kijuthatna az útvesztőből?

Jegyzetek

 könyv eredeti címe: The Labyrinth of Language. Angolul több kiadó is megjelentette. A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: A  Mentor Book published by the New American Library, New York and Toronto, 1968. Az én példányom, melyből az oldalszámok származnak, a Penguin kiadónál jelent meg, de hiányzik belőle a kiadás évszámát jelölő oldal.
1 Kettőszáznál hagytam abba a számolást.
2 Jerrold J. Katz,Jerry A. Fodor: The Structure of a Semantic Theory. Language, 39 (1963) 170-210. és 176. old.
3 William Dwight Whitney: Language and the Study of Language. Scribner, New York, 1867. 158. old.
4 Metaphor. Proceedings of the Aristotelian Society, 55 (1955) 273-294. old. Megjelent Black Models and Metaphors c. könyvében is (Cornell University Press, Ithaca, 1962. 25-47. old.) Magyarul: A metafora. Helikon, 36 (1990) 433-447. old.
5 Donald Davidson: A metaforák jelentéséről. Helikon, 36 (1990) 448-465. old. A hivatkozás: 449. old.
6 Models and Archetypes. In: Charles E. Boewe,Roy F.
Nichols (eds.): Both Human and Humane. The Humanities and Social Sciences in Graduate Education. University of Pennsylvania, Philadelphia, 1960. Megjelent a Models and Metaphorsban is: 219-243. old.

Max Black könyvei

The nature of mathematics
a critical survey
K. Paul, Trench and Trubner,
London, 1934. 219 old.

Critical thinking
an introduction to logic
and scientific method
Prentice-Hall, New York, 1946. 402 old.

Language and philosophy
studies in method
Cornell University Press,
Ithaca, 1949. 264 old.

Problems of analysis
philosophical essays
Cornell University Press,
Ithaca, 1954. 304 old.

SOCIAL THEORIES OF TALCOTT PARSONS: A CRITICAL EXAMINATION
Englewood Cliffs,
Prentice-Hall. 1961. 363 old.
Models and metaphors
studies in language and philosophy
Cornell University Press,
Ithaca, 1962. 267 old.

A Companion to Wittgenstein's Tractatus
Cornell University Press,
Ithaca, 1964. 450 old.

Margins of precision
essays in logic and language
Cornell University Press,
Ithaca, 1970. 277 old.

Caveats and critiques
philosophical essays in language, logic, and art
Cornell University Press,
Ithaca, 1975. 274 old.

The prevalence of humbug,
and other essays
Cornell University Press,
Ithaca, 1983. 187 old.

Perplexities. rational choice,
the prisoner's dilemma, metaphor poetic ambiguity, and other puzzles
Cornell University Press,
Ithaca, 1990. 201 old.


Kérjük küldje el véleményét címünkre: buksz@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta