BUKSZ - 9. évfolyam, 2. szám (1997. nyár)   BUKSZ nyitólap   EPA  

Welker Árpád


Gombos József:
Finnország politikatörténete 1809-1917

JGYTF Kiadó, Szeged, 1994.
283 old., ár nincs feltüntetve


"Magyarországon a finn történelem kutatása periferikus területnek számít", kezdi előszavát Gombos József. Csak egyetérthetünk ezzel a megállapítással, és sajnálatosnak is kell tartanunk azt. A téma több figyelmet érdemelne: nemcsak a nyelvrokonság és az ebből fakadó intenzív kulturális kapcsolatok miatt, hanem mert a finn történelem utolsó kétszáz éve sikertörténet, és mint ilyen, ritka Európának abban a "köztes" régiójában, amelyhez Magyarország is tartozik. Gombos művének érdeme, hogy a múlt századi Finnországot mint "köztes perifériát", a skandináv régió, illetve Kelet-Európa (Oroszország) között fekvő, mindkettő perifériáján elhelyezkedő területet mutatja be.

A szerző igen komoly elvárásokat támaszt munkájával szemben. "A könyv azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Finnország modernkori történetének ezt a kiemelkedő fontosságú periódusát elemezze" - írja. Sőt "a munka nem kizárólag történeti jellegű, történettudományi eszközökkel dolgozó elemzés, hanem a finn politikai rendszer működése szempontjából legfontosabbnak tartott témakörök politológiai-történetszociológiai összefüggéseinek feltárását is magában foglalja" (5. old.).

Örvendetes, hogy magyar nyelven ilyen igényű munka jelenik meg Finnország történetéről, s kifejezetten az orosz birodalmon belüli autonómia korszakáról, hiszen Dolmányos István könyvének (Finnország története. Bp., 1972) megjelenése óta több mint két évtized telt el. Ráadásul Dolmányos művét joggal illethetjük kritikával. Egyrészt irodalomjegyzékéből teljes mértékben hiányoztak a finn, illetve a svéd nyelvű munkák, s a térségben használt nyelveken írt szakirodalom használata nélkül nemigen születhet releváns történeti mű. Másfelől a Szovjetunió történetével foglalkozó Dolmányos határozott bolsevik elfogultsággal közelítette meg témáját, amely - ha csak a Gombos által tárgyalt korszakot vesszük figyelembe - főleg a munkásmozgalom megjelenése utáni időszak tárgyalásakor vált vészesen torzítóvá.

Gombos szövege tizenkét fejezetből áll, melyek közül az első - mint írja - "az autonóm finn állam létrejöttének történeti körülményeit tárgyalja. A gazdag forrásanyagot felhasználó alapvetéshez kapcsolódnak szervesen a későbbi fejezetek" (7. old.). Érdemes tehát ennek a bevezető résznek több figyelmet szentelnünk, hiszen a szerző - úgy látszik - különleges jelentőséget tulajdonít neki.

A "gazdag forrásanyag" kitétel talán arra utal, hogy hivatkozik tíz, 1808. március 20. és 1816. február 9. között kibocsátott cári manifesztumra. Bár ezeket a forrásokat természetesen nem ő használta fel először, véleményét nem szembesítette a történetírás korábbi eredményeivel. Állítja, hogy a "Finn Nagyhercegség létrehozása tudatos szándékmegvalósítás volt az orosz autokrácia részéről" (4. old.), és ennek bizonyítására elsősorban I. Sándor cár Finnország főkormányzójához intézett titkos utasításából idéz egy részletet. Hogy mit is jelent pontosan a "tudatos szándékmegvalósítás" kifejezés, az homályban marad, hiszen önmagában véve aligha újdonság, hogy egy nagyhercegség nemigen jön létre "véletlenül". Gombos egyébként is maga csökkenti az idézett források bizonyító értékét, mivel kijelenti: "Azok a kérdések, hogy mit értett I. Sándor (és tanácsadói) a >>nemzet<<, >>alkotmány<<, >>politikai létezés<< etc. kifejezések alatt - egyelőre megválaszolatlanok. A francia nyelven elhangzott beszédek, illetve kiadott manifesztumok értelmezését megnehezíti, hogy ezek orosz, svéd, finn és angol fordításai csak tovább bonyolítják a terminológiai tisztánlátást és a hermeneutikai elemzést. A dokumentumok magyar nyelvre történő átültetése tehát nem >>egyszerű<< műfordítói feladat, hanem további kutatásokat igénylő munka is egyben." (251. old.) (Zárójelben jegyzem meg, hogy nehezen érthető, az angol nyelvű fordítások hogyan kerültek bele a felsorolásba, hiszen nem a tárgyalt korszakban keletkeztek. Ha ugyanis David Kirby nem foglalkozna Finnország történetével, és nem fordított volna le néhány dokumentumot, angol verziók nem is léteznének.) Egyetérthetünk a szerzővel, hogy az említett "hermeneutikai elemzés"-re és "terminológiai tisztánlátás"-ra nagy szükség volna, de mindez az ő könyvéből is elmaradt.

Annak ellenére, hogy a nyitó fejezet feladata bevezetni az olvasót abba a közegbe, ahol azután a "politológiai, történetszociológiai, valamint államelméleti elemzések" zajlanak, már itt is sok esetben tisztázatlan fogalmakkal, nehezen követhető szövegrészekkel találkozunk. Ennek két oka van: az egyik a felhasznált szakirodalom jellegéből, a másik Gombos módszeréből fakad. A következőkben bemutatandó eljárások az egész kötet irodalomhasználatára jellemzők, de a példákat elsősorban az első fejezetből veszem.

A könyv elsősorban angol és orosz nyelvű munkákra épül. Az orosz anyagot szinte kizárólag a szovjet korszakban megjelent, sok szempontból közismerten torzító értékelések adják. Az angol nyelvű anyag több csoportra osztható. A monografikus irodalom csekély. Áll egyrészt a külföldi (nem finn) kutatók munkáiból, másrészt finn monográfiák angol fordításából. Ezek azonban egy olyan nagy korszakra nézve, mint a "hosszú" XIX. század, még csak átfogó képet sem adnak. Nagyrészt összefoglaló jellegű, illetve félig-meddig ismeretterjesztő munkákból állt össze a szerző bibliográfiája. Sajnos a hivatkozott finn nyelvű monográfiákról is kiderül a közelebbi vizsgálat során, hogy szinte kizárólag az angol "Summary"-t használta fel a szerző a kötetek végéről... Ez a jellegénél fogva leegyszerűsítő szöveg-típus azonban kevésbé komplexen tudja csak visszaadni az illető kutatás tartalmát. Hasonlóképpen problematikus a helyzet az összefoglaló munkákkal. Összefoglalások összefoglalása csak leegyszerűsítések leegyszerűsítését eredményezheti.

Tanulságos példája a fentiekből fakadó irodalomhasználati problémának, amikor Gombos azt állítja, hogy a "Svédországtól való különválás gondolata" már az 1740-es években jelen volt, és ezt ráadásul "Szent-Pétervár felismerte és támogatta" (34. old.). Ez a kijelentés a finn történet-írás általános álláspontját figyelembe véve radikálisan újnak tekinthető - de legalábbis a fent említett művek egyikében sem találkozhatunk hasonlóval. Mire alapozza Gombos ezt az állítását? Referenciaként E. C. Thaden Russia's Western Borderlands 1710-1870 című, elsősorban a balti államokra koncentráló munkájára hivatkozik. Ez a könyv azonban egyfelől nem primer forrásokra épül, hanem Eino Jutikkala - Gombos által is használt - A History of Finland című, külföldieknek szánt, több nyelven megjelent munkája alapján tárgyalja a Finnországgal foglalkozó részt. Másfelől pedig, és itt a lényeg, Thaden nem is azt írja, amit Gombos állít, hanem - Jutikkalát helyesen interpretálva - kifejezetten a századvégre teszi a szeparatizmus első komolyabb jeleit a finn közgondolkodásban.

A 35. oldalon Gombos így ír: "Finnországot tehát egy olyan abszolutista államhoz csatolták, amelynek politikai struktúrája >>területi<< és korporatív volt, és amely éppen ezért nyitott-ként [sic!] is leírható." Nem derül ki, mit is ért pontosan Gombos "területi"-n, s miért kerül ez a szó idézőjelbe, továbbá mennyiben volt nyitott, avagy korporatív a korabeli Oroszország - de mindezt talán nem is tőle, hanem valójában Osmo Jussila professzortól kellene megkérdeznünk! Az ő disszertációjának angol nyelvű összefoglalásában, a 276. oldalon olvashatjuk ugyanis a következő mondatot: "Finland was linked to an absolutist state whose structure was >>politically territorial<< (a term used by O. Hoetsch) and corporative, and which might be described as >>open<<." A fordítás gyakorlatilag szó szerinti, de a hivatkozás hiánya csak az egyik gond. A maga helyén kellően magyarázott szöveget Gombos új kontextusba helyezte, tehát semmi sem menti fel őt mint fordítót annak kötelezettsége alól, hogy megmagyarázza az átvett terminusokat.

Komolyabb tartalmi gond van egy másik átvételnél. Gombos szerint "Az általános kodifikáció hiányában a kauzálitás [sic!] volt jellemző, a megoldást szolgáló precedensekre pedig az, hogy a >>birodalom érdeke<< dominált a helyi jog fölött" (35. old.). Jussila viszont így ír: "These conflicts, however, were settled be-fore general codification case by case (casually) and usually on the principal that >>the interest of the realm<< took precedence over local rights." Itt sem tekinthető helyes eljárásnak, hogy a szerző a jelzett mondatokat szó szerint lefordítva, saját szövegként hozza egy teljes bekezdésen keresztül. De emellett maga a fordítás is pontatlan: a "kauzálitás" aligha jelent magyarul esetenkéntit, és a "megoldást szolgáló precedensek" kapcsán erősen kérdéses, miről is lehet szó, hiszen az angol "precedence" elsőbbséget jelent, szemben a valóban precedens értelmű "precedent" szóval.

Még zavarosabb azonban a kép amiatt, hogy ugyanezzel a témával kapcsolatban a szerző egy teljesen más jellegű szöveget is hasonló intenzitással használ. A tartui egyetem egykori tanára, Csekey István professzor foglalkozott észt joggal is, és a Finnek, észtek, északi testvérnépeink című, 1928-ban megjelent ismeretterjesztő kiadványban a finn jogfejlődésről is írt egy rövid cikket. Az idestova hetvenesztendős írásból átvett mondatok sajátosan interferálnak a Jussilától fordított szövegekkel, és az olvasó számára nem derül ki, mi Gombos felfogása. A Jussilától és Csekeytől átvett mondatok egyaránt a folyamatos szövegben jelennek meg, ütköztetés, illetve bármiféle kommentár nélkül.

A jelen munka forgatója nem tudhatja, hogy például Csekey mit is érthetett pontosan "középkori germán állam"-on és ehhez kapcsolódóan "rendiség"-en (4l. old.), s hogy ennek mi köze van a svéd jogfejlődés közjogias színezetéhez. Azzal, hogy Gombos ezeket a kifejezéseket idézőjel nélkül leírja, jelzi, hogy szövegének nincs egységes fogalomrendszere. Egészen különböző diskurzusok vegyes terminológiája keveredik, miközben nem kristályosodik ki, mit ért ő alapvető kifejezéseken. "A svéd jog teuton eredetű és nem került a római jog befolyása alá" (41. old.) - hozza idézőjelben Csekey egy mondatát (tekintsünk el attól az apróságtól, hogy míg egyébként idézőjel nélkül ír le szó szerinti mondatokat, itt az idézet pontatlan, mert Csekey finn-svéd jogról beszélt.) A szövegösszefüggéséből kiemelt mondat szervetlen, nem kapcsolódik más részlethez, s Gombos sem fűz hozzá semmiféle magyarázatot. Ezután közvetlenül, idézőjel nélkül közöl egy újabb mondatot Csekeytől néhány jelző kihagyásával (a kihagyott szavak zárójelben): "A svéd jogfejlődésnek megfelelően, Finnország alkotmánya sem [valami régi] rendi alkotmány, hanem [valóban] >>konstitúcionális alkotmány<< volt." A két mondat egymás mellé helyezése azt implikálja, hogy logikai összefüggés van közöttük, s úgy kellene tán értenünk, hogy miután a svéd jog nem került a római jog befolyása alá, Finnország alkotmánya konstitúcionális alkotmány. Ennek azonban nyilván nincs értelme. Az viszont, hogy mit ért Gombos "konstitúcionális alkotmány"-on, megfejthetetlen. Különösen zavaró ez amiatt, hogy ha elolvassuk Jussila disszertációját, amelyet Gombos úgyszólván felváltva "idéz" Csekeyvel, láthatjuk, hogy abban oldalakon keresztül vezeti le az orosz és a svéd alkotmányfelfogás közötti különbséget, és az ott leírtak nehezen hozhatók összhangba ezzel a kifejezéssel.

A zavart okozó félrefordítások közül jellemző példa egy Yrjö Blomstedt cikkéből átvett mondat: "The upper class was a thin film of cream risen to the top of the milk of countrybumpkins", amely "az uralkodó felsőbb osztály egy vékony >>filmréteg<< volt" (61. old.) formában jelenik meg Gombos szövegében. Mint már annyiszor, itt is zavarba ejtő, hogy nem derül ki egyértelműen, mi a szerző saját szövege, és mi az idézet. A filmréteg kifejezést ugyanis idézőjelbe teszi, pedig még ez emlékeztet legkevésbé Blomstedt mondatára (az angol "film" szó itt csupán vékony réteget jelent, tehát az eredeti mondatban nincs szó filmről), viszont a mondatra nem hivatkozik külön.

Gombos néhány sztereotípián túl nem ad képet a XIX. század finn társadalmáról (bár a bevezetőben történetszociológiai elemzést ígért olvasóinak), ehelyett különböző szerzők egymástól független és egymásnak ellentmondó adatait idézi munkája különböző pontjain. A 62. oldalon jelenik meg az az állítás, hogy "a lakosság döntő hányada (98%) a szabad paraszti rendbe tartozott, melynek 85%-a finn anyanyelvű volt". Gombos ezeket az adatokat külön nem jegyzeteli, a bekezdés végén hivatkozott helyen viszont nem szerepelnek. Ellenben igen valószínű, hogy a következő, Aira Kemiläinen cikkében szereplő mondat elferdítésével állunk szemben: "What was the situation among the people themselves, representing 98% of the population (85% if only Finnish speakers are considered)." Az a kellemetlen érzés támad az olvasóban, hogy Gombos nincs tisztában azzal az aligha elhanyagolható ténnyel, hogy a (társadalomnak egyébként is csupán 90%-át kitevő) földműves lakosságnak csak egy része tartozott a rendi kiváltsággal rendelkezők csoportjába, különben nem fordítaná a "maga a nép" kitételt szabad paraszti rendnek. Az az ellentmondás sem kap magyarázatot, hogy ha majdnem a teljes lakosság ehhez a rendhez tartozott, miért rendelkezett (a Gombos idézte adatok szerint) csupán 26%-uk választójoggal. Külön kérdés, hogy ennek kapcsán említés sem történik arról, miszerint a Gombos által felhasznált számadat eltér a finn történetírásban (kezdve a negyvenes évek nagy összefoglalásától a jelenleg is egyetemi tankönyvként funkcionáló, 1987-es szintézisen át a legfrissebb politikatörténetig) elfogadottól, és hogy ennek mi az oka. Az utóbbi szerint ugyanis 1906-ban az általános választójog bevezetésével mintegy tízszeresére nőtt a választójoggal rendelkezők köre, ami semmiképpen sem hozható összhangba Gombos adataival.

Az előszóból azt is megtudhatjuk, hogy a munka alapvetően kompara-tív módszerű, de egy "metodikai döntés eredményeként" ez "implicit maradt" (3. old.). Ez a komparativitás talán az előbb említett téma tárgyalásakor konkretizálódik egy mondat erejéig: "a >>nép<< jelentése lefedte a finn társadalom összes szociális csoportját, és a kortárs magyar jelentéstől eltérően nem csak a >>nemesség<<-et jelentette" (55. old.). Ha az "explicitás" ilyen hibákkal jelentkezik, akkor a "metodikai döntés" helyes volt (talán nem szükséges külön jelezni, hogy a "nép" kifejezés a magyar történelem ezen fázisában sem jelentette a nemességet).

Utolsóként vegyünk egy példát a finn közigazgatás körüli tisztázatlanságok közül. "A finnek részvétele a politikai életben, a direkt participáció intézménye által, a pogány idők tradícióiban gyökerezett és a helyi önkormányzatokban élt tovább, itt volt a legszélesebb. A különféle szintű és szervezettségű önkormányzatok egy része nem csak [sic!] helyi kérdésekben nyilvánítottak [sic!] véleményt, hanem az egész királyságot érintő kérdésekben is." (55. old.) Lauri Puntila politikatörténeti összefoglalásának párhuzamos mondata a következő: "The participations of Finns in political life during the Swedish period was based on an independent tradition from former pagan times - a tradition that originated in the prehistoric era." Kérdés, hogy a Gombos említette "direkt participáció intézménye" konkrétan mivel azonosítható (a falugyűlés például intézmény, a direkt participáció talán nem). Puntila nem szól különböző szintű önkormányzatokról - mint ahogy tudomásunk szerint különböző szintekről nem is beszélhetünk -, és az olvasó nemcsak azt nem tudhatja, mik ezek valójában (az önkormányzatok mibenléte a könyv egyetlen pontján sem derül ki), de az sem világos, mit kellene azok "egy részén" érteni.

A bevezető "alapvetés" után tíz, egymástól jelentősen különböző jellegű fejezet következik. Az egymásutániság valamiféle "kronológiai vázat" alkot - Gombos szerint. A munka egyik problémája azonban éppen az, hogy ez az elvárás nem egyeztethető össze a tartalmi szerkezettel: a kötet elején foglalkozik például a nacionalizmussal (3. fejezet), miközben ez a jelenség inkább korszakunk második felében jellemző. Ez az ellentmondás nyilván közrejátszott abban, hogy a szövegben jelentős aszinkronitásokat találunk. Ugyanígy problematikus a gazdaságot ismertető fejezet. A hetedik fejezettől kezdve azután valóban érzékelhető valamiféle "kronológiai váz", de a szerző láthatóan itt sem törekszik egymáshoz kapcsolni az egyes részeket. Az olvasó úgy érzi, hogy hasonló témájú írásokból álló cikkgyűjteményt olvas. Sajátos megoldás az is, hogy miután a szerző valamilyen okból 1917 végében jelölte meg munkája kronológiai határát, még egy további teljes fejezetet szentel az 1918-as polgárháborúnak.

Sajnos a könyv egészét jellemzik azok a módszertani és tartalmi hibák, amelyeket a bevezető szövegrészekkel kapcsolatban néhány példán bemutattam. Mivel nem teljes hibakatalógus felállítása a cél, már csak két problémát említek.

Gombos kritika alá veszi a Jutikkala-Pirinen-féle összefoglalás egyik állítását. A Régi Finnország nevű területnek a nagyhercegséghez csatolása kapcsán a következőket olvashatjuk: "Ez, Jutikkala és Pirinen szerint, azt jelzi, hogy a cárnak és a környezetének megvoltak a motivációi arra, hogy etnikailag és vallásilag homogén adminisztratív körzeteket hozzanak létre. A feltételezés annak ellenére elfogadhatónak tűnik, hogy a nagyhercegséghez csatolt területek lakossága ortodox vallású volt és Finnország nem volt etnikailag homogén." (54. old.) Azon túl, hogy felesleges az idős középkorászt bevonni a vitába (Kauko Pirinen tudvalevőleg csak a bevezető fejezeteket írta az egyébként Jutikkala nevével fémjelzett kötethez), nagy bátorság a sok ezer oldalnyi alapkutatást publikáló, akadémikus Jutikkaláról azt állítani, hogy ilyen horderejű tárgyi tévedést követett el. Az említett területek lakossága ugyanis túlnyomó többségében természetesen evangélikus vallású volt (az 1743-as turkui békében, amely alapján a terület jelentős része Oroszországhoz került, külön kitétel biztosítja számukra a szabad vallásgyakorlatot). A tévedés olyan szintű, mintha valaki azt állítaná, hogy Erdély lakossága református. A kijelentés másik felét illetően természetesen igaz, hogy Finnország etnikailag nem egységes, de felmerül a kérdés, hogy a Jutikkala által használt "nationally homogeneous" kifejezés miért egyszerűsödött etnikaira a fordítás során, és hogy Pétervár szempontjából mennyiben volt külön jelentősége ennek a sajátosságnak.

Az utolsó két fejezetet erősen vitatható kiindulópont jellemzi. A függetlenné válás folyamatát például a szerző a "szociáldemokrata-bolsevik kapcsolatok tükrében" (7. old.) ismerteti. Meglepő ez a megoldás, hiszen a független Finnország létrejötte végső soron a bolsevizálódott Oroszországtól elszakadni akaró polgári pártok tevékenységéhez köthető. A polgárháború leírásakor követi "az 1905 utáni események leírásának logikáját" (220. old.). Ez annak ellenére állásfoglalást jelent a szociáldemokrata oldalon, hogy leszögezi, nem célja "valamiféle történeti igazságtétel".

Pár szót végül a formai kérdésekről. Az egész munkában problematikus a nevek írásmódja. A finn személy- és helynevek rapszodikusan hol finnül, hol svédül jelennek meg. Y. M. (Yrjö Maunu) Sprengtporten például húsz oldallal később mint Göran Magnus kerül elénk. Az olvasó nem találhatja ki, hogy ugyanarról a személyről van szó. A szerző az Oroszországhoz csatolt tartományok felsorolásakor nagyrészt a finn elnevezéseket használja, de Ahvenanmaát svédül Ålandnak titulálja. Bár a városnevek többnyire finnül szerepelnek, Pori Björneborgként jelenik meg. Különös, hogy Gombos a finn neveket, amennyiben orosz nyelvű könyv szerzőjeként kerülnek említésre, akadémiai átírásban adja meg. A legnehezebben felismerhető ezek közül Käiväräinen, aki a cirill betűs alakból átfordítva Kjajvjarjajnen lesz. De ugyanilyen furcsa, hogy Sukiainen-Szjukijajnen, Sirola-Szirola alakban szerepel. Még a finn történelemben járatos olvasó számára is felesleges bonyodalmat okoz az ilyen elferdített alakok azonosítása. Az viszont már érthetetlen, hogy Salomaa miért lesz Szalomaa, holott a magyar nyelvben a hosszú magánhangzót nem kettőzéssel jelöljük.

Az Enso-Gutzeit Rt. adományozta kiváló minőségű papírhoz méltatlan a helyesírási és sajtóhibák tömkelege, a szerkesztéskor a sor közepére csúszott elválasztójelek serege.

Gombos József munkája nyilván jó ideig használatban lesz majd, hiszen a magyar olvasó ebben a témában nemigen talál mást a könyvespolcán. A munka egészét értékelve azonban meg kell állapítanom, hogy a finn történelem eme kiemelkedően fontos korszakának modern szemléletű, magyar nyelvű feldolgozása továbbra is várat magára.


Kérjük, írja meg véleményét, észrevételeit, kérdéseit.