független elektronikus újság

Szerkesztő: Bika Julianna
E-mail: bikajuli@cox.net

103. szám
2007. augusztus 27.


REMÉNYIK SÁNDOR:MI A MAGYAR?

      Magyarok voltak Magyarország nélkül,
      Magyarok vannak Magyarország nélkül,
      Magyarok lesznek Magyarország nélkül.
      Mert az országnál mélyebb a magyarság,
      Mert test az ország és lélek a nép –„
      
      1941 május 15. Kolozsvár
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

Amerikai Egyesült Államok

SZÉCHENYI TEA
DR. OLÁH GYÖRGY ÉS BEJCZY ANTAL KITÜNTETÉSE

      Az újrainduló Széchenyi Tea nyitó sorozatát Szörényi Éva művésznő rendezi, aki nemrég ünnepelte 90. születésnapját. A nyár utáni első találkozót 2007. szeptember 30-án vasárnap 3 órakor tartják. A műsor kezdetén két híres magyar professzor kitüntetésére kerül sor.
      Az American Hungarian Science Foundation kitünteti Oláh György Nobel-díjas és Bejczy Antal az űrrobotika atyaként ismert híres tudósokat. Bejczy Antal a NASA JPL Mars kutatásával foglalkozó részlegének műszaki vezetője volt.
      Az ünnepélyes díjkiosztás után Csikszentmihályi Mihály a Claremont Graduate University pszichológus professzora tart előadást. Befejezésül rövid művészeti műsorra kerül sor.
      San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház
      18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335
      Honlap: http://www.rememberhungary1956.org/
      E-posta: info@rememberhungary1956.org
      
      http://www.amazon.com/s?ie=UTF8&keywords=csikszentmihalyi%2C%20mihaly&index=blended&page=1
      http://en.wikipedia.org/wiki/Mihaly_Csikszentmihalyi
      http://www.szinhaz.hu/index.php?id=27&forumid=3632
      http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz0111/bejczy.html
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

HUNGARIAN DANCE

      Hungarian Dance címmel a New England String Ensemble kamarazenekar magyar zeneszerzők műveiből tart koncertet 2007. szeptember 20-án este 7:30-kor a Rogers Center for the Arts nagytermében North Andover, Massachussetsi városban.
      Ugyanezzel a programmal lép fel az együttes szeptember 23–án Bostonban a New England Conservatory Jordah termében délután 3:30-kor.
      
      Információ
      http://www.newenglandstringensemble.comwebsite
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

BOSKOLA

      Szeptemberben újra indulnak a rendszeres hétvégi magyar nyelvű gyermekfoglalkozások (óvoda, iskola, cserkészet), amelyek a köztudatban BOSKOLA néven ismertek. A foglalkozásokat kéthetente szombatonként tartják a lexingtoni Follen Community Church termeiben. (755 Massachusetts Ave, Lexington)
      A BOSKOLA megalakulása óta (2000) folyamatosan nő a programban résztvevő gyerekek/családok száma. A 2006-2007-es tanévben 49 család 75 gyermeke vett rendszeresen részt a foglalkozásokon.
      http://www.boskola.org
      
      
      További bostoni magyar események:
      http://www.bostonhungarians.org
      http://bostonhungarians.org/hunsocma/esemenyek/2007.marc.15.meghivo.pdf
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

ÖTVEN ÉV SZOLGÁLAT AMERIKÁBAN
AMERIKAI MAGYAR ALAPÍTVÁNY

      Az American Hungarian Foundation-t, “ Amerikai Magyar Alapítványt”, magyar származású egyetemi tanárok és egyesületi vezetők alapították 1955-ben abból a célból, hogy a magyar kulturális hagyományokat ápolja és népszerűsítse az Amerikai Egyesült Államokban. Az ötvenedik évforduló alkalmából egy gyönyörűen kiállított 288 oldalas album számolt be az eredményekről.
      
      Az intézmény munkáját kezdettől fogva irányító igazgató Prof. Molnár Ágoston, valamint a húsz tagú igazgatóság elnöke Dr. Harsányi Zsolt a könyv bevezetőjében hívja az amerikai magyarokat, hogy ismerjék meg az alapítvány székházát, látogassák a múzeum kiállításait.
      
      Az alapítványnak otthont adó épület New Brunswick városban, New Jersey-ben 1989-ben készült el Papp László építész tervei alapján. Az egykori varrótűgyár épületében valamikor sok magyar dolgozott, amikor a múlt századforduló után New Brunswick lakosságának a többsége még magyar volt. Amikor a nagyüzemi gépesítés következtében a gyár megszűnt, az üresen maradt és meglehetősen romos állapotban levő épületet a város az Alapítványnak adta. A felújítás és bővítés után a múzeumot, ajándékboltot, könyvtárat, levéltárat és közösségi szobákat is magába foglaló épület Amerika legnagyobb magyar intézménye lett.
      
      A könyvtár a Rutgers Egyetemmel van kapcsolatban, a magyar könyvek az egyetem katalógusában is megtalálhatók, az Interneten HUNGR jelzéssel ellátva. A magyar nyelv tanítására nemrégen megindult program pedig a Debreceni Tudományegyetem nyári tagozatához kapcsolódik. Ennek révén a hallgatók munkáját a Debreceni Nyári Egyetem credittel ismeri el. A Rutgers Egyetem Jane Voorhees Zimmerli múzeuma most kötött megállapodást az Alapítvánnyal a Salgo Galéria magyar festményeinek ottani folyamatos kiállítására.
      
      A Múzeum népszerű látogatottságú kiállításai számos elismerésben részesültek. Csatári József kiállítását a New York Times kiemelt helyen méltatta. De elismerést szerzett az 1956 emlékére rendezett, vagy a magyar néprajzi anyagot bemutató, valamint az évente megrendezésre kerülő különböző európai hagyományok alapján díszített karácsonyfa kiállítás is.
      
      Az Alapítvány számos magyar tárgyú kutatást és oktatási programot támogat, többek között a Rutgers, a Colgate, az Indiana-i, a New York-i, a Connecticut-i, a Cleveland-i egyetemeken. ,Az irattár (archívum) katalogizálására és rendezésére Fulbright ösztöndíjjal több éven át egy-egy munkatárs érkezett az alapítványhoz a budapesti Széchenyi Könyvtár és a Magyar Fulbright Bizottság egyezménye alapján.
      
      
      Az alapítvány kiemelkedő eseménye évenként a George Washington Díj átadása New Yorkban és a Lincoln Díj az ország különböző városaiban. Ezekkel a díjakkal azokat a sikeres amerikai magyarokat és a magyarság érdekében munkálkodó amerikai személyeket jutalmazzák, akik a magyar névnek és kultúrának elismerést szereztek. Az első Washington díjas Kármán Tódor és Neumann János (posztumusz) volt 1961-ben, az utolsó díjazottak az 56-os forradalom ötvenedik évfordulóján három “ötvenhatos”: Lauer Edit, Dr. Somogyi Balázs és Vittadini Andrea.
      
      Az emlékalbum megörökíti az alapítvány emlékezetes eseményeit, mint például az emlékezőket a New York-i Kossuth szobornál, ahol a híres filmsztár Massey (Hajmássy) Ilona mondta az ünnepi beszédet 1949-ben. Láthatjuk 1957-ben a Carnegie Hall Bartók koncertje képeit Doráti Antal és Yehudi Menuhin részvételével, vagy az újonnan alapított Philharmonia Hungarica amerikai bemutatkozását 1959-ben a Rutgers Egyetemen Rozsnyai Zoltán vezényletével. A Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünneplésen és Lincoln Díj átadáson Dr. Vizi E. Szilveszter méltatta az alapítvány munkásságát. 288 oldal tele emlékekkel, sikerekkel, magyar eredményekkel Amerikában.
      
      A magyar közösség nem volt olyan sikeres mint több más nemzetiség, hogy az amerikai társadalom elé tárja eredményeit és teljesítményét. Ez az alapítvány tölti be ezt a feladatot.” - írta a volt magyarországi amerikai nagykövet, 2000 évi George Washington díjas Donald Blinken.
      
      
      A siker biztos jele, hogy az alapítvány 18 év alatt kinőtte múzeumát és újabb telkeket vásárolt bővítés céljából. Ennek érdekében gyűjtésbe kezdenek, amelynél számítanak az amerikai magyarság támogatására és áldozatkészségére. Felvilágosításért: AHF 300 Somerset Street, New Brunswick, NJ 08903, telefon: (732)846-5777.
      
      
      
      http://www.libraries.rutgers.edu/rul/indexes/search_guides/hand_press_books.shtml
Papp László
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

ROBERT CAPA KIÁLLÍTÁS NEW YORKBAN

      This Is War! címmel Robert Capa ,Endre Friedmann a huszadik század legjelentősebb fotóújságíró művészének kiállítása 2007. szeptember 25-től 2008. január 6-ig látható Manhattan közepén az International Center of Photography kiállítótermeiben.
      .
      Capa kiállításon a spanyol polgárháború leghíresebb képei láthatók, többek között az a világszerte szenzációt keltő képe, mely meghozta Capa számára a sikert, egy spanyol katona halálának pillanata: a Falling Soldier 1936. A Rio Segre –i harcok 1938, Barcelonai menekültek 1938. Kínai felvételek, második világháborús képek például Lipcse felszabadítása 1945, az amerikai csapatok partraszállása 1944 fotói, összesen 8000 kiállított tárgy, nyomat, levél, írás, a spanyol polgárháborús tudósításai mind szerepelnek a kiállítás anyagában a Capa Archívumból.
      Egy külön kiállítást szentelnek Robert Capa szerelmének, munkatársának, barátjának Gerda Taronak. Gerdával együtt indultak el Párizsból fényképezni és tudósítani Spanyolországba. Gerda Taro 1937-ben lelte halálát a spanyol polgárháborúban. Capa a vietnami háború kezdetén halt meg, tudósítás közben, az elsők között érte bombatámadás.
      1133 Avenue of the Americas (43–as utcánál) New York, NY 10036
      Tel: /212/ 857-0000
      E-posta: info@icp.org
      Honlap: WWW.icp.org
      Részletesebben
      http://www.icp.org/site/c.dnJGKJNsFqG/b.850259/k.B70/Upcoming_Exhibitions.htm
      A kiállítás katalógusa megvásárolható a: http://shopping.icp.org/store/
      honlapon.
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

SCHENECTADY MAGYAR ÖNSEGÉLYEZŐ EGYESÜLET
MÁGA ZOLTÁN ÉS AZ ANGYALOK

      A magyarországi hegedű virtuozó és zenekarának koncertje klasszikus művekből és népszerű dalokból áll össze. A műsorban Szinetár Miklós közreműködik.
      2007. szeptember 13-án este 7:30-kor a Magyar Klubban.
      A vacsora este 6 órakor kezdődik.
      Schenectady Magyar Ház 933 Pleasant Street, Schenectady, NY
      Információ: Várady Éva (518) 283-2503
      
      NEW YORKI MAGYAR ESEMÉNYEK HONLAPJA
      http://magyarhaz.org/index.php?langid=2&menuid=25
      www.gimagine.com
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

MAGYAR TANULMÁNYOK AZ OHIÓI EGYETEMEN

      Dr. Riskó Ágnes vezetésével a Columbus városában lévő Ohió Állami Egyetem alapfokú magyar tanulmányokat indít.
      http://www.osu.edu/
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

MAGYAR NYELVTANFOLYAM
WASHINGTON

      Szeptemberben indul újra a magyar nyelvtanítás . Érdeklődni lehet a
      
      E-posta:language@hungarianamerica.com
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA A WASHINGTONI NAGYKÖVETSÉGEN

      Simonyi András washingtoni magyar nagykövet az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából az alábbi személyeknek adott át magyar állami kitüntetéseket 2007. augusztus 21-én:
      
      Paula J. Dobrianskynak, az amerikai külügyminisztérium demokráciáért és globális ügyekért felelős államtitkárának a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a magyar demokratikus átalakulás elősegítése és a magyar-amerikai kapcsolatok fejlesztésének támogatása érdekében kifejtett aktív tevékenységéért.
      
      Mint a Reagan és mindkét Bush adminisztráció tagja, érdemben alakította az Egyesült Államok Magyarországgal kapcsolatos politikáját, kulcsszerepet játszott a Nemzetbiztonsági Tanács igazgatójaként annak gyakorlati megvalósításában. Mint az emberi jogokért felelős helyettes államtitkár, kiemelt szerepe volt a Külügyminisztérium évenként publikált emberjogi kérdéseket értékelő jelentésének összeállításában.
      
      Per Bang-Jensennek a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét 1956 emlékének ápolásáért az Egyesült Államokban.
      
      Per Bang-Jensen édesapja, a néhai Povl Bang-Jensen dán ENSZ-diplomata máig rejtélyes meggyilkolásának okán az évek során tekintélyes gyűjteményre tett szert az 1956-os forradalommal kapcsolatos nemzetközi dokumentumokból. 2005-ben az Országos Széchényi Könyvtár részére hivatalosan is átadta az amerikai és európai levéltárakban 1956-tal kapcsolatban fellelhető, összesen mintegy 37.000 oldalnyi dokumentum másolatát.
      Megyeri Lászlónak, az Amerikai Magyar Református Egyesület jogi tanácsadójának és könyvvizsgálójának a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét az 1956-os forradalom során tanúsított kiemelkedő magatartásáért, Magyarország NATO-csatlakozásának elősegítéséért és az amerikai magyarság érdekében kifejtett tevékenységéért.
      
      Megyeri László 1982-től 1995-ig az amerikai Kongresszus alsóháza különböző bizottságainak munkatársaként dolgozott, 1995-től 2000-ig pedig elsősorban bevándorlási ügyekkel foglalkozott mint ügyvéd. 2000-től az Amerikai Magyar Református Egyesület (Hungarian Reformed Federation of America, HRFA) jogi tanácsadójaként kapcsolódott be az amerikai magyarság ügyeinek támogatásába. 2003-tól a washingtoni székhelyű HRFA pénzügyeivel foglalkozik. Jelenleg is az Egyesült Államok nyugalmazott tartalékos ezredese.
      
      www.huembwas.org
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

MAGYAR DIPLOMATÁK VÁLTJÁK EGYMÁST

      A 2007. év az amerikai magyar diplomáciai életben a személyi változások időszaka lett. Az Amerikai Egyesült Államokban három helyszínen is ezekben a hónapokban kerül sor az első számú vezetők cseréjére. Elsőként júniusban a Los Angeles-i magyar főkonzuli poszton Bokor Balázs nagyköveti rangban kezdte meg a munkáját, az ősz elején új magyar nagykövet kerül Washingtonba, Somogyi Ferenc egykori külügyminiszter személyében. New Yorkban is személyi váltás történik, itt Polgár Viktor – jelenlegi külügyminiszteri szóvivő – lesz az új főkonzul
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

Ausztria

SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPE 2007-BEN BÉCSBEN

      Az idén is a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség megrendezésében került sor az immár hagyományos Kárpát – medencei magyarok bécsi Szent István ünnepségére augusztus 25-én. A Stephansdomban délután 1-kor kezdődő szentmisén Orosch János, a Pozsony-Nagyszombati Főegyházmegye segédpüspökének írását olvasták fel. Szentbeszédében többek között így buzdított:
      „A történelem arra tanít, hogy meg lehet szerezni valamit erővel, de nem lehet fenntartani erőszakkal! Kard szerezte meg a hazát, és Kereszt tartja fenn.” Ezt az aranyszabályt állította példaként Szent István királyunk. Látta a szükséget, és orvosolta is azt. Látta a tudatlanságot – szerzetesrendeket hívott hazánkba, akik a gyermekek lelkébe a tudás fényét lobbantották. Látta a pogányság ürességét – templomokat építtetett, zárdákat alapított. Szent István törvénybe iktatta a nemzet fennmaradásának feltételeit: szeressétek a nép hivatott vezetőit, szeressétek a nemzetiségeket. Igaza volt, mert törvényei nyomán ezer éve élünk.
      Ünnepi beszédét Mindszenty bíboros szavaival zárta: „Ne felejtsétek el szüleitek nyelvét. Imádkozzatok magyarul!”
      Az ünnepi szentmise után a Stephansdom Máriapócsi oltáránál a dómban őrzött Szt. István-király ereklyéhez járulhattak a hívők.
      A délután folyamán a Stephansplatz-on 24 zarándokcsoport mutatkozott be magyar népdalokkal, népi tánccal és népzenével a Bécsi Szent István király-napi búcsú keretében.
Szemerédi Tibor
részlet
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

Magyarország

MŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR

      A Dallasi Magyar Multikulturális Központ HMC művészeti és írói téli alkotótábort szervez Budapesten 2007. december 27. és 2008. január 9. között.
      A jelentkezési határidő 2007. Október 19.
      Beata Szechy
      HMC, P.O. Box 141374, Dallas TX 75214-1374
      E-posta: bszechy@yahoo.com
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

PANORÁMA VILÁGKLUB
Hazatérő, hazalátogató magyarok találkozóhelye

      A Magyar Kultúra Alapítvány, az American Hungarian Panoráma magazin szerkesztősége közös rendezésében a Panoráma Világklub következő rendezvényére 2007. szeptember 7-én délután 5 órakor kerül sor. Ausztrália és magyar világa. Vendégek: Hódi Margit (Sydney), Bozsik Tamás (Gold Coast) és Világos István (Melbourne).
      
      Magyar Kultúra Alapítvány épülete
      1014 Budapest, Szentháromság tér 6.
      Érdeklődés Bába Szilvia szervezőnél: 06-1-224-8100, E-posta: bsz@mka.hu.
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

BAKOS ISTVÁN ELŐADÁSA
A VILÁG MAGYARSÁGÁRÓL

      Részlet
      A mai Magyarország határain túl élő nemzetrészek közül az anyagilag, gazdaságilag viszonylag a legjobb körülmények között élő nyugati magyar diaszpóra veszélyeztetettsége a legnagyobb, hisz a kulturális élet, a hitélet és az anyanyelvhasználat terén a legrosszabb helyzetben van. Náluk a rendszerváltás óta a közösségi önkifejezés lehetőségei és fórumai megcsappantak, gyermekeiknek alig egytizede vehet részt szervezett magyar oktatásban (iskolai részképzés, heti 4-6 anyanyelvi óra, hétvégi - egyházi, vagy cserkész – iskola, nyári anyanyelvi tábor…). Az iskolák illetve az önkormányzatok csak néhány országban (Finnország, Kanada, Svédország, Ausztrália,..) nyújtanak ösztönzést, vagy támogatást a bevándoroltak anyanyelvi oktatásához. A nyugati szórvány magyar származású fiataljainak túlnyomó többsége így magyarul nem tanul, nem tud, asszimilálódik, legföljebb származástudatát őrzi - családi hatástól függően halványabban, vagy erősebben. A nyugati magyar diaszpóra becsült adatait ezért óvatosan kezeljük, mivel a népszámlálási kérdőíveken magukat magyar származásúnak (is) vallók közel kétharmada nyelvünket nem beszéli, kultúránkat alig ismeri. A rendszerváltás utáni szabadabb légkörben, a hazalátogatások, hazatelepülések nyomán a fiatalok körében érzékelhetően nőtt az óhazával való ismerkedés és a magyarul tanulás igénye, amit csak egy rájuk is figyelő nemzetpolitika és államszervezet tartósíthat.
      www.nemzetismeret.hu
      E-posta: bakos.lak@freemail.hu
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

X. ZSIDÓ NYÁRI FESZTIVÁL

      2007. augusztus 25. és szeptember 9. között.
      Könyv és filmbemutatók, kiállítások és koncertek várják a közönséget. Kálmán Imre születésének 125. évfordulójára operett koncertre kerül sor az Uránia filmszínházban. A Zsidó Múzeumban Ámos Imre kiállítást rendeznek.
      http://www.jewishfestival.hu/
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

Olaszország

MAGYAR DÍJESŐ A LUCANIAI FILMFESZTIVÁLON

      Magyar sikerrel ért véget a Dél-Olaszországban nyolcadik alkalommal megrendezett Lucania filmfesztivál. A rövidfilmfesztiválon Szirmai Márton Szalontüdő című alkotása egy belga filmmel megosztva nyerte el a legjobb rendezőnek járó díjat. Ezen kívül a fesztivál zsűrije neki ítélte a legjobb témaválasztásnak járó díjat is.
      M. Tóth Géza Oscar-díjra jelölt és többszörös fesztiváldíjas Maestro című alkotása az animációs kategória legjobb rendezőnek járó díját tudhatja magáénak.
      http://www.nol.hu/kultura/cikk/460585/
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

Svájc

FLIEGAUF BENEDEK ÚJ FILMJÉNEK VILÁGPREMIERJE LOCARNÓBAN

      Fliegauf Benedek legújabb, Tejút című filmjének világpremierjét Svájcban, Locarnóban tartják augusztus 7-én. Az alkotó elmondta, nagyon örül, hogy filmjének világpremierjét éppen ezen a filmfesztiválon tartják.
      "Az ilyen típusú filmekre, mint a Tejút, azt szokták mondani, hogy formabontó, Locarnóról pedig azt beszélik, hogy szívesen prezentál szélsőséges, új utakat kereső filmeket. Ezt szerencsés találkozásnak tartom" - nyilatkozta az MTI-nek szerdán Fliegauf Benedek, hozzátéve: a leginkább hálát érez, hogy a film részese lehetett.
      A Rengeteg és a Dealer című mozival ismertté vált rendező legújabb filmje a Tejút került bemutatásra a hatvanadik, jubileumi locarnói filmfesztiválon "Napjaink Filmművészei" (Filmmakers of the Present) elnevezésű versenyprogramjába kapott meghívást. A Tejút az alkotásról közzé tett összegzés szerint sajátos természetfilm, amelyben nem zsiráfok vagy pingvinek láthatók, hanem emberek.
      "Ebben a filmben nincs város, nincs vidék, nincs politikai konfliktus, csak a bioszféra, az időtlen táj, és ezek a furcsa és titokzatos lények - azaz mi emberek. A Tejút forgatókönyve és látványterve is a rendező nevéhez fűződik, s ő szerezte a film zenéjét is. Célja olyan pszichedelikus alkotás elkészítése volt, amely az ambient zenei stílushoz hasonlóan teret enged a befogadó figyelem különböző szintjeinek, nem erőltet semmilyen konkrét olvasatot.
      http://www.nol.hu/kultura/cikk/458688/
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

Folyóirat

NEW YORK TIMES CIKKE BUDAPESTRŐL

      2007 augusztus 10-én pénteken
      http://travel.nytimes.com/travel/guides/europe/hungary/budapest/overview.html
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

MAGYAR FURCSASÁGOK

      Nyíltan idegengyűlölő a magyarok több mint negyede a Tárki felmérése szerint. A rejtett idegengyűlölet pedig erősödött az elmúlt egy évben. Azt a kérdést is feltették, hogy tartanak-e a pirézek bevándorlásától. 68%-a mondta azt, hogy igen, és nem akarja, hogy pirézek jöjjenek Magyarországra. Pirézek természetesen nincsenek. Vagyis a magyarok kétharmada nem akar befogadni idegeneket - még olyanokat sem, akikről soha nem is hallott."
      
      http://www.theregister.co.uk/2007/03/21/piresan_immigrants/
      http://scorchio.freeblog.hu/feed/tags/idegengyulolet/
      
      
      Budapest Sun cikke ugyanerről a témáról:
      http://www.budapestsun.com/cikk.php?id=27034
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

TIME MAGAZIN

      A Style and Design Külön Kiadvány 2007. augusztusi számában 25 híres a jövőt meghatározó tervezőt, divat- formatervezőt, építészt ill. építtetőt mutat be. A 25 jövőbelátóból 2 magyart is megtalálhatunk: Zeisel Éva keramikust és André Balázs hotel vállalkozót.
      Zeisel Éva 100 évesen is naponta dolgozik, írja róla Lisa Mc Laughlin. Olyan tárgyakat tervez, amely a mindennapi élet dolgait gazdagítja, étkészleteket, mely a napi életünket szépíti. Éva néni iparitervező, keramikus már többször szerepelt a hírlevélben, de André Balázsról még nem irtunk. A magyar származású 50 éves hotelépítő vállalkozó ultramodern különleges szállodáival hívja fel magára a figyelmet. Most készült el tizedik szállodája egy a különleges tervezésű Mercer a New York-i Sohóban és egy a Chateau Marmont Los Angelesben. Oly annyira híres lett, hogy jelenleg három új hotel felépítésén dolgozik Manhattenben, Chicagóban és Londonban.
      http://en.wikipedia.org/wiki/Andre_Balazs
      http://sfgate.com/cgi-bin/article.cgi?file=/c/a/2005/06/29/HOGVADFKN71.DTL&type=printable
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

Könyv

ÖREG NÉNE ŐZIKÉJE

      Fazekas Anna meséje Paul. M. Simon angol fordításában.
      
      SIMPA BOOKS
      307 Irving Dr. Wilmington, DE 19802
      Tel:(302) 764-2043
      E-posta: simpa.books@gmail.com
      Honlap:www.simpabooks.blogspot.com
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

SZÉCHY BEÁTA

      A Dallasi Magyar Multikulturális Központ fennállásának 10 éves évfordulójára /HMC/ jelent meg angolul Budapesten "Central Europe Through the Eye of
      International Artists “ címmel, 200 művészeti fotót tartalmazó könyvet.
      Széchy Beáta "Kör" című retrospektív könyvét az Ernst Múzeum jelentette meg 2005-ben, Tatai Erzsébet művészettörténész előszavával és műelemzéseivel.
      Mindkét kiadvány megrendelhető
      E-posta: bszechy@yahoo.com Hungarian Multicultural Center, Inc.
      P.O.Box 141374, Dallas, TX 75214
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

TAR KÁROLY

      Szerenád dobra, cintányérra és más ütőhangszerekre címmel adta ki Tar Károly Különdíjas regényét az aradi Irodalmi Jelen kiadó.
      A Kolozsvárott született, Svédországban élő Tar Károly személyében kétségtelenül egyenlőségjel tehető író és a regény elbeszélője közé. Sokszor olyan témákkal is foglalkozik, amelyek inkább publicista tollára kívánkoznának. Ezek fölötti töprengése viszont meghaladja a közírás elvárásának horizontját és annak stiláris követelményeit, így műve parázs intenzitású prózává nemesül.
      Önmegismerési és önmegértési (esszé) kísérletei során önmagából megalkotja hasonmását, hogy legmegfelelőbb partnere és ellenfele legyen termékeny vitái során, múltjának rekonstrukciójában vagy éppen szürreális és fantasztikus álmaiban.
      Fekete F. József
      részlet
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

MAGYAR ROVÁSIRÁSRÓL

      Michelangelo Naddeo olasz nyelvészprofesszor könyve a rovás írásról:
      THE UGRITIC ABJAD…A rovás alphabet. Rovás, the Mother of all alphabets címmel 2007. augusztusában jelentette meg saját kiadású könyvét a Varese Olaszországban élő professzor.
      http://linguistlist.org/pubs/papers/browse-papers-action.cfm?PaperID=12710
      http://www.michelangelo.cn/index.php?arguments=dynamic&idPagina=fc975aca8&preferredLang=hu
      ISBN 88-95025-07-5
      Michelangelo Naddeo korábbi könyve Honfoglalás The Magyars are back home című művében az író a Pannonici-ket a Kárpát medencéből Dzsungariába (Közép- Ázsiába) távozóknak véli, s azok mint magyarok visszatértek a Kárpát-medencébe, Naddeo feltételezése egyike igen érdekes de még nem teljesen bizonyított nyelvészeti és történelmi hipotéziseknek. Több kutatásra, ásatásra és DNA analízisre lenne szükség a kérdés teljes megoldására.
      ISBN 88-95025-08-03
      http://www.hunfocus.org/
      http://www.michelangelo.cn
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

Internet

KANADAI MAGYAR TELEVIZIÓ

      www.kmtv.ca
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

25 ÉVES A TISZA EGYÜTTES

      2007. szeptember 15-én Rockyville Marylandban ünneplik az évfordulót.
      http://www.tisza-ensemble.org.
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

ÚJ KELET

      A "Új Kelet Online –hargita megyei hetilap az Interneten
      http://www.ujkelet.ro/index.php?option=content&task=view&id=7521
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

MAGYAR TRIKOLOR FOTÓPÁLYÁZAT

      New York-i Hungarian TV Magazin a 2007-es, nagysikerű falinaptár kiadását követően, ismét nyílt fotópályázatot hirdet "A magyar trikolor tizenkét hónapja" címmel.
      Évente megjelenő falinaptár képeire kiírt pályázat a magyar trikolor színeinek legkülönbözőbb megjelenéseit gyűjti csokorba. Már csak pár nap maradt hátra a határidő lejártáig. Piros fehér zöld képet vár a világ minden részéből a jövő évi naptárhoz:
      Szilágyi Ákos
      2357 31 St. Drive # 6H
      ASTORIA New York 11106
      Honlap : www.MagyarTrikolor.com
      Tel: Mobil:/917/597-1765, ill. Magyarországon, 06 30-323-7338
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

MON

      A Magyar Online fórum meghívott vendége lesz Magyarország új Egyesült Államokbeli nagykövete Somogyi Ferenc.
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

A MAGYAR KULTÚRÁVAL VALÓ ISMERKEDÉS
NEMZETISMERET

      http://www.nemzetismeret.hu/
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

MAGYAR DALOK

      Songs.hu
      https://www.songs.hu/
cikk küldése | nyomtatási verzió [HHRF szolgáltatás!]

© Nyugati Hírlevél - 2007