Tuomas Kyrö
Hát én úgy felhúztam magam…
Sót a hóra
Hát én annyira felbosszantottam magam, hogy az éjjel havazott. Hogy
fogom a garázs bejáratánál ellapátolni, mikor a csípőm is hasogat. A szomszéd
községben új bankfiók nyílt, ott kellene lenni tizenegykor, de odaérek-e?
Hát nem.
Egy bank hitelképességét a megnyitón kínált kávé és sütemény
minőségéről lehet megítélni. Ha szikkadt a kalács, és cukorral sincs meghintve,
az ilyen bank finanszírozása rögtön gyanút ébreszt. Ha viszont tortát kínálnak,
a kávéhoz pedig tejszínt, az ilyen bankfiók a pazarlásba bukik bele. Itt
fiatalemberek hoznak buta döntéseket. Az én pénzemet olyan bankfiók őrizheti
és szaporíthatja, ahol Mokkamasterral főzik a kávét, hozzá zsíros tejet
és frissen sült kalácsot kínálnak. Ha még valami sós is van, pirog vagy
pörkölt, akkor talán egy másik számlát is nyitok az erdőért kapott pénzemnek.
Megkértem volna Yrjänät, hogy vigyen el, de Yrjänä meghalt. Negyvenhat
óta a legjobb barátok voltunk és el kell gondolkodnom rajta, van-e más
barátom. Hát nincs, mert nem volt rá szükség. Volt Yrjänä és volt
az asszony, aki most az otthonban lakik és nem fog már onnan hazajönni.
Ilyen ez az élet, mindenféle történik benne kéretlenül.
Egyetlen barátomnak, Yrjänänek tüdőtágulása volt, de a szíve
még tágabb volt. Én szűkebbre szabott ember vagyok, szeretek többet panaszkodni.
Hetvenhárom évig egyszer sem panaszkodtam. Akkor az orvos tetőtől talpig
és kívül-belül megvizsgált, és azt mondta, ha nem változtatok az
életmódomon, eldugulhatnak az erek, leállhat a szív. Mondjak le a kemény
zsírokról, helyettük saláta és hasznos mozgás, de én tudtam, mitől vannak
a dugulások. Attól vannak, ha az ember nem mondja ki, amit gondol és amin
bosszankodik. Ha az ember csak gyűjti a fejében a dolgokat, nem férnek
el azok ott a végtelenségig. Átmennek az erekbe és az ízületekbe.
Elkezdtem őszintén panaszkodni és helyre jött-e azóta minden
érték? Hát igen. Tizenhárom évig öntöttem ki a szívemet az asszonynak és
Yrjänänek, de most az újságok olvasói rovatába kell írnom. Előbb magnóra
mondom, aztán leírom papírra.
Kinéztem az ablakon, hogy vajon a nap elolvasztja-e a havat, de nem.
Először nem esik a hó húsz évig, a kölkök elfelejtik, mi a síelés, a csövek
befagyása vagy a hócsata. És mire az ember épp megszokná a szürke tennivalókat
és az esőt, visszaáll a tél.
Telefonáltam a fiamnak, hogy eljönne-e kiásni a garázs ajtaját,
de azt állította, messze lakik. Háromszázötven kilométer manapság nincs
messze, két óra alatt megvan, és egész úton lehet hallgatni Erkki Pällit,
Iiris Mattilát vagy azt a fiatal fickót, Heikki Holopainent. A fiam azt
javasolta, hívjak valakit, aki pénzért kilapátolná a havat. Hát ebbe nem
mehet bele az ember. Akkor azt javasolta, hogy rendeljek taxit. Hát jó
sokba kerül akkor az ingyenkávé, ha egy Merci hátsó ülésén kell odamenni.
Mit tehetsz, semmit.
P.S. Rendeltem a marketból házhoz szállítással egy raklapnyi sót. Ezzel
teszik járhatóvá az utakat, akkor sikerülhet egy garázsnál is, és sikerült
is. Csak hát az történt, hogy elfelejtettem, hogy a Fordot este az utcán
hagytam.
Sor
Hát én annyira felbosszantottam magam, amikor a megújítottam a receptet.
Két sor volt, az egyikhez gépből sorszámot kellett nyomni, a másikba érkezési
sorrendben kellett beállni. Én ezt megértettem akkor, amikor bevezették
a sorszámokat, hetvenhatban Szent Iván éj előtt.
Mi olyan nehéz ebben? Miért állnak be a rossz sorba és nyomkodják
úgy a gombokat, mint a játékautomatán? Követelik a gyorsabb kiszolgálást,
mert ők sietnek, mintha más nem sietne. Ezen a világon mindenkinek megvan
a saját ideje, helye és sora, és akarják-e tudni, mihez vezet a tolakodás?
Megmondom: anarchiához. Ugyanis még azok a kommunisták is tudtak sorban
állni, mást aztán már nem, különösen házakat építeni nem. Voltunk egyszer
Yrjänävel Leningrádban, és azok csak úgy egymásra rakták a téglákat, semmi
szigetelés, semmi alapozás.
Nem csak a patikában akadozik a sor.
A bankautomatánál turkálnak a táskákban, vagy a haverokkal zajonganak.
Aztán találgatják a kódszámot, pedig azt kapásból kellene tudni. Aztán
kipróbálnak minden kártyát minden nyílásban.
Én sosem hibázok, én begyakoroltam. Ugyanis azon kívül, hogy
nem akarom felbosszantani magam, másokat sem akarok felbosszantani. A műhelyben
van nekem egy másolatom kartonpapírból a csipkártyás gépről, azzal lehet
szinten tartani a tudást, mert az igazi géphez csak havonta egyszer megyek.
Annyit veszek ki, amennyire számításaim szerint négy hétig szükségem van.
Ha hónap végére elfogy a pénz, akkor marad a kása és a saját krumpli.
És a vonat.
Hát én jó szándékkal mentem Vantaaba Koivukylä városrészbe az
öcsémhez, de többé nem fogok, az életben soha többé. Nem értik meg, hogy
először ki, aztán be. Erőszakkal nyomakodnak be ott, ahol biztosan nem
férnek be, mintha ez lenne az utolsó vonat a világon.
Ha az ember nem tud sorban állni, az egész élete csak tülekedés
és tolakodás. Az ilyen ember azt hiszi, meggyorsítja saját előrehaladását,
de valójában csak a többieket lassítja, úgy bizony.
És nem kell félreérteni, a fiatalok okosak. A szomszéd fiú beállította
nekem azt a digidobozt. El tudta olvasni a használati utasítást is, legalább
három nyelven. Ha még segítene nekem az iparengedélyt is kiváltani, alapítanék
egy sorbaállási iskolát. Annyiszor gyakoroltatnám, hogy biztosan megtanulják.
P.S. Reggel el kellett menni szafaládét venni, mert akciós volt. Huszonkét
kilométert vezettem, átlagfogyasztás négyegészhárom. Olyan furán mennek
a sávok ott a sportcsarnoknál, hogy a hamburgerétterem autósorába kerültem.
Az volt az igazi, ott nem lehetett ám tolakodni, mert az autó nagy, a sáv
meg keskeny. Mért nem lehet minden sort ilyenné tenni? Betonból építeni
a sorbaállási helyeket, és pont egy embernyi szélességűre. A vásárlás előtt
mindenkinek tudnia kellene, mit akar venni, és az áruk, a gyógyszerek és
az élelmiszerek kész zacskókban érkeznének. A pontos összeget előre ki
kellene készíteni, vagy alternatívaként kedvezmény járna a pontos pénzösszegért,
bár akkor már nem lesz pontos az összeg, ha levonnak belőle öt százalékot.
HUOTARI OLGA FORDÍTÁSA
Lettre, 90. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|