Kateřina Rudčenková
 
Éjszakák
 

Az ilyen éjszakákon, a kitárt ablakokból
kihangzó kiabálás és sírás évszakában.

Aki közeleg, a lombkoronák alatt, láthatatlan.
A tanév lassan a végéhez ér.

A diák, aki végigmegy az úton,
és aki végül a tengerbe fúl,
családi szentkép lesz majd a falon.

Leszállt az éjszaka. De majd megismersz
a lépteimről és az árnyékomról.
 

Tenger

Az a part volt az élet ünnepe.
A nap izgalma, pezsgés öröme,
ahogy a keserűséget lerántotta rólam.

Sziklának vetve hátam, vágyam habja
az ujjaim közt pezsegve kifolyt.

Tüzijáték a combjaim között:
robbanó hullám.
Tapadókagylók
szelíd nyája lenn, alattam, a sziklán.

Nem voltam egyedül.
A jövendő
a hullámok lágy szövetével mozdult,
ráérezve a vérem ritmusára.
 

Por és gyönyör

Békét találunk a haláltudatban.
Körüllebeg, beburkol, pára a fát.
Erdei séta, 
beszélgetés és lassúság, mi ketten.

Közös éjszakák,
csak hallgatni a lélegzetét,
látni az álmaiba merült arcot.
Megnyugtat minden tágasság: az ég,
a földek végtelenje, tótükör, tenger.

Elmerül benned. Villámlás, gyönyör.
Feltérdel, de a tenyere a földön.

És már nem tudod,
hogy öröm kiált fel vagy fájdalom,
rög döngeti a koporsót
vagy nászágy a falat.

       SZABÓ T. ANNA FORDÍTÁSAI



Lettre, 83. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu