Kateřina Rudčenková
Éjszakák
Az ilyen éjszakákon, a kitárt ablakokból
kihangzó kiabálás és sírás évszakában.
Aki közeleg, a lombkoronák alatt, láthatatlan.
A tanév lassan a végéhez ér.
A diák, aki végigmegy az úton,
és aki végül a tengerbe fúl,
családi szentkép lesz majd a falon.
Leszállt az éjszaka. De majd megismersz
a lépteimről és az árnyékomról.
Tenger
Az a part volt az élet ünnepe.
A nap izgalma, pezsgés öröme,
ahogy a keserűséget lerántotta rólam.
Sziklának vetve hátam, vágyam habja
az ujjaim közt pezsegve kifolyt.
Tüzijáték a combjaim között:
robbanó hullám.
Tapadókagylók
szelíd nyája lenn, alattam, a sziklán.
Nem voltam egyedül.
A jövendő
a hullámok lágy szövetével mozdult,
ráérezve a vérem ritmusára.
Por és gyönyör
Békét találunk a haláltudatban.
Körüllebeg, beburkol, pára a fát.
Erdei séta,
beszélgetés és lassúság, mi ketten.
Közös éjszakák,
csak hallgatni a lélegzetét,
látni az álmaiba merült arcot.
Megnyugtat minden tágasság: az ég,
a földek végtelenje, tótükör, tenger.
Elmerül benned. Villámlás, gyönyör.
Feltérdel, de a tenyere a földön.
És már nem tudod,
hogy öröm kiált fel vagy fájdalom,
rög döngeti a koporsót
vagy nászágy a falat.
SZABÓ T. ANNA FORDÍTÁSAI
Lettre, 83. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|