stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Cas Mudde

 

A toleránsak intoleranciája

 

A populista iszlámellenes erők előretörése a liberalizmus bástyáinak tekintett észak-európai országokban - Dániában, Hollandiában és Svédországban - arra látszik utalni, hogy ezek a társadalmak eltávolodtak az eddig rájuk jellemző társadalmi toleranciától. De ennél összetettebb dologról van szó, mondja Cas Mudde.

A 2010-es választásokon a Svéd Demokraták bejutottak a parlamentbe, és ezzel a "tolerancia bástyái" közül az utolsó is elesett Európában. Míg máshol az 1980-as és 1990-es években a szélsőjobboldali pártok[1] jelentősen előretörtek a választásokon, a hagyományosan liberális észak-európai országokban - Dániában, Hollandiában és Svédországban - a választók akkoriban nem mutattak fogadókészséget követeléseikre. Mára az előbbi két ország nagyon is nyitottá vált az intolerancia elfogadására: A Pia Kjærsgaard vezette Dán Néppárt 2001 óta a kisebbségi jobboldali kormányok[2] szilárd támogatója, Hollandiában pedig újabban a PVV[3] (Szabadságpárt) is hasonló szerepet játszik Geert Wilders[4] vezetése alatt.

De valóban igaz, hogy azok az országok, amelyek korábban a "tolerancia bástyái" voltak, éppolyan intoleránssá (vagy még intoleránsabbakká) váltak[5], mint a többi európai ország? Ha igen, miért csak most? Vagy valami másról van szó?

Az európaiak attitüdjével kapcsolatos vizsgálatok eredményei összetettebb és érdekesebb képet mutatnak. Dánia, Hollandia és Svédország a legtöbb felmérés tanulságai szerint továbbra is a legtoleránsabb országok közé tartoznak Európában (és ebből következően a világon). Az Eurobarometer felmérése - amely még a jobboldal előretörése és az Európai Unió bővítése előtt készült - arra az eredményre jutott, hogy az EU lakosságának átlag 14 százaléka minősíthető intoleránsnak, miközben Hollandiában csak 11 százalék, Svédországban 9 százalék ilyen, Dániában viszont az átlagot meghaladóan 20 százalék.

Emellett ezek az országok magas értéket mutatnak a "passzívan" vagy "aktívan" toleránsak arányát tekintve is. Miközben az EU egészét tekintve 60 százalék az átlag, Svédországban 76 százalék az arány (alig lemaradva az első helyen álló Spanyolországtól), Dániában 64 százalék. A melegek jogait és a nemek egyenlőségét továbbra is ebben a két országban támogatják a legmagasabb arányban.

Ugyanakkor bizonyos adatok arra utalnak, hogy Dánia[6] és Hollandia[7] a muzulmánok iránti negatív beállítottság tekintetében is előkelő helyen áll (bár sajnos kevés releváns felmérés áll rendelkezésre, amely mindhárom vizsgált országra kiterjed). A Pew közvélemény-kutató 2005. májusi felmérése szerint a hollandok a leginkább muzulmánellenes beállítottságúak közé tartoznak bizonyos mutatók tekintetében. Az Európai Rasszizmus és Intolerancia- Ellenes Bizottság (ECRI)[8] és a Rasszizmus és Idegengyűlölet Európai Megfigyelőközpontja (EUMC)[9] egyaránt Hollandiát teszi első helyre (és Dániát a másodikra) az iszlamofób attitűd tekintetében.

Ezek az (ismét csak részlegesnek tekinthető) kutatási eredmények azt jelzik, hogy a "tolerancia korábbi bástyái"[10] valójában továbbra is toleránsak - csak nem a muzulmánokkal[11] szemben. Mi több, az egyetlen vallási csoport irányában mutatott intolerancia tekintetében túltesznek a kevésbé toleráns európai országokon is. Mi ennek az oka?

Az egyik lehetséges magyarázat szerint ezek az országok éppen általános társadalmi toleranciájuk miatt tartoznak a leginkább iszlámellenes országok közé.

 

A változás elemei

A magyarázat három tényezőre vezethető vissza: a nacionalizmusra, az alkalmazkodásra és magára a toleranciára. Először, a tolerancia mindhárom országban szorosan összekapcsolódott azzal, hogy az emberek negatívan viszonyulnak az etnikai nacionalizmushoz és magukat a kevés "nem-nacionalista nemzet" közé sorolják. Részben a második világháborús tapasztalatok sajátos feldolgozása miatt a nacionalizmust a nácizmussal és a holokauszttal kapcsolták össze. A nacionalista beszédmódot ennélfogva fenntartásokkal fogadták és a kiközösített szélsőjobboldal kivételével mindenki elkerülte. Így míg a szélsőjobboldali pártok olyan országokban, mint Ausztria, Belgium vagy Franciaország, bevándorlás-ellenes harcukat egy általánosabb nacionalista diskurzusba illesztették, Dániában, Hollandiában vagy Svédországban ez nem volt lehetséges.

Másodszor, ezekben az országokban a hétköznapi emberek többsége toleránsnak tartotta és minden esetben cenzúrázta magát, amikor ezt szükségesnek tartotta. Ráadásul az elitnek volt egy speciális fegyvere annak érdekében, hogy a politika "politikailag korrekt" mederben maradjon: az alkalmazkodás. Végül is Észak-Európára legalább annyira jellemző az alkalmazkodás (ami hagyományosan magában foglalja az állam és intézményei iránti bizalmat), mint a tolerancia. A gyakran valóban multikulturalista elit meg tudta akadályozni, hogy a bevándorlás politikai témává váljon, mert a leginkább intoleráns emberek egyben a legalkalmazkodóbbak voltak. (Hollandia vonatkozásában lásd ezzel kapcsolatban Paul Sniderman & Louk Hagendoorn, When Ways of Life Collide: Multiculturalism and Its Discontents in the Netherlands (2007).[12]

Harmadszor, a vizsgált országok (Dánia, Hollandia, Svédország[13]) és a legközelebbi szomszéd országok hagyományosan a legtoleránsabbak[14] voltak - és még mindig azok - Európában, különösen a nők és a melegek jogai tekintetében. Emellett ezek jelenleg a legkevésbé[15] vallásos országok Európában: a döntő többség világi jellegű és a korábban befolyásos vallási érdekeket mostanra politikailag marginalizálták. Emiatt könnyű az iszlámot úgy tekinteni, mint ami veszélyt jelent a nemzeti életmódra és a liberális demokráciára, mint ez ezekben az országokban megfigyelhető.

Ez két dologgal is alátámasztható. Egyrészt a szekularizáció évtizedei után az iszlám gyorsan terjeszkedő vallás ezekben az országokban, amely visszahozza a nyilvánosságba a vallási kérdéseket és ezzel fenyegetést jelent a világi konszenzusra nézve. Másrészt az (ortodox) iszlám kihívást jelent a nemek egyenlőségére és a melegek jogaira vonatkozó uralkodó felfogással szemben, amit a liberális demokrácia alapvető vonásának tartanak ezekben az országokban. Ennélfogva éppen a toleráns liberális demokraták azok, akik szemben állnak az intoleráns muzulmánokkal.

A következtetés tehát az, hogy az iszlámellenesség újabb keletű felerősödése Észak-Európában nem a tolerancia végét jelzi Európában és nem is az etnikai nacionalizmus európaizálódását, hanem azt, hogy a toleránsokból kitört a nacionalizmus-ellenesség és az alkalmazkodás politikai kultúrája által hosszú ideig féken tartott intolerancia. Az, hogy az (ortrodox) muzulmánokkal egy liberális-demokratikus gondolkodás áll szemben és nem egy etnikai nacionalista gondolkodás, politikailag elfogadhatóvá (és politikailag korrektté) teszi az etnikai előítéletek kifejezésre juttatását ezekben az országokban.

 

A Cornell Universityn tartott előadás írott változata)

 

                   GÁTI TIBOR FORDÍTÁSA

>

 

 

Lettre, 81. szám

>

 

 

Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu

 

 

 



[1] http://www.cambridge.org

       [2] http://www.opendemocracy.net

[3] http://www.pvv.nl

       [4] http://www.opendemocracy.net

       [5] http://news.yahoo.com

       [6] http://www.euro-muslims.eu

       [7] http://www.euro-muslims.eu

       [8] http://www.coe.int

       [9] http://europa.eu/agencies

      [10] http://www.opendemocracy.net

      [11] http://bostonreview.net

      [12] http://press.princeton.edu

      [13] http://www.euro-muslims.eu

      [14] http://www.sweden.se

      [15] http://www.sweden.se

 

 


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret