stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



 
Pavol Rankov
Szeptember elsején történt
(alebo inokedy)

Megdördült az ég. A főtér egyik kis boltjának kiugró homlokzata alá két kamasz húzódott az eső elől. Peter és Gabriel volt az, illetve akkor már Péter és Gábor, mert Léva az elmúlt év őszén Magyarország részévé vált, és ezzel a neve is megváltozott: nem volt többé Levice.
- Vedd már elő - sürgette Gábor a barátját.
- Hát nem azt csinálom? - válaszolta ingerülten Péter.
A nadrágja hátsó zsebéből gyűrött, többrét hajtott borítékot kotort elő. Egy levelet húzott ki belőle, de mielőtt szétnyitotta volna, még egyszer körülnézett. A korzó aznap szokatlanul néptelen volt.
- Mit félsz? Hiszen a Reichből jött - vigyorgott Gábor.

Kedves lévai barátaim,
kétszer is írtam már nektek, de választ nem kaptam. Lehet, hogy az én levelem nem érkezett meg, és az is lehet, hogy a tiétek. De bízom benne, hogy ezt már megkapjátok. A postával nem szabadna gondnak lenni, hiszen Magyarország és a Német Birodalom, ahova a mi Reichsprotektorat Böhmen und Mährenünk is tartozik, jó barátok.
Mi most Brnóban élünk, németül úgy mondják, Brünn. Ez egy nagy város, Levice csak amolyan falu mellette. Brnóban magasak a házak, autóbuszok és villamosok járnak az utcákon. Még nemigen vannak itt barátaim, és most, a szünidőben unatkozom. Anya és apa nem is nagyon akarnak kiengedni. Féltenek. De több osztálytársam is egész jó fejnek tűnik, és ha majd elkezdődik az iskola, biztos összebarátkozom néhányukkal. Az egyik fiú szintén Szlovenszkóból jött. Néha szlovákul beszélünk egymással, a többiek meg csak néznek. Magyarul nincs kivel beszélnem, kivéve Jitka nővéremet. Emlékeztek még rá, ugye?
Rossz hírem is van, a nagymamám nagyon beteg.
Közeledik szeptember elseje, és nekem eszembe jutott a tavalyi félresikerült versenyünk. Sok dolog sikerült aztán még félre. Igaz, hogy Gabriel majdnem megfulladt, mégis azt hiszem, ő volt az igazi győztes. Fontosabb volt neki Mária, mint a tulajdon élete. Megérdemelné, hogy ő udvarolhasson elsőként Máriának.
Peter címére írok, mert ő tiszta magyar, de a levél mindkettőtöknek szól. Bármi történjen is, maradjatok együtt. Én meg majd meglátogatlak benneteket. Az is lehet, hogy valamikor majd visszaköltözünk Levicére. De a legfontosabb, hogy ne engedjetek senkit Mária körül legyeskedni. Ő a miénk. Kettőtök közül valakié, vagy talán épp az enyém. Senki más nem közelíthet hozzá.
Szerezzetek nekem egy fényképet Máriáról. Írjatok sokat magatokról, és róla is.
Üdvözöl barátotok, aki már dohányzik!

Hans Bízek

Péter megvárta, míg Gábor felemeli fejét a levélből. Aztán újra összehajtogatta a papírlapot, és visszadugta a zsebébe. Szó nélkül vágtak neki az üres korzónak. Betértek az egyik mellékutcába, ahonnan szintén kiűzte az eső az embereket.
Egyre nagyobb cseppekben esett, de ők észre sem vették.

Mikor az előző őszön a bécsi döntést követően Magyarország megszerezte Csehszlovákia déli részeit, Horthy kormányzó úgy döntött, ellátogat a visszacsatolt területekre. Eredetileg csak a legnagyobb várost, Kassát akarta felkeresni. De amint ez a hír szárnyra kapott, a nép oly szívhez szólóan könyörgött, annyira vágyta vezérét, hogy az admirális végül engedett a kérésnek, és azokban a feledhetetlen napokban mindenhová elment, ahol látni akarták.
A kormányzó megjelenését Léva város lakói áhították a jelek szerint a legforróbban, így hát oda ment elsőként.
A hajdani ©tefánik tér, melynek sajnos nem lett még új magyar neve, úgy ki volt díszítve, mint soha azelőtt. ©tefánik szobrát, hogy ne látszódjon, magyar zászlókba bugyolálták. A zsidó boltok kirakatai, melyeket csak néhány órával korábban vertek szét a szabadcsapatok és egyéb hazafiak, be voltak deszkázva, a deszkákat meg Horthy-arcmások, Kossuth-címeres lobogók és Szent István-portrék borították. Halálának kilencszázadik évfordulójáról az 1938-as emlékévben Magyarországgal együtt egész Európa megemlékezett. A tegnap még csehszlovák állami szimbólumok és szlovák feliratok rögzítésére használt lyukak a falban ma virágtartóként szolgáltak.
A bor és a pálinka patakokban, sőt ingyen folyt. A gyerekeknek cukrot és nápolyit osztogattak. Az új hivatalos szervek úgy döntöttek, hogy erre a nemes célra felhasználják a Freund-vendéglő és a Tauber-féle csemegebolt teljes raktárkészletét. Tauberéknél dolgozott Rosenbergné, Gábor anyja is.
A tér nyugati oldalán az a katonazenekar játszott, mely valamiféle adminisztratív balfogás következtében az új hatalom védelmi erejének egyelőre egyetlen alakulataként érkezett a városba. Mikor dél körül szemerkélni kezdett az eső, az új hivatalos szervek sürgősséggel betiltották a csapadékot, és határozatban felparancsolták az égre a napot.
Horthy érkezése délután háromra volt meghirdetve. És valóban - abban a pillanatban, amint a toronyóra ütni kezdett, a napot egy villanásnyi időre hatalmas árnyék fátyolozta el. A legendák turulmadara hozta karmai között a kormányzó hófehér paripáját. A turul sikkes kört írt le az ámuló tömeg fölött, majd letette a lovat a tér közepére, ahol pillanatok alatt keskeny sorfalat alakítottak ki a várakozók. A legnagyobb hazafiak felöltőik helyett a Link-üzletből rekvirált szőnyegeket terítették a kövezetre. Szinte tapinthatóvá vált a csend. Ekkor újabb árnyék vonta homályba a napot. A következő turul Horthy Miklóst hozta. A madár a paripa fölé szállott, és a tengernagyot oly pontosan irányozva eresztette ki karmai közül, hogy az terpeszülésben egyenest a nyeregbe esett. Horthy arcát egy pillanatra eltorzította a fájdalom.
A zenekar ünnepi marsot játszott, a paripa pedig kecses léptekkel megindult a sorfal között a tömegben. A nők virágot dobáltak a patái alá. Horthy admirális keményen markolta kardját, és lángoló tekintettel pásztázta a tömeget. Látta lelkesedésüket és félelmeiket, kíváncsiságukat és szomorúságukat, az ősi és a régi-új hazájuk iránti szeretetüket. Mikor a mén a sorfal közepére ért, a kormányzó a kötőféken egyet rántva megállította, hogy elmondhassa rövid beszédét:
- Magyar férfiak, magyar asszonyok, magyar ifjúság, magyar gyermekek! Köszöntelek benneteket a magyarok nemzeti államában. A magyar haza megmentett benneteket, és lehetővé tette, hogy visszatérjetek a nemzethez, melyből sarjadtok.
- Éljen Magyarország! - kiáltott fel valaki.
- Éljen Magyarország! - ismételte Horthy.
- Éljen Magyarország! - kiáltotta a tömeg.
- Éljen Horthy Miklós kormányzó! - kiáltott fel valaki más.
- Éljen Horthy Miklós kormányzó! - ismételte Horthy.
- Éljen Horthy Miklós kormányzó! - kiáltotta a tömeg.
- Éljen Szálasi Ferenc! - kiáltotta megint másvalaki.
- Éljen Horthy Miklós kormányzó! - ismételte Horthy.
- Éljen Szálasi, a vezér! - kiáltotta a tömeg.
Horthy ugyanolyan fenségesen távozott, mint ahogyan érkezett. A derült égből hirtelen lecsapott az első turullus pannonicus, és karmai közé kapta a kormányzót, aki még egy utolsót intett népének. Aztán jött a másik madár, és elragadta a lovat.
- Kár, hogy ilyen rövid ideig maradt csak közöttünk - sóhajtott fel egy asszony.
- Hosszú út áll még előtte. Karácsony lesz, mire elér Nagysurányig - bölcselkedett a mellette álló férfiú.
Az egybegyűlt tömeg kis idő múltán már csak két, lassan a messzeségbe tűnő pettyet látott az égen. Az emberek a kormányzó után bámultak, majd a Horthy híres bevonulásával kapcsolatos emlékeket a fejükben szép lassan - talán kissé az elméjüket egykettőre elhomályosító alkohol és szilaj mulatság hatására - más, sokkal hihetetlenebb élmények lepték be. Később sokan állították, hogy az admirális sosem járt a városban. És ez a tévedés a hivatalos történetírásban is rögzült.

Bízek úr nem vett részt az ünnepségen. Irodája ablakából figyelte a főtéren zajló eseményeket. Ceruzát hegyezett, papírhalmokat egyengetett. Tudta, hogy a magyar államnak is szüksége lesz postahivatal-igazgatóra, és bízott benne, hogy a nyúlcipőt húzott volt direktor, Pecháček helyett pont ő lehetne az. Hiszen egy jó hivatalnoknál, aki mindig teljesíti feljebbvalói parancsait, nem számíthat a nemzetiség. Igaz ugyan, hogy őt magát kizárólag megfelelő nemzetiségének és a hivatali nyelv jó ismeretének köszönhetően helyezték ide a csehszlovák hatóságok húsz évvel ezelőtt, de azóta bebizonyította rátermettségét, és a magyarok igazán megtarthatnák őt.
Pecháček távoztával Bízek úr lett a rangidős. És ő teljesítette kötelességét. A postának az ünnepi események dacára nyitva kellett tartania, és Bízeknek, valamint egyetlen beosztottjának a kiadóablaknál kellett ülnie, bár nem jött egyetlen ügyfél sem. És ha jött is volna - a postán nem volt még magyar bélyeg, a telefon-összeköttetés pedig nem működött.
Délután a dolgok menete más irányt vett, mint azt Bízek úr várta. Az ünnepség népünnepéllyé vált, a nép pedig állattá. Fél négy körül fel-alá cirkáltak Léva utcáin a déli vidékekről érkezett ifjak részeg hordái. Cseheket kerestek. Valakinek eszébe jutott Pecháček, a postaigazgató.
A mintegy tíz férfi alkotta csapat be akarta törni a posta ajtaját, de az, közönséges munkanap lévén, nyitva volt.
- Hol az a Pehácsek? - bődült el a bandavezér.
- Csehoszlovákiában - válaszolta az üvegablak mögül a rémült hivatalnok.
- Hol? - lépett közelebb a betolakodó.
- Ez is cseh! - mutogatott a beamter. - Bízeknek hívják. Bízek! Bízek!
Bízek úr ugyan kissé pontatlanul saccolta meg a történelem alakulását, most azonban meglepő fürgeségről tett tanúbizonyságot. Kinyitotta az ablakot, kihajtotta a külső rácsot, és kiugrott a térre. Még a remekül kivitelezett vetődés során letépte magáról a klott könyökvédőt, és beleveszett az ünneplő tömegbe. Az egyik ifjú követni akarta, de ugrás közben kificamította a vállát. Később azt állította, hogy a sérülést a cseh hadsereggel vívott harcok során szerezte, és ezért kitüntették. A beamtert, aki János apjára felhívta a figyelmet, nem sokkal később megtették a posta igazgatójává, mivel a hivatal cseh kézből való átvétele során nem csupán éberségéről és bátorságáról, hanem magyar hazafias érzületéről is tanúságot tett.

Péter, János és Gábor épp kiürítették azt a barackpálinkás palackot, amelyet Péter bátyja, Karcsi adott nekik, aki viszont az ünnepségre Lévára érkezett újdonsült barátaitól kapta.
- Nézzétek, ott van Mária! - kiáltott fel az enyhén tintás János a Denk-féle kávéház irányába mutatva.
- Belaj bácsival, az én izémmel… megmentőmmel, - tette hozzá Gábor, erősen akadozó nyelvvel.
- Gyertek, - vezényelt Péter, akire az alkohol a legkevésbé hatott.
A fiúk tovadülöngéltek az ünneplő tömegben. Beleütköztek másokba, és beléjük ütköztek mások.
- Hát ti mit kerestek itt? - kérdezte megrökönyödve Belaj, mikor meglátta őket.
- Mulatunk - felelte János.
- Ünnepelünk - tette hozzá Gábor.
- Az látszik - kuncogott Mária.
- Honzo, de hiszen te cseh vagy, neked nincs mit ünnepelned! Gabriel, te meg zsidó. Elfelejtetted? - csóválta a fejét Belaj.
- De Belaj bácsi - protestált Péter -, minden ingyen van. Hiszen ez a kommunizmus! Ez csak kell, hogy tessen magának!
- Ez, kommunizmus? - kiabálta Belaj. - Ez a fasizmus első napja Levicén! Kérdezd csak meg az apádat, ő régi szocdem, majd elmagyarázza. Ha népfrontot alakítottak volna velünk, minden másképp lehetett volna. Spanyolországban is, meg itt is.
Belaj felháborodva nézett körbe a téren.
- Gyerünk, Mária, itt nincs semmi keresnivalónk - mondta, és sarkon fordult.
- Mária nem maradhatna itt? - kérte János.
- Velünk… Lesz tánc - motyogta Gábor. Megpróbálkozott egy szimpla polkalépéssel, de nekiment Péternek, és majdnem elesett. A barátai szerencsére elkapták.
- Veletek? Hisz részegek vagytok, mint a csap - nevetett fel Mária, és az apja után szaladt.
A fiúk a lány után néztek. Szőke fonata egyik válláról a másikra ugrált. Szoknyája alól kikandikált karcsú vádlija, a szoknyában pedig formás fenék ringott.
- Imádom - sóhajtott fel János.
- Én még jobban - csatlakozott Gábor.
- De a faterja az idegeimre megy - mordult fel Péter.
- Buta tót - legyintett Gábor.
- Buta kommunista - ismételte meg a mozdulatot János.
A katonazenekar pattogó indulóba kezdett, amit csakhamar felváltott a csárdás.

Bízek csak véletlenül pillantotta meg a fiát a zsúfolt téren. Utat tört felé a táncoló párokon és dülöngélő részegeken át. Mikor odaért hozzá, elkapta a kézelőjét.
- Mindent vissza, apuka! - kiáltotta János.
Bízek úr hatalmas pofont kevert le a fiának, amitől annak vérében az alkoholszint körülbelül negyed ezreléknyivel csökkent.
- Meg akarnak bennünket ölni, gyorsan el kell mennünk anyukáért és Jitkáért - adta ki Bízek az ukázt.

János apja a legértékesebb holmijukat tartalmazó két bőrönddel hajszolta családját a lévai vasútállomásra. Senki nem mondta, hogy oda menjen, éppen ellenkezőleg: reggel azt beszélték az emberek, hogy a menetrend már nem érvényes, és a vonatok nem járnak, mert nem maradt itt egy sem.
A peronon idegesen toporgott vagy tíz cseh és szlovák család, akiknek szintén sürgős volt átlépniük az új, bár egyelőre foghíjas határt. Itt volt Koutun tanító is, akit a rendszeresen nádpálcával püfölt volt tanítványainak serege akart meglincselni. A peron végén a Béla henteslegény és szeretője, Ildikó bújt egymáshoz. Bíztak benne, hogy az általános kavarodásban sikerül meggyőzniük a túloldali szerveket, hogy ők is szlovákok, ezért Csehszlovákiában kell élniük. Ez volt az egyetlen esélyük arra, hogy együtt maradjanak és megszabaduljanak Horváth úrtól, a tagbaszakadt mészárostól, Ildikó törvényes hitvesétől. 
- Romantikus szerelem... Bár megadatna nekem is - suttogta Jitka Bízeková, miközben elandalodva szopogatta vörös haja végét. Öccse csak részegen röhögött.
Egyszer csak nyiszorgás hallatszott, és a sínen megjelent egy pótkocsis hajtány.
- Pakkok a kocsira, emberek a drezinára - vezényelt Masaryk állomásfőnök.
©tefánik forgalmista megfújta a sípját, aztán felszállt ő is.

Péter és Gábor innentől fogva nem tudott Honzáról semmit. Az emberek azt beszélték, hogy Bízekék egy darabig Pozsonyban maradtak, de onnan 1939 márciusában kiűzték őket a Hlinka-gárdisták. Utána Honzának nyoma veszett. Ezen az esős szeptember elsején érkezett tőle az első levél.
- Az igaz barátság mindent túlél - szólt Gábor eltökélten.
- Még ha egy újabb évig nem látnánk is egymást - tette hozzá Péter - Máriának most várnia kell.
Nevettek.
- Olyan sűrűn esik, hogy akár itt az utcán is megtarthatjuk az úszóversenyt - kiáltotta Péter, és úszó mozdulatokat tett a karjával.
- Hé, várj meg! - nevetett Gábor, és úgy tett, mintha fejest ugrana a medencébe.
Rikoltoztak, úsztak a szakadó esőben.
A közelben kinyílt egy ablak. Idős asszony ősz feje bukkant fel benne.
- Fiúk - kiáltotta rekedten, - eredjetek haza, háború van. Hitler megtámadta Lengyelországot.

       MÉSZÁROS TÜNDE FORDÍTÁSA
 

Bibiográfia

RANKOV, Pavol
Testközelben
(Horváth Erika ford.)
Ab art, 2005

Az idő távlatából
(Tóth Annamária ford.)
Kalligram, 2010

Szeptember elsején történt (vagy máskor)
(Mészáros Tünde ford.)
Kalligram, 2011
(megjelenés előtt)

"Mi és ők / Ők és mi" 
Magyar Lettre Internationale, 47

"A mai szlovák prózáról"
Magyar Lettre Internationale, 63



Lettre, 80. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret