stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



 
Richard Wagner
Cókmók
(Habseligkeiten)
 

Kabátot venni
A kelet-európai azért utazik, hogy megnézze magának a Nyugatot, meg hogy vegyen magának egy rendes kabátot. Ez mindig így volt, még a legkeményebb időkben is. Amint sikerült valahogy kijutnia Nyugatra, az volt az első dolga, hogy kinézzen magának egy jobb kabátot.
 A Nyugat tele volt megértéssel a látogatók iránt, kabátvásárolhatnékját is beleértve. Végül is a hiánygazdaságból jött a szerencsétlen. Még segítségére is voltak ez irányú törekvéseiben, így alakult ki aztán az a nagy félreértés Kelet és Nyugat között, amely mindmáig fennáll. A kelet-európai nem csak az utazás szabadságát tekinti emberi jognak, hanem az ezzel együtt a kabátvásárlást is. 
 Ezt a félreértést a határok megnyitása után a Nyugat csak tetézte segítőkészségével. Egész falvak és tájegységek váltak segélyakciók célpontjaivá. A Nyugatnak módja nyílt a jótékonykodásra, és ezzel csillapíthatta igényét a magasztos érzésekre.
 Az úgynevezett segélyszállítmányokat keleti vendégszeretettel viszonozták a nyugati polgárnak, és ez is jó vásár volt. A kabát alatt rejtőző szív megvétele. Így aztán a nyugati szállítók évről évre eljuttatták keletre a kabátot, míg egyszer aztán úgy gondolták, mint teljesen normális emberek, ha gondolkodnak és számolnak, hogy most már elég.
 A kelet-európai viszont, aki mindmáig hajlamos minden ellenőrzést a határon kommunista csalárdságnak tekinteni, nem értette, hogy bár fennáll az igény az utazás szabadságára, ez egyáltalán nem jelent beutazási kötelezettséget, különösen nem a Nyugat részéről vele szemben. Ő sem szokta meg, hogy jelentős különbség legyen a kiutazási jog és a beutazási lehetőségek között, hiszen az egyik egy emberi jog, a másik viszont egy kabátvásárlási lehetőség.
 Időközben a Nyugat határai és ezzel a határellenőrzések is eltolódtak kelet felé, most az EU külső határainak hívják őket. Ezeken a határokon belül a kabátvásárlók kedvükre szétnézhetnek, amennyire a pénztárcájuk engedi. Azok azonban, akik kívül maradtak, vehemensen követelik a beutazás szabadságát, a kabátvásárlás jogát. Még az a tény, hogy a kabátot a saját nagyvárosaik üzleteiben is árusítják, sem tántoríthatja el őket azirányú szándékuktól, hogy kabátot venni Nyugatra utazzanak. Mintha csak az volna a megfelelő kabát, amit az ember maga hoz magának Nyugatról.
 Egész népek élnek ebben a hitben. És amikor az EU-ba való belépésért folyamodnak, a szabadság minden bizonygatása mellett alapjában mégiscsak a kabátvásárlásra gondolnak. Csak ez teszi a kelet-európait szabaddá. Olyan ez neki, mintha a történelem kabátját szerezné meg. A Nyugat szemében viszont ez hamis köntösnek tűnik.

Hogyan került a Beatles a Bánátba
Hogy a svábok hogyan kerültek a Bánátba, azt lehet tudni. Ha máshonnan nem, hát Adam-Müller-Guttenbrunn „Der große Schwabenzug“ (A nagy svábmenet) című regényéből és a hatzfeldi festő, Stefan Jäger triptychonjából. Hírét se hallották?  A könyv és a kép reprodukciója antiváriumból beszerezhető.  A nemzeti költő és a nemzeti festő megörökítette a laikusok számára az eseményt, amely a 18. századi Habsburg telepítéspolitikára megy vissza. A Bánátról ma keveset tudnak. Románia, Szerbia, Magyarország háromszögében fekszik
De hogyan került a Beatles a Bánátba, anélkül hogy tudták volna, hogy az hol van? Ez valamivel bonyolultabb történet.  A 60-as évekből való.  Egy olyan korból, amikor a határ szó lezárt határt jelentett. Valószínűleg ez volt az első eset Európa történetében, hogy a határokat nem a beutazás, hanem a kiutazás megakadályozására tették átjárhatatlanná. Ez a kommunizmus egyik nagy történelmi teljesítménye a sok közül. Nem utolsósorban ezektől olyan egyedülálló.
 Mégis fennállt a határok kívülről befelé való átjárhatóságának veszélye, mégpedig nem is annyira az emberek, azaz a külföldiek miatt, hanem a külföldnek a belföldiekre, különösen az ifjúságra gyakorolt befolyása miatt. Nem csak arra kellett vigyázni, nehogy a Beatles beutazzon, ez nem is állt szándékukban, de azt is meg kellett tudni akadályozni, hogy a zenéjük bejusson az országba. Ehhez a lemezeket el kellett kobozni a határon, ami viszonylag egyszerű dolog, de nem Romániában, ahol a vámosok ugyan a vegzálás mesterei, de mindenekelőtt korruptak voltak. A határellenőrzés minden szigorítása egyébként csak a vesztegetési összeg emelkedését érte el, ennek következtében tovább nőtt a Beatles-lemezek értéke a nemhivatalos temesvári cserepiaci tőzsdén.
 Ezt az árat azonban egyáltalán nem tudta mindenki megengedni magának, így aztán a Beatles-lemezeknek a Bánátban való elterjedése elé komoly akadály tornyosult. De ezzel a dolog még egyáltalán nem volt elintézve. Mert a zene ismert még egy utat arra, hogy átlépjen a kommunista határon. Mégpedig a rádiót. Már a legvalószínűtlenebb készülékkel is lehetett legalább az újvidéki rádióadót fogni. És mit adtak ott? A Beatles. Jugoszlávia mégiscsak más volt. Nem egészen más, mint később kiderült, de eléggé más.  Mert ott a Beatlest adták a rádióban, hagyták, hogy a fiatalság hallgassa a zenéjüket, és ezzel a kommunistáknak nyugtuk volt, s a titkos szolgálatuknak is kevesebb dolga akadt.  Hogy most fogni lehetett a Radio Novi Sadot, és a Beatles hallgatni rajta egyébként olyan volt, mint egy kései jóvátétel a Bánát első világháború utáni felszabdalásáért. Ez a felosztás bennünket, a román részhez került svábokat 1945-ben megmentett a pusztulástól, a svábokat a jugoszláviai részen a megöletés és elűzetés sorsára juttatta.  Azt, hogy a románok frontot váltottak és regulárisan átálltak, kissé még a tisztek is kínosnak találták, így aztán ha nem is sértetlenül, de viszonylag simán megúsztuk. Annál inkább tomboltak Tito partizánjai a határ túloldalán. Nyilván szükségük volt a vérfürdőre, hogy biztosak lehessenek jól megérdemelt győzelmükben. Ezért aztán Újvidéken a 60-as években már nem voltak svábok, volt viszont a Beatles. Amilyen igazságtalan tud lenni a történelem, olyan nagyvonalú is időnként.
 

     KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA



Lettre, 2008 téli, 71. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret