stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Mircea Cărtărescu
Romák és románok

(BUKAREST) - Milyen könnyű Románia kedvezőtlen megítélését a cigányság nyakába varrni!  Egyfolytában azon siránkozni, hogy a külföldiek összetévesztik a románokat (a becsületes, békés, szorgalmas, minden ősi erénnyel megáldott polgárokat) és a cigányokat, "az élősködő nemzetiséget", ahogy az ostoba rasszista viccekben nevezik őket. Valójában Romániában a cigány kérdés a román politikának köszönhető, és nem az "ő faji alacsonyabb rendűségüknek".
 Olykor-olykor érdemes volna megemlíteni a történelmi gyökereket is. A munténiai és moldvai románok röghöz kötötték a cigányságot.  Európában egyedül ők jártak el így.  Természetes nomád életformájukat megszüntették; összegyűjtötték és a nagybirtokokra telepítették őket.  Szabad emberekből beszélő barmokká változtatták őket, az ameriakai néger rabszolgákhoz hasonlóan.   Néhány száz éven át adták-vedték őket, szétszakították a családjaikat, a gyerekeiket az anyjuktól, a nőket a férfiaktól; fiatal lányaikat folyamatosan megerőszakolták a földesuraink, a "füstösök" az általános megvetés és diszkrimináció célpontjai voltak. Egy bizonyos román vajda felküldte őket a fára, majd lenyilazta onnan: ezt nevezték füstös- vadászatnak. A röghöz kötött és állati sorban tartott cigányok a román fejedelemségekben jobban elszaporodtak, mint bárhol Európában. Tehát mi hoztuk létre a saját cigány-kérdésünket. A saját történelmi bűnünk.
 Sőt. Arra kényszerítve, hogy röghöz kötve földet műveljenek, ősi mesterségeiket is elfelejtették. Megszűntek rézkovácsok, aranyművesek, zenészek, medvetáncoltatók, kanálfaragók és egyebek lenni. Ehelyett lusta és közönyös földművelőkké váltak, amilyenek a rabszolgák mindig is voltak. Hogy dolgozzon odaadóan az, aki nem magának dolgozik?  Ha akár dolgozol, akár nem, mindenképpen botütés a fizetség érte? Így idővel a cigányság amorf tömeggé degradálódott, amely alig emlékezett hajdani szabadságára. Ellustult, rágalmazó, részeges, kötekedő, betegséggel és bűnökkel terhelt tömeggé vált. A világ bármely részén ez történik a rabokkal. A forróvérű fiatalok a maguk módján lázadoztak: lovat loptak, raboltak, pénzt hamisítottak, erőszakoskodtak, gyilkoltak. A röghöz kötött románok sem tettek mást abban az időben: betyárok, hegyitolvajok lettek. Paradox módon a végső döfést ennek az ősi népcsoportnak a 19. században a negyvennyolc után fellelkesült, új, nyugat-barát elit román értelmiség adta, a cigányság jobbágyfelszabadítsával.  A cigány jobbágyokat összegyűjtötték a száz meg száz felvilágosult bojár udvarháza elé, és azt mondták nekik: "Testvéreink, mostantól szabadok vagytok! Mehettek, amerre láttok." Elképzelhetetlen az az emberi nyomorúság, amit ez minden logisztikai és lélektani felkészülést nélkülöző "felszabadítás" létrehozott. Százezres cigány tömegek váltak egyszeriben szabaddá, hogy éhen haljanak. Pénz nélkül az utcára rakva, ruhátlanul, megélhetés nélkül, hit és kultúra nélkül, csak az anyaszült meztelen emberek, akik hamarosan tömegével töltötték meg a börtönöket. Senki sem tudná megmondani, hogy akkor hányan pusztultak bele ekkora szabadságba. És hogy hányan pusztulnak el mindmáig.
 Folyton szidjuk a cigányokat, de mit tennénk a helyükben?  Milyen lehet cigánynak születni, cigányként élni olyan népek között, amelyek gyűlölnek és megvetnek? Mondjuk sikerül ledolgozni azt a hátrányt, hogy szörnyű körülmények közé, nyomorúságba születünk, hogy az apánk árnyékszéktisztító, az anyánk lépcsőházi takarító, a testvéreink börtönben, az iskolában tetveket találnak a fejünkben és a többi gyerekek kiközösítenek, kinevetnek, hogy egyetlen sötétbőrű gyereket sem rajzolnak az ábécéskönyvbe. Mondjuk, hogy felnőtt korára becsületes munkássá válik, mint mindenki más. De vajon szólítják-e másképp, mint "hé, te cigány"?  Nem dörgölik-e folyton az orra alá, minden lehetséges alkalommal, hogy "a cigány, az csak cigány marad"? Alkalmazzák-e valaha is ugyanúgy, mint egy románt? Megbíznak-e benne valaha is?  Emberfeletti erőfeszítéssel kikászálódik valahogy a mocsárból, értelmiségivé válik. De vajon nem lesz-e továbbra is csak egy "büdös cigány"?  Ha mérnök, énekes vagy orvos: a külügyminiszter (majdnem extrémminisztert írtam) vajon nem fogja az egyiptomi sivatagba zavarni?  Hogyne őrjöngene, hisz hogyan kerülhetne kis abból a rossz körből, amelyben vergődik: gyűlölöm magamat, mert rossz vagyok, és rossz vagyok, mert gyűlölöm magamat...?
Megsértődünk, ha a külföldiek törvénysértő népnek tartanak minket. De mi magunk meg  a cigányokat tartjuk ilyennek.  És ezzel késztetjük őket arra, hogy azzá is váljanak. Az ellenük irányuló rasszista magatartás, valamint az állam, az egyház és minden intézményünk teljes passzivitása ezzel a kérdéssel kapcsolatban, amely hangsúlyozom, román, és nem cigány kérdés, tulajdonképpen állandósítja a két etnikum drámai viszonyát.  Évszázadokon át görgetjük tovább az ő nyomorúságukat és bűnösségüket, a  mi megvetésünket és gyűlöletünket, amelyek ugyanabba az ördögi körbe fonódnak össze.  És a végén olyan súlyos árat fizetünk érte, mint az a szerencsétlen római epizód. 

      KOSZTA GABRIELLA FORDÍTÁSA
 



Lettre, 2008 nyári, 69. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret