stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



ZOLTÁN GÁBOR
Lelket venni
(egy lánnyal sétált a város feletti erdőben)

Faust János melle néhány hét alatt megváltozott. Főleg a bimbói; megnőttek és megpuhultak, de a változáshoz az is hozzátartozott, hogy változékonyabbak lettek, nemcsak a méretüket, hanem az állagukat és a színüket illetően is, amióta Kariusz Margit ajka szívogatta és dörzsölte őket. Ha az ajkakról beszélek, beszélnem kell a fogakról is, a morzsolgatásról, az óvatos harapásokról - mindezeknek része volt benne, hogy a mellbimbók barnájába egyre több és többféle piros került. Alaphelyzetben a professzor bimbói rózsaszínűek lettek, nagyok és annyira puhák, hogy csúcsaik teljesen eltűntek, belesimultak udvaraikba, mintha nem egy középkorú férfi tartozékai lennének, hanem egy még szűz kislányéi. Ha a harapásokról beszélek, a fájdalomról se hallgathatok: Faust sziszegett, nyögött, jajgatott, mikor Kariusz Margit metszőfogai belemélyedtek a bimbók csúcsába, vagy az udvarukba, vagy a környező bőrbe, vagy szélesen a húsba. Ezek az erősebb harapások viszont cseppet se voltak óvatlanabbak a gyengéknél, ellenkezőleg, még óvatosabbak, mert közelebb jutottak a határhoz: odaát csonkítás van, emberevés. Ilyenkor a professzor bimbói vöröslöttek, csúcsuk ráncosra zsugorodott udvarból meredt ki duzzadtan. A meggyötört felületek hálásan fogadták a simogató nyelvet, a rájuk cseppentett habzó nyálat, a váltogatva lehelt-fújt meleg levegőt és hűvöset. Ha Faust bimbóinak változásáról beszélek, meg kell jegyeznem, hogy változott az is, ahogyan Margit bánt velük: egyre hosszabban, egyre változatosabban kényeztette és kínozta őket.
De nem is mindig kellett már hozzá Margit szája, hogy a professzor bimbói életre keljenek. Egy gondolattól is izgalomba jöttek vagy egy felmerülő képtől, máskor őbennük indult meg valami, addig békésen rezgő ionok kezdtek átnyomulni egy membránon, apró izomszálak rándultak össze. A zakó, az ing, a trikó rétegei alatt úgy viselkedtek Faust János mellbimbói, mintha fedetlenek lennének, és mintha Kariusz Margit ajkai lebegnének felettük. Furcsa volt ilyen állapotban állni és beszélni a hallgatók előtt, vagy a páciensek szóáradatára figyelni, tudva, hogy akik vele szemben ülnek, nem érzékelik, mi zajlik a prof komoly, visszafogottan elegáns ruhái alatt; lehet, hogy mégis érzékelik valahogyan?
Jelentkeztek fájdalmak is, másmilyenek, mint amit közvetlenül az éles fogak váltottak ki. Faust nagyjából fél centiméterrel a bimbók felszíne alá lokalizálta ezeket, tompák voltak, hirtelen jöttek, és lassan múltak el. Emlékezett rá, hogy nagy néha érzett már ilyesmit korábban is, kamaszkorától kezdve, ez jó érv volt, mikor győzködte magát, hogy nem lett mellrákja. 
Rákosnak lenni, Bilik-féle csodagyógyszert szedni, elpatkolni, mielőtt a kis homunculus felnőne…? Kicsit ez értelmetlennek látszott. De nem valószerűtlennek.
Egyszer megkérdezte Bilik doktort, el tud-e a férfiak melle rákosodni. Bilik azt mondta, el, noha viszonylag ritka jelenség. Aztán visszakérdezett:
- Magad miatt érdekel a dolog? 
Komoly képpel kérdezte.
- Fáj? Mutasd! A trikót elég, ha felhúzod nyakig. Melyik?
És megnyomkodta. Száraz, nagy ujjai voltak. Faust János melle jól rászokott már a finomabb érintésekre, de valahogy ez is jólesett, a figyelem maga jólesett.
- Nem rák - mondta Bilik. - Persze tudod, hogy ilyenben sose lehetünk biztosak. Rajta kell tartanunk a szemünket, főleg, ha a fájdalmak rendszeresen jelentkeznek.

?

Attól, hogy odafigyelt Kariusz Margit testére, a nő testének apró részeire, és odafigyelt más nőkre is és azok testének számtalan porcikájára, miközben nem hanyagolta el szokásos előadói, kutatói és gyógyítói munkáját, és a létfenntartás mindennapi gondjaitól se zárkózott el, még oda tudott figyelni saját magára, a saját testére, a saját változásaira; sokkalta inkább, mint bármikor azelőtt. Észrevette, hogy a szeme színe megváltozott.
Kéknek tudta addig, és mostanra szürke lett, azt vette észre.
Kifakult. Ha akarta, még megláthatta a kéket, de hasonló akarattal zöld vagy barna nyomokat is azonosíthatott az írisz szürke gyűrűjében.
Mi moshatta így ki szeméből a kékséget? Miféle patakok hordták tele sárral és mocsokkal, miféle vegyszerek ülepedtek iszapjába?
Igazolványaiban még kékszeműként szerepelt, annak megfelelően az állami nyilvántartásban is. Kellemetlenségei adódhatnak emiatt, például egy határállomáson: a szemébe néz egy határőr, és azt mondja: "Nem kék, pedig itt az áll, hogy kék, ön nem kelhet át a határon." Ez a minimum, de fel is tartóztathatják, visszaélésért elővehetik.
Persze ha ilyen helyzetbe kerül, csak a Pokol ügynökének segítségét kell kérnie, és Graumann feltűnés nélkül kiigazítja az okmányokat, letépi a határőr arcát, föld alá süllyeszti a határállomást. Az se okozhat neki gondot, hogy visszaadja az írisz eredeti kékségét.
Réges-régen Faust János egy lánnyal sétált a város feletti erdőben, és ahogy megálltak csókolózni, Faust szemébe beletűzött a nap, a lány pedig, akinek pillái lecsukódóban voltak a csók előtt, és tekintete már nem fókuszált sehová, még éppen megkapta azt a felvillanó, teljesen váratlan kékséget, és elcsodálkozott. "Nem tudtam, hogy kék a szemed", suttogta. A mondat megvolt, tanúként azt a lányt is elő lehetne venni.
Úgy is maradt, szürkén, egyre szürkülőben.
Faust hol kért, hol nem. Ezúttal magában tartotta a Pokol ügynökéhez címzett, az eredeti állapot visszaállítását indítványozó mondatot. 
 



Lettre, 2008 tavaszi, 68. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret