stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Vörös István

A SOFŐR ÉS A KAPITÁNY

A szobában fekete füstgomoly: én.
Rásüt a nap odakintről, észreveszem
az árnyékát a barna padlón:
egy fehér folt. Az énje néha
kiszáll az emberből, mint sofőr

a teherautóból, kapitány az
uszályról. A sofőr a gumit
vizsgálgatja, belerúg, hogy elég
kemény-e. A kapitány a kipakolást
intézi, vámpapírokkal szaladgál.

A ládákat átrakják a hajóról
a teherautóra. A sofőr és
a kapitány kezet se fogtak, ősidők
óta rosszban vannak, pedig lehetnének
barátok is. Elindul egyik a víz,

másik a föld közepe felé. A sofőr,
mielőtt rágyújt, meglátja a fekete
füstgomolyt, el akarja hessenteni,
de átfagy tőle a keze. A kapitány 
a hajófenéken a fehér árnyékba botlik,

ujjai megégnek, amikor lehajol érte.
 
 
 

A TAVASZ BIRTOKBABVÉTELE

Mondhatom-e, hogy a mi hattyúnk,
mert márciusban láttam megfészkelni,
figyeltem, ahogy a párja vízimadár-
mentesíti a tavat, partrakergetve
szárcsát, vadkacsát? Mondhatom-e, 

hogy a mi hattyúnk, mert áprilisban 
figyeltem a túlparton a fészkén?
Az óvodától rendőri kordon
védte. Mondhatom-e, hogy 
a mi hattyúnk, mert májusban 

láttam, ahogy egyetlen, frissen
kikelt acélszürke fiókájával
az égszürke, kéregbarna, koronazöld
vízre kiúszik, és párjával közösen 
enni tanítja? Mondhatom-e, hogy

mi hattyúk vagyunk, mert két
gyerekünket éppígy tanítgatjuk
a létre?  És aztán tőlük
visszatanuljuk. Mondhatom-e, hogy a mi
hattyúnk, mert a fiókáját először

nekünk sikerült kenyérrel megetetni?
 
 
 

A LEGGYENGÉBB ÖRDÖG

Nagy darálójába betesz minket 
az ördög, és őrli a csontot, meg-
roppantja a gerincet. A lélek acélvázát
hajlítgatja, és begyömöszöli
a híres garatba. Ami nem más,

mint a pokol tornáca. De nem kapu
az, és be se lehet lépni 
rajta. Bedobnak. Begyömöszölnek.
Betörnek a szenvedés formájába,
mint a lovat. Tüzes, fekete

lovasunk patájával az oldalunkba 
vág. Vannak a tiszták és vannak 
a beszennyezettek. A tisztáknak
nem jó, mert azt hiszik, az ő 
érdemükből azok, holott egy részükre

egyszerűen még nem került sor.
A daráló papírból van, összetörik benne
az acélváz. A darálót a leggyengébb
ördög hajtja, a többi nézi, röhögik,
az izzadság csöpög róla. A darálóban

valaki szerelmes áriákat énekel.
 
 
 
 

HASZNÁLHATATLAN CSODA

Szembenézni, szembenézni, szembenézni -
ez a három szó szalad át a fejemen
mielőtt elfordulnék, de rögtön ott 
egy tükör, egy ablak, egy másik 
tükör, és a világ meg önmagam 

akkor is szemközt zúdul. Szembenézni,
szembenézni, szembenézni, bámulok
bele a probléma közepébe, de 
mintha a fehér falra merednék,
nem látszik semmi. A szembenézés

vakfoltja a szembenézés. Saját
magát takarja el előlem. A 
probléma, amiről nem beszéltünk,
most más alakban felrobban.
Pedig nem tűnt bombának. Egy fazék

barackosgombóc volt. Csak párat
ettünk meg belőle, aztán a kamrába
került, megnyálkásodott, most
nem marad más, mint kiönteni,
kiönteni, kiönteni. De a romlott gombóc

sose fogy el. Használhatatlan csoda.
 
 
 
 

KÉT TŰ

Egyszerre két injekciós tűt is szúrtak 
belém, az egyikkel vért vesznek, lelket,
életet, jövőt, hogy visszaadjam annak, 
akitől kaptam. A másik valami mentolos 
jóslat, hogy: az apám a végén még 

a fiam lesz. Az egyik elzsibbaszt, 
a másik fokozza a fájdalmakat. Már nem 
vagyok képes ellenállni, lefordulok 
a székről, saját árnyékom alá beesem. 
A szerek hatnak, valami fáj, de nem tudom

pontosan, kinek. Hogy ki vagyok.
Ebből rájövök, eddig tudtam:
a bőszítő kérdésre "Ki vagyok én?"
meg se kíséreltem válaszolni, mert
nyilvánvaló volt, hogy csapda. Ne kérdezd,

vagy ha megteszed, ne válaszolj. Ilyen
tanácsot sosem adtam magamnak. Se másnak.
Ne tegyél fel rossz kérdést, ne akard 
a választ rá, mert a rossz kérdésre adott 
jó válasz úgy gyilkol, mint a bányalég. 

Ha világosan akarsz látni, robban.



Lettre, 2008 tavaszi, 68. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret