stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Gessica Franco Carlevero
Fele guaro, fele grappa
(részlet)

A francia-brazil meccset egy szalmakunyhóban láttam, ahová otthonról hoztak be egy tévét; nekem a brazilok tetszettek, de azt mondták, a franciáknak szurkoljak.
    Taxival mentünk oda ebédelni, apám és én. Előző éjjel egyedül aludtam egy rettenetes hotelban, apám nem jött haza, az otthoniakra gondoltam, a barátaimra, akik mentás vizet kortyolgatva nézik a világbajnokságot valamelyik bárban a téren, és közben görögdinnyét esznek.
    Apám kettőkor ébredt fel, mert nappal volt már, mikor hazajött, kókadt volt, gyűrött, egymás után szívta a cigiket, én meg ott ültem vele szemben, útra készen várakoztam. Este hat óta gubbasztottam abban a szobában, dög meleg volt, dohányfüst, nem is ettem, mert azt akartam, ha felkel, lássa, milyen szerencsétlen vagyok. Úgy is döntött, hogy elmegyünk enni valahová, nem mintha túl sok kedve lett volna hozzá, inkább, mert nehezére esett a látvány.
    Abban a két négyzetméteres bódéban voltak vagy húszan, akik mind a vébédöntőt akarták látni, tojásos szendvicset kértem, apám meg egy sört citrommal. Én a második szendvicsnél jártam, apám a második sörnél, amikor megérkezett a francia barátnője, akivel akkor járt, hozott egy nagy szatyor vízfestéket, és mindenkinek kipingálta az arcát, még a kakasok farktollát is befestette.
    A meccs elkezdődött, és az emberek arcára festett nemzetiszínű csíkok olvadozni kezdtek, az üveg sörök is sárga-zöld meg piros-kék színben csurogtak végig rajtuk. Voltunk vagy húszan abban az út széli bódéban, a francia nő - éljenek a fransziák - csak mázolta az emberek képét, miközben az asztalok mellől el-elfogyatkoztak a vendégek. A meccs alakulása a franciák győzelmét sejtette, és ezt a ticók nem vették jó néven.
    Az utcán egy lélek sem volt, autók sem jártak, ötven fok volt, csak négy csúf képű gyerek jött oda a tyúkokat piszkálni. Három kóla után már nem voltam szomjas, a francia nő felajzva ordítozott, az öregember, a bódé gazdája a gyerekeket szidta, a ticók meg a futballbírót. Apám fölállt az asztal tetejére - éljenek a fransziák -, és a francia nőt fogdosta, aki meg az ő hátát simogatta, a fülébe sugdosott, ahelyett hogy a fransziáit győzelemre vivő gólokat nézte volna, miközben mindenki magából kikelve ordítozott.
    Rögtön utána visszamentünk a hotelba, ahol előző nap húsz órát töltöttem, apám végigzuhant az ágyon és elaludt, amikor meg fölébredt, elment Franciaországot ünnepelni.
    Azon a 2000-es vébédöntő utáni délutánon apám csak aludt, én meg a szőnyegpadló lyukacsait nézegettem a szobánkban, meg a szakadozott függönyt, a parkett hasadékait, míg aztán lementem, és a férfivendégeiket a szobájukba felkísérő lányokat figyeltem. Apám csak nem akart felkelni, egyedül nem volt tanácsos elmennem sehová, mindig azt mondta, ne mászkáljak egyedül Limonban, mert friss húsnak néznek.
    Este nyolcig ott dekkoltam abban a garniszállóban - Hotel da Mario - és ő csak nem akart felkelni.
    Így aztán nekiindultam. Apám szavai a fülemben csengtek, hogy veszélyes meg félelmetes, borzasztóan ügyeltem rá, nehogy véletlenül valakinek a szemébe nézzek. Elmentem az utca végéig, és betértem egy cukrászdaféleségbe, ahol torta is volt. Kértem egy szeletet, és tejet ittam hozzá. Az a szép, nagy, fél méter magas torta, cukormáz-rózsácskákkal kirakva - az első falatnál tejszínhab helyett mintha tojást nyeltem volna, de még mindig jobb volt, mint a Mario Hotel pótágyán gubbasztani. 
    Ez után a tejes-tojásos uzsonna meg az ebédre elfogyasztott tojásos szendvicsek után eszembe jutottak a francia trikolór színeire pingált tollú kakasok. Kószáltam még egy keveset erre-arra, nem tudtam, mit csináljak, újságot vegyek vagy sétáljak, egyszer csak szembe találtam magam egy síró fiatal lánnyal, akinek eleredt az orra vére.
    Azonnal visszamentem a Mario Hotelba.
    Apám éppen akkor ébredt fel, azt kérte, hozzak neki valami tablettát, mert fáj a feje, aztán megmosakodott, és elment a francia nőhöz.
    Az utcán elkísértem a taxiig, aztán gyorsan visszamentem a hotelba. Ettem egy babos rántottát a pultnál a bárszéken ülve, miközben mellettem férfiak guarót ittak, alig lengedezett pár szál haj a koponyájukon. Ronaldo ívelt beadásait emlegették, én játszottam pár menetet a nyerőgépen, de egy vasat se nyertem, visszamentem a szobánkba, és az ujjam dugdostam a szőnyegpadló lyukaiba.
    A hőség miatt nyitva lévő ablakon át behallatszottak az utcai kiabálások. Elkezdtem olvasni, gondoltam, ébren várom meg apámat, de aznap éjjel se jött haza. A limoni Mario Hotelban töltött utolsó magányos éjszakámon a vérző orrú lánnyal álmodtam, és apám nem jött haza.
    Másnap reggel végre elhagytuk a limoni Mario Hotelt. Bőröndjeinket cipelve elgyalogoltunk a buszállomásra, és elutaztunk Panamába.

        LUKÁCSI MARGIT FORDÍTÁSA



Lettre, 2008 tavaszi, 68. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret