stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



    
Shabana Rehman
Utószó A tenger asszonya című drámához
 

Alighanem kissé kínos bevallani, de szinte sohasem érzem magam annyira pakisztáninak, mint éppen akkor, amikor egy Ibsen-darabot olvasok. A tenger asszonya olyan dráma, amit nem tudok anélkül olvasni, hogy a darabot ne helyezném át egy másik kultúrába - az én esetemben a pakisztániba.
 De először lássuk magát a művet: A drámában Doktor Wangel  körorvos második feleségével,  Ellida Wangellel él, aki a doktor első házasságából született két lányának, Hildának és Bollettenek a mostohaanyja. A lányok édesanyja meghalt, és a doktor ezután kérte meg Ellida kezét, aki igent mondott az ésszerű házassági ajánlatra.
 Ellida, de tulajdonképpen Hilde és Bollette is sok tekintetben koruk tipikus nőalakjai, nincs szabad akaratuk. Önálló, szabad életre vágynak, hogy ne legyenek kiszolgáltatva az őket eltartó férfiaknak. Megengedhetnek-e vajon maguknak a nők ilyen álmokat abban a korban, amikor sem a férfiak nőkről alkotott felfogása, sem pedig a nők neveltetése nem ad lehetőséget más kilátásra ?
 A három nő ennek a folyamatnak más és más fázisában található. Ellida Wangel azért a szabadságért harcol, amit korábban már megtapasztalt, egy letűnt idő után vágyódik, amikor még nem adta el magát a házasságba, egy múlt után, mely jelképesen a tengerhez, és annak misztikus erőihez kötődik. Valamivel fiatalabb nevelt lánya, Bollette, szintén nem szeretne "valaki felesége" lenni. Reménykedve és kissé zavarodottan küzd azért, hogy önálló ember lehessen.

A tenger asszonya számos szempontból romantikus pszicho-thrillernek is tekinthető. A darab felveti a kényszerházasság témáját, mely olyan megegyezés, ahol minden fél idegenként él egymással. Ellida reggeli és esti fürdőzésével szinte megszállottja a tengernek. Doktor Wangel pedig titokban megünnepli lányaival elhunyt feleségének születésnapját.
 Különösen megnyerő számomra  a dráma kifejezési módja. Ott, ahol a modern ember olyan szavakat használ, mint kedélyváltozás, alacsony vércukor, elidegenedés, vagy akár PMS, Ibsen a tenger segítségével ábrázolja a női világot, a misztikumot, a vágyakozást, az elme és az egyén küzdelmét a szabad döntéshozatalért. Ellida Wangel nem találja helyét a "szárazföldön", jóllehet igent mondott a házasságra Doktor Wangellel. Addig nem meri bevallani,  hogy nincs összhangban önmagával,  míg nem szembesül saját múltjával - egy régebbi szeretővel, aki ismét felbukkan a színen. Csak ekkor kezdi igazán felismerni a lelkében dúló viharokat, az ellenállást, és hogy a cselekvés felelőssége az ő kezében van. Érzi a múlt és a tenger erotikus vonzását, tudja, addig nem fog tudni szabadulni tőle, amíg nem tudatosodik benne saját döntési szabadsága.

A tenger asszonyát könnyen vetíthetjük át saját korunkra, amikor is egyre világosabbá válik, hogy vannak emberek, akik elveszítik önrendelkezési jogukat. Vannak emberek, akik olyan házastárssal élnek, akit nem maguk választottak. Megtaláljuk őket a fehér magasabb társadalmi körökben éppúgy, mint a bevándorló családokban, legyen az vallási, kulturális, vagy gazdasági megfontolás, ami szabad akaratukat fogva tartja.
 Kelet és Nyugat szerelmes történetei egyaránt arra épülnek, hogy a kényszerházasságok felbomlanak, és a társak végül a szerelem szavát követik. A tenger asszonya azonban egészen mást mutat. Ellida Wangel csak akkor lesz igazán szabad, amikor rájön, hogy nem kell a szerelmet választania, amikor egy egészen más szinten felismeri felelősségét. Belátja, a szabad döntések mást is jelenthetnek, mint a hormonok kiszámíthatatlan tobzódását, amivel a szabad szerelem kecsegtet. Ez a legerősebb és a legtalálóbb, amit valaha is olvastam arról a harcról, amit mi, emberek vívunk a sorsunkkal minden egyes nap.
 De vajon mitől válik egy ember áldozattá? És mitől nevezhetjük választásainkat szabadnak?
 Ibsen több választ is ad. És ilyen az élet is. Semmi sem egyszerűen fekete-fehér.

A darab arról az utazásról szól, amit minden embernek meg kell tenni, hogy cselekvője - és ne csak nézője - legyen saját életének. Mert pontosan a döntés szabadsága kényszerít minket arra, hogy tudatosan belássuk, felismerjük és megválasszuk cselekedeteinket. Ráirányítja a figyelmünket arra, ami legeslegbelül fontos számunkra - ami végül elevenné tesz minket. És a darab egyúttal valami másról is szól: Hogyan tehetünk szabaddá másokat, miközben tiszteletben tartjuk saját magunk szabad akaratát is?
 De A tenger asszonya egy lépéssel tovább megy. A darab nem azzal az elcsépelt befejezéssel ér véget, hogy a szerelem mindent legyőz. Ibsennél a szerelem destruktív erotikus erővé vált, mely egyszerre halálos, lojális és vonzó. Ellida Wangelt befolyásolja múltja, a tengerész, akinek szerelmet fogadott, és aki eltűnt, hogy akkor bukkanjon fel újra, amikor Ellida  már férjhez ment.
 Több pakisztáni lányt is ismerek, aki átélte ezt a dilemmát. Az ilyen történetek rendszerint úgy végződnek, hogy a lány végül hozzámegy ahhoz, akit a család kiválasztott számára - ifjúkori szerelme helyett, jóllehet még mindig erős érzelmek kötik hozzá. Az ifjú talán kicsit "kétes egzisztenciájú, lázadó" típusú fiatalember, akivel teátrálisan gyűrűt is váltott és örök hűséget fogadott neki, bár a család nem tartotta méltónak hozzá.
 A fiú ugyanakkor nyugtalanul reagálhat, talán hűtlen is, és mohón vágyik arra, hogy valaki szeresse. Nem akarja elveszíteni első szerelmét, de nem is harcol érte eléggé.
 Végül aztán eltűnik, és az idő múlik. Később a család előáll egy ajánlattal, amit aztán a lány - fájdalmas szívvel és szégyenkezve - elfogad. Ebben a házasságban teljesen elidegenedett életet él, emlékezve szerelmére, ami az egyetlen életelixír számára, és lassan belebetegszik a szégyenbe. Küzd a sötétséggel,  nem tudja elfogadni azt az életet, amit él, és nem tud visszatérni régi szerelméhez sem.
 Nem engedték, hogy ő maga válasszon. Az élet választott helyette.
 Ellida nem hagyta el fiatalkori szerelmét, de a körülmények elválasztották tőle. Nem az ő döntése volt, hogy egy férfi második felesége legyen, egy olyan férfié, akinek már vannak gyermekei, és aki anyagi biztonságot tud biztosítani. Mások választottak helyette, mert ők úgy gondolták, neki ez lesz a legjobb.
Semmi kétség, Ibsen drámája ma is nagy siker. Akár fáklyalángnak is felfoghatjuk a muszlim családokban, ahol szinte már divat lett lázadni a kényszerházasságok ellen. A darab mondanivalója emlékeztethet a kábítószerkereskedelemre és a kelet-európai emberkereskedelemre, ahol az emberek áldozattá válnak, és nem létezik szabad választás. És ugyanez vonatkozik a postán rendelt mennyasszonyokra, akik évente érkeznek Norvégiába, oroszok éppúgy, mint thaiföldiek.
 Van egy közös vonásuk: Mindnyájan a tenger asszonyai.

A tenger asszonyában a szerelmet illúziónak ábrázolja a szerző, mintha minden szerelemnek ez lenne a sorsa. A valódi szerelem a szabad választás jegyese. Amikor mind a külső körülmények, mind pedig a szív hangja megengedik az embernek, hogy szabadon válasszon, akkor szabadul meg igazán a félelmétől.
 Ibsen csodálatosan festi le ezt a pszichológiai-misztikus vonást, mely sokat elárul arról,  hogy a házasság valójában a psziché drámai játékának színtere.
 Hát igen. A tenger asszonyát könnyen elképzelhetjük egy mai modern bevándorló családban Oslóban. A történet ugyanaz: Szabadon választhatsz - de hogyan választasz? Vállalod a felületes szerelmet, vagy elfogadod az ésszerű házasságot? Mered-e azt választani, amit kényszernek tekintesz? Mered-e magad szabaddá tenni?
 Az embernek felelősséget kell vállalnia a döntéseiért. Ellida Wangel átalakulása jó példát mutat. Aktuális probléma több ezernyi tenger asszonya számára, távol a mai norvég valóságtól.
 Bár Norvégiában is találunk szép számmal a tenger asszonyaiból.
 

                        VASKÓ ILDIKÓ FORDÍTÁSA
 



Lettre, 63. szám


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

 
 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret