stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



     
Maxim. E. Matkin 
Találkozás
(Mexikói hullám)
 

- Leugrom sütiért a cukrászdába, - mondta apa, és többé nem jött haza. Tereza tizenkét, Henry kilenc éves volt ekkor. Pont kilenc. A huzatban zizegett a krepp-papíros szülinapi dekoráció, melyet még anya készített reggel alkotói felindulásában. Tereza figyelte az apját, miként bújik bele legjobb cipőjébe, sóhajtozik és a villamosszék felé botladozó halálraítélt arckifejezésével néz végig a lakáson. 
- Hát akkor én megyek - mondta.
- Hozzál puncsszeletet is- szólt Tereza az apjához.
- Bízd ide.
  Szart se hozott, mondta később Tereza, amikor előbányászta ezt a történetet egy olyan típusú beszélgetés során, amikor a felnőttek egy pár üveg bor után felidézik a gyermekkor sérelmeit, és rohamos gyorsasággal átadják magukat az önsajnálatnak.
  Egy óra múltán már nem vártak apára. Megérkeztek a vendégek, a nagymama tortát hozott, a tetején lévő tejszínhab-feliratban helyesírási hiba éktelenkedett, mama pudingot főzött. Valahogy arra jutottunk, hogy apának sürgősen be kellett mennie a szerkesztőségbe, vagy hogy egy ismerősébe botlott, akivel beültek egy sörre átbeszélni, hogy mi újság Brezsnyevnél, ki emigrált, és ki tűnik ügynöknek. Apának szokásává vált, hogy sosincs otthon, ehhez mindannyian hozzászoktunk már. 
 Henry teniszütőt kapott ajándékba. Egy vagyonba került, de már csak azért is megvették neki, mert esedező könyörgéséhez csatlakozott Tereza hisztérikus rohama is, mert megtudta, hogy az öccse mindkét tollasütőjét darabokra törte, amikor teniszezni próbált velük. Most teniszütője volt, és a garázs hátsó falánál ütögetett.
- Hozd le a csuklópántomat - kiáltott lentről.
Tereza az erkélyen állt, illedelmesen a korlát fölé hajolva, és nézte, hogyan csurog lefelé a nyála. Nem könnyű úgy leköpni a harmadikról, hogy lent kirajzolódjon Afrika körvonala, az egyetlen vonallal megrajzolt házikó, vagy egy nyíllal átlőtt szív.
- Nem vagy képes ledobni?  - kiáltotta Henry. - Szörnyen megizzadtam, szükségem van a csuklópántomra!
Az erkély alatt állt, lőtávolságon kívül, és fölfelé tekintgetett. Mellette két szomszédfiú tele szolidaritással, vágyakozva az új ütő után.
- Kölcsönadod az ütőt? - kiáltotta Tereza.
- Zsaroló!
  A csuklópántot mama csinálta pár hete egy frottírtörölközőből, mindjárt Henry teniszkarrierje elején. A gyerekek irigyelték, és mamát végül megállította az utcán egy idegen anyuka, kikérdezve a csuklópánt know-how-ja felől. Henrynek fejpántja is volt, ami valami gyerekpulóver-féleségből készült. Egyáltalán nem szívta az izzadtságot, de Henry istenien festett benne, akár Björn Borg, bár ő többre tartotta McEnroe-t; az ágya felett lógó poszteren is ő volt. A plakáton éppen fonákban nyúl a labda után: a labda közvetlenül az ütő előtt, az erei kidagadva a karján, az arcán pompás vigyor.
  Henry az edzés elméleti részeként gyakorolta ezt a vigyort.
    Tereza felvette a csuklópántot, belebújt mama szandáljába, és egészen csendben, hogy mama meg ne hallja a cipősarkak kopogását, kiment. Nagyon lassan lépkedett le a lépcsőkön, és figyelte, ahogy az izmai megfeszülnek a lábikráján.
   A postaládában fehérlett valami. Tereza bedugta vékony ujjait a nyílásba és kiszedte a borítékot. 
  Bélyeg és pecsét nélküli levél volt mamának címezve, apa furcsán bonyolult kézírásával. Terezának mindig tetszettek a betűi. Olyanok voltak, akár egy összekuszált madzag, melyet csak kevesen tudtak kibogozni. Például ő. Szerette megfejteni. Feltépte a borítékot, és kiszedte apa munkahelyének, az újság szerkesztőségének fejléces papírjára írt levelet. Egy disznó vagyok, írta apa, tudom, hogy gyűlölhetsz érte, de életemben először elkövettem egy hibát, melyért most megfizetek. Itt egy gyermek, aki elveszti az anyját, és nekem teljesítenem kell apai kötelességemet. Képtelen voltam bevallani neked, és most sem bírok a szemedbe nézni, ezért elmegyek. Csomagold be, kérlek, amiről úgy gondolod, hogy engem illet, elküldök érte valakit. Nem kérem, hogy bocsáss meg, csak ne feketíts be a gyerekek előtt. 
  Tehát apának gyereke van és elmegy hozzá, jött rá Tereza. Ez telibe találta. Elhagyja őt. Sírva fakadt a levél fölött. A könnyei eláztatták a kötelesség és a megbocsátás szavakat. A töltőtollal író emberek szavai a legmulandóbbak. Talán éppen ez a céljuk. 
  Tereza régóta tudta, hogy apa életében mamán kívül más nők is vannak. Az úgy volt, hogy Henryvel fragole limone fagyit akartak venni, de nem volt elég pénzük. Nem akarták feltörni a malacperselyt, így hát kinyitották apa szekrényét, Tereza benyúlt apa zakózsebébe, hátha talál egy kis aprót. Apa rendszerint ott tartotta, mama morgott is eleget, hogy kinyújtja a zsebét. Aprót azonban nem talált. Egy fényes, tigrisfejes csomag akadt a kezébe, benne valami kerekkel. Amint kinyitotta és kigöngyölte, rájött, mire való. Hogy arra való. 
   Este megkérdezte mamát, hogy apával csinálnak-e efféle dolgokat. 
- Milyen dolgokra gondolsz? - kérdezte anya, és úgy tett, mintha nem értené. - Olyan dolgokra gondolok, amik után megszülettem én, aztán meg Henry, - mondta Tereza. 
- Miért kérdezed?
- Elég nagy vagyok hozzá.
- Nem vagy elég nagy hozzá. 
- Csak úgy kérdezem. Nem tudsz felelni?
  Mama felsóhajtott és azt válaszolta, hogy de tud. Tereza tehát megkérdezte, hogy csinálják-e és védekeznek-e, és ha igen, akkor hogyan. Olyan választ kapott, amire számított. Tabletta. A zakózsebben felfedezett kondom után elég volt csak figyelni. Világos hajszál a zakón, apró hajcsat az autóülés alatt, melynek nem volt gazdája, kitérő válaszok, apró, időbeli eltérések, idegesség, mely elárulta apa csalfaságát. 
   Tereza egy szenvedélyes detektívregény-olvasó következetességével jegyezte fel apja eltűnéseit. Apa elárulta mamát, de mama ezt nem tudta, és ha tudta volna, és fájt volna neki, előtte is nyitva állt ez az út. Ő is találhatott volna mást, szép volt és szeretett nevetni, biztosan sokan akarták volna őt. De mit tehetett Tereza? Találhatott volna ő is másik apát, ha már az övé elment egy másik gyerekhez? Létezik a földön olyan férfi, aki a más lányának akar az apja lenni? 
   Tereza a csuklópántba törölte a könnyeit, és kiment a ház elé. A magas sarkúban remegett a lába.
- Na végre - mondta Henry. - Hova tűntél? 
Még a legrosszabb nap sem annyira rossz, ha megzenésítik, jött rá Tereza egy pár évvel később. Azóta gyakran próbált kitalálni valami nyálzenét, amit a rádióban is lehetne kérni, és az egész arról szólna, hogy milyen szuper, ha olyasvalaki húz le a vécén, akitől nem is várod, és közben úgy tesz, mintha ez lenne az élet rendje. De valóban ez az élet rendje, és örülj, hogy csonka családból jössz, mondta neki az egyik barátja; nekünk a kiegyensúlyozott családi hátterünkkel semmi témánk nincs.
  Henry megint az erkély alatt állt, ahonnan mama egy spárgára kötözött dobozban engedte le nekik a lekváros kenyeret. Még mosolygott is közben, bizonyára megkezdték a rokonokkal a második üveg bolgár konyakot.
- Mi van a lábadon? - kiabált mama, amikor észrevette Terezát. - 
Nem megmondtam neked, hogy ne hordd a cipőmet?! Amúgy is nagy rád, még kitaposod!
  Amikor a doboz földet ért, Henry kivette belőle a kenyeret. Tereza levette a szandált és berakta a dobozba. A levelet is mellétette. Fölnézett az anyjára, nézte, miként foszlik le az arcáról a vidámság. Mezítláb állt a ház előtt, a feje tompán fájt, és arra gondolt, hogy vége a játéknak. Hogy most kezdődik az élet.

***
Henry megállt a vécéajtó előtt, és álmosan lepillantott. Ott, ahol kilógott a lába a rajzfilmfigurás pizsamából, sötétszínű folyadék vékony csíkja húzódott. Leguggolt, megérintette a nedves nyomot és megszagolta. A szél süvített a panelablakok rosszul szigetelt rései közt, egyébként csend volt. Kint hajnalodott. A hideg lakáson vékony vonalban végighúzódó folyadék vér volt. Henry felállt és lassan elindult a vérnyomok mentén, összefogdosva az ajtófélfát. 
   A fürdőszobában megijedt a kádban ázó, piros színt eresztő kabáttól. Átment a konyhán, és megállt a teraszajtó előtt. Itt már nem voltak vérnyomok. 
- Tereza! - kiáltott elszoruló torokkal. Senki sem felelt, csak a háta mögött 
kezdett hangosan búgni az X-betűjét vesztett, CALEX márkájú hűtőgép. 
Henry kinyitotta a teraszajtót, és hirtelen egy hatalmas agancsos szarvas-fejjel találta szembe magát. Abból folyt a vér a szürke kőkockákra, a szarvas zavaros szemmel bámult Henryre.
 Azonnal kidobta a taccsot.
   Haza szeretett volna menni. Olyan dolgok történtek vele, mintha nem lett volna elég az, ami a vállát nyomta. Apa elment, és ezt nyomban mindenki megtudta. Valójában már régóta tudtak róla, és most Henryt kérdezgették valami undorítóan ragadós részvéttel, hogy hogyan bírja. És hogy hogy van mamácska. Henry elhatározta, hogy hallgatni fog. Hallgatni, és történjen bármi, hagyja beszélni a hangokat a fejében. Henry kimegy, mami, mondták a hangok, amikor némán elment otthonról. Ne sírj mami, én szeretlek téged, mondták Henry fejében a hangok, amikor mama ököllel verte a kulcsra zárt szobaajtaját. Lejátszanám veletek ezt a játszmát, mondták a hangok, amikor Henry kisétált az udvarról, kezében a teniszütővel, lármázó kamaszokat hagyva maga mögött. Ne menj sehová, mondták a hangok, amikor Henry elindult Terezával, hogy egy ideig Bager bácsinál és Bagerka néninél lakjon, amíg mama a Tátrába ment, hogy egy kicsit lefogyjon, és főleg, hogy kissé rendbe jöjjön. Erre volt most szüksége. Dohányozni kezdett, nézte a kikapcsolt televíziót és "Amikor Isten a férfit megteremtette, lényegében csak tréfált" típusú mondatokat mormolt.
  Apró pelyhekben hullani kezdett a hó. Az erkélyen nem volt más, csak a szarvas-fej, Henry és a hányadéka. Egy emelettel feljebb valaki káromkodva kirázott egy kutyapokrócot. A levegőben hosszú szőrszálak szállingóztak. Henryt kirázta a hideg, inkább bement. 
- Bűzlesz, - mormogta Tereza, amikor bemászott mellé az ágyba. - Menj
fogat mosni.
- Te is bűzlesz, - mondta Henry, - akár egy pumaketrec.
- Mi lenne, ha hagynál aludni?
Henry egy pillanatig megfontolta ezt a lehetőséget, aztán úgy döntött, nem teszi meg Terezának ezt a szívességet.  
- Mikor jön anyu? - kérdezte.
- Holnap.
- És apa?
- A jó ég tudja.
- Tudod, hogy az a kis taknyos a mi fotónkat mutogatja a suliban, és dicsekszik vele, hogy van neki egy bátyja meg egy nővére? 
- Milyen taknyos? - kérdezte Tereza.
- Az, akit besuvasztottak itt nekünk.
- Nem suvasztottak be nekünk senkit. A mi apánk az ő apja is.
- Az egyszer biztos.
Tereza mélyet lélegzett, már teljesen felébredve.
     -  Apa szexelt az ő anyjával, - mondta lassan, és nyomatékosan mint egy tanítónő, aki egy pokolian bonyolult tananyagot magyaráz éppen. És nem suvasztották be. Az anyja rákos, bármikor meghalhat.
- Honnan tudod?
- Apa mondta, amikor rákérdeztem.
- Tényleg meghal?
- Tényleg.
- Úgy kell neki - mondta Henry. - Megérdemli.
A szomszédos ágyon felült a házigazda lánya, akit a vezetékneve és a drabális testalkata miatt mindenki Tankarankának hívott.
- Ez undorító, Henry, - mondta Tankaranka. Hiszen az a kis nyamvadt nem 
tehet róla, mit csinált apátok az anyjával.
- Tudod mi az undorító? Az a levágott fej az erkélyeteken! - kiáltott rá
Henry. - Neked meg mi közöd hozzá? Ez az egész legalább egy kicsit igazságos: a kis taknyosnak csak apja van, nekünk meg csak anyukánk!
  Henry kirohant a gyerekszobából és becsapta az ajtót.
- Jézusmária, - mondta Tankaranka. Ennek rendesen kivannak az idegei. 
Tankaranka volt Tereza legjobb barátnője. Egyrészt azért, mert mint baráti családok gyermekei, gyakran töltötték együtt a hétvégéket és szünidőket, másrészt, mert természetük kölcsönösen kiegészítette egymást. Tereza majd elepedt, hogy széleskörű műveltségre tegyen szert, Tankaranka meg úgy tett, mintha mindenben jártas volna. Ezen kívül mindketten tudtak titkot tartani, ami életfontosságú volt több olyan dologban is, amit közösen csináltak. Nem csak arról az esetről van szó, amikor együtt próbálták ki, milyen meztelenül feküdni az ágyban, miközben simogatják megduzzadt mellüket, és megérintik a nyelvükkel. Ezen kívül a Bager bácsi tulajdonában lévő, általa gondosan dugdosott, figyelemreméltó pornógyűjtemény megtalálásában is egy lépéssel az öreg előtt jártak. Nem csak olyan akármilyen újságok voltak ezek, amit Jugóban bármelyik trafikban lehet kapni. Ez kőkemény pornó volt, mindennel, ami vele jár.
  Bezárkóztak a fürdőszobába, és Tereza komoran lapozgatott az újságban, ahol a fényképes történet szerint négy férfi letámadott egy rövid hajú nőt az utcán, betuszkolták egy autóba, majd egy félig üres lakásban megkötözve kínozták, és az elképzelhető összes módon megerőszakolták. A legtalálékonyabb pasinak olyan bajsza volt, mint Bager bácsinak. Tereza kibetűzte a nő német nyelvű könyörgését, majd lapozott. Ott már mind a négy férfi egyszerre vizelt a nő tehetetlen, meztelen testére. 
- Ezt nem igaziból csinálják, ugye? - kérdezte Tereza. - Előre
megállapodtak, a nő színésznő, sok pénzt kap ezért, amiből aztán nyaralni megy, ugye?
Tankaranka befejezte a fogmosást, és Tereza mellé ült a kád szélére:
- A felnőttek semmit nem csinálnak igaziból. 
Arcát Terezáéhoz közelítette, és meleg mentolos lehelettel azt suttogta a fülébe: - És ezt jegyezd meg mindörökre, mert ez az igazság. 
Később az ajtón keresztül kérdezte őket Bagerka néni, hogy kérnek-e reggelire bedekót, és Tereza azt mondta Tankarankának, hogy ő nem akarja, hogy valaha is megismerkedjen a gyakorlati szexszel, hacsak nem teoretikusan, majd a nappaliba ment, ahol Henry és Bager bácsi tévéztek. A "Goro a fehér kutya" című sorozatot adták, mindenki némán nézte, ahogy a japán kislány a havas táj közepén hiába fújja a sípját és hívja az elveszett Gorót.
  Este megjött apa, és hozott húst. Egy pillanatig zavartan állt a folyosón, aztán Bager bácsi behívta a konyhába egy pohárkára. Tereza üdvözölte az apját, majd bezárkózott a gyerekszobába, és Erich von Dänikentől olvasott arról, hogy a létezésünk a földönkívüliek lelkiismeretén szárad, meg efféléket. Henry nem ment oda apához. A folyosón ült a földön, és úgy tett, mintha építőkockázna. Nem rakott ki semmit. Elgörbítette a fém alkatrészeket, hogy többé ne lehessen belőlük semmi normálisat csinálni. 
  Eszébe jutott, hogy apa évekkel ezelőtt felvitte őket a hegyekbe, hogy megtanítsa őt és Terezát síelni. Velük ment Bager bácsi is Tankarankával és apa két kollégája a gyerekeikkel. Az első három nap alatt csak egyszer voltak a dombon. A negyedik napon telefonált mama, azt akarta tudni, hogy vannak. Henry megkérdezte: 
- Az hogy néz ki, amikor apa részeg?
- Hát… vörös az arca és összefüggéstelenül beszél.
- Aha, - mondta Henry. - Akkor valószínűleg az. 
Amikor két óra múlva Henry bement a konyhába, apa pontosan így nézett ki. A barna bőrrel behúzott sarokpadon ült, a szemét dörzsölte, és azt mondta, úgy néz ki, meg kell ölnie magát. Bager bácsi felvihogott, vállon veregette, és azt mondta, hogy hiszen ez érthető. Az asztalon egy csaknem üres barackpálinkás üveg állt két kecses, csiszolt üvegből készült stampedlis pohár mellett. Henry, megkerülve őket el akart slisszolni a hűtőig és vissza, de apa megragadta és magához húzta.
- Te haragszol rám? - kérdezte ijesztő csüggedtséggel a hangjában. 
Henry hallgatott. A hangok azt üvöltötték a fejében, hogy igen. 
- Mit kéne tennem? Na, szerinted mit kéne tennem? - kérdezte apa.
Henry tovább hallgatott. A hangok most azt mondták, hogy gyere haza, mi megbocsátunk neked, és minden úgy lesz, mint régen.
- Ne kérdezősködj, - mondta apának Bager bácsi - hanem mondd el, hogy 
hogyan és miként történtek a dolgok. 
- Elmondjam, hogyan és miként történt? - kérdezte apa Henrytől.
Henry apa szemébe nézett. A megpattant erek görbe pókhálóként hálózták be a szemfehérjéét.
- Mondj neki valami útravalót az élethez - mondta Bager bácsi. - Keveset 
látjátok egymást, hát, muszáj összesűrítened. 
Henry megpróbálta kitépni magát az apja karjaiból, de nem ment, erősen fogta.
Kilenc óra volt. A hálóban Bagerka néni rádiózott, az ajtón át a Szabad Európa szignálja szűrődött ki. 
- Csak két fontos tanács van, amit adhatok neked, fiam - kezdte lassan apa.
- Nocsak - hajolt kíváncsian az asztal fölé Bager bácsi.
- Az egyik: Soha ne lépj be semmilyen pártba, - mondta apa. Soha. 
Semmilyenbe. A másik…
Apa elhallgatott, egy pillanatig habozott. Aztán mégis folytatta. Mély zavarban és végtelenül szomorúan:
- A másik tanácsom így hangzik: mindig a hasra. Csakis a hasra.

***
A vámházas játék lényege, hogy valaki az ajtó mögé megy, és háromszor egymás után bejön a helyiségbe, amiből egyszer a saját testén rejti el az előre megbeszélt csempészárut. A vámosokat alakító játékosok különféle kérdéseket tesznek föl neki, és feladatokat osztogatnak, de nem érinthetik meg, és nem is utasíthatják a csempészt, hogy vetkőzzön le. Ha a vámosok nem találják ki, mikor passzolja át a szajrét, akkor vesztenek. Ha rájönnek, nyernek.
    Tereza mindig nyert. Teljesen mindegy volt, hogy csempész volt vagy vámos. Az előbbinél hamis nyomra vezette a vámosokat, és tudott úgy csalni, hogy közben őszinte pillantásokat lövellt az ellenség felé, ha a másik oldalon állt, ügyelt a részletekre, manipulálta a többieket, és úgy húzta ki belőlük az igazságot, akár a rátermett gazdasszony a csirkebelet. Az eldugott tárgy legtöbbször selyemcukorka, Donald kacsás rágó, tehát gyémánt vagy mikrofilm volt, vagy a korszellem jegyében leginkább felstószolt papírköteg, tehát dollár vagy dinár, illetve valamelyikük ellenőrzője, azaz kommunistaellenes kiáltvány. Főleg ez utóbbira szokott a drámaszakkör tanárnője pofákat vágni. Viszonylag gyakran nevetett gúnyosan, még ha a cinizmus nem is állt jól: egy Eperke nevezetű, gyerekarcú, bokáig érő szoknyát viselő, kiöregedett hippinek. Meg akarom őrizni művészi magasságaim szerény biztonságát, mondogatta, amikor hirtelen felindulásból nem fejezte be a léha életből vett történeteit. Egyszerre volt szabadgondolkozású és alibista - a legkeményebb fajtából. Eperke - kolléganőihez hasonlóan - kimutatásokat készített a kubinyi Hviezdoslav versmondó verseny mezőnyéről, színes ceruzával aláhúzva a saját diákjait. Minden tanárnő más színt használt, hogy első látásra világos legyen, növendékeik hogyan boldogulnak a konkurenciával vívott elkeseredett harcban. Tereza rettegett, hogy egyszer hasonlóan végzi majd.
- Érted jött az apukád, - mondta Eperke.
- Milyen szellemesnek tetszik lenni megint a tanárnő elvtársnak. Az én apám 
soha az életben nem jött értem. Nincs rá ideje, és derogál neki - válaszolt Tereza egy papírzacskóval a fején. Nem akármilyen papírzacskó volt az, hanem papírzacskóból készült, sunyi képű macska-álarc. 
- Hát, én nem tudom, de a Belmondóra nem hasonlít a fickó.
Tereza apja nem hasonlított Belmondóra. Talán inkább Delonra vagy Redfordra, de Eperkének valószínűleg mindegy volt. Rövidlátón pislogva nézett ki az ablakon. 
- És ki az ott vele? - kérdezte.
Egyszerre tíz gyerek nyomult papírzacskókkal a fején az ablakhoz. A sunyi
képű macska szintén.
Az iskola előtt egy 120-as Skoda parkolt, mögötte apa állt ingujjban, mellette 
egy szemüveges, világos hajú copfos kislány. 
- Ki az a gyerek? - kérdezte Eperke.
Tereza érezte, hogy a fülében dobol a vére, szája kiszáradt, mint amikor belenyomott egy fél tubus papírragasztót. 
- Ez az apám új lánya - mondta.
Az öltözőben ő volt a leglassúbb. Egy pillanatig elképzelte, milyen lenne, ha ott aludna a kemény padon. Nem hagynák - gondolta keserűen.
- Látni akart téged - kezdte apa bizonytalanul, amikor kijött a kapun.
- Verona vagyok - mondta a kislány. Tereza hallotta, mekkorát sóhajt az 
apja. Verona nyújtotta a kezét, Tereza hirtelen szörnyen tehetetlennek érezte magát. Minek jött ide az apja? Miért nyúlik felé ez a kéz? Miért nem élhet úgy, ahogy eddig, bár néha elég szar volt, de legalább az ő élete volt, és senki nem kényszerítette ilyen találkozókra. 
Tétován nyújtotta ő is a kezét.
- Hazaviszünk, hogy ne kelljen egyedül menned a sötétben, - mondta az 
apja szokatlanul élénken, és kinyitotta a kocsiajtót.
- Én mindig egyedül járok haza a sötétben - mondta Tereza.
- Ne csináld, na, szállj be.
Tereza meg se mozdult. 
Verona feszülten nézte. Hatalmas pápaszemet viselt, rövid copfjai pedig ijesztően girbe-gurba fonatokban röpködtek. 
- Minden rendben lesz, meglátod - mondta a kislány. - Tudom a 
rendszámokból. 
- A rendszámokból? - kérdezte Tereza.
- Aha - Verona egy kicsit távolabb lépett, és a körülöttük lévő autókra 
mutatott. Az egyik oldalon egy 11-es rendszámú autó áll, ez találkozást jelent, a másikon 33-as, ez beszélgetést egy barátnővel, és a miénk 22-es, ami szeretetet jelent.
- Mindig kitalál valamit - morgott az apja - olyan, mint te.
Tereza ránézett az apjára. Hánynia kellett. Odafordult Veronához.
- És mit jelent a 77-es rendszám? - kérdezte.
- Levelet.
- És a 88-as?
- Veszekedést.
- Működik ez?
- Működik. De most nincs 88. Csak 11, 22 és 33. Szerencsénk van.
Verona szégyenlősen rámosolygott Terezára. Hiányzott a metszőfoga, és egy kabátgombja.
Tereza némán beült a kocsiba, és elindultak.
- Mi újság az iskolában? - kérdezte apa egy perc múlva.
- Semmi - válaszolta Tereza.
- És Henrich?
- Mi van vele?
- Vele mi újság?
- Semmi - válaszolta Tereza.
Csend lett. Apa a félig kihalt lakótelepi utcákon hajtott át. Verona később előhúzott valahonnan egy mogyorós csokit, és Terezának adta. 
- Tartsd csak meg magadnak, én nem kérek - szólt Tereza.     
- Ez a tiéd vagy Henryé, itt volt a kocsiban. Nem tarthatom meg, az 
igazságtalan lenne.
- Tartsd meg - mondta Tereza. Nem kérte ezt a csokit. Apa hozott mindig 
csokoládét, ha szolgálati útról jött haza. Tereza most már tudta, hogy mit is takartak valójában ezek a szolgálati utak.
- Akkor ezt most te adod nekem? - kérdezte a kislány.
- Igen.
Verona áhítattal fogta a csokoládét kis kezecskéiben.
Tereza észrevette, hogy hasonló formájú a körmük. És hogy a térdénél koszos a harisnyája.
- Te magad fontad be a hajadat? - kérdezte tőle.
- Vaktában - jött a válasz.
- Miért úgy?
- Becsuktam a szemem, hogy ne lássam, hogy már nem alszom. 
Tereza elhallgatott. Kinézett az ablakon, de magán érezte Verona tekintetét.
- Hány éves is vagy? - kérdezte tőle egy perc múlva.
- Hét.
- Hogy érzed magad az iskolában? 
- A tanárnő elvtárs mindig kiabál. Hát befogom a fülem, és kimegyek pisilni.
Tereza bólintott, mintha számára mindez magától értetődő lenne, mintha ő maga lenne a megtestesült legmagasabb szintű elfogulatlan megértés.
Amikor Verona később visszaemlékezett erre a találkozásra, még évek múlva is fel tudta idézni azt a különös illatot, melyet Tereza árasztott maga körül: mandarin, az iskolai köpeny, mosószer és a tökéletesség illata keveredett benne. Verona úgy bámult Terezára, ahogy gyerekek néznek a frissen megjelent, földöntúli szépségű és mindentudó lourdes-i Szűz Máriára. És a gyerekekhez hasonlóan Verona is tudta, hogy az ő Szűz Máriája egy pillanat alatt elszáll, eltűnik a panelház kapujában, és ő egyedül marad a lakásban, ahol csak hangosan ketyegő vekkerek vannak, és az apja, aki hallgat, sóhajtozik és iszik.
  Apa leállította a motort, és Tereza kiszállt. Verona utána rohant és hevesen átölelte. Egy pillanatig még fizikai valójában akarta érezni Terezát.
- Most már muszáj mennem - mondta Tereza.
Az anyját az erkélyen találta. Dohányzott és lefelé nézett. 
- Milyen? - kérdezte Terezától.
- Kicsi - válaszolta Tereza.
Apa az erkély alatt felnyitotta a motorháztetőt és feltöltötte az ablakmosót.  Verona ott téblábolt körülötte. Aztán apa behajolt a kabátjáért és felvette. Ő is rágyújtott. Az autó mellett ácsorgott, és az utcai világítás gyenge fényében is látható volt a kabátujján lévő koszcsík. 
- Milyen kicsi és máris árva - mondta mama.
Tereza kikönyökölt az erkélykorláton. 
- Maga fonta a copfját, - mondta. - Egyáltalán nem megy neki.
Mama némán elszívta a cigarettáját, elnyomta a csikket és lement.
Amikor megjelent a kapuban, Veronának úgy tűnt, hogy Tereza jött vissza. Pedig az anyja volt; egyforma a hajuk, a járásuk és a hangszínük is. 
- Szia - mondta Veronának. Nem kérsz egy kis gombalevest meg 
palacsintát?
 

                 TÓTH ANNAMARI FORDÍTÁSA
 



Lettre, 63. szám


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

 
 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret