stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



    
Márius Kopcsay 
Szabadság
(Tulajdonképpen mit szoktál csinálni?)
 

Balfék vidáman csörgette a kulcsait hazafelé menet. A nadrágjában felágaskodott a farka. Mint mindig, amikor a meg nem valósított közösüléseire emlékezett. Sok nőt szeretett, de eddig még egyiket sem hágta meg, csak Ivanával csókolózott. Az első szerelem sikeresen megvolt, az utolsó még váratott magára. De erről az anyjának nem szólhatott egy szót sem. Az anyja mit sem sejtve, vidáman, még ha sugdolózva is, az előszoba narancssárgára mázolt, foltos falai között várta őt.
    - Pszt, pszt - mondta az anyja.  - Nataąa már alszik. Ki kell magát aludnia az út előtt. -
   Az előszobában elő voltak készítve az anyja és Nataąa felsőruháinak és alsóneműinek egyes darabjaival teli bőröndök és táskák. Úgy volt, hogy néhány óra múlva, a nyári éjszaka kellős közepén, elutaznak együtt nyaralni.
    - Remélem, jó időnk lesz - mondta az anyja csöndes aggodalommal a hangjában, és az ablakon át a szürke panelházak határozott éleivel szegélyezett égboltot nézte. A panelházak még a kellemes júliusi estén is némán süvítettek a februári vihar kitöréseitől, és az őszi esőzések zord hangulatát idézték. Balfék inkább nem nézett ki az ablakon, már gyerekkora óta, amikor ebbe a házba beköltöztek, kerülte az ablakokat. Csak ha el akarta rontani a kedvét, akkor nézte meg jó alaposan az értelmetlenül ég felé nyúló hőerőmű kéményét, az autókkal és kamionokkal teli városból kivezető utat, a többi emeletes épületet, barátságtalan konyhákkal, neonlámpa fénnyel és kárpitozott sarokpadokba süppedő emberekkel. Legalább ezren voltak. Balfék nem nagyon hallgatta az anyját, nem is nézett ki az ablakon, mert igyekezett minél hamarabb leülni a sarokpadra, fenekét rátapasztani a nyálkás felületre, és rávetni magát az elé készített gombalevesre.
    - Krumplicskával - mondta az anyja.
Balfék ezen az izgalmas napon megéhezett. Hosszú volt ez a nap is, mint minden nap júliusban. Balfék ma dolgozott, mert egy boltban volt diákmunkás.
    - A főnökasszony azt mondja, mindig tizenegy órakor változik meg az idő - közölte Balfék a levest nyelve.  - Ha reggel esős az idő, tizenegykor kitisztulhat az ég. És ha reggel szép idő van, tizenegykor elromolhat.
     - De most nem tizenegy óra van - ellenkezett az anyja. Nem nézte a tévét sem, nehogy Nataąa felébredjen. Hogy frissek és felkészültek legyenek az éjszakai vonatútra.
    - Legalább nem lesz nagy tömeg - tette hozzá Balfék.
    - Biztos, hogy ma nem ettél rendesen - mondta neki az anyja.
   Balfék nem árulhatta el, mi minden történt ma vele, de hogy nem evett, az való igaz. Egész nap sörrel, borral és pezsgővel teli ládákat kellett furikáznia a molnárkocsin. Úgy megtanult vele közlekedni, mint egy versenyző, de a palettaemelő esetében még fejlesztenie kellett az ügyességét, hogy ez a nehéz szerkezet is engedelmeskedjen nyamvadt diákkezeinek.
    - Mindig tizenegy órakor változik meg az idő - mondta a főnökasszony, mikor tizenegykor kiderült az ég, és elkezdett sütni a nap. Utána felbontott egy üveg bort, és csak úgy öntött Balféknek és a nyugdíjas Sedláčkovának. Az értelmi fogyatékos Vierának nem öntött.
    - Két gyerekem halva született és csak utána egy élve - mondta váratlanul a csend pillanatában a főnökasszony az olcsóbb hazai vörösborral teli poharak fölött.  - Na nem baj - tette még hozzá.
    - Nekem is halva született egy fiam - szólalt meg a nyugdíjas Sedláčková.
    - Még jó, hogy behordtad az árut - mondta még a főnökasszony Balféknek.  - Örülök, ha nem nekem kell.
    - Mindig egyedül szokta behordani, ha megjön az áru? - csodálkozott Balfék.
    - Hát ki más hordaná? - felelte a főnökasszony.  - Sedláčková nem bírja, és Viera…
A főnökasszony a függönyön keresztül benézett a boltba. Viera egy összepucsított doboz alján ült, és ronggyal fényesítette a Karotta répalével teli konzerveket. A haja el- eltakarta kövér arcát és száját, amellyel a felfokozott munkahév rohamában csücsörített. 
    - Örülök, hogy legalább olyan munkát adhatok neki, amivel semmit nem ront el, ha már semmi hasznosat nem csinál - mondta a főnökasszony.  - Habár nem néz ki túl jól, amikor az emberek bejönnek a boltba, és Viera a nagy testével a földön hempereg.
    - Hát bizony nincs könnyű dolga - szólt elismerően Balfék.
    - Á, dehogy, hiszen amit nem győzök, azt megcsinálhatom az ebédszünet alatt - felelte a főnökasszony.  - Arra a két órára úgysem érdemes hazamennem. Bevásárolok, elmegyek a piacra, és megcsinálom a papírmunkát. Ebédidő alatt kell bevásárolnom, mert reggel ötkor indulok el otthonról, és este hétkor érek haza. Örülök, ha még megfőzök és lefekszem aludni.
   A főnökasszony befejezte a mondanivalóját, megitta a borát és felállt, amivel félbeszakította Balfék és Sedláčková szeánszát. Balfék kivitte az udvarra a régi dobozokat. Megállt a konténereknél, amelyek körül legyek zümmögtek. A heves napsugár elvakította, a bor egy kicsit a fejébe szállt. Ma el lehetne menni fürdeni, de nem megy. Az Aranyhomok-strandot utálja és egy nemrégi látogatás az anyjával megutáltatta vele a Tehelné polét is. Sömöryová, a terhes pénztárosnő is hívta őt egyszer fürdeni ebédidő alatt a Tehelné pole strandra. Mit csinálna ott egy terhes, nála idősebb és ronda nővel? Szerencsére a tervet elnapolták, és Sömöryová anyaságira ment.
    - Adhatom a másodikat? - kérdezte az anyja Balféket, mikor végre befejezte a kanalazást a gombaleves után kiürült tányérban. Az anyja elétette lapos tányéron a rostélyost krumplival, Balfék enni kezdett, a hasa már olyan tele volt, hogy a nemi vágyról megfeledkezett.
    - Remek - dicsérte meg az ételt teli szájjal.
    - Egyél csak - biztatta az anyja.  - Mindent meg kell enni, hogy itt semmi ne maradjon. Ki eszi meg, ha nem lesz itt senki?
    - De én néha beugrok, hogy meglocsoljam a virágokat - ellenkezett Balfék.
    - Inkább a nagyanyádnak segíts - utasította az anyja. És szeszélyesen hozzátette - Mi fürdeni fogunk, ha jó időnk lesz.
   Balfék tegnapelőtt volt fürdeni az anyjával. Már szabadságon volt, készülődött a Nataąával való utazásra, hogy minden időben elő legyen készítve. Balféknek ebédszünete volt. Az anyja eljött érte a boltba, és elmentek a Tehelné pole strandra. Balfék a lányokat bámulta, de az anyjával kellett kommunikálnia, aki arról kérdezgette, hogy mennyire érdekli a matematika, és hogy eldöntötte-e már, hová megy továbbtanulni. Amikor megmondta neki, hogyan döntött, nem volt megelégedve a döntésével, és próbálta őt más dolgokra rábeszélni. Balfék a lebarnult, bekrémezett testeket és a jelképes fürdőruha alól feltáruló női melleket és csípőket nézte. Soha nem tartott még ilyet a kezében, és nem akart belenyugodni, hogy nem is fog, hiszen ha Evával sikerülne…
    - Hallod? A számítógépeknek van perspektívája, ezt Igor nagybátyád mondta nekem - erősködött az anyja.
   Eva nem bánta, ha megérintette őt, ő is többször megérintette Balféket, egyszer látni akarta, milyen a mellkasa, és nevetett, hogy szőrös. A boltban mutatta meg neki, mikor épp nem volt benn egy vevő sem. Mindenki nyaralt, kevesen vásároltak. Nem is volt mit vásárolni, csak romlott tíz fokos sörük volt, kivételesen jubileumi, kenyérből a főnökasszony inkább csak keveset rendelt, hogy ne maradjon, merthogy utána az ő fizetéséből vonták le. Ha mégis maradt kenyér, zsákokba pakolták, és Evával ugráltak rajta, hogy megpuhuljon, és másnap ki lehessen tenni a polcra, és a vevők kérdéseire azt felelni:
    - Igen, mai.
   Az első vásárló, aki valamit kérdezett Balféktől, úgy beszélt, mint egy robot.  - Va-luk ni-csen? - szólt a bácsi, torkához tartva a recsegő mikrofont. Balfék egy pillanatra elképedt. A bácsi babrálta a mikrofont, valami akadozott benne. Utána Balfék kapcsolt, és megmutatta a bácsinak azt a hűtőszekrényt, amelyben a vajat tartották. Volt vaj.
    - Kö-szö-nöm.
   A bácsi úgy beszélt, mint egy számítógép.
    - Hallod? Zuza Klieą»ová is számítástechnikát fog tanulni - mesélte neki az anyja a Tehelné pole strandon, de ő megint csak a női lábakat, combokat és a közte lévő rést látta, ott, ahol összeértek.
    - Azt hiszed egészséges abban a vízben ázni? - kérdezte hirtelen az anyja.
    - Miért? - hökkent meg Balfék.
    - Mert ott ázik benne az emberek összes testnyílása.
   Ekkor Balfék megértette, hogy most van az anyjával utoljára strandon. Vécére ment. A hűvösben sétált, a hideg folyosón a zöld szekrények között, nem találkozott egy olyan lánnyal sem, amelyik a nyakába ugrott volna. Nagyon tévedett, mikor két héttel ezelőtt azt gondolta, hogy Eva a nyakába ugrik. Egyenesen számított erre, de nem jött össze. Az ebédszünet még soha sem tűnt ilyen hosszúnak. Szerencsére pénteken és szombaton az anyjának már nem volt ideje fürdeni.
    - Belenézhetnél néha a tankönyveidbe - szólalt meg az anyja, amíg ő befejezte a rostélyos elfogyasztását.  - Tulajdonképpen mit szoktál csinálni? Mire szoktál gondolni? - kérdezte meg hirtelen. Balfék a vállát vonogatta. Az illendőség miatt szívesen válaszolna. A függönyön át kinézett, a konyhákban világítottak, az emberkék ugyanúgy rátapadtak a sarokpadokra, mint ő. Az evőeszközök csörömpöltek, hétvége volt, a nyitott ablakokból konyhai hangok, televíziók zaja szivárgott ki, sőt még távoli ének hangja is, némelyik családban aztán el tudják magukat engedni. Mikor jóllakott, megkívánt egy szál cigit. Az anyja nem tiltotta meg neki a dohányzást, mégis szégyellte előtte.
    Még ebédidő alatt, mikor az udvaron állt a konténer mellett, és nézte a szemben lévő büfé koszos rámpáját és a tégla bérházakat négyzet alakú ablakaikkal, fehérre hevülve a szombati naptól, bizony rágyújtott. Négyzet alakú ablakok, négyzet alakú épületek és a fehér égbolt négyzete az udvar fölött. Lányok hangját hallotta, Eva és Jana jött meg. A bolt bezár, segítenek a főnökasszonynak. Sejtette, hogy egyikük az ő rokona lehet, de rendszeres látogatásaik célját nem ismerte. Az első alkalommal, Balfék első munkanapján, a lányos és harmonikus Jana tetszett meg neki. De mikor meglátta Evát, bizonytalan érzés fogta el. A lehetőség egyszerűsége, amely az erein keresztül a nemi szervébe áramlott, vagy talán a hűvös számítás, hogy az a szögletes arcával és keskeny szájával kevésbé szép biztosan örülni fog, ha valaki érdeklődik iránta. Ez a meggondolatlanság végzetessé vált Balfék számára. Eva nem volt hajlandó komolyan válaszolni arra a kérdésre, hogy akar-e vele járni. Balfék elszívta a cigit és bement.
    - Azt a barátodat, Peternek hívják? - kérdezte Eva. Kuncogott és sokatmondóan nézett Janára.
    - Peternek? - suttogta Jana.
    - Peternek - bólintott Balfék.
    - Olyan magas, és jó feneke van - mondta Eva.
    - Ezt én nem tudom megítélni - hápogta Balfék.
    - Tegnap este a koleszban voltunk, a nyári munkás diákoknál - mondta Eva. - Mutatták nekünk azt a Petert is. Magas, vékony.
   A kicsi és kövér Balfék megvonogatta a vállát, észrevette, hogy a fehér köpenye piszkos, az anyja ki fogja mosni, még mielőtt elmegy nyaralni.
    - Eva, elviszed a bevételt a postára - mondta a főnökasszony, és mikor látta Balféket, odafordult hozzá.  - Menjél vele, nehogy valaki meglopja. Útközben enyeleghettek egy kicsit.
   Balféket megerősítette a főnökasszony áldása, örülne, ha papíron állna, mint egy parancs, amelyet teljesíteni kell, ha sikeresen el akarják vinni a bevételt a postára. Az utcát zöld fák szegélyezik, Balfék enyeleg Evával, de Eva csak kuncog, a szeme keskeny, mint egy vonal, az orrán apró szeplőket lehet látni. Egyes emberek kosárban vagy a kézükben dinnyét visznek a vásárcsarnokból, mások már a strand felé vették az irányt. A villamossínek fénylenek, meghajlanak a forróságban. A postáról visszafelé jövet megállnak egy kólára egy üres büfében.
    - Mindig ilyen vidámak - mondja a főnökasszony, mikor Eva és Jana eltűnt a raktárban. A bolt már zárva van, még fel kell mosni a padlót, és össze kell takarítani.  - Mikor még Ingrid itt dolgozott, állandóan vele voltak. Mint valami szerelmesek.
   Balfék nem ismerte Ingridet. Mint vásárló, korábban ebbe a boltba szinte sosem járt. Az üzletlánc központjában osztották őt be ide.
    - Az az Ingrid itt volt eladó? - kérdezte most csak úgy az illendőség miatt.
    - Itt dolgozott - mondta a főnökasszony és elgondolkodott.  - Néha rendes volt, de néha nem lehetett vele kibírni. Nem is tudom, most hol van. Megvoltak a maga bogarai.
    - És most jön a meglepetés - mondta Balféknek az anyja. Kinyitotta a hűtőt, és kivett belőle egy hatalmas dinnyét.  - Kóstold meg, jó-e.
   Balfék megörült. Megfogott egy hatalmas kést, és beleszúrta a dinnye hasába, piros lé folyt ki belőle. Balfék akkora darabot vágott ki, amekkora a mohó szájába csak belefért. A hideg dinnyekocka a gyomrában ráesett a levesen úszó gombára, a rostélyosra és a kólára. 
    - Talán nem kéne kólát innod - mondta neki az anyja. De nem hallgatott rá.
    - Te egyáltalán nem hallgatsz rám - szólt az anyja.  - Azt a szerelőt sem intézted el, ugye? Most folyni fognak a csapok, míg távol leszünk.
    - Nem értem rá - jelentette ki Balfék.
    - Tudod, egészen kétségbe vagyok esve, mikor látom, hogy mennyire nem csinálsz semmit. Mások mindig csinálnak valamit - mondta az anyja nyugtalanul, de Balfék nem akart lemaradni a dinnyeevés élvezetéről, újabb és újabb holdacskákat, holdakat, óriásholdakat vágott magának. A kiharapott zöld héjakat egy vastálcára rakosgatta, amelynek a mintáját már rozsda borította több tíz ilyen dinnyétől és a víztől.
   A lányokkal járkált a városban. Eva és Jana kuncogott és végigmért minden egyes férfit, akit csak megpillantott, milyen a feneke, milyenek a lábai, a mellkasa, a haja. Sokat undorítónak és nevetségesnek találtak, akik pedig szebbek voltak nála, Balféknél. Mit sugdolózhatnak róla? És mit sugdolózhatnak róla más ilyen lányok, akik még a belső értékeit sem ismerik? Sőt Eva még arra is rávette, hogy ő is szálljon be a férfiak mustrálásába. Kelletlenül nézte a férfitesteket, abban reménykedve, hogy együttműködésével megszerzi magának Evát. A templomhoz mentek, leültek a kőpárkányra, Eva kivette a pénztárcájából egy rövidre nyírt, sötéthajú fiú fotóját, igéző tekintettel, de lágy vonásokkal. Lehet, hogy a volt barátja? Kuncogtak, majd Jana a Petrľalka felé tartó buszra szállt, Balfék pedig hazakísérte Evát. Egészen a külvárosi Dúbravkáig utaztak.
    - Nekem nem úgy tűnik, mintha lenne valami hobbid - mondta az anyja Balféknek.  - Nem vagy te szerelmes?
    - Nem vagyok - hazudta mérgesen Balfék.  - És ha az lennék? Tizenhét éves vagyok.
    - Tizenhét éves vagy, ez éppen az a kor, amikor bizonyíthatnál, amikor dolgozhatnál magadon, mint Klieą»ová Zúza - mondta az anyja ingerülten.  - És ne beszélj velem ilyen hangon.
     - Milyen hangon? - kérdezte Balfék.  - Milyen hangon kellene válaszolnom a kérdéseidre?
    - Milyen kérdések? - kiáltotta az anyja.  - És itt ne ordibálj. Nataąa alszik, fel akarod ébreszteni? 
   Balfék elszégyellte magát, nem akarta, hogy Nataąa néni, akit egyébként eléggé kedvelt, hallja ezt a jelenetet az anyjával. Ezért abbahagyta a veszekedést.
     - Úgy ülsz itt, mint valami vendégségben - kezdte újra az anyja, még ha kicsit visszafogottabban is.  - Így ráérsz? Mikor megy a buszod?
    - Fél tízkor - válaszolta Balfék.
    - Hiszen le fogod késni! - mondta az anyja.
    - És a ti vonatotok mikor indul? - érdeklődött, bár tudta, hogy éjfélkor, csak a társalgás kedvéért kérdezte, de az anyja nem felelt. Undorral nézte, milyen lázasan pakol a táskájába.
 Mikor együtt mentek Evával, rájött, hogy nem sikerül neki még az sem, hogy olyan témára terelje a szót, amely legalább egy kicsit összefüggésbe hozható volna a kettejük kapcsolatával. Bár Jana nélkül Eva nem kuncogott, de azért állandóan beszélt. Az apjáról, hogy milyen, amikor haragszik, amikor jó kedve van és bolondoznak.
    - Az apámmal szoktunk néha hülyülni - mondta Eva.
   A villamos rázkódott, hegynek felfelé ment, Balfékben vibráltak a bensőségek, el kellene kezdeni beszélni a szerelemről. Addig nem tapasztalt újdonság volt számára, hogy az Eva iránt érzett szerelem mellett erős nemi vágyat is érzett, lehet, hogy a merevedéséről a villamos rázkódása is tehetett. A hímvesszőjében felgyülemlett vér most hiányzott az agyából, úgyhogy semmi vicces nem jutott eszébe. Leszálltak, a panelházak mellett lépkedtek, körülöttük erdő zöldellt.
     - Csak Ingriddel tudtam úgy hülyülni, ahogy az apámmal szoktunk - folytatta Eva. Vidám volt, pajkos és őszinte.  - Ingrid klassz csaj volt. Nem is tudom, most hol dolgozik. Néha viccelődtünk, mikor a pult mögött állt, és nézte a lányokat, mindegyik odáig volt érte. A csajok nyomultak rá, és én meg olyan jót nevettem azon, hogy azok a lányok hogy hajtottak rá. Akarod látni, hogy nézett ki?
   Míg Balfék elhápogja a természetesen pozitív választ, igen, szeretné látni Ingridet, akit már ezerszer emlegettek úgy, mint valami földöntúli lényt, míg ezt mind átdarálja elnehezedett száján, Eva kihúzza a pénztárcáját, és előveszi belőle a rövidre nyírt, sötéthajú fiú fotóját, igéző tekintettel, de lágy vonásokkal.
    - Gyönyörű - értékeli a fiút Eva.  - Néha úgy tettünk, mintha szerelmespár lennénk, és akkor azok a lányok csak néztek. Csókolóztunk és fogdostuk egymást, a főnökasszony hagyta.
    - Hát, én, én valami egészen másról szerettem volna - mondja Balfék.
    - Haza kell mennem, alacsony a vérnyomásom, be kell vennem a gyógyszereket - mondja hirtelen Eva, miközben előveszi a kulcsait, és kedvesen integet Balféknek.  - Hétfőn úgyis találkozunk.
    - Akkor szia - mondja tompán Balfék, és elindul a villamosmegálló felé.
    - Ha hamarabb jöttél volna, már be lenne pakolva, nem kéne, hogy most itt rohangálj, mint valami tökkelütött - szólalt meg az anyja.
    - De megy busz tízkor is, negyed tizenegykor, és még megy egy csomó - ellenkezett idegesen Balfék.
    - Ne ordítozzál itt, inkább add ide azt a harisnyát, amit elhoztál - intette le az anyja.
    - Harisnyát? - kérdezte vissza Balfék. Az anyja sokatmondóan elállta az előszobából a nappaliba vezető utat.
    - Azt akarod mondani, hogy nem hoztad el? - kérdezte az anyja mérgesen.
    - De én… - hebegte Balfék.
    - Hogyhogy neked fogalmad sincs semmiről? - folytatta az anyja.  - Hisz neked adtam azt a cédulát. Hol van?
    - Milyen cédulát? - kérdezte Balfék meglepetten.
    - Elvesztetted? Rád nem lehet semmiben, de semmiben számítani! Mi lesz így belőled? - siránkozott dühösen az anyja, s közben még mindig nevetségesen lefojtotta a hangját, hogy ne ébressze fel Nataąát, aki egész biztos már rég fenn volt.
    - Hogy haragudhatsz ilyen hülyeség miatt? - óbégatott Balfék, akinek könny szökött a szemébe. A zsebeiben kutatott a cédula után.
     - Nincs se villamosjegyed, se bérleted, mi? - hozta fel az anyja a következő súlyos vádpontot.  - Nézd meg magad, milyen lehetetlen vagy.
    - Én? Én vagyok lehetetlen? - jajgatott sírva Balfék.
    - Mit bömbölsz? Most meg mit bömbölsz? Az ember felneveli és ilyen… balfék lesz belőle, mondta az anyja, miközben Balfék kifelé ment az ajtón már cipőben, felöltözve, szatyorral a kezében.
    - Szia - mondta könnyein keresztül az anyjának, de az anyja nem köszönt vissza neki.
    - Ha az emberek hosszabb időre búcsúznak, el kellene köszönniük egymástól - mondta még Balfék a zárt lakásajtónak. Mikor erőtlenül és lassan lefelé haladt a lépcsőn, az ajtó hirtelen mégiscsak kinyílt. Kirepült belőle egy kulcscsomó, elsüvített Balfék feje mellett, és csattogva leesett a sötét és zord, ablak nélküli, összeköpdösött liftajtós lépcsőházban. 
    - A kulcsok!!! - zengte a lépcsőház az anyjával együtt, és az ajtó újra becsapódott.
   Balfék felemelte az elfelejtett kulcsokat, és lement a földszintre. Felszáradtak a könnyei. Elindult a megálló felé. Némán kapaszkodott a rúdba a buszon, a szájában könny és dinnye íze keveredett. Leszállt az autóbusz-állomásnál. A megállóban már kisebb csoport várakozott. Az autóbusz üres lesz. A megállóhoz közel egy mentőautó állt meg. Férfiak és nők szálltak ki belőle, némelyikük újra beszállt, mások szétszéledtek. Balfék mellett maradt egy apró lányka, homlokába fésült egyenes hajjal, nem feltűnő, aranyos, karcsú és nagyon fiatal lány. Állt és várt. Kivette a táskájából a pénztárcáját, halk kulcscsörgést lehetett hallani, Balféknek úgy tűnt, üde, tavaszi szappanillat csapta meg az orrát. Kezében megremegett a kék szatyor, amelynek fülei belevésődtek a kezébe. Titokban figyelte a lányt. Majd a szemébe vakított a fény, megérkezett a kék Ikarusz. A lány felszállt, Balfék is felszállt, és bár nem tudatosan, de úgy ült le, hogy lássa a lányt. A mellette lévő hely szabad volt. Balfék mellett is volt egy üres ülés. Az Ikaruszban pislákolt a fény, az ablakok mögött fel-felvillantak az utcai lámpák. A többi pozsonyi megállóban már szinte senki sem szállt fel, az Ikarusz kiért a városból, és elmerült a sötétségben. Balfék megértette, hogy a sors mindent úgy rendezett el, hogy senki ne üljön a lány mellé. Az ülés üres volt, és Balfék egyszeriben abbahagyta a gondolkodást, megfogta a kék szatyor füleit, és a lány mellé ült, aki meglepetten nézett rá. Balfék megijedt, lehet hogy a lány még csak általános iskolás.
    - Jó estét, nem baj… Nem baj, ha ideülök? - kérdezte bizonytalanul Balfék, a határozottság pillanata elmúlt, de már nem volt visszaút.
    - Nem baj, csak nem tudom, nem történt-e félreértés - szólt a lány.
    - Félreértés? - kérdezte Balfék, aki örült, hogy a beszélgetés legalább valamilyen irányban elindult.
    - Félreértés - ismételte a lány.  - Én ugyanis huszonöt éves vagyok.
   Balféknak elakadt a szava a csodálkozástól, és elfelejtett tudatosítani egy nagyon kellemetlen körülményt - rögtön látni rajta, hogy a huszonöt éves nő mellé csak tévedésből ült le.
    - Akkor… Bocsánat... De hát - mondta Balfék.
    - De hát az nem baj - fejezte be a mondatot a nő.  - Csak hogy tudd.
    - Igen, hát tudom - mondta Balfék. Egy pillanatig hallgatott, az autóbusz zúgott, még valamikor gyerekként az első ajtónál lévő pléhtáblán olvasta, hogy az Ikarusznak több mint tízliteres a motorja. Tehát a hengerek űrtartalma 10 350 köbcentiméter. Ez a teljesen használhatatlan információ önkéntelenül őrlődött át Balfék fején.
    - És honnan jön, ha megkérdezhetem? - kérdezte meg Balfék.
    - Munkából - mondta a nő.  - Kórházból.
    - Kórházban dolgozik? - kérdezte Balfék.
    - Nővér vagyok - válaszolt a nő.  - Ápolónő.
   Ismét csend áradt szét. Balfék jelentőségteljesen ült a nő mellett, akit felcsípett, és arra ügyelt, hogy a szatyrában ki ne ömöljön a kompót, és szét ne törjön a tojás. Balféknek megint felágaskodott a pénisze, de most nem az állandó erekció terhe alatt. Testében jelentkezett a dinnye, és egyszerre kétségbeesetten hugyoznia kellett. A busz bement egy faluba, megállt a téren, és a nő kedvesen elbúcsúzott Balféktől, aki a lehető legkevésbé feltűnően vonaglott a görcsöktől. (Hát majd valamikor legközelebb, asszonyom, kisasszony, amikor idősebb leszek, és ön fiatalabb, amikor minden máshogy lesz, máskor.) Még további tíz-tizenöt percnyi vonaglás, míg a busz beér a másik faluba, míg Balfék megtalálja a kulcsokat, kinyitja az ajtót, becsusszan a lakásba, bemegy a vécére.
   A lány átsétál a téren, elmegy a Jeleň hotel mellett. A hotel előtt férfiak állnak, csajokkal szórakoznak, egyébként mindenütt csönd van. A lány bemegy egy szűk utcába, és családi házak között halad el. Hallgatja a kutyák ugatását és a magas sárga fűben lévő tücskök ciripelését. Vagy egy kilométert tesz meg, hosszú az utca. Majdnem a legvégén kinyit egy kis kaput, bemegy az udvarra, majd a sötét családi házba. Halkan, olyan halkan, amennyire csak lehet, megmossa a kezét, felmegy a lépcsőn a szobájába, és felkapcsolja az éjjeli lámpát. Leveszi az ingét és a farmerét, bugyiban és trikóban fekszik be az ágyba és egy csomó, írógépen teleírt papírt vesz a kezébe.

Krútňava Fero igazi férfi. Lyukakat fúr a földbe, ami bizony nem könnyű még fúróval sem, nemhogy ujjal, ahogy ő próbálja. Egyszer biztosan sikerül neki egy akkora lyukat csinálnia, mint a világ. Lyukat ebbe a világba. Fero azon töri a fejét, hogyan kezdjen neki. Ringatja őt a vonat, utazik hazafelé a hetezésből. Kedd délután van. Nem olyan, mint a többiek a csapatból, akik még csütörtök este, vagy pénteken elindulnak haza ebédre. Ő szombatonként járt, majd vasárnaponként, végül elkezdett hétfőnként járni. Ma kedden megy, épphogy sikerül átszállnia a csatlakozásra fél háromkor, és már négykor otthon lesz. Ahogy várta, úgy is történt minden. Elérte a 14.35-ös csatlakozást, és négykor már otthon volt. Az anyja szomorú hírrel várta.
 - Légy üdvözölve, fiam - mondta, ezüstös fejét kendőjébe burkolva.
 - Hát itt vagyok - mondta Fero megerősítésül.
 - Hát aztán melyikkel?-  kérdezi az anyja.
 - Azzal a 14.35-össel - válaszolja Fero.  - Négykor itt voltam. Úgyhogy itt vagyok.
 - Egyél egy kicsit - mondja az anyja kihangsúlyozva a kicsit szót. Fero a tányér leves fölé hajtja a fejét, és hatalmasakat szürcsöl a pléhkanálból, az anyja pedig jól megnézegeti őt.
 - Fedo Janko halt meg - szól az anyja.
 - Az?- kérdezi Fero. Ifjúkorukban együtt csibészkedtek és most - egyszerre nincs. Az ilyesmit sosem érti meg.
 - Hogyan?- kérdezi Fero.
 - Ki tudja - válaszol az anyja.  - Azt mondják, beleesett a patakba, mert ivott.
 - Fenébe a patakkal - dörgedezik csendben Fero.  - Ki mondta neki, hogy jöjjön ide?
 - Hogy mondod?- emelte fel a fejét az anyja.
 - Áh...- legyint a kezével Fero.  - És mikor is?
 - Szombaton - mondja az anyja.  - Vagy vasárnap? Nem, szombaton.
 - És mikor…?- kérdezi újra Fero.
 - Már holnap fogják…“ mondja az anyja inkább a kendőbe, mint a fiának.
 - Hát már te is oda mehetnél - áll fel hirtelen Fero az asztal mögül kemény ujjaival a kenyér héját morzsolva. Az agyag és a kő alaktalan kérges csonkokká faragta az ujjait. Fero vagy kétszer beleszúr csonkjaival a fa asztalba.  - Kifekszel és egyszerre meglesz mind  a két temetés. Legközelebb mikor teszek meg ekkora utat? Nem engednek a lyukak, azok a betyárok.“
A lány megijed az ajtó csendes nyikorgásától. Egy idősebb, trikós férfi ősz haja tűnik fel. A lány kicsit kihúzza magát és köszön.
    - Olvasol? - mondja a férfi.
    - Miért nem alszol? - kérdezi a lány.
    - Hogy aludhatnék? - sóhajt a férfi.  - A térképet néztem.
    - Már megint, apám? - mondja a lány.
    - Megint, megint… állandóan azokat a kereszteket látom, azokat a kis kalapácsokat.
    - Tudom - bólogat megértően a lány.
    - A felfelé keresztbe tett kalapácsok - az a bánya. És alig van belőle a térképen - szitkozódik csöndben az apa, hogy a lány anyját föl ne ébressze.  - Csupa lefelé fordított kereszt, csak lefelé. És az mi? Na mi? A jelmagyarázatban írják - bezárt bánya. Egyre több van belőlük a környéken.
   A lány megtörten hallgat, sajnálja az apját. Az apja legyint egyet a kezével.
    - Hát ez van, olvasd csak azt a könyvet - mondja.  - Én is…
    - Apám - szól még a lány.  - Akkor ma… nem kell?
    - Nem, valahogy ma nincs kedvem… - hallgat el az apja az ajtóban.  - Pihenjél, készülj úgy, hogy majd reggel, anyád úgyis tovább fog aludni, lesz időnk.
   Az apa kimegy, és bezárja maga mögött a szobaajtót. A lány elteszi a kéziratot, és a felkapcsolt lámpánál összekuporodik.
   A vonat végigszáguld az éjszakai tájon, egy üres kupéban két nő ül, felettük, a rácsos polcokon egy bőrönd és egy táska. A két nő nem egymással szemben, hanem egymás mellett ül, finoman érintik egymást az ujjbegyeikkel.
    - Az ő korában a fiúk idegesek és feledékenyek - mondja a fiatalabb és szebb nő.  - Nem kellett volna utánadobni azokat a kulcsokat.
   De a nő hangját nem hallani, elveszik a vaskerekek dünnyögésében és robajában, az ablak nyitva van, és mögötte felvillannak az erdei fenyők csúcsai.

        GARAJSZKI MARGIT FORDÍTÁSA
 



Lettre, 63. szám


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

 
 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret