stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



    
KONRÁD GYÖRGY
AZ AZONOS ÉS A KÜLÖNBÖZŐ
 

(BUDAPEST) - Miben különbözik ez a mai nap a többi naptól, kérdeztem felettes énemtől 2006-08-16-án reggel, még az ágyban. Talán abban, hogy nem halogathatom tovább ennek a fejtegetésnek a megírását az azonosról és a különbözőről. Atyaúristen! Micsoda pihent agyak ötölték ezt ki? Lehet, hogy a filozófusok eleve pihent agyú emberek?

Falusi házunkban a reggel nagyjából ugyanolyan volt, mint a többi reggel, de hogy milyen, ehhez bele kellene bonyolódnom a jelen lévő személyek regényes ábrázolásába, amitől eltekintek. Úgy képzelem, hogy a filozófusok is szokták reggel üdvözölni a hozzátartozóikat, de ha valamelyikük minden reggel pontosan ugyanarról az álomról adna hírt, ez a filozófus számára több mint furcsa lenne. Aminthogy azon is meghökkennék, ha a feleségem kávé, esetleg tea helyett reggel kakaót inna, és tojást enne sült szalonnával.

A katonaságnál elvárják, hogy a fiatalember azonos legyen, a művészkávéházban azt igényelik, hogy különböző legyen. Csak a szerelem istennője tudja, hogy hány rész azonosság, és hány rész különbség kell ahhoz, hogy a szerelem mindhalálig tartson.

Azt hiszem, meglepné a feleségemet, ha komolyan azt bizonygatnám, hogy felebarátunk kerékbetörése szép és élvezetes munka lehetne, olyannyira, hogy én is arra vágyom. Legalábbis szokatlannak találná ezt a kijelentésemet, és ha netán harmadnap is megismételném, azt mondaná, hülye vagyok, és a beszélgetés itt véget érne.
 
A felsőbbség az alárendeltek identitását szorgalmazza, az utóbbiakat viszont a gondviselés az egyéniség és a különbözés hajlamával áldotta és verte meg. A vízügy munkatársa például nem tenné boldoggá a központot, ha ahelyett, hogy a Duna vízállásaként egy centiméterben kifejezhető számot mondana, arról adna hírt, hogy jól úszott a vízben, vagy hogy milyen szép hajó szeli a látóhatárt.

Amikor a miniszteri szemlén egyetemi kollegám, aki módfelett testes volt, csíkos flanel pizsamakabátjával tűnt ki a többi egyenruhás közlegény közül, mert a ruharaktáros még nem talált ráférő zubbonyt, akkor a rangidős tábornok azt hihette, hogy káprázik a szeme, és úgy döntött, hogy nem látja ezt a visszataszító abszurdumot. Van olyan különbözés, amely még belefér az azonosságba, és van olyan is, amely már nem. Mennyire lehet valaki különc, úgy, hogy a közössége még mindig a magáénak vallja? Mennyire különcködhet valamelyik szervem, úgy, hogy még mindig éljek?

Van-e értéktartalma ennek a szembeállításnak, és akik vonzódni vagy elutasítani szeretnek, melyik pólus pártján sorakozzanak fel? Természetesen mind a két pólus van és nélkülözhetetlen. Különben nem működik a világ. Számokkal leírható eszközeink értelmes használata igényeli az azonos mértéket. De a tudomány egész története a nem-azonos, vagy a mélyebben és másképpen azonos gondolatok feltűnéséhez és elharapódzásához köthető.

Az alkotás is kell, az ismétlés is kell, és az egész napon át ismétlődő műveletek végzői este igényelik a szokatlant. Az avantgárd művész viszont banális menüt igényel vacsorára.

A politika is használja érték gyanánt az azonos és a különböző fogalmát. Harminc évvel ezelőtt az egyik kihallgatóm abból indult ki, hogy az írott gondolataim helytelenek, sőt akár betegesnek is nevezhetők. Ha egy kétgyermekes családapa, akinek diplomája, rendes állása és lakása van, ilyen helytelen gondolatokhoz rögződik, azt rögeszmésnek, nem egészen épelméjűnek is nevezhetnénk, ugye? Beteg eszme beteg agyból jön. Ha pedig beteg, akkor gyógyításra szorul. Kérdésemre, hogy mivel bizonyítja gondolataim helytelenségét, az asztalán fekvő pártlapra mutatott: "Ebben nem talál ilyen nézeteket. Ugye, hogy nem!?" Nem azonos, tehát helytelen, hamis.

Ez az ítélet a gondolkodás egész történetét végigkíséri, a különbség kimutatása egyszersmind az elutasítás alapja. A különbség a hivatalosan jóváhagyottól aggasztó. Ez az értelme a disszidens szónak: leválni a hivatalos frazeológiáról. Ha van egy fix kánon, akkor könnyű és dicső eretneknek lenni. Aztán kiderül, hogy nem olyan könnyű kihasadni a nemes egészből, valamilyen szervezetből, amely lehet egyház, állam, párt, akadémia, stb., valamilyen helyesen gondolkodó közösség. A részleges, partikuláris közösségek a maguk értékeit egyetemes értékek gyanánt szeretik tisztelni. Természetes, hogy a kormányzók isten, a történelmi szükségszerűség, vagy a nemzet nevében kormányoznak. A rész felfújja magát, és egésznek akar látszani. Aki őt/őket bírálja, az egész emberiség ellensége.

Ha egy diktatúra elnyomó intézkedéseit külföldiek bírálják, akkor az illetéktelen, sőt tűrhetetlen beavatkozás államunk belügyeibe. Mivel azonosulok: a nemzeti szuverenitás, avagy az egyetemes emberi jogok eszméjével? A diktatúra propagandistáinak a szemében a bírálatom helytelen, különös, beteges, annál is inkább, mert egybeesik ellenséges államok és mozgalmak konszenzusával. A gyanúsított az ellenséges orgánumok frázisait ismételte. A velünk való azonosság jó, a tőlünk való különbözés rossz. A riválisunkkal való azonosság rossz, a tőle való különbözés jó. Így működnek a pártos elmék, így működik az ideologikus és a vallásos gondolkodás. Az ego szép, az alter csúnya.
Minden kor elterjeszti a maga értéktartalmú divatfogalmait, amelyeknek a használatához politikai érdekek fűződnek. Ilyen divatszó az identitás is, amelyhez valami ünnepélyes hangulat kapcsolódik. Azt még csak elfogadhatjuk, hogy az örökkévaló Mózes kérdésére, hogy kicsoda ő, azt válaszolja: "Vagyok, aki vagyok." Ha ő minden, akkor könnyű neki azonosnak lennie önmagával. De ha egy embertársam mondaná ezt, akkor mosolyognék, hű, de fennhordod az orrod! - mondanám magamban.

 Mert én például ma egy kicsit más vagyok, mint tegnap voltam, például azáltal is, hogy ilyeneken járatom az eszemet. Mivelhogy időben létezem, hurcolom magammal azt, aki tegnap voltam, de hozzáteszem ennek a mai napnak a kontribúcióját, és levonom belőle azt, ami tegnap óta kihalt, elfelejtődött belőlem.

Közösségek identitásáról sok szó esik, anélkül, hogy megtudhatnánk, miről is van szó. Olyasmiről, amit az izé szócskával is helyettesíthetnénk. Olyasmiről, amit a szó használói nem tudnak megmagyarázni. Ha van a szóban forgó közösségnek identitása, akkor illő, hogy ennek legyen kultusza, védelme, szolgálata, mert ez a mi legfennköltebb részünk. Eltévelyedve vétkezhetünk a szent identitás ellen.

Ki az azonos legfőbb őre? A felkent politikai vezető. A vezér. A nagy kormányos, a nemzet apja és tanítója, a szent ember, aki majd megmondja, hogy mi van, és hogy mi legyen. Minden populista kocsmában poharadat a szent identitásra ürítsd, és ragyogjál is hozzá, különben a baleseti kórházba kerülsz. Intelligencia: tudni mikor legyünk azonosak és mikor legyünk különbözőek. Van, amikor megkönnyezzük az identitás beszédét, és van, amikor elragadtatottan repülünk a különbözés szárnycsapásai után.

Megkockáztatom: minden lényeges emberi kapcsolat teherbíró képességét, szilárdságát és tartósságát azonosság és különbözés finom kooperációja és párharca biztosítja. Hegeli-marxi olvasmányemlékeim szerint ez a dialektika kétszerkettője. A rosszposztó metafizika viszont képes kimerevíteni mind a kettőt, istenséget csinál a többes szám első személyből, és alkalmasint ördögöt a harmadik személyből.

Természetes, hogy ezek a hamis túlzások politikai-hatalmi-üzlettől vezéreltek, avagy egyszerűen csak a közkeletű ostobaságtól. Visszaélésre azonban nagyszerű a identitás fogalma, a vezér felmagasztosítható, az ellenzéki szennyben forgatható lesz általa. Sok érthetőbb szó és világosabb fogalom van, amelyeket helyettesíteni lehet az identitás szóval. Mérsékelten okos, kezdő diktátoroknak mindenesetre ajánlható a gyakori használata.
Egyébként persze, hogy ugyanazok vagyunk, persze, hogy génszerkezetünk alig különbözik, más élőlényekétől, de nincs két olyanmódon egyforma ember, ahogy azt egy európai Kínában, vagy egy kínai Európában észleli. A tévedés csak egyféleképpen korrigálható, beható, időigényes megfigyelés által.

Hogy mindenki páratlan, hogy mindenkiből csak egy van, hogy mindannyian különbözünk, ez voltaképpen felemelő, mondhatni isteni üzenet. De az is, hogy mind egyek vagyunk, halálkerülő, élni akaró csodafigurák.

Hölgyeim és uraim, ha megbocsátják komoly munkájuk előtt ezeket a szórakozó és talán itt-ott szórakoztató futamokat, akkor az önöket köszöntő író megtette a dolgát.
 

KONRÁD György 
Mit tud a leveli béka?
Palatinus, 2000

Elutazás és hazatérés
Noran, 2002

Fenn a hegyen napfogyatkozáskor
Noran, 2003

A közép tágulása
Noran, 2004

Az író és a város
Noran, 2004

Kakasok bánata
Noran, 2005

Kerti mulatság
Noran, 2005

"Szakma"
Magyar Lettre
Internationale, 9

"Laura körében"
Magyar Lettre
Internationale,13

"Hazatérés Biharba"
Magyar Lettre
Internationale,16

"A közszolga"
Magyar Lettre
Internationale,20

"Határjárás
a melankólia
és az irónia
földjén"
Magyar Lettre
Internationale,24

"A sokemeletes
tudat"
Magyar Lettre
Internationale,26

 "Emberek nagy házban"
Magyar Lettre
Internationale, 29

"Folyók, emberek, városok
Claudio Magrisról"
Magyar Lettre
Internationale, 36

"A mi furcsa városaink"
Magyar Lettre Internationale, 45

"A város és az író"
(Amszterdamról)
Magyar Lettre Internationale, 46

"Az emlékezés és a város"
Magyar Lettre Internationale, 48

"A város és az emlékezet"
Magyar Lettre Internationale, 49

"Mit csinál ez az ember?"
Magyar Lettre Internationale, 60
 



Lettre, 63. szám


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

 
 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret