stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



     
Görözdi Judit:
A prózafordulat utáni magyar próza szlovák fogadtatása
(Kifelé is érthetően prezentált értékek)
 

  "Quidquid recipitur ad modum recipientis recipitur“ - a sokszáz éves állítást lazán így fordíthatnánk maira: bármi fogadtatik be, a sajáttá fogadás által lesz befogadottá. S ez nem csupán régi bölcsesség, hanem a nemzeti irodalmak exportjának - fogalmazzunk bátran - eszménye is. Egy olyan ideális állapot, amikor a lefordított szöveg egy másik kulturális közegben életre kel: válaszokat kínál már létező kérdésekre, még nem létező kérdéseket vet fel, és aktuális válaszokat provokál, vagy egyszerűen csak bekapcsolódik a szellemi véráramba. 
   Nos, a kortárs magyar irodalom szlovák fogadtatását ilyen tekintetben akár eszményinek is nevezhetjük. Legalábbis a recepció megragadható és vizsgálható jelenségei (a fogadtatás publikált nyomai) lehetővé tesznek egy ilyen megközelítést. A szlovák kritikai irodalom jellegzetessége, hogy alapvetően probléma- vagy gondolatközpontú; úgy kezeli az elemzett szöveget, ahogy szlovák fordításban a kezébe kerül, arra reflektál, ami a könyv és a saját (kulturálisan, irodalmilag meghatározott) kérdéshorizontja közötti párbeszéd alapján fontossá válik. Nem kíván például kontextust rajzolni a szerző köré, legfeljebb vázlatosan érinti a szerzői életművet, általában nem vesz tudomást azokról a magyar irodalmi folyamatokról, amelyekbe a szöveg eredetileg "beleszólt“. Hanem sajátít. Befogad. 
   A Jadviga párnáját például azért, mert bensőségesen közelinek, archetípusosan közép-európainak  találja a könyvben megjelenített elszánt igyekezetet, ami "a hanyatlás méltóságteljessé tevésére irányul“ (Pavel Vilikovský), mert ámulatba ejti az a bravúr, amely a regény jelentésszóró szerkezetén belül a szereplők finom pszichológiai rajza által vérbő emberi sorstörténeteket hoz létre (Daniela Kuhnová, Miloą Drastich), és mert természetesen érdekli a szlovák nemzetiségi közösség világának néprajzi pontosságú megjelenítése (Marta Botíková). Az Egy családregény végét a térségbeliek kétségbeesett identitáskeresésének - újracsak össze-összecsengő - elemei (Kristína Lakatosová) és e keresés poétikába kódolt bölcselete miatt, ami a történetmondás és -kreálás problémakörét (Miroslav Marcelli) és ezen belül a szubjektum - alkotó vagy következményképpeni - szerepét érinti (Miroslav Petříček). Az Emlékiratok könyve befogadásának a gondolati keretei közül olyanok emelhetők ki, mint a közép-európai identitás - mondatszerkezetbe is beszivárgó - távlatnélkülisége, s ennek ellenpontozásaképpen a történetszálaknak az emberi testek közötti viszonyrendszerbe fogása, vagy mint a  hagyományaiban megcsúfolt ember gyökérvesztettségének, kilátástalanságának ismerős volta (Silvester Lavrík). Kertész Imre életműve azért tud a szlovák olvasóhoz is szólni a recenziók tanúsága szerint, mert mindannyiunkra vonatkozóként mutatja fel a holokauszt tapasztalatát (Pavol Rankov), s mert ezt olyan nyelven teszi, ami ellenáll a holokauszt-irodalom sztereotípiáinak és kliséinek, s mint ilyen kisiklatja a történelmi, társadalmi, sorssal fémjelzett kauzalitást (Martin Domček). A Harmonia c?lestist a magától értetődően közös történelmi vonatkozások inspiratív felmutatása és sajátos történelemképzése (Silvester Lavrík, Peter Michalovič) teszi különösen érdekessé a szlovák recepció számára.  A TündérVölgyben a befogadás kulcsául a kommunizmussal lehatárolt ismerős életszituáció eredeti feldolgozása kínálkozik, amely a főszereplő "életből“ való kirekesztésének belső, emocionális konklúzióit fejti fel (Michal Schuster), valamint a szöveg itt is hitelesnek és aktuálisnak érzett, életút-értelmezést kibillentő narrációja (Peter Michalovič).  A Zsidó vagy?-ra a másság - a zsidó identitás kérdéskörének az ideologikus távlatoktól megtisztított, az egyéni nézőponton átszűrt reflektálása miatt (Jana Juráňová) és az emlékezet - visszaemlékezés megragadásának autentikussága miatt (Etela Farkaąová) figyeltek fel a szlovák recenzensek.  A legtöbbet szlovákra fordított kortárs magyar szerző, Grendel Lajos jó féltucatnyi kötetét pedig a szlovák irodalom teljesen természetes módon tartja a sajátjának: munkásságát a szlovák irodalmat bemutató kézikönyvek is tárgyalják, személyét a pozsonyi írótársadalom szerves tagjaként tartják számon, sőt hazai hivatalos sikereit egy 1985-ben odaítélt, addig csak szlovák eredeti alkotásnak kiosztott szlovák prózadíj indította el. Az ő esete annyira különbözik mind a magyarországi, mind a szlovákiai magyar írók fogadtatásától, hogy e helyen részletesebben nem is térnék ki rá.
   Az egyes könyvekről megjelent írásokból kiemelt fenti megközelítések nyilván részleges képet mutatnak; a kritikák, könyvismertetők, recenziók száma jóval meghaladja az itt hivatkozottak számát, s az itt idézett vélemények is sokkal árnyaltabbak több oldalon kifejtett változatukban. Mégis érzékelhető talán ebből a "fércelt“ képből is az a nyitottság, amellyel a szlovák irodalmárok a kortárs magyar próza felé fordulnak; az a rácsodálkozás, amivel a maguk számára is érvényes tapasztalatokat, a maguk szemszögéből is hiteles kérdésfelvetéseket és beszédmódokat ebben az irodalomban felfedezik, adódjanak bár a kulturális - földrajzi - történelmi közelségből, valamiféle egyetemesből vagy éppen a különbözőségből fakadó újszerű nézőpontok alkalmazásából. És érezhető talán az a partneri tekintet is, amely komolyan, helyenként tisztelettel figyel, ha figyel, de amely mindenképpen mentes a "rivális nagy szomszéddal“ szembeni komplexustól, amit magyar részről - nyilván régebbi tapasztalatok nyomán és a nagyobb hagyományú kultúra tudata alapján - időnként belelátni szokás a szlovák recepcióba. (Egy idevágó kedves eset arról, hogy egy Esterházy-interjúban hogyan ellensúlyozták a takarítónők Mátyás királyt: pozsonyi újságírókkal beszélgetve Esterházy Péter restelkedve említi föl a magyar felsőbbrendűségi érzést, az újságírók pedig nem is értik, miről beszél, hiszen a magyarokat a gyerekkorukban fixálódott társadalomkép alapján elsősorban földműveseknek, takarítónőknek és kőműveseknek ismerték. Lásd Andrea Puková - Marta Friąová: Nenávidím nostalgiu. In Os 2005/9-10) 
   Az imént felsorolt szövegek és alkotók egyben azt is jelzik, mi az, ami a prózafordulat utáni kortárs magyar prózából a szlovák olvasóhoz egyáltalán eljutott, vagyis mi jelent meg a közelmúltban a magyar szépirodalomból "befogadásra váróként“ a szlovák könyvpiacon. 

Kis magyar-szlovák recepciótörténet   
Mielőtt azonban ezt vizsgálnánk, kitérőnek ajánlanék egy kis magyar-szlovák recepciótörténetet. A kezdetek olyan messzire nyúlnak, ahol a befogadás iránya (feltehetően irreleváns volta miatt) nem is tisztázott: a latin nyelvű írásbeliség térséghez kötődő (akkor felső-magyarországi) életműveiből mindkét nemzeti irodalomtörténet szemezget, saját kontextusában tárgyalja például Zsámboky János vagy Bocacius Joannes munkásságát. A nemzeti nyelvű irodalom terjedésének idejéből a két irodalom közötti kommunikációról olyan adatok állnak a rendelkezésünkre, mint a 17. század legelejére datált Fanchali-kódex szlovák nyelvű szerelmes versei, amelyek Balassi-strófában íródtak. Karol Tomią szlovák hungarológus a magyar irodalom szlovák recepciójának első korszakát mégis csak a 19. század 60-as éveivel indítja, akkor kezdődött ugyanis meg a szlovákra ültetett magyar művek folyóiratbeli publikálása (paradox módon Vörösmarty Szózatával). Az első szlovák fordítású magyar regény 1883-ban jelent meg, ez Jókai Páter Pétere volt, majd a következő évtizedekben nagy népszerűségre tettek szert a szlovák olvasók körében a szórakoztató próza fordításai - élvonalbeli és többedrangú szerzőktől egyaránt. A szlovák értelmiség egyébként (ha ezt tekinthetjük a magyar szépirodalom potenciális szlovák közönségének) ezidőtájt eredetiben olvasta a magyar műveket. 
   Változást 1918 után a kötelező magyar nyelvű oktatás megszüntetése és a saját, minden irányban fejlődésnek induló kulturális élet eredményezett, csökkent a magyar kultúra jelentősége és a magyarul olvasók száma, nőtt a műfordítások szerepe. A magyar irodalom naprakész ismerete azonban még a 20-as években is az irodalmi műveltség részét képezte. A szlovák kritikai diskurzus természetes eleme volt, hogy pl. Szabó Dezső-epigonizmussal vádolja egy később nagy presztízst szerzett író nagy presztízst szerzett regényét (az esetet Pavel Vilikovský író említette fel éppen a Jadviga párnájának szlovák bemutatóján - nem minden nosztalgiától mentesen). Ekkortájt volt kibontakozóban a reflektált, recenziókkal és tanulmányokkal kísért befogadás is, amit egyben a szlovák hungarológia kezdeteivel is szokás azonosítani. 
   Az 50-es évektől annyiban módosult a helyzet, hogy a magyar-szlovák kulturális kapcsolatokat az internacionalizmus jegyében államközi keretszerződések irányozták elő, óriási mennyiségben és ma már hihetetlen példányszámban adták ki a magyar művek fordításait, elsősorban klasszikusokat (Jókait, Mikszáthot, Eötvös Józsefet, Petőfit, költészeti antológiákat, stb.), magától értetődően szocreál szövegeket, de más kortárs irodalmat is. Nagy volt a lendület és a háttérjátszma, aminek következtében esetenként lehetővé vált az ideológiai és cenzúrabeli megkötések "rugalmasabb“ alkalmazása. Noha a 70-es évek Csehszlovákiában a 60-as évek nyitása után az ideológiai visszarendeződést jelentették, az évtized első felében még úgy tűnt, a magyar kortárs irodalom szlovák recepciója nagyjából képes lépést tartani a magyarországi folyamatokkal. "Megjelent szlovákul Ottlik, Örkény István Egypercesei, Mándy Iván több írása (...). Ezek a könyvek mutatták, hogy a magyar irodalomban a polgári értékrend is jelen van, ami a szlovákból hiányzott (…). Különösen a konszolidációs években mégiscsak másképp gondolkodtak, és a közönség ezt meg is értette. Ez a folyamat aztán befejezetlen maradt, mert rá kellett volna kötni Mészöly Miklós több művével és az akkori fiatal nemzedékkel, Esterházyval, Nádassal. De erre már nem kerülhetett sor, mert az ő könyveik nálunk ideológiai korlátokba ütköztek.“ - vallja a recepció leszakadásának időszakáról Karol Wlachovský műfordító ("A magyar irodalom tolmácsa". Új Szó Könyvjelző melléklet 2006/9). (Néhány idevágó, "ütközéses“ eset a  prózapoétikai váltást előkészítő és megvalósító - a korabeli szlovák felfogástól jelentősen különböző - irodalomból: Mészöly Saulusát bibliai témája miatt nem engedélyezték, helyette A pontos történetek út közben jelent meg szlovákul Cestovné výjavy címmel 1972-ben, később pedig a szerző politikai magatartása miatt vált lehetetlenné alkotásainak szlovák kiadása. Esterházy Péternek viszont a szövegei voltak olyannyira összeegyeztethetetlenek a hivatalos szlovák irodalompolitikával, hogy a Termelési regény szlovákra fordításának már a kezdeményezőjét is retorziókkal fenyegették.) Egyszóval a 80-as évekre a szlovák irodalmi közeg elvesztette a kapcsolatot az újabb magyar irodalommal, a szemléleti és poétikai váltást hozó ún. prózafordulat irodalmáról pedig nemigen volt (lehetett) tudomása. 
   A 90-es évek elején a rendszerváltást követően Szlovákiában is átalakult a könyvkiadás szerkezete, a fordításirodalommal is foglalkozó, többéves és központilag is jóváhagyott kiadási terv alapján működő kiadók szerepét magánkezdeményezések vették át. A magyar szépirodalom (főleg próza) rendszeresebb kiadása csupán az évtized végén indult meg, s noha egy-egy könyvet más kiadók is megjelentettek (pl. AB-Art, Slovart, Drewo a Srd), mint szisztematikus tevékenység elsősorban a Kalligram Könyvkiadóhoz köthető. Az ezredforduló környékén egy új fordítónemzedék is jelentkezett (a tapasztaltabb Karol Wlachovský, Katarína Králová és Juliana Szolnokiová mellett Deák Renáta, Jitka Roľňová, Macsovszky Péter, Eva Andrejčáková, Denisa Pochylá-Kečkéąová, Gabriela Magová). Működésük fóruma főként a Revue svetovej literatúry világirodalmi folyóirat, amely 1998-ban és 2004-ben kortárs magyar tematikus számot adott ki, 2000-ben egy magyar blokkot publikált, és folyamatosan jelentet meg elbeszéléseket magyar szerzők tollából. 2003-ban volt magyar, pontosabban a Jelenkort bemutató száma a Romboid irodalmi folyóiratnak, s a magyar írók jelenléte - főleg esszék, interjúk révén - állandó az Os kulturális és közéleti folyóiratban is.
   A kortárs magyar kisepikát bemutató, folyóiratokban megjelent összeállítások egy antológia formájában értek "gyümölccsé“, amit a Drewo a Srd kiadó gondozásában 2004-ben jelentetett meg Podsvätie címmel. Deák Renáta válogatása széles keresztmetszetét adja az előző évtized magyar prózatermésének: nem reprezentatív abban az értelemben, hogy nem az irodalmi folyamatokat alakítani látszó alkotók  produkciójából merít csupán (néhány név ki is marad), viszont reprezentatív abban az értelemben, hogy változatosságában mutatja be a tapasztaltabb és fiatal alkotók különféle poétikai irányzatokat képviselő szövegeit a lírai töredékességgel építkező szövegvilágoktól kezdve a minimalista megoldásokat alkalmazókon és a nyelvi kísérleteket érvényesítőkön keresztül a történetközpontúságot újraértelmezőkig. A kötetben szereplő szerzők: Balázs Attila, Cserna-Szabó András, Darvasi László, Forgács Zsuzsa, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Hamvai Kornél, Kukorelly Endre, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos, Péterfy Gergely, Podmaniczky Szilárd, Talamon Alfonz, Zeke Gyula, Zilahy Péter.

Mi jelent meg szlovákul az újabb magyar irodalomból?
Recepciótörténet-vázlatunk máris belenyúlt a tárgyunkul eredetileg választott, a prózafordulat utáni magyar prózára vonatkozó szlovák recepció terrénumába. Folytassuk hát annak áttekintésével, mi jelent meg szlovákul könyv alakban ebből az irodalomból.
   A magyar irodalom szlovák kiadásának szempontjából "szűk esztendőket“ képviselő 90-es években ugyan akadt néhány ünnepélyes pillanat, pl. az évtized derekán Mészöly Miklós vagy Konrád György szlovák nyelvű esszékötete, de átütő sikert, a prózafordulat utáni irodalomból a szlovák kultúrába elsőként berobbanó regényújdonságot Závada Pál Jadviga párnájának  szlovák változata jelentett. Jadvigin vankúąik címmel nem sokkal a hazai kiadást követően, 1999-ben jelent meg a  Kalligramnál. Rendkívüli, kortárs "kis“ irodalomból való fordításhoz képest egyedülállónak számító figyelmet váltott ki a szlovák olvasóközönség körében. Ennek mutatója a széles körű sajtóvisszhangon túl a Domino fórum hetilap szokásos év végi felmérésének eredménye, amely 75 irodalommal foglalkozó szakember véleményét összesítve az év második legjobb külföldi könyvének ítélte. A regény hazai sikerének összetevőihez járult itt a magyarországi szlovák nemzetiségi környezetben játszódó történet helyi aktualitása és a bravúros fordítás, ami Deák Renáta munkája. A könyvért a műfordító megkapta a Szlovák Irodalmi Alap fordítói díját, a Ján Hollý díjat. 
   A forrásszöveg magyar-szlovák kevertnyelvűsége, a nyelvileg is érzékeltetett regionalizmus, a három elbeszélő-naplóíró különböző nyelvi identitása nem kis feladatot jelentett a szlovák fordítás számára. Deák Renáta a hagyományos, szószerinti átültetés helyett egy másik, elsősorban a nyelvi elemek és rétegek szövegbeli funkcióját követő fordítói stratégiát követett. Noha részletesebb elemzésre itt nincs módunk, annyit mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy az alkalmazott stratégiának köszönhetően a műfordítás elkerülte a forrásszöveg nyelvi szintjén láttatott, diakron és szinkron kiterjedéssel is rendelkező multikulturalitásának egyneműsítését, továbbá megtartotta a regény rekonstruálható történetén kívüli, a nyelvi kísérletek, a megidézett irodalmi és kulturális hagyományok egymást viszonylagosító rétegei között felsejlő jelentéseit (ami a könyv cseh fordításában például jelentősen csorbult). Hogy az irodalomnak az idegen kultúra által történő befogadásában mekkora szerepet játszik a jól és kreatívan kivitelezett fordítás, hogy miként tud a fordított szöveg otthonosan "beleülni“ a célirodalomba és célkultúrába, arról Pavel Vilikovský író éppen a Jadvigin vankúąik kapcsán beszélt: "Annak ellenére, hogy az egybevetést nem tudom megtenni, meg vagyok győződve arról, hogy rendkívüli fordítói teljesítménnyel van dolgunk. Egy önálló szöveggel, melynek egységes nyelvi megformáltsága okán fel sem merül az olvasóban a fordítás ténye, sőt kételyei támadnak afelől, hogy egyáltalán létezhet egy másik nyelvi, illetve kulturális közegben egy mintakép, egy eredeti, olyannyira az az érzése, hogy egyedül csak ebben az alakban születhetett meg, formálódhatott a mű. Ennyit mindenképpen el kellett mondanom a fordításról, hiszen a regény legfőbb hozadékát, báját a nyelvi megformáltság ereje adja." (A hanyatlás krónikája. Kalligram 2000/7-8)
   A Koniec rodinnej ságy-val (Egy családregény vége) és a Hamlet je slobodný (Hamlet szabad) c. esszékötettel Nádas Péter szintén 1999-ben lépett a szlovák irodalmi színtérre. Az első Katarína Králová, a második Peter Kováč fordításában szintén a Kalligramnál látott napvilágot. A szerző írásművészetét a szlovák olvasóknak olyan szaktekintélyek mutatták be, mint Grendel Lajos, Miroslav Petříček és Miroslav Marcelli filozófus. A recenziók többsége a szövegekben alkalmazott eljárások vagy a szövegek képviselte alkotói felfogás alapján az újabb (világ)irodalmi folyamatokba ágyazza ezt az epikát, tehát Nádas Péter műveiről szólva a kortárs próza alapdilemmáiról, a kortárs művészetfelfogás alapvető kérdésirányairól is értekezik. Ez lenne a Nádas-próza befogadásának a kulcsa? És e szélesebb kitekintés, mélyebb merítésű problémafelvetés hiánya lenne a kulcsa annak is, hogy a szövegeivel foglalkozó, szlovák folyóiratokban publikált írások száma megdöbbentően aránytalan az író jelentőségével vagy akár nemzetközi elismertségével? 
   A szlovák Nádas-recepció hiányjelei arra is figyelmeztetnek, hogy szlovák viszonylatban eszményi befogadásról (ahogy dolgozatom elején a fogadtatás írásos nyomait összeolvasva felvetettem) talán mégsincs szó. Talán okkal lenne elvárható a "rivális nagyobb kultúrával“ szembeni ilyen-olyan eredetű komplexusok elmúltával a magyar kortárs irodalom teljesítményei iránt némi szisztematikusabb figyelem; ahogy ez akár természetes is lehetne a közös vagy hasonló kulturális gyökerekből, a szomszéd-helyzetből, s nem utolsó sorban az esztétikai megfontolásokból fakadóan. A Szigeti László által igazgatott Kalligram több mint egy évtizedes rendszeres kiadói és irodalomismertető szervezői tevékenysége csupán enyhíteni tudja ezt az állapotot, bár azt következetesen műveli is, s az is valószínű, hogy a magyar kortárs irodalom szlovák jelenlétéhez további évek szükségeltetnek. Megjegyzendő, hogy a szlovák kulturális-irodalmi színtér kicsi, forrásban levő, s szerkezetében sem vethető össze a nagy hagyománnyal rendelkező, pattern irodalmak (pl. a német) közegével. De az is lehetséges, hogy érdekes - s véleményemmel esetleg ellentétes, tehát a magyar irodalomra vonatkozóan kedvezőbb - eredményre jutna egy olyan kutatás, amely általában mérné fel (a vegyes színvonalú könyvkiadási dömpingen belül) a lefordított külföldi szépirodalom, ezen belül a környező nemzetek kortárs irodalmának szlovák recepcióját. 
   Nádas Péter közvetlen, publikációk általi jelenléte a szlovák közegben - bár az írásművészetét taglaló recenziók száma nem nagy - viszonylag folyamatosnak tekinthető a folyóiratokban megjelent esszéi, interjúi és további szlovák kötetei révén: 2003-ban egy drámakötet (Upratovanie, ford. Peter Kováč), 2004-ben az Emlékiratok könyve (Kniha pamätí, ford. Juliana Szolnokiová) jelent meg az írótól. A Kniha pamätí kapcsán újra ki kell térnem a fordításra, mert ez esetben is kiváló munkáról van szó, amit a Szlovák Irodalmi Alap Hollý-nívódíjjal is elismert. A regény többszörösen bővített mondatokból álló, egymást kiegészítő, megtoldó és ihlető tagmondatok burjánzásában gyűrűző nyelve nem kis probléma elé állította a szlovák fordítót, hiszen szlovákul a nyelv sajátosságaiból adódóan szinte elképzelhetetlen az ilyen rugalmas és nyitott struktúrájú mondatszerkesztés. Juliana Szolnokiová műfordítása ragaszkodott az eredeti koncepcióhoz (Nádas Péter mondat- és gondolattagolásához), ami helyenként a szlovák szintaxis lehetőségeinek feszegetését jelentette. A szlovák irodalom nyelvi szinten kevésbé kísérletező (micsoda kihívás a Harmonia c?lestis vagy a TündérVölgy esetében!), ezért az olyan műfordítások, amelyek a forrásszöveg alapján újragondolják a célnyelv felépítését és funkcióit, jelentőséggel bírnak az irodalom egésze számára is - ha ennek konkrét vonatkozásai nehezen megragadhatók is. Silvester Lavrík szerint a Kniha pamätíban "a fordító újra alátámasztotta annak a feltevésnek a megalapozottságát, hogy a szlovák nyelv olyan kifejezőeszközökkel rendelkezik, amelyek megfelelnek az igényesen komponált szöveg elvárásainak." (Poznámky k Nádasovej Knihe pamätí. Pravda 2005/11) Ez a megállapítás egyben arra is utal, hogy az igényes forrásszövegek összevethetően igényes szlovák változata nem magától értetődő, s általában sem csupán az adott fordítás kvalitásaival függ össze, hanem a szlovák nyelv lehetőségeivel (mint alappal) vagy a szlovák irodalom által "megmunkált" nyelvvel (mint a nyelvi kísérletek rendelkezésre álló eszköztárával). A magyar prózafordulat szövegei a nyelvet nem kezelik magától értetődő természetességgel, beszédmódjukkal (elbeszélésmódjukkal) mindig egyfajta nyelvszemléletet is képviselnek, aminek adekvát megoldásai a szlovákban nehezebben fellelhetők, s ha egyáltalán, a szlovák irodalomban kihívásként vagy problémaként jóval később jelentek meg, ami véleményem szerint szintén közrejátszott abban, hogy a magyar posztmodern próza fordításai jókora csúszással (pl. Nádas Péter mindkét regénye esetében két évtizedes késéssel) jutottak el a szlovák olvasóhoz.
   Feltehetően a Kertész Imre műveit övező nemzetközi figyelem ösztönözte a Slovart Kiadót, amelyre egyébként nem jellemző a magyar kortárs irodalom megjelentetése, hogy 2000-ben kiadja Eva Kroupová szlovák fordításában Bezosudovos» címmel a Sorstalanságot.  A fogadtatás ez esetben nem egységes: a recenzensek egy része a holokauszt-téma ábrázolásának módjára fókuszál, s a  regényt felszínesnek tartja, hiányol belőle valamiféle morális távlatot (Irena Malec, Dana Krąáková); a másik része viszont éppen azt emeli ki, hogy a téma kapcsán egyfajta együttérzésre vagy részvétre hangolódott olvasói elvárásokkal szemben a szöveg elhárít mindennemű ideológiát és jelentésadást - vállalva akár az autentikus tapasztalat kommunikálhatatlanságának kockázatát is (Martin Domček, Marta Janecová). Az óriási sajtóvisszhangot kiváltó Kertész-esszékötet, amely Vyhnaný jazyk címmel 2002-ben Juliana Szolnokiová fordításában jelent meg csakúgy a Kalligramnál, mint a későbbi Kertész-könyvek, szintén  kiváltott némi megosztottságot, ami a tárgyalt kérdések szükségszerű reflektálásának és újszerűségének hangsúlyozása mellett a kertészi kérdésfelvetések radikalizmusának több szempontra való kiterjesztésére (Miloą Drastich) és a nyelvi megformáltságra (pl. Karol Csiba) vonatkozott. Fontos megjegyezni, hogy a kötet nem csupán irodalmárokat szólított meg, s noha a holokauszttal való szembenézést tájainkon szinte mindegyikük aktuálisnak és fontosnak tartotta, nem találkoztam olyan írással, amely történelmi megalapozottságú, tényszerű összevetést tett volna. Az esszék iránti érdeklődés egyik apropója nyilván Kertész Imre Nobel-díja volt, ami természetesen több, a szerző teljes munkásságát áttekintő szlovák dolgozatot is ihletett (Dana Krąáková, Adrián Potančok, Jaroslava Samcová, G. J.). További művei közül 2003-ban a Kaddią za nenarodené die»a (Kaddis a meg nem született gyermekért), 2005-ben a Likvidácia (Felszámolás) látott napvilágot Pozsonyban, mindkettő Juliana Szolnokiová tolmácsolásában. Ezeket a szövegeket jóval kisebb számban recenzeálták, ami valószínűleg nem jelenti a Kertész prózája iránti szlovák érdeklődés lecsengését, hanem inkább azt, hogy akinek volt mondanivalója, már előzőleg hozzászólt az író által variált témához. 
   Az Esterházy-jelenség a szlovák irodalmi-kulturális közegben különös történet. Esterházy Péter ugyanis a szlovákok körében is ismert és elismert magyar író, viszonylag rendszeresen jelennek meg vele készült interjúk, imitt-amott nemzetközi sikereiről szóló híradások. Pedig első - s ezidáig egyetlen - könyve szlovák nyelven csak 2005-ben jelent meg. Ahogy arról szóltunk, már a 80-as évek elején felvetődött a szlovák kiadása, ez akkor a posztmodern magyar irodalom iránti kultúrpolitikai elutasítás miatt maradt el. A következő tizenöt év "szlovák csendje“ (ami főleg Esterházy nagy nemzetközi visszhangjának ellenében feltűnő) magyarázható ugyan gyakorlati okokkal: az intézményrendszer átalakulásával, fordítóhiánnyal, stb., továbbá a szerző szövegeinek cseh jelenlétével, a Nádas-recepció kapcsán már felhozott nyelvi-esztétikai összetevőkkel, de valójában kevéssé érthető. Tulajdonképpen erre utal Peter Michalovič dolgozata is, aki udvariasan az Esterházy-kézirat jellegére fogja ezt az anomáliát, s ennek viszonylatában értékeli különösen nagyra Deák Renáta fordítói teljesítményét a Harmonia c?lestis szlovák változatában. A fordítás tényleg sziporkázó, játékos és humorral teli mind az intertextuális természetű nyelvi megoldások, mind a rétegnyelvi ütköztetések tekintetében. 
   A regénnyel foglalkozó írások a történetmondás korlátainak, művészi lehetőségeinek aktuális kérdései mentén, a történelem egyirányú értelmezhetetlenségének tárgyköréből közelítik a szöveget. Vagyis rögtön olyan párbeszédbe vonják, amely - a már Nádas esetében is említett - kortárs filozófiai és esztétikai alapdilemmákat érinti. A szerzőnek a magyar irodalomtörténeti folyamatokban betöltött szerepét kevésbé ismerik (vagy nem tartják említésre méltónak), azonban általában jártasak a munkásságában. Következő szlovák Esterházy-kötetként a Kalligram 2006 utolsó negyedévében az Opravené vydanie (Javított kiadás) megjelentetését tervezi. 
   A 2006-os év elejének egyik magyar könyveseménye Pozsonyban Kukorelly Endre TündérVölgyének szlovák kiadása volt Údolie víl címmel, amit Jitka Roľňová fordított le. A szerzőt a szlovákok kevésbé ismerik, ha mégis, az a Revue svetovej literatúry folyóiratban vagy a Podsvätie c. antológiában megjelent szövegei alapján lehetséges. Szlovákul Kukorelly mintha kicsit jólfésültebb lenne, hiszen a regényében használt technika: az irodalmi nyelv előírta klisék "alulról“ való kikezdése, az alulretorizáltság a szlovák irodalomban ezidáig nem nyert polgárjogot (noha történtek ilyen irányú kísérletek). Ilyen értelemben ez a próza tud újat mondani a szlovák közönségnek, s a recenziók tanúsága szerint ezt mindenekelőtt az emlékezés történetmódosító képességének, önértelmezésünk folyamatos elcsúszásának a felmutatása révén teszi. 
   Az Údolie víl-lel nagyjából egyidőben került a szlovák könyvpiacra Németh Gábor Si ®id? című kötete, melyet Juliana Szolnokiová ültetett át. Mindkettőnek a forrásszövege is a Kalligramnál jelent meg. A Zsidó vagy? szlovák változata ezidáig nem nagy számú, de filozofikusan mélyen szántó fogadtatást kapott. (A fellelt két írás szerzői feminista filozófiával és irodalomelmélettel foglalkoznak; ez a tény Németh Gábornak a 2003-as ÉS-beli feminizmus-vitában betöltött szerepének ismeretében nem nélkülöz némi pikantériát.) Mivel a szlovák sajtóvisszhang általában nem naprakész, feltehető, hogy ezekről a frissebb kiadványokról további írások is születőben vannak. Ugyanakkor a recepció lezáratlansága feltételezhető tulajdonképpen minden aktív magyar szerzővel kapcsolatban, hiszen a magyar kortárs prózát folyamatosan fordítják, tudomásom szerint előkészületben van a Javított kiadáson kívül Grendel Lajos Tömegsír, Márton László Testvériség, Nádas Péter Párhuzamos történetek c. regényeinek szlovák kiadása is.
 
Áttekintésünk végén nyilván tanulságos lenne összefoglalni a recepció publikált nyomai alapján, hogy miért lehet érdekes a szlovák közeg és a szlovák olvasó számára a kortárs magyar irodalom. Hitelesebbnek tartom azonban Silvester Lavrík gondolatait idézni, amelyeket "egy érett, strukturált irodalomban gyökerező" szerzői öntudat teljesítménye, az Emlékiratok könyve kapcsán fogalmazott meg. Ez az öntudat pedig - ahogy írja - "nem az irodalom nemzeti karakterével függ össze, hanem a kultúrát önállóként felmutató, kifelé is érthetően prezentáló értékek tudatos kiaknázásával." 
 

A feldolgozott irodalom jegyzéke:

ESTERHÁZY Péterről
Balla: Toto je také zlé? Rak, 10, 2005/9, 41-44.
Kavenna, Joanna: Nová beletria z novej Európy. (Jana Hanulová ford.) Os, 9, 2005/3-4, 156-158.
Kuąnierik, Juraj: Esterházyho harmónia. Týľdeň, 2005/26.
Lavrík, Silvester: Údený ostrieľ na striebornom podnose. Os, 9, 2005/7-8, 149-151.
Marcelli, Miroslav: Buďme bdelí! Os, 3, 1999/6, 89. 
Michalovič, Peter: Jestvova» znamená vyfabrikova» si pre seba minulos». K&S, 2, 2005/9, 13.
Petříček, Miroslav: Sentral Jurop svízel. Os, 3, 1999/6, 88-89.
Svetoň, Luboą: Taje a inotaje postmoderny. Kniľná revue, 15, 2005/11, 3.

KERTÉSZ  Imréről
Andrejčáková, Jarmila - Kroupová, Eva: Ako skautské dobrodruľstvo. ®ivot, 2002/44.
Baláľ, Anton: Holokaust v prítomnom čase. Kniľná revue, 12, 2002/22, 5.
Beňo, Ján: Holokaust a výlučnos». Slovenské pohµady, 4, 2003/5, 129-131.
Benyovszky Krisztián: Margináliák a Sorstalanság szlovák fordításában. Új Szó (Könyvjelző) 2003.2.13., 4.
Csiba, Karol: Autor bolestnej neutrálnosti. Rak, 8, 2003/7-8, 105-106.
Domček, Martin: Písa» o ą»astí. Os, 5, 2001/3, 67-68.
Drastich, Miloą: Holoksaust bez histórie? Literárny týľdenník, 6, 2003/1-2, 10.  
Gális, Vladislav: Jazyk stratený, jazyk nájdený. Os, 6, 2002/12, 65-66.
Görözdi Judit: Recepcia tvorby Imre Kertésza doma a v zahraničí. Slovak Review, 13, 2004/2,  144-153.
Janecová, Marta: Vąetko je moľné. Kultúrny ľivot, 12, 2001/18, 8.
Krąáková, Dana: Pre zlo vľdy existuje vysvetlenie. Os, 3, 1999/1
Krąáková, Dana: Keď bol človek číslom. Domino fórum, 10, 2001/5, 17.
Krąáková, Dana: Sme poslední. Pýtajte sa nás. Domino fórum, 11, 2002/43, 18.
Malec, Irena: Imre Kertész: Bezosudovos». Rak, 6, 2001/1, 86-88.   
Matejov, Radoslav: Krása bolesti. Kniľná revue, 13, 2003/23, 3.
Némethová, Miriam: Kaddią nielen za nenarodené die»a. Romboid, 39, 2004/3, 90-91. 
Potančok, Adrián: Nobelovú cenu si Imre Kertész zaslúľi. Hospodárske noviny, 2002. 10.16.
Rankov, Pavol:  Imre Kertész: Likvidácia. Kniľná revue, 15, 2005/14-15, 3.        
Samcová, Jarmila: Nobelová cena za rok 2002. Revue svetovej literatúry, 38, 2002/4, 153-155.
Suočková, Marta:  Literatúra je totiľ dôleľitá. Romboid, 38, 2003/9, 103-105.
Zajac, Peter: Kertészov paradox. Romboid, 38, 2003/7-8, 48.

KUKORELLY Endréről
Görözdi Judit: Endre Kukorelly: Údolie víl. Revue svetovej literatúry, 46, 2006/4.
Michalovič, Peter: Je to, čo napíąem. Os, 10, 2006/3-4, 215-217.
Schuster, Michal: Kµúčenky k pochopeniu. Kniľná revue, 16, 2006/18, 7.

NÁDAS  Péterről
Görözdi Judit: V Knihe pamätí sa kaľdá udalos» stáva pomerom tela k telu. Sme, 19. 4.2005,  26.
Görözdi Judit: Péter Nádas: Kniha pamätí. Revue svetovej literatúry, 41, 2005/3, 156-159.
Grendel: Lajos: Tiene na stenách labyrintu. Os, 3, 1999/7, 93-94.
Hizsnyan, Géza: Nádasove hry na javisku. Os, 7, 2003/10, 62-63.  
Lakatosová, Kristína: Koniec rodinnej ságy. Slovo, 1, 1999/26, 6.
Lavrík, Silvester: Poznámky k Nádasovej Knihe pamätí. Pravda, 2005.01.15, 11.
Marcelli, Miroslav: Dazwischen, vľdy len dazwischen. Os, 3, 1999/8, 87. 
Michálek, Martin: Tak počúvaj. Rak, 5, 1999/4,  86-89. 
Petríček, Miroslav: Jedinečnos» opakovaného. Os, 3, 1999/8, 86-87.

NÉMETH Gáborról
Farkaąová, Etela: Kam vysotila veci pamä». Os, 10, 2006/3-4, 212-214.
Juráňová, Jana: Si ®id? A čo ak si? A čo ak nie si?  Sme, (Fórum) 2006.3.25.

ZÁVADA Pálról
Belková, Zuzana: Neľnos», láska a váąeň záhadnej povahy. Kultúrny ľivot, 2. 2001/12, 8.
Botíková, Marta: Dolnozemská sága. Slovenský národopis 48. 2000/1, 127-132.
Bľoch, Adam: Néhány megjegyzés Závada Pál Jadviga párnájacímű könyvéhez. (-i-n ford.) Kalligram, 8, 2000/7-8, 150-151.
Deáková, Renata: O trojitom zrkadlení. Revue svetovej literatúry, 34, 1998/3, 7-19.
Drastich, Miloą: Spod pečate jemnokresby. Literárny týľdenník, 14, 2001/4, 10.
Krąáková, Dana: Denník aľ román. Domino fórum, 8, 1999/51-52, 30.
Kuhnová, Daniela: Príbeh vo vankúąi.  Rak, 5, 2000/1, 72-74.
Molnárová, Eva: Spoveď rodiny Osztatných. Slovo, 1, 1999/44-45, 12.
Tőzsér Árpád: O slovenskom preklade románu Pála Závadu Jadvigin vankúąik. Os, 4, 2000/3, 66-67.
Vilikovský, Pavel: Váľené dámy, váľení páni, milí priatelia. Os, 4, 2000/3, 67-68. Magyarul: A hanyatlás krónikája. (Hizsnyai Tóth Ildikó ford.) Kalligram, 8, 2000/7-8, 147-149.


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

 
 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret