stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



     
Dragan Klaic
Djordje Lebovic hazatérése

AMSZTERDAM –Djordje Lebovic (1928-2004) író halála után Belgrádban az özvegye, Zlata megtalálta a papírjai között egy majdnem teljesen kész memoár kéziratát Semper idem címen, szerb nyelven írva. A tervezett 16 fejezetből, amelyek nagy reszt tettek ki, már csak az utolsó kettő hiányzott. Az asszony sajtó alá rendezte a kéziratot, talált egy készséges szerkesztőt és kiadót. És ez a szerző halála után megjelent könyv lelkes kritikákat kapott Szerbiában. Igazan érdemes volna más nyelveken is megjelentetni.
  Djordje Lebovicot 15 éves kamaszként deportálták Auschwitzba 1944.júniusában, 1945 májusában szabadult.  Zsidó családjának nagyrésze odaveszett. Hosszas felépülés után visszatért a volt Jugoszláviába, Belgrádban tanult, újságíró lett és író. Nebeski odred (Égi kommandó) című drámája 1957-ben, amelyet Aleksander Obrenovic-tyal együtt írtak, elnyerte a legjobb kortárs drámának járó Sterija-díjat, a háború utáni jugoszláv drámaírás kezdeteit jelző mérföldkő gyanánt. A darabból sok kiváló előadás jött létre a volt Jugoszláviában. A naci koncentrációs táborok traumatizált túlélőinek ugyanebből a témájából írt még Lebovic több sikeres darabot Haleluja és Victoria címen, írt drámákat a vajdasági vidéki kisvárosi életről, mint a  Donja zemlja (Lower Country) a Ravangrad 1900 és másokat, számos novellát, regényt, televíziós és filmforgatókönyveket. Színpadi műveit és rádiójátékait játszották Olaszországban, Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Norvégiában, Angliában, Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Oroszországban, Bulgáriában, Romániában és az Egyesült Államokban.  Az internet kimutatások szerint némelyik darabját időnként még mindig játsszák külföldön.
 
***

A Semper idem–ben Lebovic saját gyerekkorának krónikásaként mutatkozik be, amelyre korán rányomta bélyegét a szülők válása, és az ő gyakori utazgatása Zágráb, ahol a mamája élt, és a vajdasági Zombor között, ahol a papája lakott és a család többi része. 
Miután az anyja az új férjével Olaszországba költözik, Lebovic az apjával él Zomborban, aki egy fél-profi színigazgató. Mostohaanyja ellenszenve miatt megint hányódik nagyapja, nagybátyja, a nagynénjei között, végül megint az anyjával él, miután az visszajön és Zomborban telepedik le. Az állandó ide-oda hányódás és a sűrűn próbára tett alkalmazkodási készsége Djordjéból igen korán a felnőttek világának, attitűdjeinek,
viselkedésének és beszédmódjának éles megfigyelését hozza ki. Egy olyan világban él, amelyre ma azt mondanánk, “multikulturális", magyarok, szerbek, horvátok, németek, zsidók és romák között. Az ő zsidó családjában akadnak agnosztikusok és ortodox hívők,
nagyapja második felesége német és katolikus, magyar mostohaanyjának családja szintén. Úgyhogy Djordje megtanul könnyen átváltani egyik nyelvről a másikra (szerb, német, magyar), megtanulja, hogy kósert egyen ebédre és tréflit vacsorára, hogy kipróbáljon különböző vallási rendszereket, megtanuljon rituálékat, és a hit különböző fokaira jusson el. 
Látja a következetlenségeket, paradoxonokat és ellentmondásokat maga körül, és próbálja megérteni. Ez egy kispolgári miliő némi kozmopolita jelleggel, mégis rányomja bélyegét a vidéki kisvaros korlátoltsága, ahol a kulturális különbözést ügyesen kezelik, de sosem számoljak fel, ahol a pénz, a jövedelem és a vagyon többet számit, mint a tudás és a tehetség, és ahol erős marad a társadalmi környezet kontrollja. A válás a zsidóság körében szokatlan dolog, és  Djordjét mint egy sikertelen házasságból szúletett gyermeket, majdnem árvaszámba veszik, olyannak, aki szánandó, de mégiscsak különc, könyvmoly gyerek, túlságosan is kíváncsi és koravén bölcsesség jellemzi, engedelmes és lázadó egyszerre. A sok rokon között Dordje mégis elég magánakvaló gyerek, nincs sok barátja. Jól megy neki az iskola, mégis egy csődtömegnek érzi magát, majdnem slemilnek.
Valójában ügyes, fogékony és kíváncsi. Amit nem talál meg a könyvekben, azt megkérdezi rendkívüli nagyapjától, töprengő, kitaszított apjától, hallgatag, könyveket bújó mostohaapjától,  vagy a nagybátyjától, akinek állandó viccmeséléséből némi abszurd bölcsességet merít. De a kíváncsisága nagyrészt így is kielégítetlen marad. Djordje egész fiatalon olyan álmokat lát, olyan látomásai, rejtélyes éber álmai, váratlan megérzései vannak, hogy a környezetében élő egyes embereket valami rettenetes szerencsétlenség fogja érni. Egyszerűen latja, érzi, de nem meri meghúzni a vészharangot. Amikor ezek a szerencsétlenségek valóban sorozatosan bekövetkeznek, Djordjénak bűntudata lesz, igyekszik megérteni a saját látnoki intuícióját, és összekapcsolja a rabbinikus nagyapjáról és dédapjáról szóló legendákkal, akik állítólag bölcsek voltak, misztikusok és kabbalistak. A felnőttek kitérnek a rájuk vonatkozó kérdések elől, és Djordje egyedül marad ritka adottságával.
 
***

A nácik németországi hatalomra jutása után a zsidóság tömeges üldözéséről szóló hírek eljutnak Zomborba is, megjelennek az első menekültek, megkeményedik a városkában az addigi multikulturális viselkedés, ugyanakkor erősödni kezd a nacionalizmus és a másokkal szembeni bizalmatlanság, az antiszemitizmus is. Djordje megint azt látja, hogyan keresnek zsidó rokonai menedéket egyik vagy másik nacionalizmusra felesküdve.    Minden zsidónak három lelke van, ezt hallja: egy kozmopolita, egy zsidó nacionalista és egy harmadik, amellyel egy másik, magyar vagy szerb, horvát vagy német nacionalizmust szolgál. A jugoszláv állam gyorsan összeomlik 1941 áprilisában, Zombort és környékét elfoglalják a magyarok. A zsidók és a szerbek könnyű préda, és az arról szóló rémhíreket, hogy keleten módszeresen gyilkolják a zsidóságot, csak tetézik a magyar hadseregnek a közeli újvidéki vérengzéseiről szóló részletes beszámolók 1942 januárjában. Djordje apját és mostohaapját más zsidó férfiakhoz hasonlóan a magyarok behívják “munkaszolgálatra", és kiküldik a keleti frontra elpusztulni. Az addigra már tizenéves Djordje szerelembe esik, de a lány apja, a magyar hadsereg kémelhárító ezredese komolyan megfenyegeti, hogy ne kerülgesse a lányát.  
Djordje előérzetei egyre gyakoribbakká és egyre rémisztőbbekké válnak. 1943 júliusában, miután a szövetségesek megszállták Szicíliát, Djordjét a biztonságosabbnak tűnő Budapestre küldik, az apai nagyanyjához. Itt felkutatja egy gimnáziumi barátját, akinek a családja ideköltözött Zomborból, és hamis árja papírokkal élt, majd készül meglátogatni egy nagynénjét, aki egy ultraortodox zsidó embernek lett a felesége, és akivel Djordje apja titokban tartotta a kapcsolatot. Itt hirtelen megszakad a kézirat néhány családtag alakjának, jellemvonásainak felvázolásával. 

Hogy mi történt ezek után Djordje Lebovic-tyal, azt tudni véljük a látomásaiból és a későbbi írásaiból, a darabjaiból is. Auschwitzba deportálták a magyar nyilaskeresztes fasiszták, mint a többi 350. 000 zsidót Magyarországról és a magyarok által elfoglalt területekről 1944 márciusa és októbere között.  Auschwitzban gyorsan kimenekült a gyermekbarakkból az iparosbarakkba, idősebbnek és órástanoncnak adva ki magát. Életben maradt a gázkamrák és a krematóriumok közelében, kénytelen volt résztvenni a Soa nyomok sietős eltüntetésében, erőltetett menetekben hajtották el a közeledő szovjet hadsereg elől, Mauthausen és más táborok felé tartva érte a háború vége Ausztriában. A túlélők világa, akik árnyakként lebegtek élet és halál, terror és szabadság között, az ő lassú fizikai felépülésük és elhúzódó traumatizáltságuk képezte egy évtizeddel később Lebovic irodalmi munkásságának kiindulópontját. Aztán, élete legvégén, egy rövid izraeli utazás után, a sötét Milosevic-évek és Szerbia NATO-bombázása idején, Lebovic visszatért a Kék füzetben évtizedeken át vezetett feljegyzéseihez, és elkezdte papírra vetni a Semper idem-et. 
 Idős emberként visszaemlékezve a gyerekkorara a memoárjában, Lebovic eltöprengett korai misztikus adottságain, amelyen felülkerekedett a racionalizmus és a kemény túlélő képességek, amelyeket ki kellett fejlesztenie ahhoz, hogy bírja a lágert, a szekuláris, majdhogynem szkeptikus és kritikus világnézet, amelyet a kommunista Jugoszláviában alakított ki magának. Sosem volt cinikus, továbbra is küzdött az igazság tünékenységével, a sorsszerűség és a véletlen, a szabadság, a predetermináltság kérdéseivel, és azzal, hogy mennyire képes az egyén megragadni saját körülményeit, ellenőrzése alá vonni őket, vagy legalább felelősséget vállalni értük.
Amit el akart mondani gonoszságról, gyűlöletről, árulásról és merő ostobaságról, azt meríthette a gyerekkorából, de a visszaemlékezés aktusát bizonyára felerősítette a
gonoszság, gyűlölet, árulás és merő ostobaság újabb hullámának kirobbanása a jugoszláv felbomlás háborúiban, a 90-es években. Az ismétlődésnek ez a szimptómája, amire közvetlenül sehol sem utal a könyvben, magyarázhatja a címet: Semper idem (Mindig ugyanaz). A cím a zombori katolikus templom felirata. Különös, hogy az én zsidó nagyanyám mindig a budapesti Szent István bazilika feliratát idézgette, ami nagyon tetszett neki kislánykorában: Ego sum via, veritas et vita. (Vagyok az út, az igazság és az élet.)
 Ismertem Djordje Lebovicot kamasz koromban, néztem a darabjait a 60-as években az Újvidéki Szerb Nemzeti Színházban, ez volt a kedvenc időtöltésem, láttam őt a próbák szünetében, a színház klubjában vagy a Sterijino Pozorje éves színházi fesztiválon, amelynek a díját többször is elnyerte. Tudtam, hogy megjárta Auschwitzot, de ez nem volt olyan rendkívüli dolog, mert volt jónéhány lágertúlélő a szüleim baráti körében. Később, amikor Belgrádban éltem, és Lebovic a Belgrádi Drámai Színházban dolgozott, gyakran láttam őt a premiereken. Mindig üdvözöltük egymást, de nem emlékszem egyetlen alkalomra sem, hogy beszélgetésbe elegyedtünk volna a 70-es, 80-as évek során. Utólag úgy látom, miután nagy izgalommal és a rokonság erős érzésével elolvastam emlékiratainak könyvét, hogy a lágertapasztalatok még inkább kihozták Lebovicból azt, ami zágrábi és zombori gyerekkorában is megvolt benne: az éles szemű elemzőt, az elkülönült, magányos megfigyelőt, aki felfedezéseit, bizonytalanságait és kétségeit megtartja magának. És a Kék füzetének, amiből a Semper idem keletkezett élete végen. Miután Jugoszlávia újból összeomlott a nacionalista őrjöngés és erőszak közepette, és egy rövid izraeli kitérő után, Djordje Lebovicnak gyerekkorára emlékezve sikerült igazán hazatalálnia. 
 

     KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA
 

BIBLIOGRÁFIA

KLAIC, Dragan
"Szarajevó emlékhely"
Magyar Lettre Internationale, 61
 


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret