stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



 
Christina Viragh
Káoszelmélet
Kétnapos darab 

Szereplők: 
Jolán, írónő
Klára, a húga
Helen Zünd, pszichoterapeuta
Annalies Amrein, háziasszony, kezdő író 
Giorgio
Helyszín:  kisebb város, lehet, hogy Luzern
Időpont: napjainkban
Kérem a rendezőt, videót ne használjon
 

Első nap - Klára
Jolán pedánsan elrendezett íróasztalánál /számítógép nincs rajta/. Felsőtestével többé-kevésbé az íróasztalra dől, s egy golyóstollal kopogtatja a fogait. Az íróasztalon megszólal egy mobil. Felemeli, elhajítja. Aztán utána megy, fölveszi, nyomogatja a gombokat: nem működik. Bedobja a szemétkosárba. Csönget a vezetékes telefon. Felveszi.
Jolán: Halló?...Áh, Helén, te vagy az.... Aha, rendben.... Nem, még mindig nem tudom. De azért gyere csak fel. Aztán majd meglátjuk.
Fény ki. Újra fény, Klára a színpad szélén, a közönséghez.
Klára: A nővérem, Jolán, egy szemét alak. Kérem, egyetlen szavát se higgyék el neki.  Hazudik.  Mindig is hazudott. Mindig is. Kicsit töpreng. Mindig hazudik. Vagy mondtam már? Na mindegy. Nem veszi föl. Hívja az ember, ő meg nem veszi föl. Előbb hívtam, és nem vette föl. Az első csengetésnél kikapcsolta a mobilját. Megint eltöpreng, majd szinte sírva: „Istenem, könnye ha hull, miféle gondtól? Hallgatag álmodozik – Vajh kire gondol?” Vagy fordítva. Kleist. Tovább is van, csak nem tudom, hogyan. Valami a „nővérekkel”. Ez a ravasz kígyó. Ha szerelmes az ember, versek jutnak az eszébe. „Könnye ha hull” meg ilyesmi. De ezt is elvenné és beleírná az ostoba darabjába. Az író szégyentelenségével. Ezt ő maga mondta. Az író szégyentelenségével. És persze röhög is közben. Hahaha. És hogy milyen vicces, hogy most a Giorgiót is le akarja nyúlni. Már az is benne van a darabjában. Nyilván az ágyában is. A kanapéján már biztos. Ő maga olvasta fel nekem – az író szégyentelenségével.
 

Fény ki, majd újra fény, Giorgióra vetül, aki egy borvörös kanapén fekszik a közönségnek háttal.
 

Giorgio: siránkozva: Ekkora borzalmatos szart. Lekonyul a világ, lekonyul a fasz is – holott előbb még felmenőben volt. Felment a nap is, mégis seggsötét van kinn, mindjárt hull a mérgezett eső is, elveri a vetést...

Fény ki. Fény újra Klárán.

Klára:....mert én kellek neki. Én. Nem ő. Az a hazug kígyó. Giorgio soha nem feküdne a kanapéjára.  De nincs is neki kanapéja. Se kanapé, se Giorgio. Kérem, egy szavát se higgyék. Csak annyit akartam mondani neki, hogy hét körül jövök, de nem veszi fel. Aztán majd azt hazudja, hogy nem működik a mobilja. Vagy nem hallotta. Vagy mind a kettő. És ha a vonalason hívja az ember, foglalt, mert melléteszi a kagylót.  Ismerjük. De ő is ismerhetne minket. Akkor majd bejelentkezés nélkül megyünk. Elindul, menet közben: Rátörni, letámadni, van-e viszonya Giorgioval, mire levegőért kapkod, és nem jut eszébe a szokásos hazug duma. De nem ám.

Fény ki. Újra fény: Jolán, mint előbb, az íróasztalnál, de nem kopogtatja a fogait. Csöngetnek, kimegy, Helen Zünd jön be:
Szia...Szia... Puszilkodás
Helen dizájnolt hátizsákjából mérőszalagot vesz elő :Na szóval. Méricskélni kezdi a teret, ahol előbb a dívány állt. Hetvenszer egynyolcvan. Jolán, ez röhögve elfér. 
Jolán: aha.
Helen: A helyedben én most döntenék.
Jolán: Kérsz egy medvekörömteát?
Helen: Szerintem ez egy csöppet se vicces, Jolán. Sokkal jobb lenne neked, ha döntenél. Ahelyett, hogy kitérsz a hülye szójátékaiddal.
Jolán: Jaj, Helén. Szóval nem kell tea? Van itthon édeskömény, roibos, asszonytea....
Helen: Majd utána. Eddig négyszer halasztottad el a döntést. A pácienseimnek is négyszer hagyok időt a döntésre. Ötödjére már tudniuk kell. Jó, tudom, te nem vagy a páciensem. Bár neked aztán tényleg nem ártana egy terápia. De hát ezt se először mondom. 
Jolán: Aha.
Helen: Tényleg nem akarlak rákényszeríteni, hogy megvedd a kanapémat. Bár meg kell mondjam őszintén, nekem  jó lenne, ha megvennéd. Nem passzol a terápiás szobámba. Majdnem az összes páciensemnek ez a véleménye. Rossz vétel volt, elismerem.
Jolán: Ha részemről is rossz vétel lesz, cseszhetem.
Helen: Jolán, nem hinném, hogy ez részedről rossz vétel lenne. Éppen hogy esélyt nyújtana, hogy legyőzd egy szorongásos élményedet.
Jolán: De le akarom győzni?
Helen: Igen, Jolán, le akarod. Te magad utaltál rá. Azt mondtad, ez a pesti nagynénik kanapéja. 
Jolán: Nem mondtam ilyet. 
Helen: De Jolán, ezt mondtad. Azt mondtad, a rémségek kanapéja. 
Jolán: Én?
Helen: Igen, te.
Jolán: De csak másodjára. Nem legelőször.
Helen: Hogy érted ezt, hogy másodjára meg legelőször?
Jolán: Úgy értem, hogy amikor először láttam, azt mondtam, ez a nagynénikanapé. És csak másodjára, hogy a nagynénikanapé a rémségek kanapéja. Mert először nem figyeltél. Épp az új piros függönyöket aggattad.
Helen: Ha nem figyeltem, elnézésedet kérem, Jolán. Mindenesetre te hívtad fel a kanapéra a figyelmemet, mert le akarod győzni a szorongásélményedet. Egyébként ezt nem tetted volna. Amúgy korántsem minden traumatikus élménynél hangsúlyozom ennyire a vonatkozási tárgyat. De a te esetedben érzem, hogy fontos, hogy a tárgy a birtokodban legyen, s saját lelki berendezésed részévé tegyed. 
Jolán: Ez esetleg igaz lehet.
Helen: Így módod nyílik rá, hogy elengedd azt az élményt.
Jolán: Birtoklás útján elengedni?
Helen: Igen, birtoklás útján elengedni. A te esetedben ez tényleg így van. Mint emigránséban. Mert amikor eljöttél Magyarországról, mindent ott kellett hagynod, így annál többet hoztál magaddal. 
Jolán: Aha. És mert most az enyém lesz, ezzel bizonyos fokig visszaküldöm Magyarországra.
Helen: Igen. 
Jolán: Frankó. Szóval ott fekszem majd a kanapén, miközben a teljes lelki katymaszt visszaszállítmányozom az őshazába. 
Helen: Nem lenne szabad lebecsülnöd ezt a dolgot, Jolán. Egy emigránsnak különös gyöngédséggel kell az emlékeivel bánni. Kisgyerekként kiszakítottak egy összefüggésrendszerből....
Jolán: Egyáltalán nem voltam olyan kicsi. Kilenc éves voltam. És a kiszakítás se stimmel. Én akartam eljönni. Mert a nagynénéim... na jó, hagyjuk ezt. Szóval kanapétulajdonlással elengedés. Elfogadom.
Helen: Jól van.
Jolán: És mikor szállítod le az elengedős kanapét?
Helen: Jolán, elengedni valamit a legeslegnehezebb, amit csak tehetünk.
Jolán: Egyáltalán nem mondtam, hogy.....
Helen: Elengedni....könnyekben tör ki.
Jolán: Mi van Helen? Mi van veled?
Helen sír. Leül a földre, a kanapé helyére.
Jolán: Helen, mi van?
Helen sírva: Elengedésről prédikálok, miközben.... Sír.
Jolán leül Helen mellé a földre: Helen, mi van? Csak nem a Hans?
Helen bólint.
Jolán: Szóval a Hans. Rögtön föltűnt nekem, hogy három nappal a válás után veszel egy kanapét. Nagyot, vöröset. Hogy legyen. Egy hogy-legyen-nekem-kanapét.
Helen sír.
Jolán: A Hans igazán nem érdemel könnyeket. Ezt én mondom neked. Bár nyilván nem sokat segít. Mégis mondom. Egyetlen könnycseppet sem.
Helen sírva: Ilyet nem mondhatsz, Jolán. Egy kapcsolat....sír.
Jolán: Szóval? Mi? Mi van azzal a kapcsolattal?
Helen: Egy kapcsolat.... sír.
Jolán: Na persze. De ha valaki képtelen a kapcsolatra? Te magad mondtad.
Helen a fejét rázza.
Jolán: De igen, Helen. Te magad mondtad, hogy a Hansnak csak a pácienseivel van kapcsolata, mert azokra zavartalanul kivetítheti a nem létező emberismeretét és kapcsolatra való képtelenségét. 
Helen: Ez így van. Hiba volt hozzámenni. 
Jolán: Jól van, Helen.
Helen sír.
Jolán feláll: Na szóval, akkor most csinálok egy medveszarteát vagy mit, utána pedig megbeszéljük a kanapészállítást, hogy ezáltal te is megszabadulj ettől a szemét alaktól.
Helen: Nem szemét alak. Őrületes problémái vannak...
Jolán: Most mondd meg, miért véded, Helen? 
Helen: Nem azért, mert még mindig szeretem. Tényleg nem. De neked fogalmad sincs, miféle problémái vannak. El kell meséljek neked valamit. Senkinek nem mondtam el eddig. Jolán újra mellékuporodik. De neked elmesélhetem. El se hiszed, micsoda problémái vannak. Én is alig hittem. Fiatal srácként....
Csöngetnek. Jolán az ajtóhoz megy: Klára az. Jolán szótlanul beereszti. Helen közben újra sír.
Klára: Szia Helen, mi bajod?
Jolán: A válása.
Klára: Miféle válása?
Jolán: Ezt magad se gondolod komolyan, hogy elfelejtetted, hogy Helen elvált.
Klára: De honnan tudnám?
Jolán: Onnan, hogy elmondtam neked.
Klára: Nem emlékszem rá.
Jolán: Alzheimer.
Helen: Jolán, kérlek, ne beszélj így.
Klára: De, ő így beszél. A válást viszont nem mondtad el.
Jolán: Nem hitted el. Azt mondtad, csak azért mondom, mert féltékeny vagyok. Helen fölnéz
Na, bekattant már?
Helen: Aha, asszem, bekattant. 
Jolán: Klárára értettem.
Helen: De nekem kattant be, Jolán.  Volt valami köztetek Hans-szal, ugye? Körülbelül egy éve. Így van?
Jolán: Így, Helen.
Klára : Így, Helen. Más ezzel kapcsolatban nem jut eszedbe?
Jolán: Na, a féltékenységi drámák tényleg nem érdekelnek.
Helen sírva: Engem sem. 
Klára Jolánhoz: Szerintem meglehetősen ócska ügy, hogy te......
Helen: Klára, hagyd abba.
Klára Helenhez: Szerintem meglehetősen ócska ügy, hogy ő.....
Helen: Nem akarom hallani, Klára.
Klára: Miért nem?
Jolán: Hagyd békén.
Klára: Te hagyjál engem békén. Ebben a ti elfojtósditokban nem veszek részt.
Helen: Ez nem elfojtósdi, Klára. Hansnak az utóbbi két évben tizenegy nőügye volt.
Jolán meglepetten: Tényleg?
Klára tényszerűen: Hi-hi.
Helen: De hiszen Jolán tudja ezt, Klára.
Jolán: Nem, tényleg nem tudtam.
Helen: Akkor miért mondtad, hogy szemét alak?
Jolán: Csak. Mert téged otthagyott.
Klára: Tényleg otthagyott?
Jolán: Szűzanyám.
Helen ugyanakkor: Igen.
Klára: Hogyan?
Helen: Szó szerint. Kipattant az ágyból.
Klára: Mi? Tényleg?
Helen: Igen. Éjjel félkettőkor. Tizenegyes számú Mucus felhívja telefonon, belezokog, hogy végez magával, vagy valamit hasonló nagyságrendben, s mivel Doktor Hans Zünd minden érzelmi zsarolásnak azonnal bedől, kimászik az ágyból, felhúzza a nadrágját meg a pulóverét – rá a pizsamára, arra se volt ideje, hogy a pizsamáját lehúzza – és közös autónkkal, lógó nyelvvel odahajt. sírva fakad.
Klára: Őrült történet. Jolánnak: Ilyesmi nem jutna eszedbe, mi? Ezt aztán feltétlenül bele kell írd a darabodba.
Jolán dühösen: Klára, ha van valami, amit utálok, akkor az a tanács, vagy éppenséggel előírás, hogy mit írjak. Mindig ezek a kispolgári elképzelések az úgynevezett érdekesről.
Klára: Szerintem érdekes. És cseppet se kispolgári.
Jolán: Maximum a pizsama érdekes benne. Vagy legalábbis pittoreszk.  A többi tömény unalom.
Helen: Ezt viszont nem helyeslem, Jolán, hogy ennyire lebecsülöd a történetemet. Ez fáj.
Jolán: Nekem meg az fáj, ha valaki kispolgári ötletekkel bombáz. Nem szeretném a válásod történetét a darabomban. A Hansot meg aztán végképpen nem. Mennél kevesebbet beszélünk róla, annál jobb. Egyáltalán: mennél kevesebbet beszélünk, annál jobb. És ha az ember nem szeret beszélgetni, nincs szüksége beszélgetőtársra. Sajnálom. Tudom, hogy olyasmiket mondok most, amiket nem kéne. De elegem van belőletek. Tűnjetek el jobbra a színről. Tényleg. Pillanatnyilag ennyi.  Helen feláll. Jolán az ajtó felé tereli őket. Menjetek. Tűnjetek el. Viszlát. Arrivederci.

       HAJÓS GABRIELLA FORDÍTÁSA


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret