stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



 
Adam Kuper
Malinowski, avagy egy antropológus Odüsszeiája
(Michael Young könyvéről)
 

Michael Young Malinowski-életrajza  36 éves koráig kíséri figyelemmel Bronislaw Malinowski(1884-1920) útját, amikor a kiváló lengyel antropológus befejezte terepmunkáját a Trobriand-szigeteken, megnősült, és elkezdte a karrierjét építeni visszatérve Európába. Young maga is melanéziai etnográfus, és a könyv akkor indul el igazán, amikor Malinowski megérkezik Ausztráliába az első világháború előestéjén, és megkezdi expedícióit a pápuákhoz, kijelölve ezzel a modern antropológia kezdeteit.
 Malinowski forradalmasította a terepkutatás módszereit. Amikor egyszer megkérdezték J. G. Frazertől, találkozott-e már vademberekkel, rémülten válaszolta: „Isten őrizz!” Neki az volt a módszere, hogy könyvhosszúságú kérdőíveket küldött szét „a terepen lévő” embereknek, rendszerint hittérítőknek és gyarmati tisztviselőknek. Ők aztán odarendelték a bennszülött adatközlőket a verandájukra, és végigmentek velük a kérdéseken a tabunak számító ételekről, szellemekről és boszorkányokról, temetkezési szokásokról, vagy a fogantatásra vonatkozó vélekedésekről, ahogy elvárták tőlük.  Frazertől eltérően, aki klasszika-filológiát tanult, Malinowski képzett természettudós volt, akárcsak az óceániai népekkel foglalkozó angol kutatók fiatalabb nemzedéke: A. C. Haddon, W. H. R. Rivers és „Sligs” Seligman. Ők maguk mentek ki a terepre, bár ritkán töltöttek néhány napnál vagy hétnél hosszabb időt egy helyen, és értesüléseik nagyrészét tekintve továbbra is a bennszülött adatközlőkre hagyatkoztak, akiket tolmácsok segítségével kérdeztek ki. 
 Malinowski nem hitt az ilyesmiben. Ha valami adatközlő elmondja a szabályokat, attól még nem tudjuk, hogyan is folyik a játékot.  A kuruzslók között éppúgy előfordul nézeteltérés, mint az orvosok között. És az emberek hajlamosak arra, hogy másképp beszéljenek, mint ahogy viselkednek: ’Ha egy bennszülöttnek módjában áll, hogy elmulassza kötelezettségét presztízsveszteség vagy a várható előnyök elvesztése nélkül, meg is teszi, akárcsak egy civilizált üzletember”. Hogy megértse, mi is történik valójában, az etnográfusnak „ott kell hagynia kényelmes helyét a verandán”.  Ott kell sátrat vernie a faluban, gondozni egy kis kertet, ajándékokat cserélni, hallgatni a beszélgetéseket, évődni, veszekedni, és egyáltalán ott lenni/lebzselni. A bizalmas személyes történetek, a szomszédok közti viszályok, egy férfiember vívódása az érzelmi kötődése és az előírt kötelezettségei között, mindez csak egy olyan megfigyelő előtt tárulhatott fel, aki résztvett a falu mindennapi életében. Egy menyasszonyához, Elsie Massonhoz írott levelében Malinowski leírta, milyen szívesen ment halászni „az igazi természeti emberekkel/népekkel”, és hozzáfűzte: „Egy másik kardinális hiba/tévedés korábbi munkámban éppen az volt, hogy túl sokat beszélgettem ahhoz képest, amennyit láttam. Ezzel az egyetlen expedícióval jobb képet tudtam alkotni magamnak a kiriwiani halászatról, mind mindazzal a sok beszéddel, amit hallottam róla korábban. Ez sokkal izgalmasabb, bár nem feltétlenül könnyebb munkamódszer. De ez az igazi módszer.”

Lévi-Strauss úgy írta le ezt az alámerülést a terepre, mint a gyökerektől való elszakadás technikáját. Az etnográfus áttelepült személy, egy hivatásos emigráns – Malinowski kimondottan erre a szerepre született.  Azt írja valahol, hogy a családja „az elvagyontalanodott, elszegényedett lengyel kisnemességhez tartozott, amelyik beleolvadt az intelligenciába.” Krakkóban nőtt fel, az Osztrák-Magyar Monarchia egy kozmopolita területének fővárosában, a város Jagelló egyetemén tanult, ahol az adja a filológia professzora volt. Doktori disszertációjával császári díjat nyert, és apjához hasonlóan a lipcsei egyetemen tanult tovább. De a művelt lengyelek a legjobb esetben ambivalens érzéseket tápláltak Bécs és a német kultúra iránt. Az eltűnőben lévő Lengyelországhoz kötődtek inkább, és úgy képzelték, hogy annak autentikus szelleme még fellelhető az elszigetelt kis falvakban. 
A krakkói intelligencia hosszú nyarakat töltött a zakopanei hegyi üdülőhelyen, ahol csodálták és utánozni próbálták a helyi kézművességet; Malinowski apja népmeséket gyűjtött; egyes írók és művészek parasztlányokat vettek feleségül. Beteges gyerekként Malinowskit falura küldték egy híresen egészséges levegőjű, de eldugott helyre a Kárpátokban. „Nyolc éves koromra két teljesen eltérő kulturális világban éltem, két nyelvet beszéltem, kétféle ételhez voltam szokva, kétféle szokásrendszerhez az asztalnál, kétféle tartózkodást és gyengédséget ismertem, kétféle szórakozási módot. A vallásos nézetek, hiedelmek és a vallásgyakorlás két különböző készletét sajátítottam el, a moralitás és a nemi erkölcs két különböző fajtájával találtam magam szembe.”
 Malinowski és legjobb barátja, a festő és író Stanislaw Witkiewicz az Ifjú Lengyelország köréhez tartozott egyetemista korában, de egyikükből sem lett hithű lengyel nacionalista. Malinowski lemondott egy tanszékről a Jagello egyetemen, hogy elfoglalhasson egy állandó állást a London School of Economicson 1923-ban, és „a brit kultúra misztikus kultuszának” vált a hívévé. Azzal kérkedett, hogy ő lesz az antropológia Conradja,  Rivers pedig, a Csendes-óceáni térség régi típusú etnográfiái iskolájának képviselője, Haggard lovag.
 Malinowski többször járt outsiderként Ausztráliában és Új Guineában. 1914-ben azért utazott Ausztráliába, hogy részt vegyen a Brit Egyesület a Tudományos Haladásért nagy összbirodalmi találkozóján. Ott érte a világháború kitörése, és hirtelen ellenséges külföldinek minősült. Az ausztrál hatóságok megengedték neki, hogy elvégezze az ő gyarmatukon, Pápua Új Guineában tervezett kutatását, sőt még hozzá is járultak ennek a finanszírozásához, s bár Malinowski mindig „önkéntes fogságról” beszélt, azért állandó felügyelet alatt volt tartva. A pápuák gyarmati felügyelője úgy találta, hogy „valami nem volt vele rendben”. A helyi pletykák szerint kém volt, csábító és pederaszta.  Későbbi apósa, egy kiváló ausztrál professzor nagy ellenzője volt az ún. „vegyes házasságoknak”.
 Malinowski sosem próbált bennszülötté válni. Londonban szerette a közép-európai intellektuelt játszani. Melburne-ben emigráns társai közül kerültek ki a legjobb barátai. A Trobriand-szigeteken több időt töltött fehér kereskedők körében, mint ahogy ezt később elismerte. Amikor már „torkig volt a fekákkal”, egyszer hetekre elmenekült Billy Hancock igazgyöngy-kereskedő lármás birtokára. Hancock felesége egy másik kereskedő, Mick George és trobriandi feleségének volt a lánya. Malinowski legközelebbi barátja Raphael Brudo volt és a felesége: franciául beszélő levantei zsidók, akiknek a házában francia kosztot fogyaszthatott, Racine, Hugo és Chateaubriand műveiből hallgathatott felolvasásokat, és a La Vie Parisienne  című folyóirat régi példányai fölött ábrándozhatott. Rengeteg regényt olvasott, Elsienek elküldte Zola A föld című könyvének egy példányát, amit kint olvasott a terepen, azzal, hogy „van valami a beállítottságában, ami rokon az én kiriwiniai erőfeszítéseimmel”. Young becslése szerint Malinowski „sátra a Kiriwinában töltött időnek legalább a 
felében össze volt csukva”. (Kiriwina a legnagyobb és a legjelentősebb sziget a Trobriand-szigetek közül, ahol Malinowski 13 hónapig állomásozott.) Még amikor egy kula kereskedelmi expedíció kellős közepén volt, azt is megszakította, hogy egy finn kereskedővel töltsön egy délutánt, aki Harry Laudert és bécsi keringőket játszott hordozható gramofonján.
 Malinowski hajlamos volt hirtelen hangulatváltásokra, bűntudata volt, amiért olyan sokáig távol volt, amíg az anyja és a barátai ott szenvedtek Lengyelországban. De tudományos szempontból fontos megőrizni a kívülálló nézőpontját. A modern etnográfia a terep és a különböző explicit és implicit összehasonlítási alapok közötti ide-oda közlekedés eredménye. A megfigyelő maga kulcsszereplő, döntő vonatkoztatási pont, Malinowski meg volt győződve arról, hogy az etnográfusnak önmagát éppolyan gondosan ki kell kérdeznie, mint vizsgálatának tárgyait. Naplót vezetett időről időre éveken át attól kezdve, hogy először olvasta Nietzschét kamasz korában. Most pedig a kutatás eszközévé vált, ebben figyelemmel kísérte szellemi és fizikai állapotának alakulását, és igyekezett keményebb munkára sarkallni önmagát. „A legfontosabb – írja az egyik bejegyzésben –, hogy reflektáljak mindkét területre: az etnológiai munkámra és a naplómra. Annyira kiegészítői egymásnak, amennyire csak lehetséges.”
 Malinowski terepnapló feljegyzései nagyrészt angolul íródtak, bár egyre hosszabb szakaszokat jegyzett le kiriwini nyelven, ahogy javult a nyelvismerete; de a privát naplóját lengyelül vezette. Akárcsak Elsi Massonhoz írott leveleit, ezt is a trobriandiakkal szembeni bosszúság olykor kimondott dühkitörések tarkítják: 
„Volt egy kis összetűzésem néhány fekával – körülvették a sátramat: kérlelni őket, hogy menjenek innen, hiábavaló, dühösen rájuk kiabálni vagy megütni őket, veszélyes, mert visszakiabálnak vagy éppen visszaütnek, & mivel nekem több a vesztenivalóm a presztízsveszteséggel, mint nekik, én vagyok a gyengébb ebben a küzdelemben. Nem, Elsie, nem látok kiutat ebből a problémából – vagy rabszolgaság nekik, vagy rabszolgaság nekünk, & ha már választhatok a kettő közül, legyen inkább nekik.”
 Malinowski épp ilyen bántóan tudott nyilatkozni mindenki másról is. A gyarmati tisztviselőről azt írta: „hitvány barom”, egy hittérítőről, hogy „kisstílű szatócs”. Baldwin Spencer vezető ausztrál antropológusról, hogy „gátlástalan” és „mocskos ellenfél”. A többi professzort és hivatalnokot, akivel dolga akadt Ausztráliában
Mind elviselhetetlennek találta. „Egyre hevesebb gyűlölet alakul ki bennem az olyasfajta középosztályos önelégültség iránt, amit Stirling, Orme, Spencer, Hunt képvisel – a szilárd tények, a szilárd értékek és a szilárd rágalmak kultuszával.” Önmagát sem kímélte. „Tudom, hogy nem vagyok valami mély jellem – írta Elsienek. – Kisszerű ambíciók & hiúságok & intrikára való hajlam & rosszindulat inkább dominálnak nálam, mint a valódi, igaz érzések.” Witkiewicz cinizmussal vádolta – „bárminemű nemes indíttatásban való hit teljes hiánya” jellemezte szerinte „és az a meggyőződés, hogy az emberi indítékok alapjában mindig kicsinyesek és aljasok”. Malinowski nem ellenkezett, számára nem volt kétséges, hogy a trobriandiak ugyanolyanok, mint bárki más.  Az önreflexió és a megfigyelés egymásból táplálkozott, és nemcsak ellenszenvet és önutálatot hozott, de új felismeréseket is.  „Mi a vizsgálódásaim legmélyebb lényege? Feltárni, hogy mik a [bennszülött] legfőbb szenvedélyei, viselkedésének motívumai, mik a céljai? …A lényegi, legmélyebb gondolkodásmódja. Ezen a ponton saját problémánkkal kerülünk szembe: Bennünk mi a lényegi?”
 Hát, a szex bizonyára lényeges volt, és ott voltak még a hozzá kapcsolódó tabuk, bár ezek változóak lehettek, és a szabályok áthágásának szabálya, amelyben még inkább osztoztak. Krakkóban a bohém Witkiewicz több barátnőjét, köztük férjes asszonyokat is, megosztotta Malinowskival, és feltehetőleg volt egy rövid homoerotikus kapcsolat is kettejük között. A trobriandiak hasonló nagyvonalúságot tanúsítottak az ilyesmiben. „Kiriwinában a hajadon lányok hat éves koruktól kezdve általában minden szabadosságot megengedhetnek maguknak gyakorlatilag minden éjjel”, írta Malinowski egy korai dolgozatában (de Seligman nem engedte publikálni ezt a bekezdést). „Lényegtelen, hogy ez így van-e vagy sem, csak az a fontos, hogy Kiriwinában a bennszülöttek számára a nemi érintkezés majdnem ugyanolyan köznapi dolog, mint az evés, vás vagy alvás.” Voltak persze korlátozások. Förtelmes bűnnek számított például egy klánbeli nővérrel hálni, de Malinowski megállapítása szerint ez csak izgalmasabbá tette az ilyen szexet – hasonlóan ahhoz, úgy vélte, mint a házasságtörés Európában. De a transzgressziónak súlyos következményei lehetnek a Trobriand szigeteken csakúgy, mint Európában. Witkiewicz egyik szeretője öngyilkos lett, bűntudatot és szuicid hajlandóságot hagyva benne hátra. Amikor „a két barát együtt utazott Ausztráliába, Witkiewicz rengeteg szuicid jellegű feljegyzést készített Malinowskihoz címezte, és amikor kitört a háború, belépett az orosz hadseregbe, a megváltó halálban reménykedve a csatamezőn. Túlélte a háborút, de öngyilkosságot követett el 1919-ben.
 Néhány héttel Malinowski Kiriwinára érkezése után egy Kimai nevezetű fiatalember leesett egy kókuszpálmáról és szörnyethalt.  A nyelv elsajátításának még csak az elején járva Malinowski leírta a gyászszertartást („a férfiak zokogtak és könnyeztek, a nők gesztikuláltak és siránkoztak”)* , de még eltartott néhány hónapig, amíg rájött, hogy Kimai öngyilkosságot követett el. Mivel azzal vádolták, hogy egy távoli unokatestvérével folytatott szerelmi kapcsolatot, aki a „nővérének” számít, Kimai fölvette a legjobb ruháit és díszeit, felmászott egy magas pálmafára, és nyilvánosan megnevezte a megvádlóját az összegyűlt tömeg előtt, mielőtt elvégezte a halálugrást. A baj az volt, ha kiderült az ilyesmi. De az öngyilkosság sosem tett pontot az ügyre. Kiami megvádlója, egyik riválisa a lány kegyeiért, el kellett, hogy hagyja a falut Kimai rokonainak bosszújától tartva.
 Malinowski írt egyszer „az etnográfus varázserejéről, amellyel képes megidézni a bennszülöttek igazi szellemét, a törzsi élet hű képét”. Ha varázserő nem is, művészi erő minden bizonnyal kellett hozzá, mégpedig olyan, amelynek empirikus kutatáson kellett alapulnia. Egyetemi tanulmányai elején Malinowski fizikát és kémiát tanult, aztán szakosodott tudományfilozófiára. Mach pozitivizmusáról írta a szakdolgozatát, de egy valamivel engedékenyebb empirista doktrínához jutott el: „tapasztalat nélkül semmit”. „Terepmunkám alapelve: elkerülni a mesterkélt leegyszerűsítéseket. Ennek érdekében gyűjts annyi konkrét anyagot, amennyit csak lehet: jegyezz meg minden adatközlőt, dolgozz gyerekekkel, kívülállókkal és szakértőkkel. Vedd figyelembe a mellékes szempontokat és véleményeket.” Miközben azonban a Trobriand szigeteken dolgozott, időnként mégis úgy érezte, hogy „majdnem elborítják a részletek”. A tapasztalatot meg kellett formálni, az elmélet meg kell hogy előzze a leírást. „A tények minden pontos leírásához fogalmakra van szükség – írta 1911-ben – ezeket pedig csak az elmélet tudja nyújtani.” Mielőtt kiment volna a szigetekre, végzett egy rövid bevezető terepmunkát az Új Guineai szárazföldön. Amikor leírta, úgy rendezte el az anyagát, hogy megfeleljen a Királyi Antropológiai Társaság által terepmunkát végzők számára kiadott Antropológiai feljegyzések és kérdések című ellenőrző listának, a Frazer-féle kérdőívek utódának. A szokásoknak és a hiedelmeknek ez a mechanikus felsorolása segítette a kultúra-közi összehasonlításokat, de elhomályosította a különböző tevékenységek és intézmények közötti összefüggést. Az volt a nagy mutatvány, hogy összekösse azokat a különböző szálakat – mágia, gazdaság, rokonság, politika –, amelyek összefonódtak még az olyan legközönségesebb tevékenységek során is, mint a házépítés, a hajózás vagy a kertészkedés. Az atmoszférát – amit Malinowski Stimmungnak nevezett – is vissza kellett adni a valóság megragadására irányuló művészi törekvésben.

Módszere mögött alanyainak radikálisan új felfogása húzódott meg. Malinowski volt az első olyan etnográfus, aki racionális cselekvőkként ábrázolta „a vadakat”. Az ő beszámolója szerint a trobriandiak arra használtak fel mítoszokat, hogy bizonyos vagyontárgyakra jogot formáljanak, a rítusokat hatalmuk növelésére, a házasságot befolyás szerzésre. De a leírásai figyelmen kívül hagytat egy eleven aspektust: a gyarmati kontextust. Pápuaföldön gyakorlatilag Hubert Murray prokonzul uralkodott (a klasszika-filológus Gilbert Murray fivére). Lord Hailey véleménye szerint Murray rendszere végeredményben nem különbözött „egy jól szabályozott és jó szándékú rendőrállamétól”. Murray maga „blöffel való igazgatásról” beszélt, és ragaszkodott a látszat megőrzésének fontosságához. „Ha elhagyjuk a harisnyánkat, a tengerparton találjuk magunkat ágyékkötőben.” Minden tisztet, aki helyi nőkkel kezdett viszonyt, azonnal elbocsátottak. De nem kétséges, hogy Murray és kis csapata átformálta a mindennapi élet feltételeit Pápuaföldön.
 A Trobriand-szigeteket, amelynek 8500 lakosa volt, egy angol orvos, Raynor Bellamy igazgatta, aki egyszerre töltötte be a helyi megbízott almagiszter és a tisztiorvos posztját. Lecsukott a faluban mindenkit, aki nem tartotta be a törvényeit (az elítélteknek legalább a felét az ő Falutisztasági Rendszabályainak megsértői tették ki). A rabok kényszermunkáját használta arra a célra, hogy ezeket a szigeteket tegye Pápuaföld legegészségesebb és valószínűleg leghatékonyabban kormányzott vidékévé. A gazdasági fejlődést is igyekezett elősegíteni. Egyik kezdeményezése a kókuszpálmák kereskedelmi célú ültetvényeinek kialakítására irányult. 1912-ben tabuizálta a kókuszdió fogyasztását, és falvak közti versenyt szervezett kókuszpálmafák ültetésére, a győztesek dohányt kaptak jutalmul, a makacskodó falusiakat becsukatta (csak 1913-14-ben kétszázat). Az eredmény élénk új készpénz beáramlás volt. Közvetett következmény volt a törzsfőnökök tekintélyének aláásása, akik a kókusztermesztést addig monopolizálták.
 Volt még kilenc fehér kereskedő és négy hittérítő is a Trobriand-szigeteken, és pápua tanároknak ez a leszármazottja. A kereskedők legalább annyira megváltoztatták ott az életkörülményeket, mint Bellamy. Jó pénzt fizettek a helybelieknek a gyöngyhalászásért.  Disznót adtak el a falubelieknek, megtörve ezzel a törzsfőnökök egy másik monopóliumát.  (Bellamy megjegyzte, hogy egy törzsfőnök hatalma „addig terjed, ameddig képes disznót küldeni”.) A pénz behatolt a régi gazdaságba. Amikor a háború tönkretette az igazgyöngy kereskedelmet, sokkal nehezebbé vált a sertések cseréje is, ahogy Malinowski megállapította. A kereskedők finanszírozták a hagyományos ceremóniákat, hogy tekintélyre tegyenek szert, a hittérítők pedig új rítuálékat és hiteket vezettek be, és iskolákat építettek. Még krikettezni is megtanították a szigetlakókat, bár a helybeliek az éneklés, a tánc és a nemi kicsapongás színpompás ünnepévé alakították át ezt a játékot. 
 Kevés került be ebből Malinowski könyveibe és cikkeibe. A Kormányhivatalnok, a Misszionárius és a Kereskedő árnyékszerű sztereotípiákként jelennek meg tudományos szövegeiben. A naplói „jobb betekintést engednek terepmunkájának koloniális kontextusába, mint bármelyik monográfiája”, állapítja meg Young. Legutolsó trobriandi monográfiájának vallomásszerű függelékében, amely 1935-ben jelent meg, malinowski ezt írta: „Az empirikus tények az etnográfus szeme előtt a Trobriand-szigeteken manapság nem az európai befolyástól érintetlen, hanem az ennek a befolyásnak a következtében jelentős mértékben átformált bennszülöttek.” A koloniális valóság figyelmen kívül hagyása volt, ezt maga is elismerte, „talán a legkomolyabb fogyatékossága a Melanéziában végzett egész antropológiai kutatásomnak”. A London School of Economicson a 30-as években bevezette az antropológiának egy új ágát, amit úgy hívott, hogy „a változó bennszülött antropológiája”.
 Etnográfiái megőrzik erősségüket, mert a kozmopolita Malinowski úgy tekintette a trobriandiakat, mint akik lényegében leginkább olyanok, mint ő maga. És az etnográfus, mindenütt, nagyon olyan volt, mint bármely bevándorló – mint például egy fiatal lengyel intellektuel, aki a helyét keresi Londonban. Egyik levelében, amelyet Frazernek írt a szigetekről 1917-ben, Malinowski megjegyezte, hogy egy külföldinek, ha Angliába jön, meg kell értenie a nyelvet, felfogni a temperamentumot, jártassá kell válnia az aktuális eszmék, ízek és divathóbortok terén, meg kell tanulnia élvezni a helybeli sportokat és szórakozásokat: röviden el kell érnie, hogy otthon legyen mindenben, ha „el akar jutni a brit mentalitás mélyére”. „Ugyanez vonatkozik – mondta a maga tört angolságával – mutatis mutandis a bennszülött társadalomra is, amennyire én látom.”
 Ha az etnográfus helyzete Pápuaföldön és a bevándorlóé Londonban hasonló, ez azért van, mert van egy csomó közös vonás minden társadalomban. Amikor megkezdte antropológusi pályáját, mondta egyszer Malinowski, a népek közötti különbségen volt a hangsúly. „Elismertem ezek tanulmányozásának fontosságát, de a mögöttes egyformaságnak nagyobb fontosságot tulajdonítottam & ez jobban el volt hanyagolva. Még mindig azt hiszem, hogy ami fundamentális, az fontosabb, mint a furcsaságok.”

         KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA 
 

Bibliográfia

MALINOWSKI, Bronislaw
Baloma
Gondolat, 1972

Nemek és elnyomás az ősi társadalomban
L’Harmattan (megjelenés előtt)

„A nyugat-csendes-óceániai térség argonautái”
Café Babel, 2000

WITKIEWICZ, Stanislaw
Az ősz búcsúja
Jelenkor, 2003

N. KOVÁCS Tímea 
”Utazás, kultúra, szöveg: történetek és etnográfiák”
 Magyar lettre Internationale, 49


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 
 

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret