stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



 
Bódis Kriszta
Elkeltem. Pont.
 

Itt szavalt Petőfi! Én is egy forradalmi ifjú vagyok. De csak ülök a lépcsőn a dög melegben. Egy forradalmi ifjú nem ül a lépcsőn. Annak lángol a lelke, lobog és töri bilincsét.
Van kardja. Van kardja! Nekem csak hüvelyem.
Folyik rólam a víz, az az igazság. Folyik rólam az igazság. Nem beszélgetünk. Már beszélgettünk. Megnézné-e a verseimet. 
Nagyon szívesen megnézné.
Itt meg, itt túl-, itt meg itt kevés költészetileg, összességében viszont faszállító.
Hogy ki ő? Ifjú. Az egyik ifjú könyvtári raktáros kolléga. Én előfelvételis. Ő meg?
Majd felvételizik újra.

Ülök a lépcsőn és izzadok, pedig mintha nem is volnék. Senki vagyok, gondolom én. Meg hogy a láncnál élesebb a kard. És én mégis… Csak az a baj, hogy egy 19 éves lány vagyok. És baromi jó az alakom, hosszú a lábam, a csípőm, mint egy filmcsillagé, a derekam törékeny karcsú, a férfikéz átfogja simán. A mellem kemény, ruganyos, kerek, valószínűleg tökéletes. A hajam a derekamig ér, vörhenyes és göndör! Göndör, mint a pinaszőr! Magácskáért Indiában igen sokat adnának! Somolyog a nőgyógyászom. Ujjaira ölelődznek szégyentől remegő ölem fekete gyűrűi. És fekete, koromfekete, éj fekete…hm…Hiába, hogy én erről nem veszek tudomást, mert veszek. Felveszem a tudomást szebbik ruhámat, igaz bakanccsal, de mindegy mert az lesz a szexepilem, és akkor a csábító macskaszemem, meg a bőröm őrjítő illata?

Mit kezdjek a lángoló lelkemmel? A szuper intelligenciámmal? A faszállító tehetségemmel? A Műszaki könyvtár ifjú raktárosa kollegiális mozdulattal nyúl a blúzom alá.
Egyből tudja, hogy mit kezdjen a mellemmel. Megmarkolja. Markolássza.

Nem fordulok felé. Nem érzek semmit, csak hogy szar. De azt most kinek mondjam. Nem merem. 
Talpra magyar! De nem állok fel. Nekem nem megy. 
Neki meg már áll.

Nem emlékszem, hogy szól-e hozzám? Szól? Nem szól?

A hónom alól, a mellem alól csorog az izzadság, de nem húzza el a kezét. Tocsog az igazságban.

Menjünk, mondja.
Járok valakivel, én, én…mondom, mondom én neki, hogy valakijé már vagyok, mert a másik tulajdonát tiszteletben kell tartani, erre apellálok ösztönösen. Én már akkor is tudom, hogy ez szégyen. 
A Nemzeti dal meg szép.

A fiút, akivel tényleg járok, évek óta, nem szeretem. Illetve szeretem. Csak nem merem neki megmondani, hogy ne nyúljon hozzám. Nem jó megbántani azt akijé vagy.
Tiéd vagyok örökre. 
A szerelem az más. A szerelem megbízhatatlan. 

Visszamegyünk a raktárba. A raktárban hűvös van. A raktár a pincében van. A könyvtáros nők a kölcsönzőben zsizsegnek az olvasókkal. Az olvasóban az olvasók halkabban zsizsegnek a könyvtáros nőkkel. A műszaki értelmiség éppen olyan, mint a könyvtáros nők. Nem történik velük semmi. 
A raktár vezetője népművelő és éppen olyan, mint a műszaki értelmiség és a könyvtáros nők. Viszont a haja csüng. Csüng a tarisznyája a válláról. Csüng rajtam. Vigyem ezt ide és oda. Ellenőriz.
Ilyenkor sem gondol a feleségére és a gyerekeire. Legszívesebben benyúlna a blúzom alá. 
A könyvtáros nők sajnálnak. A könyvtáros nők irigyelnek.
Az a néhány férfi dolgozó meg folyton akar valamit a mi részlegünkön. Tőlem. A műszaki olvasók is akarnak valamit. Itt az idő, most vagy soha! A szerelem nem társadalomszervező erő!

Az Új RAKTÁROS előzőleg rakodó volt. Még csak most jön. Mindezek után. MEG FOG MENTENI. 17 éves és a karján – a sok szekrénytől, amit 14 éves kora óta cipel le föl – dagadnak az izmok.
A szerelem üt. A szerelem nem igazságosan üt, egyet ide, egyet oda. Viszont ha véletlenül mégis, akkor se kisebb vagy nagyobb a baj. Csak az esély nagyobb. És akkor legalább mindkettőnek fáj. Úgy fáj, hogy beleszédülsz. Ha elveszíted a fejedet az ütéstől, az elég szar, de nagyon jó. 

Sajnos egyet üt a szerelem, aztán sokáig nem. 
A strukturálatlan idő elviselhetetlen. Az Új Raktárossal elkezdjük strukturálni az időt. A szerelem neki jobban beüt. A bűnös én vagyok. Péppé veri a szerelem a fejét. Én pedig sok mindent kötelességemnek érzek, azt mondják, mint nő. Ápolok. És ebből egyenesen következik a tűrés és a teljesítés, ami házassághoz vezet.

A házasság nagyobb, mint az egyetem. Az ember óvodából az általánosba, általánosból a gimnáziumba, gimnáziumból az egyetemre megy. A fölött van a házasság. Az öcsém tíz éves. De harminc évesen is ezt fogja mondani, pedig az egyetemet kihagyja. 

A házasságnak egyébként elég sok mindenhez nincs köze. Hozzám például.

A házasság társadalomszervező erő. Tehát megbízható. A házasság megbízható, csak az ember nem. A szerelem sem. Az irodalom nem házasság. Az irodalom egy szemétség. A szerelem egy szemétség, de rövid, viszont örök. Az ember is szemétség, de hosszú, viszont véges. Az irodalom örök és mindenekfölött…Viszont.

Viszont akkor még itt a szex is. Tud valaki valamit erről? A szexről? És egyáltalán…

Az Új Raktáros beraktároz engem. Pedig én is raktáros vagyok. 
Petesejt raktáros. Ez egy rossz vicc most, mindazonáltal én az egész petesejt raktárammal az övé leszek. Szeretném azt hinni, hogy ebben nincs semmi biológia. 
A biológia az, hogy engem mindig nagyon tudnak kívánni. Engem, tőlem függetlenül. Erre lehetnék büszke is, de mivel ez biológia, minek legyek rá büszke. Mivel ez biológia, az égvilágon nem tudok vele semmit se kezdeni. A kívánás van. A kívánásnak sincs története. És nem is lesz! Ne vitatkozzunk!

A szex kötelesség. Egyszer csak semmi köze se lesz ahhoz a forradalomhoz, ami kitör benned a szerelemtől. 
Rabok legyünk, vagy szabadok?
A szexnek van köze a kívánáshoz, és engem feldob, ha összefüggésekre bukkanok, de sajnos a szex és a kívánás mégsem járnak föltétlenül együtt.

Az Új Raktáros meg én lelazulunk az Irixben meg az Ázsiában, meg az Ászokban, éjjel meg hazalopózunk a szobájába. A szülei a szomszéd szobában alszanak. Akkor még azt hiszem. De a szex és a hit összefüggéseiről majd később. Most csókolózunk. Levetkőzünk. Megsimogatom a farkát. A számba veszem. Én akarok a legjobb nő lenni.
Mindent bele adok. Nézem magamat közben, hátha az segít. Belém hatol és őrjöng rajtam, bennem. Rajtam csak a konyec filma segít, a kis vakond nem.
Te vagy az első, simogat utána. Elvetted a szüzességemet.
Én barom!
Lehet, hogy frigid vagyok? Vagy leszbikus? Ezen gondolkodom. A szexről gondolkodom. Fordul a zárban a kulcs. Most jönnek haza a szülők.  Lelazultak a Kornison a Katonában, aztán a szadesz partin. Puha szőnyegek, dzsessz, szadeszfeleségek intelligens salátája, politika. Irtózatosan nyikorog az ágyuk. Három, négy elementáris nyikkanás. Férfisóhaj. Megint gondolkodom a szexről. De nem jut eszembe semmi. Szerencsére álmomban még van orgazmusom. Vagyis van valamim. Nagyképűség volna állítani, hogy tudom, mi az. 

Az Új Raktáros reggeltől a tenyerén hordoz. Kihordoz a konyhába, ahol a mamájára azt hiszem, hogy a nővére. Rántotthúst reggelizünk. Szeretem a visszatérő motívumokat, akár csak az összefüggéseket és a rántotthúst. 
A mamája átadja nekem a fiát. Mostantól nekem kell rá vigyázni, táplálni, kielégíteni a szükségleteit. Mert különben rossz neki, és ha neki rossz, az nekem nagyon fáj.
A fia a tenyerén hordoz, én meg viszem őt a vállamon. Sajnos látszik, hogy én egy komoly lány vagyok, szuper intelligens stb., lehet rám számítani. Sajnos azt hiszem, hogy én egy komoly lány vagyok, szuper intelligens, faszállító verseket írok, pszt. Lehet rám számítani, és akkor ennek rögtön az a következménye, hogy a szex totálisan másodlagos kérdés kell, hogy legyen nekem, vagyis sok más kérdéssel együtt legyen nekem ez is végérvényesen megválaszolva. 

Ez nem azt jelenti, hogy nem dugunk. 
Ez például azt jelenti, hogy minden este várok rá. Várok. Amikor jön, egyből szerelmeskedünk. Na például itt ez a szó is…

A várakozás felemészti a vágyat. Felemészt. Szar vagy. Egy okádék. Egy feleség leszel egyből, aki nem vagy. Nem akarok feleség lenni. Elveszel feleségül?
Így történik. Már annyira rossz, hogy meg kell történnie. Akkor legalább lássam. Színről színre. 

Az esküvő után azonnal megfájdul a fejem. Én akarok a legjobb nő lenni.

És akkor elkezdődik az, hogy zavarni kezdenek a többi nők.
Miért?
És azt kiabálod nekik magadba: ezt tőlem el nem veszitek!
Mit is?

Egyáltalán nem jó buliba menni.
Milyen a buli?
Gyenge.
Csajok?
Semmi. Illetve most jött egy. Hú, ez baromi jó nő!
De ő a feleségem.
Akkor, bocs.

Én hűséges vagyok. Na, ez például a negyvenedik szó itt, amit vagy nem értek vagy nem jelent semmit.  

Senki vagyok, de valaki senkije. Körbepisált termőföld. 
A csípőm, mint egy filmcsillagé, a derekam törékeny karcsú, a férfikéz átfogja simán. A mellem kemény, ruganyos, kerek, valószínűleg tökéletes. A hajam a derekamig ér, vörhenyes és göndör! Göndör, mint a pinaszőr! Magácskáért Indiában igen sokat adnának!
Itt is, csak itt már nem annyira szokás.
Elkeltem.
Milyen érdekes szó! Kevésbé, sőt esetleg egyáltalán nem lesz ideges senki tőle, nem úgy, mint mondjuk attól, hogy…
Feminista.

Biztos nem vagyok érzéketlen, mert nagyon fáj. Az aktus nem, bár ritkán izgulok fel, inkább leszopom vagy kiverem neki. Milyen durva kifejezések, pedig én finoman csinálom. 
Különben szeretem, mint embert. Amikor nem fürdik, vagy részegen jön haza, vagy nem veszi fel a telefont, akkor gyűlölöm. Mint férfit. Mivel nem beszélgetünk, és nem szeretjük, amit a másik csinál, és nem is érdekel minket, hogy mit csinál a másik, akkor is gyűlölöm. Mint embert, aki nem mellesleg férfi, mert abból következik egy s más az emberre nézve. 

Melletlen férfi mellettem férfi. Csak hát ennek nincs semmi értelme, viszont jó hangzik,
amikor három hónappal az esküvőnk után bejelenti, hogy beleszeretett valakibe, de engem sem tud elhagyni. 

Akkor is szeretem. Egyből le is fekszem vele. Aztán még egyszer. Aztán még egyszer.
Tudom, hogyan szereti. De neki rohannia kell. 
Mikor jössz?
Nem tudja.
Vele találkozol?
Elege van abból, hogy folyton faggatom, hogy nem élheti a saját életét.
De még aznap éjjel beállít. Szeretkezünk. Érzem a farkán a másik nő pinaszagát. Pinaszag. Olyan a szaga, mint a barackos, jeges teáé. 
Miért nem vetted fel a telefont? Suttogom, lihegem és barackos tea a jeges félelem bennem.
Elege van abból, hogy folyton faggatom! Hát nem szép így, ahogy most van? Nem kell beszélni, csak élni kell! Látja, hogy szenvedek, de ő is. Látja és nem akarja látni, mert miatta, és az neki nagyon fáj!
Szeretsz?
Szeretlek.
Miért nem vetted föl a telefont?
Nem fogja lelökni magáról a csajt, nem fogja kivenni a nyelvét a szájából csak azért, mert csörög az a kurva telefon, de lehet, hogy másképpen mondja, csak nem hallom pontosan az üvöltéstől, ami kiszakad belőlem. Mindenemből zubog a vér, a szememből, az orromból, ki a számon, és a hüvelyemből, a végbelemből is, feltört csigolyáimból vékonyan spriccel és elborítja a szobát körülöttem, bugyborékol a vérrel kifelé belőlem az üvöltés. Erre ő megijed. Sír. Búcsúzunk. Megy.

Mit tudod te asszony, hogy mi a jó a te férjednek!
Istenem, tényleg nem tudom! Talán el kell hagynia? Engednem kell, hadd éljen, még ha én meg is halok? Istenem! Hova tettem az Emánuelle-t?
Az Emánuellen egészen felizgulok, fekszenek a masszázsszalonban, és a lány mindenhol simogatja, masszírozza ezt a szexőrült csajt, Emmánuelle meg csak vonaglik az érintések, a csókok alatt, és a könnyű, játékos, odaadóan izgató test addig öleli, és bensője ritmusára addig szolgálja őt, míg kiszakad Emanuelle-ből az öröm: Halleluja! Felveszem a legszexisebb fehérneműmet és, amikor csönget, már én vagyok a legjobb nő a világon. 
Emánuelle? 
Halleluja! 
Doktor úr, biztos, hogy orgazmusom volt! Vagy mégsem?
Vajúdnak a hegyek.

Nem kelek föl reggel.
Egy spirálfüzetbe másolom: Elevenek, minden, mi kíntól megremeg, égjen, hol laktok, kert vadon, táj- s ágya körül, üszkösen, ha elszenderül, vakogjatok velem: nagyon fáj! Hallja míg él, azt tagadta meg, amit ér.
Nem! Nem! Nem! Soha nem leszek én a játékszered!
Tudom, mit kell tennem!
Mit tudod te asszony….
Pfujj! hallgass!

Nagyon fáj!
Csöngetnek. 
De még nem ő jön. Először a sok barátja jön. Ülnek egy darabig, én kiöntöm a szívem, őszinte vagyok. Szégyellem magam, hogy áll a farkuk. Értékelik nagyon, hogy én milyen asszony vagyok. Nem csak szép, még okos is.
Szuper intelligens.
De hát nem vagyok megbecsülve. Ők ezt látják. És ez nekik 
nagyon…furcsa!

Lelöki magáról a csajt, leveszi a száját a szájáról, és nem kotorászik többé odabent a nyelvével.
Ezt akartad?
Talpra magyar, hí a haza!
Felesége bugyiba, így mennek a moziba.

Azt gondolom, megerősödött most a mi kapcsolatunk. Megérte. Nem hiúságból mondom. Azt más mondja, hogy te győztél, visszaszerezted. De ez engem tényleg nem érdekel. Engem a hogyan tovább egymásban megerősödve érdekel. Most kezdődik csak az élet! 
Ásó kapa…

Először az Ásó jött, aztán a Kapa, és már vagy háromszor megszólalt a Nagyharang. Háromról tudtam biztosan, és a negyediknél mondom is, te, ez a Negyedik Nagyharang! 
Ütött az óránk. 
És akkor vége lett. 
Amennyiben pontot tehetünk bárminek – ami él és mozog – a végére.
Pont. 


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret