stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Anton Valens
A tisztaság mestere

Mao, Proust és a zsidóság

Jóllehet Grijspeerde évekkel ezelőtt költözött a lakásba, azóta sem rendezte be teljesen. A csupasz falak mellett és az ablakpárkányokon dobozokban álltak a könyvek, prospektusok és használati tárgyak. Mindenütt papirosok, szótárak, pénzügyi napilapok, számlisták, Figarók, adóívek és évkönyvek, zöld kórházi papírkendők, papírtörülközők, fényképek és iratcsomók hevertek. Közöttük szerteszét csipeszek, ollók, kötszerek és egyéb egészségügyi cikkek, piszkos tányérok, csészék és szivarvéggel teli hamutartók. A háttérben egy könyvespolc rogyadozott a francia irodalom, többek között egy teljes Pléiade-sorozat és a zsidó nép történelmével, szokásaival és vallásával foglalkozó számos tudományos mű terhe alatt. A legfelső polcon előkelő helyet kapott Mao Ce-tung Vörös Könyvecskéje. Ez más tészta volt, mint az az irodalom, amit többnyire porolgattam, például a Viszontlátás a Berezinánál vagy A virágkötészet örömteli művészete. Az íróasztalon, ijesztően magas papírhegyek alá temetve, egy írógép állt. És ne feledkezzünk meg a dobozokról: a lakás minden sarkában a Baxter cég kartondobozai éktelenkedtek. Főleg a hálószoba volt a dobozok Eldorádója. Az ágy lábánál fokozatosan fogyott, majd hirtelen mindig újra nőtt a dialízis-folyadék zacskóit tartalmazó dobozok tucatjaiból építkező torony. Minek csűrjem-csavarjam: munkába lépésemkor a Keizersgracht 509/b elképesztően rendetlen volt. És az is maradt.
Grijspeerde napjai teljességgel az öblítések, más néven cserék jegyében teltek, amelyeket naponta négyszer kellett elvégeznie. Miután több parázs vitát folytatott a körzeti ápolónőkkel, akiknek hozzá nem értése komoly fertőzésekhez vezetett, saját maga intézte a dolgot. A cukrosvizes zacskók, gumicsövek, csatlakozók és lefolyózacskók kezelése bonyolult művelet volt. Ha nem kellett elmennie otthonról, Grijspeerde nem vette a fáradságot, hogy felöltözzön, inkább ízléses, holdakkal, csillagokkal vagy kockákkal díszített, sötét bársonypizsamákat hordott. Így könnyebb volt a hasán lévő lyukra csatolni a cukrosvizes zacskót, mint ha háromrészes öltönyt viselt volna. Az öblítés, ami háromnegyed órát vett igénybe, rendkívül elfárasztotta. Mikor kész volt a csere, és Grijspeerde a vizeletszínű folyadékkal teli zacskót egyszer-kétszer alaposan odacsapta a földhöz, hogy megállapítsa, a gumicsőben le- avagy felfelé mozognak-e a légbuborékok (az utóbbi esetben üres a húgyhólyagja), kliensem felkereste az ágyát.
Életörömét tovább keserítette, hogy le kellett fogynia. Még a magához vehető, köbcentiben mért folyadékmennyiséggel is takarékoskodnia kellett. Gyűszűnyi kávé és két csésze híg tea volt a napi adagja. Hajszálpontosan. Nem volt kövér, mivel azonban alig mozgott, szervezete szinte semmit sem égetett el. Napi négy cserével és megfelelő diétával otthon maradhatott. De, ha egy kicsit is meghízott volna, nap mint nap a kórházba kellett volna mennie dialízisre, ami nem nagy öröm. Ez a fenyegetés Damoklész kardjaként lebegett a Keizersgracht 509/b fölött.
Ilyen megpróbáltatások közepette sokan állandóan rosszkedvűek lennének, vagy keserű apátiába esnének. Grijspeerdét más fából faragták. Szenvedését - súlyos szó, de hogyan ecsetelhetném sorsát tömörebben? - nem bagatellizálta, de ritkán panaszkodott. A nyafogást nem ismerte. A tényt, hogy betegsége csak romlani fog, bátor belenyugvással vette tudomásul. Határozottan és higgadtan, szinte szerényen és a legkisebb önsajnálat nélkül közölte velem, hogy a szakorvosok még két, három, legfeljebb négy évet adtak neki. "Ezért szeretném az utolsó éveimet a lehető legkellemesebben eltölteni", mondta, és vett egy új szivart. "Nem ment el a kedve mindentől?", kérdeztem hitetlenül. Grijspeerde csücsörített, kieresztett ajkán egy füstfelhőt, amit aztán szemével követett. "Még elegendő örömmel szolgál az élet", állapította meg férfiasan.

Grijspeerde maoista volt, ugyanakkor milliós vagyonra tett szert részvényügyletekkel. Ez a furcsa társítás volt a magyarázata egyfelől a lakásban felhalmozott nagy mennyiségű antikapitalista olvasmánynak, másfelől kliensem meleg érdeklődésének a Wall Street dolgai iránt. A maoista mozgalombeli fizetésképtelen cimboráknak nyújtott kölcsönök felemésztették kliensem vagyonának jelentős részét, de még mindig Justus van Maurik Corona nr. 1-et szívott, hatalmas, darabonként fémcsőbe csomagolt szivarokat.
Habár egy-kettőre láttam, hogy amíg pontosan végzem a dolgomat, nincs mitől tartanom, kezdetben mégis kicsit féltem Grijspeerdétől. Végtelenül udvariasan és szertartásosan viselkedett - magatartásában időnként volt valami katonás -, de nem hagyott kétséget afelől, ki az úr a házban. Ha menni készültem, minden alkalommal megkérdezte, pontosan mikor jövök megint, pedig az időpontok szerződésben voltak lekötve, és kínosan vigyáztam rá, nehogy akár percnyi késéssel csöngessek be hozzá. Válaszomat kis noteszba jegyezte fel, majd búcsúzóul erőteljesen megszorította a kezem. Csak ezután mehettem.
Kapcsolatunk megenyhült, amikor felfedeztük, hogy mind a ketten rajongunk Céline Utazás az éjszaka mélyére című művéért. Grijspeerdének több - jegyzetekkel ellátott és jegyzetek nélküli - kiadásban megvolt a mestermű, és elárulta, hogy Mao Vörös Könyvecskéje után ez a kedvence. Fejből idézett néhány jellemző passzust, majd hozzátette: "Énekel a nyelv". Szónokolni kezdett a nyitó- és zárómondatról, a szöveg és az író mindenféle jellegzetességéről. Mélyen elkeseredett, amikor bevallottam, hogy nem tudom franciául olvasni a könyvet. "Ez szomorú. Felróhatod nevelőidnek. De elég az irodalomból. Mit szólnál az ablakokhoz?" Nem lett személyes.
Első találkozásunkkor Grijspeerde elmondta, hogy jogi levelezéseket fordított franciából. De, miközben a háztartási alkalmazott szemszögéből nézve rendkívül ügyetlenül megszerkesztett üvegfalat és erkélyajtót mostam, kliensem pontosított, miszerint a fordítás csak a mellékkeresete volt, amellyel fel kellett hagynia, miután betegsége mindennemű hivatásszerű munkától eltiltotta. Annakidején, az ötvenes és hatvanas években az ország számos líceumában tanított franciát. Az elmérgesedő konfliktusok közte és az iskolaigazgatók, kollégák, szülők és tanfelügyelők között minduntalan elbocsátáshoz vezettek. Grijspeerde a nyelvi laborra, egy magnetofonos módszerre esküdött. Ez a munkamódszer, úgy látszik, kétséges volt, és egyre-másra éles viták alapjául szolgált. A határozathozók azt követelték, hogy egyszerűen szavakat és némi mondatszerkesztést tanítson a diákoknak, ahogy emberemlékezet óta szokás, de kliensem szerint a nebulók ehhez túl hülyék voltak, az akkoriban használatos "témák"-at pedig "tökéletesen értelmetlen"-nek ítélte. "Bizony, sok gondom volt azzal a nyelvi laborral", sóhajtott, és felidézte a schipluideni líceumbéli emlékeit. Az igazgató, "egy komisz fickó, aki a folyósón köszönés nélkül merészelt elmenni alárendeltjei mellett", egy napon megkoppintotta a vállát, és közölte: "Fülembe jutott, hogy a szokásostól eltérő módszereket alkalmaz. A maga nyelvi laborja fabatkát sem ér. Schipluiden témákat akar. Megértette?" Grijspeerde válasza, valami olyasmi, hogy "Meg tudom érteni", nem talált termékeny talajra, és az igazgató ráordított: "Maga nem azért engedelmeskedik, mert meg tudja érteni, hanem azért, mert a felettese ezt parancsolja!" Politikai állásfoglalását ez és az ehhez hasonló tapasztalatok alakították. "Hát igen", legyintett törődötten, olyan arckifejezéssel, mintha nem ő tehetne róla, "így lesz az ember kommunista". Miután sokadik ízben azonnali hatállyal menesztették, ezúttal egy middelharnisi iskolából, mert ragaszkodott hozzá, hogy gépkocsijával a rektornak fenntartott helyen parkoljon, Grijspeerde húsz évvel ezelőtt levéltáros lett a fővárosban, az egyik olyan közhivatalban, amelynek valódi haszna mindenki előtt ismeretlen. Ezt az időszakot is a szűnni nem akaró feszültség jellemezte közte és fölöttesei között, mígnem Grijspeerde megpályázta az igazgatói állást. A sikertelen pályázat pereskedéssé fajult, amit kliensem elveszített. Még ma is a bírói döntés elleni fellebbezési ügyeket bonyolította. Az asztalokon és a székét körülbástyázó Baxter-dobozokban tucatjával álltak a dossziék.

                        Devich Klára fordítása


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret