Nixon
Ide a tisztásra, a középkori templom köré építjük őket. A házak magasan
és hosszan terülnek el, hogy minél több ember beférjen. Gyorsan megy majd.
Vége a szűkös lakásviszonyoknak, a megaláztatások ideje lejárt. Törődünk
az emberekkel.
A házak között lesz egy óvoda is. Alacsony épület, sok ablakkal. Idilli
hely a gyermek számára, közel az otthonához, sok napfénnyel, autók nélkül.
Az óvoda egyik ablakában Lotta Svensson áll, és a mamájának integet.
Mézeskalácsszívet készített, cukormázzal bevonva.A sütemény darabokra törik,
miközben integet. A padló tele lesz morzsával, keze tiszta maszat. Anya
haragos és fáradt. Lerántja a kabátját az akasztóról, majd fel és alá járkál.A
himbálózó bevásárlószatyor feszülő tőgy Lotta fölött, aki a padlón fekszik
és a cipőjét köti.
A rövid utat gyalog teszik meg hazáig. Fel a lépcsőkön, el a villamos
erőmű előtt, át az udvaron. Egy négyéves udvar és egy négyéves kislány.
Az udvar fülledt, fasírt, égett zsír, kukorica, curry, hagyma és kömény
szagú. Undorító. Megállt a levegő. De hamarosan jön az ősz, és könnyebb
lesz majd lélegezni.
Lotta mond valamit, de anya nem reagál. Megismétli.
- Elég ezekből a torokhangokból - fortyan fel anya.
Rángatja, cibálja Lotta kezét. De Lotta nem hagyja abba. Tovább gurgulázik.
Ahmed Bakir tanította neki ezt a két szót. Tetszik neki Ahmed. Anya kijelenti,
beszélni fog az óvónőkkel, figyeljenek oda, hogy a gyerek a napközi otthonban
svédül tanuljon meg, ne arabul. Már majdnem az ajtajuknál vannak. Amikor
belépnek az előszobába, apát izgatottan találják ott. Nixon lemondott,
és a helyébe egy nála is nagyobb idióta lép majd.
Lotta, ahogy szokta, lefekszik a padlóra az előszobában, a kavicsszerű
padlóra, aminek olyan izgalmas a szaga. Azt játssza, hogy berregő kukásautó.
Anya és apa a konyhában beszélgetnek. Anya azt mondja, ki kell dobni a
tejet és a májpástétomot, pedig még csak tegnapelőtt vette.
Rothadás, augusztusi enyészet. A hűtő egy csapódással bezárul. Apa
jön, és felemeli Lottát.
- Anya és én elválunk - mondja.
- Úgy, mint ?sa anyukája és apukája - mondja anya fejhangon,
és kikukkant a konyhából.
Mosolyog. Vagy grimaszol.
- Elköltözöm innen, folytatja apa. - De ettől még gyakran
találkozhatunk.
Lotta alaposan szemügyre vesz egy kavicsdarabot a padlóból. Újra
megismétli azt a két arab szót. Apa leguggol.
- Jó az oviban?
A kislány bólogat. A szemetesautó most kitátja száját, és apróra
örli a szemetet. Lotta ?sa kedves apukájára gondol, aki kukás ember, és
éppen most költözött el ?sától és az anyukájától. Lotta várja a holnapot,
amikor is találkozhat ?sával és Ahmeddel, és az ujjukkal festenek, és gőzőlgő
ennivalót esznek, amit kartondobozokból vesznek elő, és a tűzhelyen melegítik
fel az óvoda konyhájában. Holnap ráírják az ablakokra, hogy "Isten hozott",
mindegyikre más nyelven. A kis óvodában pont elég az ablak hozzá.
- Nem baj, hogy elköltözöl - mondja Lotta.
- Nem?
- Neem, mert én és ?sa az oviba költözünk.
Apa nevet. Kicsit szomorkásan.
Tévébe illő szökőkút
Anna Gabrielsson és Mustafa Haddad a központ felé tartanak, egy szökőkút
felavatására. Aszfaltváros második helyezést ért el egy művészek között
rendezett, "A külváros ékesítése" versenyen. Anna hallotta, hogy a tévé
is kijön majd. A szökőkutat a pakisztáni zöldségesstand mellé helyezték
el. A víz boltíves sugárban folyik két madár csőréből, akik olyan földgolyón
állnak, ahol Svédország egészen a Földközi-tengerig kiterjed.
- Milyen furán néz ki ez a térkép - jegyzi meg Anna, és a kamerát
keresi.
Mustafa mögötte áll. Ujjával végigszánt a lány haján. 18 órája
járnak, és még pontosan 72 órát lesznek együtt. A fiú Annához préseli magát.
A városi zeneiskola tanulói játszanak, és olyan dalokat énekelnek, amelyek
szövegében benne van a víz.
Mustafa előrehajol. Beleszagol Anna nyakába.
- Hagyd már abba, ciki vagy - szól rá Anna.
A fiú a zenekar irányába mutat.
- Az ott hátul úgy néz ki, mint Jocke Karlsson. Biztos, hogy
valami nevetséges hangszeren is játszik.
Az emberek tapsolnak, a madarak spriccelnek. A tévé visszavonul a városba,
közben a madarak fejét lerúgják, a nyakukból ömlik ki a víz. Anna hazamegy,
és megeszik egy félig olvadt hamburgert, és megnézi az összes esti híradót.
- Talán nem álltál elég közel a kúthoz - mondja Lotta.
Az íróasztalnál ül, és csak a kagylót kellett felemelnie, amikor megszólalt
a telefon. Hagyta kettőt csörögni. Lotta kapott saját telefont, Jonas egy
új magnót, ez a legújabb reform a családnál.
- De egy csomó ronda embert felvettek, Micke kövér anyját például.
Hogy tehetik be őt a tévébe?
- Hát igen, én nem tudom, mit gondolnak ezek - válaszol Lotta.
- Csinálunk valamit?
- Mosunk.
- Mikor lesztek kész?
- Talán egy óra múlva.
- Nem tudja az anyukád megcsinálni?
- Nincs itt.
- Hol van?
Lotta habozik.
- Angolon.
- Na teatyaúristen, hogy képes önszántából angolra
járni. Ez már aztán beteges.
- Tudom. Anyu kicsit kattant.
- Nem csinálhatnánk akkor valamit, amikor végeztél
a mosodában? A nyári szünet utsó napján nem lehet valaki végig mosással
elfoglalva.
- Mi van Mustafával?
- Edzése van.
- Hát, idejöhetsz és hívogathatsz bárkit a telefonomról.
- Ajándékba kaptad? Atyám, micsoda fárasztó ajándék!
- De ez nem volt közvetlenül az, amúgy is megkaptam
volna. Csak véletlenül jött meg pont a szülinapomon.
Anna egy pár perc elteltével át is jön. Megeszik az epertorta
maradékát. Később hideg kakaót isznak, és vajas rozskenyeret esznek. Anna
arca a rágás ütemében mozog. Az orra kicsi, de a bőréhez képest, ami megfeszül
rajta, még mindig nagy. Szempillái függönyszerűek, szája lilás. A fény
úgy esik, hogy fekete haján fehér korona keletkezik. Haja ellepi a vállát,
majd egy kanyart leírva a karjára esik. Vékony karja van, vékonyabb Lottáénál.
Egy kulcscsont kiemelkedik a testéből, majdnem áthatol a bőrén. Anna kihúzza
a pulóverét, hogy az testére simuljon. A szvetter a másik irányban ferdén
áll, kilátszik a melltartó pántja. Anna kis energikus harapásokkal rág.
- Kaphatok még egy vajas kenyeret?
- Amennyit csak akarsz.
- Ma már tornáztam, úgyhogy nem számít.
A FŐSZERKESZTŐ
A dolgozat már a padokra van készítve, amikor bejönnek. A fizikatanár
azt mondja, csak neki kell kezdeni. Senki sem kezd neki. Belesüppednek
a székeikbe, és nem látnak semmit, nem mondanak semmit. A tanár megkérdezi,
mi történt, miért néznek ki ilyen furcsán? Miért nem ordibálnak, dobálják
meg egymást ezzel-azzal? Miért nem fognak hozzá a vizsgához? Nem válaszolnak.
Rá se néznek. Arcizmuk se rándul. A tanár most kijelenti, hogy lassan már
öt perc is eltelt és, hogy neki kell látniuk a vizsgának, ha a végére akarnak
jutni, mert aztán semmiféle ráadás időről nem lehet szó.
Lotta a tollával a padján egy karcolást rajzol körbe. Az előtte
levő pad üres. Az Leyla padja. A lány szórakozottan belelapoz a dolgozatba.
Egy csillag sokáig világíthat még azután, hogy kialszik. Magyarázd meg
miért, a lap hátoldalára is írhatsz. Tejút, csillagöv, szekerek, medvék.
Lotta Svensson a lap hátoldalára ír, a következőképpen:
"A főszerkesztő részére. Olvastam a cikkeit Leyla Melikről. Nem
írnának erről is az újságjukban. Hogy pont most volt svédünk. Hogy a szófajokat
ismételtük. Hogy Mustafa azt mondta, hogy a sárga bizonyára főnév, mivel
a sárga közvetlenül az a után jön az a sárga nap összetételben. Hogy
Memed, Yilmaz bátyja ránknyitotta az ajtót. Babba, a haverja őrködött,
aki egész csomag nyalánkságot megevett, amíg ott állt. Hogy Memed odament
Gunilla Hulthhoz és megragadta a nyakát úgy, hogy majdnem megfojtotta,
nem engedte el, egyre csak rázta. A homlokán kidagadt az ér. Hogy Yilmaznak
ezen az órán záróvizsgája volt svédből és nem jött el. Hogy Mustafa pletykált,
valami történt Gunilla Hulthtal és, hogy Memednek van karateöve. Nem tudom
milyen színű öve van. Csak azt szeretném ha tudná, hogy Memed kicsi és
szögletes és addig szorongatta Gunilla Hulthot a két kezével, amíg a lány
teljesen elkékült. Azt hittem, meghal. De akkor Memed elengedte őt és Gunilla
összerogyott a földön. Sírt? Igen, persze, hogy sírt. Memed kifelé menet
megragadta Mustafa tarkóját és beleverte az arcát a padba. A pad csupa
piros lett a vértől. Vér csöpögött Mustafa orrából egész úton lefelé a
szekrényekhez. Mert akkor lementünk a szekrényekhez. Még nem csöngettek
ki, de mi mégis lementünk a szekrényekhez. Gunilla ült tovább a helyén
és üresen bámult maga elé. Nem törődtünk vele, most nem láttunk semmit,
nem hallottunk semmit. Önnek igaza van: jó Leylának, hogy szabadon választhat
iskolát. Ki nem akar szabad lenni. Megszabadulni olyanoktól, mint Memed.
Szabadnak lenni, hogy az ember elkerülje azokat, akik hátráltatják a haladásban.
Az olyanokat, mint mi itt az aszfaltvárosi iskolában. Tudja ön, hogy a
fák itt nem virágoznak, hanem elszáradnak a terméketlen föld mesterségesen
kialakított négyszögeiben egy vézna karónak támaszkodva, acélhuzallal odakötözve,
amely az évek haladtával egyre mélyebben és mélyebben hasít bele a kérgükbe.
És tudja ön, hogy tegnap szétverték a kapunkat. Hogy mindig pisiszag van
a liftben. A maga liftjében is büdös van? Tudja, hogy itt az ég belehasít
a házakba? És tudja, hogy Aszfaltváros mindenhol megtalálható Európában?
Láttam képeken, olyan szép helyeken, mint Róma vagy Párizs; hasonlóan néz
ki. Talán nincs Indiában, azt nem tudom, de ott azoknak, akiknek a legkevesebb
pénzük van, még egyformán apró fürdőszobáik sincsenek, nincsenek hasonló
derékszögű műanyaglécekkel szegélyezett konyháik, és nincsenek ugyanolyan
gyenge műanyagajtóik, amelyek elkopnak és tönkremennek csak azért mert
az ember nem hagyhatja kint a biciklijét egy óráig se anélkül, hogy meg
ne fújnák, hanem fel kell cipelni a lakásba, hogy minden fekete lesz az
olajtól és a gumiabroncstól. Ezenkívül olvastam még valamit az újságjában,
az iskolai könyvtárban. Azt olvastam, hogy itt Aszfaltvárosban van valami,
ami számos más helyen nem található meg Svédországban. Ezt hívják sokféleségnek.
Ennek ellentéte az egyhangúság, írta a cikk szerzője. A stílusa nagyon
eleven volt. Itt van erő, jókedv, közösség, az újságíró szerint. Itt járt
és vett egy nagy narancsot a központban. Akkor mi nincs rendben Leyla Melikkel
és családjával akik nem értékelték ezt az erőt, jókedvet és közösséget?
Nem kifogásolható-e ez? Elmondok önnek valamit, amiről nem tud. A Tejútról
szól a dolog, mondhatnánk, mivel most épp dolgozat van, dolgozat, amit
én nem írok, mert önnek írok helyette. Elmesélem magának, hogy ha a világegyetemre
narancshéjként tekintünk, akkor a Föld egy mag benne. Nem, egyáltalán nem
így van. De ha a világmindenség dinnye, akkor a Föld narancs. Nem, így
se jó. Azonban a világegyetem egy osztályterem, és az osztályteremben rossz
a levegő. Van benne egy gyümölcsöstál. Ez a Föld. Az összes friss gyümölcs;
ragyogó almák, banánok, papayák, datolyák alatt rohadt, sustorgó fügeként
helyezkedik el Aszfaltváros. Ha nem vesszük ki ezt a fügét rövid időn belül,
hamarosan az egész tál rohadt és sustorgó lesz, bűzleni fog. Érti, miről
beszélek? A fügét nem távolítjuk el azzal, hogy Leyla iskolát vált. Nem
erről van szó."
Mind közül Lotta nyújtja be először a dolgozatát és elmegy. Azonban
nem állnak ott válaszok a kérdésekre, így a tanár nem tehet mást, minthogy
nulla pontot ad a tesztre. Lotta a kezét nézi, amikor kiosztják a dolgozatot.
Egy körme letört, a többi viszonylag hosszú és rendes.
- Ja , te Lotta - szól a tanár. - Nem is tudom, mit mondjak.
Kár érte.
Igazából hármast kellett volna adnia, mivel a nulla pont komoly baki
az ellenőrzőben, de nem nem volt hozzá szíve. Azelőtt Lotta olyan jókat
írt. Biztos valami rövidzárlat. Így csak egy jegyet csúszik le, négyesre.
SZALKAI RÉKA FORDÍTÁSA
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu