stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Hanan al-Shaykh
Egyedül Londonban (ez lesz az én hazám)

Lamis kinyitotta a bőröndjét, és beszippantotta Dubai illatát, a légkondicionálás, a por, a fűszerek és a kormányhivatalok összekeveredett szagát. Megijedt, gyorsan visszacsukta a bőröndöt, és leült az ágyra. Nem akart még az új életével foglalkozni. Még halogatta, arra gondolt, hogy felhívja Amirát, és bocsánatot kér tőle, amiért nem tud elmenni vele, az angollal és Samirral vacsorázni, különösen mivel megígérte az angolnak, amikor a minibuszban meghívta. Föltett egy kis zenét, hogy felviduljon, de az első néhány taktus után újra kikapcsolta. Nem akarta, hogy a zene hamis jóérzésbe ringassa.
Elővett egy noteszt meg egy tollat a táskájából, és írni kezdett:
Ez lesz az én hazám. Felhagytam az ideiglenes élettel.
1) Most érkeztem Londonba és ebbe a szállodába.
2) Keresni egy kivehető lakást.
A második sort áthúzta, és ezt írta:
2) Rendesen megtanulni angolul.
3) Munkát keresni, bármilyen munkát. Elkezdeni félretenni. Metróval járni vagy busszal. Nem taxival, ha csak nem muszáj.
4) Összebarátkozni angolokkal.
5) Keresni egy másik lakást, amilyen hamar csak lehet.
6) Leszokni az arab ételekről - nem azért, mert a fokhagymát és a koriandert megérezhetik a leheletemen, hanem mert az ilyen étel biztonságérzettel tölt el, a gyerekkoromra és az otthonomra emlékeztet.
Kinyúlt a telefon után az ágyon, és véletlenül a tükörre tévedt a pillantása. Gyorsan hozzáírta a hetedik pontot.
7) Leszokni a fekete szemfestésről.
Felállt, és egy kis darab vattával és lemosóval szedegetni kezdte a szeméről a festéket. Kifestés nélkül meztelen volt a szeme. Egy bőrét levetett, kaktuszok közé rejtőzködő kígyóra emlékeztette. Gyerekként  látott egyszer egy kiszáradt kígyóbőrt a Nadzsaf környéki sivatagban, ami úgy nézett ki, mint egy világos és sötétbarna foltokkal tarkított nylonzacskó. Nem merte megérinteni. A papája elmagyarázta, hogy a kígyó levette a ruháját, hogy menyegzőre díszesebbre cserélje. "A kígyó levette a ruháját a szabadban" - kiáltott fel a kislány. - "Nem félt attól, hogy a pokolra kerül?"
 Lamis megnézte a szemét a hálószobatükörben. A tükör olyasvalakit mutatott neki, aki sosem követne el semmi csalást vagy gonoszságot.
Mert a szem a lélekhez vezető ajtó.
Bejrútban a mamája azt találta ki, hogy Lamis menjen hozzá egy iraki emberhez, aki annak a modern háznak a tulajdonosa volt, amelynek a pincéjében más emberekkel együtt menedéket találtak. A mamája lenyűgözve bámulta a férfi hatalmas lakását és márvány fürdőszobáját, amikor egyszer megengedte nekik, Lamisnak és az anyjának, hogy használják az egyik tűzszünet alatt, és közben azt is látta, milyen bámulattal legeltette a szemét Lamison, míg a többi embernek a szálláson csak az ételre volt szeme, amit a környékbeli asszonyok egymással versengve készítettek. Amikor az iraki közölte szándékát, Lamis kijelentette az anyjának, hogy ő nem megy hozzá. Visszafelé, csöppnyi lakásuk felé menet az anyja győzködte, hogy fogadja el ezt a gazdag kérőt, akit az ég küldött, hogy kihúzza őket a szegénységből, és visszaadja a méltóságukat; és amikor Lamis tiltakozott, az anyja valami távoli pontra szegezte a tekintetét, mintha azt mondaná a férjének: "Bízd csak rám". A férje halványan megpróbálta azt sugallni, hogy bánjon vele finoman, de ő csak fenyegetően összehúzta a szemét. Aztán, néhány nappal később, amikor Lamis végül beleegyezett a házasságba, az anyja csaknem megadóan eresztette le pilláit, hogy kifejezze, mennyire boldog.
Vajon Lamisnak a szemét kellene hibáztatnia élete alakulásáért? Azt mondják, a szem becsesebb a legdrágább kincsnél. Vagy vádolja a tükröt? Amikor gyerek volt, a házban mindenki, még a madarak is a kalitkában úgy magukba zárkóztak, hogy csak saját tükörképének látványa igazolta, hogy egyáltalán létezik. Nézte az arcát, ahogy tükröződött a vízben, egy ollóban, a töltőtolla kupakjában, egy tányér levesben, egy üres csészében, a vécécsészében a lába között, ahogy rávetült a feneke tükörképére.
A tükör az eleven színek és a képzelet egy másik világába vitte őt el, ahol élvezte anyja áldását, hiszen az anyja mindig a szépségről beszélt. Vajon érdekelném-e egyáltalán, ha nem tartana szépnek? Lamis ezt sokszor megkérdezte magától.

Anyai nagyanyja mindig rákiabált Lamisra, hogy ne bámuljon a tükörbe, mert az beszippantja, és eltűnik. Olyankor az apja rászólt az öregasszonyra, hogy hagyja abba ezt az ostobaságot.
A nagyanyja sok mindent mesélt neki a tükrökről: egyszer egy ember tanácsot kért egy jóstól, mert kételkedett a felesége hűségében. A jövendőmondó adott neki egy kis tükröt azzal, hogy ez majd kideríti, hűtlen-e a felesége vagy sem, mert ha igen, a tükör elviszi. Lamisnak mindig eszébe jutott ez a történet, és egy tükröt kért a férjétől, amikor az ajándékot akart neki venni, de a tükör sosem vitte el a férje mellől.
 A nevezetes szent városban, Nadzsafban Lamis anyja összebarátkozott a teológiát hallgató diákok feleségeivel, akik Kairóból, Bejrútból, Damaszkuszból jöttek ide tanulni, s akiktől női magazinokat kérhetett, amelyeket akkor hoztak magukkal, amikor a férjüket jöttek meglátogatni. Kérte, hogy vegyenek neki elegáns modern nyakláncokat és rúzst a pénzből, amit mindig igyekezett félretenni.
 Magával vitte Lamist, amikor a varrónőhöz ment. Amint megérkeztek, a varrónő általában kiküldte a saját anyját a szobából, azzal, hogy ideje vacsorát készíteni. Amikor kiment, a varrónő odatolta az asztalt az ajtó elé - nem akarta, hogy az anyja bejöjjön a szobába, és lássa, milyen divatos ruhákat választott Lamis anyja, amelyek hangsúlyozzák a csuklót meg a bokákat, és az anyagok élénk színeit, amilyeneket ebben a városban még sose láttak, még a virágokon sem.
 Veszély idején Lamis a saját tükörképét nézte, hogy megnyugodjon. Látta magát tükröződni a kerek fémdarabban, ahogy a nyaklánc kék gyöngyei között himbálózott, amelyet az öszvér nyaka köré kötöttek, azzal utaztak, amikor elmenekültek Irakból Kurdisztán hegyein és völgyein keresztül.
 A két bőröndjük mellett az apja a lantját is cipelte. Az anyja pedig egy műanyag zacskót, benne egy pliszírozott szoknyával. Lamis apja nógatta, hogy tegye bele az egyik bőröndbe, és megígérte, ha valami baja lesz, vehet helyette másikat, de az anyja nem hallgatott rá. "Ez tiszta selyem. Fölveszem, amint odaérünk Damaszkuszba."
 Valamennyien rettegtek a hiénáktól. Az anyja félt az esőtől és a széltől is, amikor fújta a szoknyáját, és magához szorította a nylonzacskót, amikor rajta volt a sor, hogy felüljön az öszvér hátára. Lamis apja annyira féltette a lantját, hogy a többiek, akikkel együtt mentek, meg voltak győződve arról, hogy pénzt rejtett el benne.
 Amikor az anyja megpróbálta lebeszélni Lamist a válásról, azt mondogatta: "Ha Isten nem akarta volna, hogy férjhez menj, hagyta volna, hogy fölfaljanak a hiénák, amikor elmenekültünk Irakból. Minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy hálát adjunk Istennek, amiért nem faltak föl minket a hiénák."
 Lamis kinyitotta a hálószoba ajtaját, és kikiabált a londoni levegőbe: "Hálát adok Istennek, hogy nem faltak föl a hiénák!"
 Egy galamb reppent föl, a kiáltástól megriadva.
 Ha még mindig férjnél volnék, gondolta, ezt nem mertem volna megtenni.
 Ez a felismerés némi megelégedéssel töltötte el, és azon kapta magát, hogy mosolyog. Megfordult, mint a forgószél, arra készült, hogy elmegy, és vesz egy kis babot vagy lencsét. A nagyanyja azt szokta mondani annak, aki beteg volt, szomorú, szerelmes, megözvegyült vagy elvált: "Töltsd meg a gyomrodat hüvelyesekkel, és Isten bátorságot ad neked."
 Arra gondolt, hogy megerősíti a gyomrát, mielőtt fölhívja a fiát, de végül nem mert kimenni a lakásból: volt férje és az anyja elzárta előle a Londonba vezető ajtót.

    KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA
 


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítvány - c3.hu/scripta/

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret