stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Zdeněk Zapletal
Éjféli kocogók

Az első nap
Felébredt, de még nem tért magához. Lehunyt szemhéjjal a félálom rejtekében maradt. Az álmok és a nemlét ködös országa biztonságot nyújtott számára. Odakünn léteztek dolgok, amelyek félelmet keltettek benne. Hallgatta a madarakat. Gerlicéket, feketerigókat, rozsdafarkúkat, verebeket és egy csomó másféle madarat, amelyeket nem tudott néven nevezni, sem elképzelni. Bal szemét félig-meddig felnyitotta, szempilláin keresztül fényt pillantott meg, a fényt elkülönítette a sötétségtől, és az ablakon át meglátta az eget és a földet, rajta virágokat és fákat, megpillantotta a napot és a haldokló reggeli holdat, látószögét madarak szelték át, kakasokat hallott, tehénbőgést és kutyaugatást, félig-meddig a könyökére támaszkodott, és a tükörben meglátta magát és egy nő alakját az ágy másik oldalán. Visszafeküdt, és egy kicsit még heverészett. Reggel volt a világ végén.
Odabújt a mellette fekvő női testhez. Melege és illata egy pillanatra biztonságérzettel töltötte el. Aztán felkelt és a fürdőszobába ment. Lezuhanyozott és megborotválkozott, és amikor elkészült, a konyhaszekrénynél, amely a nagy, központi helyiség részét képezte, két kiflit kent meg vajjal és sajtot tett rá. Az adagolóból kiszórta az aznapi gyógyszereket. Fekete farmert és fehér pólót vett fel. Abban a korban volt, amikor az öltöny nyakkendővel már nem keltett volna komikus hatást rajta, de ő még mindig nem öltözködött formálisan, ahogy egész eddigi életében sem. Nem volt még ötvenéves, de már rég elmúlt negyven. Nem szerette ősz haját. Félt az öregségtől és a haldoklástól. Nem szívesen nézett tükörbe. Nem fényképezkedett szívesen. Megsimította a kandúrt, és bezárta a házat. A ház Barbora elképzelései alapján készült. Az ő beteljesült álma volt. Olykor úgy érezte, ő éppen csak itt lakik. Mindent, ami a házban és körülötte zajlott, Barbora irányított és határozott meg. Begyújtotta a motort, és elindult Zlínbe.
A városban a szokásos reggeli forgalom fogadta. Miközben a kereszteződésen zöldre várt, azokon a férfiakon és nőkön gondolkodott, akik a körülötte levő autókban ültek. Életek. Oda, vissza, dolgozni, bevásárolni, fogyasztani, figyelni, dugni, üríteni, aludni. Abban a korban volt, amikor sok minden már nem lepte meg, és nem is volt szabad, hogy meglepje. Mindent átélt már. Majdnem mindent látott, amit látni akart. Folyton úton akart lenni, folyton menekülőben volt, folyton visszatért, de azt követően, hogy majdnem életét vesztette, elment a kedve az utazástól. A végül elmaradt halál utáni életet úgy vette, mint valami pluszt, mint egy másik életet. De az közel sem volt olyan szórakoztató, mint azelőtt. Semmi sem volt már olyan, mint régen. Ez a mondat új élete mottója is lehetne. Semmi sem volt már olyan, mint régen.
Felvillant a zöld lámpa. Áthaladt a városközponton, és rákanyarodott a Březnickára, végighaladt rajta, egészen fel, a város szélére, elkanyarodott a Lesní hřbitov, az erdei temető felé, és a filmstúdiók előtti területen parkolt le. Átment a forgóajtón a portai egyenruhás biztonsági szolgálat mellett. A filmstúdiókat a Ba»a cég építette 1936-ban. Talán világszerte ismertté akart válni, vagy Zlínt akarta felemelni az európai nagyvárosok szintjére. A cég világhírnévre tett szert. Zlín járási, provinciális város maradt Nyugat-Európa legkeletibb csücskében.
Áthaladt a területen, és betért a Rádió épületébe. Már háromnegyed éve itt dolgozott. Volt saját asztala és komputere. Üdvözölte a reggeli műsorvezetőt és a hírbemondót, megtekintett néhány információs szervert az interneten, aktualitásokat válogatott az adásba, telefonon beszélt azokkal a személyiségekkel, akik ezen a napon készültek a régióba látogatni, beszélgetéseket fixált le, az újságokban valami olyasmi után kutatott, amit az adásban felhasználhattak, sorra vette a nap tervezett eseményeit, belejavított a napi programokba, szétküldte az adásba az időjárás szponzorának hirdetéseit, kiválasztotta a díjakat, amelyekért ezen a napon versenyezhettek, telefonált, sokat telefonált, felelt a kérdésekre, mellékesen viccelődött, komolyan viccelődött, feladatokat osztott szét, feladatokat kapott, cikket írt az újságba, Marpáą igazgatóval vitatkozott arról, vajon van-e értelme kereskedelmi rádiót csinálni nem kommersz zenével, és lehetőleg felnőtt műsorvezetőkkel. Marpáą gyakran volt levert. A Doktor is, de még mindig bízott abban, hogy létezhet olyan kereskedelmi rádió, amely a tömegmédia összes logikus törvényszerűségét kétségbe vonja.
A Doktornak jó volt, hogy dolgozik, és ezáltal nem töri a fejét a saját dolgain. Dolgaiban, kapcsolataiban és agyában káosz uralkodott. Tudott róla, de nem tudta, mitévő legyen. Nem volt képes rendet rakni magában. A nem tudom élete másik krédója lehetne. Semmit nem tudott. Semmiről nem akart tudni. Könnyebb volt nem tudni. Miről lehetett tudomása? Csak az van, ami éppen van. Újabb krédó.
Késő délután ért haza. A fekete perzsa kandúr a lábához dörgölődzött, és elnyújtózott a szőnyegen. A Doktor mellé feküdt. Egy kicsit simogatta az állat hasát, vakarta a füle tövét, nyomkodta a vánkosokat a tappancsain. Barbora nem volt otthon. Dolgozott. Alena valahol London mellett elkényeztetett angol kölyköket szolgált. Nem volt szolgatermészete. Nehezen jött ki az ottaniakkal. Katka baráti társasággal Romániában csavargott. De ebben a Doktor nem volt biztos. Lehetett bárkivel bárhol másutt. Gyermekei már nem voltak gyermekek.
Evett, és felment a padláshelyiségbe, amely rendeltetése szerint dolgozószoba volt. De szinte sosem dolgozni járt ide. Az esetek többségében befészkelte magát, és a számítógéppel sakkozott vagy tetrist játszott. Az asztalon kő hevert a Desolation Peak-ről, arról a hegyről, ahol Kerouac egy egész nyáron felügyelte az erdőtüzeket, és megfigyeléseit aztán a Puszták angyalában írta meg. A tető alatti szobában volt egy csodafüve is a Halottak völgyéből, úgy hitte, hogy varázsereje van, ami azonban valahogy idővel elszállt. Volt ott só is a utahi sós tavakból, színes kövek valahonnan a Capitol Reef kanyonjából, szürkés, könnyű hamu a Szent Ilona-tűzhányóból, megkövesedett fa, San Francisco meg Zlín térképe és nagyapja nagyított fényképe légiós egyenruhában. Az utóbbi időben az volt az érzése, hogy őt magát ábrázolja.
Nyári alkonyat volt. A Doktor ült a padlásszobában, és hallgatta a madarakat. Az utóbbi időben sokat gondolkodott a halálról. Az utóbbi időben más megoldásokon is mélázott. Lent a Pink Floyd játszott valami rettentően patetikusat. Villózó színpad, a gitár sírt és jajgatott, és Waters azt énekelte: When I was young... Már abban van valami rettentően patetikus, hogy valaki azt mondja: When I was young...
When he was young, a nagymamával ült a betonlépcsőn a ház előtt a Vracovská utcában Bzenecben...
...Amikor kicsi voltam, ültünk a nagymamával a lépcsőn a ház előtt, és félkilós nehezékkel tördeltük szét a sárgabarack magházát, hogy kiszedjük belőle a magot, és a nagymama figyelmeztetett, hogy ha valamelyik keserű, köpjem ki, mert lehet, hogy mérgező. Szünidő volt, nyári alkonyat, a nagymamán egyszerű vászonruha volt, virágmintás. Valószínűleg az ágyásban is, amely a házat választotta el a járdától és az úttól, nyíltak valamilyen virágok. Petúnia, kis színes gramofonok. A járda homokból volt, az úttest kockából. A padkánál szalma gyűlt. Az úton autók haladtak. Nem volt még sok belőlük. Minden autómárkát fel tudtam sorolni. Néha lovak tűntek fel. Emlékszem a szekérre, melyet két tehén húzott, de nem tudom felidézni a kocsik hangját a kövezeten, sem a díszvirágok kesernyés illatát. Mire valók a virágok? Minek vannak a hangyák? Ne öld meg a hangyákat, talán még hasznodra lehetnek...
Szerettem ezeket a pillanatokat a lépcsőn, a nehezékkel és a magokkal. Olyan volt, mint az orosz rulett. Ha keserűbe harapok, megmérgeződhetem. Féltettem az életem, de akkor is csak tördeltünk és ettünk, és a járdán öregasszonyok jártak a nagymamáméhoz hasonló ruhákban, és szóba elegyedtek a nagymamával. Nem füleltem, mit beszélnek. Úgyis mindig ugyanazt mondták. Betegségek, halál, bevásárlás, főzés, család. Élet.
A hátsó udvaron a ház mögött Bzenecben szederfa nőtt. A nagyapám a kínaiakról mesélt, a selyemlepkékről és a selyemről. Ezután ezt a fát valahogy jobban becsültem. Néha selyemhernyókat kerestem rajta, de semmi olyasmit nem találtam. Az érett szeder fekete volt. Az összes termés szinte egy időben érett meg. Azokat, amelyek a földre hulltak, megették a tyúkok. A másik szederfa a szőlőültetvény szélén állt. A fa körül a homok tele volt sötét folttal. A szomszéd szőlőben cseresznyefa volt, amely minden évben telis-tele volt fekete, mézédes terméssel. Fák.
A nagymamának mindig volt a keze ügyében valamilyen bonbon vagy édesség. Málnaízű cukrok, erdei gyümölcsös cukorka, keksz, zselékígyók, vagy legalább köhögés elleni cukorka. Sárga limonádémba vörösbort kevert. Talán azért, hogy felfrissítsen a kánikulában, vagy hogy elaludjak és ne rosszalkodjam, vagy azért, hogy tompítsa a limonádé édes ízét. Ki tudja? Ha meg kéne határoznom azoknak az éveknek az ízét, édességnek nevezném...
Mindig csupán az van, ami éppen van. Kivéve, ha nincs. Csak a szétzúzott olívabogyók adnak olajat. Amikor Němcová kutyául volt, akkor írta meg a Nagyanyót. Amikor Saroyan maga alatt volt, pénzért írta a Tracy tigrisét. A Doktor titokban remélte, hogy valami hasonlón dolgozik, még ha rendelkezett is annyi ítélőképességgel, hogy belássa, nincs benne elég alázat a Nagyanyóhoz, sem elég kétségbeesés a Tigrishez. Mennyi kétségbeesésre van tulajdonképpen szükség a Nagyanyó megírásához? És mennyi alázatra a Tracy tigriséhez?
A Doktor apjának nagyapja kocsis volt a kastélyban. A nagyapa anyja szakácsnő volt. Szintén a kastélyban. Az a kastély Bzenecben volt. Dédszüleinek mindkét szülője hamar elhalálozott, így hát a Doktor nagyapját idegen emberek nevelték fel. A másik verzió szerint a Doktor nagyapja lelenc volt. Ezt a verziót a Doktor jobban szerette, mivel jobban rájátszott a zsidóságára. Sok ember vélte úgy, hogy a Doktor zsidó. Felkeresték a Rádióban és például azt kérdezték: - Hogy vagytok ti zsidók a szexszel? Vagy: Mitől kóser valami?
A nagymamát hajadon korában Jakąovának hívták. Jakschovának is írhatjuk. Elég zsidósnak tűnik, de nagyanyjának apja nem tűnt zsidónak. A Doktor nem tudta, hogyan és miből éltek ezek az emberek. Földek, szőlő, pincék. Volt saját gyümölcsösük és krumplijuk és káposztájuk és boruk, de hogy miből fizették az egészségbiztosítást vagy a telefonszámlát? Mihez kezdtek például minden este tévé nélkül? Hogyan szórakoztak? Mi volt a kábítószerük? Könyveket és régi kalendáriumokat olvastak. Korán jártak aludni, és korán keltek. Milyen gyakran közösültek?
Megjött Barbora. Üdvözölték egymást. Néhány szokásos mondat. Semmi személyes. Nem volt képes megkérdezni tőle, mi volt a munkahelyén, hogyan érzi magát. Barbora is félt hasonló dolgok felől érdeklődni. Thomas Tracynek volt tigrise. Doktornak is, de nyoma veszett.

A Doktor
A nyolcvanas évek végén a Doktornak szerencséje volt. Bestsellert írt, amely lehetővé tette, hogy néhány évre professzionális író legyen. 1989 novemberi fordulatát követően a kárpótlás során apósa visszakapta a házát, amely egy ódon cseh város főterén állt. A Doktor apósa habozás nélkül el is adta. A pénzből Barborának is jutott, nagy telket vásárolt hát Dubovinában, és másik ház építésébe kezdett. Dubovinában élhetett kétszáz vagy akár háromszáz, netán ötszáz ember is. Doktor sosem számlálta meg őket. Házat építettek itt. Amikor tán az építkezés felénél tartottak, elfogyott a pénzük. A Doktor eladósodott. De volt háza, tartozásai és problémái. Barborával többnyire úgy tengették itt napjaikat, mint két idegen. Néhány évvel ezelőtt valami történt. Valami történt, még ha valójában semmi sem történt. Nem beszélt róla. Nem akarta szóba hozni. Az volt az érzése, hogy Barbora már nem Barbora és ő már nem ő. November volt vagy december, és mindketten sírtak. Talán mindketten megtébolyodtak. A Doktornak muszáj volt valamit tennie, valamit megmozgatnia, valamire rávennie magát, foglalkoznia valamivel, hogy ne kelljen gondolkodnia. Kipróbált néhány alkalmi munkát, ahogy a fülszövegeken szokták írni.
Miközben a járható utat, a menekülést vagy a feledést kereste, könyvkereskedő is lett. A korzón volt üzlete. Vagyis nem az ő üzlete volt. A kiadó tulajdona volt, amely a kilencvenes évek közepén a vadkenderről szóló könyv kiadása körüli botránnyal vált híressé. A cég a meglehetősen kétségbeejtő Fém-vas komplexumon székelt a város szélén. A folyosókon minden kopott volt. A cégben minden elnyűtt volt belül is. A bútort valahol a konténerekben találták, a fotelokból molitandarabkák lógtak ki, a székek maguktól összedőltek, a konferenciaasztalt cigarettanyomok tucatjai tarkították, a munkaasztalokon rendetlenség volt, mindenütt maradékok és szemét, a csészékben kávézacc, a tányérokon mustármaradék. Nem esztétáknak való látvány. Minden elnyűtt, kopott és elhasznált volt. A nyomdában a gépek az első köztársaságból származtak, a számológépek is. A kereskedők autói folyton elromlottak. Hivatali kocsiként régi százhúszas Skodát használtak, amit talán a roncstelepről loptak el, vagy ajándékba kaptak valakitől. A kocsiknak többnyire nem volt műszaki bizonyítványa, némelyik sofőrnek nem volt jogosítványa. Az autóknak poétikus nevük volt: Arcvíz, Lila disznó, Fehér disznó és hasonlók. A kiadó imidzse enyhén alternatív és underground volt, úgyhogy mindez nem jelentett nagy problémát. A környezet bizonyára nyomot hagyott azokon az embereken is, akik ott dolgoztak. Mind egy kicsit eszement volt, beleértve a Doktort is. Az egyenruha tartozéka fekete farmer, hanyag elegancia, dívott a hangos böfögés és a bazmegolás.
Egyik este a Doktor az irodában várta, hogy megjöjjenek útjaikról a kereskedők, meghozzák a pénzt, hogy a kiadó ki tudjon fizetni neki egy kis honorárium-előleget. A tulajdonosok arról beszélgettek, hogy hamarosan könyvkereskedést nyitnak Kroměříľben. A Doktor várt, közben a tartozásaira és a démonjaira gondolt. Aztán felajánlotta, hogy elvezetné azt az új üzletet. Egy pillanatig nem vették komolyan, de aztán megígérték, hogy észben tartják az ajánlatát. Amikor hazafelé tartott, elképzelte, milyenek lesznek a város fényei, hogyan lesz belőle Ferlinghetti, mennyire nagyszerű lesz minden.
Mielőtt a Doktor állásba lépett volna, Piąki Tommal gyors iskolázásban részesítette, amelyet néhány mondatban össze lehet foglalni: Senkinek ne adj egy garast se. A fizetést a lehető legutolsó időpontig halaszd. Ha már tényleg nem megy, még egyszer próbáld meg. Valamit találj ki. Élj valamilyen hazugsággal, vagy tűnj el valahova, lépj le, hogy ne érjenek utol. Ha meg már muszáj lesz fizetned, igyekezz az összeget a lehető legkisebb tételekre aprózni. Legjobban a legnagyobb badarságok kelnek el. Felejtsd el azokat a könyveket és szerzőket, akiket szeretsz. Azokból nem fogsz megélni...
Így hát lett üzlete. Üzletember lett. Sosem végzett hasonló munkát. Kábé tizennégy nap elteltével felfogta, mi a különbség a szállítólevél és a faktúra közt. Eladott, rendelt, vásárolt, kimutatásokat töltött ki, hivatalokat szaladgált körbe kérvényekkel.
Kezdetben a kroměříľi, Rieger téri nedves irodában hiányolta a zenét. De belátta, hogy nem engedheti meg magának. A zene túlságosan leköt. Egyetemes zene nem létezik. A jazzel elijeszted a pénztárcás nőket. A Nirvánával idevonzod a pubikat, de elriasztod az enciklopédiákat vásárló férfiakat. A fúvós zenével szinte mindet elijeszted. A pop hallgathatatlan. A rádió badarságokat sugároz, és az ember kiütést kap tőle. Az igényes elijeszti az igényteleneket, az igénytelen az igényeseket.
Az eladás és pénzszerzés szabályait gyorsan elsajátította. A könyveket fedőlappal kifelé kell kiállítani, ami háttal áll, az nem fogy el, minél többet állítasz ki, annál többet adsz el, a raktárok feleslegesek, az üres helyek a polcokon üresen hatnak, töltsd meg őket bármivel, végül minden elfogy, különös és fura, de így van, minden elkel, idővel.
Egy leragasztott szemű nő tért be, Angelikát vett, és ő elképzelte, hogy talán az egészséges szemével könnyezni fog a gyönyörű kurtizán, kurvizán, angyalok és ördögök márkinőjének sorsán, talán rokkantnyugdíjas, napközben van ideje, hát olvas, iddogál és marhahúst főz rizzsel vagy hüvelyeseket, és várja, hogy gyermekei megjöjjenek a kisegítő iskolából, hogy a férj megjöjjön a kocsmából.
Egy ápolt nő tért be, női regényt vett, és ő arra gondolt, hogyan olvassa majd alvás előtt, mielőtt elnyomja az álom, mielőtt szeretkezik a férjével, és képzeletében egy pillanatra egy idegen életben találja magát, valaki mással lesz, és talán ez az érzés, ez a képzet kitart még azt követően is, hogy a könyvet leteszi.
Munkásemberek tértek be, kézikönyveket vettek: hogyan készítsünk szekrényt, a futball ábécéje, a világ legnagyobb rejtelmei, és ő arra gondolt, hogy amikor ezeket használják, mondjuk olyasmit élnek meg, amit a szürke, unalmas szakmájukban sosem ismertek. Rejtelmek, útmutató arra, hogyan jöjjenek a dolgok nyitjára, hogyan készítsenek valami praktikusat és hasznosat, hogyan ültessenek fát, ami haláluk után is megmarad utánuk.
Egy gyerek lépett be, és egy csomó időt töltött a képeskönyvek részlegén, de nem vett semmit, mivel nem volt rá pénze. Nézegette a képeket, és régvolt, titokzatos idők jelentek meg képzeletében, amikor a síneken gőzmozdonyok haladtak, amikor a lokomotív motívumára Hacsaturjan megírta poptáncát.
Egy fiatal lány tévedt be, nem túl szép kívülről, de talán belülről, megvette Bukowskitól, ami még nem volt meg neki, engedte, hogy a Doktor meggyőzze Kathy Acker amerikai punkról, és elképzelte, hogyan olvassa el mindkét könyvet, hogyan rágja át magát az Acker-kötetben a maszturbációról és perverz szexről szóló durva részeken, amit ő sosem ismert, és talán nem is ismer meg, mivel nem lesz kedve megismerni.
Játék, játék csupán, végül úgyis mind döntetlenül végződik, mondta. A piros edényben az ötödik kávéhoz, az ezredik kávéhoz főtt a víz, és a dolgozó nők reggel hatkor keltek, hogy legyen idejük elkészülni munkába, és a borotvált férfiak a Mercédeszekben olyasmit intéztek, ami rajta kívül állt, rajta és Barborán kívül, rajtatok kívül... Rajtunk kívül. Nem értettük és nem fogtuk fel. Gyakran nem is volt miért.
Néha az volt az érzése, hogy ő álmaik és elképzeléseik ura. Ez azokban a kellemes, ideális pillanatokban volt, amikor nem gondolt arra, hogy a pénztárgép már rég nem csörrent, hogy nem tudja, hogyan kell kiszámítani az adóalapot a hozzáadott értékből, és hol szerez hamutartót az üzletbe.
Néha az üzletben olyan hangulat volt, mint a templomban. A tetőablakokon ünnepi fény szűrődött be. Az emberek álltak, lapoztak, hallgattak.

Az első éjjel
Barbora áthaladt a szobán, és megkérdezte Doktortól, jön-e aludni. A Doktor látta, hogy Barbora ágyánál ég a lámpa. Hallotta, hogyan lapoz a könyvben. El tudta képzelni a kandúrt, amint a vánkosra telepedett Barbora feje fölé. El tudta képzelni, milyen Barbora illata, de egy csomó részletre nem tudott visszaemlékezni az életükből. Feledte az élményeit. Szinte semmire nem emlékezett. Egyes emlékek közvetetten jöttek.
Mondjuk: Amikor beköszöntött a tavasz, és ő végre észrevette, hogy kivirágoztak a fák... A régi autójával ment, és nem tudott betelni a Full Circle dalocskával az Aerosmith-től. Nem tudta, miért. Újra és újra hallania kellett. Haladt az országúton a virágban pompázó fák közt, hallgatta a Full Circle-t, és azokra a szerelmekre gondolt, amelyeket elveszített. A dalocska árasztotta ezt. Az összes lányt eszébe juttatta, akikre valahol várt, és ők nem jöttek. A bulik utáni reggeleket juttatta eszébe, ahol azt, akit akart, akit szeretett, valaki más kapta meg. A dalocskát végzetes dolognak tartotta. Az idő múlása sugárzott belőle. Mindazoknak az időknek a múlása. Más nyarak voltak benne, és ő fiatal srác volt, a KrÝdenst hallgatta és dohányt szívott, kábítószereket próbált ki. Pozsonyban becsukták a koleszban a barátaival, az elvonóra vitték, és a rákövetkező éjjelt Karlova Ves-ben töltötték a rendőrségen. Amikor elengedték őket, akkor biztosan virágoztak a fák, a cseresznye-, a szilva-, a barackfák, és a reggelből következtetni lehetett a forró és párás napra, de még kellemes idő volt, visszatértek a koleszba, és a bejárat előtti járdán ott hevertek az üvegeik, amelyekben még volt ital, és amelyeket a rendőrök nem engedtek magukkal vinni, optimálisan voltak hűtve, és azok az első kortyok és az a reggel és azok az érzések, azok is benne voltak ebben a számban, de inkább az a meghiúsult szerelem, az a soha be nem teljesült. És így haladt az autóban útszéltől útszélig a zene ritmusára, mivel annyira dinamikus volt. Alenát vitte iskolába harsogó magnóval, és Alena így szólt hozzá: - Apu, te tényleg bolond vagy - és ő mosolygott, és örült, hogy ezt mondta neki.
Fél tizenegykor bebújt az ágyba. Nem tudott elaludni. Nem is számított rá, hogy könnyedén megy. Képzelgett, emlékezett. Tanult újra emlékezni. Emlékezetébe idézte az embereket, akik a könyvkereskedésben jártak. Jarka vele kezdett és végzett. 39 éves volt, szorgalmas, dolgos, becsületes, meg ilyesmi. Tudott élete néhány intim részletéről, és ő is az övéről. Húgaként szerette. Sosem tegeződtek. Jarka elvált. Volt egy felnőtt fia és egy tízéves lánya. Zdena kábé harminc éves volt. Ugyanaz a sors adatott meg neki is, mint Jarkának. Mindkettőjüket kedvelte. Ők hárman ideális felállás voltak. A Doktor ritkán viselt el bárkit, és alig akadt, aki elviselte őt. Mielőtt Zdena munkába lépett, az elárusítónői állásban három másik nőt cserélt le. Egyikkel sem jött ki különösebben. Abszolút összhangra volt szüksége. Néha Barbora segített be neki az üzletben. Rendszeresen dolgozott ott a lánya, Alena. Gyakran kereste fel a barátja, Honza, aki a zsebében Jeffers és Whitman szétrongyolódott kötetét hordta magával, és megbukott matematikából. Három hónapig alkalmazott két underground barátnőt. Bő zubbonyok, korall gyöngysorok... A Doktor megpróbált visszaemlékezni más emberekre is, de megerőltető volt. Csak lyukakat látott vagy további jelentéktelen részleteket.
Kezébe vett egy könyvet. Az egyik könyvoszlop tetején feküdt, amelyeket az ágya körül halmozott fel. Olvasni kezdett: A rétek közötti úton haladtam hazafelé. Éppen nyár közepe volt. A mezőkön már közelgett az aratás. Ebben az évszakban tömérdek gyönyörű virág nyílik: csordultig illatozó lóhere, piros, fehér és rózsaszín, furakodó százszorszépek, hófehér margaréták tiszta, sárga középpel, amelyek erős gyökérszagot árasztanak, mézillatú sárga repce, magas, lila és fehér harangvirágok, akár a tulipánok, kúszó bükköny, csinos sárgás, piros és rózsaszín és világoslila fejecskék, visszafogottan illatozó útifű rózsaszínen pihés virágokkal, napfényben fénylő búzavirág, fiatalon kék színnel telnek, estére és öregen világoskékre fakulnak és pirosra, és a szulák lágy virágai is, amelyek mandulaillatúak és gyorsan fonnyadnak... Tolsztoj, hej-hoj. Honnan szerezte az ismereteit, és mennyi időre volt szüksége, hogy megismerje, ismerje és szavakba foglalja mindezt? Mennyi idővel kellett rendelkeznie az olvasóinak? Mennyi tévésorozatról kellett lemondaniuk, hogy a dolgait el tudják olvasni? Olyan kor volt. A muzsikok robotoltak a mezőn, az urak írtak és olvastak, mondogatta a Doktor, és eszébe jutott, hogy abban a korban pechjére csak egy lett volna a muzsikok közül, gürcölt volna a mezőn, Tolsztoj meg járkált volna körülötte, és írt volna a virágokról. De nem voltak végül is azok a muzsikok és muzsiknék boldogabbak, mint a mindentudó Lev?
Valamikor, hasonló nyári környezetben, hasonló hangulatban, Fryąták után megállt egy stoppos lánynak...
...Harminc és negyven év között lehetett, és nem tudta világosan megmondani, hova is akar eljutni, így hát elvittem őt Kroměříľbe, és körülöttünk virágoztak a mezők és különféle furcsa füvek, és a széna bálába rakva száradt, szóval isteni nap volt, és az én stopposlányom mindig, amikor imaoszlopok mellett haladtunk el, réti keresztek mellett, minden alkalommal keresztet vetett, tüntetően és pompásan tette, nem kerülhette el a figyelmemet, egész úton hallgattunk, még a zenét is kikapcsoltam, én vezettem, ő pedig keresztet vetett minden imaoszlopnál, amely mellett elhaladtunk, és kellemesen éreztem magam, tényleg az volt az érzésem, hogy tetszés szerint suhanhatok, és akár becsukott szemmel is, mivel az a stopposlány olyasmi volt, mint az Isten barátnéja, és én tudtam, hogy az úton nem érhet baj...
Az adóbehajtó jutott az eszébe, aki az üzletben szokta felkeresni. Michal Farkaąnak hívták. Roma volt. Amolyan kis vasgyúró, aki olyan kultiváltan igyekszik hatni és kinézni, mint a fehérek, kidolgozott testépítő vagy súlyemelő vagy dzsúdós vagy karatés, talán mind együttvéve. Mobil volt nála, folyton telefonált, és telefonáláskor Michal úrként mutatkozott be. Néha pedig Farkaą úrként. - Itt Farkaą úr, mondta a telefonba, a bütykei mindkét kezén le voltak horzsolva és kérgesek voltak, s a Doktor elképzelte, hogy talán attól horzsoltak, hogy folyton veri az öklével a falat. A lehorzsolt bütykök fura asszociációkat hívtak elő benne. Különösen akkor, amikor a tulajdonosok Farkaą úrnak azt ígérték, hogy negyvenezret kap, és nála csak kettő volt...
...További kettő volt a pénztárban, hát hívtam a kizsákmányoló munkaadóimat, és közöltem velük, hogy Michal úr biztosan megöl, és Piąki menedzser, aki folyton nyakig volt a munkában, és a gondolatai szétfolytak, önkéntelenül azt mondta: - Tudom, bocs, másik hívásom van. - Letettem a kagylót, és Michal úrnak négyezret adtam negyven helyett, s mivel fenyegetőzött, hát hozzáadtam még két műanyag dinoszauruszt. Vagyis ő maga választotta ki a fia számára, és megkérdezte, mibe kerül. A cég figyelmessége, mondtam neki. Ajándék a társaság tulajdonosától. Mire ő hamiskásan elmosolyodott, és kijelentette: - Én azt az embert egyszer úgyis lelövöm. - Talán viccnek szánta. Nevetnem kellett, mivel az adóbehajtó valójában nem viccelődött...
Barbora mindig azzal állt elő, hogy a Doktor gondoljon valami szépre, ha nem tud aludni. Most mellette aludt, és annak az évnek a nyarára gondolt, amikor könyvkereskedő volt. Barbora folyton a kertecskéjében szorgoskodott. Salátát ültetett, paradicsomot és paprikát, a virágaival foglalkozott. Ritkán látták egymást. Elkerülték egymást. Mindketten nagyon elfoglaltak voltak. Azokra a nyári reggelekre gondolt. A nap feloszlatta a ködös párát, gerlicék és galambok turbékoltak, a nyári mezőkön kömény és ánizs, a faluban friss kenyér illata szállt...
Minél jobban igyekszünk megszabadulni sorsunktól, annál inkább bekövetkezik. Mindenki a saját halálát keresi, és minden sikertelen próbálkozás a legsikerültebb. Valami francia írta ezt, Dylan meg azt énekli: Amikor fent vagy, akkor vagy lent. Bruce Springsteen a Brilliant Disguise című dalocskában azt énekli: Az Isten megbocsát azoknak, akik kételkedni kezdenek abban, amiben teljesen bizonyosak voltak... Nem nehéz megtalálni az Utat, elég nem kételkedni, és nem elemezni, mondta Szeng-csan kínai szerzetes. Azt kapod, amire éppenséggel nincs szükséged. Nobel-díjat, amikor AIDS-es vagy, pénzt, amikor már nem áll fel, hírnevet, amikor szerelemre van szükséged, elárulnak, amikor kezdesz magabiztos lenni. Szavak, realizmus orgiája, Mozart klasszikájának popzenésze, a szex szamaritánusai és a homokos Micky Mouse...
...és a kóbor kutyák aludtak a reggeli napfényben az óváros főterén. Minden anyag... Miért kéne átélnem mindent, amit leírok? Miért kéne papírra vetnem mindazt, amit átélek? mormolta a Doktor. És nappal volt, és éjszaka, első nap.

A Báró
A Báró a kelleténél hamarabb ébredt fel. Karla a hitvesi ágy másik oldalán horkolászott csendesen. A Báró csettintett. Karla hátat fordított neki. Báró az ébresztőórára várt. Nem akart elsőként kelni, gondoskodni a fiáról, a kutyáról és a reggeliről. Ezt minden reggel a felesége csinálta. Nem akarózott változtatni. Az ablakon túl gyönyörű nyári nap ígérkezett. A Báró eldöntötte, milyen öltönyt vesz magára. Az inget is még az ágyban tisztázta magával. Amikor a nyakkendőn törte a fejét, megszólalt az ébresztőóra. Szinte ugyanakkor esett a hasára Csárli. - Te kretén, ki akarsz tán nyiffantani, kiáltotta a Báró.
- Ne kiabálj vele, szólt rá Karla. Csárli hozzá telepedett, és az arcát kezdte nyaldosni. Báró kiment a fürdőszobába. Karla kiengedte a kutyát, és ment felkelteni a fiát. A Báró sosem akart gyerekeket. A világot zordnak látta. Gyerekek és felnőttek számára egyaránt. De aztán minden megváltozott. És Karla öregedett. A fiuk öt éves volt. Világosabb volt a bőre, mint a Bárónak. Az apja eredetileg roma nevet akart neki adni. Karla ellene volt. Végül a Roman nevet adták neki. Volt benne Rom, de nem volt roma.
A reggelinél mindnyájan találkoztak. A Báró, mint minden nap, sietett, és elrohangált az asztaltól. Roman a kukoricapehelyben turkált. Karla reggel csak kávét ivott. Csárli pudliknak való granulátumszemcséket rágcsált.
A Báró és Karla egy családi ház felét birtokolta a kroměřízi Alsó kertek negyed sorházában. A másik felében két fiatal nő élt. Báróról az volt a véleményük, hogy a férfi soviniszta disznó. Karla és a gyerek ellen nem volt kifogásuk. Bárónak a szomszédokkal kicsit mindig pechje volt.
Beindította egy hónapos Alfa Rómeóját, és a városközpontot vette célba. A Rieger téren parkolt. Amikor a házhoz ért, ahol az ügyvédi irodája volt, észrevette, hogy valaki a sárgaréz táblán, amin a neve állt, üzenetet hagyott. Fekete színnel valaki odasprayezte: TE SZEMÉT! Hasonló üzeneteket havonta egyszer-kétszer hagytak neki az emberek. Báró fekete volt. Ügyvéd volt. Fekete ügyvéd a kisvárosban. A kisszekrényben állandóan készenlétben állt a hígító.
Mindkét női alkalmazottját üdvözölte, és megkérte Janát, hogy törölje le hígítóval a feliratot. Megkérdezte Danát, mi újság. Semmi újság nem volt. A Báró feladatokat, útbaigazításokat és utasításokat osztott, elintézett néhány telefonhívást, még egyszer átnézte az aznapi tárgyalásra előkészített anyagokat, és elment Zlínbe. Zlínbe szívesebben utazott Holeąovon, mint Otrokovicén keresztül. Nyugodtabb és gyorsabb út volt. A rövid, átláthatatlan síkságon Horní Lapač után előzgetni kezdte vagy száznegyvennel egy Mazdás őrült. A Báró szitkozódott, és inkább fékezett. Amikor az autó elhagyta, észrevette, hogy a Doktor vezeti. A nyomába eredt. Mindketten száznegyvennel száguldottak. A Báró ilyen gyorsaság mellett is ki tudta pötyögtetni a mobilon a Doktor számát. Max. 3 kezdőbetűt adjon meg... Majdnem szörnyethalt.
Amikor megszólalt a mobil a Doktor autójában, enyhén lassított. A kijelzőn megjelenő szám nem mondott neki semmit.
 - Pocsékul vezetsz - szólt bele valaki.
 - Ki az? - kérdezte.
 - Nézz csak a tükörbe.
A Doktor belenézett. Majdnem szörnyethalt. A mögötte levő autóból, mobillal a kezében, régi barátja, a Báró intett neki. Közben majdnem másodszor is halálát lelte.
A Doktor még jobban lassított. Száztíznél megbeszélték, hogy Zlínben együtt ebédelnek. Rég látták egymást.
A bírósági tárgyalás úgy végződött, ahogy a Báró feltételezte. Mindkét kerítéssel vádolt kliensét felmentették a vád alól. Ezt az esetet a Mérnök passzolta neki. A Las Vegas szálló tulajdonosai a barátai voltak. A Báró ismerte őket látásból. Vádat a prágai "Szervezett bűnözés elleni harc alakulata" rendőreinek beavatkozása után emeltek. A rendőrök berontottak a szálló férfiklubjába, és tíz prostituáltat fogtak el. Az ügyész az ítéletet azzal magyarázta, hogy a vádlottak felmutatták ugyan a kerítés bűntettének formális jeleit, ám magatartásuk nem volt társadalmilag veszélyes. A klub működése nem volt erkölcssértő. A lányok önszántukból voltak ott. És így tovább. A Bárónak kedve lett volna megtapsolni az ügyészt.
A Doktorral egy olyan kínai étteremben ebédeltek, ami nem volt kínai. Sőt, nem volt vietnami sem, sem koreai, sem japán. Talán még ázsiai sem volt, de az étel kínai ízű volt. Főként a rizs. A Báró a Doktorral gyorsan átvette a legfrissebb híreket, és aztán alaposan taglalták öregedésüket. Semmi sem volt már úgy, mint régen. Bár sok minden jobbra fordult, de az alapvető dolgok sajnos nem.
Azt követően, hogy a Doktor kis híján meghalt, tüdejének csupán ötven százaléka működött, a koleszterinszintje magas volt, és a májtesztek értékei pocsékak. A Bárónak magas volt a vérnyomása, és gondjai voltak a prosztatájával. Legalábbis szerinte a prosztata volt az. Poétikus találkozás volt. Talán három éve nem találkozgatnak, és nem látogatják egymást. Valami elválasztotta őket. Most mindketten úgy vélték, hogy bármi volt is az, kár volt.

A Mérnök
A Mérnök gazdag volt. Annyira gazdag, hogy mindent megengedhetett magának. Annyira gazdag volt, hogy amit akart, bármit megtehetett. Megengedhette mondjuk, hogy ölbe tett kézzel üljön faburkolatú irodájában, és bámuljon kifelé az ablakon. Pontosan így is tett. Megparancsolta a beosztottainak, hogy fél óráig senkit ne engedjenek hozzá és semmilyen beszélgetést ne kapcsoljanak neki. Ült, simogatta kopaszodó fejét, és azon töprengett, ültessen-e be új hajat. Arra is gondolt, mi lenne, ha a köztársaság területét földrengés érné. A statikára gondolt, meg ilyesmikre. Építészmérnök volt. A régióban neki volt a legnagyobb építészeti cége. Vállalata közigazgatási épületének tetején méteres fekete betűkkel az állt, hogy Navistav. A Navi a Mérnök keresztnevét jelentette, fordítva. Azt megelőzően az épület tetején a Járási építészeti vállalat felirat állt. A Mérnöknek egyszerűen megfelelő időben megfelelő barátai voltak a megfelelő helyeken. Annyi embert alkalmazott, hogy további embereket kellett alkalmaznia, hogy számon tartsák, mennyien is vannak. Vállalkozási tevékenységei nagyon széles körűek és változatosak voltak.
A Mérnök ötvenéves volt. Az utóbbi években jócskán meghízott, és megkopaszodott. Büszke volt álmai házára, amely Dubovinában állt, nem messze egykori barátja, a Doktor villájától. A Mérnöknek volt saját kertésze, három takarítónője, személyi őre, valódi kutyái és elektronikus vizslája.
Első feleségétől, Pavlától akkor vált el, amikor az első tízmilliót kereste. Felesége most a húsz évvel fiatalabb, szőke Lucie volt, akitől egy négy éves lánya született, Veronika. Második felesége ideje nagy részét azzal töltötte, hogy a barátnőivel telefonált és magazinokat olvasott. A maradék időben vásárolt, látogatta a kozmetikusát, a masszőrnőjét és a pszichoterapeutáját. Olykor a szobakerékpárját hajtotta, és közben olasz szavakat tanult. Hetente kétszer tornázni járt és tanácsokért a hölgyklubba, amit a Mérnök az első felesége számára rendezett be, és ahol a Doktor felesége, Barbora mozgásterápiás és jógakurzusokat tartott. Luciének szilikonnal nagyított melle volt, műtőkéssel kisebbített orra, zsírleszívással eltávolított tokája és kisimított ráncai. Úgy nézett ki, mint a Barbie baba. Ennek ellenére a Mérnök már nem találta olyan vonzónak a feleségét, mint korábban. Olykor néhány órát vagy fél éjszakát a titkárnőjével, Míąával töltött a szállóban. Minden túldolgozott, stresszelt menedzsernek gyors szexre van szüksége.Vagy lassú gyengédségre.
A földrengésről, a nagy, alapos földrengésről való elmélkedésében a Mérnököt a Bajnok zavarta meg. A férfi, aki a főnökét hívta, annyira jelentős volt, hogy meg merte szegni a Mérnök utasítását. - Elnézést kérek - mondta. A Mérnök intett és felvette a kagylót.
- Csá, te picsusz. Hol lófrálsz folyton? - hangzott.
- Nem voltál ilyen vulgáris, míg szenátor nem lettél - mondta a Mérnök.
- Az előbb olaszokkal tárgyaltam. Talán az hagyott nyomot rajtam - mondta a Szenátor.
- A hatalom igazi afrodiziákum - mondta a Mérnök, kissé elkanyarodva a témától.
- Ezt olvastad valahol?
- Bizony ám - mondta a Mérnök. Aztán a tárgyra tértek. A Szenátor hétvégén Morvaországba készült. A Mérnök feladata volt gondoskodni a kitűnő borról, a nagyszerű ételről és a bébikről, ahogy a Szenátor még azelőtt megjegyezte, hogy a titkárnő figyelmeztette volna: a beszélgetést leginkább a titkos információs szolgálat hallgatja le, ami bizonyos köztudomású információk alapján az ellenzék felügyelete alatt volt. Bár más hiteles információk alapján a titkosszolgálat a koalíció fennhatósága alatt állt, de mit tudhatta a Szenátor. Inkább gyorsan befejezte a beszélgetést. - Minden fontosat pénteken beszélünk meg. Kivéve, ha szombaton beszélnénk meg. Vagy vasárnap, mondta.
- Kitűnő, tehát mindent pénteken vagy szombaton vagy vasárnap veszünk át - mondta a Mérnök.
- Vagy semmikor - jegyezte meg a Szenátor.
- Szuper - mondta a Mérnök. Letette, és visszahívta a Bajnokot. A Bajnokot Josef ©ebáneknek hívták. Egykor régen bicikliversenyző volt. Az építészeti vállalatban mindig Bajnoknak hívták. Most a Mérnök titkára volt, a jobbkeze. - Josef, ide készül a Szenátor hétvégére. Ismeri... Morvaországi éden. Szóval kerítse elő a legjobb bort és a legfinomabb kaját, és talán valamilyen szajhákat is...
- Elnézést, szajhát mondott? - kérdezte a Bajnok.
- Igen, szajhákat, valamilyen kurvákat, de jobb lenne amatőröket, nagyon jó amatőröket, annyira jókat, hogy ne lehessen felismerni, hogy amatőrök - mondta a Mérnök.
- Ez esetben nem lennének inkább jobbak az ügyes profik? - ajánlotta a Bajnok.
- Talán. Alkalmazunk ilyeneket?
- Biztosan. Vagy az is lehet, hogy nem - mondta a Bajnok.
Az egyik titkárnő zavarta meg őket, hogy a Mérnöknek eszébe juttassa az üzleti tárgyalást. A Mérnök felhúzta a csomót a nyakkendőjén, és bekötötte a cipőjét. Útban az ülésterem felé elintézett néhány gyors telefont. A gyűlés csupán játék volt. Illedelmesen válogatott és gondosan csomagolt szavakkal, valamint jó néhány nemkülönbennel és mindazonáltallal igyekeztek a partnerek megfosztani a Mérnököt a pénzétől. A Mérnök és a Bajnok illedelmesen válogatott és gondosan csomagolt szavakkal, valamint jó néhány nemkülönbennel és mindazonáltallal próbálták őket meggyőzni, hogy nem engedik magukat megfosztani a pénzüktől. Végül az ülés olyasmivel végződött, amit mindkét fél döntetlennek tarthatott. Minden pont jól jött.
A titkárnő közölte vele, ki mindenki hívta, amíg nem fogadott és tárgyalt. A felsorolt nevek közül csupán egyetlenegy keltette fel az érdeklődését, a fia neve. Ivan csak ritkán hívta fel. Szinte mindig kellemetlen ügyben.

A Pilóta
A Pilóta gondban volt. Állt a cella-irodája előtt, dohányzott, és az autókon legeltette a szemét, amelyeket el kellett adnia. Két sorban, egymással szemben álltak. Európa roncstelepeinek válogatott példányai, kiszuperált Skodák. A Pilóta végigtekintett a kifakult színes zászlócskákon, amelyek feladata az ügyfelek odacsalogatása volt, és a Pilot Plus feliratú táblán. A Plus az autóbazár nevében a Mérnököt jelentette, akinek a vállalkozásban nagyobb részesedése volt. Úgy is mondhatnánk, hogy a Mérnök a részesedés másik felét barátja ötvenedik születésnapjára ajándékozta. Ez pár hónappal azt követően történt, hogy a Pilóta teljesen bedilizett.
Most állt az irodai bódé előtt, és nem értette, hogyan lehetett olyan naiv, hogy engedte, hogy kirabolják. Reggel eladott egy öreg Fordot, és a nyolcvannyolcezret, amit kapott érte, az asztalfiókba tette. Újabb ügyfelek jöttek, a Pilóta autókat mutogatott nekik, és amikor visszatért cella-irodájába, a pénz nem volt a fiókban.
- Hé, te ide tartozol? - szólította meg egy zöld hajú fiatalember bőrnadrágban és kabátban.
- Ja.
- Meg akarnám nézni azt a Mitsubishit - mondta a bőrsrác, és fejével a piros háromliteres sportautó felé intett.
A bazár ékessége volt. Pilóta vette az autó kulcsait, bezárta a fiókot és az irodát, és a fiatalember után indult.
A fiatalember kipróbálta, milyen az autóban ülni, feküdni és elméletileg azt is, hogyan lehet benne dugni. - Igen vagány, jelentette ki, amikor kimászott, és megkérdezte a Pilótát, nem mehetne-e vele egyet.
- Majd ha fizetsz - mondta a Pilóta.
- Nincs nekem arra - mondta a zöldhajú.
- Tudom - mosolygott a Pilóta.
A fiatalember is elmosolyodott és nekibátorodva megkérdezte a Pilótát, mi van a fején.
- Mármint mi? - kérdezte a Pilóta, és kezével végigsimította narancsszínű, ötmilliméteres séróját.
- A színre gondolok, milyen márkát használsz? - kérdezte a fiatalember.
A Pilóta nem tudta. A fodrászszalonban színezték narancssárgára a haját. Bizonyos esetekben inkább szakemberekhez fordult.
A bazárba újabb ügyfelek tértek be, és Pilóta foglalkozott velük, de folyton arra a nyolcvannyolc kilóra gondolt, és arra, hogy lehet ilyen naiv. Ötvennégy éves volt. A repülést kilencvenkettőben hagyta abba. A magas vérnyomása és a látása miatt nem ment át az orvosi vizsgálaton. A Slovair repülőtársaság is elköltözött Holeąovból. Fél évig munka nélkül tengődött. Valamennyi időt aztán a Mérnök vállalatánál dolgozott, de nem volt az igazi. Öregnek és feleslegesnek érezte magát. Idősebbik fia tőzsdeügynök volt. A fiatalabb, Roman az elsőligás Sigma Olomoucban futballozott. Felesége, Marie még mindig ugyanabban az  elemi iskolában tanított. A Pilóta folyton farmert és dzsekit, pólót és divatos kiegészítőket vett fel, amilyeneket néhány nemzedékkel fiatalabbak viseltek. Amikor abbahagyta a repülést, az a vágya, hogy örökké fiatal maradjon, szinte beteges méreteket öltött. Harmincöt éves szeretőt kerített. Aztán harminc éveset, aztán huszonöt éveset, és így tovább. Néha a családot újabb piercinggel lepte meg, máskor tetoválással a felkarján. Amint lehetőség nyílt rá, hidakról és darukról vetette le magát gumikötélen folyókba és völgyekbe. Fontolgatta, hogy magándetektív-irodát nyit. Egy ideig kacérkodott a gondolattal, hogy siklóernyőzést tanítson. Végül néhány hónappal az ötvenedik születésnapja előtt bejelentette a feleségének, hogy elhagyja, vagy teljesen új életet kezd, vagy vége. A Mérnöktől kölcsönzött pénzt, és vett egy háromszobás lakást a 66-os panelházban, amely a Jan Masaryk utcában állt. Korábban ezt az utcát Druľba utcának hívták.
Az autóbazárba vietnamiak csoportja tért be. Valamilyen nagyobb kocsit akartak venni, áruszállításra. A Pilóta öreg Skoda ezerkétszázhármast ajánlott nekik, de nem tudta meggyőzni az ázsiaiakat. Nem volt formában. Normális körülmények közt képes lett volna rá. Odament a kerítéshez Ringóhoz, a farkaskutyához, aki éjjel őrizte a bazárt. - Szart sem ér ez, Ringo - panaszkodott a kutyának, kicsit vakarta a füle tövét, aztán visszatért az irodafülkébe, és felhívta Marcelát. Nem volt otthon, vagy nem vette fel a telefont. Marcela Pilóta barátnője volt. Vagy partnernője. Vagy csaja. Huszonnégy éves volt, de Pilótának azt állította, hogy tizenhét. Munkanélküli segélyt kapott. Alig tellett neki belőle többre, mint egy kis adag drogra.

PÉNZES TÍMEA FORDÍTÁSA


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret