Az első nap
Felébredt, de még nem tért magához. Lehunyt szemhéjjal a félálom rejtekében
maradt. Az álmok és a nemlét ködös országa biztonságot nyújtott számára.
Odakünn léteztek dolgok, amelyek félelmet keltettek benne. Hallgatta a
madarakat. Gerlicéket, feketerigókat, rozsdafarkúkat, verebeket és egy
csomó másféle madarat, amelyeket nem tudott néven nevezni, sem elképzelni.
Bal szemét félig-meddig felnyitotta, szempilláin keresztül fényt pillantott
meg, a fényt elkülönítette a sötétségtől, és az ablakon át meglátta az
eget és a földet, rajta virágokat és fákat, megpillantotta a napot és a
haldokló reggeli holdat, látószögét madarak szelték át, kakasokat hallott,
tehénbőgést és kutyaugatást, félig-meddig a könyökére támaszkodott, és
a tükörben meglátta magát és egy nő alakját az ágy másik oldalán. Visszafeküdt,
és egy kicsit még heverészett. Reggel volt a világ végén.
Odabújt a mellette fekvő női testhez. Melege és illata egy pillanatra
biztonságérzettel töltötte el. Aztán felkelt és a fürdőszobába ment. Lezuhanyozott
és megborotválkozott, és amikor elkészült, a konyhaszekrénynél, amely a
nagy, központi helyiség részét képezte, két kiflit kent meg vajjal és sajtot
tett rá. Az adagolóból kiszórta az aznapi gyógyszereket. Fekete farmert
és fehér pólót vett fel. Abban a korban volt, amikor az öltöny nyakkendővel
már nem keltett volna komikus hatást rajta, de ő még mindig nem öltözködött
formálisan, ahogy egész eddigi életében sem. Nem volt még ötvenéves, de
már rég elmúlt negyven. Nem szerette ősz haját. Félt az öregségtől és a
haldoklástól. Nem szívesen nézett tükörbe. Nem fényképezkedett szívesen.
Megsimította a kandúrt, és bezárta a házat. A ház Barbora elképzelései
alapján készült. Az ő beteljesült álma volt. Olykor úgy érezte, ő éppen
csak itt lakik. Mindent, ami a házban és körülötte zajlott, Barbora irányított
és határozott meg. Begyújtotta a motort, és elindult Zlínbe.
A városban a szokásos reggeli forgalom fogadta. Miközben a kereszteződésen
zöldre várt, azokon a férfiakon és nőkön gondolkodott, akik a körülötte
levő autókban ültek. Életek. Oda, vissza, dolgozni, bevásárolni, fogyasztani,
figyelni, dugni, üríteni, aludni. Abban a korban volt, amikor sok minden
már nem lepte meg, és nem is volt szabad, hogy meglepje. Mindent átélt
már. Majdnem mindent látott, amit látni akart. Folyton úton akart lenni,
folyton menekülőben volt, folyton visszatért, de azt követően, hogy majdnem
életét vesztette, elment a kedve az utazástól. A végül elmaradt halál utáni
életet úgy vette, mint valami pluszt, mint egy másik életet. De az közel
sem volt olyan szórakoztató, mint azelőtt. Semmi sem volt már olyan, mint
régen. Ez a mondat új élete mottója is lehetne. Semmi sem volt már olyan,
mint régen.
Felvillant a zöld lámpa. Áthaladt a városközponton, és rákanyarodott
a Březnickára, végighaladt rajta, egészen fel, a város szélére, elkanyarodott
a Lesní hřbitov, az erdei temető felé, és a filmstúdiók előtti területen
parkolt le. Átment a forgóajtón a portai egyenruhás biztonsági szolgálat
mellett. A filmstúdiókat a Ba»a cég építette 1936-ban. Talán világszerte
ismertté akart válni, vagy Zlínt akarta felemelni az európai nagyvárosok
szintjére. A cég világhírnévre tett szert. Zlín járási, provinciális város
maradt Nyugat-Európa legkeletibb csücskében.
Áthaladt a területen, és betért a Rádió épületébe. Már háromnegyed
éve itt dolgozott. Volt saját asztala és komputere. Üdvözölte a reggeli
műsorvezetőt és a hírbemondót, megtekintett néhány információs szervert
az interneten, aktualitásokat válogatott az adásba, telefonon beszélt azokkal
a személyiségekkel, akik ezen a napon készültek a régióba látogatni, beszélgetéseket
fixált le, az újságokban valami olyasmi után kutatott, amit az adásban
felhasználhattak, sorra vette a nap tervezett eseményeit, belejavított
a napi programokba, szétküldte az adásba az időjárás szponzorának hirdetéseit,
kiválasztotta a díjakat, amelyekért ezen a napon versenyezhettek, telefonált,
sokat telefonált, felelt a kérdésekre, mellékesen viccelődött, komolyan
viccelődött, feladatokat osztott szét, feladatokat kapott, cikket írt az
újságba, Marpáą igazgatóval vitatkozott arról, vajon van-e értelme kereskedelmi
rádiót csinálni nem kommersz zenével, és lehetőleg felnőtt műsorvezetőkkel.
Marpáą gyakran volt levert. A Doktor is, de még mindig bízott abban, hogy
létezhet olyan kereskedelmi rádió, amely a tömegmédia összes logikus törvényszerűségét
kétségbe vonja.
A Doktornak jó volt, hogy dolgozik, és ezáltal nem töri a fejét a saját
dolgain. Dolgaiban, kapcsolataiban és agyában káosz uralkodott. Tudott
róla, de nem tudta, mitévő legyen. Nem volt képes rendet rakni magában.
A nem tudom élete másik krédója lehetne. Semmit nem tudott. Semmiről nem
akart tudni. Könnyebb volt nem tudni. Miről lehetett tudomása? Csak az
van, ami éppen van. Újabb krédó.
Késő délután ért haza. A fekete perzsa kandúr a lábához dörgölődzött,
és elnyújtózott a szőnyegen. A Doktor mellé feküdt. Egy kicsit simogatta
az állat hasát, vakarta a füle tövét, nyomkodta a vánkosokat a tappancsain.
Barbora nem volt otthon. Dolgozott. Alena valahol London mellett elkényeztetett
angol kölyköket szolgált. Nem volt szolgatermészete. Nehezen jött ki az
ottaniakkal. Katka baráti társasággal Romániában csavargott. De ebben a
Doktor nem volt biztos. Lehetett bárkivel bárhol másutt. Gyermekei már
nem voltak gyermekek.
Evett, és felment a padláshelyiségbe, amely rendeltetése szerint dolgozószoba
volt. De szinte sosem dolgozni járt ide. Az esetek többségében befészkelte
magát, és a számítógéppel sakkozott vagy tetrist játszott. Az asztalon
kő hevert a Desolation Peak-ről, arról a hegyről, ahol Kerouac egy egész
nyáron felügyelte az erdőtüzeket, és megfigyeléseit aztán a Puszták angyalában
írta meg. A tető alatti szobában volt egy csodafüve is a Halottak völgyéből,
úgy hitte, hogy varázsereje van, ami azonban valahogy idővel elszállt.
Volt ott só is a utahi sós tavakból, színes kövek valahonnan a Capitol
Reef kanyonjából, szürkés, könnyű hamu a Szent Ilona-tűzhányóból, megkövesedett
fa, San Francisco meg Zlín térképe és nagyapja nagyított fényképe légiós
egyenruhában. Az utóbbi időben az volt az érzése, hogy őt magát ábrázolja.
Nyári alkonyat volt. A Doktor ült a padlásszobában, és hallgatta a
madarakat. Az utóbbi időben sokat gondolkodott a halálról. Az utóbbi időben
más megoldásokon is mélázott. Lent a Pink Floyd játszott valami rettentően
patetikusat. Villózó színpad, a gitár sírt és jajgatott, és Waters azt
énekelte: When I was young... Már abban van valami rettentően patetikus,
hogy valaki azt mondja: When I was young...
When he was young, a nagymamával ült a betonlépcsőn a ház előtt a Vracovská
utcában Bzenecben...
...Amikor kicsi voltam, ültünk a nagymamával a lépcsőn a ház előtt,
és félkilós nehezékkel tördeltük szét a sárgabarack magházát, hogy kiszedjük
belőle a magot, és a nagymama figyelmeztetett, hogy ha valamelyik keserű,
köpjem ki, mert lehet, hogy mérgező. Szünidő volt, nyári alkonyat, a nagymamán
egyszerű vászonruha volt, virágmintás. Valószínűleg az ágyásban is, amely
a házat választotta el a járdától és az úttól, nyíltak valamilyen virágok.
Petúnia, kis színes gramofonok. A járda homokból volt, az úttest kockából.
A padkánál szalma gyűlt. Az úton autók haladtak. Nem volt még sok belőlük.
Minden autómárkát fel tudtam sorolni. Néha lovak tűntek fel. Emlékszem
a szekérre, melyet két tehén húzott, de nem tudom felidézni a kocsik hangját
a kövezeten, sem a díszvirágok kesernyés illatát. Mire valók a virágok?
Minek vannak a hangyák? Ne öld meg a hangyákat, talán még hasznodra lehetnek...
Szerettem ezeket a pillanatokat a lépcsőn, a nehezékkel és a magokkal.
Olyan volt, mint az orosz rulett. Ha keserűbe harapok, megmérgeződhetem.
Féltettem az életem, de akkor is csak tördeltünk és ettünk, és a járdán
öregasszonyok jártak a nagymamáméhoz hasonló ruhákban, és szóba elegyedtek
a nagymamával. Nem füleltem, mit beszélnek. Úgyis mindig ugyanazt mondták.
Betegségek, halál, bevásárlás, főzés, család. Élet.
A hátsó udvaron a ház mögött Bzenecben szederfa nőtt. A nagyapám a
kínaiakról mesélt, a selyemlepkékről és a selyemről. Ezután ezt a fát valahogy
jobban becsültem. Néha selyemhernyókat kerestem rajta, de semmi olyasmit
nem találtam. Az érett szeder fekete volt. Az összes termés szinte egy
időben érett meg. Azokat, amelyek a földre hulltak, megették a tyúkok.
A másik szederfa a szőlőültetvény szélén állt. A fa körül a homok tele
volt sötét folttal. A szomszéd szőlőben cseresznyefa volt, amely minden
évben telis-tele volt fekete, mézédes terméssel. Fák.
A nagymamának mindig volt a keze ügyében valamilyen bonbon vagy édesség.
Málnaízű cukrok, erdei gyümölcsös cukorka, keksz, zselékígyók, vagy legalább
köhögés elleni cukorka. Sárga limonádémba vörösbort kevert. Talán azért,
hogy felfrissítsen a kánikulában, vagy hogy elaludjak és ne rosszalkodjam,
vagy azért, hogy tompítsa a limonádé édes ízét. Ki tudja? Ha meg kéne határoznom
azoknak az éveknek az ízét, édességnek nevezném...
Mindig csupán az van, ami éppen van. Kivéve, ha nincs. Csak a szétzúzott
olívabogyók adnak olajat. Amikor Němcová kutyául volt, akkor írta meg a
Nagyanyót. Amikor Saroyan maga alatt volt, pénzért írta a Tracy tigrisét.
A Doktor titokban remélte, hogy valami hasonlón dolgozik, még ha rendelkezett
is annyi ítélőképességgel, hogy belássa, nincs benne elég alázat a Nagyanyóhoz,
sem elég kétségbeesés a Tigrishez. Mennyi kétségbeesésre van tulajdonképpen
szükség a Nagyanyó megírásához? És mennyi alázatra a Tracy tigriséhez?
A Doktor apjának nagyapja kocsis volt a kastélyban. A nagyapa anyja
szakácsnő volt. Szintén a kastélyban. Az a kastély Bzenecben volt. Dédszüleinek
mindkét szülője hamar elhalálozott, így hát a Doktor nagyapját idegen emberek
nevelték fel. A másik verzió szerint a Doktor nagyapja lelenc volt. Ezt
a verziót a Doktor jobban szerette, mivel jobban rájátszott a zsidóságára.
Sok ember vélte úgy, hogy a Doktor zsidó. Felkeresték a Rádióban és például
azt kérdezték: - Hogy vagytok ti zsidók a szexszel? Vagy: Mitől kóser valami?
A nagymamát hajadon korában Jakąovának hívták. Jakschovának is írhatjuk.
Elég zsidósnak tűnik, de nagyanyjának apja nem tűnt zsidónak. A Doktor
nem tudta, hogyan és miből éltek ezek az emberek. Földek, szőlő, pincék.
Volt saját gyümölcsösük és krumplijuk és káposztájuk és boruk, de hogy
miből fizették az egészségbiztosítást vagy a telefonszámlát? Mihez kezdtek
például minden este tévé nélkül? Hogyan szórakoztak? Mi volt a kábítószerük?
Könyveket és régi kalendáriumokat olvastak. Korán jártak aludni, és korán
keltek. Milyen gyakran közösültek?
Megjött Barbora. Üdvözölték egymást. Néhány szokásos mondat. Semmi
személyes. Nem volt képes megkérdezni tőle, mi volt a munkahelyén, hogyan
érzi magát. Barbora is félt hasonló dolgok felől érdeklődni. Thomas Tracynek
volt tigrise. Doktornak is, de nyoma veszett.
A Doktor
A nyolcvanas évek végén a Doktornak szerencséje volt. Bestsellert írt,
amely lehetővé tette, hogy néhány évre professzionális író legyen. 1989
novemberi fordulatát követően a kárpótlás során apósa visszakapta a házát,
amely egy ódon cseh város főterén állt. A Doktor apósa habozás nélkül el
is adta. A pénzből Barborának is jutott, nagy telket vásárolt hát Dubovinában,
és másik ház építésébe kezdett. Dubovinában élhetett kétszáz vagy akár
háromszáz, netán ötszáz ember is. Doktor sosem számlálta meg őket. Házat
építettek itt. Amikor tán az építkezés felénél tartottak, elfogyott a pénzük.
A Doktor eladósodott. De volt háza, tartozásai és problémái. Barborával
többnyire úgy tengették itt napjaikat, mint két idegen. Néhány évvel ezelőtt
valami történt. Valami történt, még ha valójában semmi sem történt. Nem
beszélt róla. Nem akarta szóba hozni. Az volt az érzése, hogy Barbora már
nem Barbora és ő már nem ő. November volt vagy december, és mindketten
sírtak. Talán mindketten megtébolyodtak. A Doktornak muszáj volt valamit
tennie, valamit megmozgatnia, valamire rávennie magát, foglalkoznia valamivel,
hogy ne kelljen gondolkodnia. Kipróbált néhány alkalmi munkát, ahogy a
fülszövegeken szokták írni.
Miközben a járható utat, a menekülést vagy a feledést kereste, könyvkereskedő
is lett. A korzón volt üzlete. Vagyis nem az ő üzlete volt. A kiadó tulajdona
volt, amely a kilencvenes évek közepén a vadkenderről szóló könyv kiadása
körüli botránnyal vált híressé. A cég a meglehetősen kétségbeejtő Fém-vas
komplexumon székelt a város szélén. A folyosókon minden kopott volt. A
cégben minden elnyűtt volt belül is. A bútort valahol a konténerekben találták,
a fotelokból molitandarabkák lógtak ki, a székek maguktól összedőltek,
a konferenciaasztalt cigarettanyomok tucatjai tarkították, a munkaasztalokon
rendetlenség volt, mindenütt maradékok és szemét, a csészékben kávézacc,
a tányérokon mustármaradék. Nem esztétáknak való látvány. Minden elnyűtt,
kopott és elhasznált volt. A nyomdában a gépek az első köztársaságból származtak,
a számológépek is. A kereskedők autói folyton elromlottak. Hivatali kocsiként
régi százhúszas Skodát használtak, amit talán a roncstelepről loptak el,
vagy ajándékba kaptak valakitől. A kocsiknak többnyire nem volt műszaki
bizonyítványa, némelyik sofőrnek nem volt jogosítványa. Az autóknak poétikus
nevük volt: Arcvíz, Lila disznó, Fehér disznó és hasonlók. A kiadó imidzse
enyhén alternatív és underground volt, úgyhogy mindez nem jelentett nagy
problémát. A környezet bizonyára nyomot hagyott azokon az embereken is,
akik ott dolgoztak. Mind egy kicsit eszement volt, beleértve a Doktort
is. Az egyenruha tartozéka fekete farmer, hanyag elegancia, dívott a hangos
böfögés és a bazmegolás.
Egyik este a Doktor az irodában várta, hogy megjöjjenek útjaikról a
kereskedők, meghozzák a pénzt, hogy a kiadó ki tudjon fizetni neki egy
kis honorárium-előleget. A tulajdonosok arról beszélgettek, hogy hamarosan
könyvkereskedést nyitnak Kroměříľben. A Doktor várt, közben a tartozásaira
és a démonjaira gondolt. Aztán felajánlotta, hogy elvezetné azt az új üzletet.
Egy pillanatig nem vették komolyan, de aztán megígérték, hogy észben tartják
az ajánlatát. Amikor hazafelé tartott, elképzelte, milyenek lesznek a város
fényei, hogyan lesz belőle Ferlinghetti, mennyire nagyszerű lesz minden.
Mielőtt a Doktor állásba lépett volna, Piąki Tommal gyors iskolázásban
részesítette, amelyet néhány mondatban össze lehet foglalni: Senkinek ne
adj egy garast se. A fizetést a lehető legutolsó időpontig halaszd. Ha
már tényleg nem megy, még egyszer próbáld meg. Valamit találj ki. Élj valamilyen
hazugsággal, vagy tűnj el valahova, lépj le, hogy ne érjenek utol. Ha meg
már muszáj lesz fizetned, igyekezz az összeget a lehető legkisebb tételekre
aprózni. Legjobban a legnagyobb badarságok kelnek el. Felejtsd el azokat
a könyveket és szerzőket, akiket szeretsz. Azokból nem fogsz megélni...
Így hát lett üzlete. Üzletember lett. Sosem végzett hasonló munkát.
Kábé tizennégy nap elteltével felfogta, mi a különbség a szállítólevél
és a faktúra közt. Eladott, rendelt, vásárolt, kimutatásokat töltött ki,
hivatalokat szaladgált körbe kérvényekkel.
Kezdetben a kroměříľi, Rieger téri nedves irodában hiányolta a zenét.
De belátta, hogy nem engedheti meg magának. A zene túlságosan leköt. Egyetemes
zene nem létezik. A jazzel elijeszted a pénztárcás nőket. A Nirvánával
idevonzod a pubikat, de elriasztod az enciklopédiákat vásárló férfiakat.
A fúvós zenével szinte mindet elijeszted. A pop hallgathatatlan. A rádió
badarságokat sugároz, és az ember kiütést kap tőle. Az igényes elijeszti
az igényteleneket, az igénytelen az igényeseket.
Az eladás és pénzszerzés szabályait gyorsan elsajátította. A könyveket
fedőlappal kifelé kell kiállítani, ami háttal áll, az nem fogy el, minél
többet állítasz ki, annál többet adsz el, a raktárok feleslegesek, az üres
helyek a polcokon üresen hatnak, töltsd meg őket bármivel, végül minden
elfogy, különös és fura, de így van, minden elkel, idővel.
Egy leragasztott szemű nő tért be, Angelikát vett, és ő elképzelte,
hogy talán az egészséges szemével könnyezni fog a gyönyörű kurtizán, kurvizán,
angyalok és ördögök márkinőjének sorsán, talán rokkantnyugdíjas, napközben
van ideje, hát olvas, iddogál és marhahúst főz rizzsel vagy hüvelyeseket,
és várja, hogy gyermekei megjöjjenek a kisegítő iskolából, hogy a férj
megjöjjön a kocsmából.
Egy ápolt nő tért be, női regényt vett, és ő arra gondolt, hogyan olvassa
majd alvás előtt, mielőtt elnyomja az álom, mielőtt szeretkezik a férjével,
és képzeletében egy pillanatra egy idegen életben találja magát, valaki
mással lesz, és talán ez az érzés, ez a képzet kitart még azt követően
is, hogy a könyvet leteszi.
Munkásemberek tértek be, kézikönyveket vettek: hogyan készítsünk szekrényt,
a futball ábécéje, a világ legnagyobb rejtelmei, és ő arra gondolt, hogy
amikor ezeket használják, mondjuk olyasmit élnek meg, amit a szürke, unalmas
szakmájukban sosem ismertek. Rejtelmek, útmutató arra, hogyan jöjjenek
a dolgok nyitjára, hogyan készítsenek valami praktikusat és hasznosat,
hogyan ültessenek fát, ami haláluk után is megmarad utánuk.
Egy gyerek lépett be, és egy csomó időt töltött a képeskönyvek részlegén,
de nem vett semmit, mivel nem volt rá pénze. Nézegette a képeket, és régvolt,
titokzatos idők jelentek meg képzeletében, amikor a síneken gőzmozdonyok
haladtak, amikor a lokomotív motívumára Hacsaturjan megírta poptáncát.
Egy fiatal lány tévedt be, nem túl szép kívülről, de talán belülről,
megvette Bukowskitól, ami még nem volt meg neki, engedte, hogy a Doktor
meggyőzze Kathy Acker amerikai punkról, és elképzelte, hogyan olvassa el
mindkét könyvet, hogyan rágja át magát az Acker-kötetben a maszturbációról
és perverz szexről szóló durva részeken, amit ő sosem ismert, és talán
nem is ismer meg, mivel nem lesz kedve megismerni.
Játék, játék csupán, végül úgyis mind döntetlenül végződik, mondta.
A piros edényben az ötödik kávéhoz, az ezredik kávéhoz főtt a víz, és a
dolgozó nők reggel hatkor keltek, hogy legyen idejük elkészülni munkába,
és a borotvált férfiak a Mercédeszekben olyasmit intéztek, ami rajta kívül
állt, rajta és Barborán kívül, rajtatok kívül... Rajtunk kívül. Nem értettük
és nem fogtuk fel. Gyakran nem is volt miért.
Néha az volt az érzése, hogy ő álmaik és elképzeléseik ura. Ez azokban
a kellemes, ideális pillanatokban volt, amikor nem gondolt arra, hogy a
pénztárgép már rég nem csörrent, hogy nem tudja, hogyan kell kiszámítani
az adóalapot a hozzáadott értékből, és hol szerez hamutartót az üzletbe.
Néha az üzletben olyan hangulat volt, mint a templomban. A tetőablakokon
ünnepi fény szűrődött be. Az emberek álltak, lapoztak, hallgattak.
Az első éjjel
Barbora áthaladt a szobán, és megkérdezte Doktortól, jön-e aludni.
A Doktor látta, hogy Barbora ágyánál ég a lámpa. Hallotta, hogyan lapoz
a könyvben. El tudta képzelni a kandúrt, amint a vánkosra telepedett Barbora
feje fölé. El tudta képzelni, milyen Barbora illata, de egy csomó részletre
nem tudott visszaemlékezni az életükből. Feledte az élményeit. Szinte semmire
nem emlékezett. Egyes emlékek közvetetten jöttek.
Mondjuk: Amikor beköszöntött a tavasz, és ő végre észrevette, hogy
kivirágoztak a fák... A régi autójával ment, és nem tudott betelni a Full
Circle dalocskával az Aerosmith-től. Nem tudta, miért. Újra és újra hallania
kellett. Haladt az országúton a virágban pompázó fák közt, hallgatta a
Full Circle-t, és azokra a szerelmekre gondolt, amelyeket elveszített.
A dalocska árasztotta ezt. Az összes lányt eszébe juttatta, akikre valahol
várt, és ők nem jöttek. A bulik utáni reggeleket juttatta eszébe, ahol
azt, akit akart, akit szeretett, valaki más kapta meg. A dalocskát végzetes
dolognak tartotta. Az idő múlása sugárzott belőle. Mindazoknak az időknek
a múlása. Más nyarak voltak benne, és ő fiatal srác volt, a KrÝdenst hallgatta
és dohányt szívott, kábítószereket próbált ki. Pozsonyban becsukták a koleszban
a barátaival, az elvonóra vitték, és a rákövetkező éjjelt Karlova Ves-ben
töltötték a rendőrségen. Amikor elengedték őket, akkor biztosan virágoztak
a fák, a cseresznye-, a szilva-, a barackfák, és a reggelből következtetni
lehetett a forró és párás napra, de még kellemes idő volt, visszatértek
a koleszba, és a bejárat előtti járdán ott hevertek az üvegeik, amelyekben
még volt ital, és amelyeket a rendőrök nem engedtek magukkal vinni, optimálisan
voltak hűtve, és azok az első kortyok és az a reggel és azok az érzések,
azok is benne voltak ebben a számban, de inkább az a meghiúsult szerelem,
az a soha be nem teljesült. És így haladt az autóban útszéltől útszélig
a zene ritmusára, mivel annyira dinamikus volt. Alenát vitte iskolába harsogó
magnóval, és Alena így szólt hozzá: - Apu, te tényleg bolond vagy - és
ő mosolygott, és örült, hogy ezt mondta neki.
Fél tizenegykor bebújt az ágyba. Nem tudott elaludni. Nem is számított
rá, hogy könnyedén megy. Képzelgett, emlékezett. Tanult újra emlékezni.
Emlékezetébe idézte az embereket, akik a könyvkereskedésben jártak. Jarka
vele kezdett és végzett. 39 éves volt, szorgalmas, dolgos, becsületes,
meg ilyesmi. Tudott élete néhány intim részletéről, és ő is az övéről.
Húgaként szerette. Sosem tegeződtek. Jarka elvált. Volt egy felnőtt fia
és egy tízéves lánya. Zdena kábé harminc éves volt. Ugyanaz a sors adatott
meg neki is, mint Jarkának. Mindkettőjüket kedvelte. Ők hárman ideális
felállás voltak. A Doktor ritkán viselt el bárkit, és alig akadt, aki elviselte
őt. Mielőtt Zdena munkába lépett, az elárusítónői állásban három másik
nőt cserélt le. Egyikkel sem jött ki különösebben. Abszolút összhangra
volt szüksége. Néha Barbora segített be neki az üzletben. Rendszeresen
dolgozott ott a lánya, Alena. Gyakran kereste fel a barátja, Honza, aki
a zsebében Jeffers és Whitman szétrongyolódott kötetét hordta magával,
és megbukott matematikából. Három hónapig alkalmazott két underground barátnőt.
Bő zubbonyok, korall gyöngysorok... A Doktor megpróbált visszaemlékezni
más emberekre is, de megerőltető volt. Csak lyukakat látott vagy további
jelentéktelen részleteket.
Kezébe vett egy könyvet. Az egyik könyvoszlop tetején feküdt, amelyeket
az ágya körül halmozott fel. Olvasni kezdett: A rétek közötti úton haladtam
hazafelé. Éppen nyár közepe volt. A mezőkön már közelgett az aratás. Ebben
az évszakban tömérdek gyönyörű virág nyílik: csordultig illatozó lóhere,
piros, fehér és rózsaszín, furakodó százszorszépek, hófehér margaréták
tiszta, sárga középpel, amelyek erős gyökérszagot árasztanak, mézillatú
sárga repce, magas, lila és fehér harangvirágok, akár a tulipánok, kúszó
bükköny, csinos sárgás, piros és rózsaszín és világoslila fejecskék, visszafogottan
illatozó útifű rózsaszínen pihés virágokkal, napfényben fénylő búzavirág,
fiatalon kék színnel telnek, estére és öregen világoskékre fakulnak és
pirosra, és a szulák lágy virágai is, amelyek mandulaillatúak és gyorsan
fonnyadnak... Tolsztoj, hej-hoj. Honnan szerezte az ismereteit, és mennyi
időre volt szüksége, hogy megismerje, ismerje és szavakba foglalja mindezt?
Mennyi idővel kellett rendelkeznie az olvasóinak? Mennyi tévésorozatról
kellett lemondaniuk, hogy a dolgait el tudják olvasni? Olyan kor volt.
A muzsikok robotoltak a mezőn, az urak írtak és olvastak, mondogatta a
Doktor, és eszébe jutott, hogy abban a korban pechjére csak egy lett volna
a muzsikok közül, gürcölt volna a mezőn, Tolsztoj meg járkált volna körülötte,
és írt volna a virágokról. De nem voltak végül is azok a muzsikok és muzsiknék
boldogabbak, mint a mindentudó Lev?
Valamikor, hasonló nyári környezetben, hasonló hangulatban, Fryąták
után megállt egy stoppos lánynak...
...Harminc és negyven év között lehetett, és nem tudta világosan megmondani,
hova is akar eljutni, így hát elvittem őt Kroměříľbe, és körülöttünk virágoztak
a mezők és különféle furcsa füvek, és a széna bálába rakva száradt, szóval
isteni nap volt, és az én stopposlányom mindig, amikor imaoszlopok mellett
haladtunk el, réti keresztek mellett, minden alkalommal keresztet vetett,
tüntetően és pompásan tette, nem kerülhette el a figyelmemet, egész úton
hallgattunk, még a zenét is kikapcsoltam, én vezettem, ő pedig keresztet
vetett minden imaoszlopnál, amely mellett elhaladtunk, és kellemesen éreztem
magam, tényleg az volt az érzésem, hogy tetszés szerint suhanhatok, és
akár becsukott szemmel is, mivel az a stopposlány olyasmi volt, mint az
Isten barátnéja, és én tudtam, hogy az úton nem érhet baj...
Az adóbehajtó jutott az eszébe, aki az üzletben szokta felkeresni.
Michal Farkaąnak hívták. Roma volt. Amolyan kis vasgyúró, aki olyan kultiváltan
igyekszik hatni és kinézni, mint a fehérek, kidolgozott testépítő vagy
súlyemelő vagy dzsúdós vagy karatés, talán mind együttvéve. Mobil volt
nála, folyton telefonált, és telefonáláskor Michal úrként mutatkozott be.
Néha pedig Farkaą úrként. - Itt Farkaą úr, mondta a telefonba, a bütykei
mindkét kezén le voltak horzsolva és kérgesek voltak, s a Doktor elképzelte,
hogy talán attól horzsoltak, hogy folyton veri az öklével a falat. A lehorzsolt
bütykök fura asszociációkat hívtak elő benne. Különösen akkor, amikor a
tulajdonosok Farkaą úrnak azt ígérték, hogy negyvenezret kap, és nála csak
kettő volt...
...További kettő volt a pénztárban, hát hívtam a kizsákmányoló munkaadóimat,
és közöltem velük, hogy Michal úr biztosan megöl, és Piąki menedzser, aki
folyton nyakig volt a munkában, és a gondolatai szétfolytak, önkéntelenül
azt mondta: - Tudom, bocs, másik hívásom van. - Letettem a kagylót, és
Michal úrnak négyezret adtam negyven helyett, s mivel fenyegetőzött, hát
hozzáadtam még két műanyag dinoszauruszt. Vagyis ő maga választotta ki
a fia számára, és megkérdezte, mibe kerül. A cég figyelmessége, mondtam
neki. Ajándék a társaság tulajdonosától. Mire ő hamiskásan elmosolyodott,
és kijelentette: - Én azt az embert egyszer úgyis lelövöm. - Talán viccnek
szánta. Nevetnem kellett, mivel az adóbehajtó valójában nem viccelődött...
Barbora mindig azzal állt elő, hogy a Doktor gondoljon valami szépre,
ha nem tud aludni. Most mellette aludt, és annak az évnek a nyarára gondolt,
amikor könyvkereskedő volt. Barbora folyton a kertecskéjében szorgoskodott.
Salátát ültetett, paradicsomot és paprikát, a virágaival foglalkozott.
Ritkán látták egymást. Elkerülték egymást. Mindketten nagyon elfoglaltak
voltak. Azokra a nyári reggelekre gondolt. A nap feloszlatta a ködös párát,
gerlicék és galambok turbékoltak, a nyári mezőkön kömény és ánizs, a faluban
friss kenyér illata szállt...
Minél jobban igyekszünk megszabadulni sorsunktól, annál inkább bekövetkezik.
Mindenki a saját halálát keresi, és minden sikertelen próbálkozás a legsikerültebb.
Valami francia írta ezt, Dylan meg azt énekli: Amikor fent vagy, akkor
vagy lent. Bruce Springsteen a Brilliant Disguise című dalocskában azt
énekli: Az Isten megbocsát azoknak, akik kételkedni kezdenek abban, amiben
teljesen bizonyosak voltak... Nem nehéz megtalálni az Utat, elég nem kételkedni,
és nem elemezni, mondta Szeng-csan kínai szerzetes. Azt kapod, amire éppenséggel
nincs szükséged. Nobel-díjat, amikor AIDS-es vagy, pénzt, amikor már nem
áll fel, hírnevet, amikor szerelemre van szükséged, elárulnak, amikor kezdesz
magabiztos lenni. Szavak, realizmus orgiája, Mozart klasszikájának popzenésze,
a szex szamaritánusai és a homokos Micky Mouse...
...és a kóbor kutyák aludtak a reggeli napfényben az óváros főterén.
Minden anyag... Miért kéne átélnem mindent, amit leírok? Miért kéne papírra
vetnem mindazt, amit átélek? mormolta a Doktor. És nappal volt, és éjszaka,
első nap.
A Báró
A Báró a kelleténél hamarabb ébredt fel. Karla a hitvesi ágy másik
oldalán horkolászott csendesen. A Báró csettintett. Karla hátat fordított
neki. Báró az ébresztőórára várt. Nem akart elsőként kelni, gondoskodni
a fiáról, a kutyáról és a reggeliről. Ezt minden reggel a felesége csinálta.
Nem akarózott változtatni. Az ablakon túl gyönyörű nyári nap ígérkezett.
A Báró eldöntötte, milyen öltönyt vesz magára. Az inget is még az ágyban
tisztázta magával. Amikor a nyakkendőn törte a fejét, megszólalt az ébresztőóra.
Szinte ugyanakkor esett a hasára Csárli. - Te kretén, ki akarsz tán nyiffantani,
kiáltotta a Báró.
- Ne kiabálj vele, szólt rá Karla. Csárli hozzá telepedett, és az arcát
kezdte nyaldosni. Báró kiment a fürdőszobába. Karla kiengedte a kutyát,
és ment felkelteni a fiát. A Báró sosem akart gyerekeket. A világot zordnak
látta. Gyerekek és felnőttek számára egyaránt. De aztán minden megváltozott.
És Karla öregedett. A fiuk öt éves volt. Világosabb volt a bőre, mint a
Bárónak. Az apja eredetileg roma nevet akart neki adni. Karla ellene volt.
Végül a Roman nevet adták neki. Volt benne Rom, de nem volt roma.
A reggelinél mindnyájan találkoztak. A Báró, mint minden nap, sietett,
és elrohangált az asztaltól. Roman a kukoricapehelyben turkált. Karla reggel
csak kávét ivott. Csárli pudliknak való granulátumszemcséket rágcsált.
A Báró és Karla egy családi ház felét birtokolta a kroměřízi Alsó kertek
negyed sorházában. A másik felében két fiatal nő élt. Báróról az volt a
véleményük, hogy a férfi soviniszta disznó. Karla és a gyerek ellen nem
volt kifogásuk. Bárónak a szomszédokkal kicsit mindig pechje volt.
Beindította egy hónapos Alfa Rómeóját, és a városközpontot vette célba.
A Rieger téren parkolt. Amikor a házhoz ért, ahol az ügyvédi irodája volt,
észrevette, hogy valaki a sárgaréz táblán, amin a neve állt, üzenetet hagyott.
Fekete színnel valaki odasprayezte: TE SZEMÉT! Hasonló üzeneteket havonta
egyszer-kétszer hagytak neki az emberek. Báró fekete volt. Ügyvéd volt.
Fekete ügyvéd a kisvárosban. A kisszekrényben állandóan készenlétben állt
a hígító.
Mindkét női alkalmazottját üdvözölte, és megkérte Janát, hogy törölje
le hígítóval a feliratot. Megkérdezte Danát, mi újság. Semmi újság nem
volt. A Báró feladatokat, útbaigazításokat és utasításokat osztott, elintézett
néhány telefonhívást, még egyszer átnézte az aznapi tárgyalásra előkészített
anyagokat, és elment Zlínbe. Zlínbe szívesebben utazott Holeąovon, mint
Otrokovicén keresztül. Nyugodtabb és gyorsabb út volt. A rövid, átláthatatlan
síkságon Horní Lapač után előzgetni kezdte vagy száznegyvennel egy Mazdás
őrült. A Báró szitkozódott, és inkább fékezett. Amikor az autó elhagyta,
észrevette, hogy a Doktor vezeti. A nyomába eredt. Mindketten száznegyvennel
száguldottak. A Báró ilyen gyorsaság mellett is ki tudta pötyögtetni a
mobilon a Doktor számát. Max. 3 kezdőbetűt adjon meg... Majdnem szörnyethalt.
Amikor megszólalt a mobil a Doktor autójában, enyhén lassított. A kijelzőn
megjelenő szám nem mondott neki semmit.
- Pocsékul vezetsz - szólt bele valaki.
- Ki az? - kérdezte.
- Nézz csak a tükörbe.
A Doktor belenézett. Majdnem szörnyethalt. A mögötte levő autóból,
mobillal a kezében, régi barátja, a Báró intett neki. Közben majdnem másodszor
is halálát lelte.
A Doktor még jobban lassított. Száztíznél megbeszélték, hogy Zlínben
együtt ebédelnek. Rég látták egymást.
A bírósági tárgyalás úgy végződött, ahogy a Báró feltételezte. Mindkét
kerítéssel vádolt kliensét felmentették a vád alól. Ezt az esetet a Mérnök
passzolta neki. A Las Vegas szálló tulajdonosai a barátai voltak. A Báró
ismerte őket látásból. Vádat a prágai "Szervezett bűnözés elleni harc alakulata"
rendőreinek beavatkozása után emeltek. A rendőrök berontottak a szálló
férfiklubjába, és tíz prostituáltat fogtak el. Az ügyész az ítéletet azzal
magyarázta, hogy a vádlottak felmutatták ugyan a kerítés bűntettének formális
jeleit, ám magatartásuk nem volt társadalmilag veszélyes. A klub működése
nem volt erkölcssértő. A lányok önszántukból voltak ott. És így tovább.
A Bárónak kedve lett volna megtapsolni az ügyészt.
A Doktorral egy olyan kínai étteremben ebédeltek, ami nem volt kínai.
Sőt, nem volt vietnami sem, sem koreai, sem japán. Talán még ázsiai sem
volt, de az étel kínai ízű volt. Főként a rizs. A Báró a Doktorral gyorsan
átvette a legfrissebb híreket, és aztán alaposan taglalták öregedésüket.
Semmi sem volt már úgy, mint régen. Bár sok minden jobbra fordult, de az
alapvető dolgok sajnos nem.
Azt követően, hogy a Doktor kis híján meghalt, tüdejének csupán ötven
százaléka működött, a koleszterinszintje magas volt, és a májtesztek értékei
pocsékak. A Bárónak magas volt a vérnyomása, és gondjai voltak a prosztatájával.
Legalábbis szerinte a prosztata volt az. Poétikus találkozás volt. Talán
három éve nem találkozgatnak, és nem látogatják egymást. Valami elválasztotta
őket. Most mindketten úgy vélték, hogy bármi volt is az, kár volt.
A Mérnök
A Mérnök gazdag volt. Annyira gazdag, hogy mindent megengedhetett magának.
Annyira gazdag volt, hogy amit akart, bármit megtehetett. Megengedhette
mondjuk, hogy ölbe tett kézzel üljön faburkolatú irodájában, és bámuljon
kifelé az ablakon. Pontosan így is tett. Megparancsolta a beosztottainak,
hogy fél óráig senkit ne engedjenek hozzá és semmilyen beszélgetést ne
kapcsoljanak neki. Ült, simogatta kopaszodó fejét, és azon töprengett,
ültessen-e be új hajat. Arra is gondolt, mi lenne, ha a köztársaság területét
földrengés érné. A statikára gondolt, meg ilyesmikre. Építészmérnök volt.
A régióban neki volt a legnagyobb építészeti cége. Vállalata közigazgatási
épületének tetején méteres fekete betűkkel az állt, hogy Navistav. A Navi
a Mérnök keresztnevét jelentette, fordítva. Azt megelőzően az épület tetején
a Járási építészeti vállalat felirat állt. A Mérnöknek egyszerűen megfelelő
időben megfelelő barátai voltak a megfelelő helyeken. Annyi embert alkalmazott,
hogy további embereket kellett alkalmaznia, hogy számon tartsák, mennyien
is vannak. Vállalkozási tevékenységei nagyon széles körűek és változatosak
voltak.
A Mérnök ötvenéves volt. Az utóbbi években jócskán meghízott, és megkopaszodott.
Büszke volt álmai házára, amely Dubovinában állt, nem messze egykori barátja,
a Doktor villájától. A Mérnöknek volt saját kertésze, három takarítónője,
személyi őre, valódi kutyái és elektronikus vizslája.
Első feleségétől, Pavlától akkor vált el, amikor az első tízmilliót
kereste. Felesége most a húsz évvel fiatalabb, szőke Lucie volt, akitől
egy négy éves lánya született, Veronika. Második felesége ideje nagy részét
azzal töltötte, hogy a barátnőivel telefonált és magazinokat olvasott.
A maradék időben vásárolt, látogatta a kozmetikusát, a masszőrnőjét és
a pszichoterapeutáját. Olykor a szobakerékpárját hajtotta, és közben olasz
szavakat tanult. Hetente kétszer tornázni járt és tanácsokért a hölgyklubba,
amit a Mérnök az első felesége számára rendezett be, és ahol a Doktor felesége,
Barbora mozgásterápiás és jógakurzusokat tartott. Luciének szilikonnal
nagyított melle volt, műtőkéssel kisebbített orra, zsírleszívással eltávolított
tokája és kisimított ráncai. Úgy nézett ki, mint a Barbie baba. Ennek ellenére
a Mérnök már nem találta olyan vonzónak a feleségét, mint korábban. Olykor
néhány órát vagy fél éjszakát a titkárnőjével, Míąával töltött a szállóban.
Minden túldolgozott, stresszelt menedzsernek gyors szexre van szüksége.Vagy
lassú gyengédségre.
A földrengésről, a nagy, alapos földrengésről való elmélkedésében a
Mérnököt a Bajnok zavarta meg. A férfi, aki a főnökét hívta, annyira jelentős
volt, hogy meg merte szegni a Mérnök utasítását. - Elnézést kérek - mondta.
A Mérnök intett és felvette a kagylót.
- Csá, te picsusz. Hol lófrálsz folyton? - hangzott.
- Nem voltál ilyen vulgáris, míg szenátor nem lettél - mondta a Mérnök.
- Az előbb olaszokkal tárgyaltam. Talán az hagyott nyomot rajtam -
mondta a Szenátor.
- A hatalom igazi afrodiziákum - mondta a Mérnök, kissé elkanyarodva
a témától.
- Ezt olvastad valahol?
- Bizony ám - mondta a Mérnök. Aztán a tárgyra tértek. A Szenátor hétvégén
Morvaországba készült. A Mérnök feladata volt gondoskodni a kitűnő borról,
a nagyszerű ételről és a bébikről, ahogy a Szenátor még azelőtt megjegyezte,
hogy a titkárnő figyelmeztette volna: a beszélgetést leginkább a titkos
információs szolgálat hallgatja le, ami bizonyos köztudomású információk
alapján az ellenzék felügyelete alatt volt. Bár más hiteles információk
alapján a titkosszolgálat a koalíció fennhatósága alatt állt, de mit tudhatta
a Szenátor. Inkább gyorsan befejezte a beszélgetést. - Minden fontosat
pénteken beszélünk meg. Kivéve, ha szombaton beszélnénk meg. Vagy vasárnap,
mondta.
- Kitűnő, tehát mindent pénteken vagy szombaton vagy vasárnap veszünk
át - mondta a Mérnök.
- Vagy semmikor - jegyezte meg a Szenátor.
- Szuper - mondta a Mérnök. Letette, és visszahívta a Bajnokot. A Bajnokot
Josef ©ebáneknek hívták. Egykor régen bicikliversenyző volt. Az építészeti
vállalatban mindig Bajnoknak hívták. Most a Mérnök titkára volt, a jobbkeze.
- Josef, ide készül a Szenátor hétvégére. Ismeri... Morvaországi éden.
Szóval kerítse elő a legjobb bort és a legfinomabb kaját, és talán valamilyen
szajhákat is...
- Elnézést, szajhát mondott? - kérdezte a Bajnok.
- Igen, szajhákat, valamilyen kurvákat, de jobb lenne amatőröket, nagyon
jó amatőröket, annyira jókat, hogy ne lehessen felismerni, hogy amatőrök
- mondta a Mérnök.
- Ez esetben nem lennének inkább jobbak az ügyes profik? - ajánlotta
a Bajnok.
- Talán. Alkalmazunk ilyeneket?
- Biztosan. Vagy az is lehet, hogy nem - mondta a Bajnok.
Az egyik titkárnő zavarta meg őket, hogy a Mérnöknek eszébe juttassa
az üzleti tárgyalást. A Mérnök felhúzta a csomót a nyakkendőjén, és bekötötte
a cipőjét. Útban az ülésterem felé elintézett néhány gyors telefont. A
gyűlés csupán játék volt. Illedelmesen válogatott és gondosan csomagolt
szavakkal, valamint jó néhány nemkülönbennel és mindazonáltallal igyekeztek
a partnerek megfosztani a Mérnököt a pénzétől. A Mérnök és a Bajnok illedelmesen
válogatott és gondosan csomagolt szavakkal, valamint jó néhány nemkülönbennel
és mindazonáltallal próbálták őket meggyőzni, hogy nem engedik magukat
megfosztani a pénzüktől. Végül az ülés olyasmivel végződött, amit mindkét
fél döntetlennek tarthatott. Minden pont jól jött.
A titkárnő közölte vele, ki mindenki hívta, amíg nem fogadott és tárgyalt.
A felsorolt nevek közül csupán egyetlenegy keltette fel az érdeklődését,
a fia neve. Ivan csak ritkán hívta fel. Szinte mindig kellemetlen ügyben.
A Pilóta
A Pilóta gondban volt. Állt a cella-irodája előtt, dohányzott, és az
autókon legeltette a szemét, amelyeket el kellett adnia. Két sorban, egymással
szemben álltak. Európa roncstelepeinek válogatott példányai, kiszuperált
Skodák. A Pilóta végigtekintett a kifakult színes zászlócskákon, amelyek
feladata az ügyfelek odacsalogatása volt, és a Pilot Plus feliratú táblán.
A Plus az autóbazár nevében a Mérnököt jelentette, akinek a vállalkozásban
nagyobb részesedése volt. Úgy is mondhatnánk, hogy a Mérnök a részesedés
másik felét barátja ötvenedik születésnapjára ajándékozta. Ez pár hónappal
azt követően történt, hogy a Pilóta teljesen bedilizett.
Most állt az irodai bódé előtt, és nem értette, hogyan lehetett olyan
naiv, hogy engedte, hogy kirabolják. Reggel eladott egy öreg Fordot, és
a nyolcvannyolcezret, amit kapott érte, az asztalfiókba tette. Újabb ügyfelek
jöttek, a Pilóta autókat mutogatott nekik, és amikor visszatért cella-irodájába,
a pénz nem volt a fiókban.
- Hé, te ide tartozol? - szólította meg egy zöld hajú fiatalember bőrnadrágban
és kabátban.
- Ja.
- Meg akarnám nézni azt a Mitsubishit - mondta a bőrsrác, és fejével
a piros háromliteres sportautó felé intett.
A bazár ékessége volt. Pilóta vette az autó kulcsait, bezárta a fiókot
és az irodát, és a fiatalember után indult.
A fiatalember kipróbálta, milyen az autóban ülni, feküdni és elméletileg
azt is, hogyan lehet benne dugni. - Igen vagány, jelentette ki, amikor
kimászott, és megkérdezte a Pilótát, nem mehetne-e vele egyet.
- Majd ha fizetsz - mondta a Pilóta.
- Nincs nekem arra - mondta a zöldhajú.
- Tudom - mosolygott a Pilóta.
A fiatalember is elmosolyodott és nekibátorodva megkérdezte a Pilótát,
mi van a fején.
- Mármint mi? - kérdezte a Pilóta, és kezével végigsimította narancsszínű,
ötmilliméteres séróját.
- A színre gondolok, milyen márkát használsz? - kérdezte a fiatalember.
A Pilóta nem tudta. A fodrászszalonban színezték narancssárgára a haját.
Bizonyos esetekben inkább szakemberekhez fordult.
A bazárba újabb ügyfelek tértek be, és Pilóta foglalkozott velük, de
folyton arra a nyolcvannyolc kilóra gondolt, és arra, hogy lehet ilyen
naiv. Ötvennégy éves volt. A repülést kilencvenkettőben hagyta abba. A
magas vérnyomása és a látása miatt nem ment át az orvosi vizsgálaton. A
Slovair repülőtársaság is elköltözött Holeąovból. Fél évig munka nélkül
tengődött. Valamennyi időt aztán a Mérnök vállalatánál dolgozott, de nem
volt az igazi. Öregnek és feleslegesnek érezte magát. Idősebbik fia tőzsdeügynök
volt. A fiatalabb, Roman az elsőligás Sigma Olomoucban futballozott. Felesége,
Marie még mindig ugyanabban az elemi iskolában tanított. A Pilóta
folyton farmert és dzsekit, pólót és divatos kiegészítőket vett fel, amilyeneket
néhány nemzedékkel fiatalabbak viseltek. Amikor abbahagyta a repülést,
az a vágya, hogy örökké fiatal maradjon, szinte beteges méreteket öltött.
Harmincöt éves szeretőt kerített. Aztán harminc éveset, aztán huszonöt
éveset, és így tovább. Néha a családot újabb piercinggel lepte meg, máskor
tetoválással a felkarján. Amint lehetőség nyílt rá, hidakról és darukról
vetette le magát gumikötélen folyókba és völgyekbe. Fontolgatta, hogy magándetektív-irodát
nyit. Egy ideig kacérkodott a gondolattal, hogy siklóernyőzést tanítson.
Végül néhány hónappal az ötvenedik születésnapja előtt bejelentette a feleségének,
hogy elhagyja, vagy teljesen új életet kezd, vagy vége. A Mérnöktől kölcsönzött
pénzt, és vett egy háromszobás lakást a 66-os panelházban, amely a Jan
Masaryk utcában állt. Korábban ezt az utcát Druľba utcának hívták.
Az autóbazárba vietnamiak csoportja tért be. Valamilyen nagyobb kocsit
akartak venni, áruszállításra. A Pilóta öreg Skoda ezerkétszázhármast ajánlott
nekik, de nem tudta meggyőzni az ázsiaiakat. Nem volt formában. Normális
körülmények közt képes lett volna rá. Odament a kerítéshez Ringóhoz, a
farkaskutyához, aki éjjel őrizte a bazárt. - Szart sem ér ez, Ringo - panaszkodott
a kutyának, kicsit vakarta a füle tövét, aztán visszatért az irodafülkébe,
és felhívta Marcelát. Nem volt otthon, vagy nem vette fel a telefont. Marcela
Pilóta barátnője volt. Vagy partnernője. Vagy csaja. Huszonnégy éves volt,
de Pilótának azt állította, hogy tizenhét. Munkanélküli segélyt kapott.
Alig tellett neki belőle többre, mint egy kis adag drogra.
PÉNZES TÍMEA FORDÍTÁSA
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu