stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Alexandru Tocilescu / Magdalena Boiangiu
Az európai kulturális együttműködés lehetőségeiről
(Crossing Perspectives)

MAGDALENA BOIANGIU: A felmérések azt mutatják, hogy ha holnap tartanák Romániában a népszavazást, a lakosságnak majdnem a 80%-a szavazna az EU-csatlakozásra függetlenül attól, hogy a csatlakozási folyamat áldozatokkal is járna. Ön szerint meg lehet ezt érteni?

ALEXANDRU TOCILESCU: Igen.

MB: Mit ért Ön azon, hogy európai kultúra? Úgy kell érteni, mint olyan közös kulturális értékeket, amelyeket minden európai országban osztanak Bulgáriától egészen Svédországig, vagy mint egy meghatározott életformát, a civilizáció egy formáját? Van-e egyáltalán olyasmi, hogy európai kultúra, és ha igen, az a különféle kultúrák összessége-e?

AT:  Szerintem nincs olyasmi, amibe integrálódnunk kellene. Úgy gondolom, hogy mindig is részt vettünk az európai kultúrában, mindig hozzájárultunk, és csak a mi egyoldalú gondolkodásmódunk redukálja az európai kultúrát Nyugat-Európa, pontosabban Németország, Anglia, Franciaország, Olaszország és Spanyolország klasszikus értékeire: a nagy német filozófusokra és zeneszerzőkre, a francia írókra és költőkre, az olasz drámaírókra, a spanyol festőkre és drámaírókra - egy behatárolt kulturális térre, amiből kimarad Európa többi részének a nagyja. Más európai országokból való tehetséges emberek is fontos momentumokkal járultak hozzá az európai kultúra történetéhez: Kierkegaard nélkül talán az egzisztencializmus sem vált volna olyan ismertté; a zene sem szólna ugyanúgy Liszt és Enescu nélkül; a magyar Vasarely nélkül talán a pop-art mozgalom sem indult volna meg; Brancusi nélkül az európai szobrászat egy fabatkát sem érne; a finnek nélkül az építészet más irányt vett volna. Azt szeretném mondani, hogy számos mestermű, mozgalom és elmélet a kultúra különböző területein olyan országokból eredt, amelyeket nem tartanak a kultúra forráskútjának. A modern tánc sokat köszönhet a japán táncnak, a kortárs zenében sok a keleti hatás - török, arab és afrikai -, ezek összekeveredtek, és egy kulturális alapot hoztak létre. A civilizáció kezdeteitől fogva kölcsönösen adunk és kapunk. Nem olyan folyamatról van szó, amely csak most kezdődik. Ezért nem nehéz összefogni és együttműködni egy másik kultúrával. A kultúra nem idegen nekünk.
Mégis van valami igazságtalanság-érzés azzal kapcsolatban, hogy megpróbálják kisajátítani a teljesítményeket. Mindazok, akiket az előbb felsoroltam, akkor váltak igazán fontossá, amikor elismerésre találtak az olyan országokban, mint Németország, Anglia, Franciaország stb. A párizsi és a londoni közönség dönti el, hogy mi a fontos, mert ez a közönség jobban él, és mert az emberek komolyabb fizikai és anyagi hozzájárulást engedhetnek meg maguknak a kulturális eseményekhez, mint a szegényebb országok közönsége.

MB: És mi a helyzet azokkal a művészekkel, akik a szegényebb országok valóságát juttatják kifejezésre? Fel tudják kelteni a közönség érdeklődését, együttérzését és rokonszenvét?

AT: Azt hiszem, igen. Néhány éve, amikor Párizsban voltam, a cannes-i filmfesztiválon díjaztak egy kínai filmet, 'Adieu ma concubine'. Hirtelen egész Párizs habzsolni kezdte a kínai filmeket. Ennek három-négy hónap alatt vége lett, akkor az embereket a koreai filmek kezdték izgatni. Gondolom, mind láttunk már koreai filmeket: borzalmasak.  Mégis, három-négy hónapon át az emberek Párizsban özönlöttek a mozikba koreai filmeket nézni. Amikor ez elmúlt, az afrikai, indonéz és egyéb filmek kerültek sorra. Van egyfajta étvágy az új dolgokra, amit némi sznobizmus is táplál, ami előreviszi a dolgokat: miközben új dolgokat fedeznek fel, felfedezik bennük az értéket is. Örülnék, ha volna egy csomó sznob Romániában is, hogy meghallgassa a kortárs zenét, megtöltse a modern művészet kiállítótermeit, vagy vadonatúj dolgokat vásároljon anélkül, hogy tudná, mi az értékük.

MB: Vajon Románia kulturális integrációja múlik-e a 2007-es csatlakozáson?

AT: Nem. Amikor Nae Caranfil román rendező csinált egy jó filmet, azt bemutatták Párizsban és Európában mindenütt, közel állt ahhoz, hogy Oscar-díjra jelöljék a legjobb külföldi film kategóriájában. Az emberek várják, hogy értékes dolgokat láthassanak, és az én (őszinte, de talán kissé idejétmúlt) véleményem szerint egy jó műalkotás önerőből, saját érdemeinél fogva eljut mindenhova.

MB: A Nae Caranfil-film producere  nem volt román, rajta múlt a film nemzetközi forgalmazása, fontos szerepe volt a film sikerében. Ha valami értékes, attól még szüksége van elismerésre, támogatásra. Ön a Bulandra színházban dolgozik, amely benne van egy európai hálózatban, az Európai Színházi Unióban. Úgy gondolja, hogy ez a hálózat segíti, gátolja vagy egyik sem?

AT: A munkám eredménye - az előadás - meg kell hogy feleljen bizonyos kritériumoknak, az enyémeknek, de másokénak is.

MB: Gondolja, hogy volna mit javítani ezen a hálózaton?

AT: Nem tudom. Nem érzem úgy, mintha magamra volnék hagyva.  Nagy örömmel fogadtam Jurij Kordonszkijt, egy tehetséges orosz rendezőt, aki része ennek a hálózatnak, és megrendezett nálunk egy fontos előadást (a Ványa bácsit). Egy másik rendező, aki ugyanígy került hozzánk, színpadra állított egy darabot, de az nem járt nagy sikerrel. Előfordul. Ami engem illet, hogy a rendezéseim utaznak-e vagy sem, nem igazán érdekel: ez abból a tényből is látszik, hogy nagyon bonyolult díszletekkel dolgozom. Eleve tudom, hogy a rendezéseim nagy részét csak ott lehet megnézni, ahol létrejöttek. Ha valaki meg akarja nézni, jöjjön ide. Ha valakinek annyira tetszik az előadás, hogy kész befektetni abba, hogy mások is láthassák, biztosan megtalálja a módját.

MB: "Világpolgárnak" tartja-e magát, mit gondol az "európai állampolgárság" elképzeléséről?

AT: Sosem éreztem magam mellőzöttnek azért, mert román vagyok. Nyolc évig éltem Németországban, Európa közepén, és sokkal mellőzöttebbnek éreztem magam, mint itt, mert ott nem tudtam kifejezni magam. Akkor vagyok elégedett, ha ki tudom magam fejezni. Színpadra állítottam egy japán darabot a bukaresti Nemzeti Színházban, és díjat nyertem vele Japánban. Azt se tudtam, hogy eljött ide onnan valaki, és tetszett neki az előadás.

MB: Jelent Önnek valamit az "európai állampolgárság" eszméje?

AT:  Már régen kellett vízumért sorban állnom; nem aggasztanak a törvények, nem zavarnak, kivéve talán, amikor átmegyek az úttesten.

MB: És a Tízparancsolat?

AT: Úgy hetet betartok belőle. Hármat következetesen megszegek.

KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret