A Spanyol lépcső tetejéhez futó egyik utcában
van a Biblioteca Hertziana. Ott sokat ültem, amikor is művészethamisításról
szóló könyvemen (The Fake. Forgery and its Place in
Art. Rowman & Littlefield, 1999) dolgoztam. Egy városhoz való
viszonyt sokféleképpen le lehet írni. Én ott
érzem otthon magam, ahol dolgoztam: Budapesten kívül
Bécsben, New Yorkban és Rómában. A könyvtárhoz
közel egy házon tábla van: Gogol ott írta az
egyik legoroszabb regényt, a Holt lelkeket. Egy kis nemzet legnemzetibb
foglalatossága bizonyára a műfordítás
– a legnagyobb magyar költők fordítók is voltak
–, de utána következik a nemzeti irodalom kritikája.
Én kritikákat írok a magyar irodalomról, és
egy budapesti folyóirat kritikai rovatát vezetem. Részben
pedig Lukács György egykori tanítványaként
művészetfilozófiai tanulmányokat írok.
A kettő néha összekapcsolódik: egy jelentős
költőnkről azt állítottam, hogy misztikus,
ehhez azonban végig kellett gondolnom a misztika és a líra
viszonyát, vagy történeti és teoretikus tanulmányokat
írtam magának a kritikának a problémájáról.
Néha szétágazódik: így foglalkoztam
Walter Benjaminnal, egy sorozatban jelentős XX. századi művészettörténészek
esztétikáját rekonstruáltam, vagy elemeztem,
hogy mit értsünk klasszikuson.
Amikor hamisításról szóló munkám
megjelent magyarul, egy tanítványom megajándékozott
saját könyvem egy példányával. A szerző
neve helyén az ő neve állt, a fénykép
is őt ábrázolta.
Tavaly Lessinget tanítottam munkahelyemen, a budapesti egyetem
esztétika tanszékén. Lessing azt írja Moses
Mendelssohnhoz intézett levelében, hogy ő gondolatait
a tollával érleli ki. Ebben magamra ismertem. Azért
is szeretek minden foglalkozásom közül leginkább
írni, mert izgatottan várom, mire lyukadok ki.
Most hosszabb ideje a múzeum történetfilozófiájával
foglalkozó könyvön dolgozom. S ez visszavisz a Spanyol
lépcsőhöz, mert annak a közelében lakott
Johann Joachim Winckelmann, akiről egy hosszú fejezetem fog
szólni. Ő egész Rómát múzeumnak
tekintette...
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu