MOSZKVA - Az alábbi történetet egy valaha igen gazdag
embertől hallottam. Az illető alaposan tönkrement a tavaly
augusztusi pénzügyi csőd után, s bár maradt
mit aprítania a tejbe, mély depresszióba esett, amikor
koraősszel merő megszokásból betért soppingolni
abba a bizonyos lubjankai üzletbe, amely ott ékeskedik épp
szemben a rettegett Szerv, a KGB volt központi székházával
(ezt az intézményt ugyan most már nem így,
hanem a demokrácia tiszteletére Föderatív Biztonsági
Szolgálatnak nevezik, miként hazánk, a Szovjetunió
is a méltán büszkén hangzó Oroszországi
Föderáció névre hallgat).
De súlyosan tévednek, ha ugyanarra az üzletre gondolnak,
mint a tősgyökeres moszkvaiak: nem, nem a híres-nevezetes,
"Hetedik Mennyország" nevet viselő "Gasztronóm"-ról
van szó, ahol a komcsik alatt - ahogy akkor mondták gyönyörű
szavakkal - "árura váltották a megrendelést"
(azaz a kiválasztottak, a nomenklatúra tagjai e zárt
elosztóhelyen megkaphattak mindent, tokhaltól kezdve a franciapezsgőig),
most viszont - ugyancsak a demokrácia jegyében - méregdrága
javakkal szolgálnak ki minden betévedőt, rendre-rangra
való tekintet nélkül, feltéve persze, ha elég
pénze van. Nem erről a csodaboltról szól tehát
történetünk, hanem arról a pontosan ugyanitt lévő
állatszaküzletről, ahol kutyák, cicák,
halak eledelét szerezheti be a gazdag, de jóságos
gazdi. Vehet itt kedvencének műcsontot, husikát, kalitkát,
szájkosarat, pórázt, macskatányért,
mindent, mi (állat)szem-szájnak ingere.
Hősünk tehát, e hajdan gazdag ember, ebbe a magánkereskedelmi
egységbe tért be, hogy szokás szerint megvegye a ciprusi
almot, mellyel oly praktikusan ki lehet bélelni a cica-illemhelyet.
De ahogyan betért, úgy fordult is vissza: kiadós macskakarmolás
nem érintette volna olyan fájdalmasan, mint a macska-alom
ára. Mi lesz, ha már erre se futja az ÚJ-SZEGÉNY
orosznak? Hova fog pisálni az immár HAJDAN újgazdag
Murka, aki úgy rászokott az import-alomra?
Ekként tépelődött a HAJDAN újgazdag
orosz, miközben beült a Zsigulijába, s nem tudta eldönteni,
kit is küldjön el, úgy istenigazából a jó
édes anyjába. Ebben a pillanatban odalépett hozzá
két, hanyagul öltözött fiatalember, ugyanilyen laza
öltözéket viselő hölgyeménybe karolva,
s megkérdezték hősünket, ugyan nem vinné-e
el őket az isten háta megetti Troice-Likovóba, ahol
is a nagy író, Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin lakik.
Azaz, hogy pontosabbak legyünk, nem magát Alekszandr Iszajevicset
akarták meglátogatni (a moszkvai élet ezen apró
tényét csak mi szúrtuk közbe a jobb érthetőség
kedvéért, meg hogy jelezzük, élnek még
igazi, szerény nagyságok is az egyszerű földi
halandók közt), nem őhozzá készültek
tehát vizitbe, hanem egy másik, ugyanott lévő
nyaralóba.
A hajdan új-gazdag és büszke orosz már épp
melegebb éghajlatra akarta küldeni őket, hisz mint láttuk,
amúgy is épp alanyt keresett a káromkodáshoz
(még csak az kéne, hogy mindenféle csőcseléket
furikázzon, még ha a krízis miatt ráfanyalodik
is), ám abban a pillanatban a külsőre rémes ifjak
intelligens viselkedése - no meg a fuvarért felkínált
öszszeg igen tekintélyes volta - arra ösztökélte,
hogy döntését a helyes irányba változtassa.
Nem telt bele egy szempillantás sem, már mennek, mit
- mennek, száguldanak Troice-Likovo felé, s az alkalmi utasok
céljukat elérve, majd a viteldíjat akkurátusan
megfizetve, magára hagyták hősünket gondolataival.
Akinek hirtelen a következő utcakép tárult
a szeme elé: az egyszerű troice-likovói dácsa-tulajdonosok,
miután motoros fűrészükkel akkurátusan
felhasogatták a télire való tűzifát,
a forgácsot hatalmas nejlonzsákokba rakták, hogy az
utcán rend legyen, kosz viszont egy szem se maradjon. Elvégre
Troice-Likovo mégiscsak egy falu, az út pedig nem aszfalt,
hanem a szent anyaföld maga.
S ekkor a hajdani újgazdagnak zseniális ötlete támadt,
miközben harsány "hogy ez eddig nem jutott eszembe" felkiáltással
homlokára csapott: tenyerét dörzsölve azon nyomban
megalkudott az ott szorgoskodó munkásosztállyal (két
pasas meg egy öregecske nő), s potom árért a birtokába
került egy egész zsák forgács. Legyünk pontosak:
épp egy üveg vodka ára, azaz a megújult Oroszország
legolcsóbb, de HAZAI termékének ellenértéke
volt ez. Ám amit érte kapott, a zsáknyi forgács,
felért a legkiválóbb ciprusi import-alommal, ráadásul
ideológiai töltete még tovább emelte értékét:
a szeszélyes Murka ezentúl nem IDEGEN alomra kakál,
hanem patriotizmusát bizonyítandó, jó hazai
erdők forgácsára.
- Így győztem le a magam erejéből a krízist
- vonta le hősünk a súlyos tanulságot -, egész
télen maszek-taxiskodtam, ami nemcsak arra volt jó, hogy
annyi almot összeszedtem, hogy húsvétig kitartott, hanem
arra is, hogy most megint belevághatok valami üzletbe. Mindenki
legyőzheti a krízist - érkeztünk el az általános
leckéhez -, ha gőgjét legyűri, s nem gondolja
hogy ő a pikk-ász, pedig még tök-filkónak
is alig mondható, meg ha nem megváltani akarja Oroszországot,
hanem egyszerűen csak életben maradni.
Mit tagadjam, nem minden kétely nélkül hallgattam
a tantörténetet: hiába, a kommunizmus kitörölhetetlen
bélyege, örök pesszimizmusom megint megakadályoz
abban, hogy - hősünkhöz hasonlóan - az adott pillanatban
habozás nélkül a lehető leghelyesebb döntést
hozzam.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta