stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



JYRKI KIISKINEN

UTÓKÉP


Gondolatkísérlet a jelen megértésére

Az utópiák évszázada maga után hagyott egy rakás hamut és mesterséges élvezetet, melyek villogó fényében a művészeteknek is élniük kell. A művészeknek nagyjából megint két reagálási lehetőségük van. Vagy határozottan elhallgatnak, vagy részt vállalnak a közös mutatványban bánatuk elűzése végett.

A bánat azonban nem tűnik el, csupán a képáradatban egyre megfoghatatlanabbá és nehezen megközelíthetővé válik. Tabukkal dacoló és minden moralitást felrúgó korunkban tulajdonképpen csak egyetlen tabu marad, az, hogy komolyan vegyük a dolgokat.

Amikor pedig elcsodálkozunk az értelmiségi elhallgatásán, figyelmen kívül hagyjuk a gondolat és a szó modern társadalmunkat átható krízisét, melynek pusztán a megnevezése is nehézségekbe ütközik. Amint Margarite Duras mondja: "Tudjuk, mit jelent Hirosima; s ez mutatja, hogy agyunk megtéveszt minket."

Napba néz a szem

S minthogy megnevezési problémákkal küszködik, civilizációnk megtanulja a műveltség alábecsülését. Nyilvánosság és szórakozás koncentrációs táborát építi maga köré, mely a "vég nélküli időszakos létezés érzetét" teremti meg.

A latin "finis" szónak tulajdonképpen két jelentése van: vég és elérendő cél. Az, aki nem látja átmeneti létezésének végpontját, elveszíti célját. Megszűnik élni a jövő számára, és szenvedni fog az idő görbületétől.

A koncentrációs táborban is hosszabb volt a nap, mint a hét.

Ahogy hosszabbodnak a napok, és számos társadalmi alapstruktúra megbomlik, akár kulturális atomhasadásról is beszélhetünk: az utóbbi időben sokat beszélünk többek között a tudás ok-okozati összefüggést nélkülöző mozaikokra való széthullásáról, szimulációvá vált valóságról, és a társadalom egységes értékrendjének eltűnéséről.

Ugyanakkor a globális problémák egyre ellenőrizhetetlenebbé és terjedelmükre nézve kezelhetetlenebbé válnak.

Szívesen írnám azt - csak hogy fenntarthassam az optimista hangulatot -, hogy a nyugati életmód központi problémája a fel nem dolgozott rettegés, üresség, olyan érzés, melyekre nincsenek szavak. De attól tartok, hogy nincs ilyen központi mag.

Az atommag meghasadt. Korábban nem tapasztalt pusztító erőt szabadított fel a környezetben, mellyel szemben csak mutatványok szintjén lehet védekezni. A mag felrobbanása ennek az írásnak a központi témája.

Lényegében a lélek olyan elnyomásáról van szó, melyet Paul Valéry az első világháború után ahhoz hasonlított, amit a fizikus "egy fehérizzású sütőben" vesz észre, "ahol a szem semmit sem láthat, bár állja az izzást".

Az a szem egyenest a napba néz.

Isten nyugdíjas napjai

A Paul Valéry érzékelte jelenség hátterében olyan utópia rejlik, mely ebben az évszázadban saját karikatúráját váltotta valóra. Kitalálását gyakran a felvilágosodásra fogják, a francia forradalomra és Nietzschére, de a gondolat alapötlete rengeteg formában szóródott szét a történelem során.

Utópiára utaló elemeket találunk már a Bibliában, a Teremtés könyvében, a reneszánsz idején ismét felbukkant egy kis időre, majd széles árral végighömpölygött az 1700-as éveken. Utópián az ember felszabadításának álmát értem.

"Hogyan lehetséges? Az a vén szentember nem hallott erdejében semmit arról, hogy Isten halott", írta Friedrich Nietzsche az 1800-as évek végén, és azonnal belekezdett a felsőbbrendű emberről szóló tanításaiba. A legnehezebb akadály az ember emancipációjának útjából eltűnt.

Nietzsche - a közkeletű vélekedéssel ellentétben - nem propagálja Zarathustrájában Isten halálát, hanem mint valódi megtörtént eseményt állítja be. Tehát hol halt meg Isten?

A politikatörténészek szívesen utalnak a lerombolt Bastille-ra mint az abszolút monarchia legfőbb szimbólumára. E kormányzati rendszer alapgondolata a birodalom oszthatatlansága, az uralkodó teljhatalma volt. A királyok Isten földi képviselői voltak.

Az önkényuralkodó fejének botra tűzése nem űzte ki Istent végleg az égből, amelyre találó példa Napóleon trónra emelése volt. A folyamat pusztán az európai karneváli hagyományok hosszú történelméről mesélt. Sokkal radikálisabb és mélyebb változás - maga a trónus megdöntése - történt egy angol kertben úgy ötven évvel korábban, ám kevésbé látványosan. Itt Isten valóban meghalt.

Szörny a tájban

Az angol típusú kert alapötlete válasz a francia típusúéra, mely geometrikusságával épp az abszolutista rendszert és a hierarchikus társadalmat jelképezte. Az angol gondolkodásmód elutasította a természetellenesnek minősített geometriai formákat.

Ez egy új érv volt. A "természet" szó vallási jelentésárnyalatot kapott, megszűnt veszélyesnek lenni, és az ősi teljesség helyének, a paradicsomnak vált jelképévé, melyet panteisztikus imádat tárgyává emeltek. Így Isten alkotása átvette Isten szerepét.

A művészet feladata pedig az lett, hogy a tökéletes természetet újraalkossa, és a tájképfestők pontos szabályrendszerben dolgozva keresni is kezdték a teremtés eszméjét. A kertésznek pedig utánozni kellett a tájképfestők elképzelte metafizikai szépséget. Ezáltal a tájképfestészet átvette a természet szerepét. A tájképfestőből pedig Isten lett.

Az 1800-as évek elejére a természet elvesztette jelentőségét az ember felszabadulásának folyamatában, és múzeumba került. A botanikus kertekbe egzotikus, ritka növényeket gyűjtöttek össze, és a vallásos jelentésárnyalat fokozatosan eltűnt a nyugati kertművészetből. Megszületett a jövő felé forduló felsőbbrendű ember képzete.

Mary Shelley doktor Frankensteinról szóló rémtörténete találóan fogalmazza meg az új ember koncepcióját és problematikáját, mely a romantika utáni Európában vált dominánssá. A történet egy tudósról szól, akinek sikerült kifürkésznie laboratóriumában az élet titkát, és holtak testrészeiből ismét élő lényt állított elő.

Bár Shelley több antik témát is beépített, regényével mégis egy új határvonalat állított fel. Ettől fogva az embereket nem az istenek büntetik hibridségükért - mint például Prométheuszt -, hanem az ember lesz önmaga büntetése. E felállás vált az 1900-as évek történelmének vezérmotívumává.

Az érem sötét oldala

Frankenstein teremtményének tagadhatatlanul van köze az új forradalmi gondolatok megnyilvánulásához, az ipar előtérbe kerüléséhez. Értelmezhető úgy is, mint e jelenségek kritikája, de egyben fontos része is a megindult folyamatnak.

A folyamat fordulópontján az észbe és a fejlődésbe vetett hit kezd meginogni. Az ember pusztító ereje láthatóvá, határtalan szabadsága pedig fenyegetővé válik saját maga számára. Francisco de Goya híres mondata találóan jellemzi a modern világot, mely doktor Frankenstein üstjéből emelkedett ki: "Amikor az ész álmodozik, szörnyek születnek."

Az érzésekről és a testiségről leválasztott ész valóban absztrakt álmát kezdte el álmodni, utópiákat gyártani. Legalább három utód keletkezett ebből: a modern tudomány, a modern társadalom és az önkritika. Ez a három jelenség bonyolult és ellentmondásos módon fonódik össze, melyet akár a modern ember elnevezéssel is illethetünk.

A modern ember a saját maga teremtette racionális gépezetnek és saját őrültségének kereszteződése. Lénye mély ellentmondásosságra épül. 'rültségen azon érzelmi összetevők egyike érthető, melyet Isten halálával elválasztottak az emberi észtől, és amelynek a tudatalatti és a tudatosság fogalmának születése előtt nem volt helye a felvilágosodás és a gépek korában.

A modern kor az ész és az ész kritikájának a dialektikájából rajzolódik ki. Mind a felvilágosodás, mind a romantika szörnygyereke volt, mely a kultúrát átható polaritásban mutatkozott meg, azaz a racionalitás és az irracionalitás, a tudatalatti és a tudatos, a futurizmus és a historizmus, az individualizmus és a kollektivizmus közötti végletes ingadozásban.

Mivel az ingadozás a társadalmi és egyéni identitás széthullásával fenyegetett, az embernek megint választania kellett az anarchia és az egyöntetűség között. És mindkettőt kellett választania.

Deus ex machina

Le Corbusier francia építész az emberiség legnagyobb találmányának nevezte a geometriát, és a gépek készítőjét Istenhez hasonlította. Véleménye szerint a gép a modern kor szimbóluma, mely elősegítené a lélek újjászületését, és megváltoztatná a világot. Ez az előrejelzés tagadhatatlanul találó. A modern kor építészei a lélek megreformálásának érdekében gyári termékeket kezdtek felhasználni az otthonok bebútorozására és felszerelésére, hogy az ember jobban beilleszkedhessen a gépek birodalmába. A futurizmusra jellemző szlogen-szerű stílusban bizonyos tervezők úgy áradoztak, hogy maga az ember géphez hasonlatossá válhatna. Idővel megszületne a gépember, a robot.

Mivel a gép az instrumentális és mechanikus ész tiszta ideáját jelentette, az egész társadalom metaforájává vált. A gép lehetővé tette a sorozatgyártást, melyben minden egyes kerék az egész működését szolgálta. Így gondolták el némelyek az ideális gazdasági és társadalmi rendszert.

E fejlődési irány néhány kritikus észrevételt is kiváltott. Egon Friedell írta: "Az embereket pusztán gazdasági alanyokként kezelik, pontosabban gazdasági tárgyakként, csereeszközökként és gépek részeiként". Friedell észrevette, hogy doktor Frankenstein közvetlen utóda felülkerekedett teremtőjén.

A géptársadalom utópiája a fénylő, abszolutista királyság helyére új rendet állított, melynek alapja egy bürokratikus-racionális uralom lett. Központi irányvonala a szervezet működőképessége volt - azaz a társadalom tagjainak szocializációja -, és eszköze a kihágásokat visszafogó intézmények. Mivel e rendnek nem volt abszolút alapzata, védtelenné vált az új lázongásokkal szemben.

A modern társadalmi utópia kiemelkedő, mondhatni csúcspontja az auschwitzi koncentrációs tábor, mely egy higiéniai probléma megoldására kifejlesztett racionális lépés volt. Neves ipari vállalatok felépítették a halál gyárát e kis lengyel faluban, persze egy rendhagyó módon üzemelő gyárat, melynek semmi köze nem kellett hogy legyen sem az istenséghez, sem a szörnyűséghez. Ez pusztán az értelem absztrakt kemencéje volt.

Ugyanakkor másfelől

Az új rend növekvő elégedetlenséget kezdett kiváltani, pedig a felvilágosodás terve még nem valósult meg teljesen: az a törekvés, hogy megszabadítsa az embert mind az intellektuális, mind a materiális autoritásoktól, folyamatos határátlépéseket és terület-bekebelezéseket provokált. A határok átlépése megmutatkozott a magasugrásban, a kultúra, de még a tudományok területén is.

A tudományban a határok átlépése hamarosan elérte a végletet, mely hagyományosan az istenek felségterülete volt. Doktor Frankenstein első áttörése a magfizikában történt, majd a génkutatók laboratóriumaiban, ahol az élet atlaszát felnyitották, és majdnem teljessé rajzolták.

Míg számos e században tomboló ideológia saját lehetetlensége következtében összeomlott, végső ideológiává a technológia vált. Például az elektronika egyre csak növekvő sebességgel termelt - és még mindig, s egyre gyorsabban termel - szabadságot és új alkalmazásokat. Közben pedig szétforgácsolódik az elemi, biológiai, morális és politikai látásmód, melyeken az emberi tapasztalás is alapszik. Az információ, e legújabb ipari termék, szintén bomlasztja a tudat és a tudás építményét. Szemiotikai pánik keletkezik, jeláradat, melytől még a tömegtájékoztatási eszközök hatósugarán kívül élni vágyó emberek sem tudnak teljesen elzárkózni. Végeredményként pedig széthullik a jelentés.

Ez a fejlődésmenet az utópia utolsó fázisa, az erőteljes fényjelenség utóképe, mely ott marad a retinán, bár a szem már jó ideje megvakult. Megvakult Hirosimában. A modern tudomány utópiája ott vált lehetetlenné, és a fejlődés ott érte el határait: Isten keze megérintette a várost, és a város por és hamu lett.

A biztos jövő mögöttünk van - ahogy mondani szokás -, de a művészet még mindig feléje igyekszik. Belegabalyodva a konzervatív emancipáció, a fejlődés, az avantgárd ideológiáiba, áttörve a határokat, elképzelt tabukat, és passzívan visszatükrözve a társadalom általános irányzatait, a művészet sietteti a maga részéről a kultúra bomlásának folyamatát, ahelyett hogy érdemben tiltakozna ellene.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu


     

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret