stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Tartalomjegyzék [Lettre 17. szám, 1995. Nyár] Kezdőlap

stílus 1 (fehér) stílus 2 (fekete) stílus 3 (epa)

+ betűméret | - betűméret



GEERT VAN ISTENDAEL

AZ ART NOUVEAU SZÁZ ÉVE BRÜSSZELBEN


  1993. Az építészek arra emlékeznek, hogy az art nouveau 1893-ban jelent meg Brüsszelben. Victor Horta volt az, aki elsőként szakított radikálisan a történeti stílusokkal, melyektől még legeredetibb eklektikus elődei sem szabadultak meg teljesen. Az írók arra emlékeznek, hogy száz évvel ezelőtt jelent meg az irodalmi avantgarde-folyóirat , a Van Nu en Straks (Itt és Most), s ez is Brüsszelben. A két születésnapnak több köze van egymáshoz, mint ahogy hirtelenjében gondolnánk.
  Az előző század 90-es éveiben forrt és pezsgett az élet Brüsszelben. A város csodaszámba menő gyorsasággal rázta le magáról legendás kényelmességét, bornírtságát, jóltáplált csiszolatlanságát. Már 1883-tól kezdve elhozza a legendás ügyvéd, Octave Maus vezette csoport, a Les XX (A Huszak), a legeslegújabb művészeti irányzatok képviselőit Brüsszelbe: Rodint, Whistlert, Liebermannt, Renoirt, Monet-t, Odilon Redont, Toulouse-Lautrecet, Gauguint, Van Gogh-ot, sőt még a svéd festőt, Carl Larssont is. Ensor, Khnopff és Theo van Rijsselberghe is ebbe a társaságba tartoznak. Mallarmé tart előadásokat náluk és Verhaeren Ensorral szövetkezik. A Les XX határozottan kiáll a modern francia zene mellett a túlontúl divatba jött wagneriánusokkal szemben: nemcsak Gabriel Faurét és César Franckot szólaltatják meg Brüsszelben, hanem olyan igazi újítókat is, mint Henri Duparc és Claude Debussy. Röviden szólva: költséget, fáradságot nem kímélve Brüsszelbe hozzák mindenből a legeslegjobbat, mielőtt az másutt is lehetőséget kapna, vagy legalábbis azt, amit az utánuk következők a legeslegjobbnak fognak ítélni.
  Tíz év múltán a Les XX feloszlik; tagjai úgy vélik, hogy egy avantgarde-csoportnak nem szabad túl sokáig fennmaradnia és átalakulnak La Libre Esthétique (Szabad Esztétika) néven, amely kiválóan gondoskodik arról, hogy Brüsszel Európa művészi fejlődésének élén maradjon. A 90-es évek elején Victor Horta és Henry van de Velde alkotásaikkal részt vesznek a Maus-csoport kiállításain. Van de Velde lesz az, aki majd a Van Nu en Straks borítólapjait rajzolja.
  1893-ban Horta lakást tervez Tassel mérnöknek, aki a brüsszeli Université Libre- en tanított ábrázoló geometriát. A Fondation pour l'Architecture (Alapítvány az Építészet javára) ennek a háznak a tervrajzával nyitotta meg az art nouveau 100. évfordulójára rendezett kiállítását. Egyszerre csak megjelennek az ismerős, kígyózó ostornyúlványok, amelyeket én az art nouveau-hoz kapcsolok; " style poelink" (angolna-stílus), ahogyan azt a brüsszeliek plasztikusan mondják. Horta itt valami valóban forradalmi dolgot hoz létre, megszabadul mindattól, amit tanulmányai alatt látott. Horta köztiszteletben álló mestere, Balat, aki például nem sokkal azelőtt a "Koninklijke Serres" (Királyi Üvegházak) káprázatos vasszerkezetét tervezte meg, dühöng tehetséges tanítványa hóbortjain. Horta formanyelve azonban, csakúgy mint Van de Veldéé vagy Hankaré vagy azon sokaké, akik ezt a stílust átveszik, tulajdonképpen nem a semmiből bukkan elő.
  1891-ben és 1892-ben azokon a borítólapokon, amelyeket Georges Lemmen rajzol a Les XX katalógusaihoz, már használ olyasvalamit, ami Horta hajlékony vonalaira hasonlít, de Lemmen nem éri el Horta színvonalát, s az egész kissé csiszolatlan és kidolgozatlan marad. 1889-ben már kígyózó kezdeményeket találhatunk Constand de Montald, egy kevéssé ismert, brüsszeli művész fantasztikus, japanizáló falfestményén. S a brüsszeli művészek jól ismerték William Morris munkásságát, aki már 1850 körül szorgalmazta, hogy térjenek vissza a középkori kézművességhez, s ismerték Morrisnak és a Morrisszal szoros kapcsolatban álló Walter Crane-nek Arts Crafts- ját, azaz iparművészetét. Henry van de Veldének például Walter Crane könyvei állandóan a kezeügyében voltak. Ha Crane gyerekdalokhoz ("The baby's opera" és "The baby's bouquęt" sic!) készített illusztrációit alaposabban megvizsgáljuk, rögtön feltűnik, hogy például az A,B,C, die Katze lief im Schnee vagy a King Cole margóját díszítő vonalak igencsak megközelítik az art nouveau stílust. E könyvek 1877-ben jelentek meg. A Morris által tervezett anyagminták, liliomok, lonc-ábrázolások is ehhez közelítenek.
  Mindez azonban csak kísérletezgetés marad. De továbbmegyek. A neogótika a 19. században Belgiumban igen kedvelt stílus volt. A neogótika díszítő motívumai csalóka módon szintén erősen hasonlítanak az art nouveau ornamentumaira. És ha a középkori kéziratok illusztrációit közelebbről vesszük szemügyre, láthatjuk, hogy a letűnt korok szerzetesei éppen olyan díszesen hagyták kacskaringózni vonalaikat, mint ahogy azt Horta és Van de Velde tették sokkal később. Csak nem tudom bebizonyítani, hogy Horta tőlük leste el.
  Horta egyszersmind kiindulópontja és végállomása egy fejlődésnek. Tanulóévei idején az építészek már régóta nem csak egyetlen historizáló stílusra mint például a neogótikára vagy a reneszánszra korlátozták működésüket. Igen egyéni módon dolgozták fel a legkülönbözőbb stílusokat, építészetük szélsőségesen eklektikus volt. Horta is csupán egy kicsit lép előre, amikor 1889-ben egyik legkorábbi épülete, a brüsszeli Jubelpark kis templomának építésekor elveti a létező formákat. Éppen csak egyetlen, meghatározó lépéssel tesz többet, mint "legeklektikusabb" elődei, de még messze van a Frisonhuis liánszerű lépcsőkorlátjától, amit öt évvel később rajzol majd meg. A döntő lépés még hátra van.
  1893-tól azután szabad a pálya. Tassel háza mellett, azzal csaknem egyidőben, tervezi meg Autrique házát is Horta. Hankar a Defacqzstraaton épít magának lakást. Egy évre rá nő ki a földből a gazdag különc és filantróp Otlet háza, amelyet Octave van Rijsslberghe tervez. 1895-ben építik fel a Bloemenwerfet, Henry van de Velde angol minták alapján megálmodott házát. A következő években a brüsszeli utcákat kevésbé ismert, de nagyon tehetséges építészek egész sora gazdagítja az art nouveau legkülönfélébb megjelenési formáival: közéjük tartozott Cauchie, Govaerts, Hamesse térjünk csak be egyszer egy italra az "Utolsó Hallucináció" nevet viselő bárba , aztán ott volt Hemelsoet, aki a maga "hemelsoete" (azaz: mennyeien édes) művészetével mind a mai napig erőteljesen jelen van Schaarbeekben, Rosenboom és Blrot, az ízig-vérig spekuláns, akit az art nouveau leginkább extravagáns darabjai érdekeltek; Jacobs néhány nagyszerű iskolát épít, ahová manapság főként marokkói és török gyerekek járnak; Van Waesberghe megpróbálja egymással kibékíteni a szigorú gótikát és az elszabadult új stílust, Saintenoynak pedig sikerül felépíteni majdnem egészen egymás mellett a (manapság szánalmasan lepusztult) art nouveau stílusú Old Englandet és egy neogótikus patikát.
  Brüsszel és környéke nagy lendülettel terjeszkedett. 1865-ben, II. Lipót trónralépésekor, a brüsszeli agglomerációnak 250 000 lakosa volt. Az első világháború előestéjén már csaknem háromszor annyian, nyolcszázezren voltak. 1890 és 1900 között mintegy százezerrel nő a brüsszeliek száma, s közülük a jobb módúak meg tudták maguknak szerezni az 57 méter széles, de igen mély, tipikus belga telkeket, amelyekre azután az új idők követelményeinek megfelelő, divatos házakat építettek. Brüsszel akkoriban a vagyonosabb rétegek számára modern luxusváros volt; ezért is rendelkezett Brüsszel területéhez képest a legsűrűbb villamos- és buszhálózattal egész Európában.
  Szintén ekkortájt kerül bele Brüsszel a világ körforgásába is. A belga, de különösen a vallon ipar a technológiai fejlődés élén áll. II. Lipót szégyellnivaló könyörtelenséggel kezdi meg Kongó mérhetetlen kincseinek kiaknázását. Belgium ezekben az években a világ öt legfontosabb ipari országa közé tartozik. A kizsákmányolt proletariátusnak több évig tartó véres harc és kemény elnyomás után sikerül megszerveznie önmagát, és 1894-ben diadalmenetben vonulnak be az első szocialista képviselők a belga parlamentbe.
  A szocialisták nemcsak a munkásosztály érdekeit képviselik, hanem kezdettől fogva az antiklerikális és szabadelvű eszmeiséget is; Csar de Paepe, aki első perctől fogva élharcosuk, tagja például a szabadgondolkodók szövetségének ( Les Solidaires ) és polgári temetéseket szorgalmaz. A fiatal szocialista vezetők, mint Emile Vandervelde vagy Max Hallet, valamint a Les XX és a La Libre Esthtique vonzáskörében élő fiatal, radikális liberális gondolkodók és művészek ismerik, nagyra értékelik egymást, s meg vannak róla győződve, hogy politikai és művészi munkájuk révén új, gazdagabb, szebb és igazságosabb korszakot hoznak létre. Teljes tudatossággal szegülnek szembe mind a katolikus, mind a régimódi, polgári Belgiummal.
  Az art nouveau-t nemcsak azért nevezik újnak, mert a régi formákat lerázta magáról, hanem mert építészek, művészek, politikusok és értelmiségiek ebben látták kifejeződni mindazt, ami előremutató volt és új idők kezdetét jelezte. Így nem lepődhetünk meg azon, hogy Horta többek között Emile Vanderveldétől megbízást kap, hogy a frissen megalakult munkásmozgalom számára palotát építsen, amely a Brusselse Volkshuis ( Brüsszeli Népház) nevet kapja. Ugyanez a munkásmozgalom hetven évvel később már öregnek számít, és vezetői lebontatják Horta szépreményű palotáját. Az a csúf torony, ami most a helyén látható, a csüggedt reménytelenséget szimbolizálja.
  1894-ben Henry van de Velde a jóhangzású La Socit Nouvelle (Új Társadalom) című folyóiratban azt írja: 'L'espoir en un avenir heureux et galitaire est la source des oeuvres dcoratives nouvelles.' (A boldog és egyenlőségen alapuló jövőbe vetett reménység a forrása az új díszítőművészet alkotásainak.) A La Socit Nouvelle pártonkívüli újság volt, amelyben éppúgy jelentek meg cikkek a szocialista vezető, Emile Vandervelde, mint az anarchista Kropotkin és Reclus tollából, vagy az új, francia nyelvű, belga íróktól, mint Verhaeren vagy Eekhoud. August Vermeylen anarchista jóbarátja, Jacques Mesnil is dolgozott ennek az újságnak; Vermeylen később szívesen közli Mesnil cikkeit a Van Nu en Straks -ban.
  Bár a Belga Munkáspárt felmenőágban van, és a szocialista szervezetekhez tömegesen csatlakoznak új tagok, a politikai választóvonalak nem mindig rajzolódnak ki élesen. Nem szabad elfelejtenünk, hogy olyanok, mint például Vandervelde, Destre és Hallet a progresszív, liberális polgárságból származtak; a szocializmusra csak azért váltottak át, mert sokkolta őket, mennyire kegyetlen módon verték le 1886-ban a munkásfelkeléseket.
  Horta magát vörösnek nevezte, de nem marxistának. Egyébként pedig a Belga Munkáspárt művészeti szekciójában tartott előadásokat. Henry van de Velde az orosz anarchista herceg, Kropotkin La conquęte du pain (Kenyérharc) című művével a hóna alatt járkált. August Vermeylen lelkesedett ezért a könyvért. Folyóirata, a Van Nu en Straks különben leplezetlenül anarchista volt. És Jacques Mesnil a Cercle des Etudiants Socialistes (Szocialista Diákok Köre) tagjaként előadásokat tartott a Brusselse Volkshuis épületében. Minden lehetséges volt. A BWP ( Belga Munkáspárt) még éveken keresztül (1914-ig) az ellenzék soraiban foglal helyet, s így nem kell vesződnie azokkal a kompromisszumokkal, amelyek a vezetés felelősségének és a koalíciónak elkerülhetetlen velejárói. Az optimizmus és a közös lelkesedés mindent elsöprő hulláma elmossa a doktriner és teoretikus különbségeket.
  Fontos találkozóhely volt a Les Amis Philanthropes nevű szabadkőműves páholy, ahol szocialisták, anarchista értelmiségiek, baloldali liberálisok, progresszív gyárosok és művészek vitattak meg egyes kérdéseket. Amikor a brüsszeli Universit Libre a heves diáktüntetések ellenére sem engedélyezte, hogy a francia földrajztudós és anarchista, Elise Reclus szemináriumot tartson, többek között Emile Vandervelde és a radikál-liberális Paul Janson megalapítják az Universit Nouvelle -t; ennek az ellenegyetemnek a szemináriumait a Les Amis Philanthropes szabadkőművességének jegyében tartják. Destre, Vandervelde és Janson tartanak itt előadásokat, Verhaeren és Eekhoud, s a Van Nu en Straks szellemének követői, Henry van de Velde és Alfred Hegenscheidt.
  Horta a Les Amis Philanthropes műhelyében Autrique-kel és Tassellel találkozott; Tassel barátja és munkatársa volt Ernest Solvay-nak, aki pedig Emile Vanderveldével volt barátságban. A dúsgazdag vállalkozó, Solvay vezeti be többek között a 8 órás munkanapot, a nyugdíjat és a fizetett szabadságot, jóval korábban annál, hogy bármelyik törvénykezés erre kötelezte volna a munkaadókat. Már említettem, hogy Horta 1893-ban Autrique és Tassel megbízásait teljesítette. Solvay számára munkásságának egyik legcsodálatosabb épületét alkotja meg.
  Az Art Nouveau in Belgi. Architectuur en interieurs (Az art nouveau Belgiumban. Architektúra és belsőépítészet; Tielt, 1992) című könyvbe Jos Vandenbreeden felvette azt a fényképet, amely a Balat tervezte Királyi Üvegházakat (Koninklijke Serres) ábrázolja. A képen csúcsíveket látunk, tehát neogótikus elemeket, rózsaablakokat, íveket, oszlopocskákat és sok értelmetlen csavarodó elemet. Hogy értelmetlenek lennének? Ott kell hogy legyenek, hogy össze- és megtartsák a vas- és üvegszerkezeteket. Balat már régen megtanulta ezt a pályaudvarok tetőszerkezeteiből, ezekből a jellegzetesen 19. századi építményekből; Horta pedig Balat óráin jegyezte meg ezt magának, és nem is félt az alkalmazásuktól. Az ipari vasat és a szegecset elképesztő polgáriatlan módon együtt használja a legnemesebb márványfajtákkal és a legdrágább faanyaggal. Ilyesmi Horta idejében minden bizonnyal éppolyan forradalmi tett volt, mint elvetni a történeti formanyelvet.
  A néhai Jean Delhaye, aki Hortának tanítványa és egész életében csodálója volt, egyszer azt mondta nekem, hogy az újítást nem annyira a vas vagy a díszítések jelentették, mint inkább Horta alaprajzai. Az art nouveau építészei Brüsszelben általában teljesen szokványos keskeny és mély telkekre építettek. A hagyományos brüsszeli háznak csaknem mindig van belső folyosója, mellette három egymás mögötti szobával, en enfilade, így nevezik... A sorház oldalfalrészén természetesen soha nincs ablak, ennek az az elkerülhetetlen következménye, hogy a középső szoba sötét marad. Így van ez az én lakásomban is, és számtalan hasonló brüsszeli lakásban, ahol megfordultam.
  Horta megváltoztatja ezt az alaprajzot. A Tassel-házat egy öntöttvasból, acélból és üvegből való szerkezet köré építi. Ily módon nemcsak fényt enged be fentről a ház közepébe ami már önmagában is zseniális újítás , hanem a tipikus brüsszeli polgárház szigorú elrendezését is felrúgja; az ő beosztása már nem a konvencióknak, hanem a lakó igényeinek felel meg, és minden egyes új tervében más és más, igen eredeti elrendezést gondol ki.
  Horta, Hankar, Henry van de Velde ők az art nouveau úttörői Brüsszelben. Van de Velde Németországba költözik és 1902-ben Weimarban telepszik le. Hankar korán hal meg, túl korán, 1901-ben. Horta lesz a hivatalos építésze többek között a Szépművészeti Palotának (Paleis voor Schone Kunsten) és a Központi Pályaudvarnak (Centraal Station). Báró Horta 1947-ben hal meg. Hármójuk példájának nyomán dolgozik számos kevésbé ismert építőmester: Francisco Borsi Bruxelles 1900 (Brüsszel, 1974) című könyve huszonnyolcról számol be, de meggyőződésem, hogy többen vannak. A Corregiostraaton áll például Eduard Ramaekers egyik figyelemreméltó háza, a flamand gótika és az új stílus merész, sokszínű kombinációja, de Borsi nem vette fel listájára Ramaekers nevét. Ugyanebben az utcában található még Paul Grade-nak egy szerény, de elegáns háza; az ő neve is hiányzik Borsinál.
  A három nagy egyéniség sok követője főleg az ornamentikát utánozta néha nagyon önfejűen, de mindig találékonyan és szinte soha nem változtatott a tradicionális alaprajzon. Divatot követtek ezzel, olyat, amit egy jobb módú, liberális polgárréteg ízlése alakított ki. És amint ez a polgárréteg valami mást akart, könnyedén váltottak át rá, lett légyen az akár a XVI. Lajos korabeli művészet. A Sint-Lukasarchiefban (Szent Lukács Archívum) egyszer megmutatták nekem Léon de Lune öt homlokzatrajzának egy sorozatát; tisztességes, hagyományos belga homlokzatok, valódi eklektika. De Lune-től eddig csak egy Elsenében lévő, kissé őrült art nouveau homlokzatát ismertem. De Lune, Blérot és a többiek mindenekelőtt tehetséges homlokzattervezők voltak; nem kevesebbek, de nem is többek ennél.
  Mindenekelőtt Brüsszel centrumában, Elsenében, Schaarbeekben, Sint-Joost-ten-Nodéban, Sint Gillisben, Ukkelben és Vorstban építettek az új stílusban, az elszegényedett ipari elővárosokban, mint Anderlecht vagy Molenbeek, illetve a csak később városiasodott negyedekben, mint Sint-Lambrechts- és Sint-Pieters-Woluwe, sokkal kevesebbet építettek így, bár sokszor a legváratlanabb helyeken érnek újra meg újra kellemes meglepetések. Így például az én utcámban, Sint-Lambrechts-Woluwében található egy csodálatos épület; sajnos a Sint-Lukasarchief lajstroma nem jelzi az alkotóját.
  Brüsszel egész területén az art nouveau névtelen elemeinek tömkelegét fedezhetjük fel olyan házakon, amelyek többi részükön teljesen más stílusúak. Ezen vehető észre, hogy Brüsszel valóban az art nouveau fővárosa. Számtalan névtelen üveges, kovács, fafaragó és szobrász készített postaládát, csengőgombot, ajtókilincset, balkont, szögletes támasztékot, ólomüvegezésű ablakot, lépcsőkorlátot, kétszárnyú ajtót, sőt még egyszerű lábtörlő vasat is az 1890-es évek divatjának megfelelően. Azok, akik meg tudták fizetni, valami lenyűgözően új dolgot szerettek volna a házukba vagy a házukra, bármennyire konzervatívak voltak is különben. Természetesen a pénz volt különösen fontos, a tekintély és a forma; de az, hogy szépséget szerettek volna tudni a közvetlen környezetükben, bármi volt is az okuk rá, a műveltség jele volt.
  Az első világháború kitörésének idején az álom már elszállt. A második világháború után pedig Brüsszel pompaszerető polgárainak leszármazottai inkább szerénységük hiányával, romboló hajlandóságukkal, rossz ízlésükkel és féktelen nyereségvágyukkal tűnnek ki. Nem sokkal ezelőtt Sint-Pieters-Woluwe egyik szégyentelen elöljárója meg merte tenni, hogy egy hosszú hétvégén gyorsan lebontassa Hamesse egy csodálatos alkotását. Ó, Brüsszel polgárai, vigyázzatok értékeitekre!

1993. szeptember

REVITZKY DÓRA fordítása

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu
 


     

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret