Tizennegyedik évfolyam, 1915    |   Ötödik szám    |    p. 273-288.    |    Facsimile
 

 

A MŰCSARNOKBÓL

A KIRÁLY ÉS A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZET. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat közgyűlésén Forster Gyula báró, belső titkos tanácsos, elnöki megnyitójában a legnagyobb hálával emlékezett meg képzőművészetünk legelső pártfogójáról, a királyról, aki a tavaszi tárlaton is a legelső vásárló volt és a közgyűlés az uralkodóhoz hódoló táviratot intézett. A táviratra Forster báró alelnökhöz a következő válasz érkezett:

«Ő császári és apostoli királyi Felsége az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat közgyűlésén egybegyült művészek és a művészetek híveinek nagyméltóságod által tolmácsolt hódolatát és jókívánatait szives köszönettel, legkegyelmesebben tudomásul venni méltóztatott. Legfelsőbb parancsra Daruváry.»

Ő Felsége válaszát a választmánynak májusi ülésén mutatták be. és a választmány az uralkodót sokáig lelkesen ünnepelte és éltette.

 

A KIRÁLY A MŰVÉSZEKNEK. A kultuszkormány értesítette Róna József szobrászművészt, a Képzőművészek Egyesületének és a Képzőművészek Segítő Bizottságának elnökét, hogy a király a háború által ínségbe jutott magyar művészek segítségére legkegyelmesebben negyvenezer koronát adományozott. Az ősz-szeg felerészben a képzőművészek, felerészben pedig az iparművészek segítésére való. A király nagylelkű adományát különösen értékessé teszi, hogy az uralkodó a nagy összeget teljesen a saját maga elhatározásából adományozta. A király nagylelkű adományát a művészek és a művészeti élet vezetőférfiai a leghálásabb örömmel fogadták.

 

A KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRSULAT ÚJ VEZETŐSÉGE. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat választmánya Forster Gyula báró v. b. t. tanácsos elnöklésével tartotta meg alakuló ülését a Szépművészeti Múzeum palotájában. Az alakuló ülésre nagy számban egybegyült tagokat az elnök üdvözölte, s a jegyzőkönyv hitelesítésére Glatz Oszkár festőművészt és újpesti Wolfner Gyulát kérte fel. A választások során a választmány a társulat igazgatójává újból egyhangú lelkesedéssel zólyomi Wagner Géza dr. udvari tanácsost választota meg. Helyettesigazgatóvá ugyancsak egyhangú lelkesedéssel ismét Jendrássik Jenő festőművészt választották meg. Az igazgatót és helyettesét a választmány nevében Forster báró elnök melegen üdvözölte és köszönetet tolmácsolt nekik áldozatkész működésükért, melylyel különösen a háború kitörése óta nagy szolgálatot tettek az egész magyar művészetnek és kultúrának. A választmány ragaszkodó bizalmát Wagner dr. igazgató gyönyörű beszéddel köszönte meg, amelyben kijelentette, hogy már régebben elhatározta, hogy díszes, de sok gonddal és munkával járó állásától hajlott kora miatt megválik, ám e nehéz időkben hazafias kötelességének tartja a tisztséget még egyszer vállalni, nehogy esetleg egy igazgatóváltozás is nehézségeket okozzon a művészet és a Társulat életében. A választmány az ősz igazgatót kijelentéseért percekig tapsolta és éljenezte. Az igazgatóság tagjai lettek: Dudits Andor festőművész, Róna József szobrászművész, Vágó József építőművész és Végh Arthur dr.

A bizottságok következőleg alakulnak meg:

Festészeti szakbizottság: Előadó: Jendrássik Jenő, helyettes előadó: Brück Miksa. Tagok: Benczúr Gyula dr., Bosznay István, Déry Béla, Dudits Andor, Glatz Oszkár, Innocent Ferenc, Kezdi Kovács László, Mérő István, Papp Sándor, Poli Hugó, Spányik Kornél, dobai Székely Andor, Szinyei Merse Pál, Thury Gyula, Udvary Géza és Zádor István.

Szobrászati szakbizottság: Előadó: Róna József, helyettes előadó: Tóth István. Tagok: Gárdos Aladár, Istók János, Kisfaludi Stróbl Zsigmond. Lányi Dezső és Zala György.

Építészeti szakbizottság: Előadó: Vágó József, helyettes előadó: Hikisch Rezső. Tagok: Hültl Dezső dr., Lajta Béla és Málnai Béla.

Művásárló bizottság: Előadó: Dudits Andor, helyettes előadó: Thury Gyula. Tagok: Andrássy Gyula gróf, Benczúr Gyula dr., Berzeviczy Albert, dr., Forster Gyula báró, Hadik Barkóczy Endre gróf, Hauszmann Alajos, Róna József, Szmre-csányi Miklós dr., újpesti Wolfner Gyula és Zala György.

Gazdasági bizottság: Előadó: zólyomi Wagner Géza dr., helyettes előadó zólyomi Wagner Ödön dr. Tagok: Egger Gyula, Glück Frigyes, Kisfaludi Lipthay Kornél, Kohner Adolf dr. báró és Lederer Sándor.

Jogi bizottság: Előadó: Végh Arthur dr., helyettes előadó: Bárczy István dr. polgármester. Tagok: Forster Gyula báró, Kisfaludi Lipthay Kornél és Rudnyánszky Béla dr.

A társulat ellenőrévé közfelkiáltással ismét Glück Frigyest választották.

A választások után a választmány a jury-választás határidejét május 20-ikára tűzte ki és a szavazatszámláló bizottságba Bosznay István, Bruck Miksa és Déry Béla festőművészeket és Tóth István szobrászművészt küldte ki.

A választmány a közgyűléstől nyert felhatalmazás alapján néhai Andrássy Dénes gróf alapítványa alapítólevelének a kiállítására és aláírására a társulat elnökségét kérte fel.

 

Az 1915/16. ÉVI JURYK. A művészek a jövő művészeti esztendőre a juryket, a következőleg választották meg:

Szabadmüvészek Csoportjának festő juryje: Előadó: Szlányi Lajos, helyettes előadó: Herrer Cézár. Tagok: Karlovszky Bertalan, Szinyei Merse Pál és dobai Székely Andor. Póttagok: Bruck Miksa és Nagy Vilmos. Szobrászok juryje: Lányi Dezső, Róna József és Zala György. Póttag: Kisfaludi Stróbl Zsigmond.

Független Művészek Csoportjának festő juryje: Előadó: Kezdi Kovács László, helyettes előadó: Pentelei Molnár János. Tagok: Endrey Sándor, Glatter Gyula és Koszkol Jenő. Póttagok: Déry Béla és Nádler Róbert. Szobrászati jury: Damkó József, Holló Barnabás és Horvay János. Póttag: Kallós Ede.

Építészeti jury: Hikisch Rezső, Janszky Béla, Lajta Béla és Málnai Béla.

 

A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI

 

SZÉKELY B. LÉDA-KEPE. — GLÜCK FRIGYES AJÁNDÉKA. A fővárosnak egy kitűnő polgára, aki a művészetért mindig kész az áldozatra, a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta Székely Bertalannak egyik szép Leda-kompozicióját, s ezzel olyan ponton tett szolgálatot az intézetnek, ahol kapóra jött a támogatás. A Szépművészeti Múzeumnak magyar gyűjteménye igen becses, de tervszerű revízióra szorul. A régibb nemzedék buzgón és szerencsésen szedte össze művészetünknek sok alapvető jelentőségű, történeti súlyú termékét, s szerény eszközökkel olyan örökséget gyűjtött számunkra, amelyet nem lehet eléggé megbecsülnünk. Azonban minden gyűjtésen meglátszik az illető kor érdeklődésének iránya, s a mi érdeklődésünk természetesen igen sokban más, mint elődeinké volt. Revideálnunk kell tehát a múlt értékeit, nem azért, hogy elvessük mindazt, amit előbb becsesnek hittek, hanem hogy gyarapítsuk a régibb gyűjtést azokkal az értékekkel, amelyeket mi látunk meg a múlt művészetében. Csak egy példát említve, mely egyúttal a legbeszédesebb: az állam éveken át a nagy kompozíciók, különösen pedig a történeti kompozíciók gyűjtését tekintette első kötelességének. Nem vádképen mondjuk ezt ; az eljárás megfelelt a kor szellemének, s eredményes is volt: ennek köszönhetjük, hogy a 60-as és 70-es évek művészetének ilyenfajta főbb termékei szinte hiánytalan teljességben jutottak az ország tulajdonába. De lehet-e kétségünk a felől, hogy ugyané kor művészeinek más karakterű, tárgyban és szellemben másfajta munkáira is szükségünk van, olyanokra, amelyek alkalmasak arra, hogy megtörjék a gyűjtemény eme részének egyhangúságát, s egyszersmind olyan oldalról is jellemezzék a művészeket, amelyet a nagy kompoziciók nem világítanak meg s néha nem is sejtetnek. S itt senkinek a neve sem kínálkozik jobban említésre, mint a Székely Bertalané, akinek egyetemesre törekvő szelleme a festészetnek minden ágában nemcsak kísérletezett, hanem mély és komoly értékeket is hozott létre, s akit muzeumunkban mindmáig csupán történeti kompozíciók képviselnek. Aki a magyar művészet múltjának azzal a nagyon érdekes fejezetével akar foglalkozni, amely Székely Bertalan művészete körül forog, vagy akár csak egy pillantást akar vetni Székely művészetének gazdagságába, az muzeumunk gyűjteményében nagyértékű, de igen egyoldalú anyagot talál, s első sorban néhány magángyűjteményre, nevezetesen Ernst Lajos és Wolfner Gyula urak gyűjteményeire, de fő-képen Lándor Tivadar úr kitűnő kollekciójára van utalva, amely utóbbi szerencsére a múzeumra néz örökségül. Székely oeuvre-jének kiegészítése és felfrissítése tehát egyik legaktuálisabb tennivalója muzeumunk modern osztályának, s így Glück Frigyes úr adománya, melynek révén Székelynek első akt-kompozi-ciója jutott a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe, több egy átlagos ajándéknál: jelentős tett, mely a múzeum törekvésével találkozva, a jövőbe mutat utat.

LEDA SZÉKELY BERTALAN OLAJFESTMÉNYE SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
LEDA
SZÉKELY BERTALAN OLAJFESTMÉNYE
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Az ajándékozott festmény abba a Léda-sorozatba tartozik, melyen 1873 körül dolgozott Székely. 1911-iki hagyatéki kiállításán ugyane tárgygyal foglalkozó négy kész festménye, kilenc olajvázlata és egy akvarellje volt kiállítva, melyekhez két krétarajz és egy ceruzával rajzolt mozdulatkompozició járult. A mi példányunk az, melyet a katalógus «Léda barna-fehér drapériával» megkülönböztetéssel jelölt meg; egy olajban festett tanulmány, melyet ugyané Lédának balkezéhez készített a művész, Lándor Tivadar úr tulajdona, s a kiállításon nem szerepelt. Képünket közöljük reprodukcióban addig is, amíg Székely elszórva levő többi Leda-kompoziciói-nak és vázlatainak összeállítása a tárgynak tüzetesebb megbeszélését teszi lehetségessé.

P. E.

 

Az «ISASZEGI CSATATÉR» MUNKÁCSY MIHÁLYTÓL. A kis olajfestmény, melyre ezúttal a nyilvánosság figyelmét felhívni óhajtjuk, mindezideig amolyan számkivetésfélében élt. Nem azért, mintha nem ismerték volna, mert hiszen 1900 óta van az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum tulajdonában. Ki is volt állítva jó ideig. (Igaz ugyan, hogy nem megfelelő helyen, mert a második emeleten függött, egy rejtett homályos sarokban.) Aki ismerte, nem tartotta érdektelen darabnak. A művészeti értékek azonban állandóan revízióra várnak. Mindig azt kívánják, hogy új szempontokból nézzük őket. Az új szempontok felállítása pedig az idők változásától függ.

A régi csataképek most persze ugyancsak aktuálisak. Nemcsak azért, mert érdekes összehasonlítási anyagot szolgáltatnak a mai haditettekhez, hanem mert egyáltalában fogékonyabb szemmel nézzük őket. Történelmi érzékünk fejlődését rendkívül előmozdítják a mostani beláthatatlan horderejű események.

Az 1848 — 49-iki szabadságharc jelentősége pedig a mai világháború mértékével mérve sem tűnik fel kisebbnek. Nagyapáink küzdelmére ma is úgy tekintünk vissza, mint a magyarság legnagyobb tettére. Most is azt tartjuk legnagyobb háborúnknak, mert abban a magyar nemzet, a magyar faj, minden erejével, minden érzésével résztvett. Olyan vihar volt a negyvennyolc, mely a tenger fenekét is felkavarta. És az egyensúly máig sem állt helyre utána.

Munkácsy Mihály négyéves gyermek volt, mikor hazája lángbaborult. Öntudatát, lelkiéletét megalapozó első benyomásait háborús események keltették. Feljegyzéseiben említ is néhányat e korai impressziók közül. Szüleivel Cserépváron tartózkodott, mikor a kis falu szomszédságában, alig félórányi távolságban, dühöngött a szomorú emlékű kápolnai csata.

Serdülő gyermek- és ifjúkorában pedig miről hallhatott többet, mint honvédeink dicső emlékű fegyvertényeiről és a nagy nemzeti tragédiáról? Elképzehető-e hát egy oly géniuszról, mint a Munkácsyé, hogy a hazája sorsát végzetesen irányító eseményekre ne reagált volna teljes erejével?

Életképei közül különösen mély érzésből alkotta azokat, melyeknek tárgyát a szabadságharc hátteréből vette. Az «Ujoncozás» (1877; nem egyszerű korcsmajelenet. Felfogása monumentálisabb, mint a többi hasonlóan komponált életképé. Alakjai szinthétikusabb jelenségek. Külön-külön is érvényesülnek és nyomatékosan juttatnak kifejezésre egy-egy drámai gondolatot.

Fontosnak tartom azt is, hogy a festői megmunkálás szempontjából általában legjobbnak elismert Munkácsy-kép — a «Tépéscsinálók» — szintén negyvennyolcas jelenetet ábrázol. A poétikus élményekből fakadó érzés különös erőt adott itt is a formát és tónust alkotó ecsetnek.

Az első kép, mellyel Munkácsy 1863-ban a nyilvánosság előtt megjelent, — a «Regélő honvéd» — szintén a szabadságharc gondolatköréből született. Müncheni tanulóévei alatt pedig különös intenzitással dolgozott a művész a háborús thémákon. Tudjuk, hogy egyideig Franz Ádámnak, a híres és termékeny csatafestőnek volt tanítványa s elmondhatjuk azt is, hogy tanárai s általában a müncheniek közül ő hatott rá leginkább. Hogy emellett Munkácsy a katonás képtárgyakat mégis másképen fogta fel mint teljesen szakszerű professzora, nagyon természetes. A honvédalbum számára rajzolt ujoncozás (1868) valóságos történelmi életképnek nevezhető. A Képzőművészeti Társulat tulajdonában levő, fogolytranszportot ábrázoló és ugyancsak 1868-ban készült rajzot is főképen az intim részletek teszik értékessé.

Ez utóbb említett alkotások közé illeszkedik a mi képünk is, mely Ligeti Antal tanúsága szerint az isaszegi csatateret ábrázolja. Muzeumunk Ruffini Romolotól vásárolta, három hozzávaló tanulmánnyal együtt. Ez utóbbiakat ma is egy kartonra ragasztva őrzik a múzeum rajzgyűjteményében. A kartonon pedig a következő, tintával írott hiteles jegyzet olvasható: «Munkácsy Mihály rajzai az «Isaszeghi csatatér» című színvázlatához. Ligeti Antal mint hitelesítő.»

E vallomás tehát kétségtelenné teszi, hogy a művész csakugyan az isaszegi csatatérre gondolt, mikor e romantikus kompoziciót tervezte. Ligeti sokkal jobban ismerte Munkácsy ifjúkori müveit, semhogy róluk helytelen információt adott volna.

Sajnálhatjuk, hogy a munka kezdetleges állapotban akadt meg, hogy nem készült el a részletesen kidolgozott festmény, mely — miként az említett ceruzarajzokból kitűnik — jóval nagyobb lett volna, mint a 42 X 62.6 cmes olajvázlat. A végleges megoldás tehát nemcsak stílusában, hanem méreteiben is párja lett volna a Munkácsy müncheni korszakát legjobban jellemző festménynek, a Szépművészeti Múzeumban függő, vihart ábrázoló pusztai életképnek.

Az «Isaszegi csatatér» nem számítható a közönséges illusztratív történetábrázolások közé. Örülhetünk is, hogy nem iut benne kifejezésre ez a törekvés, mert mint szabadon felfogott hangulatkép sokkal mélyebb bepillantást enged alkotója lelkületébe. Komor, borongós, sejtelmes színhatása teljesen kifejezi az esemény keltette romantikus érzést, a szabadságharc szomorú poézisét. Mélyen hat kedélyünkre s amellett élénken foglalkoztatja képzeletünket, jóllehet szigorú és egyszerű foltkompozición alapszik. Az előtér meleg olajzöldes rozsdabarna tónusai sötét árnyékrétegen át olvadnak a háttér acélos szürkeségébe. A fellegek az utóbbi színnel kezdődnek az ég alján és melegbarna gomo-lyokká tömörülnek a magasban. Jobboldalt égő falu rózsaszínes lángfoltjai választják el a középteret a háttértől ; baloldalt pedig a leáldozó nap fehérsárga fénye uralkodik az égbolton.

Főképen ez utóbbi színérték az, mely csak különösen jó világításban érvényesül. Legjobban emeli értékét, amint tapasztaltam, az oldalról ráeső késő délutáni, tehát időben is megfelelő napfény. Ahol a kép eddig kiállítva volt, nem lehetett eleget tenni e követelménynek.

A terepet sem festette a művész a természet után. A fensík az előtérben s mögötte a szűk völgy és a baloldalt emelkedő hegyek nagyobb hadműveletre nem alkalmasak. Meg kell jegyeznem egyébiránt azt is, hogy a középtér a vonaltávlat szempontjából sincs helyesen megoldva.

Elöl a jobb és balsarokban s kissé hátrább a középen elesett, sebesült és az utóbbiakat támogató katonák. A középső csoportban kettőről meg is állapítható, hogy pirossapkás. A rajzok mutatják, hogy a többieket is, ha — nem is mind, de túlnyomó nagy részben — honvédeknek képzelte a művész.

Megállapítható a rajzokból az is, hogy a színvázlat előbb készült. E tanulmányok ugyanis már nem egyebek, mint az olajfestményen látható három embercsoport részletes átdolgozásai. Kompozíciójuk érettebb, szigorúbb, tudatosabb. Ami a vásznon még lazán függ össze, az a tartalmilag gazdagon kifejlesztett ceruzarajzokon már szilárd egységgé tömörül.

Mind a három csoport felépítése még a közkinccsé vált hagyományos háromszögkompozició elveihez való ragaszkodásról tanúskodik. Munkácsy egyéni nagysága azonban nem a formák ritmusának keresésében, hanem az erőteljes és közvetlen cselekvésábrázolásban nyilatkozik meg. Az «Isaszegi csatatér» és a «Zivatar a pusztán» testvérek lettek volna ebben a tekintetben is. Az utóbbiban sem a kompozíció a legnagyobb érték, hanem a való élet megnyilvánulása a tüzet oltó és a kétségbeesetten sikoltozó gyermekben, a nehéz munkától elnyűtt lovak közönyösséget kifejező külsejében, a tarisznyát dézsmáló kutya mohóságában és a felhők tömegének vészes hangulatot keltő mozgásában.

Csak a fiatalos ceruzarajzok alapján tudjuk elképzelni, milyenek lettek volna háborús képünkön az alakok, milyen sok emberi érzés és a lüktető élet beható megfigyelésének nyomában ébredt költészet nyilatkozott volna meg bennük. A színvázlat azonban egyéb igen érdekes bizonyítékot szolgáltat. Előre jelzi ugyanis a pontot, melyen később a heroikus drámai érzésig emelkedett Munkácsy tájfestése kulminált.

Munkácsy Mihály a tájat is úgy festette, mint az embert: emlékezetének, egyéni érzésének, hangulatának szűrőjén át megnemesítve. A «szív felgyülemlett kincséből», ahogy negyedfélszáz évvel korábban Dürer Albrecht mondta.

A mester utolsó korszakából való tájfestményeken gyakran találkoznak ugyanazokkal a hangulatkeltő tényezőkkel, melyek az «Isaszegi csatatér »-en is uralkodnak: a szürke alapto-nusból kivilágító sárgásfehér és tűzvörös fénynyel. Látszik tehát, hogy e festői értékek ott forrtak a művész lelke mélyén már az ifjúkorban. Ott derengtek bizonyára már akkor is, midőn a művészöntudat még nem ébredt fel a gyermekben. Ott élhettek szomorú melancholikus érzésekként, mint emlékek a nagy időkből.

Muzeumunk sokáig mellőzött kis képe tehát, mint látjuk, sok szempontból érdekes. Benne foglaltatnak fiatalos, kezdetleges, de öntudatosan megnyilatkozó formában Munkácsy Mihály emberi és művészi nagyságának alaptényezői.

FELVINCZI TAKÁCS ZOLTÁN

MUNKÁCSY MIHÁLY TANULMÁNY AZ «ISASZEGI CSATATÉR» KÖZÉPSŐ CSOPORTJÁHOZ SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
MUNKÁCSY MIHÁLY
TANULMÁNY AZ «ISASZEGI CSATATÉR» KÖZÉPSŐ CSOPORTJÁHOZ
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

AZ ISASZEGI CSATATÉR MUNKÁCSY MIHÁLY SZÍNVÁZLATA SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
AZ ISASZEGI CSATATÉR
MUNKÁCSY MIHÁLY SZÍNVÁZLATA
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

MUNKÁCSY MIHÁLY TANULMÁNY AZ «ISASZEGI CSATATÉR» BALOLDALI CSOPORTJÁHOZ SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
MUNKÁCSY MIHÁLY
TANULMÁNY AZ «ISASZEGI CSATATÉR» BALOLDALI CSOPORTJÁHOZ
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

MUNKÁCSY MIHÁLY TANULMÁNY AZ «ISASZEGI CSATATÉR» JOBBOLDALI CSOPORTJÁHOZ SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
MUNKÁCSY MIHÁLY
TANULMÁNY AZ «ISASZEGI CSATATÉR» JOBBOLDALI CSOPORTJÁHOZ
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

 

MADONNA A FÉLHOLDON ÁLLVA, XV. SZÁZADI ÉRCMETSZET. A Művészet 1914. évi december havi számában ismertettük grafikai gyűjteményünk XV. századbeli fa- és ércmetszeteit. Azóta ez a sorozat egy érdekes ércmetszettel gyarapodott, melynek kisebbített mását itt közöljük. Az ércmetszet a Madonnát a félholdon állva ábrázolja, körülvéve Krisztus és az apostolok 13 medaillonjával. A négy sarokban a négy evangélista jelképe. A színezés rózsaszín, zöld és sárga.

E metszetnek eddig két példánya volt ismeretes, egy a párisi Bibl. Nationale, a másik a bécsi Hofbibliothek gyűjteményében. Valaha nagyon híres volt, és Jules Renouvier a párisi példánynyal hosszan foglalkozik «Histoire de l'origine et des progres de la gravure dans les Pays-Bas et en Allemagne, jusqu'a la fin du quinzieme siecle. Bruxelles 1860» c. alapvető munkájában (22. 1.). W. L. Schreiber Manuel-jében 2508. sz. alatt írja le s itt már jelzi, hogy valószínűleg másolat egy általa csak fényképben ismert ércmetszet után, melynek hollétéről azonban nincs tudomása. Azóta ez a lap is előkerült, s a nürnbergi Germanisches Museum XV. századi fa- és ércmetszeteinek Heitz-féle képes kiadványában a 12. sz. alatt látható. Kétségtelenül a nürnbergi lap az eredeti ; sokkal finomabb és művészibb, mint a tükörképes másolatok.

Mindamellett új lapunk, mely ritkaságánál fogva nagyon becses, jelentős gyarapodása XV. századbeli ércmetszet kollekciónknak.

MELLER SIMON

MADONNA A FÉLHOLDON ÁLLVA SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM XV. SZÁZADI ÉRCMETSZET
MADONNA A FÉLHOLDON ÁLLVA
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
XV. SZÁZADI ÉRCMETSZET

 

KRÓNIKA

BÁLINT JÁNOS. Egy székely ezred, a 24. honvédgyalogezred katonája volt Bálint János szobrászművész, s még a múlt év őszén, október 15-én halt hősi halált a Magiera-hegy véres ostrománál. A hír csak nemrég talált hiteles megerősítésre.

A mindössze huszonhatéves művésszel (született Csik-Gyimesbükkön 1885.) egy rendkívül erőteljes, jóformán autodidakta úton fejlődött szobrásztehetség pihen a Magiera-hegy aljában lévő közös sirban. Bálint János Csik-vármegyéből származott el, ahol szülei egyszerű földmívelők. Korántsem indult úgy, mint aki húsz és néhány éves korában be akar és be fog kerülni a szobrász-mesteriskolába. Eleinte maga is tanyai munkát végzett, béres volt. Iskolai képzettsége nem volt több az elemi iskolánál. Minden egyebet, amit megtanult, ő az önképzés útján sajátított el. A benne rejtőző művészi, mintázó tehetség nem hagyta nyugton. Eleinte persze primitiv dolgokat faragott, közben sokat olvasott, ahol csak tehette, mohón kapott a művészettel való megismerkedésen. A fővárosba kerülve nyilt erre leginkább alkalom s jutott egy-egy erősebb lökéssel, bár a self made man-emberek nehéz vajúdásán át, közelebb a céljához. Eleinte különféle kőszobrász munkákat végzett, napestig tartó műhelymunkában, a primitivitást egyre több készség váltotta fel, s végre sikerült bejutnia a Strobl-féle szobrászati mesteriskolába, Rövidesen aztán mindjárt első próbálkozásánál megnyíltak számára a Műcsarnok kapui is. 1912-ben a «Libatolvaj» cimű szobrát állítja ki, majd a «Kuglizó akt»-ot. Egy szobrát, a «Furulyázó pásztort», amelyet teljesen elkészített, ami azonban később, úgy látszik, még sem állta meg szigorú önkritikáját: sajátkezű-lég törte össze. Erre a sorsra jutott életnagyságú, mozgó férfi-aktja is, amikor epreskerti műtermét a háború elején kórház-célra rendezték be, s a szobor, a munkások vigyázatlansága következtében, lezuhant az állványról. Egyébb munkái, amelyekről tudunk, a «Fésülködő nő», egy dombormű, amely guzsalyt kezelő csángó nőket ábrázol, s a «Haldokló Nagy Sándor», amit legutóbb készített el márványba faragva a Strobl-mesteriskola számára.

 

KÉT FESTŐ A NEMZETI SZALONBAN. Néhány héten át két külföldi festő szerepelt a Nemzeti Szalonban, mint vendég. Az egyik osztrák, meglehetősen keresett nevű bécsi művész: Alexander D. Goltz. A másik Münchenből való s előre is mondhatjuk, hogy sokkal jelentősebb márkájú: Pick Morino.

Goltz révén a tárlat háborús tartalmú volt. Nem folyamatban lévő akciókat adott elő, hanem nagyon is bevégzett tények eredményeit: az osztrák-magyar 30.5 cm. mozsarak hatását az antverpeni erődövön. Goltz huszonöt munkát állított ki, amelyeknek festésére a Skoda-gyártól kapott megbízást. Amit itt láttunk tőle, az érdekes volt topográfiai szempontból, de többre aztán nem is nyújthatott igényt. A képek alapján a hozzáértő közönség nem mondhatott véleményt Goltz művészi valőrjéről, viszont egészen bizonyos: nem is azért készültek, hogy ily ítéletet magukra vonjanak. Céljuk az volt, hogy a Skoda-gyár büszkén függessze ki őket irodájában, rámutatva, hogy ime így dolgoznak azok a mozsarak, amelyek az ő mérnökeinek és műhelyeinek készítményei.

E feladatnak Goltz munkái megfeleltek. Pontosan, objektive adják a mozsarak különböző «találat»-ának leírását. A háborús kíváncsiságot kielégítik, a háborús művészet címén azonban bajosan szerepelhetnek, mert e minőségben a rangjuk bizony alig több a káplárinál. Amit nem Goltz miatt jegyzünk meg, aki bizonyára tisztában van azzal, hogy a Szalon mi miatt fogadta szívesen képeit, hanem oly nézők miatt, akik esetleg abban az illúzióban sétáltak végig a kiállításon, hogy az a rendes rajztanári készség, aminek a vezérkar hasznát veheti, mint «háborús művészet» is gyümölcsöztethető. Goltz-ról egyébként helyénvalónak tartjuk itt annak a megemlítését, hogy 1857-ben Püspökladányon született, ahol szülei ekkor (az apja vasútépítő mérnök volt) tartózkodtak. Később, ifjú korában néhány évet ismét Magyarországon töltött, s Budapesten kezdte művészeti pályáját, Székely Bertalan mellett. Innen elkerülve aztán Bécs lett festői kialakulásának és működésének szintere, ahol előnyösen ismert neve van főleg arcképei révén.

Pick Morino Münchenből való. Ha valaki nem tudná róla ezt, a képei azok, amelyek megmondják. Messziről felismerhető rajtuk, felfogásban, ízlésben a müncheni bélyeg, egy szabadabb lélegzetű akadémikusság. Huszonhét képe, amit küldött, csupa csendélet-variáció. Az alma például köztük vagy hatszor szerepel. De azért e műfajt, amit ma vagy nagyon jól, vagy sehogy se szabad festeni, — s amit talán ép ezért favorizálnak a kisasszony-dilettánsok — Pick Morino úgy kezeli, hogy valóban érdekelni tud. Ahogyan egy-egy ily csöndes objektumot megfest, egyszer élénk és szélesebb ecsetjárással a színek érdekességét hangsúlyozva, másszor szigorúan követve a formák részleteit: abban mindig érvényesül a tárgyak struktúrája is, jelleme, keménysége vagy puhasága. Pick Morinoban a budapesti közönség e képek alapján oly festőt ismerhetett meg, akiben nemcsak egy határozott müncheni gout jut szóhoz, hanem akinél nem közönséges módon található meg a müncheni iskola hagyományos erénye. Az t. i. hogy habár e piktura sokszor nélkülözi az erősebb impulzivitást, a zseniális megcsillanást, egy-gyel bizonyosan nem marad adós: a szabatos, fegyelmezett tudással. Pick Morinonál, a feladatát megoldó készség, a tehetséggel szolid alapon párosult tanulmányok bő sorozatán nyugszik. Egy-egy csendéletet olykor úgy fest, hogy már virtuóz.

Pick Morinoról szintén ide kell jegyeznünk, hogy életének — bár csak rövid ideig tartó — magyar vonatkozása van. Komáromban született 1876-ban, de másfél éves korában elkerült innen. Festői működésének elején egyébként a fal művésze volt; freskofestő s e téren is figyelmet keltett. Meg kell említenünk, mint nem gyakori, előkelő gesztust, hogy Budapesten kiállított műveinek vételárát az Országos Hadsegélyző Bizottság javára ajánlotta föl

 

SCHMIDT GYULA. Kartársai részéről alapos képzettségűnek ismert műépítő volt Schmidt Gyula. Legsikerültebb munkája a budapesti Dembinszky-utcai elemi iskola, valamint a pozsonyi evangélikus egyházközség árvaháza és kórháza, amelyhez a megbízást tervpályázat révén nyerte, ahcl művét első díjjal jutalmazták. Ezenkívül a kiskunhalasi állami elemi iskoláról tudjuk, hogy tervei szerint épült, Mindez nem bő sora ugyan az alkotásoknak, számba veendő azonban, hogy Schmidt Gyula mindössze harminchat évet élt, hogy hosszú éveken át dolgozott idegen földön, hogy amikor a fővárosban építészi irodát nyitott, itt fölötte mostoha viszonyok uralkodtak az építési munkaalkalmak világában. Részben ennek következtében vállalt lekötött állást is, tanára lett a felső építőipari iskolának.

Schmidt Gyula jómódú fővárosi polgárcsalád sarja volt, Budapesten született 1879-ben (nov. 4.). Elvégezve a műegyetemet, csakhamar tanujelét adta életre valóságának, amikor egy csomó rajzával fölszerelve, egyenest az új világ szivébe, New-Yorkba hajózott, s az amerikai építészeti irodák ajtaján kopogtatott. Próbálkozása nem maradt eredmény nékül. Majdnem két évi amerikai tartózkodása alatt, több neves építész irodájában fordult meg s mindig volt munkája. Ezidőtájt tartózkodott Amerikában a tragikus végű, korán elhunyt magyar építőművész, Horti Pál is. Schmidt és Horti együtt vették útjukat az újvilág még kevésbbé felkutatott, európaiaktól kevésbbé ismert pontjai felé. Előbb Mexikóban, aztán Dél-Amerikában jártak, mindenütt nemcsak az utazó, hanem a művész-nemével is tanulmányozva az eléjük táruló ekzotikus világot. Hortit tudvalevőleg a magyar eredet távolba vessző misztikuma is izgatta és érdekelte, erre szeretett volna valaminő nyomokat keresni vándorlásaiban, s ő azt hitte, hogy talált is ilyesmit, rokon vonásokat a mexikói ősi és primitív faragásokban. Értékes anyagot gyűjtöttek össze mindketten, Schmidt a tokiói egyetemen végzett tanulmányokat, a müvészeti-leg még kevéssé feldolgozott kelet régi művészi emlékeit kutatta. Bolyongásukat és kutatásukat azonban megállította a mocsárláz, a gyilkos malária, amely Hortinak tudvalevőén Bombay-ban okozta halálát. Schmidt, bár nehezen, de megszabadult ettől az alatomos kórtól, ám nem végkép, mert állítólag most, hosszú évek multán is, ennek az ellenségnek visszamaradt következménye volt április elején történt halála. Japánból Ceylonon át, majd hosszú tengeri úton s Suezen keresztül ért európai földre Schmidt Gyula, Olaszország ózondús levegőjében próbálva reorganizálni a mocsárláztól kikezdett szervezetét. 1907 tavaszán tért aztán Budapestre, egy világjárt ember bő tapasztalataival a sokat közelről megismerők egyszerű, igénytelen modorával. Itthon előbb a technológiának ösztöndíjas tanárjelöltje lett, majd 1911-ben a felső építőipariskola rendes tanára.

 

ZSŰRI NÉLKÜL. Ahogy a színházak júniusi játékrendjében oly darabok vetődnek felszínre, amelyeknél a kritika jelenléte nem kívánatos: a Szalon is élt ezzel a szabadsággal. Kitárta kapuit, azzal a megnyugtatással, hogy mindenki eljöhet, nem lesz zsűri. Háromszáz objektum — a műtárgy szót, sajnos, ez egyszer bajosan használhatjuk — verődött ily módon össze. Alapjában nem sok, tekintve a kedvező alkalmat. Az is igaz viszont, hogy több nem fért volna.

«Salon des indépendants« címen nyílt meg e tárlat, amelyet nyári számnak nevezhetnénk kiállításaink sorában. Nem evocál ugyanis semmiféle meglévő mértékkel mérő igényt, épen csak élvezetet akar nyújtani, — már t. i. úgy, ahogy tud és azoknak, akik ezt megtatálják.

Mi, a magunk részéről, a Szalon állásfoglalását e kiállítás megrendezésénél, két okból helyeseljük. Az egyik az, hogy alkalmat ad a zsűri szükségességének fényes igazolására. Sőt hogy azt a közkeletű mondást: a zsűri szükséges rossz, kikorrigálja a következővé: a zsűri szükséges jó. A másik ok, amely miatt aztán egyenest szívesen időztünk a kiállításban, hogy hátha tényleg valaminő oly ismeretlen, frappáns tehetség bukkan itt elő, aki szót érdemel, ellenben nem jut szóhoz. Még pedig, talán épen egy ránézve ellenséges zsűri miatt. (Ilyesmi is történt és történhet, ez azonban nem «a» zsűri fölöslegességének, hanem «egy» zsűri tévedésének illusztrációja.) Sajnos, ily értelemben nem volt szerencsénk. Félreismert és üldözött tehetség, elfogulatlan és részletes körültekintésünk dacára se akart mutatkozni. A rövid eredmény, amelylyel elhagytuk a kiállítást, a következő: a háromszáz kép és szobor jó részének szerzői megtehetik azt, hogy függetlenítik magukat minden zsűritől. Kijelentik, hogy ilyesmit nem ismernek el, nincs szükségük rá. Valószínű azonban, hogy ez csak következménye annak, amiért a zsűrik hasonló vélemény táplálnak felőlük. Mert egyébként, akik a kiállításon a tehetség és tudás bizonyos kritériumaival említhetők: ezek nem új és mellőzött nevek. Ismerjük őket más kiállításokról. Ilyen mindenekelőtt Siligai Ferenc, ilyen Kőváry Szilárd, Scheiber Hugó, Zsombolya Burghardt József, Markó Ernő. Még egy-két kevésbé ismert nevet jegyezhetünk fel, pl. Dömötör Gizella, Rip-szám, Szemere M. Miklós, Zintz Henrik. Több azonban már igazán oly liberalizmus volna, amivel a művészetnek, amely lényegében arisztokrata, nem tennének szolgálatot.

 

MŰVÉSZETI IRODALOM

ZWEI ALTARFLÜGEL AUS DER ERSTEN HÄLFTE DES XV. JAHRHUNDERTS in der Kaiserlichen Gemäldegalerie zu Wien und im Rákóczi-Museum zu Kaschau. Von Hugo Kencz-ler. Wien. F. Tempinsky Leipzig. G. Freitag. 1915. Kenczler Hugó értekezése először az Archeológiai Értesítőben jelent meg, most pedig német nyelven, előkelő kiadónál, a «Jahrbuch der kunsthistorischen Sammlungen des allerhöchsten Kaiserhauses» XXXII. kötetének 2. füzeteként.

Kenczler Hugónak a hazai tudományos körök előtt ismert neve van, s a Művészet olvasóinak se kell bemutatni. Több ízben jelent meg e folyóirat hasábjain egy-egy magvas esztétikai, műtörténeti dolgozata. A Nemzeti Múzeum régiségtárának fiatal és tudós tisztviselője Kenczler, akit szorgalmas búvárkodásában alapos képzettség támogat. A kuszáit és töredékes magyar művészeti múltban, a megoldatlan kérdéseknek még egész sora váraz oly felderítő munkára,mint amino Kenczler mostani részlet-tanulmánya, amelyben őt egyaránt vezette intuíció és pozitív ismeret. Nem kevesebbet állít s bizonyít be széles apparátussal, hogy a bécsi udvari képtárban az 1395. számú oltárkép («A királyok imádata»), s azok a képek, amelyek a Mária-legenda hat jelenetét ábrázolják s Fischer-Kolbrie kassai püspök ajándéka révén kerültek a kassai múzeumba, korántsem függetlenek egymástól. Csak az idő folyamán szakadtak széjjel s került az egyik — mindkét oldalán festett — rész Bécsbe, mert egyébként összetartozó tesvérek, egy és ugyanazon mestertől valók s egy és ugyanazon szárnyasoltár darabjai. Holott a Bécsben lévő kép például, keletkezési idejét és eredetét illetőleg eddig a legkülömbözőbb megállapításban részesült. A dátumra nézve még nem nagyok és ellentmondók a feltevések, de amíg Krafft például a felső német iskola bélyegét ismeri föl benne, Semper a régi tiroli iskola munkájának nevezi. az új katalógus Dörnhöfer alapján bajorországi eredetűnek. Kenczler először e nézetek ingatag voltát mutatja ki. Aztán stikritikai alapon vizsgálja és hasonlítja össze a bécsi és a kassai oltárképet, s egyaránt külső körülményekre, tárgyi adatokra és belső tulajdonságokra támaszkodva, meggyőzően bizonyítja, hogy itt egy stilus dolgában csehországi befolyásra valló, de minden valószínűség szerint Kassán készült szárnyas oltár képeivel állunk szemközt, a XV. század elejéről. A kiadványt egy melléklet és tíz szövegkép díszíti.

 

KITÜNTETÉSEK

Hadi emlékművekre az Iparművészeti Társulat révén hirdetett pályázaton, a 600 koronás első díjat WeiszAlbert pályaterve, a 400 koronás második díjat Tóth Gyula műve nyerte. Megvásárolta a bizottság 100 koronáért Steiner István és Kónya Zoltán, valamint Horváth Béla és H. Pintér Gyula pályaműveit. A szabadon álló emlékműtervek közül a 600 koronás első dijat Spiegel Imre, a 400 koronás második díjat Horváth Béla és H. Pintér Gyula művének ítélték oda, 100—100 koronáért megvásárolták Moiret Ödön, Fekete Oszkár és Szegő Sándor pályaműveit.

 

FÉLÉVI LAPSZEMLE

FESTÉSZET

Mednyánszky. Jeltelen cikk. Budapesti Hírlap, 1914 december 13.

Július Kosztolányi. Jeltelen cikk. Oest lllustr. Zeitung, december 13.

A Szépművészeti Múzeum modern metszetkiállítását ismertették a napilapok, december 20.

A zebegényi templom kifestése. Irta Fieber Henrik. Alkotmány, december 25.

The Munkácsy Room. Irta Reményi József. A Hét december 21.

A magyar művészek és a san franciscoi világkiállítás. Jeltelen cikk. Magyarország, december 3Í.

A Kárpátok festője (Katona Nándor). Irta Kovács Lydia. Magyarország. 1915 január 1.

,,Vom Kriegspressequartier genehmigt" (Hiteles harctéri rajzok) Irta Lakos Alfréd. Pesti Hírlap, január 3.

Majovszky Pál ajándéka. Irta Bálint Aladár. Nyugat. VIII. 1. szám.

A grafikáról (Helbing F. művei). Irta Margitay Ernő. Magyar Iparművészet. VII. 10. szám.

Munkácsy Ecce Homo-ja körül. Jeltelen cikk. Magyarország, január 9.

Híres csataképfestők. Irta ifj. Gonda Béla. Magyarország, január 11.

Ecce Homo. Irta Szén. Élet, január 17.

Magyar művészek a háborúban. Irta Kovács Lydia. Magyarország, február 14.

A kelenföldi művészek kiállítását ismertették a napilapok, február 17.

Szent György céh grafikai kiállítását ismertették a napilapok, február 20.

A Magyar Képzőművésznők Egyesületének kiállítását ismertették a napilapok, február 21.

Háborús művészet (Hol születik a csatakép?). Irta Lengyel Géza. Pesti Napló, február 23.

Ecce Homo! Irta Zajti Ferenc. VI. 2. szám.

Képzőművészek nemzetközi kiállítása Velencében. Irta Radnai Oszkár. U. o.

Vida Árpád. Irta Gulyás Károly. Budapesti Hírlap, március 2.

A csataképfestés, irta Csitáry Belane. Katolikus Szemle 1915 III. és IV. szám.

Munkácsyné. Irta Pékár Gyula. Budapesti Hírlap, március 11.

A Műcsarnok kiállítását a Szépművészeti Múzeumban ismertették a napilapok, március 13.

A Szépművészeti Múzeum Brocky-kiállítását ismertették a napilapok, március 14.

Műcsarnok Irta Tövis. A Hét, március 14.

Walter Crâne meghalt. Jeltelen cikk. Budapesti Hírlap, március 18.

Bató József csataképei. Irta Felvinci Takács Zoltán, Nyugat, VIII. 6. szám.

Brocky Károly vázlatai. Irta Elek Artúr. U. o.

Munkácsy özvegyének halála. Irta Lázár Béla. Új Idők, március 21.

A Képzőművészeti Társulat kiállítása. Irta Margitay Ernő. Élet, március 21.

The master of The Line and Form (Walter Crâne). Jeltelen cikk. Világ, március 28.

Egy művész levele. Irta Major Jenő. Budapesti Hirlap, március 28.

Kaciány Ödön gyűjteményes kiállítását ismertették a napilapok, április 4.

A Tavaszi Tárlat kitüntetései. Jeltelen cikk. Magyarország, április 10.

A magyar művészet ünnepe (Szinyei Merse Pál jubileuma). Jeltelen cikk. Magyarország, április 11. Kaciány Ödön. Irta Rózsa Miklós. A Hét, április 11. Szinyei Merse. Irta Bernhard Alexander. Pester Lloyd, április 15.

Szinyei Merse. Irta Rózsa Miklós. Esti Újság, április 16.

A Nemzeti Szalon tavaszi tárlatait ismertették a napilapok április 16.

Sziryei Merse Pál jubileumi ünnepléséről megemlékeztek a napilapok, április 16.

A hetvenéves Szinyei. Irta Teleky Géza. Világ, április 16.

Magyar művészet — Szinyei körül. Irta Ignotus. Világ, április 18.

Szinyei Merse Pál. Irta Nádasdi Baán Achilles. A Társaság, április 22.

Szinyei Merse Pál. Irta Margitay Ernő. Élet, ápr. 25. Katona Nándor a Szalonban. Irta Tövis. A Hét, április 25.

Látogatás Mendlik Oszkárnál. Irta Goldberg Ernő. Világ, április 25.

Mitz Béla. Irta Felvinci Takács Zoltán. Nyugat, VIII. 9. szám.

Pólya Iván. Irta Marco. Uj Nemzedék, május 2. A bevonult művészek kiállítása. Irta S. A. Szegedi Napló, május 5.

A Szépművészeti Múzeum Daumier-kiállítását ismertették a napilapok, május 16.

Műtárlatok a Szépművészeti Múzeumban. Irta D. Budapesti Szemle, május.

Csendélet és intérieur a tavaszi tárlaton. Irta Végh Gyula. U. o.

Kitüntetett művészek (Iványi Grünwald — Hatvány). Irta Felvinczi Takács Zoltán. Nyugat, május 16.

Philipp A. de László. Irta —el —a. Pesti Napló, május 19.

Rippl-Rónai József. Irta Kovács Lydia. Magyarország, május 21.

A Nemzeti Szalon háborús kiállítását ismertették a napilapok máj, 23.

Cézanne (Vollard könyve). Jeltelen cikk. Világ, máj. 30. Rippl-Rónai József fogsága. Jeltelen cikk. Világ. máj. 30. Daumier metszetei a Művészeti Múzeumban. Irta Felvinczi Takács Zoltán. Nyugat, jun. 1.

A tiroliak festője (Albin Egger Linz). Irta Kühár Flóris. Alkotmány, június 8.

A Nemzeti Szalon zsürimentes kiállítását ismertették a napilapok, június 13.

Rippl-Rónai József fogsága. Jeltelen cikk. Világ, jun. 13.

 

SZOBRÁSZAT

Díszítő szobrászat. Irta Lyka Károly. Magyar iparművészet. VII. 10. szám.

Egy szobrász halálára. (Sámuel Kornél). Irta Bródy Sándor. Fehér könyv. 1914 december.

Szamovolszky Ödön halála alkalmából írtak a napilapok, 1914 december 27.

Beszélgetés egy hires művész-katonával (Stróbl Alajos). Irta Szabó Imre. Egyenlőség 1915 január 24.

Stróbl Alajos hadnagy uramnál. Irta Kovács Lydia, Magyarország, január 31.

A «Kéve» hadiérméről írtak a napilapok, január 31.

Fémes Beck Vilmos. Irta Elek Artúr. Nyugat, VIII. 4. szám.

Apák, fiúk (Ferency Béni). Irta Felvinczi Takács Zoltán. Nyugat, VIII. 8. szám.

Modern érmek a «Kéve» müncheni kiállításán. Irta Szablya János. Numizmatikai Közlöny, XIV. 2. szám.

A reimsi zsuzsuk. Irta dr. L. B. Budapesti Hirlap, április 23.

Háborús és hadi emlékek. Irta Szirontai Lhotka.Vál-lalkozók Lapja, máj. 27.

Przemysl hőseinek plakettjei (Szödi Szilárd). Jeltelen cikk. Érdekes Újság, június 13.

 

ÉPÍTÉSZET

Halálos félreértések (Fadrusz és Lechner). Jeltelen cikk. Vállalkozók Lapja, 1914 december 23.

A lesesi és morgondai ágost. ev. templomok. Irta Halaváts Gyula. Építő-Ipar és Építő-művészet, 1915 január 10.

Uj élmények. Irta r. p. Váll. Közlönye, január 20.

Az építőművészet a háború után. Irta Ró. Vállalkozók Lapja, január 27.

Repedező falak (sixtini kápolna). Irta Arcturus. Az Újság, február 2.

A művészet magyarsága. Jeltelen cikk. Vállalkozók "V Közlönye, február 3.

Régi művészi alkotások és új vonatkozások. Irta Spiegel Frigyes. Magyar Iparművészet. XVIII. l—2. szám.

A budapesti Széchenyi-fürdő. Irta Petrik Albert. Építő Ipar, január 24.

Francia kastélyok ágyútűzben. Jeltelen cikk. Budapesti Hirlap, február 9.

Alpár Ignác. Irta Györgyi Dénes. Magyar Építőművészet. XII. 9. szám.

Grác. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, február 24.

A modern várépítés. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, március 3.

A magyar építőművészeti stílus eszméje (Visszaemlékezés Feszi Frigyesre). Irta Kauser József. Budapesti Hirlap, március 7.

Tervpályázatot kérünk! Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, március 10.

Az új Magyar Színház. Irta Relie Pál. Magyar iparművészet, XVIII. évf. 3—4. szám.

Magyar vonalak. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, március 31.

A lengyelek kincsei (Krakó). Irta L. G. Pesti Napló, április 4.

Casa matta. Irta Makoldy József. Uránia, XVI. 4. szám.

A háború és az építészet. Irta ifj. Gonda Béla. Magyarország, április 25.

A bécsi Burg. Irta Lengyel Géza. Pesti Napló, május 2.

Reims kövei. Irta Arcturus. Az Újság, május 2.

A scheyerni bencések magyar kápolnája. Irta Fallen-büchl Ferenc. Élet, máj. 9.

A ring stílus. Irta Lengyel Géza. Pesti Napló, május 9.

Az alsórákosi kastély és stucco-menyezete. Irta Petrik Albert. Építőipar. Építőművészet, máj. 9.

Elpusztuljon-e a Szent Márk templom? Irta Róbert Oszkár. Vállalkozók Lapja, június 9.

A székesfővárosi árubódék. Irta Szirontai Lhotka. U. o.

 

IPARMŰVÉSZET.

Régi magyar csipke. Irta Divald Kornél. Új Idők, jan. 31.

Régi jó mestermunkák. Irta Fabinyi Gyula. Magyar Iparművészet XVIII. l—2. sz.

Báró Révay Ferenc fegyvergyűjteménye. Irta Nagy Géza. A Gyűjtő IV. évf., 1—3. sz.

A háború és a magyar iparművészet. Irta G. B. Magyarország, mare. 7.

Művészeti kultúránk és az iparművészet Irta ifj. Gonda Béla, Magyar Iparművészet, XVIII. évf. 3—4. sz.

Háború és a magyar iparművészet (Györgyi Kálmán a háziipar fejlesztéséről). Magyarország, mare. 28.

Az orsz. magy. iparművészeti múzeum és magyar gyűjteménye. Irta Radisics Jenő. Magyar Iparművészet, XVIII. 5. sz.

Iparművészeti múzeumunk hivatása. Irta Pékár Gyula. U. o.

 

VEGYES.

Die Kunst im Kriege. Irta Bernhard Alexander. Pester Lloyd, 1914. dee. 13.

Kunst und Krieg. Irta Malvi Fuchs. Neues Pester Journal, dee. 13.

Faműemlékeink gondozása. Jeltelen cikk. Budapesti Hírlap, dee. 25.

A művészek és a háború. Irta Róbert Franz. Népszava, 1915. jan. 20.

A főváros mint képzőművészeti mecénás. Irta S. 0. Vállalkozók Lapja, jan. 20.

A Szendrei—Szentiványi-féle művészlexikon. Irta F. Takács Zoltán. Nyugat, VIII. 3. sz.

Tünedező világ (Budapest régi művészete). Irta Divald Kornél. Magyar Iparművészet, XVIII. l—2. sz.

Ismerjük meg műemlékeinket! Irta Gróh István. U. o.

Katonaélet és művészet. Irta Kentdi Géza. Az Újság, iebr. 16.

A magyar művészet és a háború. Irta Magyar Elek. Magyarország, febr. 21.

Művészet és háború. Irta Siklósy László. A Gyűjtő. IV. 1—3. sz.

A háború aképzőmüvészetekben. IrtaBerzeviczy Albert. Budapesti Szemle, marc. sz.

Segélyezés és művészet. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, mare. 3.

Kell-e a rajzoláshoz, festéshez tehetség? Irta Widler F. Rajzoktatás, XV11I. 2. sz.

II. Vilmos — a művész. Jeltelen cikk. Budapesti Hir-lap, mare. 6.

A modern fényképezés. Irta Pécsi József. Magyar Iparművészet, XVIII. évf. 3—4. sz.

Művészet a háborúban. Irta Szomory Emil. Az Újság, mare. 26.

A művészeti képzés értéke és az egységes rajzoktatás. Irta Dienes Károly. Rajzoktatás, XVIII. 3, sz.

Jelképek átalakulása. Irta Hollós Károly. U. o.

Német és francia művészeti politika. Irta L. B. dr. Budapesti Hírlap, ápr. 8.

Művészpanaszok. Irta Lengyel Géza. Nyugat, VIII. 8. sz.

Művészet és háború. (II.) Irta Siklósy László. A Gyűjtő. IV. 4—5. sz.

A beuroni bencések művészete. Irta Fieber Henrik. Alkotmány, máj. 2.

A «Hurrá-kiccs». (A bronzpikkelyes lovasszoborért ) Irta dr. Kadosa Marcell. Világ, máj. 2.

A Képzőművészeti Társulat és a művészeti politika. Irta Kőrösfői K. Aladár. Az Újság, máj. 8. tx

A «Művészet» folyóirat ügye. Irta Lázár Béla. Az Újság, máj. 9.

«Kiccs». Irta Ignotus. Világ, május 9.

A «Művészet» folyóirat ügye. Irta Hoseletz Gyula dr. Az Újság, május 12.

A «Művészet» ügye. Irta Wagner Géza. Az Újság, máj. 13.

Magyar folyóiratok. (A «Művészet.») Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, máj. 12.

Strakoniczky Károly f. Irta Márkus László. Alkotmány, jun. 5.

Sztrakoniczky. Irta (tkh.) Alkotmány, június 8.

Sztrakoniczky Károly. Irta Halasi Andor. A Hét, jun. 13.

 

LEJÁRÓ PÁLYÁZATOK

1916 május 1-én lejár az Erzsébet-emlékpályázat. Pályadijak 6000—3000 K, 60.000 K értékben.

A Magyar Iparművészeti Társulat pályázatot hirdet sokszorosításra alkalmas, művészi hadiemléklapokra. A pályázat szeptember 6-án jár le, az első díj 600 K, a második díj 400 K.

HALMI ARTÚR ÖNARCKÉP
HALMI ARTÚR
ÖNARCKÉP

GAÁL ISTVÁN A GYÁRBÓL
GAÁL ISTVÁN
A GYÁRBÓL

MAGYAR MANNHEIMER GUSZTÁV VÁZLATKÖNYVÉBŐL
MAGYAR MANNHEIMER GUSZTÁV VÁZLATKÖNYVÉBŐL

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003