Tizenharmadik évfolyam, 1914    |   Hetedik szám    |    p. 366-367.
 

 

MŰREMEKEK MINT HARCI ESZKÖZÖK

A franciák, akik legnagyobb nemzeti büszkeségüknek, a Louvrenek az alapját a világ minden tájáról háborúban összeharácsolt műkincsekkel vetették meg, siránkoznak a reimsi dóm pusztulásán s a németeket barbarizmussal vádolják meg, mert megsemmisítették a székesegyház műkincseinek lovagi védelme alatt a toronyban felállított katonai megfigyelő állomást. Mindenesetre szomorú lehet a franciáknak, ha egy várost már csak aképen tudnak megvédeni, hogy az ágyukat műremekek mögé bujtatják, de viszont nem lehet kívánni még a leglovagiasabb ellenségtől sem, hogy ezt aharcmodort, mint műbarát, respektálja. Azok a Tintorettok és más egyéb klasszikus értékű képek, amelyek a dómot ékesítik, világhírű művészek lelkéből fakadt, a késő utódok gyönyörködtetésére és a régi kultúra megbecsülésére szolgáló javak olyanok, melyek előtt a szellemi világ hódolatteljesen áll meg. Ez a rendeltetésük, ez a missziójuk. Ezen a rendeltetésen nem lett volna joguk még a franciáknak sem változtatni. Abban a pillanatban azonban, mikor ezeknek a műkincseknek olyan rendeltetést adnak, amely semmiféle összefüggésben nincs a kultúrával, sőt amely a kultúra szelid és fenséges lelki céljaival épen a brutalitásánál fogva ellentétes, a műremekeknek a megbecsülése önmagától elesik, klasszikus értékük egy pillanat alatt megszűnik és így a kultúra a maga lényegében magukba olvasztottak előtt semmiféle kímélésre többé nem alkalmas. A képet, a műremeket megérteni csak az képes, aki helyes asszociációkkal közeledik feléje, vagyis az, aki minél inkább bele tudja magát képzelni abba a lelkivilágba, melynek hatása alatt a művész az alkotását létre hozta. A jó képet nemcsak azért becsüljük, mert a rajta felhalmozott színek és formák harmóniája nekünk kellemes, bennünk a szép érzetét váltja ki, hanem, mert egyúttal a képet alkotó lángelmének, tehát egy különleges tehetségekkel megáldott, felettünk alkotó szellemileg kiemelkedett lénynek valamelyes nagyobb probléma megoldására irányuló agymunkáját és lelkiérzéseit fejezi ki. Kifejezi úgy, hogy összesűrítve adja elénk mindazt, amit száz és száz gondolat belőle kiváltott és pár perc alatt teszi előttünk megérthetővé mindazt, amit talán hónapokon és esztendőkön keresztül mint gondolatnyersanyagot halmozott össze. Ebből viszont az következik, hogy a műremek mintegy maga állít fel a maga értékére bizonyos korlátokat, maga szabja meg, mik tekintendők benne értékes kvalitásoknak. Különösen áll ez azokra a műkincsekre, melyek minden tekintetben mesterművek, amelyeknek abszolút értéke minden vitán felül áll. A műremekek tehát maguk állapítják meg, milyen szemmel szabad őket néznünk, maguk határozzák meg azokat a kereteket, amelyeken belől bárkinek feléjük helyes asszociációikkal közeledni szabad.

Mikor tehát a franciák, mint ezeknek a kincseknek anyagi tulajdonosai ezeket a kereteket brutálisan összerombolják, vagy pedig nyers emberi erőszakkal megváltoztatni, átformálni akarják, mint ahogy tettek akkor, mikor élet-fentartási ösztönből ágyúfedezetül jelölték ki, ebben a pillanatban a műremekek elvonatván eredeti rendeltetésüktől, már többé nem számítanak, mint mestermüvek, devalválódnak egyszerű harci javakká, melyeket elpusztítania az ellenségnek egyenesen létérdeke is lehet. Épen azért nem kulturemberekhez illő farizeuskodás az, mikor ilyen körülmények között az egész világot tele tiltakozzak a reimsi dóm bombázása miatt.

Triviális hasonlattal élve, furcsának találnék, ha valaki, aki egy pajzsra feszített Rubens-kép fedezete alatt szurkálna felénk — barbarizmussal vádolna meg minket azért, mert védekező kardcsapásainkkal ezt a mesterművet tönkretennénk.

Mindenesetre érdekes és hozzátartozik ahoz a számtalan értékeltolódáshoz, amit a háború okoz, hogy egyáltalán előállhatott az az eset, hogy klasszikus nagymesterek örökbecsű alkotásainak teljes elértéktelenedését kell egy adott pillanatban megállapítani s azokat mint harci eszközöket, vagy mint háborús javakat kell tekinteni, ép úgy, mint egy üteg ágyút vagy egy kellemetlenül elhelyezett erődítvénysorozatot.

IFJ. GONDA BÉLA

A MALOMTÓ KÁROLYI LAJOS RAJZA
A MALOMTÓ
KÁROLYI LAJOS RAJZA

A MÜNCHENI ALTER HOF SOMOGYI MIKLÓS RAJZA
A MÜNCHENI ALTER HOF
SOMOGYI MIKLÓS RAJZA

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003