Nyolcadik évfolyam, 1909    |   Hatodik szám    |    p. 376-381.    |   Facsimile
 

 

HUMBORG ADOLF

Kutatásaim délmagyarországi születésű, vagy itt működő képzőművészek után napról-napra újabb adatokkal gazdagítják gyűjteményemet. Bíztat a remény, hogy mások is követni fogják példámat s ha többen össze-állunk, sikerülni fog Délmagyarország kultúrtörténetét egy nagyon becses fejezettel, délvidéki művészetünk történetével kiegészítenünk. Brocky Károly életének és művészetének ismertetése megadta rá az impulzust. Hiszem, hogy az én szerény kezdeményemhez nemsokára újabb délvidéki műtörténeti dolgok fognak sorakozni.

Ezúttal Humborg Adolfról, Franciaországban élő festőművész hazánkfiáról kívánok megemlékezni. Életét és művészetét akarom a magyar művészetkedvelő közönséggel megismertetni, bár szerettem volna, ha erre nálam-nál szakavatottabb ember vállalkozik vala.

Humborg 1847-ben január 18-án született Oravicabányán. Negyedik fia volt Humborg Mór oravicai gyolcsfestőnek. Anyja Fischer leány volt Csiklovabányáról. Jómódú régi délvidéki család volt ez, mely már a XVIII. században tulajdonul bírta a híres csiklovai sörházat.

Művészünk az oravicai elemi iskolában kezdte tanulmányait. Aztán Szegedre ment magyar szóra. Szegeden jó sikerrel végezvén a gimnázium első osztályát, a második osztályt Nagyváradon tanulta. Időközben elhaltak szülei s a vagyonuk is elenyészett teljesen. Humborg kénytelen volt félbeszakítani iskolázását s 15 éves korában kereskedőinasnak ment. Akkoriban elegendő volt ennyi készültség, hogy valaki a kereskedelmi pályára léphessen. Inas lett hát Ternesvárott Schlager Károly fűszerárús üzletében. Ennek a felesége, a nem rég elhunyt Schlager Adél, nővére volt a művész édesanyjának s az árván maradt gyermeket magához vette nevelésbe.

Mint inas, veleszületett passzióból rajzol-gatni kezdett. Senki sem tanította; csak benső vonzalomból másolgatott illusztrációkat képeskönyvekből és folyóiratokból. Mikor ezt a nagynénje észrevette, Komlóssy hírneves temesvári festőhöz küldé, hogy a rajzból leckeórákat vegyen. Ez a nemeslelkű hölgy megtakarított konyhapénzéből fizette a leckéket és nem szűnt meg buzdítani Humborgot, hogy szivevágya után induljon s próbálkozzék meg a festőművészi pályán, ha már nem akar kereskedő lenni. Az ő biztatására történt, hogy Humborg inaséveinek befejezése után levelet írt Friedländer Frigyesnek, a bécsi művész-egyesület elnökének és Piloty Károlynak, a müncheni képzőművészeti akadémia igazgatójának, kiket műveik után ismert a képeslapokból. Gyermekes naivsággal tanácsot kért tőlük : vajjon legyen-e ő festőművész, vagy sem?

És Friedländer, az ünnepelt művész, nem restelt komoly levélben válaszolni a művészet iránt lelkesedő gyermek együgyű levelére. "Ön az én véleményemet kéri - - írja neki Friedländer : - - vajjon a művészi pályát válassza-e élete céljául? Olyasmit feltételez rólam, rnit akkor sem tehetnék meg, ha bemutatta volna kísérleteit s ítéletet mondhatnék róluk. Őszintén ki kell jelentenem, hogy e fontos kérdésben akkor is tartózkodnám határozott véleményt mondani, ha a saját gyermekemről lenne szó. Nagy merészségnek tartok ily életbevágó kérdésekben minden nyilatkozatot; mert a művészi pálya sokkal inkább szerencsétlenné teheti az ember életét, mint akármelyik más hivatásbeli foglalkozás. Minden más állásban hasznos tagjai lehetünk az emberi társadalomnak akkor is, ha fel nem emelkedünk bizonyos jelentőségre ; de a rossz művész a legfeleslegesebb s leghaszontala-nabb ember a világon, mind magára, mind másokra nézve. A művészetnek fejlett állapota és a jelenkor nagy műigényei okozzák, hogy a kis tehetség ma már nem érvényesülhet többé s hogy csak a kiváló tehetség foglalhat helyet a művészet csarnokában, ítéljen ön maga a munkaerejéről, türelméről, kitartásáról s mindenek felett a szellemi képességéről. Legyen önmaga elfogulatlan bírája a saját ügyének. Ha érzi ön, hogy csakugyan legyőzhetetlen ösztön hajtja a művészpályára, ám akkor az iskolázás formalitásainak hiánya nem fogja megakadályozni abban, hogy mű-vészszé képezze ki magát".

Humborg legott felküldte rajzait Friedlän-dernek, ki másodszor is készséggel válaszolt. 1865 nov. 7-én ezt írja: "Megkaptam a kísérleteit és sajnálom, hogy hiába fáradott. Ezekből a próbákból sem én, sem más meg nem jósolhatja önnek, lesz-e önből valaha művész, vagy sem. Nem szeretnék önnek kellemetlent mondani, de olyasmit sem, ami ábrándos elbizakodásra bátoríthatná. Minthogy azonban el tudom képzelni, hogy szeretettel vonzódik a művészethez és nem fogadna nekem szót, ha arra szólítanám fel, hogy lépjen vissza: ennélfogva azt javaslom, jöjjön fel egy esztendőre Bécsbe és vegyen itt leckéket egy jó mestertől, akit önnek ajánlani fogok. Ha egy év múlva azt tapasztalná, hogy nem haladt előre, akkor ne lépjen a művészi pályára, mert a művészi pálya minden emberi életpályák közt a legtövisesebb. Azért leg-tövisesebb, mert csak későbbi éveinkben és érettebb korunkban vesszük észre, hogy el vagyunk hagyatva. Akik a művészi pályán céljukat eltévesztették, azok számára nincsen többé visszatérés. Azért fontoljon meg még-egyszer mindent, mielőtt cselekvésre szánja el magát. Gondolja meg, hogy kereskedői hivatásától el akar fordulni, mely önnek legrosszabb esetben is biztosítja a mindennapi kenyerét. Fontolja meg, hogy egy olyan életpályára akar lépni, melyen sokszor még a kiváló tehetségek is éhen haltak, Ínséggel és sok nyomorúsággal küzdöttek."

Piloty 1866 nov. 16-án írt Humborgnak egy rövidke választ. "Az én iskolámban -úgymond - az a szabály áll fenn, hogy csak a fejfestésben már bizonyos ügyességet tanúsító növendékek vétetnek fel. Mindenek előtt az ön dolgozatait kellene látnom. Egyébiránt most nincs üres hely az iskolámban. De talán mégis lehetne önről gondoskodnom a müncheni akadémián. Szívesen leszek önnek segítségére tanácscsal és tettel."

E nagy művészek leveleiből vajmi kevés vigasztalást meríthetett Humborg. Mindazonáltal megmaradt rendületlenül eltökélt szándéka mellett, noha az időközben takarékpénztári igazgatóvá előlépett Schlager Károly mindenképen lebeszélni igyekezett őt elhatározásáról, melyet beteges ambíciónak tartott. De minél nagyobb volt a rokonság ellenszegülése, annál erősebb hévvel lobogott fel az ifjú keblében a lelkesedés eszményi céljai megvalósítása iránt. 1867-ben, az eléje tornyosuló nehézségek dacára, végképen elbúcsúzott Temesvártól s felutazott Bécsbe, reménységtől dagadó kebellel ugyan, de annál kevesebb pénzzel. Ezt is a nagynénje csúsztatta titokban zsebébe. Humborg élelmessége egyenesen Friedlanderhez vezette őt. Meg akarta köszönni a mester atyai jóságát és pártfogásáért akart esedezni.

Minthogy próbarajzai még nem voltak annyira érettek, hogy a képzőművészeti akadémiába felvehető lett volna, a mester, ígéretéhez képest, Aigner jónevű arcképfestőhöz küldé, hogy ott először helyesen rajzolni tanuljon. Három hónapig maradt Humborg Aigner műtermében. 50 frtot kellett ezért fizetnie, ami pénzkészletének mintegy felerésze volt. Aignernek épp akkor megbízása volt a később oly szerencsétlen véget ért Miksa mexikói császártól. Néhány Rubens-képet másolt a császár számára. Egy már készen is állt az atelierben. Erről kellett Humborgnak reggeltől estig részleteket rajzolnia. Tette ezt oly ernyedetlen szorgalommal, hogy egész napon át dolgozott egy szeletke kenyér és sajt mellett. Mikor aztán befejezte napi munkáját, kimerülve és fáradtságtol elalélva ment ki két óra járásnyira fekvő külvárosi szegényes lakására nyugodni.

Hogy aztán mi történt vele e három havi rajztanulása után, ő maga beszéli el egy barátjához írt levelében.

"Mikor letelt a három hónap — mondja Humborg, — Aigner mester így szólt hozzám: "Látom, hogy szorgalmas volt és sok kitartással tanult. Kész vagyok önt ezentúl ingyen tanítani, ha vállalkozik rá, hogy élő modelleket fizessen". Bármennyire örültem is e kijelentésnek, nehéz szívvel kellett megvallanom, hogy nem vagyok képes modelleket fizetni. Erre a mester azt tanácsolta : menjek az akadémiára s mutassam ott be, amit nála tanultam. Repeső szívvel teljesítem utasítását. Csakhamar ott álltam vágyaim küszöbén, a zárdából átalakított régi akadémia-épület előtt. Rohantam fel a lépcsőkön s habozás nélkül benyitottam Meyer Károly tanár szobájába. Meyer hosszasan vizsgálta dolgozataimat s másnapra magához rendelt. Már a kitűzött óra előtt ott voltam. Mikor elérkezett a döntő pillanat, a tanár beszólított s tudatta velem, hogy engedélyt nyertem feljárni az akadémiára próbarajzolásokra. Ha megfelelek, akkor majd felvesznek az intézetbe.

Nem volt nálamnál boldogabb ember a kerek világon.

Naponként feljártam az akadémiára és szakadallan munka közt folytak éveim Még a delet is ott töltém hozzám hasonló sorsú kollegáimmal. A kétségbeesés karmai nem egyszer vájódtak szivembe. Szegény voltam, mint a templom egere. De kitartottam. Mikor legsanyarúbb volt a dolgom, egész váratlanul megsegített az isteni gondviselés. Mindig felkeresett ilyenkor Schlagerné nagynénémnek jótékony, nemes szive s megmentett a zülléstől. Örök hálával emlékezem meg ez áldott nőről mind halálomig."

Öt esztendőt töltött Humborg a bécsi festészeti akadémián. Temérdek sokat összedolgozott. Különösen Rubens-másolatokkal foglalkozott előszeretettel. Ezekből azonban csak egy jutott nyilvánosságra: "A három grácia". Szaktanárai valának az akadémián : Geiger, Wurtzinger és Engerth. Mindegyiknek szeretetét és elismerését a legnagyobb fokban kiérdemelte.

1872-ben elhagyta Humborg Bécset. Akkoriban állt a müncheni művészeti akadémia első virágzásának tetőpontján. Kaulbach Vilmos és Piloty Károly igazgatók világhíre ellenállhatatlan varázslattal vonzotta a művésznövendékeket a bajor Athénbe. Humborg is csatlakozott Münchenbe siető bajtársaihoz. Egész kis magyar művészkolónia telepedett le akkor Münchenben. Humborgot hírneves magyar hazánkfia, Wagner Sándor akadémiai tanár fogadta be festészeti iskolájába. A kitűnő mester oldalán három tanfolyamon át képezte magát az ifjú művész.

Midőn 1875-ben tanulmányait befejezte s az akadémiából kilépett, érezte, hogy most rnár képes a maga lábain megállni, s nem is tett lépést valamely művész-atelierbe való felvétele iránt, amint egyik-másik növendéktársa tette. Humborgot a megélhetés kényszere és a képességeiben való bizalma vitte rá, hogy végre önállósítsa magát. Kezdetben persze csak olcsó képeket festett műkereskedések számára. A német - francia háborút követő években még bőven hullott az aranycső a győzelmes Németországra. Akkor még könnj'ebb volt, mint mostanában, jólfizető gavallér amatőröket találni festmények vásárlására. Feldolgozandó tárgy is akadt elegendő ; az eszmék egymást kergették Humborg agyában, így született meg 1875-ben, fejlődésének első induló évében "A gyümölcskoszorú", mely jelenleg Drezdában van egy Loschvvitz nevezetű úr birtokában.

Művész-karrierjét Humborg tulajdonképen az 1876-ik évi müncheni képzőművészeti kiállításon elért sikerével kezdte. "Látogatás a zárdakonyhában« című festménye, melyen jelezve volt a műfaj is, melynek megművelését hivatásos céljául tűzte, általános tetszésben részesült és azonnal el is kelt. Egymást követték ezután rövid időközökben a "Ritka vendég", "Péntek a kolostorban", "Az énekes", "A zenélő szerzetes" stb. A feladat mindig ugyanaz maradt : a zárdái élet áhíta-tos, barátságos és vidám hangulatú mozzanatainak művészi ábrázolása. E speciális zsá-nerben oly gazdag terméssel jelent meg Humborg s hasonló témákkal oly kiváló alkotásokat végzett, hogy koncepcióra, ízlésre és kivitelre nézve kortársai közül egyetlen versenyzőt sem lehet föléje állítani. Németország elismert nevű festőinek, Otto Frigyesnek és Hennigsnek azonos tárgyú kompozíciói bár szintén remek dolgok - - nem érnek fel Humborg képeinek színvonaláig, sőt a jeles Scholz Miksa is mögöttük marad.

Mellékcélzatok és sértő gondolat nélkül, tisztán művészi intuícióval ecseteli a szerzetesek kedves és ártatlan tréfáit, pihenő óráiknak naiv romantikáját, szórakozásaiknak kedélyes szcéneriáit. Csak a mogorva sötétlátás akadhatna fenn Humborg szerzetesképeinek derült jókedvén, természetes megnyilatkozásán, melyekben nincs semmi banalitás, semmi sablonszerűség, semmi nyers bizarrsag. Humborg mindig objektiv tekintettel fogja fel tárgyait és csak az esztétikai szépnek költői kifejezésére törekszik. S valóban sehol annyi festői motivum, annyi megindító hangulat nem kínálkozik, a figurális festő művészi látásának, mint éppen a templomokban, a zárdák interiőrjében, a liturgikus jelenetekben és az egyházi emberek színes, festői csoportozataiban.

Münchenben ismerkedett meg Humborg a cigány élet kitűnő magyar ábrázolójával, Böhm Pállal, aki beavatta őt a festés technikája számos apróbb előnyeibe, aminek jó hasznát vette. Egy másik kitűnőségünknek, Mészöly Géza tájképfestőnek, hosszabb ideig atelier-szomszédja volt.

Úgy látjuk, akkor már oly kedvezőre fordult anyagi helyzete, hogy nagyobb tanulmányútra is gondolhatott. 1887-ben meglátogatta Egyiptomot és Palesztinát, onnan visszatérőben pedig Olaszországot. A képzőművészet e klasszikus iskolájában, sorra tanulmányozta s részben másolta is Nápoly, Róma, Firenze, Bologna, Ravenna és Velence műkincseit s új benyomásokkal gazdagodva tért meg müncheni otthonába.

Teljes huszonöt esztendőt töltött Humborg Münchenben. Benső barátságban élt az ottani festőkkel és szobrászokkal. Szoros összeköttetést tartott fenn a legelőkelőbb művészi körökkel. Nyelvtudása, úri modora, műveltsége és olvasottsága megnyitották előtte a főrangú müncheni családok szalonjait. A müncheni "Künstlergenossenschaft" mindjárt első sikerei után rendes tagjává választotta. Igen jól ment a dolga, keresett művész volt és annyit szerzett, hogy egy kis megtakarítást is félretehetett magának. Nem is volt szándékában Münchenből egyhamar távozni. De 1897-ben makacs gégebaja támadt, melyet a leggondosabb gyógykezelés sem volt képes megszüntetni. Orvosai München hűvös, nedves klímájában találták a betegség okát és sürgősen tanácsolták neki, hogy enyhébb égalj alá meneküljön. Humborg, ki időközben Európa nyugati országait is meglátogatta s Angliában, Spanyol- és Franciaországban többször megfordult, Dél-Franciaországot szemelte ki ezentúli otthonául. Az Ariége-kerület St.-Girons nevű városkájában, a Pyre-neusok aljában, egy bájos fekvésű, napsugaras, virágillatos vidéken telepedett le, hol már 12 év óta ép egészségben él művészetének.

Festményeinek száma jóval meghaladja a 200-at. Nagyobb részük Amerikában van. De gyakrabban találkozunk képeivel az olasz, francia és angol műtárlatokon is. A "Szigorú kihallgatás" című műve 1888-ban a londoni nemzetközi kiállításon a nagy aranyéremmel lett kitüntetve. Ugyancsak Londonban nyerte el 1893-ban az ezüstérmet, 1894-ben a bronzérmet. A toulousei Salonban 1907-ben olaj-festésű "Önarcképét" állította ki. Erről az otthelyi lap "Choses d'Art" c.rovatában ápr. 7-én így nyilatkozik: "Legfinomabb és legkedvesebb férfiarckép a tárlaton a St.-Gironsban letelepedett magyar származású Humborg Adolf önarcképe. A sok túlzás és a sok silány közt, melyektől eláll a lélekzetünk, Humborg arcképénél jóleső s felüdítő pihenőt tarthatunk."

Egyéb kiváló alkotásai e következők : " A zárdakonyha" (1876), "A zárdatized" (1886), "A szigorú kihallgatás" (1888), "Koldusbarátok érkezése a kolostorba" (1889), "Vasárnapi pecsenye" (1890), "Kolostori szabóműhely" (1891), "Nagymosás a zárdában" (1891), "Húsvéti kalács" (1891), "Csillagvizsgáló szerzetesek" (1893—1894), "Franciskánus a fonóban" (1895), "Páter prior névnapja" (1903), "Bűnbánó Magdolna" (1906), "A medvetáncoltató" (1906), "Galilei az inquizició előtt" (1907), "Önarckép" (1907), "Camoens végső napjai" (1907), "A tücskök" (gyermekcsoport, 1907), "Pillantás a jövőbe" (cigánycsoport, 1907), "Virágfakadás", "Tájkép" (esti hangulat, pihenő vadászszal, 1907) és "Női arckép gyermekkel" (1907). Temesvárott is van tőle három festmény. Egy az én birtokomban : "Pásztorgyerek a kecskével" (1908) s kettő Reiner Géza dr. ügyvéd tulajdonában : "Anya játszó gyermekekkel" és "Menekülés a záportól" (1908).

Csak ezt a néhány alkotását emeltem itt ki javaműveiből. Külföldi ismertetői és ő maga is ezeket tartja a legjobbaknak.

Humborg nagyon korrektül rajzol; ami egyik főkvalifikációja az igazi képzőművésznek. Könnyedén, élénken és energikusan színez, szinte lehelletes gyengédséggel árnyal. Témái megválasztásában mindig ötletes. Kompozícióinak stílje egybehangzó, alakjainak elhelyezése festői és hatásos. Plasztika, világítás remek. Alakjai megannyi típusok, csupa őszinte, kedélyes, szeretetreméltó alak. Arcukon oly természetesen tükröződnek le a lélektani mozzanatok, a cselekmény oly zseniális megfigyeléssel van vászonra téve, hogy minden képe a csalódásig hű elevenséggel jelenik meg a szemlélő előtt. Ugyanez áll a tájképekről is. Növényzet, lombozat, víz, ég, felhőzet, világítás, árnyék, távlat mind ízléses érzékkel, művészi kezeléssel, igazán finoman és gondosan van megfestve.

Mély sajnálkozásomat kell tehát nyilvánítanom, hogy ez a magyarnak született jeles művész nem a miénk s hogy idegen földön, idegen nemzetek kultúrájának szenteli munkás életét.

DR. SZENTKLÁRAY JENŐ

A PERJEL NÉVNAPJA HUMBORG ADOLF FESTMÉNYE
A PERJEL NÉVNAPJA
HUMBORG ADOLF FESTMÉNYE

CSILLAGVIZSGÁLÓ A DOMOKOS-KOLOSTORBAN HUMBORG ADOLF FESTMÉNYE
CSILLAGVIZSGÁLÓ A DOMOKOS-KOLOSTORBAN
HUMBORG ADOLF FESTMÉNYE

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003