[HIÁNY!]
 
   Hetedik évfolyam, 1908    |   Negyedik szám    |    p. 236-240.
 

 

A MAKOVICA MŰVÉSZETE

A Makovica, a Rákócziak egykori birtoka, ma Sáros vármegye egyik járása, mely észak felől Galíciával, kelet felől Zemplén vármegyével szomszédos. Lakosai görög-katho-likus vallású ruthének. A ruthének hazája a XIV. és XV. században Oroszország kievi, poltavai és csernigovi kerülete, ahonnan idővel sokfelé elterjedtek. Magyarországon kelet felől Liptóig az északi határszéli vármegyékben telepedtek le a legnagyobb számmal. Történelmünkben a ruthének II. Rákóczi Ferenc koráig nem igen jutottak szerephez. Pásztorkodással, földmíveléssel s a kézművesség egyszerűbb nemeivel foglalkozva jobbágysorban éltek. Egyházi kormányzóik a XV. század végéig szerzetesek voltak. Ezek sorából kerül ki első püspökük János, kit VIII. Ince pápa II. Ulászló királyunk beleegyezésével nevez ki. A ruthének mindazonáltal ezután is, hol a keleti egyházhoz, hol a nyugatihoz szítanak. 1771-ben

Parthen Péter munkácsi gör.-kath. püspök egyházi főhatóságának vetik magukat alá. Egyházi szervezetük azonban csak 1771-ben lesz határozottabb, a munkácsi püspökség alapításával, amelyből 1816-ban az eperjesi püspökséget hasítják ki. Ez utóbbi egyházi főhatósága alá tartozik a Makovica.

A görög-katholikusok a római-katholikusokkal egyazon hitvallást követik ; csak szertartásaikban ragaszkodnak mind máig a keleti egyházi ősi rítusához. Minthogy az egyházi művészetet elsősorban a szertartások irányítják, templomaik formájára és belső elrendezésére nézve is a bizánci stílus volt elhatározó befogással.

A Szepességen egész sor görög-katholikus templom van, amely még középkori eredetű és csúcsíves stílusban épült. Általában azonban falusi görög-katholikus templomaink építészete úgy fest, mint a keleti ritusú országokban konvencionálissá merevedett bizánci stílus népies változata. Ilyenek a Makovica fatemplomai is, amelyek architektúráját 1803-ban az Archaeologiai Értesítőben Myskovszky Viktor, l905-ben a Művészetben Myskovszky Ernő ismertette. Ezek a fatemplomok, amelyekből Sáros vármegyében napjainkig mintegy negyven maradt fönn, nagyjában mind egyformák s egy sem épült régebben, mint a XVIII. században. A templom előcsarnokának szolgáló deszkaszin kontyos tetejéből a galambdúc formájú, hagymaalakú sisakkal bíró torony emelkedik ki, amely mögött fokozatosan kisebbedve a szintén tornyokban végződő négyszögletes hajó és a szentély sorakozik. A fa-templomok általában kicsinyek. Az előcsarnok belső hossza átlag 3-5 m. a hajóéval egyforma szélessége 5.5 —6 m. A hajó hossza 5—6 méter, a szentély szélessége és hossza 3—4 méter. Több mint valószínű, hogy a fa-templomok e tipusa Galiciából került hozzánk, ahol a ruthéneknek még nem egy hasonló szabású -fatemploma áll fönn. A hajó arányainál fogva a centrális elrendezés felé közeledő görög-katholikus templomokon kívül Sáros vármegyében határozottabb hosszanti elrendezésű fatemplomok is voltak. A legérdekesebb ránk maradt emlék ezek közül a hervaritói római-katholikus templom a XV. század végéről, amelyhez hasonló elrendezésű a bujáid görög-katholikus templom a XVIII. századból. A hagyomány Sáros vármegyében a fatemplomoknak még egy harmadik típusáról is tud. E szerint a litinyei fatemplom, amelyet vagy 10—15 év előtt bontottak le, öttornyú volt. Aligha csalódom, amikor azt hiszem, hogy a makovicai határ mellett fekvő Belovezsa öttornyú görög-katholikus kőtemploma ilyen fatemplom mintájára épült s hogy az öttornyú fatemplomok elrendezése szigorúan központi jellegű volt és oroszországi minták után készültek. Architektúrájuknál jóval érdekesebb a mako-vicai fatemplomok belső fölszerelése és díszítése, amelylyel nálunk még alig foglalkozott valaki. Az utolsó ítélet festményét, amelyen a magyarok, németek és zsidók a pokolba, a ruthének pedig a mennyországba vonulnak s amelyet Myskovszky az ondavkai templom kapcsán említ, nem találtam ott. Oly falvakban azonban, amelyeket jóformán csak gyalogszerrel lehet megközelíteni, a faragványok és festmények egész sorozatát találtam, mely azt bizonyítja, hogy ruthéneink szinte kezdettől fogva szoros kulturális közösségben éltek a magyarsággal. Ha templomaik elrendezésében és felépítésében szertartásaiknak megfelelően a bizánci mintát követték is, díszítésük és képírásuk Magyarország művészetének egyik igen érdekes fejezete. Túlzás volna, ha azt állítanám, hogy művészetük lépést tart a Nyugat-Európa hatása alatt álló Magyarország művészetének fejlődésével. Nagyrészt a nép sorából kikerülő mestereik a templomok díszítésénél gyakran elkésve merítenek ez utóbbiból. De a velük egykorú magyar életet is eleven szemmel figyelik meg. aminek egyik bizonysága az is, hogy a makovicai fatemplomok egy részének a falképei alapján bízvást meg lehetne írni a XVII. és XVIII. századbeli magyar viselet történetét is. A görög szertartású templomok főékessége,azikonosztáz,ez a templom mennyezetéig érő képes és faragványos fal, amely a szentélyt a hajótól elrekeszti. A XVIII. századbeli ikonosztázok festményei többnyire konvencionális bizánci jellegűek. Nem egy fatemplomunk falait a mostani helyén volt régibb templomból származó ikonosztaz-képek is diszítik. Ezek egy részéről igen valószínű, hogy középkori szárnyas oltáraink festményei és középkori római-katholikus templomok falképei nyomán készültek. Ilyen XVII. századbeli festménylátható a kruzslovai fatemplomban, amelynek mai XVIII. századbeli ikonosztáza a rokokó művészetének kiváló emléke. A régi ikonosztázból ránk maradt XVII. századbeli festmény a Madonnát ábrázolja, a nézővel szembe forduló gyermek Jézussal kebelén. A kompozíció s a típusok szakasztott másai annak az azonos tárgyú XIII. századbeli falképnek, amely a zsegrai róm.-kath. templom szentélyének egyik boltcikkelyét disziti. Alsóhimesen, a régi nevén Alsó-Piszanán a fatemplomban hat régi ikonosztáz-kép függ, mely a Salvator Mundit ábrázoló festmény évszámának bizonysága szerint 1618-ból való. A menekülést Egyiptomba s Krisztus bevonulását Jeruzsálembe ábrázoló kompoziciókat ezek sorában, bízvást középkori szárnyas oltárok maradványainak tarthatnók.

Görög-katholikus templomaink ikonosztázainak legalsó képsora, szent Miklós püspököt, a Madonnát, Krisztust és a templom védőszentjét ábrázolja. Ezen nagyobbméretű képek fölött fríz alakjában a kereszténység ünnepeit jelképező kisebb kompozíciók sora húzódik végig. Az ikonosztáz felső részét a tizenkét apostol képe s a Krisztust, mint a világ biráját ábrázoló festmény tölti ki.

Legfelül, többnyire köralakú keretben próféták mellképei sorakoznak s az ikonosztáz ormát festett feszület tetőzi be.

Ez ikonosztázok zöme a XVIII. századból való s festményeiben régi bizáncias mintákat utánoz ; faragványai azonban hol barokk-, hol rokokó- vagy copf-stílűek s helylyel-közzel, mint például Ladoméron vagy a jurkovolyainak ránk maradt töredékei valósággal remekei a fafaragásnak. Művészi festményeinél fogva a már említett kruzslyovain kívül a dubovai és részben az alsó-orlichi nevezetes : mind a kettő nyilván valamelyik rokokókorabeli városi festőnk keze alól kerülhetett ki.

E minden ízükben művészi munkáknál jóval érdekesebbek azok a kevésbbé tökéletes technikai készséggel festett képek, amelyek templomaink deszkaburkolatú gerenda falait helylyel-közzel végesvégig elborítják s amelyek ismeretlen mesterei éles szemmel párosuló naivitásuknak helylyel-közzel szinte elragadó módon kedves példáit hagyták ránk. A jól megfigyelt magyar viselet ábrázolásával már XVII. századbeli makovicai képeken is találkozunk, így Huttkán az utolsó ítéletet ábrázoló nagy festményen, a hajó egyik oldalfalán s a rovnói templom zászlóalakú deszkára festett szent György képén, mely utóbbi a Sáros vármegyei múzeumba került s amely a szentet lóháton, Thököly korabeli kurucviseletben, sárga csizmáján tarajos sarkantyúval ábrázolja. A viselet s a naivitásnak az előadásban nyilvánuló bája szempontjából, de pompás dekorativ hatásánál fogva is a mérgeskai és kisolysói (olysavkai) fatemplomok a legkiválóbbak. Az előbbi 1746-ban épült, de belsejét az ajtó fölötti gerendára festett püspöki címer kétfélén, látható évszám szerint csak 1779-ben díszítették. Díszítése valóságos középkori értelemben vett biblia-pauperum, amely a bejárat fölött, a tükörmennyezet keret deszkáján Ádám és Éva teremtésével kezdődik s a templom ajtaja fölött és mellett három sorban Noé részegségéig terjed s közben a tékozló fiú történetét meséli el hat képben, amelynek sorában az egyiken a tékozló fiú cigányok hegedű szavára egy Mária Terézia korabeli viseletű nővel táncol. A templom jobb oldali falát szintén copfos elemekkel vegyülő rokokó keretekbe foglalva huszonnégy mezőben Jézus élete s a kálváriának nagyobb arányú képe, ugyané fal másik felét a Jesse gyökerét ábrázoló kompozíció díszíti, mely utóbbi egy alvó férfi derekából kinövő fa virág-kelyheiben feltüntetett női mellképeket ábrázol. A tükörmennyezet keret deszkájára Lukács és Márk evangélista mellképe között itt Illés próféta tüzes szekerét festették; a mennyezet keretének szembe eső részén János és Máté evangélisták között a képünkön is látható jelképes értelmű kompozíció van, a mely egy magyar viseletű úri párt ábrázol a halállal s a háttérben csűrt építő jobbágyokkal. A baloldali falat ablakok törik át, kétfelől Melkizedek áldozatának s az utolsó ítéletnek festménye díszíti. Az ikonosztáz mögött a szentélyben rokokóízű virágfüzérek keretében a szentek igen megrongált alakjai sorakoznak.

A kisolysói fatemplom díszítésének tárgya a mérgeskaival csaknem azonos, elrendezése is hasonló ehhez. Ezt a templomot 1784-ben festették ki, virító színű rózsákkal tarkított ékítményes részei mégis tisztábban tükröztetik vissza a rokokó stílt, mint az előbbi templom régibb festése. A legérdekesebb részlet itt a tékozló fiú történetét ábrázoló öt kép, amelyet a templom ajtaja fölé illesztett karzat homlokdeszkájára festettek. A közel egy méter magas képek a tékozló fiú távozását, céda nőkkel való dorbézolását, pénze elköltése után való kikergetését, étkezését a disznóvályú mellett, végül hazatérését ábrázolják végtelenül naiv, de ugyancsak beszédes előadással. A mérgeskai fatemplom allegorikus tárgyú festményének megfelelő kompozícióval szintén találkozunk Kisolysón s ez korcsmában mulató szerelmes párt ábrázol, amelyre kétfelől a halál és az ördög leselkedik.

A Krisztus kínszenvedése képsorozatának főrésze : a kálvária, alakjai csoportosításával és tartásával a hasonló tárgyú szoborcsopor-tozatokra emlékeztet, amelyeket középkori templomaikban a diadalív gerendájára volt szokás felállítani. Talán ily fajtájú mintájának köszönheti azt a nagyszerű vonást, mely az ábrázolás primitiv rnódja ellenére ezt a kompozíciót jellemzi. Ezzel szemben a passzió többi jelenetein ugyanaz a zsánerszerű felfogás érvényesül, amelylyel az egykorú s főleg a jezsuiták által alapított keresztútak festett vagy faragott passzió csoportozatain találkozunk.

Ruthén falvaink s ezek egyszerű fatemplomainak szegénységével szemben ugyancsak kirívó ellentétet mutatnak a deszkafalakat véges végig elborító elevenszínű festmények és azok az ikonosztázok, amelyeket eddig fölsoroltam. Főtemplomaink zömében a díszítés is az architektúrának megfelelően primitiv és szegényes, de a nép lelkének és gondolkodásmódjának jellemzése szempontjából csaknem mindenütt érdekes. Különösen az utolsó ítéletet ábrázoló s deszkára vagy vászonra temperában festett képek jellemzőek e tekintetben. A kozsáni fatemplom ilynemű képének mestere például a mennyországot olyformán fogta föl, hogy ott a jó ruthének kecskelábú asztalok körül ülve vidám poharozással töltik el idejüket; a pokolban viszont szántanak, vetnek, fát vágnak, mint itt e földön, csakhogy a tiszttartó helyett az ördög ösztökéli őket korbácsával. Igen érdekes ruthén templomaink ingó fölszerelése is. A nép nagy szegénységének jele, hogy szinte napjainkig fakelyhek és fából faragott ciboriumok voltak oltáraikon használatban. Ezek javarésze a makovicai templomok egyéb nélkülözhetővé vált ingóságaival, festményeivel és faragványaival együtt Vályi János dr. v. b. t. t. eperjesi püspök úr jóvoltából a sárostnegyei múzeumba került. Itt látható a lipovai ó-szláv nyelvű evangeliumos kódex, amelynek naturalisztikus virágékítményeket ábrázoló miniatűr díszítése sok rokon vonást mutat XV. századbeli s északitáliai hatás alatt készült könyveink festett díszítésével. Felsővízközről egy XVII—XVIII. századbeli s velencei mintára minden valószínűség szerint a Rákócziak sztebniki üveghutájában készült üvegcsillár, Komlósáról egy oroszországi eredetű pazar aranyhimzésekkel ékes XVIII. századbeli miseruha került a bártfai múzeumba. Ez utóbbi két emléket a Magyar Iparművészet 1906. évfolyamában mutattam be. Minthogy a mindinkább düledező régi fatemplomok helyett ruthéneink ma rendre kőtemplomokat építenek, nemsokára valószínűleg a föntebb ismertetett festmények is a múzeumba kerülnek. A legutóbbi években tett megfigyeléseim szerint a makovicai fatemplomok közül minden esztendőben átlag egyet pusztít el a tűzvész. Tavaly az alsófenyvesi templom égett le, alig pár héttel azután, hogy érdekesebb régiségeit a Sárosmegyei Múzeumba szállították. 1905-ben a csarnói fatemplomot pusztította el a tűzvész, 1904-ben a regettőit, amelynek rajzát Myskovszky a Művészet fönt idézett évfolyamában mutatta be ; még előbb égett le az andrejovai fatemplom. A legutóbbi évek alatt körülbelül ugyanannyi fatemplomot lebontottak. Rozoga és közveszélyes állapota miatt ez év nyarán a feljebb ismertetett kisolysóin kívül a kozsuhóci és rnirolyai fatemplomot záratta be hatóságilag. Ilyformán talán nem végeztem fölösleges munkát, amikor a Makovica fatemplomaiban föltáruló s mindinkább pusztuló érdekes világ átkutatására vállalkoztam s első sorban népies művészetünk barátai figyelmének fölkeltésére törekedtem ezzel.

DIVALD KORNÉL

[HIÁNY!]
A RUTTKAI FATEMPLOM,. XVIII. SZÁZAD

[HIÁNY!]
RÉSZLET A TÉKOZLÓ FIÚ KÉPSORÁBÓL
KISOLYSÓ XVIII. SZ.

[HIÁNY!]
A KISOLYSÓI FATEMPLOM XVIII. SZ.

[HIÁNY!]
SZENT GYÖRGY DESZKÁRA FESTETT KÉP ROVNÓRÓL. XVII. SZ.
SÁROSVÁRMEGYEI MÚZEUM

[HIÁNY!]
RÉSZLET A MERGESKAI TEMPLOM MENYEZETI FESTMÉNYEIBŐL XVIII. SZ.

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003