Negyedik évfolyam, 1905    |   Első szám    |    p. 50-72.
 

 


HAZAI KRÓNIKA

MŰVÉSZETI TANINTÉZETEINK SORSÁRÓL sok szó esett az utóbbi időben, midőn a freskófestő-mesteriskola Lotz Károly halálával árvaságra jutott. Hírlapok élénken tárgyalták a kérdést, hogy mi történjék most már ezzel az iskolával, művészek memorandumokat szövegeztek ugyanerről a tárgyról. De a vita csupán ennek az egy tanintézetnek a sorsáról folyt.

Alkalmasnak találjuk ezt az időpontot arra, hogy szóvá tegyük összes képzőművészeti iskoláink rendezésének kérdését. Számtalanszor mondtuk s mondták művészek és műbirálók, hogy szorosan vett művészeti iskoláink a mai állapotukban nemcsak, hogy nem érnek semmit, de bizonyos fokig ellenkeznek is az artisztikus nevelés követelményeivel. Mentül alaposabb átalakítás vált kívánatossá. A kérdésnek nálunk már egész kis irodalma van, miért is a mostani rendszer hibáit nem fogjuk újra felsorolni. Az érdeklődő megtalálja azokat temérdek újságcikkben.

Abban talán mindenféle rendszer híve egyetért, hogy a mai állapotot meg kell szüntetni. De mit tegyünk a helyébe? Mily szellemben volna a reform végrehajtandó?

Semmiesetre sem az ú. n. "intézményes biztosítás" révén. Amilyen bürokratikus szagú ez a kifejezés, épp oly élettelen az, amit takar. Wlassics kultuszminiszter úgy gondolta a dolgot, hogy szervezzünk művészeti iskolákat s azokba nevezzék ki majd az igazgatókat és tanárokat. Mint valamely gimnáziumban vagy egyetemen. Tényleg ilyformán áll a dolog a legtöbb külföldi, különösen a nálunk még mindig mintaképp szereplő német akadémiákon. Ha Wlassics ismerte volna ezeket a német vagy egyáltalán hivatalos külföldi akadémiákat, bizonyára eszébe se jutott volna ez a gondolat. A külföldi akadémiákra csak olyan emberek mennek, akiket a szegénység visz oda. Csak a tandíj-és modellpénz elengedésének és a szép stipendiumoknak varázsa vonzza őket oda. A mindig zsúfolt párisi Julián-iskola és München temérdek magániskolája azok a helyek, ahol a legszabadabban és legszebben fejlődnek a fiatal talentumok. Csaknem két évtized alatt szerzett tapasztalatunk ez, amelyet a bizonyító példák egész sorával erősíthetünk. A hivatalos akadémiák, amelyek tényleg "intézményes biztosításai" a művészi nevelésnek, fanyar és szürke refúgiumai a reményvesztetteknek. S nálunk ezt vették követendő előképnek.

Van nekünk is néhány ilyen "intézményesen biztosított" nevelőnk. Mesteriskolák stb. Ezeknek nem egy tanítványa négyszemközt őszintén megvallotta e sorok írójának, hogy kelletlenül, lelki ellenszenvvel lett az iskola tagjává. Legtöbbjük csak azért, mert ott néhány évig ingyen műtermet kap, modellpénz is jut, sőt esetleg a professzor révén némi szerényebb megrendelés is. Ugyanaz az állapot van tehát nálunk e részben, mint a külföldi akadémiákon. S ezt az állapotot akarta Wlassics "intézményesen biztosítani".

Ha most már azon gondolkozunk, hogy a jelen helytelen állapotait jobbakkal cseréljük fel, bizonyára oly példákat kell szemügyre vennünk, amelyek a hivatalos akadémiáknál sokkal kiadósabban, sokkal termékenyebben töltik be hivatásukat. Mondjunk le tehát mindenekelőtt az "intézményes biztosításról", mert ezzel sem a régi, sem a legújabb külföldi akadémiák sem mentek semmire. Hanem igyekezzünk egész képzőművészeti nevelés-ügyünket úgy alakítani, ahogy az a külföldön is bevált.

Az összes mesteriskolákat és a mintarajziskolát is (nem esik e szempont alá a razjtanár-képző) mostani szervezetüktől meg kellene fosztani. Egyetlen iskolát kellene valamennyi helyébe tenni, amelyben minél kevesebb szerep jutna szent Bürokrá-ciusnak. Neveztessék ki ebbe az iskolába öt vagy tíz korrektor vagy tanár, akik közül bármelyiket felkérhet a növendék a korrekturára, a tanácsadásra. Természetes, hogy a növendéksereg nem egyetlen terembe szorulna : osztályok képződnének, amelyek mindegyike külön karakterűvé válnék a maga tanára vagy korrektora szerint. A növendék ezek közt kiválasztaná a maga hajlamához legrokonabbat s a korrektor is nagyobb eredmény -nyel működhetne, ha tanítványai ily önkéntes szelekció s nem rideg osztályozás révén jutnának hozzá. Egyéb szervezet nem is kellene az iskolának. Az osztály maga sem jelentene felsőbb vagy alsóbb lépcsőfokot.

Azt a várható ellenvetést, hogy például az egykori Lotz-féle freskóiskola megszüntetésével a magyar fiúknak nem lesz alkalmuk a freskótechnikával megismerkedniök, nem tartjuk nyomósnak. Három-négy derekas freskófestő éppen elég Magyarországnak, ennyi pedig van ma is. Többnek nevelésére kár az ilyen speciális iskola nagyon nagy költségeit áldozni. De kérdjük, hogy az ajánlott új szerzetben nem menne-e a freskóért lelkesülő tanítvány önként is egy oly korrektorhoz, aki freskófestő? A mód tehát meg volna adva itt is annak, aki komolyan akar tanulni.

Az ilyfajta szervezetnek egy lényeges, sőt legfontosabb eleméről még nem szóltunk. Ez az elem a korrektori, vagy ha tetszik (nálunk, a címek hazájában) tanári kar. Minden a tanáron fordul meg. A leggyönyörűbb "intézményes biztosítás" is csütörtököt mond, ha a szabályok és utasítások paragrafusai közé nem lehet igazán talentumos oktatót szúrni. De épp az "intézményes biztosítás" elve a nagy akadály itt. Képzeljük el, hogy ebben a pillanatban csak egyetlenegy élő freskófestő volna Magyarországon s az is gyenge legény. Az "intézményes biztosítás" elve szerint okvetlenül ezt kellene Lotz utódjává kinevezni, mert ha nem teszik, megszűnik a "biztosított intézmény". Egy bürokratikus elvnek tehát feláldoznának egy sokkal fontosabb elvet. Rossz tanítóra bíznák kedvéért az iskolát. És sok ezrest, állampénzből való ezreseket, dobnának ki miatta.

Megeshetnék, hogy ugyanekkor igen kitűnő, oktatásra termett festőink volnának, de ezek nem teljesíthetnék missiójukat, mert éppenséggel nem foglalkoztak freskóval. Nekik nem szabad tehát tanítaniuk, mert a bürokratikus elv értelmében ők ily szempontból fel nem használhatók. Várjanak tehát üresedésre.

Ez a példa megmutatja az utat is, amely a tanári vagy korrektori kar kinevezésénél követendő volna. Ne üresedéseket töltsünk be jól-rosszul, derűre-borúra, hanem válaszszuk ki az oktatásra termett legkitűnőbb művészeinket s legyenek azok az ifjúság nevelői. E célból még a tanárok számát sem volna szabad végérvényesen meghatározni.

Ilyformán kellene e nagy szabad iskola keretébe belevonni a szobrászatot és az építészetet is.

Erre az utóbbira különös súlyt helyezünk s itt az általunk már ismertetett Lechner-féle építészeti "mesteriskolára" gondolunk. Legyen az is egy osztálya a nagy szabad iskolának, látogassa az, akinek Lechner művészete tetszik. Semmi sem jellemzi jobban a mostani ferde állapotot, mint az. hogy bizonyos művészeti iskolák tanári állásának betöltésénél zavarban van a kormány, mert nehezen talál teljesen alkalmas embert, holott Lechner, mert nincs épp üres kathedra, képtelen egyik legszebb s egészen neki való missióját teljesíteni. A bürokratikus elv, igaz, rendületlenül tovább éli szürke életét, de szenved miatta a mi művészetünk.

Nem mulaszthatjuk el, hogy még egy szempontot ne vessünk fel. Rengeteg sok pénzt emésztenek fel mostani áldatlan iskoláink. Ennek jó részét az ajánlott szervezet életbeléptetése esetén egészséges művészeti célokra lehetne fordítani.

 

UJ KÉPZŐMŰVÉSZETI ARANYÉREM. Dr. Berzeviczy Albert m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter, az "Országos Magyar Képzőművészeti Társulathoz" 1904 november 29-iki kelettel, 90,335. szám alatt intézett leiratával egy második állami nagy aranyérmet alapított magyar művészek kitüntetésére. Úgy erre az új, mint a már meglévő állami aranyéremre ezentúl nemcsak festők és szobrászok, hanem műépítészek is pályázhatnak. Az újonnan alapított érem csak annyiban tér el a most meglévőtől, hogy ki nem adása esetében helyette két kis állami aranyérem sem adományozható.

 

MOST LEPERGETT ESZTENDŐ december hónapjában nem kevesebb, mint tíz művészeti, iparművészeti, műkedvelői stb., szóval anyagánál fogva a művészet körébe vágó kiállítás volt látható egyszerre Budapesten, és örömmel jegyezzük föl, hogy a közönség e kiállítások mindenike iránt, ha nem is túlságos, de számottévő érdeklődést tanúsított, ami biztató jele részben a művészet iránt érdeklődő körök állandó tágulásának, részben pedig az érdeklődés folyton fokozódó intenzivitásának.

Ki hitte volna még csak rövid tíz évvel ezelőtt is, amikor egész Budapesten az "Országos Magyar Képzőművészeti Társulat" volt az egyetlen, mely Andrássy-úti műcsarnokában meghúzódva rendezgette szokott évi kiállításait, ki hitte volna, hogy ez a föllendülés oly gyorsan fog bekövetkezni.

De hát bekövetkezett, és hála legyen érte azoknak, akik ezt a boszorkányságot rövid két lusztrum alatt megcsinálták.

Igaz ugyan, hogy ennek az érdeklődésnek a fölkeltésére az intéző körök helylyel-közzel nem szorosan véve művészi eszközöket is mozgósítottak, de mi az ellenkező vélemények ellenére is egész határozottsággal és legjobb meggyőződésünk szerint azt állítjuk, hogy az elért siker ezeknek az eszközöknek a jogosultságát teljes mértékben igazolja.

Célzunk itt első sorban azokra a csütörtöki zeneestélyekre, amelyeket az "Országos Magyar Képzőművészeti Társulat" a városligeti műcsarnokban évek sora óta nagy sikerrel rendez, s amelyeknek tulajdonképpeni intencióit nagyon sokan - különösen a művészek közt - még ma is teljesen félremagyarázzák.

A zeneestélyek ellenzőinek legfőbb érve az, hogy ezeken a zeneestélyeken, amelyeken rendszerint 2 — 3000 ember szorong a műcsarnok termeiben, teljes lehetetlenség a kiállítást élvezni, s hogy ezek a zeneestélyek ilyenformán a művészetnek inkább csak kárára, mint hasznára vannak.

Ezzel szemben a következőket hozzuk föl:

Az "Országos Magyar Képzőművészeti Társulat" igazgatósága, mikor ezelőtt tán nyolc esztendővel a zeneestélyeket rendszeresítette, alkalmasint teljesen tisztában volt - - s ma még inkább tisztában van — azzal, hogy ezek a zeneestélyek egyáltalában nem lesznek arra valók, hogy a művészet és a kiállítások iránt komolyan érdeklődők a kiállított művek szemléletébe és tanulmányozásába áhítatosan elmerüljenek. De nem is ez volt a cél. Hanem egyszerűen az, hogy a közönségnek azt a részét, amelyben a kiállítások iránt való érdeklődés vagy egyáltalában nincs meg, vagy még nagyon kezdetleges állapotban van, lassanként a műcsarnokba édesgesse, és - egyelőre akár a képzőművészettel semmiféle összeköttetésben sem álló eszközökkel is — a kiállításokhoz hozzászoktassa. Es a társulatnak ebbéli törekvéseit határozottan szép siker koronázta, amennyiben a zeneestélyek-nek rendszerint 2—3000 látogatója van, akik közül még azok is, akiket pusztán csak a zene csábított be a műcsarnokba, a kiállítást is föltétlenül megnézték és így egy lépéssel közelebb jutottak ahhoz, hogy a kiállítások állandó látogatóivá, sőt sok esetben a társulat tagjaivá is legyenek.

Hogy ez így van, azt mutatja egyrészt a kiállítások látogatottságának a gyarapodása, másrészt pedig a társulat tagjainak a rohamos szaporodása, különösen a "Művészet" megindulása, tehát három esztendő óta, amely idő alatt a társulat tagjainak száma 3000-rel szaporodott, vagyis csaknem megkétszereződött!

Abban azonban teljesen egyetértünk a zeneestélyek ellenzőivel, hogy sokkal örvendetesebb dolog volna, ha a közönséggel szemben ilyen eszközök alkalmazására nem volna szükség. Erről azonban a Társulat nem tehet. Azt pedig, hogy ezek a zeneestélyek a fönnebb jelzett nemes cél szolgálatában a társulatnak művészeti célokra szánt jövedelmét is gyarapítják, józan észszel a társulatnak bűnül felróni nem lehet.

Azt a célt, amelyet a társulat a zeneestélyekkel próbált elérni, más kiállítások rendezői előadásokkal, fölolvasásokkal, sőt zsúrokkal és teaestélyekkel kísérlettek meg szolgálni, szintén észrevehető sikerrel.

Hogy pedig az ilyen eszközök fölhasználásától még olyan általánosan elismert művészeti gócpontokban sem riadnak vissza, amelyekben a művészeti élet sokkal pezsgőbb, a közönség műízlése sokkal fejlettebb mint nálunk, mutatja a külföld példája, a hol, hogy egyebet ne említsünk Drezdában, Berlinben, Düsseldorfban stb. a kiállítások vezetősége hasonló eszközökkel dolgozik.

Berlinben például a kiállítás közel száz termet magában foglaló palotája egy nagy kertben van, amelyben két kávéház és három vendéglő áll rendelkezésére a közönségnek. Ezekben a helyiségekben naponta, - tehát nemcsak egyszer hetenkint, katonai és polgári zenekarok szórakoztatják a közönséget, mely az egy márka belépődíjat lefizetvén, naponta tízezernyi tömegekben lepi el az asztalokat, és egyúttal nézi meg a kiállítást.

A város nagyságával lépést tartva, kisebb mértékben ugyanígy van Drezdában is, Düsseldorfban pedig a fönnebb említett eszközökön kívül, hol egy nagyszabású iparkiállítással, hol egy nagyméretű nemzetközi virágkiállítással, sőt egy, a mi "Ős-Budavár "-unkkal rokon "Alt Düsseldorf "-fal csődítik a közönséget a nemzetközi művészeti kiállítás megtekintésére, még pedig olyan monumentális sikerrel, hogy például az ez évi virágkiállítással kapcsolatos nemzetközi művészeti kiállítás nem kevesebb, mint 200.000 márka tiszta jövedelemmel záródott!

Azt hisszük, a művészet minden igaz barátjának legőszintébb óhajtása az, vajha eljönne az az idő, amikor minden zene, zsúr és teaestély nélkül százezrekre rúgna egy-egy budapesti művészeti kiállítás látogatóinak a száma! Addig azonban, míg ez bekövetkezik, nézetünk szerint nagyon helyes dolgot művelnek azok, akik a művészet népszerűsítése érdekében minden rendelkezésre álló tisztességes eszközt felhasználnak, mert művészetünk majd csak akkor lesz nagygyá, ha egy finom ízlésű, szeretettel érdeklődő és nagy közönségre támaszkodhatik.

 

A DEBRECENI KIÁLLÍTÁS megnyílt december 5-én, nagyszámú közönség jelenlétében, a megnyitó beszédet a "Műpártoló Egyesület" elnöke, Domahidy Elemér főispán mondotta, résztvett 54 művész 197 művel. Ezek mellett néhány iparművészeti tárgy is került bemutatásra. A látogatók száma meghaladta a 2000-et, ami, tekintetbe véve Debrecen 75.000 főnyi lakosságát s körülbelől 8 —10.000 emberre tehető intelligenciáját, kevésnek mondható. A látogatók e száma is csak az iskolák növendékeinek tömeges felvonulása következtében áll elő Hetenként kétszer tartottak zenés estélyt s ilyenkor az érdeklődés nagyobbnak mutatkozott. A vásárlás nagyon gyengén ment. Magánosok mindössze három képet s egyetlenegy iparművészeti tárgyat vásároltak 400 korona értékben. Az egyesület vett tagjai közt leendő kisor-solás végett 5 művet 1500 korona értékben; egy művet a sorsolásra ajándékul kapott. Az összes eladott és ajándékozott művek értéke 2000 korona. Csekély eredmény a kiállított művek 100.000 koronát meghaladó értékével szemben.

Több kiváló művészünk küldött nagyobb alkotásokat s nem csak éppen apróbb műveket: a tárlat színvonala ellen kifogást tenni nem lehetett. S az eredmény mégis kevés.Vajjon mi ennek az oka?

Elsősorban a közönség érdeklődésének csekély foka, mely Debrecenben egyedül a színházat kultiválja, ellenben kevés szeretetet mutat a képzőművészetekkel szemben.

Azután a hivatalos világ majdnem teljes félrevonulása. E tekintetben elismerés illeti meg a város polgármesterét és tanácsát, kik a helyiség átengedésével s egyéb kedvezményekkel legalább a kiállítás rendezésére a lehetőséget megadták. Szomorú továbbá a kaszinók, egyletek, társulatok közönyössége, kik. helyiségeik feldíszítésénél csak nagy ritkán gondolnak a magyar művészetre.

Nem volt szerencsésnek nevezhető a helyi sajtó egy részének magatartása, mely kritikájával nem hogy segített volna, de még inkább ártott.

Fontosnak látszó a sokat hangoztatott pénztelenség is. Ez azonban komolyan számba nem vehető. Mert bankettekre, mulatságokra mindig van elegendő pénz. A jótékonyság czégére alatt hány bált rendeznek évente, melyek ezrekbe kerülnek s a jótékonyság számára vajmi kevés marad. Az életmódon, lakáson, ruházaton egyáltalán nem vehető észre a sokat hangoztatott magyar szegénység. Ellenben annál inkább az ízlés hiánya.

Az egyesület élén pár lelkes ember áll, kik időt és fáradságot nem kiméivé, buzgólkodnak ezúttal harmadízben a nélkül, hogy számottevő sikert érhettek volna el. A vállalkozási képességet nagyon megköti a tagok csekély száma (260); emellett a tagsági díjakból is oly csekély összeg folyik be, (évi tagdíj 5 korona), hogy csak a közönség igazi lelkesedése segíthetne.

A művészek érdeklődése is évről-évre lanyhább.

De őket nem igen érheti vád, mert a vidéki kiállításoknak a művészek részére nincs meg az a jelentősége, ami a budapesti vagy külföldi kiállításoknak. Itt hiába keresnek dicsőséget, joggal elvárhatnák azonban, hogy legalább megismerni sietnének őket. Hiába küldenek akármit. A nagyobb műveknek nem akad vevője, a kisebbeknek is nagy ritkán ; ha a kiállításokon nem dominál 20—30 több m2-nyi kép, úgy az a kifogás, hogy nincsenek nagy művészi alkotások; a nagyok mellett függő kis képeket pedig, mint vásári munkákat bírálják el. A közönség üres kifogásokkal távol marad, mikor helyt kellene állnia s szolgálhatna nemes céloknak és törekvéseknek.

Ilyen viszonyok közt csődöt mond itt is, másutt is a vidéki kiállítások eszméje, mely. pedig, úgy hittük, - kedvező kilátások mellett kezdte meg útját.

Még egy próbát kell tenni, nem évenként, hanem csak minden harmadik évben egyszer rendezendő tárlatokkal. Ritkán lévén az alkalom műtárgyakat látni, tán nagyobb volna az érdeklődés is.

A vidéki pár egyesület csekély anyagi ereje miatt csak tengődik. Hogy végkép el ne aludjanak, egy kis támogatásra nagyon rászorulnának. Különösen áll ez a debreceni "Műpártoló Egyesület "-re nézve.

Az állam könnyen segíthetne pár ezer koronával e szomorú helyzeten, nehogy elaludjék minden. Elég baj, hogy nálunk az ilyen vállalkozás kénytelen az állam segítségét igénybe venni, de lehet-e másként?

A "Képzőművészeti Társulat" és a kormány támogatása mellett is csak vegetálni fog, de legalább nem múlik ki Debrecenben a "Műpártoló Egyesület''. A közönség is életre ébredhet l — 2 évtized alatt; s ha a fa erős gyökeret vert, akkor nem kell többé félteni.

 

FERENCZY KÁROLY "Műteremben" című művét közöljük színes sokszorosításban e füzet mellékletén. Eredetije olajfestmény. A magyar állam tulajdona.

MŰTEREMBEN FERENCZY KÁROLY OLAJFESTMÉNYE
MŰTEREMBEN
FERENCZY KÁROLY OLAJFESTMÉNYE

KRIESCH ALADÁR rajzolta az 1—3., 6 , 7., 10., 11., 14., 15., 18., 19., 22. old. fejléceit.













MÁRK LAJOS műve az ". . . És részegedjetek meg szerelmeseim" című olajfestmény, amelynek reprodukcióját a 25-ik oldalon közöljük a Könyves Kálmán műkiadó részvénytársaság jogosításával. Ez a mű a Műcsarnok 1904/5. téli tárlatán elnyerte a Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díját.

HAZAY ALADÁR rajzolta a 26-ik és 50-ik oldal fejlécét.

LAKATOS ARTÚR rajzolta a 31-ikold. fejlécét.

JÓZSA KÁROLY eredeti kétszínű fametszetét közöljük a 40-ik oldalon "Este" címmel.

ESTE JÓZSA KÁROLY FAMETSZETE
ESTE
JÓZSA KÁROLY FAMETSZETE

NAGY VILMOS tanulmányát közöljük a 41-ik oldalon. Eredetije szénrajz.

TANULMÁNY NAGY VILMOS RAJZA
TANULMÁNY
NAGY VILMOS RAJZA

VADÁSZ MIKLÓS tanulmányát közöljük a 45-ik oldalon. Eredetije szénrajz.

TANULMÁNY VADÁSZ MIKLÓS RAJZA
TANULMÁNY VADÁSZ MIKLÓS RAJZA

SZÉKELY ANDOR "Brügge" című pasztellrajzát közöljük a 48-ik oldalon,

BRÜGGE SZÉKELY ANDOR RAJZA
BRÜGGE SZÉKELY ANDOR RAJZA

LÖSCHINGER HUGÓ "Kőkorszak" és "Bronzkorszak" című képeit közöljük az 52-ik oldalon. Az eredeti művek a pécsi múzeumot díszítik.

KŐKORSZAK, BRONZKORSZAK LÖSCHINGER HUGÓ FALFESTMÉNYEI A PÉCSI MÚZEUMBAN
KŐKORSZAK
BRONZKORSZAK
LÖSCHINGER HUGÓ FALFESTMÉNYEI A PÉCSI MÚZEUMBAN

MAYER EDE néhány domborművének képét közöljük az 53., 56., 57., 60. és 6-ik oldalon. E művek a budapest-lipótvárosi Szt. István-bazilika számára készültek.

SZENT ISTVÁN KOPPÁNY ELLEN INDUL MAYER EDE DOMBORMŰVE A BUDAPEST-LIPÓTVÁROSI BAZILIKÁBAN
SZENT ISTVÁN KOPPÁNY ELLEN INDUL
MAYER EDE DOMBORMŰVE A BUDAPEST-LIPÓTVÁROSI BAZILIKÁBAN

ISTVÁN KIRÁLY OKTATJA FIÁT, IMRE HERCEGET MAYER EDE DOMBORMŰVE A BUDAPEST-LIPÓTVÁROSI BAZILIKÁBAN
ISTVÁN KIRÁLY OKTATJA FIÁT, IMRE HERCEGET
MAYER EDE DOMBORMŰVE A BUDAPEST-LIPÓTVÁROSI BAZILIKÁBAN

PANNONHALMA ALAPÍTÁSA MAYER EDE DOMBORMŰVE A BUDAPEST-LIPÓTVÁROSI BAZILIKÁBAN
PANNONHALMA ALAPÍTÁSA
MAYER EDE DOMBORMŰVE A BUDAPEST-LIPÓTVÁROSI BAZILIKÁBAN

BUDAPEST SZÉKES-FŐVÁROS PATRONÁTUSA MAYER EDE DOMBORMŰVE A BUDAPEST-LIPÓTVÁROSI BAZILIKÁBAN
BUDAPEST SZÉKES-FŐVÁROS PATRONÁTUSA
MAYER EDE DOMBORMŰVE A BUDAPEST-LIPÓTVÁROSI BAZILIKÁBAN

TURY GYULA két képét közöljük a 65. oldalon. Eredetijük freskófestmény a soroksári templomban.

A HIT - - SZENT ISTVÁN KORONÁJÁNAK FELAJÁNLÁSA - - FALFESTMÉNY A SOROKSÁRI TEMPLOMBAN - - TÚRY GYULA MŰVE
A HIT - - SZENT ISTVÁN KORONÁJÁNAK FELAJÁNLÁSA
FALFESTMÉNY A SOROKSÁRI TEMPLOMBAN
TÚRY GYULA MŰVE

 

VELENCE VÁROSA tudvalevőleg 1905 tavaszán rendezi hatodik nemzetközi képzőművészeti kiállítását, amelyre a magyar kormány közvetítésével a magyar művészeket is meghívta. Ezek szerint tehát a magyar művészet államilag szervezett külön csoporttal lesz képviselve a hatodik velencei nemzetközi kiállításon, amelynek rendezősége ennek a csoportnak is külön termet bocsátott rendelkezésére. A magyar csoport rendezői : Radisics Jenő miniszteri tanácsos, az "Iparművészeti Múzeum" igazgatója, Karlovszky Bertalan festőművész, és dr. Szmrecsányi Miklós nyug. miniszteri tanácsos, a magyar csoport miniszteri biztosa lesznek. A kiállítás 1905 április 22-ikén nyílik meg és október 31-ikén záródik,

 

KITÜNTETÉSEK. A Képzőművészeti Társulat téli tárlatán a 2000 koronás Rökk-Szilárd jutalmat Kallós Ede kapta "Részlet Kozma Sándor főügyész síremlékéről" című szoborművére. Ugyanott a Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díját Márk Lajos kapta " . . . és részegedjetek meg szerelmesim!"' című olajfestményére.

A futtaki r. kath. templom tervpályázatára beérkezett l8 pályamű, amelyek közül a bíráló bizottság az első díjat Weninger Ferenc, a második díjat Láng Adolf, a harmadik díjat Dvoracsek József és Lajos művének ítélte oda.

A Nemzeti Szalon téli kiállításán a 400 koronás Ernszt-díjat Kacziány Ödön kapta "Városégés" című olajfestményére.

A Pozsonyi Első Takarékpénztár intézeti házának tervpályázatán az első díjat Kármán Aladár és Ullman Gyula művének, a másodikat Förk Ernő és Sándy Gyulának, a harmadikat Román Miklós és Grosz Alfrédnek ítélték, megvették Sebestyén Artúr, Faludy Ferenc és Hubert József terveit.

A trencséni áll. felsőbb leányiskola és internátus pályázatán a kultuszkormány pótlólag még megvásárolta Németh Lipót és Masch József, továbbá Pártos Gyula pályaművét.

A budafoki polgári iskola terveire hirdetett pályázaton öt mű vett részt. A biráló bizottság a három díj közül csak a 300 koronás második díjat adta ki. A pályanyertes mű szerzői Dvoracsek testvérek.

A bajai kölcsönös segélyző egylet intézeti házának tervpályazatára öt terv érkezett be. Ezek közül a 700 koronás első díjat Schiller Jenő, a második díjat Radó Sándor terve nyerte meg.

Az Iparművészeti Társulat biráló bizottsága a cserépkályha-pályázatra érkezett kilencvenkét pályamunka közül úgy a kétszáz koronás első, mint a száz koronás második díjat Fehérkuthy és Dózsa tervező művészeknek ítélte oda. Ezen kívül megvette hatvan koronáért Petrányi Miklós pályaművét. A szálló-szobára kiírt pályázaton a háromszáz koronás első díjat az a szobaberendezés nyerte el, melyet Gelb M. és fia készített Hoepfner és Györgyi műépítők terve szerint, a kétszáz koronás második díjat pedig az a szobaberendezés, melyet a Gregersen-cég készített Fehérkuthy és Dózsa terve szerint.

 

KÜLFÖLDI KRÓNIKA

ÚJ KIÁLLÍTÁSOK MÜNCHENBEN (Feuerbach, Zügel, Szómoff). Hogy mennyire pusztán nyers anyag a képzőművészet úgynevezett tárgya, a kérdésnél, hogy e tárgyat mi képezi, mennyivel fontosabb, miként formálja azt meg a művész : ebbe a sokat vitatott problémába érdekes bepillantást nyújt két, itt egyidejűleg megnyílt kiállítás.

Az egyik, az Anselm Feuerbach-kiállítás, a királyi rézmetszetgyűjteményben foglal helyet, a másikát, Zügel Henrik kiállítását, Heinemann műkereskedő rendezte.

Feuerbach Anselm, az 1880-ban elhunyt, poétalelkű német klasszicista egyike volt azon büszke magános embereknek, kiket úgyszólván felemésztett művészetük, korlátot vont belviláguk s az élet mindennapossága között, melyben csak művészetük médiumán keresztül vesznek részt. Ha Feuerbach-nak annyira értékelt naplóit és leveleit átlapozzuk, ha mint ezúttal, alkalmunk nyílik festőműködésébe is mélyebb bepillantást nyerhetni, biztossággá szilárdul bennünk a sejtés, mely művei előtt már régen elfogott. Stílusa tökéletes kifejezése egy korszak érzésének, melyet már meghaladtunk s melylyel életteljesen érintkeznünk többé már nem lehet. Feuerbach pusztán esztétikus világszemléletében objektiv tisztasággal értékelte tárgyait, kiemelte őket környezetük valóságából s egy időn s téren kívül való ideális világban izolálta őket. S azért száll érzésünkre művei előtt a hideg csönd. Mert mi a létezőt szemléljük s nem választjuk külön az ösz-szességnek egységétől.

A kiállított mintegy félszáz rajz ugyancsak töredékes képet ad nekünk Feuerbach élete művéről, de festményeinek mellékelt sokszorosításai s néhány, az új képtárban és a Schack-galeriában őrzött főműve kiegészítik egyénisége képét. Bennök egy szellemes művész a görög plasztika nyugodt fen-költségét a velencei nagy koloristák színeivel akarta egy harmóniában egyesíteni és tagadhatatlan, hogy mindkettő emléke felénk árad azokból. Lassú, nemes hajlású testek borostyánsárgáját melegszínű ruházat hullámai folyjak körül, viaszpuha mozgással simulnak el a kompozíció ritmikus tisztaságába. Szinte örömünk telik a kecses biztosságban, tudatos ízlésben, mely egymáshoz rendezte őket a képhatás előkelőségébe. A "Csatázó amazonok", mintha késő utókor számára akartak volna élőképet játszani, "Plató lakomája" esztétikus nézőközönség előtt folyik le nyugodt méltóságban és Eurydike félti ruhája szépen hulló redőit.

Tanulságos, hogy Feuerbach mennyire közelebb férkőzik érzésünkhöz, mihelyt elhagyja e patetikus Schiller-hellenizmust s mint elfogulatlan természetfestő lép felénk, így rajzai legjavában, melyeket két híres, német műírók által annyiszor meginterviewolt római modelljéről készített, tájképrajzaiban, melyek közül a "Monte Cavo", a "Némi-tó" s egy facsoport, telve vannak hangulatos erővel. Egy-egy festménye, mint a "Bocciát játszó gyermekek", "A költészet", Böcklint sejtetik előre, egy 1861-ből való arcképtanulmánya feltűnik finom jellemzése és formakezelése által, így, amint az ugyancsak a királyi rézmetszetgyűjtemény által a nyár folyamán Kaulbach Vilmos százéves születési évfordulója alkalmából rendezett kiállításban a nagyterű, monumentális alkotónak és kartonszerzőnek rovására a geniális politikai szatirikus lépett előtérbe, e Feuerbach emlékének szentelt kiállítás is más tanulságot eredményezett: hogy e tipikus német kulturművész, ki prófétaként elindult, hogy új szépségparadicsomot találjon nemzetének, elhanyagolta igaz művészete virágos kertjét. —

Heinemannál, ki az idén nyitotta meg a Wittelsbach-kút közelében új kiállítási helyiségeit, először át kell rágódnunk a kásahegyen, hogy eljuthassunk az ínyencek igéretföldjére. A földszinten mindenfelől Blaas-Ninetták kacsintanak, Grützner-papok koccintanak felénk, az emelet első termeiben oly nagyságok, mint Lenbach és Stuck kompromittálják magukat olcsó szépségek gallériájával. És rosszul esik járnunk a hangolt színű drága szőnyegen, ha arra gondolunk, hogy a szépséghez való hűtlenségből lett ez a csurgó-kutas, babérgömbös palota. Vigasztalásul eszünkbe jut pár szó, melyet egy festő ejtett egyszer intim beszélgetésben : "Én megelégszem a polgári haszonnal". Épp az a mester, kinek gyűjteményes művét itt találjuk az emelet utolsó nagytermében: Zügel Henrik, ki úgy fest, mintha kard volna kezében, melynek hegye napfényben fürdött.

Zügelt évek óta nem láttuk képviselve a müncheni kiállításokon, állítólag valami ellentét miatt, mely közte és a szecesszió törzskara között fennállott. De hatása észrevehető volt mindenütt. Tanítványai, köztük Schramm, Hegenbarth, Junghaus és követői annyira fölszaporodtak, egyénisége bélyegét annyira árulóan magukon viselték, hogy utóbb a mester által hirdetett hideg-meleg színellentéteknek a végletekig való kihasználása, a reflex-vadászás s a temperamentumos, speciálisan müncheni, mindenáron széles ecsetvonás, az úgynevezett "Fahrer" uralta a kiállításokat. Különösen a szecesszió tavaszi kiállításán, mely a fiatal óriások bemutatója, vonták be a züglisták a falakat egyforma tarkasággal s csak ellenfeleiknek engedtek helyet, az anyagot vonalba gyöngéden hímező, vagy nyugodt felületekben egymás mellé simító, a mai grafika által befolyásolt stilisztáknak. A derékhad pedig háttérbe vonult, hogy óvatosan megfigyelve a modern művészet előőrsei által kivívott előnyöket, jó képeket alkothasson velők a nyári nagy kiállítások számára.

Kíváncsi érdeklődéssel várta hát mindenki a mester föllépését, kitől mind e fiatalosság útját vette. S a teremben, mely közel hatvan festményét egyesítette, sokára megfeledkeztünk az előadás eszközeiről, olyan közvetlenséggel áradt felénk azokból az életvidám, fényben úszó, pazarszínű természet. Emitt pacsirtadaltól hangos reggel ragyog harmattól nedves rögök felett, a dombtetőről nehéz egykedvű-séggel cammog felénk a szántó ökörpár, rózsaszín orrából oly párafelhőt fújva, mint a gőzös. Túlnan az estve hamvas violája borul a távol síkság fölé, elől a karám korhadt deszkáin, a nyirek törzsén s a köztük tolongó kócos birgék gyapjúcsomóin, kajla szarvain a búcsúzó nap aranysugara. Két, a szó igaz értelmében "életnagyságú vászon" ez és jobbra-balra tőlük fák árnyékában, réti sorompónál, patak vizében, füves kertekben, virgoncz borjak, pajkos bikák, a rajnamenti szúnyogos ligetnek nyári képe, melyet a mester iskolájával évente fölkeres. Majd emlékek a lüneburgi síkról, melynek rőt hangaföldjén csillószemű, bundás kosok legelnek elszéledve, bogos-szarvú fekete ördögök vagy egyetlen furcsa állatként meleg körbe szorongva várják az éjszakát.

Kevés festő rendelkezik ma a színlátás ez érzéki frisseségével, a formakezelés e biztosságával, mellyel Zügel az állathangulatokat elénk állítja. Hogy neki magának is mily fáradságos lehetett az út, mutatja néhány együtt kiállított régibb festménye, melyek egyikén a miniatürfestő türelmével, agyagszínű pepecselésben követi egy újszülött, vastaglábú báránygyerek esetlen kedvességeit. Míg e lelkiismeretes naturalizmustól eljutott a hideg-meleg fénynyel való merész kísérletekig, a színnek és a formának mily képzetmennyiségét közvetítette velünk! Bár a "hideg-meleg", a hogy a művészek Zügel festői módszerét nevezni szokták, vagyis a kék-sárga színskálának és változatainak bármely hangnemben való biztos kezelése sem egyetlen, sem kizárólagos érdeme. Hisz Delacroix-t egy naplójegyzete szerint már a múlt század felében izgatta "a narancsnak s a violának a szabad fényben egymást felváltó uralkodása". Zügel festői látásának lényege az, hogy a lokális színnel, e képzelt állandóval, például a szürke tehén szürkeségével nem törődve, a színjelenséget minden, még oly rejtett visszfény iránt fogékony, úgyszólván tükröző felületekből építi föl, hogy a szürke tehénhát zöld lombok árnyában, napsütött patak hullámfodrai fölött akár gyöngyházszínűvé válhatik. Nála a formának színes megjelenéseit az esetről-esetre változó környezet határozza meg s így jön létre e két elem között az a csodálatos, egységes összhang, mely még a fényhatások legszélsőbb fokozása mellett is egyensúlyt ad a képhatásnak.

Zügel mellett divatjelenségnek hatott az orosz Szómoff Konstantin, kit a műegyesület mutatott be a múlt hetekben. Itt volt ismert képe "A lugasban" című, melyen egy etikett-spádés, vörös selyembe öltözött rokokó-princ udvarolt két papagályszínű, púder-parókás hölgynek, aranygerezdes szőlőlugas boltívei alatt. Hólyagos, homályos kép, mely rég nem lakott szobák, magános feledtségben szunnyadó családi képtár dohos hangulatát idézte föl. Szómoff dekorativ tehetség, a cári színház számára rajzolt színlapkereteiben itt ott bájos finomságú asszonyos érzékenység nyilvánul.

Ugyancsak a műegyesület helyiségeit foglalta el a francia és angol grafikusok gyűjteményes kiállítása, mely külön méltatást érdemelne. Képviselve voltak a legjobb nevek: Manuel Robbe, Ranft, Legrand, Helleu és Thaulow ; Pennel, Legros, Sloane és Monk.

OLGYAI VIKTOR

 

PÁRISI MŰVESZETI KRÓNIKA.( Festők árfolyama. Carriére ünneplése. Carriés hagyatéka. Színes rézkarcok. Külföldi festők. A római akadémia. Rodin.) Hogy milyen mozgalmas a művészeti élet Parisban, könnyen megítélhető néhány hét művészeti eseményeiből. Csak a jelentős és tisztán művészeti dolgokról fogok szólni és nem térek ki a rue Lafitte, rue Le Pelletier és avenue de l'Opéra műkereskedőinek folyton változó kis kiállításaira és nem beszélek a milliókat érő magángyűjtemények árverezéséről a Hotel de Ventesban. Nem végez az haszontalan munkát, aki figyelemmel kiséri ezeket, igen tanulságosak. Akármilyen tehetséges fiatal művésznek munkái sem bírnak itt értékkel, amig hírnévre nem tudott vergődni, de egész határozott árfolyammal bírnak, akárcsak a legfontosabb szük-ségleti tárgyak, a közönség ízlésének próbáján keresztülment művek. Ha idejutott egy művész, fontos, hogy minél egyenletesebb minőségű árúcikkeket produkáljon, akárcsak egy gép, mert nagy a klientela és ez a sablontól való eltérést nem tűri. Ez tesz Parisban tönkre sok kiváló tehetséget.

Szerencsére van sok kiváló művész, aki nem alkuszik meg, hanem önérzetesen jár a maga útján az ideálja felé. Bizonyosan első helyen áll ezek között Eugene Carriére, akinek decr 20-án felemelő ünnepélyt rendeztek barátai és tisztelői egy bankét keretében. Egy génié apotheozisa volt ez. Mintegy 5—600-an lehettünk jelen. Az asztalfőn az ünnepeltet olyan alakok vették körül, mint Rodin, Albert Besnard, Estournelles de Constant az ismert diplomata és szenátor, az angol-francia egyezség megteremtője, Mecsnikoff, a Pasteur-intézet igazgatója, Marcel, a Beaux-arts direktora, Beneditte a Luxembourg-múzeum igazgatója, Séverine asszony, Georges Clémenceau stb. stb. Sok szocialista, humanista volt ott, akik tisztelik Carriére művészetének tendenciózus emberbaráti irányát. A felköszöntők sorát Rodin kezdte meg, aki elnöke volt e banketnek, kiemelve Carriére szegénységét, amelyet ő maga keres, amelyben nagyobb függetlenséget érez és szépen kifejtette, hogy közvetlen környezete, felesége, gyermekei voltak művészetének irányítói ; ezek öröme és fájdalmában, az egész emberiség örömét és fájdalmát látta. Részletesen és ékesszólóan beszélt Carriére művészetéről Marcel, a szépművészeti miniszter nevében, de a jelen volt művészeket legjobban érdekelte Albert Besnard felszólalása, aki a legkompetensebb volt arra, hogy egy hasonló kaliberű mester művészetéről véleményt mondjon. Tetszést keltett azon apercu-je, hogy úgy szólnak már ma Carriére "Maternité"-jeiről, mint Rafael madonnái, vagy Michelangelo "utolsó ítéletéről". Estournelles de Constant az "arbitrage international" nevében" mint az igazság és a béke apostolát, összehasonlítva Zolával, köszöntötte Carriéret, Séverine, pedig ez a lelkes, geniális asszony, elmondta, hogy miért szeretik és bámulják a nők Carriéret, az anyai szeretet festőjét.

Ilyen fényes ünnepeltetésben részesült egy élő művész, de nem feledkeztek meg elhunytakról sem. Egy intim művészünnepély keretében leplezték le a St. Georges-téren Gavarninak, az elmés rajzolónak szobrát, aki a múlt század első felében oly jellegzetesen, elmésen örökítette meg a párisi, főleg a montmartrei típusokat.

A Petit-palaisban Chaumié miniszter személyesen jelent meg, hogy átvegye Hoentschel műbarát ajándékát, a korán elhunyt Carriés szobrász hátrahagyott műveit, amelyek külön kollekciót képeznek Paris városának múzeumában. Carriés 1855— 94-ig élt és nagytehetségű, eredeti művész volt. Kár, hogy munkáinak, melyek részben figurális, részben dekoratív dolgok, nagyrésze csak gipszben és agyagban van meg.

A kis, de jelentős kiállítások sora is megkezdődött, az ismert műkereskedő George Petit galériájában, alig hogy a Sálon d'Automne kapui bezárultak.

A kiállítások sorát a "Salon de la Gravure en couleurs" nyitotta meg novemberben. A színes rézmetszetek felelevenítésére alakult egy 50 tagból álló egyesület Raffaelli elnökletével. Egy egész századon át nyugodott ez a speciálisan francia, köny-nyed, szellemes művészi technika, amely oly találó kifejezője volt a Lajosok tarka, játszi korának. Nagy közvetlenséggel vezetnek be bennünket az akkori rézmetszetek a Palais royal levegőjébe, szokásaiba, intim életébe és sok karakterisztikus jelenetet örökítenek meg a nagy forradalom előtti időből, érdekes adatokat szolgáltatva a kor történetéhez. Legkiválóbb művelője volt ennek a technikának Debucourt XVI. Lajos korában, akinek rézlapjai mesés áron kelnek el ma. A nagy forradalom után, amint a korszellem megváltozik, letűnnek a színes nyomatok, Napóleon alatt az egyszínű, komor, fekete rézkarc foglalja el ismét helyét. Szerencsés gondolat, hogy modern művészek szolgálatukba fogadják ismét a gravure én couleurs-t. Sokszor túlságosan komoly a tárgyhoz az olajfestés, a pasztell túlérzékeny, a fotográfia elégtelen a mai élet jellemzéséhez, de a modern hangulatfestésnek sincs alkalmasabb sokszorosító eszköze a színezett rézmetszetnél. Ha speciálisan franciává is lett a színezett rézmetszet, feltalálója Lastmann volt - - Rembrandt mestere. Leblond hozta be Franciaországba, Dagoty és Janinet tökéletesítettek, virágkorát pedig Leprince és Debucourt műveiben élvezzük XVI. Lajos alatt. Művelték a japánok is, csak más volt az eljárásuk : Utamaro, Hokuszái, Hirosige, akikről érdekes felolvasást tartott ezen kiállítás ötletéből Robert de Montesquieu gróf, a híres Conferencier, aki a versaillesi palota és udvari élet ismertetésével beutazta Amerikát. Előbb ugyanis csak a festők, de most már az írók is átjárnak Amerikába vendégszerepelni : Bourget, Hugues Le Roux stb. Jó példával jártak elől Benjámin Constant, Chartran, Carolus Duran, kiknek egy-egy amerikai séjour 2 — 300.000 frankot jövedelmezett. Most Aman-Jean a kedvenc, hullámos, dekorativ vonalaival, tompa színeivel; csak e napokban tért onnan haza. Sok amerikai él Parisban, megszeretik irodalmát, művészetét és élősegítik hódítását túl az Óceánon is. A gravure én couleurs-Salonból kiemelem Thaulow, Braquemond, Raffaelli, Boutet de Monvel, Huard, La Touche munkáit.

Decemberben a "Société Internationale de pein-ture et sculpture" foglalta le a George Petit termeit. 20 év óta áll fenn ez a 35 tagot számláló egyesület, amelybe felvételnek csak tagok elhalálozása vagy lemondása esetén van helye. Sok kiváló külföldi tagja volt és van: Lenbach, Whistler állítottak ki ebben a Salonban, most pedig Har-rison amerikai tengerfestő, Franz Stuck, Casas és Sorolla y Bastida spanyol festőkből látunk itt érdekes dolgokat. A franciák közül Mcrcier szobrásznak egy bájos női fejet ábrázoló festményét emelem ki.

A Rómában lévő francia művészeti Akadémia igazgatói állásának betöltése körül nagy versengés folyt. Ez talán a legnagyobb művészi dignitás itt. Szinte egy művész-nagykövet jellegével bír (és fizetésével is.) Minthogy utóbbi időben mind erősebben nyilvánult a kívánság, hogy az állam ne avatkozzék túlságosan a művészi oktatásba és hangoztatták a római iskola reformját, a mostani bátor minisztérium szívesen látott volna ezen intézménynek az élén is egy originális tehetséget. Nyílt titok volt, hogy Chaumié miniszter és Marcel jelöltje Albert Besnard, mégsem térhetett ki a miniszter a bevett szokás alól, hogy a tudós Akadémia művészeti osztályának jelölését ne kérje. Besnard ennek nem tagja, mert néhány csípős megjegyzése az akadémiára köztudomású. Az Akadémia pedig természetesen csak tagjai közül kiván jelölni és a szokástól eltérően nem festőt, nem is szobrászt designált, hanem zeneköltőt Saint-Saens személyében és mikor ez megrongált egészségére való hivatkozással nem fogadta el a jelölést, Carolus Durant kérték fel, aki már el is foglalta méltóságát Rómában. Az ő távozásával megüresedik a Société nationale des Beaux-Arts, a champs de marsisták elnöksége, amelyre Roll és Besnard a jelöltek, de a választást csak a Salon megnyitása után ejtik meg.

Fel kell még jegyeznem, hogy Rodin híres szobrát a "Penseur"-t a Pantheon oszlopcsarnokában fogják elhelyezni, amely méltó lesz hozzá. Eddig elmondhatta Rodin is, hogy "nemo profeta in patria sua",mert az egész művelt külföld ünnepelte már, tavaly még a hideg angolok is kifogták lovait Londonban, de azért a "Balzac"-nak nem jutott nyilvános tér Parisban. A "Penseur" meghódította összes honfitársait is.

DR. KÚNFY LAJOS

 

RÓMAI LEVÉL. (A római magyar művészház. A nápolyi képtár ügye. Venezia újabb veszedelmei. A francia római díjak.) Róma egyik leg-festőibb pontján, böcklini ciprusok és piniáktól környezve, vonul meg a magyar művészház, Ventura, római építész alkotása. A román stílben tartott kétemeletes épület kettős terraszszal bír s úgy a földszint, mint a két felső emelet külön-külön műtermet és lakást foglal magában. Mindezeket pedig kényelmes bútorzattal, egy-egy csomó művészeti könyvvel és minden aprólékosságra kiterjedő figyelemmel látta el a nemes alapító, Fraknói Vilmos püspök. Mintegy tíz évig fáradozott a magyar művészház eszméjének megvalósításán. Mélyszán-tású humanista lévén : kerülte a nyilvánosságot s így történt, hogy odahaza csak a múlt évben, az alapító-levél elkészülte után vehettünk tudomást e nagyszerű nemzeti ajándékról. Az épület költségei mintegy 55,000 lirát tettek ki. A külső és belső falakat még freskók fogják benépesíteni, melyek elkészítése időközönkint a római díjas festők feladata lesz.

Egy oly teljesen új és úgyszólván speciális művészeti intézménynél, mint a magyar művészház, alig lehet az előre meghatározott formaságokat szigorúan betartani. Az ehhez való tapasztalatokat az idő és körülmények adják meg. így a felhívás szerint a pályázatban csak olyanok vehettek részt, kik a bibliai festészetben mutattak fel eredményeket. Ehhez képest a pályaművek tisztán a bibliai életből vehették tárgyaikat. Ez a feltétel, úgy látszik, még megmaradt, de elesett ama megkötés, hogy az évente Budapesten kiállítandó festmény római-magyar történelmi témát tartalmazzon.

Óhajtandó volna, hogy a leszűrt tanulságok figyelembevételével magát a pályázatot a jövőre nézve a körülményekhez alkalmazkodóbbá tennék. Annál is inkább, mert hisz a magyar-római díj nem akadémikus jellegű, mint a francia, spanyol avagy német, hanem kifejezetten az első tanulmányokon túl lévő művészeknek szól. S talán jobb is így. Csak a többi nemzetek ifjú rómaidíjasaira utalunk, kik ötévi itt tartózkodásuk alatt legnagyobb részt ellaposodtak, belejutva a klasszikus művészet útvesztőjébe, vagy csak később adtak hírt magukról. Ez az eredmény kétségkívül az ellentéte annak, amit a római díjjal való kitüntetés után újabb idő óta várnak. Még talán negyvenötven év előtt érdekes lehetett a klasszikusok hatása, de ma már minden hivatott művész tisztában van azzal, hogy egyes -egyedül az egyéni invenció győz.

Egyébként a római művészházban ezidőszerint csöndes, szorgalmas munka folyik. A két festő: Grünwald Béla és Hegedűs László, a nyáron át a Borghese-kert szépségeit vitték vásznukra. A felfogásban nem foglalkoztak az olasz tárgyú képeknél megszokott örökös azúrral; ez csak itt-ott mosolyog át a lombok közül. Érdekelte még a két festőt a fák zöldjének megannyi változata, mely talán sehol sem nyilvánul oly sokféleképpen, mint Itáliában. Grünwald Bélát egy-egy elfelejtett, letűnt dicsőségről álmodozó istenszobor magánya, az örökváros esti hangulatainak sejtelmessége inspirálta. Ezekből néhányat a tavaszi budapesti kiállításra küld be.

Hegedűs László nagyobbszabású vásznakkal foglalkozik. Ezúttal bibliai témát fest, erős effektusokkal. Néhány festménynyel minden valószínűség szerint a február elsején megnyíló római nemzetközi műkiállításon fog szerepelni.

Damkó József a lateráni bazilikában lévő II. Szilveszter pápa sírjára szánt dombomul agyagmintáján dolgozik. A művész lelkiismeretes tanulmányozásokról ad számot a korhű kosztümök jellemzésével. A dombormű eredeti nagysága két méter magas és négy méter széles lesz, fehér karrarai márványból. Damkó József még egy nagyobbszabású, angyalos művészi magyar címert mintáz a művészház homlokzatára.

*

A nápolyi régi képtárban sajnálatos visszaéléseknek jöttek nyomára. Ami ott négy év óta történt, a művészet történetének fekete lapjára tartozik. Szomorú dolog, hogy műértő emberek, sőt művészek vétkes hanyagságai avagy visszaélései szerepelnek a művészet rovására.

Az események szálai négy évre húzódnak vissza. Ez idő alatt alig két-három terem volt időközönkint megtekinthető. A tanulmányozni kívánóknak a nagy mesterek legtöbb műve nem volt megközelíthető. Örökös restaurálás alatt voltak a termek, a képek és maga az épület. Helyszűke miatt egész ablaksorokat befalaztak s ezeket primitiv világítólyukakkal helyettesítették. De persze ez a világításnak csak hátrányára volt. A szellőztetők használhatatlanokká váltak, pedig ezeknek nagy a fontosságuk Nápoly klímája alatt. A rendkívül felemelkedett hőmérsék-nél egész csomó nagybecsű festmény megsérült vagy megsemmisült, a festékek lepattogzottak, a színek eltűntek. A hivatalos megállapítás szerint az áldozatul esett képek ezek: Spagnoletto három műve : a Szilén összeperzselődött, a San Girolamo alig ismerhető fel, San Sebastianója sem restaurálható többé. Van Dyck Marino lovagja megsérült; Pinturicchio Assunzione-ja elvesztette misztikus báját; Masolino Madonnája, Ortolino Deposizione-je fölismerhetlen. A veszedelmes gazdálkodást betetőzi a képtárban elhelyezett gyönyörű renaissance korabeli oltár megsemmisítése. Ez a remekmű valaha a Sant'Agostino degli Scalzi-templom fődíszéül szolgált ; innét vitték azt a pinakotékába, hol azt Guiseppe Fiorelli restaurálta. Eme oltárt darabokra tördelték s abból apró elefántcsontszekrényeket, emailleket és medaillonokat csináltattak.

A szerencsétlenséget növelte a négy megbízott restaurátor működése, kik több-kevesebb ideig működtek a képtárban. Ezek restauráltak, hogy mások restauráljanak. Bár 1901 április havában a minisztérium három nápolyi festőből álló vizsgálóbizottságot küldött ki, mely kérelmezte a restaurálások sürgős betiltását: a bürokrácia késlekedett s az igazgatóság megbízásából még csak ezután következett Stefano Merlotti festő, mint restaurátor, veszélyes működése. Merlotti hihetetlen rövid idő alatt több, mint százötven festményt "restaurált" ; e barbár munka áldozatául esett újabb nagymenynyi ségű képe a képtárnak. Ezek a "restaurált" festmények még hivatalosan nincsenek kimutatva ; de hír szerint köztük van Velazquez "Ivók", Luca Giordano, Sodorna és Ribera egy-egy remeke.

Nem hiányzik a komikum sem a szomorú tényekből. Négyszögű képeket kerek rámába állítottak. Hogy pedig egy-egy festmény alakjainak a súlyos megsérülését elleplezzék, széles keretet alkalmaztak. Mindeme veszedelmes ténykedések megtörésére Nápoly hat jeles művésze: Casciaro, De Sanctis, Esposito, Ferrara, Migliaro és Ferres másfél év előtt memorandumot terjesztettek be a minisztériumhoz. Ismét a burokban hevert az ügy. Pedig a bajok az olasz kultuszminisztérium mérlegét újabb, előre nem látott ötvenezer lírával terhelték meg. Ehhez számítva a négyévi beléptidíjat, kétségkívül eme összegnél is nagyobb az olasz kormány vesztesége. Orlando miniszter a napokban bízta meg Adolfo Venturi tanárt a múzeum rendezésével. Ez okból egyelőre a képtár ajtói ismét bezárultak.

*

A múlandóság súlyosan érezteti hatalmát a mesés Venezián. A campanile három év előtti beomlása után a Frari és a S. Giovanni templomok kezdenek ingadozni s a mi a legmegdöbbentőbb : a kilencszázados San-Marco-bazilika is megkezdte a veszendőség processzusát. Európa eme legszebb bizánci stílű bazilikája már egy ízben elhamvadt. A tizenhatodik században épült fel újra; de legszebb pompáját akkor érte el, miután a velencei köztársaság Konstantinápoly fölött diadalmaskodott. Gazdag porfir, márvány- és arany-alapú mozaikdíszét ekkor nyerte a bazilika. Manfredi és Marangoni építészek, a bazilika felügyelőinek előadása szerint a legnagyobb veszély a fundamentum lassú szétmállása és a cölöptalapzatok megingása. Sürgős intézkedést kivannak a Paradiso és Apocalisse boltívei, melyek a főhomlokzattal vannak összeköttetésben. A templom bejáratától balra eső első kupola s a négy belső tribün oszlopzatai ingadoznak az alapzat meggyöngült ellenálló képessége miatt, így nincs meg a kellő egyensúlya a nagy kupolának sem, mely mindezekre nehezül. A Palazzo Patriarchale felé eső külső minaret, a S. Teodoro kápolna s a sekrestye veszélyeztetve vannak. A gyönyörű mozaikok és márványdíszek nagyrésze tönkrement, letöredezett. Az építészek előterjesztéseikben a bazilika előző állapotához hasonlóan megerősíthetőnek vélik az összes veszélyeztetett részeket.

Boni tanár nyilatkozata szerint az utóbbi években folytatott javítások tisztán a romlás elpalás-tolására szolgáltak. Csak a szépséghibákat leplezték s így a pusztulás tovább folytatta munkáját. A San-Marconál számolni kell a talajviszonyokkal s a tökéletlen alapozással. Ugyanis az alapozás munkáját végző első építészek egyszerű épület számára dolgoztak, de a gazdag és hatalmas utódok nehéz márvány- és ércdíszítéseket, felső építkezéseket és oszlopzatokat alkalmaztak. A IX. és XII. századbeli épületek rendkívüli gondot igényelnek, különösképpen a velenceiek. Ezek idő előtt elvesztik tartósságukat, mert gyakran konstruálták más épületek anyagával. Mindent el kellene követni a legsürgősebben, mert egy campanilet még fel lehetne építeni, de egy San-Marco-bazilikát - - soha.

*

A francia-római díjasok akadémiájának az igazgatója : az öreg Guilleaume megvált állásától. Az ilyeténképpen meghívott Daumet, Bernier stb. el sem fogadták a felajánlott megtiszteltetést, végül Carolus-Duran vállalta magára, ki már hosszabb időt töltött Olaszországban, sőt ifjúságában egy subiacoi kolostornak volt festő-szerzetese. Mint a jelek mutatják, a franciák nem tartják többé korszerűnek a Medici-villa fentartását. Sokalják a hatszázhuszonötezer frank évi kiadást. Szerintök e nagy összegből odahaza Franciaországban hasznosabban íödözhet-nék hasonlóképpen húsz, de több művész kitüntetését is, míg itt az igazgatói állás, a hivatali és egyéb személyzet stb. még egy csomó költséget igényel. Amit Rómában eredményezett a római díj, különben sem volt soha arányban a várakozással. Azok, akik a Villa Medicit fentartani óhajtják, utalnak Róma fényes múltjára, a renaissance alkotásaira s azonkívül, hogy Itália szépsége fölemelő lesz mindenha a művészekre.

Az igazság a középen van: akik el tudnak mélyedni a természet és művészet örök törvényeibe, bármely milieuben - - azoké a jövő.

LENDVAI KÁROLY

 

A BÉCSI SZECESSZIÓ KIÁLLÍTÁSA. Ezúttal kevés meglepetéssel szolgál a bécsi szecesszió. Viszontlátjuk Gaston la Touche és Besnard néhány képét: a francia mesterek delikát, elmés ecsetkezelése itt is jobban leköt minket, mint például Trübner vaskos lovasképe, amely amazoké mellett szögletes és darabos. Nem érdektelenek egy brüsz-szeli művésznek, Constant Mentáidnak archaizáló festményei. Modern szeszű képek, telistele itatva régi patinával. Némelyik darabján (például a nagyméretű "Az ideál felé" címűn) viszontlátjuk a quattrocento-eleji freskó tónusát, sőt annak kopott-ságát. Montald képes e régi freskók falnedvesedését is stilizálni. Némelyik alakja akár Botticelli műhelyéből kerülhetett volna ide. Más képeinél egy fakuló egyiptomi papirusz, egy középkori miniált pergamen jut eszünkbe. Lapisz-lazuli és töredezett aranyfoltok közt vezet egy rafinált lendülésű vonalat, egy kart, egy derékhajlást Emellett egy sor gyönyörű rajzlappal örvendezteti meg publikumát ("Leánycsoport", "A három grácia"). Párisi mor-fiomanikus assszonyok, halálszínű arca mered elénk Hermen Anglada-Camarasa képeiről. Egy-egy ily nőalak alig több aszott csontváznál, az óriási kalap és felleghajtó toalett alkalmat ad ragyogó színek festésére, az elefántcsontszínű múmiaarcok kiemelésére. S a fakó kokottok arcába bele-pöttyent egy kis cinóbert: a kendőzött ajak. Égő fekete pupillát övez mandulaformában a kendőzött szem. A festőnek ott nyilvánul legnagyobb ereje, a hol az arc leheletes és fakó tónusjátéka mögé villogó, tűzben égő, zománcerejű színeket helyez, a melyekhez a motívumot egy café-chantant, egy park verőfényes lombja vagy a ruhaözön adja. A kiállítás belsőségeit ízléssel alakította Leopold Bauer építész.

(l-a)

 

AUBREY BEARDSLEY. Huszonöt éves korában sírba vitte a tüdővész e fiatal gentlemant, aki oly rettentő rajzokban mutatta be az emberi élet fertőjét. Művein nem érzik meg semmmi moralista célzat. Szörnyűséges alakjai egy új Inferno népe, amelyet azonban nem bántanak semmi pokol büntető lángjai. Vannak, léteznek, élik macabre életüket. Bécsben, Miethke szalonjában került kiállításra e rajzok egyik gyűjteménye: a benyomás, amelyet a sorozat bennünk keltett, fanyar és kelletlen, íme, Belzebub kaligráfusa. Egy-egy apró szörny kerül a papirosra, hajszálvékony, jól meggondolt tollvonásokkal. Egy szörnyszülött, mezít-lenre vetkőzve: púpjáról emberszemek pislognak felénk. Köldöke is szem. Aztán a dégoutant asszonyok egész sora. Tömpe, benyomott orr, óriási megnyúlt cérnatest a ruhák egész fergetegébe ágyalva. S e felett egy lencsenagyságú fej. Ami ocsmány elképzelhető asszonyi formában : itt ecettől és nehéz parfömtől fülledt levegőben él és végzi hüllőmozdulatait. Az eddig elképzelt összes hárpiák elsápadnak e verseny láttára. Hajmeresztő borzalom volna e nőket egy percre is a valóságban megelevenedve látni.

De bármily undort gerjesztenek is bennünk maguk az alakok : figyelmünket bizonyos mértékben mégis leköti az az artisztikus vonás, amelyet e modern rajzolótól aligha lehet elvitatni. Kétségtelen, hogy rajzolónak született s hogy fejlődése nagyon is rövid idejében is tudott eredeti kifeje-zési formákat találni. Sőt talán jellemző is a XIX. század végének egy bizonyos kultur-csoportjára. Vonala majdnem mindig érdekesen dekoratív, bár sokszor már alig választja el valami a kaligrafia hideg szabályosságától. A rajzok oly hűvösek, hogy alig van rajtuk nyoma valamely temperamentumnak. De épp e lendülő, íves vonalak s a leheletesen kipontozott formák előadásbeli ridegsége azt az erős benyomást kelti bennünk, hogy szerzőjük a legnyugodtabb meggondolással és számítással kereste velük az aljas bűnök kifejezését. Rendszeresen összeállítja a szenvedély fertőjének galériáját, kínos gonddal kerülve mindent, ami csak némikép is emlékeztet arra, hogy az emberben lehet valamely nobilis vonás is. Nem ok nélkül nevezték el a bűn költőjének. Mint ilyen, valószínűleg páratlan-a maga nemében. (

1-a.)

 

ELHALT MŰVÉSZEK.

De Bock, Theophile tájfestő (szül. 1853-ban), meghalt Amsterdamban.
Chevilliard, Vincent-Jean-Baptiste életképfestő (szül. 1841-ben), meghalt Parisban.
Hayes, Edwin festő (szül. 1820-ban), meghalt L ondonban.
Hoffmann Richard tájfestő (szül. 1852-ben), meghalt Flauen i-V.-ben.
Leydet Victor festő, meghalt Isle-szir Sorgne-ban.
Merz Oszkár műépítő (szül. 1829-ben), meghalt Bécsben.
Prinsep Valentin festő (szül. 1836-ban), meghalt Londonban.
Rovanne, Léon-Gustave tengerfestő (szül 1854-ben), Mureaux-ban meghalt.
Ribarz Rudolf tanár, tájfestő (szül. 1847-ben), meghalt Bécsben.
Romeis Leonhard műépítő és tanár (szül. 1854-ben), meghalt Münchenben.

 

ADATOK MŰVÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉHEZ


KAZINCZY ÉS KRAFFT PÉTER ZRÍNYI-KÉPE.

Az a mozgalom, mely a M. Nemz. Múzeum részére készítendő magyar történelmi tárgyú festmények érdekében a múlt század húszas éveiben megindult, Kazinczynak minden kulturális mozzanatra kiterjedő figyelmét sem kerülte el. Sőt a körülmények alakulása folytán az ily módon keletkezett műállítások egyikének, a Krafft Péter általánosan ismert "Zrínyi kirohanása" című képnek létrejöttében a nagy irodalmi reformátornak némi szerepe is volt. Az erre vonatkozó adatokat Kazinczynak "A' Szigethi hős Zrínyi képe eránt. 1824." című kis kézirata foglalja magában, melyet a M. Nemz. Múzeum könyvtára az irodalmi analekták gyűjteményében őriz. Kazinczy sajátkezű másolatában olvashatók itt l. Kazinczynak József nádorhoz írt levele (1821. okt. 10.), 2. gróf Beckert főudvar-mesternek az előbbire válaszul szolgáló levele Kazinczyhoz (1824. okt. 26.), 3. Krafft Péternek báró Szveticshez a kép ügyében írt levele (1824. okt. 24.) és 4. Igaz Sámuelnek a Kazinczyhoz írt három leveléből (1825. okt. 19., nov. 23., dec. 17.) a képre vonatkozó részletek. Mindezek együttvéve sok érdekes adatot szolgáltatnak a már említett festmény keletkezési körülményeit illetőleg. És nemcsak művészeti szempontokból. "A nagy és nemzeti dicsőségre tartozó tetteknek mesterséges leábrázolások" * abban az időben nálunk nevezetes tünetei voltak az ébredező nemzeti szellem térfoglalásának. A bécsi udvari körök élénk érdeklődése a készülő mű iránt oly jelenség, melynek összes aktáit érdemes megismerni.

* Éber László, a múzeumi könyvtár múltja és jelene. (A M. Nemz. Múzeum múltja és jel 180. l.)

1.

Felséges Fő-Herceg, örökös Királyfi, Nádor, nagy kegyelmű Uram !

A' Hébe' kiadója engem szóllíta fel, hogy Zsebkönyve' számára dolgoznám a' Szigethi hős Zrínyi Miklós' Biographiáját; 's most midőn ezen Biographia' íve elhagyá a' sajtót, közli azt velem, a' hős' képével, melly Hébéje' homloklapja mellé fog tétetni. Bizonyossá teszem, hogy ez azon réz után másoltatott, mellyet Gróf Festetics László Rahl által metszete, és hogy Krafft ezt viszi által a' Muséumnak dolgozott hisztoriai táblára.

Elrémültem a' hírre, mert a' réz Zrínyi Miklóst adja ugyan, de nem a' ki Szigethnél, hanem a' ki a' krusaneci erdőben veszett; nem a' nagy hőst, hanem a' nagy hős' unokájának fiját, a' Bánt, az Aranygyapjast, a' Poétát. A' kettőnek kora köztt eggy egész század teszi a' külömbséget: amaz 1566. hala el a' hazáért: ezt 1664. eggy vadkan ölte-meg vadaszatjában.

Minthogy Hébe Novemberben meg fog jelenni, 's új kép metszésére az idő rövid, a' kész rezet elvetni nem lehetett, 's meg kellett vele elégednem, hogy a' Zrínyi Biographiájának egyik levelét ki-szeletém 's újra nyomattatom. (Ez meg nem leve, mert midőn a' Hébe' kiadója vette levelemet, a' könyvnek kétszáz példánya már kötve volt.) De rettegvén, hogy Krafft a' maga táblája' dolgozásában előhaladott és hogy az igazítást, ha mingyárt most nem teszi, később nagy lárma nélkül nem fogja tehetni: szoros tisztemnek ismertem egyszersmind, a szerencsétlen tévedést tudománybeli előmenetelünk' áldott Védangyalának bemutatni, alázatosan esedezvén, méltóztassék vakmerő közelítésemet felséges személyéhez kegyelmesen azon bizodalom-nak és hűségnek tulajdonítani, mellyel mi Nyelv' barátai annak felséges gyámolára és díszére felpillantani mindig szoktunk.

Felséges Fő-Herceg, Nádor ! Az ide zárt három réznek eggyike a' Szigethi hőst adja elő, ezt mutatja szép halálának feljegyzett napja ; a' másik a' Poéta Zrínyit; ezt kiáltja Symboluma: Sors bona, nil aliud ! melly a Forgács Simon által nyomtatásban kiadott: Ne bántsd a' Magyart! című munkában is a' Poéta Zrínyi Miklós symbolumának mondatik. Összevetvén már a' Hébe rezét a' kettővel, orr, széllyel-fésült bajusz, 's a' gazdag-fürtű haj kiáltják, hogy ez a' Hébe' Zrínyije, és a' mellyet a' symbolumos réz ad, azon-egy arcnak másai. 'S így világos, hogy ha Krafft a maga vásznára a' Hébe' Zrínyijét vitte, a' Gróf Festetics' emberei, kik Csáktornyán a' Szigethi hős Zrínyi Miklós képe helyett a' Poéta Zrínyi Miklós' képét másol-taták le, olly botlást tétetének Krafttal, mellynek minél elébb és minél csendesebben kell megigazí-tatnia, mert a' Critica hallgatni nem fog.

Itt ugyan maga a' costüme is bizonyítja a tévedést. A' Szigethi hős II. Maximilian alatt élt, midőn bajuszt szakál nélkül senki nem horda; azt az I. Leopold és XIV. Lajos százada hozzá rossz szokásba. S' Maximilian alatt mentéink ÚJatlan kaftányok voltak 's dolmányaink lábikráinkat fedek : ez a' sÚJtásos dolmány még a' Poéta Zrinyi' koránál is ifjabb cifrálkodás és festészetben ugyan szen-vedhetetlen.

Cs. K. Fő-Hercegségednek tiszteletre 's szeretetreméltó előképe, Ferdinánd Fő-Herceg, az I. Ferdinánd' fija 's a' II. Maximilian' testvére, az a' lelkes pártfogója a' Tudományoknak és Mesterségeknek, a' Szigethi hős Zrinyi Miklóst Ámbrózi Gyűjteménye' rezei köztt (Schrenkh Icones Collec-tion-Ambras.) szakállal adja 's virágos szövésű ÚJatlan kaftányban, 's hosszú dolmánynyal; 's ennek hinnünk kell, mert a' Fő-Herceg (szül. 1529. + 1595) ismerte Zrinyit. Ez a' Schrenkh' reze eggyez a' Dániel Custodis augsburgi metsző' rezével Ortéliusban : de arc és az a galléros kaftány több hitelt érdemlenek a' Custodis rezén, mint a Schrenkhén, melly gond nélkül van dolgozva.

Az én szavam gyengébb, mint hogy reménylenem lehetne, hogy Krafft az által munkájának kitörlésére indíthassék, 's Gróf Festeticset megkérje, hogy ez Csáktornyáról a' Szigethi hős' képét hozassa fel ; pedig a' dolog ezt nékem ugyan elmulha-tatlanul látszik kívánni. Nékem elég vala, szavamat Fels. Cs. K. Fő-Hercegségedig emelni fel. Bölcse-sége meg fogja ítélni, ha okaim bírnak-e valamelly súllyal, 's én ennek magamat tisztelettel vetem alá.

Fogadja el Fels. Fő-Hercegséged hódolásomnak alázatos és hű bizonyságát, 's méltóztassék királyi ótalmát kegyesen reám is kiárasztani. Azzal dicsekedhetni fő kevélységem volna, mint éjdemleni örök vágyam.

Fels. Cs. K. Fő-Hercegségednek

Széphalom, Octob. 10. d. 1824.

mély tiszteletű hív alattvalója Kazinczy Ferenc.

Ezt újítva zártam a' Fő Udvari-Mester Generális Gróf Beckert Excnak szólló, németül írt levelembe.

 

VÁLASZ.

Fő-Udvari-Mesteri Generális Gróf Beckert Exc-tól.

Wohlgeborner Herr,

Das Schreiben Ew. Wohlgeboren, unterm 10. d. M. ist mir hier zugekommen und ich habe den Einschluss des Erzherzogs Palatins k. k. H. alsbald unterthänigst überreicht.

Höchstdieselben geruthen mir die Untersuchung der vermutheten Mängel an dem Meisterwerk des Hrn Krafft gnädigst aufzutragen und Ew. Wohl-gebornen unter Vermeidung Höchstihres Dankes für die mitgetheilten Anmerkungen wie für das Interesse welches dieselben an diesem Denkmal von National Grossthaten nehmen über den Erfolg Nachricht zu geben.

Dieser höchste Auftrag war mir um so angenehmer, da ich von Anfang her, Theil an dem hochherzigen Vorsatz der Darsstellung von Zrinyis Heldentod genommen, mir alle Umstände bekannt sind, und ich den Karakter wie die Meisterschaft des Herrn Krafft hochschätze.

Die Anmerkungen Ew. Wohlg. wurden dem Beförderer dieses Unternehmens Hrn Jacob von Szvetics übergeben, Worauf die hier in der Urschrift anliegende Antwort des Hrn Krafft erfolgte. Nebstbey hat mich Hr Krafft, dessen Gemähide im Palais der ungarischen Garde verfertiget, von Ihrer Majestät der Kaiserin vor einigen Wochen mit dem grössten Beyfall gewürdiget, und im Verlauf des Jahres 1825. vollendet seyn wird, öfters besucht u. folgende Erörterungen mitgetheilt.

1. Dass die Abbildung, welche dem Taschenbuche Hebe im J. 1825. vorgesetzt ist, obgleich von ihm gemacht, weder jene von Zrinyi dem Helden noch von Zrinyi dem Poeten sondern geradezu ein Ideal des Hr. Grafen Ladislaus von Festetics sey.

2. Dass zum Behuf des grossen Gemähides mit der allergnädigsten Gestaltung und vieler Theil-nahme Sr. Maj. des Kaisers aus den Bibliotheken, Archiven und Sammlungen der Hauptstadt alle Hülfsmittel benutzt worden um den Karakter, die Gestalt, Kleidung u. Rüstung des grossen Zrinyi, wie das Locale von Szigeth mit der möglichsten Genauigkeit und Wahrheit, wie es auch vollkommen gelungen bildlich darzustellen.

ad 1. Hr. Krafft wurde zum Hrn Grafen Festetics nach Keszthely berufen, u ihm dort das in Csakathurn aufbewahrte Bild des Zrinyi zur Abbildung vorgelegt. K. hat schon zu der Zeit dieses ganz verzeichnete, in neuer Zeit u. zwar schlecht gemahlte Bild nicht für das Porträt des Helden Zrinyi erkannt, doch hat er dasselbe lediglich zum Gebrauch des F. (Festetics) mit allen Zusätzen und überflüssigen Zierathen die F. angegeben in der Hoffnung copiert, dass dieses Bild niemals zu irgend einem öffentl. Gebrauch dienen sollte. Indessen verfasste F. eine Zuschrift dazu, Hess dieselbe durch den geschickten Calligraphen Warsow dem Bilde beyfügen, gab davon eine Copie der Frau Gräfin von Brunswik-Majthényi und Hess das Ganze von dem Hrn Rahl in Kupfer stechen, worüber Krafft entrüstet ist, da dieses Ideal wie auch jenes von Berkowetz verbreitet und für acht betrachtet wird. Späterhin wollte F. Zrinyis Heldentod mit einem Angebote von 4000 fl. durch Krafft, der die Skizze dazu entworfen, mahlen lassen ; allein derselbe hat diesen Antrag abgelehnt, um seinen Ruf nicht zu gefährden, als F. dieses Ge-mählde seinem Sinn gemäss verändern lassen wollte.

ad 2. Der gelehrte k. k. Hofrath Bartsch hat die Leitung der Nachforschungen zum Entwurf des grossen Gemöhldes über Zrinyis Helldentod übernommen und.

a. in Beziehung auf Porträt den in der k. k. Hofbibliothek befindlichen seltenen Kupferstich von Jahr 1570 des Zr. in welchem die rechte Hand des Helden auf dem Saebel ruht und er in der linken Hand die Schlüssel von Szigeth hält, mit der Aussicht auf diese Feste, zum Muster genommen. Das von Ew. Wohlgeb. mit der Jahreszahl des Hintritts bemerkte Bild ist mit jenem aus der Bibliothek vollkommen ähnlich u. scheint von demselben abgenommen worden zu seyn.

b. In Beziehung auf Costume diente der in der Ambraser Sammlung befindliche Kaftány des Zrínyi, dann die 5. ungr. Kapitäns aus dem Triumpfzug von Max L, ferner Abbildungen von Ungarn aus dem Weiss-Kunig X. Y. für Nachbildung.

c. In Beziehung auf Rüstung galt der Säbel des Zrinyi aus der Ambraser Sammlung und für die Pferderüstung Abraham Bruguus Bilderbuch vom J 1575.

d. In Beziehung auf dasLocale das berühmte Werk des Prinzen Eugen von Savoyen, welches derselbe der k. k. Hofbibliothek als Vermächtniss hinterliess.

Belieben Ew. Wohlg. aus dieser kleinen Erörterung des Hrn Krafft sowohl das Studium dieses grossen u. ersten Historienmahlers in unserm Kaiserreich als seine Uebereinstimmung mit den Ansichten zu entnehmen ; nur lässt er nicht gelten, dass zur Zeit des Zr. alle Oberkleider ohne Ärmel gewesen und er hat mir klar aus mehreren alten Kupferstichen der Hofbibliothek u. Ambraser Sammlung bewiesen, das auch Oberkleider mit kurzen oder mit herabhängenden Ärmeln u. einem Schlitz bestanden ; und eben so wichtig ist es, dass im XVI. Jahrhundert der gemeine Ungar keinen Kinnbart der Edelmann aber sowohl den Saebel als Kinnbart getragen.

Empfangen E\v. Wohlg. bey dieser Veranlassung die Versicherung der vollkommensten Hochachtung mit welcher ich verharre

Ew. Wohlgebornen

Wien, am 26. octob. 1824.

ergebenster Diener Graf von Beckert.

 

III.

Krafftnak felidézett s nekem átküldött levele.

Hochwohlgeborner, hochgeehrtester Herr Baron von Szvetics !

Für die gütige Mittheilung der Schrift von Hrn t ranz v. Kazinczy über das Porträt und Kostüm von Zrinyi, danke ich aufs Verbindlichste. Indessen habe ich das Vergnügen Ew. Hochwohlg. zu melden dass Zrinyi's Porträt auf unserem Bilde, nicht dem, welches der Graf Festetics besitzt, nachgebildet ist, sondern dass dabey bereits diejenigen Quellen benützt worden, welche in mitgetheilter Sdirift angegeben sind. Ew. Hochwohlg. werden sich erinnern, das vor einigen Jahren in Ihrer Gegenwart u. im

Beyseyn des damaligen Hofraths Herrn Bartsch in der k. k. Bibliothek alles nachgeschlagen wurde was über des Porträt von Zr. über ungarisches und türkisches Kostüm aus der letzten Hölfte des XVI. Jahrhunderts Ausschluss geben konnte. Überhaupt schmeichle ich mir dass bey unserem Bilde in wissenschaftlicher Hinsicht schwerlich etwas versäumt wurde welches ich allein Ew. Hochwohlg. Rath u. Einsicht zu verdanken habe.

Das in der mitgetheilten Schrift besprochene Porträt nach welchem Rath gestochen hat, habe ich, ganz gegen meine Ueberzeugung, aus Gefälligkeit dem Hrn Grafen Ladislaus v. Festetics nach seiner Angabe und zu seinem persönlichen Vergnügen verfertigt. Es ist mir dabey keinen Augenblick in den Sinn gekommen, dass derselbe es in Kupfer stechen und späterhin öffentlich mittheilen werde.

Ich wünschte dem Herrn v. Kazinczy, für dessen Kentnisse ich die grösste Achtung hege, meinen Dank zu bezeigen für den Antheil, welchen er an meinen Werke nimmt, und würde es für ein besonderes Glück halten in nähere Berührung mit ihm zu kommen.

Indem ich mich aufs höflichste empfehle, verbleibe ich mit der grössten Hochachtung Ew. Hochwohlgeboren

Wien, den 24. Octob. 1824.

ergebenster Diener

Péter Krafft.

 

IV.

Igaznak, a' Hebe' kiadójának leveleiből.

19. Octob. 1824. - - Krafft most is illy arccal adja nagy munkájában Zrínyit, a' Szigethi hőst, - azaz, mint a' melly arcot a' Hébe' reze ad.

23. Novemb. - A' nagy táblát Krafft elsőben kicsinyben feste (Skizze) és ezen bizonyosan szakál nélkül láttam Zrínyit. Legalább hatszor valék a Gárdánál, mellynek Szálójában Krafft a' nagy képet dolgozza, de azt mindég zárva találtam.

17. Decemb. - - Az ajánlott szakál csakugyan kinőtt, ha mind röviden is és kukorán, rövid bodrokban. -- (Zrínyinek ollyan volt.) - Volt dolog miatta, mint Udv. Ágens Szűcs Úr mondja. De mi, ezt meg nem tudhatám, minthogy nála sokan voltunk.

Petrik bibliographiája Kazinczynak egy ily című munkájáról is említést tesz: "Nicolaus Zrinyi in Szigeth. Frey nach dem Ungarischen. Mit einigen Worten über Krafft und seine Kunstausstellung, im Monat May 1825 (8. r. 29 1.) Wien 1825. Th. Kaulfusz u. A. Krommer." Kazinczynak erre, a fentebbi levelekkel rokontárgyú kis munkájára sem a fővárosi nagy könyvtárakban, sem a bécsi udvari könyvtárban nem tudtam ráakadni. Örömömre szolgálna, ha e közlemény folytán felszínre kerülne a kis füzet, mely Kazinczy művészetirodalmi tevékenységéhez újabb adatokat szolgáltatna.

-147.

ESZTEGÁR LÁSZLÓ

 

BARKAS JÓZSEF (FARKASFALVI) RÉZ- ÉS ACÉLMETSZŐ. Előbb Pesten, utóbb Pozsonyban. Wurzbach, Nagler nem ismerik. A Pallas Lexiconban sincs megemlítve. Ismeretes munkái:

1. Nagy-Váthy János magyar író arcképe (1. Tud. Gyűjtemény. 1824. XII. köt. 8r.).
2. Kenderessy Mihály arcképe (1. u. o. 1825. XI. köt. 8r.).
3. Magyar nemtő, címlapi díszítményül (1. u. o. 1825. I—VII. köt).
4. Nitria, ut olim fuit.
5. Nitria, ut nunc est. (Mindkettő megjelent Episcopatus Nitriensis Memoria Posonii. 1835. 8r.).
6. Ecclesia cath. Vaciensis. (Schematismus Dioe-cesis Vaciensis pro Anno 1835. 8r.). -148.

NAMÉNYI LAJOS

 

MŰVÉSZETI IRODALOM

PAÁL LÁSZLÓ, írta Lázár Béla. 11 melléklettel és 59 szövegbe nyomott képpel. Budapest, Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadása. (Művészeti Könyvtár.) 156 1. Ez a könyv néhány esztendő kutató munkájának eredménye. Fontos helyet foglal el a modern magyar művészettel foglalkozó irodalomban, mert ezt meggazdagítja egy jelentőségteljes festő, Paál László alakjával. Paál két képe mintegy huszonöt év óta díszíti a Nemzeti Múzeum képtárát, de a művész egyéb munkáival, életével, fejlődésével, stílusának elemzésével és méltatásával alig foglalkozott művészeti irodalmunk. Szana Tamásnak, aki az első összefoglaló könyvet írta újabb művészetünkről, oly rengeteg munkát kellett végeznie a nagy kiterjedésű anyag összeállítása és feldolgozása körül, hogy Paál László oeuvrejének felkutatásáig nem juthatott el. Annál kevésbbé, mert hisz e művész festményeinek túlnyomó része a külföld különféle országaiban volt széjjelszórva. Paál Lászlót tehát csak a múzeumi két képéről s az ezek alapján írt rövid méltatásokból ismertük. Minden fentartás nélkül való elismeréssel adózunk Lázár Bélának, hogy e nagy tehetségű művész munkáinak javarészét felkutatta, összeállította, bemutatta a Nemzeti Szalonban s bemutatja most ebben a könyvben is. A cél, amelyet a szerző maga elé tűzött, egyike a legméltóbbaknak, de nem volt könnyen elérhető. Arad, London és Paris az a három geográfiai pont, amelyek közt a Paál-kutató vadászterülete végignyúlik. Megnehezítette a kutatást az a körülmény is, hogy egy feledésbe merült művész munkáiról volt itt szó, akinek értékét csak azok ismerték, akik még a régi időkből emlékeztek rá. De Lázár Béla makacsul kitartott a szándéka mellett és végre is teljes siker koronázta fáradozásait. Az a gyűjtése, amelyet 1902-ben láttunk a Nemzeti Szalonban, nemcsak a Paál-képek nagy sorozatát foglalta magában, hanem más jó hatással is járt. Először is fölkeltette a közfigyelmet e festő iránt, aminek révén egymásután új s újabb Paál-képek nyomára jutott a szerző Másik jó oldala volt e bemutatónak, hogy összes művészeti íróink behatóan kezdtek foglalkozni Paállal s így immár kialakulhatott irodalmunk körében is valamelyes közvélemény-féle Paál művészetéről. Az első idevágó nagyobb publikációt Lázár tette közzé addig ismeretlen képek hasonmásainak kíséretében a "Művészet" 1902-ik évfolyamában s e tanulmány jóformán csupa ismeretlen vagy legalább is kiadatlan adatok sorából állott, amelyeket a szerző úgy tudott egybefűzni, hogy egyúttal Paál művészetének világos és találó méltatását kaptuk. Szükséges volt ezt előrebocsátani, mert súlyt helyezünk arra, hogy a szerzőnek, amikor ily fontos feladatot oldott meg ily teljes sikerrel, megadassák a busásan kiérdemelt elismerés is. Mert itt, ismételjük, nem csak egy monográfiáról van szó, hanem valamiről, ami szerintünk még fontosabb : felfedezésről és pedig fontos felfedezésről.

Azóta a könyv, amelyet most vesz a magyar olvasó, megjárta francia kiadásban a külföld illetékes itélő-székeit is. S ott mindenütt a legszívesebb fogadtatásra talált. Paál László művészete kétségtelenül kapcsolatban van Barbizonnal s mi ne érdekelné a külföld publikumát, ami Barbizonból jő? A magyar mester bemutatásához tehát már e kapcsolat felemlítése is jó ajánlólevél gyanánt szolgált. A közönség szélesebb rétegeit pedig ezenkívül a magyar művész életének megrendítő regénye is érdekelte. Végre az esztétikusok kis körét lekötötte az a minden apróságra kiterjedő gondos analízis, amelyben Lázár a hősének műveit részeltette. Csakugyan, kevés festőnk fejlődését boncolták s kutatták oly behatóan, mint ahogy azt a szerző itt teszi. Beváltotta azt, amit az előszóban ígért : tövirül-hegyire megfigyeli s bemutatja Paál egyéni sajátosságainak kialakulását és megerősödését, érzelmeinek exteriorizálásátés formába öntését, képzeleti képeinek megfoganását, technikai kifejezéseinek vajúdásait a halál pillanatáig. Bizonyára lesznek néhányan. akik Paál művészetét többre, - - és sokan, akik kevesebbre fogják becsülni, mint a szerző teszi, de ez egyéni appreciáció dolga. Új hozzáfűzni való anyag - esetleg újabban felmerülő elkallódott képeken kívül -aligha lesz.

 

ÓKORI LEXIKON. A m. kir. vallás- es közoktatásügyi miniszter megbízásából a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával szerkesztette Pecz Vilmos dr., egyetemi ny. r. tanár, a Magy. Tud. Akadémia r. tagja. Második kötet, M —Zs. Budapest, 1904., kiadja a Franklin-Társulat. Képekkel. 1260 1. - - A hazai filológusok tudásának és szorgalmának díszes gyümölcse az Ókori Lexikon, amelynek, befejező kötete az imént került a könyvpiacra. Nemcsak azért nagyérdekű ránk nézve, mert magában rejti az összes fontos hungaricumokat is, hanem mert egyúttal teljesebb a hasonló rendeltetésű külföldi szakműveknél s mert a legújabb kutatások eredményeit is belevonta előadása körébe. Mivelhogy az egész klasszikus ókor kultúráját tükrözi ez a nagy mű: megvan benne minden, ami a felölelt időszak építészetének, szobrászatinak, festészetének, műiparának fejlődésére vonatkozik. Néhány címszó alatt, a tárgy fontosságához képest, egész kis műtörténet! monográfiákat találunk, ilyenek a Mycenae, Ninus, Olympia, Parrhasius, Pergamum, Phidias, Polychromia, Pompeji, Róma, Szobrászok, Templum, Theatrum, Tiryns, Vasa, Zeus című cikkek, hogy csak néhányat említsünk a sok közül. A szerkesztő és a munkatársak kis serege nyolc esztendei munka gyümölcsét juttatják itt a magyar könyvesházba. Minket első sorban a cikkeknek az a nagy sora érdekel, amely művészettörténeti vonatkozású (s ide számítandó a II. kötet 485 képének nagy része is). Ezt az anyagot kiváló céltudatossággal, rövidre fogva, de szabatosan dolgozták fel a szerzők. Jól esik látnunk, hogy felvilágosítást kapunk itt a legeslegújabb kutatások eredményeiről is (Róma, Mycenae stb.) A legtöbb műtörténeti cikkecske a mű céljához képest a klasszika-filologia szempontjából világítja meg a tárgyat; a műtörténettel foglalkozó fiatalabb nemzedék, amely megszokta, hogy a klasszikus kor műtermékeit modern emberek világításában lássa, itt abba a kellemes helyzetbe jut, hogy könnyen megismerkedhetik a klasszikus műtermékek egykorú vagy azonos kultúrkörből eredő kritikájával is, amely sokkal érdekesebb és értékesebb, mint azt sok modern műtörténetíró hiszi. Bő utalások és jól összeállított repertóriumok igazítják útba, aki többet óhajt a tárgyról tudni. A hatalmas munka a magyar könyvesház egyik leghasználhatóbb műve, valódi becsét évről-évre jobban méltányolják majd nemcsak filológusaink, hanem mindazok, akiket a tudomány valamely ága a klasszikus ókorba vezet. A kultuszminisztérium és Tudományos Akadémia hasznos ügyet támogattak, amidőn a Franklin-Társulat e nagyszabású kiadványának létrejöttét elősegítették.

 

A VÁROSI TEREK ELRENDEZÉSE ÉS KIKÉPZÉSE, Irta Palóczi Antal. Külön lenyomat a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 1904. évfolyamából. 50 képpel. 16 1. - Legkiválóbb városrendező művészünk mondja el itt tömören a legfontosabb dolgokat arról, hogy miképpen változott el a városi terek elrendezésének és kiképzésének eszméje a klasszikus időktől máig. Ma a városi tér nyilvános ünnepségek tartására alig szolgál, a közélet sem nyilvánul ott, mint régen. Ma inkább a levegő és világosság forrása legyen s változatosságot adjon a háztenger egyhangúságának. Jelentőségét a tér mindig az odahelyezett középületektől kapta (városház-tér, dóm-tér stb); tér és középület együvé tartozik: az egyiknek alakítása a másikkal kapcsolatos s egymással függőségben van. Szépek és sikerültek azok a városi terek, ahol a középületek megépítőjének egyszersmind az a feladat is jutott, hogy magát a teret megalkossa, elrendezze, kiképezze. Ezt az elvet a szerző számos példával illusztrálja s ezekből ezt a két momentumot emeli ki : l. a főtengelyt, mint a fő-látóirányba évényesülő szimmetriát, (még pedig úgy az alaprajz körvonalában, mint a tér határfalait alkotó architektúrában); 2. hogy a látóirányban a térre lépő előtt és oldalt, azaz három oldalról teljesen zárt falsíkok, épület-homlokzatok állanak. A tér tehát architektonikus kompozíció s ennél fogva nagyon fontos a körülhatárolás. A körülépített tereknek nincs szüksége hosszú útperspektivára, mert rendesen magukban bírják a művészi hatás eszközeit. A tér alakjának meglatolásánál tekintetbe kell venni az épülethomlokzat arányait is. A középület és tér kölcsönös viszonyát számos csattanó példában látjuk Palóczi rajzain.

A tér alakításánál továbbá tekintetbe kell venni a felszín kialakítását is, Forgalmi és látóvonalakat nem volna szabad közbeállított épülettel zavarni, csak föltétlenül hatásos mű foglalhatja el a tér középpontját vagy alkothatja egy hosszú látóvonal záróképét. Ami a szintet illeti: tapasztalásból tudjuk, hogy a vízszintes sík tér közömbös hatású : elevenné válik, ha közepét kissé sülyesztjük. A szerző azután a tér díszét, az emlékművet vonja vizsgálata körébe oly szellemben, ahogy ezt annak idején e lapok hasábjain megírta ("Az emlékművek elhelyezéséről"). Végül elemzi Budapest több terét s kivált a legújabb idevágó terveket. Bármily rövidre fogta is a szerző ezt a tanulmányát, mégis annyi értékes megjegyzést és megszívlelni való elvet tartalmaz az, amennyi elég volna akár egy vastag könyv megírására is.

 

MODERN FESTŐK. Eredeti színekben és magyarázó szöveggel, szerkeszti dr. Térey Gábor, Budapest, 1904., Franklin-Társulat. 11. és 12. füzet. — Az előttünk fekvő két füzettel e gyűjtemény első kötete be van fejezve: hetvenkét háromszínnyomású lapot tartalmaz modern festők művei nyomán, köztük tizenkét magyart. A most megjelent két füzetben hazai művészetünk két mestere, Lotz Károly és Mészöly Géza van egy-egy művével képviselve, ezek közül kiválóan sikerült Lotz "Ámor és Psziché "-je. A külföldi festők közül Carriére, Mancini, Hughes, Szokólov, Daumier, Clausen, Lhermitte, Ajvaszovszki, Uhde és Hitchcock szerepel egy-egy munkával. Kivált Carriére, Daumier és Clausen festményei adnak jó, egységes tónusú reprodukciót, ezek eredetijének kompozíciója is igen szép. Mancinit viszont egy oly stílusú képben látjuk viszont, amilyen már régóta nem jellemzi ezt a kiválóan érdekes festőt. Itt bemutatott képének sokszorosítását azonban igazolja az, hogy Mancininak a legutóbbi tíz évben kialakult előadási módja szinte leküzdhetetlen akadályokat gördít a háromszínnyomású reprodukció elé. A Franklin-Társulat nagy gonddal állította ki ezeket a füzeteket is.

 

DEUTSCHE GARTENGESTALTUNG UND KUNST.

Zeit- und Streitfragen, írta Camillo Karl Schneider 4 képpel. Lipcse, 1904. Carl Scholtze (W. Junghans) kiadása. 184 1. - - A kertalakítás művészete a mai felfogás szerint teljes joggal nevezhető kertépítésnek. Valahányszor a házikert alakítói eltértek az építészeti szemponttól, mindannyiszor hanyatlásnak indult ez a művészet. A szerző ennek az igazságnak bizonyítására rövidre fogott, de szemléltető képét adja a német házi és tájkertészet történetének az 1780 és 1880 közé eső időszakból. Mindenekelőtt megállapítja, hogy a kertet a ház szerves tagjaként kell felfognunk. Életünk egy része benne folyik le, amennyire az időjárás megengedi. A kertformálás is művészi feladat s a kert mindig architektonikusan alakítandó ott, ahol közvetlenül épületek hatása alatt áll. A házikert például kivétel nélkül e szempont alá foglalandó Ugyanez áll a nagy épületek által körülövezett városi terekről. A tájkertészeti megoldásnak ott van helye, ahol a környezetet túlnyomón a szabad természet adja. Úgy az architektonikus, mint a tájkertészetnek fontos feladata a térmegoldás. A tájkertészeti stílus lényegileg abban különbözik a geometrikustól, hogy a kertformát nem rendeljük alá már eleve építészeti befolyásoknak, hanem a környező táj természetes jelleme szerint fejlesztjük. Az "adott" természetből egyéni ízlésünk szerint kiválasztjuk a lényeges jellemvonásokat s azokat művünkben érvényre juttatjuk. A tájkertész első művészi feladata e jellemvonások felfedezése. Művészetének csúcspontja pedig az, hogy ezeket a jellemvonásokat adott helyen újra életre hívja. A házi-kert viszont architektonikus jellemvonásokat mutat fel, mindenekelőtt tagoltságában. A házikert "kibővítése lakásunknak". Itt tehát nincs helye a tájkertész természetutánzásának. A házikert alapformái architektonikusak s ezekbe az alapformákba kerül aztán a növény. Ez alárendeli magát amazoknak, de a mennyire lehetséges, kidomborítja egyéni jellemvonásait. Minél kisebb a terület, annál inkább jogába lép az egyes növény, az egyes fa szépség-hatása.

Ily általános tételeket állapít meg a szerző, de azután a példák egész sorának segítségével elemzi és méltatja mindazokat az elemeket, amelyek a művészi kertet adják. Növény és víz, terület és felület, cél és anyag kerül itt mérlegre. Értjük, hogy miért folytat e könyvben heves polémiát a sablon szerint formáló kertészek ellen, akik még mindig Meyer messzi elterjedt törvényeire és tételeire támaszkodnak. Kertészeinkből nagyon nehéz kiirtani a Meyer-féle kert-esztétikát, pedig az kézzelfogható abszurdumokat tartalmaz. Ilyen például az, hogy a tó-és folyóformák, tehát a víz formái adják meg a kertészeti alakítások alaprajzát. A szerző nagyon helyesen áttereli a kertészet művészetét arra az alapvető elvre, hogy minden műtárgy anyagszerűen, azaz az anyag jelleméhez híven alkottassák. Nemcsak a ház, az asztal, a szobor, hanem a kert is. S mert ily fundamentális kérdéseket taglal, nagyon ránk fér e könyv tanulmányozása.

 

INTERNATIONALE BIBLIOGRAPHIE DER KUNSTWISSENSCHAFT. Szerkeszti Arthur L. Jellinek. II. kötet, 1903. év. Berlin, 1904., B. Behrs Verlag. 374 1. E munka tavalyi, első kötetét már ismertettük s kiemeltük e bibliográfia rendkívüli hasznosságát. Az előttünk fekvő második kötet csaknem teljesen az elsőnek nyomdokain készült, csak néhány egyszerűsítés történt. Magában rejti a szükséges bibliográfiai adatokkal mindazoknak a könyveknek és cikkeknek jegyzékét, amelyek az 1903. évben a kulturnemzetek irodalmában napvilágot láttak. A bibliográfia a következő köröket öleli fel : bibliográfia, lexikonok, új folyóiratok, esztétika, művészetbölcselet, művészettudomány, művészettan, művészi nevelés, művészet-ápolás, műtörténet, építészet, szobrászat, festészet, grafika, iparművészet. E főcsoportok keretén belül alcsoportok támadtak, amelyek révén a könyv könnyen áttekinthető módon tárja elénk a rengeteg-adathalmazt. Ha valamely művészeti kérdés irodalmát gyorsan át akarjuk tekinteni, úgy erre megadja a módot a kötethez csatolt kettős index : a szerzők névmutatója és a tárgymutató. A vállalat ilyformán nélkülözhetetlen vezérkönyvévé lett minden könyvtárnak és a művészettel foglalkozó íróknak. A jelen kötet a magyar művészeti irodalom bibliográfiáját is magában foglalja s 1903-ból magyar művészeti írók 107 művét sorolja fel. Mint a szerkesztő előszavából értesülünk, a vállalatot úgy a magyar, mint az osztrák kultuszkormány is támogatja.

 

ARCHITEKTURDENKMÄLER IN ROM, FLORENZ UND VÉNEDIG, írta dr. phil. D. Joseph, Lipcse, C. G. Naumann kiadása. (A "Kennst Du das Land?" című sorozat XX. kötete.) 215 1. — Ez a kis könyv elsősorban azok számára készült, akik Olaszországban utazgatva, felvilágosítást szeretnének az odavaló építészeti emlékekről, azok fejlődéséről, sajátosságairól. A szerző elsősorban Róma, Firenze és Velence épületeire terjeszkedik ki, de belevon még egy sor várost, főképp Ravennát, ó-keresztény építményei és Vicenzát Palladio miatt. Tárgyát egységesre formálta, amennyiben nem hely szerint, hanem a művészi fejlődés szerint adja elő anyagát. Az ó-, közép- és új-kor fejezetekben fejtegeti Róma antik művészetét, a nyilvános profán-építkezést, a lakóházat, a templomot és síremlékeket; az ó-keresztény korszakból megkapjuk a katakombák, a bazilika és a központi építkezés képét, aztán a román és gótikus emlékműveket, végre a renaissancet és a barokstilust. Rövidre fogott találó megjegyzésekkel jellemzi mindazokat a nevezetes épületeket, amelyek lekötik a Rómában, Firenzében, Velencében utazó ember figyelmét, vagy amelyek bővebb tanulmányozásra érdemesek. Ügyes segédkönyv az utas kezében annál is inkább, mert ennek körében sűrűn találkozunk azzal a jelenséggel, hogy még a művelt turista is végignézi ugyan a képtárakat és gyűjteményeket, de vajmi kevés figyelmet szentel azoknak az építészeti remekműveknek, amelyekben éppen Itália földje oly pazarul gazdag.

 

FESTÉSZET

Téli műkiállítások (Strobentz és Neogrády). Irta Divald Kornél. Magyar Szemle, nov. 27.
Innocent Ferenc. Irta Kézdi-Kovács László. Művészeti Krónika, I. 8.
Mednyánszky. Malonyay Dezső könyve. Irta Sz. Budapesti Hírlap, dec. 3.
Feszty Árpád, írta M. Magyar Hírlap, dec. 10.
Poll Hugó. A Hét, dec. 11.
Lotz utóda (Feszty Árpádról), u. ott.
Paál László. Lázár Béla ily című művének francia kiadását ismertették r Polybiblion, nov. 16. Rotterdamsche Courant, nov. 29. Kunsthalle, nov. 15. La Librairie, okt. 15. Notes d'Art, okt. Gil Blas, szept. 22. Nouvelle Revue okt. Petit Bleu (Bruxelles), okt. 9. Echo de Paris, okt. 21. New-York Héráid, szept. 27. Journal de St. Peters-bourg, nov. 16. Monde Artiste, okt. Mercur de Francé, nov. Morning Post, nov. 24. L'Illustration, dec. 17.
A modern festészet útjai s céljai, írta Lázár Béla. Magyar Nemzet, okt. 28., nov. 12.
Strobentz Frigyes művészete, írta Lázár Béla. Magyar Nemzet, nov. 9.
Unsere Hofburg und ihr Freskenschmuck, írta Max Rothauser. Pester Lloyd, dec. 13.
Szecesszió (Nemzetközi képkiállítás Bécsben), írta Farkas Emil. Budapesti Hirlap, dec. 15.
Die Bahnbrecher der ungarischer Malerei, írta Max Rothauser. Pester Lloyd, dec. 18.
Feszty Árpád, írta V. G. Művészeti Krónika, I. 9.
A festő-mesteriskola (Feszty Árpádról), írta Méray-Horváth Károly. Jövendő, dec. 18
Eine Paál-Biographie, írta L. H-i. Pester Lloyd, dec. 21.
Gyárfás Jenő és Millet. írta Lakos Alfréd. Magyar Szó, dec. 25.
Német csodabogarak Munkácsy Mihályról. írta L. Új Idők, dec. 25.
A római katakombák festményei. Irta Piszter Imre dr. Kath. Szemle, XIX. 1.
Emberek és képek, írta Dömötör István. Egyetértés, jan. 5.
A Lotz-iskola kérdése, írta Lyka Károly. Új Idők, jan. 8.
Szinyei Merse Pál festményeinek külön kiállítását ismertették a napilapok jan. 8-iki számai.

 

SZOBRÁSZAT

Magyar képzőművészet úttörői. Dunaiszky Lőrinc és László, írta Ernszt Lajos. A Nemzeti Szalon 1904. évi téli kiállításának katalógusa.
Földmívcs szobrász. (Molnár Dani). Budapesti Hirlap. dec. 18.
Az első magyar szobrász emléke (Ferenczy Istvánról) írta M. M. Az Újság, dec. 25.
Egy pályázatról. Csaba Kossuth-szobra, írta Szamek Emil. Békésmegyei Híradó, dec. 28.

 

ÉPÍTÉSZET

Pucher József (építész). Irta B. J. Vállalkozók Lapja, nov. 23.
Az állami tervpályázatok. Pesti Hirlap, nov. 26.
Quittner Zsigmond. Ország-Világ, nov. 27.
Az építész szerzői joga. Hegedűs Ármin előadása. Vállalkozók Lapja nov. 30.
A kolozsvári egyetemi könyvtár pályatervei (Orth Ambrus és Somló Emil, Korb és Giergl, Sebestyén Artúr, Villányi János és Hajós Alfréd, Láng Adolf, Komor és Jakab, ifj. Bobula János, Kesselbauer Ágost, Lechner Jenő és Varga László művei). Magyar Pályázatok, II. 9.
A fővárosi fürdők pályatervei, írta L. Pesti Hirlap, dec. 13.
Fürdő-pályázatok, írta K. A. Budapesti Hirlap, dec. 13. A kondorosi ág. hitv. evang. templom (Gerey Ernő műve). Vállalkozók Közlönye, dec. 21.
ÚJabb építkezések Németországban, írta Tőrv Emil. U. ott.
Budapester Stil, írta L. Palóczy. Neues Pester Journal, dec. 25.
Budapesti stílus, írta Ezrey. Vállalkozók Lapja. dec. 28. A Sáros- és Rudas-fürdők tervpályázata, írta Hajós Alfréd. Pesti Napló, dec. 29.

 

IPARMŰVÉSZET

A könyvnyomtatás díszítő eszközei, írta Augenfeld M. Miksa, Grafikai Szemle, XIV. 11.
A Magyar Iparművészeti Társulat téli kiállítását ismertették a napilapok dec. 4-iki számai, a Független Magyarország dec. 8. sz., az Alkotmány dec. 10. sz., a Magyar Nemzet dec. 25.
A csipke- és hímzés-kiállítást ismertették a napilapok dec. 9-iki számai.
A szegény ember bútora, írta Dömötör István. Egyetértés, dec. 25.
A csipke története. Irta Maksziányi Dezső dr. Magyar Hirlap, dec. 25.
A st -louisi világkiállítás, írta Horti Pál. Magyar Iparművészet, VII. G.

 

VEGYES

A Képzőművészeti Társulat 1904—5. évi téli kiállítását ismertették: Alkotmány, nov. 25. Budapesti Hirlap, nov. 15 , 26. Budapesti Napló, nov. 15. Budapesti Szemle, decemberi szám. Egyetértés, nov 15., 23. Független Magyarország, nov. 15. A Hét, nov. 20. Jövendő, nov. 20. Magyar Hirlap, nov. 15. Magyar Nemzet, nov. 20 , dec. 3. Magyarország, nov. 15., 25., 29., dec. 3. Magyar Szó, nov. 16., 20. A Nap, dec. 11. Ország-Világ, nov. 27. Pester Lloyd. nov. 15., 22., 29., dec. 6. Pesti Hirlap, nov. 15., 24., dec. 4. Pesti Napló, nov. 15. Új Idők, nov. 20., 27. Az Újság, nov. 15., 24., dec. 4.
A spalatói ereklyék, írta Réczey Viktor dr. Budapesti Hirlap, nov. 20.
A közönség mint műbiráló. Irta Lakos Alfréd. Egyetértés, nov. 20.
Divat és szecesszió, írta Olasz József dr. Magyar Szemle, nov. 27.
A Nemzeti Szalon karácsonyi kiállítását ismertették a napilapok dec. 4-iki számai.
Tanítsunk a képekről olvasni, írta Vásárhelyi Gyula. Magyar Pestalozzi, dec. 10.
Londoni műtárlatok. írta T.-né K. H., Pesti Napló, dec. 6.
A Műbarátok Körének téli kiállítását ismertették a napilapok dec. 9-iki számai.
A jótékonycélú műkedvelői kiállítást ismertették a napilapok dec. 11-iki számai.
A debreceni műtárlat. írta sz. z. Pesti Hirlap, dec. 13.
Amerikai művészház Párizsban. Budapesti Hirlap, dec. 15.
A (római) magyar művészházban (Grünwald Béla, Hegedűs László, Damkó József). Irta Fráter Aladár. Budapesti Hirlap, dec. 20.
A khinaiak cs japánok művészetéről. Irta Cholnoky Viktor. Vasárnapi Újság, dec. 25.
A fantázia, írta Alfa. Budapesti Hirlap, dec. 25.
Egy népies múzeum, írta Teleki Sándor gróf. Magyar Hirlap, dec. 25.

MŰVÉSZI REPRODUKCIÓK

Benczúr Gy.: "Budavár visszafoglalása 1686-ban", színes reprodukció. A Könyves Kálmán magyar műkiadó társaság kiadása.
Benczúr Gyula: "K. Rákóczy Ferenc elfogatása". színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása.
Bihari Sándor: "Az ő nótája", színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása.
Bihari Sándor: "Biró előtt", színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása.
Éder Gyula: "Piéta", színes reprodukció, Divald Károly kiadása.
Feszty Árpád: "Árpád és a vezérek'', színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása.

 

LEJÁRÓ PÁLYAZATOK

1905 február 15-ikén lejár a Magyar Mérnök- és Építészegylet mű- és középítészi szakosztályának kis pályázata. Tervezendő saroktelken, melynek egyik 40 m. oldala a főtérre, a másik 26 m. oldala pedig egy 15 m széles utcára néz, egy kisközség székháza a következő helyiségekkel: tanácsterem 59 m2 területtel, mellette és vele ajtóval összekötve a jegyző hivatalos szobája 18—20 m2 területtel; e mellett a segédjegyző szobája 24—28 m2 alapterülettel; e szoba egyik oldalfala nyilás nélkül tervezendő, az iratszekrények számára. E felsorolt helyiségek előtt tornác, még pedig egy beüvegezett részszel az ülésterem előtt. Egy jegyzői lakás 3 szobája, konyhája, kamrája előtérrel, illetőleg tornáccal. Egy szobából, konyhából, kamrából álló szolgalakás és egy 15—18 m2 alapterületű zárka. Az építés akképp tervezendő, hogy a jelzett külön rendeltetésű helyiségek külön épületekben helyeztessenek el. A lakóhelyiségek alatt pince legyen. Az épület földszintes; gondoskodni kell padlás és pincelépcsőről. Csatornázás nincs, azért az árnyékszékeket lehetőleg elkülönítve kell elhelyezni, de azért fedett helyen lehessen hozzájuk férni. Az építészeti megoldás minél szerényebb eszközökkel készüljön, úgy azonban, hogy helyes arányokat és tetszetős művészi formát mutasson. Kocsibejárás az épület mellett a térről. A lakóhelyiségekhez a hivatalos helyiségektől elkülönítve lehessen hozzáférni. Készítendő két homlokzat, két alaprajz, legalább egy metszet l : 100 mértékben és távlati kép a sarokról nézve. A terveket az egyesület titkári hivatalába kell küldeni. Pályadíj : egyesületi ezüstérem és 100 korona.

1905 február 28-án lejár a "Magyar Textilipar" szerkesztősége által kiírt pályázat. Kívántainak cégtábla- és kirakat-tervek, akvarellben, 40/60 cm. nagyságban. A tervek ízlésesek, könnyen készíthetők, illetve rendezhetők legyenek. Első díj 100—100 K, második díj 60—60 K, harmadik díj 30—30 K, azonkívül 5—5 díj 10—10 K-val, külön a cégtábla- és külön a kirakat-tervek számára. Részletes felvilágosítást a "Magyar Textilipar" szerkesztősége ad, Budapest, V. Vadász-utca 15., ahova a pályaművek is küldendők.

1905 március 15-én lejár a Tolnamegyében fekvő Tolna községháza terveinek és részletes költségvetésének elkészítésére hirdetett pályázat. Az építési költség maximuma 60,000 korona. Első díj 300, a második 200 és a harmadik 100 korona. A jeligével ellátott tervek és költségvetés az elöljáróságnál adandók be, honnan minden egyéb adat is megszerezhető.

1905 március 15-ikén lejár a Norbert Langer & Söhne cég által damaszt-mintára kiírt tervpályázat, l díj 1000 K, 2. díj 400 K, 3. díj 200 K. A terv egy 190/190 cm. nagyságú asztalterítő számára készítendő, a tervnek legalább 1/4 része kivitelre készen legyen kidolgozva. Kívántatik továbbá egy ehhez való asztalkendő terve természetes nagyságban. A pályázat titkos és jeligés. A tervek modernek legyenek. Bővebb felvilágosítással az említett cég szolgál (Bécs, I. Salvatorgasse 6).

1905 március 31-én lejár a Budapest székesfőváros közönsége által egy Kossuth-szobor és egy Szabadságszobor vázlatos tervére hirdetett pályázat. Bővebbet 1. "Művészet" III. cvf. 1. szám, 71. és 72-ik oldal.

1905 április 15-én déli egy órakor lejár a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által az V. kér. Rudolfrakpart, Balaton-utca, Személynök-utca és Markó-utca között az 1109. és 1120. hrsz. telkeken a vallás- és közoktatásügyi minisztérium és némely alája rendelt hivatal elhelyezése céljából emelendő épület terveire kiírt pályázat. A pályatervek l : 200 léptékben készítve jeligés levél kíséretében a vallás és közoktatásügyi minisztérium segédhivatalainak főigazgatójánál adandók be. Minden emeletsorról egy-egy alaprajz, az eltérő homlokzatokról egy-egy homlokzatrajz és a tervezet megértéséhez metszetrajzok készítendők. Ezeken kívül átlagos köbtartalom szerint számítandó költségvetés és rövid műleírás is csatolandó a tervekhez. A köbtartalom a pince fenékvonalától a főpárkány felső éléig számítandó és egy köbméterre 20 korona egységár veendő fel. Az építés összköltségeinek maximuma kétmillió kor. A legjobbnak talált tervek közül az első 7000, a két második 3000—3000, a két harmadik 2000—2000, a két negyedik 1200—1200 korona jutalomban fog részesülni, a díjat nem nyertek közül bármelyik 1000 kor.-ért megvehető. Az építési programm, valamint a teleknek a lejtőmérési adatokat tartalmazó helyszínrajza a minisztérium segédhivatalainak főigazgatójánál vehető át.

 

KIÁLLÍTÁ50K NAPTÁRA

1905 ápril 22-én nyílik meg a veneziai nagy nemzetközi kiállítás.
1905 június 1-én nyílik meg a müncheni nagy nemzetközi kiállítás.

 

Felelős szerkesztő : LYKA KÁROLY
Kiadótulajdonos: SINGER és WOLFNER Budapest, Andrássy-út 10.
Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája.

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003