LIPPICH TERKA VÁZLATKÖNYVÉBŐL
 
   Negyedik évfolyam, 1905    |   Első szám    |    p. 46-49.
 

 


LIPPICH TERKA


A Lippich-család dalmát eredetű. Történetileg szereplő tagjainak elsei azok közé a dalmaták közé tartoznak, kik velencei műveltségben élnek. Egész sereg kitűnő egyéniség emelkedik ki sorukból. S midőn a XV. században Magyarországba áttelepülnek, itt is nagy becsülésben van részük. Igazolják ezt fényes összeköttetéseik. Sok és nagy donációkat kapnak. Magyar nemességük, a Nemzeti Múzeumban lévő címeres levél szerint, 1608-ból, II. Mátyástól származik.

A család törzse vasmegyei. Ott a donációk fészke is. Onnan ágazik ki aztán Győr-megyébe, a Szepességbe és egy vékony hajtás később a Nagy-Kunságba. Van egy elnémetesedett osztrák ág is, amely azonban egyenesen Dalmáciából szakadt Ausztriába.

A XVIII—XIX. században a szepesi Lippichek tevékeny részt vesznek a magyar kulturális közéletben. Míg a vasmegyeiek gazdák, fényűző és pazarló nemesek típusát mutatják, a szepesiek literátus és tudományos pályát választanak inkább. Lippich György "szepesifi" egyike a legelső magyar irodalomtörténészeknek ; az orvosi tudományokkal pedig egész generációk foglalkoznak előszeretettel. Orvos az a Lippich József is, akinek fia Ferenc, szintén e pályán szerez magának három országra szóló hírnevet, leánya Terka pedig a festőművészet terén ért el olyan eredményeket, amelynél fogva büszkén oszthatjuk be a magyar festőművészet XIX. század második negyedének érdemesebb alakjai közé.

A szép szeretetét, mint közös családi vonást a Lippicheknél külön is ki kell emelnünk. Majdnem minden tagja műkedvelő. A szepesi Ferenc is a festészetben többre viszi a köznapi ecsetforgatásnál, Terka húga pedig már életének összes tevékenységét a művészethez kapcsolja. Ő már igazi művésznő.

Lippich Terka élettörténete beleszövődik bátyja sorsának mozgalmas hátterébe, művészetének forrásai pedig ez élettörténetből fakadnak. Ferenc a pesti és bécsi egyetemeken tanul s pályája kezdetén Iglón, majd Kassán működik, mint gyakorló orvos. Nemsokára azonban Laibachba jut városi orvosnak, honnét pedig, néhány év múlva, nagy feltűnést keltő irodalmi munkássága révén, először a bécsi, majd meg a pádovai egyetem katedrájára hívják meg. Mind e vándorlásokon hű kisérője Terka. Ferencet a tudós hírnév, dicsőség viszi idegen országokba, húgát meg a testvéri szeretet. És még valami. A művészet.

A két testvért már Kassán és Iglón egy vándor festőmester beavatja a festészet elemeibe. Az orvost később lefoglalja a tudomány, Terka azonban hű marad egész életén át első kedvteléséhez. Mikor 1823-ban Laibachba követi bátyját, első dolga Langus festő iskolájába iratkozni, azzal a komoly elhatározással, hogy tehetségét a dilettantizmus körén túl kimívelhesse.

Az e kori festészeti iskolázás nem szánt mélyen. Csupán bizonyos művek és formák utánzásából áll. Ily körülmények között az élet lüktetéséből kevés hatol át a művészetbe ; az iskolás modor ellep mindent kérlelhetetlenül. Az alkotásokban nincs élet és szellemi elevenség. Az ecset, elszigetelve a környezet hatása elől, a múlt terjengős magyarázására vállalkozik. Soha az antik jobban nem galvanizálódott, mint a francia magról kelt "klasszicizmus" ez idején. Ami a renaissanceban csak divat, az ekkor lázzá fokozódik. Kétezer és több éves alakok jelennek meg a vásznakon; Koriolán és Brutus, Niobe és a Gracchusok anyja, akik elhozzák a legarchaeologiaibb pontossággal összeillegetett ruhájokat és fegyveröket, csak épp a lelkűket hagyják a sírjukban.

A csenevész humanisztikus szellem illusztrációjául illenek be azok az iskolai munkák is, melyeket Lippich Terka Laibachban Langusnál fest. Néhány akt tanulmánya ez időből megvan K. Lippich Elek dr. tulajdonában. Lágy, természet-érzésnélküli munkák,aminőket gipszről vagy mintalapokról lehet csak rajzolni. Ugyanez időbe eső arcképfestészeti kísérletei is csak kísérletek. Nagyobb buzgósággal adja azonban magát a minaturára. És úgy látszik, hogy ezzel fel is tudja kelteni a figyelmet maga iránt. Iskolájának hátrányai itt előnyökké válnak. Ami nagy méretben édeskés, lágy és üres, az kicsiben lehelletszerű, finom és előkelő. A minatura a fejedelmi udvarok környékén igen kedvelt mindig s Olaszországba megy, aki teheti - - a művészet ez ágát tanulni. Lippich Terkát V. Ferdinánd neje, Mária Anna veszi pártfogásába és saját költségén Velencébe küldi a képzőművészeti akadémiába. Velencében Lipparini a mestere. Haladása a hozzáfűzött remények arányában fejlődik.

Már az 1833-iki velencei kiállításon Lippich Terka három miniatura képpel szerepel őszinte sikernek mondható feltűnést keltve. - - 1838-ban pedig ugyanilyen négy képe van kiállítva: Szent Sebestyén, Atala, Oedipus és az alvó Endymion. Mindez antik személyek azonban nem engedik magukat büntetlenül felhasználni, váratlanul felléptetik egy kis társukat, Hyment s a művésznő - - mielőtt művészetében megállapodna - - dr. Köstlhez, egy derék német orvoshoz megy férjhez.

A sokat igérő tehetség és a divatos művészeti irányok közt ezzel megszűnik az összeköttetés. Lippich Terka Grácba követi férjét, elhagyja Velencét, el a miniaturákat az egész szentimentálisán klasszicizáló világával együtt. Lelke mélyén azonban megőrzi azt a tiszta szeretetet a művészet iránt, amely Iglóról kiindulva kiséri útjain. Megőrzi épp oly mélyre rejtve, mint a hazaszeretetét. S a jó feleségnek, ura oldala mellett is, megnyílnak szíve rejtett forrásai. Lippich Terka, az asszony, rajzol és fest továbbra is, de csak magának vagy az ura számára. S ez a közelebbi cél új fordulóra viszi művészetét, mely külső sikerekben nem olyan gazdag, mint leánykori pályája, de művészeti értékre messze fölülmúlja azt.

Lippich Terka gráci korszakában feloldódik az iskolai zsibbadság alól. Vannak vázlatai (K. Lippich Elek dr. tulajdonában) amelyeken átcsillog nemzeti érzülete. Már régebbi tanulmányait is szeretettel írja alá a németek közt magyarul: "rajzolá Lippich Therézia", de itt meg szorosan arról nyújt bizonyságot, hogy nemcsak aláírása magyar, hanem lelke is az tudott maradni. Tárgyválasztása árulja el magyar szellemét. Magyar harci kép festését forgatja elméjében s ahhoz előkészületül hadi jeleneteket, kacagányos, lovas vitézeket vet papírra. Nem ér él céljához, e feladatokat nem oldja meg, de érdekes beletekinteni, hogy hazaszeretete miként táplálja művészetét.

Az a törekvés, hogy férjének segítségére lehessen, - - szintén hatalmas fejlődési fokra emeli művészetét. Dr. Köstl is, mint Lippich Ferenc (kihez baráti viszony fűzte) irodalmilag is műveli az orvosi tudományt. Neki magának van szanatóriuma Grácban s az itt szerzett tapasztalatait egy, a lelki betegekről szóló műben foglalja össze. E könyvhöz készít Lippich Terka illusztrációkat, lelkibetegeket ábrázoló kőrajzokat. E feladat a valóság tanulmányozását jelöli ki számára. A beteg modellek a természet megfigyelésére kényszerítik a művésznőt, így annak a visszaadása, ami él és mozog, ami világítási változatok szerint más és más, jó iskola az iglói vándormester, Langus és Lipparini után. Ezzel nagyot növekszik eredetiségben és becsben Lippich Terka művészete. Van néhány vázlata, e korból is K. Lippich Elek dr. tulajdonában, ahol a deklamáló művészet helyett valószerű mozgással és cselekvéssel találkozunk. Ez már a művészet igazi céljának felismerése. Sajnos nem tudjuk, hogy ez a felismerés nagyobb alkotások létrehozására vezetett-e? Néhány képtervezetében a tömegelrendezés és a dramatikus cselekvény iránti érzéke meglepő. A kor pathetikus köntöse alatt indulatok és érzések hullámzását rejteti. Ezek után készült művei azonban még lappanganak valahol. A kutatás még sók felfedni valót fog találni.

Elszórt irodalmi nyomok (Wurzbach. Agramer Zeitung 1856. Beiblatt No. 9.) néhány művéről még tesznek említést, ilyen önarcképe is, melyet Langusnak készített ajándékba. Művészete megítélésére nem döntő fontosságú ugyan, de igen komoly alkotás a Lippich Ferencről készített arckép, melyet a bécsi közkórházi klinika nagytermében 1850-ben lepleztek le. Ez a kép ma is az allgemeines Krankenhaus igazgatósági üléstermében függ.

Mindent összefoglalva azt jegyezhetjük fel a magyar művészettörténelem könyvébe, hogy Lippich Terka az a rokonszenvre méltó művésznő, kinek nemzetközi sikerei voltak a miniaturák terén s akinek a sikerek után is volt elég mély érzése visszatérni a nemzeti eszmekörhöz és volt elég nagy tehetsége elküzdeni addig az ösvényig, mely a művészet igazi céljai felé vezet. Azt is bizonyossággal állíthatjuk, ha majdan szerencsésebb kutatások folytán több műve lesz ismertté, hogy művészeti egyénisége is nagyobbra fog nőni. Addig őrizzük kegyelettel emlékét.

DR. CZAKÓ ELEMÉR

LIPPICH TERKA VÁZLATKÖNYVÉBŐL
LIPPICH TERKA VÁZLATKÖNYVÉBŐL


 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003