Harmadik évfolyam, 1904    |   Ötödik szám    |    p. 296-300.    |   Facsimile
 

 

A TERRACOTTA

A társadalom és a föld történetére vonatkozó tanulságokban gazdag két matéria évezredeken át is fönmaradhat és taníthat bennünket az emberiség és a föld legősibb történetének első elemeire. Ez a két matéria egyrészt a terracotta, másrészt a meg-kövesült állati és növényi maradványok. A múlt e két tanuján kívül minden alaktalan és néma. Brogniart mondja ezt és ezekben a szavakban az ősi agyag dicsérete szólal meg. Az engedelmes, a könnyen formálható agyag, a legősibb matéria dicsérete azé az anyagé, amelyben a primitiv ember megrögzítette ébredő formaérzésének első megismeréseit, amely a kőnél tartósabbá válva a tűzben, évezredeken át megtartja az ősi koroknak rábízott dokumentumait. Minden megismerés között a forma megismerése a legelső az emberiségben, a kézzelfogható, a tömör formák hatnak a leg-frappansabbul a fejlődés kezdetét élő lelkekre és mikor először felébredt az az önérzetes kívánság, hogy a tökhéj formájára maga az ember alakítson víztartó edényt, a benső ösztönzések által vezetett kéz teremtő munkájával, akkor már ott volt az agyag és engedelmesen követte a naiv fantáziák minden szeszélyét. Agyagban jelentek meg az első formák, ez a művészetek ősi matériája és ezért nagy kegyelettel kell néznünk ezt az egyszerű, szürke földet, ezt a termékeny földet, a művészeteknek ezt a szent anyaföldjét.

Ez a tiszteletreméltó anyag, amelynek ismerete kimondhatatlan idők előtt kezdődött az emberiségben, éppen simulékony, engedelmes természeténél fogva, mindig az első, a közvetlen lelki szenzációk megtestesítésére volt igen alkalmatos. Az ősember gyermeki félelme a menydörgésben és a füvek növésében munkáló erők iránt, groteszk formaviziókkal népesítette be a történet előtti idők levegőjét és szorongó nyugtalansággal menekült a testetlen, absztrakt félelmességektől az agyagbálványok kézzelfogható pozitivségéhez. Határozott, sejtelmeket kizáró kontúrok közé kellett szorítania a kék éjszakákban kísértő megfoghatatlanságot, hogy érzékekkel imádhassa őket, akiket primitív agya csak a gyötrelmes borzalom által tudott megérezni. Ezek az ősi vágyak az élet formákban való megtestesítése után más, változott, finomodott motívumokkal ma is élnek és ma is az agyag segíti az embert ezeknek a vágyaknak legközvetlenebb kielégítésére. Ma is ott van az agyag a gondolat első felvillanásánál, amely különös energiákat varázsol bele a művészkezekbe, ott van az első, ideges összeborzadásnál, amelyből eleven vonalak cikáznak át a hűséges, nemes matéria tömegébe, ott van a szobrász lelkében végbemenő események kezdeténél, amikor éppen rendeződnek a művész lelkében kialakult formák, és a tűz erejétől késő időkre beleszilárdulnak a gyönyörű matériába az első percek, a kezdődő lelki események finom, intim nyomai.

A terracotta-művészet egyik legnagyobb érdekességét ezekben az intimitásokban fogjuk megtalálni, amelyeket az égetett agyag a művészi alkotás legsajátosabb világából elárul. Ha tudjuk nézni ezeket a melegszínű agyagformákat, azok egyszerre beszédesekké lesznek és pontosan elmondják annak az izgalmas pillanatnak az élményeit, amelyben a megérzett alak tömegei a puha anyagból kibontakozni kezdenek. A művész fölismeri azt a valamit, ami tervek, szándékok és elképzelések gyanánt élt lelkében és ennek a felismerésnek a gyönyörűsége hasonló lehet az elért vágyak és szerelmek gyönyörűségéhez. Öröm van ebben a pillanatban, olyan öröm, amely ideges, izgatott mozdulatokkal hajtja végig a kezet a tömegekbe alakuló agyagon és amint ezek az ideges mozdulatok kibontanak egy-egy formát, egy-egy lendületes vonalat a nagy masszákból, folytonos felfedezések, folytonos rábukkanások, folytonos apró szenzációk és intim gyönyörűségek következnek egymásután a munka folyamán, kedves véletlenségek érvényesülnek itt, egy-egy hirtelen odarántott mozdulata a kéznek széles, sík nyomot hagy az agyagban, amely pontosan végig simul egy markáns formán, vagy a drapériának egy elomló redőjén, egy éles vonal bemélyedésétől kitódul az agyag és apró, fogazott sáncokat alkot a vonal mentén, amelyeken apró árnyék és fényjátékok villannak végig, puha vibrálásba bontván fel a vonal élességét. Két ujj nyomásától szinte észrevétlenül kiformálódik a csontszerkezetnek valamely kemény kidudorodása, vagy az izmoknak valamely simán egymásba húzott formákból álló alakulása és ez mind olyan szép, hogy a művész ragyogó szemmel hátrahúzódik a mintázó-állványtól és szótlanul, csöndesen, tiszta önbizalommal sokáig tud örülni ezeken a finom kis eredményeken. Minden terracotta-szoborban benne van az alkotás kezdetének ez az öröme, meg lehet ezt látni azokban a szeretettel körülsimogatott formákban, amelyek híven megtartják a simogató kéz minden apró nyomát és ha ezt meg tudjuk látni, akkor együtt örülünk a művészszel, az ő fölfedezései a mi lelkűnkben is finom izgalmakat váltanak ki és részesei leszünk azoknak a gyönyörűségeknek, amelyei: a művészéletet megkülönböztetik az érzéketlenek és a kérgesszívűek életétől.

A kézimunka szimpatikus érdekességét találjuk meg a terracotta-szobrokon. Minden más anyag stilusa megköveteli a teljes készséget, a tökéletes kiforrottságot, mielőtt a matéria bele kezdene igazodni a téma formáiba. A bronznál egy komoly technika áll a művész és műve között, s az apró mesterkedéseket, az izgatott percek bájos véletlenségeit, a formák hirtelen, mondhatni primer kialakulásait, a fénytörő, recés, puha sarkokat, az álla príma megcsinálás minden kedves pongyolaságát és rapszodikusságát elborítják a sima ércfelület széles síkjai, amelyek csak a kész, a puritán tisztaságú formát tűrik meg. A márvány tömör kőkaraktere, a faragás technikájának szigorú határozottsága, amely nem enged meg semmi kísérletezést, semmi munka közben felvillanó módosító ötletet, semmi ide-oda helyezgetését a domborulatoknak és a mélyedéseknek, ez a férfias sziklaanyag szintén arra kényszeríti a művészt, hogy apró részletekig elkészüljön koncepciójával, mielőtt a vésőt kezébe venné.

A művészi alkotás kifejlett, megmásíthatatlan stádiumának, a minden ízében megismert és átgondolt témának a matériái a bronz és a márvány, az agyag ellenben a kiforró félben levő ötletek, a kialakulás izgalmától vezetett kezek matériája és erre kell gondolnunk, hogyha a tűzben megkeményedett agyagformák poézisét érezni akarjuk.

A kézimunka közvetlenségének nagy része van a művészmunkák hangulatkeltő hatásában. Ha a beomlott velencei Cam-panilét pontosan ugyanazokból a kövekből építenék is fel, amelyekből első ízben megcsinálták; az elkészült épület hideg, közömbös, idegen volna nekünk akkor is, mert elveszett belőle azoknak a kezenyoma, akik először felépítették és azok szeretetének és gondoskodásának minden jele, akik az épületet elgondolták és felépítésére vigyáztak. Történelmi hangulatnak nevezik azt a sajátos zamatot, ami a régi épületekből kiárad, pedig ez nem más, mint a porladó kezek munkájának tisztelete, amely azonnal közömbösséggé hidegül, mihelyt e munka közvetlen nyomai elenyésznek. És az a gyönyörködés, amelylyel az első ötletek által vezetett kéz munkáját nézzük, van olyan értékes és nemes, mint a filozofáló elme spekulativ eredményeiben, vagy a mesélő talentum kitalálásaiban való gyönyörködés, így a terracotta szemlélésénél kapunk egy érvet annak az igazolására, hogy a címben kifejezhető, irodalmi téma egészen közömbös a képzőművészetekre, sőt ameny-nyiben megköti a szobrász és a festő forma-, szín- és vonalfantáziájának szabadságát, az irodalmi témák előtérbe tolása határozottan káros is.

Hogy a terracottát úgy kell tekinteni, mint a szín, a hirtelen plasztikai ötletek művészetét, azt úgy nagyjában mindig érezték az emberek. Amikor a szobrásznak kedve támadt a nagy tömegek és a tömör, sima felületű formák közül egy kis szeszélyes csapongásra, mikor a nagy síkokba törő fény komolysága mellett valami játszibb, nyugtalanabb, vibrálóbb, talán fes-tőibb fényeloszlásban akartak gyönyörködni szobraik felületén, rendesen a terracottához folyamodtak. Ilyenképen történtek apró kilendülések a festőiség felé, így támadtak az en gobe színezésű tanagra-terracották a márvány és a bronz mithikus komolysága istenei mellett, így támadhatott egyáltalában a terracotta színezése, amely azt a festői ösztönt elégíti ki, amely a leginkarnátusabb szobrászban is megvan. A terracotta változatos, apróbb domborodású felületén picike foltokba törve fut végig a fény és ez a vibráló játék már átmenet a színes felületek felé. -A terracotta meleg, húsos színe még csak elősegítette a festői hatásoknak ezt a keresését és abban a korban, midőn a művészetek differenciálódása még nem fejeződött be annyira, mint ma, nagyon érthető, ha a szobrász nem tudott ellentállani a színes hatások csábításának. A felület színezéséből később glazurozás lett, s a Robbia terracottákon már egészen elveszett maga az agyag és egy új matéria, a cink-glazur állapította meg ezeknek a terracottáknak a stílusát Most, mikor meggyőződéssé lett, hogy a szobrász kizárólag szobrász legyen, a terracottákról ismét eltűnt a szín és megtalálták ennek a finom matériának igazi szerepét az intim, az első percben született ötletek felvételében.

Nekünk van egy fiatal szobrászunk, Damkó József, aki mélyen belelátott a terracotta-művészet titkaiba. Nem véletlen az, hogy Dankó József annyira belemerült ennek a mű-vészkedésnek minden finomságába: egyéniségében benne van az álla príma hajlandóság, a formák közvetlen, egyes simításokkal való kialakításának szeretete, benne van a meg-testesülőfélben levő ideáknak az az élveznitudása, amely a terracotta-művekben konstatálható és amely ezeknek finom aromáját megadja. Őt bensőséges, egyszerű témák izgatják, meleg kedély, öreges nyugalom, leányos bájosság, a gyermeki test ficánkoló elevensége, egyszóval mind az, ami az egyszerű emberek életéből plasztikusan megábrázolható. Az ilyen témákhoz kiválóképen alkalmas anyag a terracotta a maga kendőzetlen, őszinte közvetlenségével és Damkó nagyon szépen, nagyon őszintén tudja őket belerögzíteni a simúlékony agyagba. Kicsi szobrai a szeretettel megcsinált művészmunka melegségét sugározzák és több hangulatot visz be egy közülük a szobákba, mint azoknak a gipszeknek sok métermázsája, amiket még most is olyan szívesen vásárol a publikum.

MÁRKUS LÁSZLÓ

CSÁKVÁRI GÖRÖNCSÉR DAMKÓ JÓZSEF MŰVE
CSÁKVÁRI GÖRÖNCSÉR DAMKÓ JÓZSEF MŰVE

ESKÜDT URAM DAMKÓ JÓZSEF MŰVE
ESKÜDT URAM DAMKÓ JÓZSEF MŰVE

CIGÁNYLEÁNY DAMKÓ JÓZSEF MŰVE
CIGÁNYLEÁNY DAMKÓ JÓZSEF MŰVE

SANCTA SIMPLICITAS DAMKÓ JÓZSEF MŰVE
SANCTA SIMPLICITAS DAMKÓ JÓZSEF MŰVE

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002