Kirkpatrick Sale

Az elszakadás gondolata

A 2004-es választások árnyékában – amelyek visszahozták a hatalomba az amerikai nemzet minden eddiginél önkényesebb és legkevésbé legitim kormányát –, egy novemberi hétvégén három tucat ember gyűlt össze a vermonti Middleburyben, hogy megvitassa és előmozdítsa az Egyesült Államoktól való elszakadás elképzelését

A háromnapos, beszédeket, előadásokat és vitákat felsorakoztató rendezvényt a Fourth World (Negyedik Világ) és a Második Vermonti Köztársaság (Second Vermont Republic) támogatta. A Fourth World angliai székhelyű szervezet, a szeparatista mozgalom elkötelezettje, mely a másik három "világon" belüli függetlenségért küzd; a Second Vermont Republic pedig alulról szerveződő mozgalom, mely azért harcol elszántan, hogy Vermont kiváljon az Egyesült Államokból olyan köztársaság formájában, mint amilyen 1777–1791 között volt.

Bizonyára nem sok ember tudja, hogy ezek a szervezetek egyáltalán léteznek. A hétvége szenvedélyes és komoly megnyilatkozásai azonban megmutatták: valódi szándék igazolja, hogy egy ilyen szélsőséges lépés, mint a kiválás megfontolása, egyáltalán nem elképzelhetetlen a mai időkben.

"Úgy gondolom, hogy ez a novemberi hétvége döntő fontosságú esemény volt" – mondja Thomas Naylor, a Duke Egyetem nyugdíjas közgazdaságtan-professzora, tíz éve vermonti lakos, a Második Vermonti Köztársaság egyik alapítója. "Bedobtuk a köztudatba az elszakadás gondolatát, és hatalmas visszhangot keltett." Valóban: a helyi Rutland Herald vasárnapi számában kimagasló, 13 hasábos cikk jelent meg a konferenciáról Az elszakadás hívei találkoztak Middleburyben címmel.

A Radikális Konzultációnak nevezett összejövetel témája az volt, hogy végiggondolják: milyen választási lehetőségek állnak azok előtt, akik szeretnék kihívni, megváltoztatni a jelenlegi amerikai birodalmat, és szeretnék próbára tenni annak életképességét, ami utána jöhet; főleg azért, mert a konferencia felhívásának érvelése szerint "ez a birodalom minden valószínűség szerint gazdasági, politikai, katonai, mezőgazdasági, társadalmi, kulturális és környezeti téren egyaránt fenntarthatatlanná vált". A megfontolás tárgyává tett lehetőségek közül a megtagadást, az alkalmazkodást, a reformot és a forradalmat elvetették, így a további eszmecsere a decentralizáció, a szeparatizmus és az elszakadás köré összpontosult.

Végül a résztvevők többsége által aláírt közlemény így foglalta össze a viták végső álláspontját: "Alaposan átgondoltuk egy új politika számos lehetséges stratégiáját, és végül egy olyan kampány megindítása mellett döntöttünk, mely nyomon követi, tanulmányozza és elősegíti a szeparatizmus képviseletét", vagyis "mindazokat a kis politikai szervezeteket, kis, független, önkormányzó testületeket, bármilyen formában jelentkezzenek is, amelyek elhatárolják magukat a nagyoktól...".

Továbbmenve, a közlemény amellett érvel, hogy "minden okunk megvan arra, hogy elkezdjük kutatni az Egyesült Államoktól való elszakadás folyamatát", és felsorol az Egyesült Államokban már működő 28 szeparatista szervezetet, például Alaszkában, Hawaiin, Texasban, New Hampshire-ben és Puerto Ricóban, a vermonti mellett. "Az elszakadás alapelvét érvényesnek és törvényesnek kell elfogadni."

A találkozón sokan magukévá tették azt az elszakadási modellt, melyet a Második Köztársaság emberei készítettek. Kétéves munkával megalkották a vermonti alkotmányt, egy törvénymódosítási javaslatot és egy 128 oldalas nyilatkozatot arról, hogy az elszakadás az Alkotmány értelmében törvényes: "az Egyesült Államok minden államának erkölcsi és törvényes joga, hogy kilépjen a szövetségből". Meggyőződésük, hogy egy "békés, demokratikus, alulról szerveződő, az amerikai nép szabad akaratán alapuló" megközelítés komoly áttörést hozhat.

A konferencia nagy erőfeszítéseket tett egy "gondolatbank" létrehozására a szuverenitás, a függetlenség és az elszakadás kérdésköreinek vizsgálata céljából, és hogy létrehozzon egy rendszeres kiadványt, mely a téma népszerűsítő és tudományos megközelítéseit adná közre.

Úgy tűnik, hogy a tomboló "politikustőkés" bushizmus sötét korában vannak még emberek, akik egy újfajta fényt szeretnének felvillantani; innen nézve a szeparatizmus és az elszakadás valódi vonzerővel bírhat a kiábrándult amerikaiak számára.

* * *

Thomas Naylor
Middlebury nyilatkozat


Azért gyűltünk itt össze, hogy megvitassuk egy új politika lehetőségeit. Meggyőződésünk, hogy az Amerikai Birodalom, mely jelenleg világszerte százötvenhárom országra terjeszti ki katonai hatalmát, olyan törékeny, mint a birodalmak általában a történelem tanúsága szerint, és nagy az esély arra, hogy már a közeljövőben magától összeomlik.

Mielőtt ez megtörténik – függetlenül attól, hogy az Egyesült Államok milyen formát ölt – alkalmasnak tartjuk a pillanatot arra, hogy új politikai elképzeléseket és projekteket terjesszünk elő, melyek mögött valódi társadalmi részvétel, valódi demokrácia áll. Most van itt az ideje ezek előkészítésének.

Alaposan átgondoltuk egy új politika számos lehetséges stratégiáját, és végül egy olyan kampány megindítása mellett döntöttünk, mely nyomon követi, tanulmányozza és elősegíti a szeparatizmus lehetőségét. Szeparatizmuson értjük mindazt, amivel az emberi lépték eszméjének elkötelezett kis politikai szervezetek elhatárolják magukat a nagyoktól: a decentralizációt, feloszlást, szétválást vagy elszakadást, melynek során kis, független, önkormányzó testületek jönnek létre. Természetesen azokat a politikákat részesítjük előnyben, melyek a csak kisléptékben megvalósítható részvételi demokrácia és a törvény előtti egyenlőség alapján működnek; az első alapelv azonban az, hogy ezek az államok valósítsák meg szeparációjukat és önkormányzatukat, amint erre elérkezettnek látják az időt.

Fontos, hogy felismerjük: a szeparatista/függetlenségi mozgalom a mai világ legfontosabb és legelterjedtebb politikai ereje, mint volt az elmúlt fél évszázadban, mialatt például az Egyesült Nemzetek taglétszáma ötvenegyről (1945) százkilencvenháromra (2004) emelkedett. A Szovjetunió és a korábbi Jugoszlávia felbomlása ezen alapvető trend legszembetűnőbb példái; napjainkban is több mint két tucat országban folynak szeparatista mozgalmak, például Katalóniában, Skóciában, Lappföldön. Szardínián, Szicíliában, Szudánban, Kongóban, Kasmírban, Csecsenföldön, Kurdisztánban, Québecben, Brit Kolumbiában, Mexikóban és Észak-Amerika indián népei körében – hogy a legismertebbeket említsük.

Minden okunk megvan arra, hogy elkezdjük kutatni az Egyesült Államokban az elszakadás folyamatait. Már legalább 28 szeparatista szervezet működik országunkban – a legaktívabbak Alaszkában, Kaszkádiában, Texasban, Hawaiion, Vermontban, Puerto Ricóban és Délen –, és úgy tűnik, egyre többen vannak azon a véleményen, hogy mivel az össznemzeti kormányzat sok téren tehetetlennek, érzéketlennek és elszámoltathatatlannak mutatkozik, a hatalmat alacsonyabb szinten kellene összpontosítani. Hogy ez az alacsonyabb szint az állam szintje, az államokon belüli összefüggő régiók szintje, vagy valami még ennél is alacsonyabb szint, azt legjobb, ha ráhagyjuk a szeparáció terén aktívan dolgozókra; de az elszakadás alapelvét érvényesnek és törvényesnek kell elfogadni.

E cél érdekében mindent megteszünk egy olyan mozgalom létrehozásáéért, amely az elszakadást nemzeti szinten napirendre tűzi, amely segíti és bátorítja az erőszakmentes elszakadáspárti szervezeteket országszerte, segíti a létező és megszülető csoportok kommunikációját, és létrehoz egy tudományos testületet az elszakadás eszméjének és alapelvének vizsgálatára és fejlesztésére.

"Ha a kormányzat bármilyen formája ártalmasnak bizonyulna e célok – élet, szabadság, a boldogság keresése – tekintetében, az embereknek jogukban áll azt megváltoztatni, eltörölni, és új kormányzatot felépíteni… olyan formában, melyről úgy vélik, hogy a legjobban szolgálja biztonságukat és boldogulásukat" – Függetlenségi Nyilatkozat, 1776.

Forrás: Fourth World Review No. 131.

Fordította: Ortmann-né Ajkai Adrienne


Ökotáj, 35–36. sz. 2005. 120–122. o.