Várkonyi József -- Trömböczky Péter

Szófüggvények valóságképe 
avagy: Függvény az egész világ

Az alábbi írást olvasva előbb a korai pozitivista nyelvelmélet kísért: a szöveg funkcionális optimalizálása -- a jelentés, amely a matematizálhatóság igényével függvénnyé alakítható. Célként pragmatikus megfontolások, az üzleti haszon fejlődést generáló szerepéről esik szó. Mindeközben azonban a függvénytan történeti, episztemológiai furcsaságain alapuló, azt kihasználó gondolatmenet a világ megismerhetőségének útvesztőin, a technika és a világismeret közötti térben egyensúlyoz -- eljutva a társadalmi alkalmazás lehetőségéig. Miképp lehetséges működő gyakorlat kialakítása homályos, semmibe vesző alapokon? És megtehető-e ez a társadalom esetében is?

Nem véletlen a görög múltat idéző párbeszédes forma -- a harmadik típusú diskurzus (Ricoeur) ma levegőben lévő formája ez: azt a vékony pallót keresve, ahol a természeti törvényektől át lehet kelni (?) az emberi szabályok világába.

A Mérnök (Trömböczky Péter): Mi, műszakiak, a magunk szakterületén hozzászoktunk, hogy kiszámíthatóvá tett, a matematika zárt rendjében kifejezett összefüggésekkel dolgozunk. Emiatt eleve tetszik, amit állítasz, hogy egy megfelelő formális nyelvvel, azaz a szöveges függvénnyel, a kiszámíthatóságot, a pontosságot ki lehet terjeszteni a társadalomtudományokra, a humán szférára. A szöveges függvény, mint formális nyelv és módszertan, azok alapján, amit bemutattál, logikus és reális, sőt szinte már magától értetődő. Olyannyira, hogy nem is értem, erre miért nem jöttek rá mások is, sokkal korábban. Mert -- meg ne sértődj -- amire te rájöttél, hogy szöveges ismeretanyagokat "ha ..., akkor ..." szerkezetben kell leírni, szinte pofonegyszerű.

A Szociológus (Várkonyi József): Nem sértettél meg. Én magam is mindig ezt állítom. Ha megnézünk egy szöveges ismeretanyagot, például egy jogszabályt, vagy egy történelemtudományi elméletet, valójában egy-egy összefüggésrendszert látunk. Azaz egymástól függő fogalmakat, tényezőket stb. Márpedig belátható, összefüggés és függvény nincsenek messze egymástól. Sőt, lényegét tekintve ugyanarról van szó, a különbség csak formai. A szöveges függvény éppen ezt a különbséget tünteti el. 

A Mérnök: Ez a "ha ..., akkor ..." szerkezet már a hétköznapi beszédünkben, logikánkban jelen van... Sőt, ha meggondolom, valamely fizikai folyamat is leírható képletek, függvények nélkül, élő beszélt nyelven, azaz szövegesen. Csak hát a fizika "tolvajnyelve", az alkalmazott matematika, a függvénytan mindezt egyszerűbben teszi. 

A Szociológus: És a matematikai függvény szintén "ha ..., akkor ..." szerkezetű. 

A Mérnök: Akkor itt most a szövegekkel is valami olyannak kell történnie, mint amit a matematika "tesz" például a fizikában. Ott ugye a fizikai folyamatokat lefordítjuk egy olyan nyelvre, amely könnyen kezelhető, amellyel könnyebben le tudjuk írni a változásokat. Azaz meghatározzuk a figyelembe veendő tényezőket, mint matematikai függvényváltozókat, meghatározzuk a függvénykapcsolatokat, a független és függő változókat, az értékkészletet, az értelmezési tartományt. 

A Szociológus: Pontosan ugyanez történik itt is, igaz, nem matematikai, nem is logikai, hanem szöveges változókkal. Ez a szöveges függvényváltozó az összefüggésekben nem numerikus értéket vesz fel, de még csak nem is az igen--nem, illetve az igaz--hamis értékeket, mint a logikai változók, hanem a beszélt nyelven kifejezett, véges számú, diszkrét szöveges értéket. Ahhoz, hogy egy szöveg függvényformátumát előállíthassuk, ugyanúgy meg kell határozni, melyek a független és melyek a függő változók, és ugyanúgy meg kell állapítani az értelmezési tartományt, az értékkészletet, mint a matematikai függvényeknél.

A Mérnök: Már-már félelmetes egyezés... Első ránézésre annak megállapítására csábít, hogy a matematikai, vagy az azzal analóg eljárások itt is alkalmazhatók... 

A Szociológus: Részben. Mindkét oldalon függvényekről beszélünk, ezért a gondolkodásmódban, a módszertanban sok az egyezés. A hasonlóság azonban nem azonosság. A fizika például döntően folytonos numerikus értékekkel dolgozik, míg itt -- mint említettem -- diszkrét szöveges értékeket vesznek fel a változók. A legfontosabb különbség, hogy míg a fizika a matematikai függvények segítségével az anyagi világ viselkedését vizsgálja, addig mi most egy másik egzakt függvényformának a humán szférában való felhasználásáról beszélünk. De -- a tapasztalatok szerint -- sem ez az alapvető különbség, sem pedig a már megvizsgált egyéb különbségek nem zárják ki az egzakt függvényekben való gondolkodást a társadalomtudományokban, a humán oldalon. 

Úgy tapasztaltam, hogy a társadalomtudományokba bevezethető szöveges függvényforma a függvénytan, a függvények alkalmazásának egy speciális esete. Nem látom indokoltnak, hogy függvénytanon kizárólag a matematikai, a mennyiségi vonatkozásokat értsük.

A Mérnök: Mindez -- elméletként -- nagyon érdekes, és van már kézzel fogható eredménye is. A jog és a közigazgatás területén mutattál nekem meggyőző példákat. Arról is sokat beszéltünk, miért éppen a jog...

A Szociológus: Igen, mert a jog, azáltal, hogy eleve következetes, bizonyos értelemben logikailag zárt kíván lenni, szinte tálcán kínálja a terepet a függvényekben való gondolkodásra. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a társadalomtudomány megannyi más ágában ne lenne felhasználható a szöveges függvény. Sőt, a legérdekesebb, konkrét eredményt éppen a jog terén kívül értem el.

A Mérnök: Ez a függvényforma, a matematikaihoz hasonlóan, zárt, koherens, ugyanakkor könnyen olvasható, a változók a beszélt nyelv szavai; lényegében csak a jogszabály fogalmait tartalmazza. Így aztán ha valaki életében először lát egy szöveges függvényrendszert, szinte azonnal olvasni képes, míg ez egy matematikai függvényről azért nem mondható el. Világos és egyértelmű, ahogy a szövegből, vagy ahogy te mondod, az összefüggésrendszerből előállítod annak függvényformáját. Világos, hogy az előállított szöveges függvény pontosan és maradéktalanul kifejezi az eredeti szöveget. Mindez még meggyőzőbbé vált azáltal, hogy láttam, számítógépen is futtatni tudod a jogszabály függvényformátumát, azaz lényegében a jogszabályt. Az analógia több mint meglepő. Kiváltképp hogy egy lényegében műszaki szimulációkra kifejlesztett rendszerkerettel dolgozol.

A Szociológus: És ez a szimuláció már kézzelfoghatóan megmutatja, milyen lehetőséget nyújt a szöveges függvény. Nevezetesen azt, amit korábban te említettél: a kiszámíthatóságot. Persze itt egy általánosabban vett, nem "számszaki" kiszámíthatóságról van szó. A jogszabályokkal végzett szimulációhoz nem kellett speciális informatikai eszközt készíteni. Egy, a SZÁMALK és az SZKI által korábban közösen kifejlesztett rendszerkerettel bármely jogszabály vagy más szöveges ismeretanyag szöveges függvényformáját lehet szimulációs céllal futtatni. Gondolj csak bele: ezt a rendszert eredetileg a műszaki és természettudományos kutatások támogatására fejlesztették ki, mégis, a logikája azonnal és magától értetődően befogadta és kezelte, futtatta a szöveges ismeretanyagok szöveges függvényformátumát. Én ebben annak a kézzelfogható bizonyítékát látom, hogy -- mint az előbb mondtam -- itt a függvénytan két speciális, ám de egymást szervesen kiegészítő oldaláról van szó. *

A Mérnök: Világos. A látottak alapján elhiszem, hogy a szöveges függvényforma, a számítógépes szimuláció, a ráépülő kiszámíthatóság sokat segíthet például a jogalkotónak. A kodifikálók a törvénytervezetek megalkotása közben számítógépen, szimulációkat végezhetnek, vizsgálhatják, hogyan is fog működni a jogszabály, és így még időben, a hatályba lépés előtt korrigálni tudnak, ha -- éppen a szimuláció révén -- hibákat fedeznek fel az összefüggésrendszerben. Sőt, segíthet a jogalkalmazásban is. Azt hiszem, hogy a ma oly divatos elektronikus közigazgatásban "megrendítő" lehet az a tény, hogy jogszabályok, pontosabban azok függvényformátuma, számítógépen futtatható lesz. Ha ezt internetes környezetben valósítják meg, akkor az valóban egy újfajta elektronikus közigazgatást jelenthet. A jogszabályok körében tehát működik, és még inkább működhet a dolog. Nagyszerű. De -- s ez az én a dilemmám -- te mindezt nemcsak a jogra tartod érvényesnek. Magam viszont ezt a függvényt más szöveges ismeretanyagokra azért nem merném kiterjeszteni. Ha a társadalomtudomány bármely szegmensére gondolok, azt látom, hogy az ott lezajló folyamatok rettentően sok tényezőtől függnek, ha úgy tetszik, majdhogynem végtelen sok a függvényváltozó. Márpedig egy függvény végtelen sok változóval nem mondhat semmit...
 

A szöveg leképezése vázlatosan a következő lépéseket jelenti:
  • A szöveget visszafejtjük az összefüggések elemi szintjeire.

  • Az összefüggések elemi szintjein megállapítjuk a tényezőket, azaz az elemi összefüggés 
    bemeneti (feltétel jellegű), illetve kimeneti (következmény jellegű) tényezőit, fogalmait. 
  • Az így megállapított tényezőket, fogalmakat tartalmuk szerint kategorizáljuk, halmazokba rendezzük. Az eredeti fogalmakat a halmazok elemeinek tekintjük. Ezek után a fogalomhalmazokat függvényváltozóként, az eredeti fogalmakat pedig a függvényváltozók lehetséges értékeiként értelmezzük és kezeljük. A függvényváltozók lehetnek szöveges típusúak, vagy numerikusak. Más szempontból a függvényváltozók lehetnek független -- bemeneti -- változók, vagy függő -- kimeneti -- változók. 

  • A leírtak szerint kialakítjuk a szöveg rendszerbe foglalt, függvényváltozós formátumát
  • A szöveg elemi és részösszefüggéseit az alkalmazott fogalmak függvényváltozós alakjaiból, azaz a függvényváltozókból újból felépítjük, de már "ha ..., akkor ..." szerkezetű szabályokban, azaz szöveges függvényformában.
  • A szabályokat (szabályblokkokat) a megfelelő módon összeláncoljuk egymással -- valamely szabály(ok) kimenete valamely más szabály(ok) bemenete lesz --, és így egy olyan zárt, koherens fastruktúrába rendezett függvényrendszert kapunk, amely pontosan és maradéktalanul kifejezi magát az eredeti szöveget.

Ismeret és alkalmazás -- a szöveges 
függvények és a kommunikáció

A Szociológus: Miért, a fizika talán az anyagi világ összességét, a valóság milliom tényezőjét egyszerre ragadja meg? Nem. Inkább arról van szó, amit Heisenberg ír, hogy az egyes természeti folyamatok kiemelhetők összefüggéseikből, matematikailag leírhatók és így értelmezhetőkké válnak. Ám még itt sem lehet minden valós tényezőt figyelembe venni, ki kell tehát választani -- a modellezés szokásos módja szerint -- azokat, amelyek alapvetően befolyásolják a folyamatot. Nos, szerintem ugyanezt a társadalomtudós ma is megteszi, hiszen ő is csak így tudja követni a folyamatokat. És állítom, ha mindehhez még a szöveges függvény is rendelkezésére áll, a társadalmi folyamat vizsgálata objektívebb lesz. 

A Mérnök: Azt mondtad, a szöveges függvény alkalmazása nem csupán egy praktikus eljárás, hanem a társadalomtudományokban, a humán szférában valamiféle gyökeresen új gondolkodásmód és egy erre épülő újfajta gyakorlat elterjedését váltja ki. Ne érts félre, nem lenne ez nekem ellenemre. Csak hát bevallom, nehezen tudom elképzelni, hogy ezzel egy kicsit is kezelhetőbbé válna a világban az egyre több és egyre kritikusabb feszültség, ökológiai, politikai, gazdasági, szociális és egyéb válsághelyzet. 

A Szociológus: Nem is arról van szó, hogy létezik egy varázspálca, amelyet bemutatunk a "Világtanácsnak", elfogadtatjuk és elterjesztetjük vele, majd másnaptól, immár varázsütésre, minden gondunk megoldódik. Arról viszont szerintem szó lehet, hogy akik a szöveges függvényt alkalmazzák, éppen általa, fegyelmezettebb, egzakt gondolkodást vesznek magukra, merem mondani: vérükké válik. Nézzük csak meg, mit jelentett valójában a matematikai függvények alkalmazása a műszaki és természettudományokban. Kiderült: a természeti jelenségek leírásához egzakt fogalmakra van szükség, amelyeket aztán matematikai változók formájában, e változók zárt és koherens rendszerében fejezünk ki, és a megfigyelt, illetve a feltételezett összefüggéseket e változók felhasználásával, matematikai függvényekben, y = f (x) alakban írjuk le. Ez a kvantitatív szemlélet -- az ismeretek matematikai alapokra helyezésekor -- egyfajta pontos rendszerezési kényszert jelentett és jelent ma is. Vagyis azt jelenti, hogy olyan fogalmakat kell alkotni, amelyekkel -- mint matematikai változókkal -- a feltételezett, megismert összefüggéseket egzakt függvényekben, vagy más matematikai formákban lehet leírni. Nos, mindez alapvetően megnövelte az ember problémaátlátó és -kezelő képességét. Végül is ennek tudható be, hogy a fizikus egzaktan leírható törvényszerűségeket tudott felismerni, a kémikus gyógyszereket tudott alkotni, a mérnök televíziót fejlesztett stb.

A Mérnök: Igen, ez világos, ezt tudjuk a fizika kultúrtörténetéből.

A Szociológus: Mármost a saját tapasztalataim alapján a szöveges függvény alkalmazásától is a problémakezelő képesség növekedését várom a humán szférában. Hatásaként pedig azt, hogy a kutató közgazdász pontosabb törvényszerűségeket tud majd felismerni, az üzletember egzaktabb cégstratégiát tud felépíteni, a politikus megalapozottabb koncepciót tud előterjeszteni. Ugyanis a szöveges függvények ugyanazt az egzakt fogalmi gondolkodást követelik meg, mint amit a matematikai függvény.

A Mérnök: Jó, jó, de hogyan valósul meg ez a problémakezelő képesség? 

A Szociológus: Ez a képesség úgy növekszik a szöveges függvények révén a társadalomtudományokban, mint ahogy a természettudományokban a matematika alkalmazásának köszönhetően. A dolgok első fázisában a kutatót a saját gondolkodásában segíti az a kényszer, amiről előbb beszéltünk, tehát hogy függvényváltozókként kezelhető fogalmakat kell találnia a jelenség, a probléma leírására, nevezetesen, szöveges függvényváltozókat. Ebben a fázisban a spekulatív gondolkodás nyomán tehát fokozatosan kialakulnak a megfelelő fogalmak, és egzakt formában lehet leírni, definiálni az összefüggéseket. A következő fázis: amikor az elméletről kommunikálni kell, azaz el kell fogadtatni azt. Ekkor az egzakt nyelv szabályrendszerét ismerő és elfogadó résztvevők vitáznak egymással, viszonyukban a függvényforma a felek kölcsönös megértését támogatja. A következő az elmélet gyakorlati alkalmazása, végül pedig a visszacsatolás. Ezek a fázisok folyamatos spirális emelkedést valósítanak meg, és maga a spirál a tudomány és a gyakorlat folyamatos, de egyre magasabb szinten érvényesülő összehangolódását eredményezi. Tudjuk, hogy ez az összehangolódás jól kimutatható például a fizika és a műszaki, technikai területek között. A gyakorlat azt mutatja, hogy a függvényváltozókban való gondolkodás a spirál minden fázisában, illetve minden szintjén eleve tárgyszerűbb tevékenységet eredményez. Hiszen így nem egy "amőbát" kell kezelni, hanem tényezőkre bontott, jól definiált, egzaktan leírt összefüggésrendszert. 

A Mérnök: Merthogy egy amőbába nem lehet, de nem is érdemes visszacsatolni. Pedig a legfontosabb a visszacsatolás, még inkább annak minősége. Ha a humán szférában, ahol az esetleges visszacsatolások hatásfoka enyhén szólva nem túl nagy, szóval ha itt nagyot lehetne lépni, a tényleg fontos társadalmi folyamatok "levezetésében", az jó lenne. Egyébként, tetszik ez az amőba-hasonlat...

A megértés függvényei -- a szöveges függvények tudománytörténeti gyökerei

A Szociológus: Igen, szerintem erről szól az egész történet. Az ismereteknek ez az amőba-állapotúsága vagy nem-amőba-állapotúsága benne van a fizikában is és a társadalomtudományokban is. Azaz független attól, hogy maga az ismeret a valós világnak melyik részéről szól. Ebből a szempontból mindegy, hogy az ember számára végül is ismeretlen anyagi világra vonatkozik, vagy pedig az érdekek, az ember által alakított humán szférára. Newtonék előtt a fizika tárgyában a tudományos ismeretek elmentek egymás mellett, nem tudták egymást erősíteni, nem tudtak kellőképpen egymásra épülve rendszert alkotni. Filozófia volt, de nem tudott módszertanná kristályosodni. Newtonék érdeme végül is az, hogy a fizikában és általában a természettudományokban -- a megfelelő egzakt nyelvezet, a matematika, a függvénytan segítségével -- ki tudták emelni az ismereteket ebből az amőba-állapotból. Azaz beindították a fentebb említett spirált. 

Ahhoz, amit a szöveges függvények alkalmazása kapcsán állítok, valójában nem kellett semmi merőben újat kitalálni, csupán bizonyos analógiák lehetőségét kellett észrevenni, majd pontosan meghatározni, azokhoz értelmezéseket fűzni, végül az egészet egységes rendszerbe gyúrni. Maga a szöveges függvényforma, minden tulajdonságával együtt, eleve benne van abban a függvénytanban, amit Newton vezetett be. Ami pedig a szöveges függvényekre épülő problémakezelő képességet illeti, az is eleve benne van abban a függvénytanra ráépített módszertani keretben, amelynek alapjait ugyancsak Newton fektette le, és amit a következő három században fokozatosan tökéletesítettek. Tehát amikor a szöveges függvények kapcsán a problémakezelő képesség növeléséről beszélek, végiggondolom, hogyan növelték a matematika alkalmazása révén ezt a képességet a fizikában, a természettudományokban, veszem az analógiákat, értelmezem őket stb. Azonban mindehhez valóban semmi merőben újat nem kellett kitalálni, csak meg kellett találni a megfelelő kulcsot Newtonékhoz. Azaz, végül is csak ki kellett használni Newton zsenialitását. 

A Mérnök: Tehát ha jól értem, a szöveges függvényekkel kiegészített matematikára épülne az a bizonyos új gondolkodásmód a társadalomtudományokban, ebből nőne ki az a fajta problémakezelés, amelynek akkora jelentőséget tulajdonítasz? 

A Szociológus: Igen. Nézzük a műszaki és természettudományok esetében a spirált, azaz a tudományok és a gyakorlati élet összhangjának sajátos érvényesülését, amely a társadalomtudományok számára is nagyon tanulságos. Napjainkra az ember úgy vált képessé űrszondákat pontos pályára állítani, hogy a kozmosz egyik alapvető dolgáról, a gravitációról alapjában véve nincs pontos fogalma. Tudjuk a gravitáció matematikai törvényét, beszélünk gravitációs hullámokról, de valójában nem tudjuk, mi is a gravitáció. Vagy: atomerőművet építünk, kihasználjuk a részecskékben rejlő óriási energiát, de lényegében nem tudjuk, valójában mik is ezek a részecskék és mi is valójában az atomenergia. Igaz, van egyfajta képünk minderről, de lényegét tekintve nem tudjuk, mik is ezek.

A Mérnök: Ha belegondolok, valóban, ez igaz. De érdekes, mi, műszakiak sem nagyon foglalkozunk ezzel az aspektussal. Az űrszonda példájánál maradva: a konstruktőrnek elég, ha tudja, miként érvényesül a gravitáció, azonban annak "leglényege" nem nagyon izgatja, hiszen a szonda enélkül is működik... Nos, ez tényleg óriási ellentmondásnak látszik, bár a felszínen, a technika eredményeit nézve, nem látható. 

A Szociológus: Pedig ez nem ellentmondás. Én úgy fogalmaznék, hogy Newtonék egy rendkívül rafinált komplexumot alapoztak meg. Ezen azt értem, hogy olyan rendszert hoztak létre, amelyben az elméletek annak ellenére kitűnően működnek -- lásd gravitáció --, hogy ismernénk azok mibenlétét. Ezzel persze nem magát a fizikát akarom minősíteni. Ráadásul a fizikának, a műszaki, technikai területeknek teljesen mindegy, hogy valaki rafináltnak tekinti-e vagy másnak. A lényeg, hogy van benne valami, amit te magad is ellentmondásosnak látsz, és ezt át tudják hidalni. Ha alaposan a mélyére nézünk, akkor ennek az áthidalásnak a módjára mondhatjuk, hogy rafinált. Nos, azt vettem észre, hogy az a valami, amelyet a természettudományos gondolkodásban rafináltságnak nevezek, szisztematikusan áthozható a humán szférába. Mégpedig a matematikai függvényt a szöveges függvénnyel összekötő hídon. 

A Mérnök: Amikor azt állítottad, hogy nem kellett semmi eredeti újat kitalálnod, hanem csak Newton zsenijét kellett kihasználnod, akkor erre a "rafináltságra" gondoltál. Az egész ügy kezd félelmetessé válni. Tehát: adva van egy rafinált rendszer, ami végül is az előbb említett ellentmondásosság egy lehetséges megoldása. Feltételezem, ezt nem lehet pontosan leírni, csak valahogy közelebb lehet hozzá jutni. 

A Szociológus: Így van. Amikor kénytelen voltam -- a saját témám miatt -- beleásni magam Heisenberg, Einstein, Planck és a többi nagy fizikus fejtegetéseibe, hogy megértsek egy bizonyos rejtélyt, valami szöget ütött a fejembe. Arról van szó, hogy maga a fizika egy ponttól kezdve nagyon egzakt, de addig a pontig nagyon is homályos. Azaz, amikor megismerkedsz egy fizikai elmélettel, egy fizikai törvény matematikai képletével, és ráadásul tudod, hogy azt kísérletekkel igazolták és bizonyos technikai eszközökben gyakorlatilag is kihasználják, akkor az az elmélet egyértelmű és világos számodra. Ha bármelyik szerzőtől olvasol a konkrét törvényszerűségről, akkor -- a dolog természetéből következően -- bármelyik tanulmány nagyjából ugyanúgy írja le a témát. Azonban egészen más a helyzet, ha annak a törvényszerűségnek a felfedezéséről, a megismerés körülményeiről, feltételeiről írnak! Ez is a fizika tudományának része, nagyon is az, de ez a szóban forgó kritikus pont előtti "homályos" dolgokról szól. És itt már szó sincs a véleményeknek arról a feszes egybecsengéséről, amely a már kidolgozott elmélet matematikai megfogalmazására oly jellemző.

A Mérnök: Ezzel viszont azt állítod, hogy a fizikának valójában két arca van. És ha belegondolok, mi a tanulmányaink során a fizikának csak az egyik arcát ismertük meg, merthogy csak azt tanították. Azt, ami -- ebben a felfogásban -- a kritikus pont utáni, ami már eredmény, amit könnyen érthető matematikai képletek fejeznek ki. Olyanok, amelyeket kísérletekkel és gyakorlati alkalmazásokkal igazoltak, s amelyek már-már magától értetődőnek tekinthetők. 

A Szociológus: Pontosan erre gondolok. őszinte leszek: engem nem az izgat, hogy ti, a természettudományi oldalon, látjátok-e a fizika másik arcát. Sőt azzal is tisztában vagyok, hogy a mérnökök akkor is tudnak újabb és újabb technikai csodákat alkotni, ha éppen fogalmuk sincs a természettudományoknak erről a homályos, de valós arcáról. Az a kép viszont, ami a természettudományoknak csak az egyik, méghozzá csak a felszíni arca alapján az emberben kialakult a tudományokról, eleve rontja a társadalomtudományok számára adott lehetőségek kihasználásának esélyeit. 

A Mérnök: Ezt nem értem. 

A Szociológus: Miután Heisenberg, Planck, Bohr, Einstein könyveit, visszaemlékezéseit olvasva közelebb kerültem a fizika teljes arculatához, azaz lényegében sikerült visszamennem a newtoni gyökerekig, egy meglepő dolog derült ki. Rájöttem, hogy -- igénybe véve azt a bizonyos, a kétféle függvénytípust összekötő hidat -- a természettudományos gondolkodásmódhoz egy új társadalomtudományi gondolkodásmód illeszthető. Éppen ez az, amiről beszélünk. Viszont ha abból a természettudományi képből indulunk ki, amelyen a fizikának csak a felszíni arca jelenik meg, akkor nem értelmezhető az említett illeszkedés. 

A Mérnök: Jól értem? A függvényekben való gondolkodás alapján észrevettél valamiféle összhangot a természettudományi és a társadalomtudományi gondolkodásban, azonban ezt az összhangot egy felszínesebb természettudományi kép alapján nem ismerhetjük fel. Erről van szó?

A Szociológus: Pontosan. És ennek az összhangnak, nézzük akár a természettudományokban, akár a társadalomtudományokban, akár a kettő kapcsolatában, nos, ennek is két arca van. Az egyik oldalon a maga ellentmondásosságával, rafináltságával, pozitívumaival és negatívumaival együtt a gondolkodásnak, a megismerésnek egy csodálatos harmóniája rajzolódik ki, amibe ugyanúgy beleborzong az ember, mint egy Mendelssohn-szimfónia hallgatásába. A másik oldalt tekintve ez az elvont szépség, ez a harmónia a gyakorlatban valami nagyon jól kihasználható dolog -- sőt üzlet. Tapasztalataim szerint ez teszi majd lehetővé például az előbb említett spirál érvényesülését a humán szférában is. Igaz, ez egyelőre csak az én véleményem, de mögötte nem csupán spekulatív okoskodás áll, hanem a gyakorlati munkában az elmúlt tíz évben szerzett tapasztalat. 

A Mérnök: Harmónia, fejlődési spirál -- ha mindez valóban realitás, akkor ez jókora konfliktusveszély...

A Szociológus: Valóban, van konfliktushelyzet, de egyrészt ez természetes, másrészt az egész dologban eleve benne van ennek megoldódása is. Megint csak a fizikából indulok ki. Abból, hogy mi is jellemzi valójában az egzakt fizika tudományában a tudást, az ismereteket. Ám most olyan érveket kell felhoznom, amelyeket autentikus forrásból, szó szerint kell idéznem. 

A Mérnök: Látom, Heisenberg A rész és az egész, valamint Max Planck Válogatott tanulmányok című művét szedted ki a kupacból. 

A Szociológus: Igen. Analógiaként nézzük tehát a fizikát! Ott távolról sem arról van szó, hogy a törvényeket mintegy kiolvassa az ember a természetből. Max Planck könyvében arról ír, hogy egy fizikai törvényszerűség felismerésének folyamatában hogyan alakul ki a fizikusban a szükséges hipotézis. Szerinte "...egyáltalán nem elegendő a logikus gondolkodás, még akkor sem, ha a leggazdagabb és legsokoldalúbb tapasztalatokkal rendelkezünk. Itt inkább a közvetlen megragadás segít, egy szerencsés ötlet, egy kezdetben gyakran túl merésznek látszó gondolati ugrás, amilyet csak az élénk és önálló, a rendelkezésre álló tények pontos ismerete által helyes útra terelt fantázia és az erős, teremtő alkotóerő képes kifejteni." 

A Mérnök: Ha erre kell gondolni, nekem Newton almája jut eszembe. Elcsépelt példa, de nem rossz! Több ezer éven át potyogtak az almák, mégis, ki a csudának jutott eszébe, hogy az nem csak úgy egyszerűen leesik. Ott bizony tényleg kellett a fantázia, hiszen egy meglehetősen fura törvényszerűség érvényesül: nevezetesen, hogy az alma vonzza a Földet, no és persze a Föld is vonzza az almát, csak éppen némi tömegkülönbség befolyásolja a kölcsönhatás tényleges kimenetelét. Valóban, ha a gravitációs törvény annyira nyilvánvaló lenne, mint ahogy ma annak látjuk, miért kellett Newtonra várni, hogy ezt megtudjuk... 

A Szociológus: Bármilyen új felismerést, minél általánosabb érvényű, annál nehezebb elfogadtatni. Neked is csak azért tűnik ma közérthetőnek az említett gravitációs törvény, mert mint eleve elfogadottat tanultad, nota bene fel sem merült benned, hogy annak idején Newtonnak nem volt könnyű dolga. Pedig Newton világgá kürtölte a felfedezését, kísérleti eredményeit, úgy, ahogy azt kell. Mit gondolsz, az emberek, sőt, az akkori tudósok, az akkori fizikusok talán a homlokukra csaptak, és azt mondták: hát persze, ez az!? Dehogy... Például a Britannica Hungarica szerint a kontinens tudósai egy emberöltőig nem fogadták el Newton elméletét. Pedig ugyanarról a törvényszerűségről van szó, amit ma már minden középiskolás ért. Igaz, mit sem törődik azzal, micsoda fantázia kellett ahhoz, hogy Newton az őt körülvevő világot olyannak lássa, olyannak képzelje el, amelyben az alma is vonzza a Földet és a Föld is az almát. 

A Mérnök: Jó, értem a fantázia szerepét a fizikában. Ebben az az érdekes, hogy olyan tényeket hozol fel, amelyeket valójában jól ismerünk, és ennek ellenére -- mi műszakiak is -- úgy kezeljük az ismereteinket, mintha azok nem olyanok lennének, amilyennek Planck szemszögéből látnunk kellene. Azt mondhatnám, hogy téged hallgatva sokkal "emberibbnek" érzem a saját szakterületemet, mintha csak a maga nagyon mechanikus, megszokott képében látnám. Nem tudom, érted-e, mit akarok mondani ezzel... 

A Szociológus: Nos, pontosan ezt szerettem volna elérni az idézettel. Ám Heisenberg könyvében még tovább megy, abból a szempontból, amit te emberibbnek nevezel. Heisenberg -- még egyetemista korában -- fizikus barátaival beszélget az akkor még újdonságnak és vitatémának számító relativitáselméletről. A következőt mondja: "Valahogy úgy érzem, be vagyok csapva; megcsalt a matematikai gondolatmenet logikája. Úgy is mondhatnám, értelmemmel megragadtam az elméletet, a szívemmel azonban nem." 

A Mérnök: A lényeg megragadásához nemcsak arra van szükség, hogy az embernek fantáziája legyen azt az újat elképzelni. Érzelmileg is fel kell dolgozni. Valami ilyesmi lehet itt a szív funkciója...

A Szociológus: Valóban, Heisenberg matematikai szempontból értette, de érzelmileg nem tudta kezelni Einstein relativitáselméletét, abban az idő, a tér nem abszolút voltát. Aztán vagy húsz évvel később Einstein -- mondhatni -- egyenlített Heisenberggel szemben a kvantummechanika koppenhágai értelmezése, a bizonytalansági reláció fizikai elméletként való kezelése kapcsán. Ismered Einstein híressé vált mondását: "Isten nem kockajátékos!" Emögött ugyanaz az érzelmi megnemértés áll, mint korábban Heisenbergnél. Pedig Einstein kitűnő fizikus volt, nem is akármilyen fantáziával megáldva. De Einstein egyszerűen ember is volt. Akinek emóciói, fantáziája a fizikában (!) egészen más irányba mutattak, mint amit a koppenhágai értelmezés képviselt. ő is értette Heisenbergék matematikáját, logikáját. Sőt azt is elfogadta, hogy van realitás a bizonytalansági relációban, a valószínűségi megközelítésben, hogy ezek bizonyos szempontból és mintegy áthidaló megoldásként felhasználhatóak. De érzelmileg soha, tehát egész életében nem tudott azzal azonosulni, hogy ezek "intézményesült" alapkövei legyenek egy újfajta, modernnek nevezett fizikának. Úgy is halt meg, méghozzá épp emiatt tudományosan elszigetelődve, önkéntes száműzetésbe vonultan, hogy -- kifejezetten érzelmi alapon -- elutasította azt a fajta kvantummechanikát, amely ma már a modern fizika alapvetésének számít. 

A Mérnök: Mondd, biztos vagy abban, hogy mindezek valóban kapcsolódnak a te tényleges mondanivalódhoz? Ugyanis amit te most teszel, azzal egyrészt nem igazolod az eredeti állításodat, másrészt mintha a természettudományos tudással szemben akarnál kételyeket támasztani. Egyszerűbben: miért nem a társadalomtudományokról beszélsz inkább, miért a fizikáról?

A Szociológus: Először is: én azért idéztem a fizikusokat, mert ezek az idézetek nem arra alkalmasak, hogy általuk kétségbe vonjuk magát a megszerzett tudást, hanem csupán arra alkalmasak, hogy kétségbe vonjuk az e tudás természetéről kialakult képet. Ez óriási különbség. Azt állítom, és ezt már mondtam is, hogy nem kellett semmi eredeti új dolgot kitalálni, mégis a newtoni módszertani, gondolkodási rendszerhez illeszkedő megoldást lehetett meghatározni a társadalomtudományi gondolkodás számára. Márpedig ha ebben igazam van, akkor az a meghatározó, hogy ténylegesen milyen is ez a fizika. Ez ügyben pedig autentikusnak tekintem az idézett fizikusokat, és észre kell vennem, hogy az autentikus idézetek tartalma távol áll a megszokott tudományképünktől. Beleértve ebbe magamat is, hisz e szerzők tanulmányainak elolvasása előtt bennem is pontosan ugyanaz a beidegződött kép élt, mint másokban.

A Mérnök: Jó, ezt elfogadom.

A Szociológus: Ami pedig a kételyek támasztását illeti: dőreség lenne kételkedni abban, hogy a meghatározott értelmezési tartományokon belül a fizikai törvények többé-kevésbé jól fejezik ki a valós folyamatokat. Hisz a technika működő produktumai igazolják ezt a tudást. Meggyőződésem továbbá, hogy a fizika már-már elfeledett "emberi arcának", azaz a fantázia, a szív szerepének felelevenítése nem le-, hanem nagyon is felértékeli az ember szemében ezt a tudományterületet. Hiszen miről van szó? A beidegződött kép szerint a fizika ismeretanyaga szinte magától értetődő, Heisenberg és Planck szerint viszont egyáltalán nem az. Mármost, ha valóban magától értetődő lenne ez a tudás, akkor az ember, a tudomány szerepe csupán annyi lenne, hogy csak úgy egyszerűen kiolvassuk ezt a tudást a természetből? Szerintem ez lenne a tudomány leértékelése. 

A Mérnök: Jó, elfogadom, hogy állításaid megértéséhez valóban a fizikában kialakult gondolkodásmódból kell kiindulnunk, és ehhez valóban helyére kellene tenni néhány problémát a megismerés kérdésében. Hogyan fognál ehhez a munkához? Hiszen beláthatod, ezek az idézetek -- bár nagyon plasztikusan vetik fel a problémát, de -- nem adnak kapaszkodót.

A Szociológus: Csak tippjeim lehetnek, és csak a teljesség igénye nélkül. El kellene érni, hogy tudatosodjon bennünk az, amit tudunk. Mire gondolok? Tudjuk, hogy a mai értelemben vett matematikai gondolkodás csak Newton óta jellemző a fizikára. Azaz tudjuk, hogy kellett valaki, aki kitalálta azt, amit ma alkalmazott matematikának hívunk, és állította, hogy ezt kell használni a természet vizsgálata során. Mégis az él bennünk, hogy a fizika eredendően matematikai jellegű. Ez miért probléma? Mert ha ez valóban így lenne, akkor valóban érthetetlen lenne az a mai állítás, hogy a humán oldalon, a társadalomtudományokban is használjunk függvényeket. 

A Mérnök: Ezt értem. 

A szociológus: Más. A fizika egzakt tudomány. Jó ez a kijelentés? Vagy inkább úgy kérdezem: a fizika eredendően egzakt tudomány? Egzakt volt -- legalábbis a mai értelemben véve -- Ptolemájosz geocentrikus világképe is? Szerintem az a korrekt állítás, hogy a fizika tudománya egzakttá tett tudomány. Mégpedig a matematika segítségével egzakttá tett tudomány. És ez miért érdekes? Azért, mert mi itt egy lehetséges társadalomtudományi gondolkodásmód kapcsán valójában az egzaktság kérdéseit járjuk körül. Amikor például a számítógépen szimulációt végzek egy jogszabállyal, és a gép pontosan kiszámítja, levezeti a jogkövetkezményt, valójában a jogszabályban foglalt összefüggésrendszer egzakt leírása "működik". A hangsúly az egzaktságon van -- ez a lehetőség az egzakt leírás következménye. Csakhogy a kategorizálás úgy szól, hogy a fizika és általában a természettudományok egzaktak, a társadalomtudományok pedig nem. Egy ilyen összevetésben pedig őrültségnek hangzik akár egy jogszabály esetében, akár általában a társadalomtudományok viszonylatában az egzaktság lehetőségéről beszélni. Más lenne a helyzet, ha tehát a fizikát már "egzakttá tett", a társadalomtudományokat pedig még "nem egzakttá tett" tudományterületnek tekintenénk. Az utóbbiba beleérthetjük azt is, hogy nem is lehet egzakttá tenni, és azt is, hogy esetleg egzakttá lehet tenni. Az a bizonyos lehetséges és a természettudományihoz illeszkedő új társadalomtudományi gondolkodásmód a legutóbbi változathoz kapcsolódik. Nos, ezeken a nyomokon indulnék el, hogy egyengessem az utat a társadalomtudományok számára.

A Mérnök: Nehéz helyzetbe hozol. Amit mondasz, megint csak logikus, de valahogy ugyanabban a helyzetben vagyok, mint Heisenberg: Értem, de a szívemmel nem tudom elfogadni. Lehet, nagyon "műszaki" a szívem, de pillanatnyilag ez a helyzet. Volt egy érdekes megjegyzésed, amit nem fejtettél ki. A harmóniáról beszéltél, amikor én felvetettem, hogy ez egyfajta konfliktushelyzetet válthat ki. Mire gondoltál pontosabban? 

A Szociológus: Az a harmónia, amely a maga rafináltságával, ellentmondásosságával a newtoni rendszerben eleve benne van, az -- ne felejtsd el -- beindított egy spirált, amely nemcsak újabb és újabb elméleteket, nemcsak újabb és újabb technikai csodákat eredményezett, hanem egyre nagyobb üzleteket, egyre nagyobb piacokat is. Nos, ezzel kapcsolatos a megoldás ezen az oldalon is.

A Mérnök: Már megbocsáss, de ha az üzletet valami nem érdekli, az bármilyen gondolkodási rendszer harmóniája! 

A Szociológus: Ez igaz, de az is igaz, hogy ha nincs eleve benne a newtoni rendszerben ez a harmónia, akkor a fizika és a technika viszonylatában az a spirál nem tudott volna úgy működni, mint ahogy működött, és nem lett volna végül is akkora üzlet az egészből. 

A Mérnök: Hol az üzlet a te harmóniádban?

A Szociológus: A szöveges függvények alkalmazásában -- az ismeretek egzakt, formalizált leírásában a jog, a közigazgatás, a társadalomtudományok terén. Két dolgot emelek csak ki: informatika és kutatás. Vegyük az informatikát! A newtoni harmónia ott vált üzletté, hogy az ember olyan technikai berendezéseket, rendszereket tudott létrehozni és értékesíteni, amelyekben a nem-amőba-állapotú, a spirál keretei között kidolgozott, elfogadtatott, visszacsatolt ismeretek működnek. Mármost adva van a számítógép. Gondolj bele, hogy például jogszabályok szöveges függvényformátumát képes futtatni a számítógép, szimulálni lehet a jogalkalmazást. Ez nem hipotézis, hiszen mint mondtam, még csak speciális programrendszert sem kellett hozzá kifejleszteni, kis személyi számítógépeken is működik a dolog. Ott az elektronikus közigazgatás, amelyben jól meghatározott szerepe van a jogszabályok formalizálásának, függvényformátumának. Jelenleg a jogba, a társadalomtudományokba az informatika érdemben nem tudott beépülni, hiányzott az egzakt nyelv. Pedig ez óriási terület egy-egy ország esetében is, hát még ha az egész civilizált világot nézzük, ahol célként fogalmazták meg az e-közigazgatást. Nos, itt lép be a szöveges függvény, amelyre eleve szüksége van az informatikának, a technológiai tőkének, ha terjeszkedni akar a jog, a közigazgatás, a társadalomtudományok felé. 

A Mérnök: És a kutatás?

A Szociológus: A természettudományokat úgy nagyjából a tizenkilencedik század derekáig a "kíváncsi" ember vitte előre. Jött Edison, Bell, Marconi, akik már -- mondjuk úgy -- "alkotó" emberek voltak, telefont, rádiót stb. szerkesztettek azon elméletek alapján, amelyeket a "kíváncsiak" kidolgoztak. Ekkor egyre inkább a műszaki élet kihívásai határozták meg a kutatásokat. Aztán mivel kiderült, hogy az "alkotók" produktumai eladhatók, jöttek az üzletemberek. Ugye, nem kell folytatnom?

A Mérnök: Mondd csak, ha kiderülne, hogy a humán szférát illetően igazad van a Newtonhoz való kapcsolódással, a harmóniával, a "nem-amőba-állapotúsággal", a gondolkodás fejlődésének spiráljával kapcsolatban, nem félsz a saját igazadtól?

A Szociológus: De igen, nagyon is. Csak azt nem tudom eldönteni, mitől féljek jobban: attól-e, hogy igazam van, vagy attól, hogy nincs igazam -- mármint abban, hogy létezik az a bizonyos harmónia, és a természettudományos gondolkodáshoz illeszteni lehet egy újfajta társadalomtudományos gondolkodást.

Nézd, Newtonék előtt az ember olyan nagyon nagy kárt nem tudott tenni sem a természetben, sem az embertársaiban. Tett, de ez elenyészett ahhoz képest, amit ma tesz, illetve amit ma tenni képes. Ma a világ tele van ökológiai, politikai, szociális stb. stb. feszültségekkel. És semmi jel nem mutatja, hogy ezek csökkennének, sőt a trend egészen mást mutat. Félreértés ne essék, amikor a szöveges függvényekről és a megoldás lehetőségéről beszélek, nem gondolkozom valamiféle igazságos világban. A szöveges függvények alkalmazása keretében a gyakorlatban ismertem meg egyfajta más gondolkodásmód lehetőségét a humán szférában. Ugyanakkor szintén a gyakorlatban ismertem meg mindennek potenciális hatását a problémakezelésre. 

A Mérnök: Tudod, furcsa egy beszélgetés ez. Azzal kezdtem, hogy elmondtam a kételyemet, amire a válaszod valamiféle kapaszkodót jelentett, de egyben újabb kételyeket támasztott bennem. Beszéltünk egy sor érdekes dologról, logikus érvek hangzottak el, miközben eredeti kételyeim helyébe újak léptek, és végül is nem tudom, mit kezdjek velük.

A Szociológus: Azt hiszem, ez a furcsaság eleve abból következik, amiről beszéltünk: a tudományból, az emberből.

*A Műszaki Egyetem Irányítástechnika és Informatika Tanszékével 1999-ben alakult ki együttműködés az alkalmazásba vétel és a továbbfejlesztés kutatása terén, amelybe 2001-ben bekapcsolódott a Pázmány Egyetem. Jelenleg a kutatás és az oktatás a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán egy, a Miniszterelnöki Hivatalnál kiírt és elnyert kutatási pályázat keretében folyik.