Tóbiás Áron

NÉMETH LÁSZLÓ ÉS A RÁDIÓ
Irodalom és történelem 1934--1935

 

Mindmáig izgató és feldolgozásra érdemes téma, hogy Németh László, az akkor mindössze harminchárom esztendős író, az egyszemélyes Tanú folyóirat "mindenese", foglalkozása szerint szerény székesfővárosi iskolaorvos miként került az ország akkoriban legnagyobb kulturális hatalmának számító Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetői székébe? A történelmi idő pergette ki többé-kevésbé érett magvaiból, vagy személyisége bírt varázsos erővel, talán a vak szerencse segítette -- ki tudja? Pontosabban mindhárom tényező szerepet játszhatott, és még annyi más...

Vegyük sorba az 1934-es és azt megelőző esztendők rádiós vonatkozású eseményeit -- beleszámítva a korszak történelmi hátterét. A gazdasági válság véget ért Magyarországon is, és a mind élénkebbé váló -- hivatalosnak számító -- társadalmi erők kedvező alkalmat láttak a reformra, a nyitásra. Ennek megvalósítása érdekében került a miniszterelnöki székbe a dinamikus erejét, elszántságát nemcsak üres frázisokkal fitogtató, de valós programmal bizonyítani is szándékozó Gömbös Gyula. Állampárti kísérletének dokumentuma A Gömbös-kormány nemzeti munkaterve címet viselő, 95 pontból álló program, amelynek dátuma 1932. október 26. Ennek a programnak szerves része volt a X. fejezet (Kultúrpolitika), amelynek fontos pontját jelentette a 85. -- A lelki válság leküzdése címmel és a következő szöveggel: "A nemzetnevelés ügyét elsőrendű feladatunknak tekintjük. Kötelességünknek tartjuk az uralkodó lelki válság leküzdését, a nemzet lelki újjászületésének előmozdítását és az egységes magyar világnézet kialakítását. Nem ismerjük el a magas kultúra és a népművelődés közt mesterségesen támasztott ellentét jogosultságát, és a magyar nemzeti művelődés egysége és teljessége érdekében egyaránt fontos feladatunknak tartjuk magas kultúránk színvonalon tartását és népkultúránk hatványozott fejlesztését."
Ez a programpont ráillett a nemzeti művelődésben mind nagyobb szerepet játszó Magyar Rádióra is, amelynek elnöke Gömbös miniszterelnök 1919-es szegedi -- Horthy Miklós fővezér legközvetlenebb környezetéhez tartozó -- társa, Kozma Miklós volt. Kozma legfőbb rádióbeli segítőtársa pedig a szintén egykori huszártiszt, a művelt és jó szervező, elegáns, diplomatikus stílussal megáldott Szőts Ernő volt. A rádió elnöke elsősorban rá támaszkodott, és Szőts európai színvonalon látta el a rádióműsor szinte minden percére aggódó figyelemmel vigyázó feladatát. Ám ez a tevékenység felőrölte szervezetét, és 1932 decemberében elhunyt. Kozma őszinte fájdalommal gyászolta meg leghívebb társát, a rádió első, valóban kiváló műsorigazgatóját, akit a "munka halottjának" tekintett.
Szőts Ernő kiesése komoly gondot okozott Kozma Miklósnak. Annál is inkább, mivel például a kultúra e talán legfontosabb rádiós őrhelyén az a Somogyvári Gyula állott, aki nemcsak írói színvonalát tekintve, de műsorpolitikájában még inkább az amatőrség, a dilettantizmus felé hajlott, mintsem a nagyvonalú európaisághoz, és nem volt már ott Szőts Ernő, aki bámulatosan kifinomult érzékkel hétről hétre kiigazította volna Somogyvári harmadosztályú színvonalát.
Ráadásul, mint már említettük, a politikában is reformszelek fújtak, és ez a rádióelnök számára komoly feladvánnyal járt. A sajtó is változások után áhítozott. A maga szangvinikus modorában leginkább Kodolányi János támadta -- ráadásul nyílt levélben -- Kozma Miklóst. Valósággal hadat üzent a Szőts halála utáni időkben ezerfejű sárkányként feltámadó siserehadnak, amely mind több teret szerzett a műsorban. De idézzük Kodolányit, hogy mit hiányolt az akkor már rangos író és becsületes tollú publicista: "A magyar karakter, a magyar jelleg, az erdélyi fejedelmek, a Zrínyik, a Csokonaik, az Aranyok szellemisége..." (Bajcsy-Zsilinszky Endre, illetve a Nemzeti Radikális Párt Szabadság című hetilapjában). Kodolányi másik idézett passzusa pedig szinte feladatként szabta meg a rádióelnök számára a rádió legfontosabb irodalmi feladatát: "Balassi, Csokonai, Berzsenyi, Petőfi, Arany megidézésével lehetne hidat építeni a múlt és jelen közé, történelmi tudattal itatni át a tömegeket..."

Igazgyöngy az elnök asztalán

Kozma Miklós "fejfájását" a véletlen orvosolta. A literátus érdeklődésű, kora kulturális mozgalmaira frissen reagáló, széles kitekintésű tegnapi huszártisztnek, aki irodalmi gyökerű családban nőtt fel, kezébe került Németh László vitákra ingerlő hírlapi cikke (Magyarország, 1934. március 29.), amely Sznobok és parasztok címmel és Két betegség a magyar irodalomban alcímmel jelent meg. Ebben már a hangütés is figyelemre méltó, olyan, amely egy született katonát mindjárt lovasrohamra vezet: "A kultúra nem ismerethalmaz, amelyet zsákolnak, s tengelyen vagy hajón átszállítanak a szomszéd országba. A kultúra egy nagy néptest életében kialakult szellemi és erkölcsi szokásjog: ízlés, etikett, gondolkodásmód, amelyben épp olyan otthonosan kell éreznünk magunkat, mint a bőrünkben..."
Mintha varázsvesszővel érintették volna meg, a kulturális bozót mindmegannyi szunnyadó rejtekét megmozgatta a Németh László-i röntgenfelvétel, amely hirtelenjében két részre osztotta (sznobokra, illetve parasztokra) az irodalmi világot: "S a kétféle magatartás közül bizonyára az első az ellenszenvesebb, a második az ostobább. Hogy melyik a balkánibb, nehéz eldönteni... Ahogy a dolgot látom, sznoboknak és parasztoknak kár ma annyira agyarkodniuk egymásra. Egy betegség jól megférő tünetei ők..."
Az irodalmi világ sáncainak védvonalait félretolva Móricz Zsigmond ragadott tollat válaszként, mindjárt a napilap következő számában: "Németh László, a tehetséges fiatal esztéta tegnapi cikkében, »Sznobok és parasztok« címen megtámadja egyfelől a kulturáltak, másfelől a kulturálatlanok szereplését az irodalomban..." Majd Móricz megállapítja, hogy az irodalmi megindulás alapja nem a kultúra, hanem a lélek effektusa. Kultúra csak annyira kell az írónak, hogy felszabadítsa a lelkét. A válaszcikk summázata: "Irodalmi szakképzés nincs. Az irodalomban, mint minden művészetben, a tehetség maga töri az utat, s hozza a kincseket a mélyből. Az író ott kezdődik, mikor az ember elfelejti azt, amire az iskola tanította. Mennyivel könnyebb lehet ez a zseniális »parasztnak«, mint az egyetemet végzett kultúrembernek."
A napi olvasnivalók árjából Németh László írása volt az, amely a hamisgyöngyök özönéből igazgyöngyként került a rádióelnök Kozma Miklós szeme elé. De hogyan ismerkedik majd meg ezzel a nagyhatalmú politikai tényezővel, aki alig egy esztendő múlva még nagyobb hatalmú belügyminiszter lesz, egy ifjú esztéta (Móricz Zsigmond címkéje), aki ráadásul polgári rangja szerint nem is irodalmár, hanem egyszerű iskolaorvos?
A többfokozatú társadalmi különbségek "megszüntetésére" is akadt azért recept. Ám a kezdeteknél Németh László szeme nyílt a legtágabbra, ahogyan önéletrajzában visszaemlékezik: "Felsőgödre kapom a levelet Illyéstől, hogy keressem fel őt hivatalában, a Rádió be akarja vetetni magát, s abban a bevételben nekem nevezetes szerep van szánva. Gondolni való, elcsodálkoztam. Idáig még csak egy felolvasásra sem hítt meg az éter (mi szüksége lehetett volna a Tanú-ra Gyula diáknak?)." Megjegyzés: a Tanú Németh László egyszemélyes folyóirata 1932-től, Gyula diák pedig nem más, mint Somogyvári Gyula, a rádió mindenható irodalmi osztályának vezetője.
Németh László felkereste tehát Illyés Gyulát, és együtt mentek el a Kozma Miklós vezette MTI egyik leányvállalatához, a Magyar Országos Tudósítóhoz, amelynek főszerkesztője, Németh Imre, Illyés hűséges híve azóta, hogy az író közreadta a dunántúli egykéről szóló szívszomorító beszámolóját, a Pusztulást.
Németh Imre áradó nyájassággal fogadta az Illyés Gyula felvezette Németh Lászlót: "Kozma Miklós elolvasta a Sznobok és parasztok-at, s azóta nem lehet bírni vele; meg van dühödve, hogy teremtsék elő azt a Németh Lászlót" -- idézi a fogantatás pillanatát az önéletrajzíró.
-- Ki az a Kozma? -- tudakolja Németh László. -- Akihez Kodolányi a kritizáló leveleit írja a Szabadságban?
-- Az -- válaszolja Németh Imre. -- De neki sincs jobb véleménye a műsorról. Csak a megfelelő ember hiányzott idáig.
A rádióelnökhöz vezető út következő láncszeme helyszínileg egy belvárosi, Szép utcai, elegáns festőműterem. Ennek a lakásnak tulajdonosát hívta fel Németh Imre, hogy még aznap délután találkozzanak vele. Illyés és Németh ekkor tudta meg, hogy a műterem gazdája Kandó László képzőművészeti főiskolai tanár, jó hírű festőművész, aki Kozma Miklósnak nemcsak unokaöccse, hanem bizalmasa és irodalmi-művészeti ügyekben csalhatatlan tanácsadója: -- Niki (azaz Kozma Miklós) fel van bőszülve a műsor miatt... -- fogadta széles mosollyal látogatóit.
Néhány nap múlva négyes vacsora a Carlton pincéjében (Kozma, Kandó, Németh, Illyés). A nehéz ételek és a könnyű borok után a két író a Duna-parton szellőztette ki a fejét és cserélte ki a véleményét. "Kivételesen én voltam a pesszimistább -- írja Németh. -- Katonatiszt, mondtam. A családban van egy kis irodalomtisztelet, a takarodót azonban a katona fújja. Nem tudom, habozott Illyés. Az uralkodó osztály valamit érez, rést nyit, teret enged..."
Kozma Miklós egykori huszárkapitány nem fújt takarodót. A vacsorán még úgy váltak el, hogy rádióelőadásokat ír számukra az "iskolaorvos". Alig telt el egy hónap, üzenet érkezett Németh Imrétől. Nemcsak cikkírásról, hanem azonnali állásról van szó az irodalmi osztályon, tanácsadóként. És Kozma minél előbb beszélni óhajt vele, most már nem a fehér asztal mellett, hanem a Sándor utcai elnöki szobában.

Egy vállalkozás programja

A megbeszélés eredménye kettős volt: Németh László nem adta fel iskolaorvosi állását, hiába biztatták erre. A beszélgetés másik része arra irányult, hogy ne csak tanácsadó legyen, hanem felelős, egyszemélyi vezetője is a Rádió irodalmi műsorainak. Ám ezt a felkérést csak úgy vállalhatta, ha programot ad, részletes és egyben átfogó műsorhálózatba fonja-szövi össze a rádió valamennyi ezirányú tevékenységét. Így született meg bámulatosan rövid idő alatt a Tanú folyóiratban is megjelent A Magyar rádió feladatai című, 15 fejezetre tagolt írás, a következő megjegyzéssel:
"A rádió az idei (1934) irodalmi tanácsadóul hívott meg. A meghívás váratlanul ért, de mert felfogásom szerint a gondolat tettre kötelez, s az »eszmét« csak mint születő életet tudom becsülni, elfogadtam. Két hét szemlélődés után írtam meg ezt a javaslatot, amelyet a társaság vezetője minden különösebb módosítás nélkül tett magáévá. Az élet rövid, s eredményen kívül semmi sem fizetheti meg azt az időt, melyet e javaslat megvalósítására fordítok. Hogy maradhatok-e azon a helyen, melyre mint az irodalom és tudomány képviselőjét hívtak meg, munkám eredményétől függ, az pedig az író- és tudósvilág támogatásától. Javaslatomat azért adom ki, hogy ehhez a támogatáshoz a jobbakban kedvet ébresszek. Azt szeretném, ha a sok elszórt rádió-előadásból egy közös vállalkozás bontakozna ki, s a rádió, a legnagyobb magyar folyóirat munkatársait az tartaná össze, ami az eredményes folyóiratok munkatársait össze szokta tartani: a megosztott feladat."
Ha mai szemmel 2000-ben, több mint hat és fél évtized távolából végigszántunk a Németh László-i programsorozat tizenöt barázdáján, rádöbbenhetünk: a párturalom évtizedei alatt mennyire eltávolodott nemesen vett feladataitól a magyar rádiózás! Mennyire időszerű lenne -- természetesen korunkra hangolva -- újra meg újra elővenni azokat az alapvetéseket, amelyeket egy komplex figyelmű agy, elsőnek Magyarországon, annak idején észrevételezett.
1. Elszakadt magyarság: Nem csak az idegenben élő magyarság szakadt el, a hazai társadalomban is határok húzódnak, amelyek egy-egy népréteget külön elszakadt sorba taszítanak (megoldások).
2. Az összehozó: A százezernyi (rádió)láda felé egy szobából terjed a szó, s azt a szót egy akarat szervezheti, egy szándék lökheti szét (példák).
3. Nehézségek: Semlegesség, közérthetőség -- egyszerre néplap és revü, szórakozás és nemzetnevelés (problémák).
4. Nyelvápolás: Változatos és leleményes beszéd -- ízes és illatos élő beszéd (cél: a helyes magyarság).
5. Hagyomány és öntudat: A népek emlékezete a hagyomány -- történelem, líra, gondolkodás, a jelen eseményeinek korszerű bírálata (a vasárnapi rádiókrónika: "laikus prédikáció").
6. Nemzeti önismeret: A hagyomány által ébren tartott magyar öntudatra mint csontvázra a nemzeti önismeretet rakni fel húsul. Tájismeret (Móricz: Debrecen; Babits: Pécs; Illyés: Mezőföld; Tamási: Udvarszék; Márai: Kassa). Gazdasági kérdések -- népismeret, zene és költészet.
7. Tájékozódás: Nagy népek és kis népek sorsa, jelene; kisebbségek ismerete, Duna-táji kitekintés, majd távolabbra, az óceánokon túlra is (példák).
8. Életmód, életeszmény: Ruházkodás, étkezés, lakberendezés, művészeti ágak (eszmék, elvek).
9. Diákfélóra: Erre kell a legnagyobb gondot fordítani: az érdeklődés százféle forradalmát a történelemtől a sportig, a világ nagy összefüggéseitől a mikroszkopikus világig, az egyes pályák dicséretétől a pedagógia oly sok fortélyáig, a legjobb tanárokkal (a versenyzőkedv kifejlesztése az ország iskolái között!).
10. Népművelés: Szabadegyetem -- ciklusokban (például a görögök története nem tíz előadás, folyamatosan, hanem tíz csomópont, a legfontosabb történeti-drámai váltással). Ezekből néhány év alatt kitűnő népművelődési könyvtárat lehetne kiadni.
11. Kulturális hírszolgálat: Az ország szellemi életének figyelése, nem furcsaságokkal, hanem a különféle témakörök, művészeti ágak aktuális eseményeivel (példák: nem Tolnai Világlapja a Loch Ness-i szörnnyel...).
12. Szépirodalom: A rádió nagy elbeszélés-fogyasztó -- nagy színmű- és dráma-evő, a legolcsóbb folyóirat és színház (és nemcsak a klasszikusokat fogyasztja, hanem a "folyó"-irodalmat is, az elfogadhatóan "selejtest" is, hiszen csak így "nemesedhet" jóvá a kevésbé jó -- így fejlődhetnek az írók is).
13. A rádió mint szervező: Minden műfajból jó tanácsadók kellenek, hasonló testületekre van szükség a rádió és a vidék között, ugyanilyen idegszálakat kell az önképzőkörök, cserkészcsapatok és más egyesületek vezetőin át az ifjúságba ereszteni (kipróbálók, indítványozók, szervezők kellenek!).
14. A rádió mint kiadó: 300 ezer hallgató (készülék) van! Ezeken keresztül könnyebben toborozható az olvasóközönség is. A Rádióéletet olyan családi lappá kellene fejleszteni, amelyben megfér egymás mellett az olvasmány, a nyelvtisztító szándék, a nemzetnevelés, a kulturális hírszolgálat és az életmód-jobbítás, valamint a sportkrónika (külön diákfolyóirat, tízezer példányban, a diákfélórák legfontosabb anyagai számára).
15. Utóhang: "Ha azt kérdezik tőlem, van-e Magyarországon olyan gárda, amellyel ezt a programot le lehet bonyolítani, habozás nélkül mondom, hogy nincs. Ha azt kérdezik, van-e, amelyikkel meg lehet indítani, azt felelem, van, de kérdés, hogy össze lehet-e azt toborozni. A nagy vállalkozásokhoz hitel kell. A szellemiekhez még inkább, mint az anyagiakhoz... Ha Széchenyi újra fellépne, megint csak a Hitelt írhatná könyve homlokára -- de most elsősorban a szellem emberének a szellemi vállalkozásba vetett bizalmát kellene alatta érteni..."
A tervezetet -- amely olvasva csupán papírra vetett ötletek laza halmazának tűnhet -- a Rádió, pontosabban Kozma Miklós olyan komolyan vette, hogy Németh László "tanácsadóból" 1934. november elsejével az irodalom és a tudomány "legfőbb őrévé" lépett elő. Az imént ismertetett feladattervezetet (amely a Tanúban a nagyközönség szeme elé is került, tehát nem lett belőle "titkos" anyag) hivatalosan is elfogadták. "Tegnap olvastam fel a rádió műsorülésén rádiótervemet; egyetlen pontját sem kifogásolta Kozma, s úgy látszik, mindent megcsinálhatok ott" -- írta Németh László Gulyás Pál költőnek, akkori legjobb barátjának, Debrecenbe, 1934. június 30-án.

Levelek a stúdióból

Németh László levelezésén -- illetőleg naplójegyzetein és emlékezésein -- nyomon követhetjük azt a jóleső örömöt, amelyet "népboldogítóként" joggal érezhetett nem csak saját szerepét és helyzetét tekintve, hiszen azon meditál: mit javíthat rádiós szerepe 1934-ben nemzetének legszélesebben értelmezhető lelki állapotán?
Gulyás Pálnak írja 1934 április 3-án: "Kedves Palim, Illyés most ír nekem, hogy a rádió teret akar adni a »magyarság megmentése« problémának, s ő szeretné, ha az új nemzedék fellépését én irányítanám. Kissé rosszul áll az a magyarság, amelyet én mentek meg a rádióban, de az ajánlat sok mindent felkavart bennem -- tényleg meg kellene szervezni (vagy kereteket kellene legalább teremteni a megszervezésre) ezt a mozgalmat, állandó cölöpöket kiverni, melyek az elvégzetlen munkára figyelmeztessenek."
Fülep Lajosnak 1934. június 15-én írja Zengővárkonyba, ahol Fülep református lelkipásztor, emellett a Németh László megindította Válasz folyóirat egyik szerkesztője, a debreceni Gulyás Pállal együtt: "Kozma Miklós felajánlotta nekem a rádió lektorságát, rám akarja bízni, amennyire lehet, a »nemzetnevelést«. Nagy Tanú-olvasó lett belőle, ez főrendházi beszédén is meglátszik. Okos ember, persze benne ül a pénzben, de a jobboldal szétugrasztására talán felhasználható. Valószínű, hogy hamarosan kitennének a Rádiótól, de ha csak néhányszor kürtölhetek szét onnét, az is megéri. Illyésékkel megtárgyaltuk a dolgot, egy feltétellel hajlandó voltam elfogadni az ajánlatot, ha jövedelmemet, ami elég szép összeg, egy kiadóvállalat szervezésére fordítjuk. Ez adná ki a Tanút, a Választ, s Kerékék (Kerék Mihály) lapját, az ősszel meginduló Magyar Parlagot. Könyvsorozatunkat úgy volna jó, ha a te könyveddel lehetne elkezdeni. Persze, a sok túlmunka, sőt anyagi áldozat fizetségeként nem maradna el a gyanúsítás és a rágalom. Benn vagyok a szorítóban, hogy akkor használok többet az ügynek, ha elfogadom, vagy visszautasítom..."
Szekfű Gyulának, 1934. augusztus 25-e után: "Igen tisztelt barátom... Néhány hónap óta a rádiónál pedzegetem, mit lehetne itt csinálni. Kozma Miklós elolvasta egy cikkemet, utána a Tanú jó részét, s úgy látom, a törvény szabta határon s a rádió érdekkörén belül szívesen támogat, ha eredményt tudok felmutatni. Én mindent elkövetek, hogy ezt az elhanyagolt, de hatalmas szócsövet, melyen íróink és tudósaink a tömegbe belekiálthatnak, azok, akiknek mondanivalójuk van, felfedezzék. Tudom, hogy te idegenkedsz a mikrofon előtti szerepléstől. Nem gyűrnéd le ezt az idegenkedést? A nagy magyar gondolkodókról készítünk egy sorozatot, arra kérlek, vállald el benne Széchenyit, s ismételd el az ő ürügyén a Három nemzedék mondanivalóját. A Hitel két szava jár az eszemben: »tanútlan erény«; szép volna rámutatni heroizmusának s általában a heroizmusnak forrásaira. Természetesen nem diktálni akarok, csak kedvet csinálni. Akármiről írsz, nagyon köszönöm, s ha a rádióban nem is akarsz szerepelni, a Válasz számára írt cikkedet okvetlenül várom. őszinte tisztelettel üdvözöl híved."
Kosztolányi Dezsőnek, 1934. augusztus 29-én: "Igen tisztelt Uram, egy éve nem találkoztunk, betegségéről szóló írásait aggodalommal és élvezettel olvastam, s felgyógyulása hírének őszintén örültem. Az elmúlt napokban levelet kapott a rádiótól, mely Balassa-előadás tartására kéri fel. Mivel a felkérésért én vagyok a felelős, meg kell írnom, mire gondolok. Talán hallotta, hogy néhány hét óta itt lebzselek a rádiónál, sok mindent tervezgetek, s egyelőre keveset tudok megvalósítani. E kevés közt van egy sorozat, mely nagy lírikusainkat mutatná be; nem tanulmányokon vagy szavalatokon át, hanem kiváló versolvasók vallomásában. Mondják el ők, mért szerették meg a költőt, melyik versekhez ragaszkodnak leginkább. Közben egész verseket, versrészleteket is felolvashatnak, hiszen a verskóstolgatás művészetére akarjuk rákapatni az olvasót. A tanulmányokat összegyűjtve egy olcsó népkönyvben szeretném kiadni. Önnek Balassát szántuk -- emlékszem egy tanulmányára --, de ha Petőfiről szívesebben beszél, annak is örülünk. Ezután gyakran zaklatom Önt, segítsen ebben s másban is. Szeretettel üdvözli őszinte híve..."
Ez a "zaklatás" jó pénzzel járt -- ezt Kosztolányi bizonnyal jól tudta. Egy ízben, még Magvető-beli szerkesztő koromban, Ottlik Géza "eldicsekedte": milyen jól fizetett annak idején a Rádió, míg a Nyugat nyolc pengőt fizetett egy novellájáért, addig a Rádiónál felment ez az összeg 30-40 pengőre is!
Móricz Zsigmondnak, 1934. október 26.: "Kedves Barátom, rég készülök írni, de a hatásköröm itt a stúdiónál csak a legújabb időkben alakult ki egészen, javaslattal, kéréssel addig nem akartam előállni. Láttam, hogy az őstehetségekről a múltkor szívesen beszéltél, s úgy hiszem, az lesz a helyes, ha eztán is igazi szívügyedről beszélsz itt. Megkérlek tehát, írd meg, miről tartanál nálunk legszívesebben előadást, hogy a felkérő lapra az kerüljön eztán. Két témakört látok, ahol, azt hiszem, az én óhajom és a te hajlandóságod biztos találkozik. Egyik a tizenhatodik-tizenhetedik század, Bornemisza, Bethlen magyarsága, az akkori nyelvszokások, indulati és vallásos élet, ez a valóban koncentráltabb magyarság; a másik gyermekkorod, emlékeid, szülőfölded, akár útirajz, akár életrajzrészlet alakjában számolsz be róluk. Valamikor Nagykőrösről hallottalak beszélni; nincs kedved más, kevéssé ismert magyar tájakról ilyen úti képeket készíteni? Az is helyes lenne, ha a legnagyobb magyar írók legszebb novelláit először a rádió olvashatná fel; arra kérlek hát, hogy minden olyan elbeszélésedet, amelyet te magad jónak tartasz, s gondolod, hogy fölöttem álló hatalmak erotikus stb. cenzúráját is kibírják, küldd be ide a stúdióba; én 24 óra alatt válaszolok, hogy elfogadható-e rádiós szempontból vagy sem, úgyhogy időt sem vesztesz, a legjobb írásaidat százezrek hallgathatják. Ennyi opciót talán adhatsz a magyar publikumnak s képviselőjének, aki marad híved..."
A legtöbbször lelkes és tiszteletteljes levelek sorozata kerül ki Németh László Sándor utcai stúdiós műhelyéből, a legkülönfélébb témakörökből. A zenetudós Molnár Antalhoz a vidéki zenekultúra fejlesztéséről, dalárdákról, a magyar népdal és műzene viszonyáról; az irodalomtudós Rédey Tivadarhoz a Kedves költőim sorozatba Berzsenyi-előadásról, amelynek előzménye Illyés Gyula Fazekas Mihálya volt (egyharmad versidézet, kétharmad méltató szöveg); a tudós Bartucz Lajoshoz Mi az a hungarológia? címmel bevezető előadás felkérése, amelyet azután az általa irányított tudományos sorozat követne. Ebben a hungarológia és a néprajz, a zene, az irodalom, a művészettörténet, az antropológia, az emberföldrajz stb. témái következnének.

A rádió bűvészinasa

Németh László tervei, ha nem is lassan, de beérnek! Nem csak a hivatalos Rádió leghivatalosabbnak számító műsorülésén arat diadalt terveivel. A közvéleményt is igyekszik -- sikerrel! -- megdolgozni. Az író után -- aki már az 1934-es esztendő elején nagy vihart kavart a Tanúban megjelent Debreceni Káté-jával, amelyben a magyarság sorsára és feladataira vonatkozó, forradalminak számító nézeteit foglalta össze kérdés-felelet formájában -- megjelent a rádiós népművelő is. Nézeteit a Budapesti Hírlap örömmel adta közre a nagyközönségnek, előbb értekezés formájában (1934. augusztus 29.), majd az év végén, a karácsonyi számban interjú keretében (1934. december 25.). S természetesen helyt adott nézeteinek (fényképpel) a Rádióélet is, 1934. november 30-án. A bemutatásra abból az alkalomból került sor, hogy 1934. december 3-án, hétfőn délután a Diákfélóra keretében életében először ült a mikrofon elé az író-szerkesztő. 
"Első szavammal -- nyilatkozta -- a rádió diákfélóráját választottam, mert érzem, hogy a magyar ifjúság lelke az elhangzott szó legtermékenyebb talaja." Első rádióelőadása témájául lelkesítő, romantikus időszakot választott: a XIX. század elejének korszakát, a reformkor íróinak, Kisfaludy Károly körének, az Auróra évkönyvnek a világát: "A fiatalok -- még egész gyerekek -- alig kopogtattak, s már az irodalmi élet középpontjában találják magukat. Valami mozdul az országban, a tudomány és az irodalom emberei komolyan veszik a gyereket is, ha ő is komolyan veszi magát. Az újonnan meginduló irodalmi élet új feladatokat teremt. Aki megérti hívásukat, ha fiatal, egykettőre utat, pályát talál..." S a fiatal, alig huszonnégy esztendős Vörösmarty Mihály több mint hatvanezer verssoros hőskölteményéből, a Zalán futásá-ból idéz, amely a reformkor irodalmi nyitányának számít:
Megjön az éj, szomorúan feketednek az ormok, az élet
Elnyugszik, s a fél föld lesz nyoszolyája; de engem
Fölver az elmúlt szép tetteknek gondja.
A Rádióélet Németh Lászlót bemutató interjújának zárósorai mintha egy új reformkor induló lapjait idéznék: "...új munkahelye a magyar kultúra és a magyar jövő kiugró bástyafoka. A szimpatikus fiatal orvos külső megjelenése is elárulja izzó magyar lelkiségét, melynek tisztasága és mély tüze az ilyen poszton küzdő harcos legerősebb fegyvere."
A harminchárom éves új rádiós vezető megjelenése, beiktatása felért egy kisebbfajta robbanással: mintha kettéválasztották volna a Sándor utcai stúdió irodaházát, mint annak idején a Vörös-tenger hullámait. Somogyvári Gyula kulturális osztályvezetői teljhatalmából kikanyarították Németh László számára a legfontosabb területeket: irodalom, tudományos előadások, diákfélórák. Ez utóbbinál a legrangosabb tudósok vitték el diákhallgatóikat mesés tájakra, történelmi időkbe, fantáziákat mozgató foglalkozásokba.
1935 elején megindult a Száz könyv sorozat. Ebben Babits Mihály beszélt az Iliász-ról, Kosztolányi a Murányi Vénusz igézetes szépségeiről, a mindig komoly Schöpflin Aladár megindító erővel Kemény Zsigmond Zord idők regényéről, Szerb Antal pedig játékosan hozta közel a modern emberhez Swift Gulliver-jét... Egyszerre varázsszőnyegre került a rádióhallgató, ezerszínű csodavilágba. A Száz könyv mellett a világ gazdasága, a kaucsukért, a kőolajért meg a gyapotért folyó titkos háborúk, az egészségtanban a vészes vérszegénység, a fenyegető járványok, a hitvilágban a sámánok hiedelmei, a fizikában az ultrasugarak és a távolbalátás témái kerültek először a mikrofon bűvkörébe, a "vak mozi" -- ahogyan akkoriban a rádiót becézték -- képzeletbeli vetítővásznára.
Mint amikor egy gőzzel telített lokomotív feszítő erővel elindul: a diákfélórákat nem számítva legalább nyolcvan előadás nyolcvan kiváló szakmabelivel, tudóssal, íróval, művésszel -- ennyi lenne a havi szükséglet. S Kozma Miklóst már a kezdeteknél szorongatják a "régiek", a fontolva sem haladók, az úgymond "konzervatívok": helyes döntés volt-e ezt a goethei mindentudással felfegyverkezett bűvészinast beszabadítani a Sándor utca eladdig megszokott, oly kényelmes, halk stúdióiba?
Az elmaradt reform
Egyelőre még nem tartunk a szakítópróbánál. Az 1934 novemberében hivatalosan is elfogadott, osztályvezetői címmel felruházott reformer Németh László még úr a saját portáján, bár a műsorülések heti morzsoló rendje azért már meg-megcsipkedi az előre megtervezett programokat. Ez az arány hónapról hónapra romlik: 1935. április elején Németh László tajtékozva kel ki Illyés Gyula előtt: -- Ott fogom hagyni a rádiót! Tizenegy előadástervből kettőt fogadtak el. -- Igaz, ekkor már nem Kozma Miklós a rádióelnök; az országgyűlési választások után Gömbös Gyula második kormányában 1935. március 4-étől belügyminiszter. 
"1934 tavaszától 1935 nyaráig voltam nap mint nap mellette -- emlékezik a Kozma Miklós-i időszakra a rádiós Németh László. -- Emlékszem még a büszke gyermeki önérzetre, mellyel a Gellért-beli Miklós-vacsorán (1934. december 6.) nézett végig a sokágú asztallabirinton. Itt minden szmoking az ő építményének egy-egy szárnyát-ágát jelentette. Távirati iroda, rádió, hirdetővállalat, országos tudósító, filmiroda: a zömök, török arcú férfi egy kapitalista ősvállalkozó s egy homokvárban gyönyörködő gyermek optimizmusával hangoztatta, hogy mindezt a semmiből csinálta. A hajdani huszártisztnek tetszett az ezrednyi ember, akiknek nemcsak a káderjét, de a csataterét is ő teremtette meg; mintaszerű fegyelemben és kollegiális jó viszonyban nyomult be velük gazdaság, technika, külpolitika, propaganda olyan tájékaira, ahol előtte még semmiféle Hadik és Simonyi, de más magyar ember sem hadakozott soha..."
Illyés Gyula naplójában ellátogathatunk Kozma Miklós Hunfalvy utcai otthonába (1935. január 30., szerda), ahol Németh László is vendég. Jelen van a festő unokaöcs, Kandó László meg Ortutay Gyula, aki ekkor még csak házitanító Kozmáéknál, később kerül a rádió irodalmi osztályára. "Este K.-nál. A lakás, Hunfalvy utca, a hatalmas kutya. Inas. A lakás. Hatalmas szőnyeg alatt pamlag. Képek, közepesek, de Kandóé szép. Az asszony. Magas, hallgatag, »disztingvált«, közvetlen..." Kozma Miklós félrehívja Illyést -- a meghívás célja, hogy őt is "behívná" a rádióba. Anyagiak: 500 pengő "életstandard". Ám a beszélgetés, úgy is lehetne mondani, a káderezés túl "forróra" sikerült. "Vissza a társaságba. Vita. N. L. szelleme. K. a reformról. Én: a földreform vagy forradalom, vagy a nagybirtokosok »becsapása« útján sikerülhet. Nevet. Érti. Helyesli is? A mai kormány helyzete és lelkülete. Ellenzékiség és valóság" -- ezek a további villanásszerű feljegyzések Illyés Gyulától. A költő múltja nem jó ajánlólevél, amit a négyszemközti félrevonulásnál hangoztatott. Nem is válik rádióssá Illyés...
Még egy kísérlet az országgyűlési választások előtt, 1935. március elején, alig egy hónap múlva. Kozma a rádióba kérette a költőt, azzal a célzattal, hogy vállaljon képviselői mandátumot. Illyés Gyula úgy tért ki, hogy egy írócsoportot kínál ugyanerre a feladatra. Ezek között ott legyen Móricz Zsigmond, Babits, azután Zilahy Lajos, Cs. Szabó László, Szabó Lőrinc, Németh László, Sárközi György -- ez utóbbi úgy is, mint a Válasz folyóirat eljövendő szerkesztője.
Németh László számára 1935 áprilisában még egy totálkép adódik a hatalmi gúla legtetejéről, amikor Gömbös Gyula miniszterelnök a választások után Zilahy Lajos rózsadombi villájában találkozik az írók legjavával. Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Németh László, Tamási Áron, Szabó Lőrinc, Féja Géza és a friss országgyűlési képviselő, Németh Imre ül szemben az ország első hivatalos politikusával. A délutántól estébe hajló találkozón Móricz Zsigmond viszi a szót. A nép nyomoráról beszél, a szegény parasztvilág egyheti étlapját sorolja noteszéből. Gömbös felkapja a fejét a koplalások hallatán, s ingerülten támad Móriczra, akitől "egy fal, hideg tér" választja el... Az írótársak megvédik mesterüket. Naplója szerint Illyés elmondja Gömbösnek, hogy a kétségbeesés toborozta össze erre az estére az írókat: "Vele (ti. Gömbössel) azért találkozunk, mert az ő ellenségei a miénk is, és a népé is: katolikus egyház, nagybirtok, nagytőke. Ezek ellen ő csak a népre támaszkodhat. »Ha én miniszterelnök volnék, már holnap belévágnám a kapámat a szétosztandó földbe.« Ez forradalom lenne. »És ha az?«"
Németh László csupán egyszer szólalt meg, amikor Gömbös Gyula érdeklődéssel nézett körül: -- Melyikőtök Németh László? A Kozma darlingja? Orvos vagy? -- Igen... -- válaszolta az író. Illyés feljegyzése is megerősíti, hogy "Laci ennél többet nemigen beszélt". Ez volt az a nevezetes találkozó. Voltaképpen nem történt semmi. Az írók nem adták be a derekukat a hatalomnak. Gömbös Gyulát alig másfél év alatt elvitte a sírba betegsége (1936. október 6.).
De ekkor, 1935 április közepén, Németh László már nem volt "Kozma darlingja". Amikor megjelent az író Lesz-e reform? című cikke (megcsonkítva) a Magyarország 1934. karácsonyi számában, ellenfelei a fejét követelték Kozma Miklóstól. A befejező mondatokat idézzük: "A reformnak most kell elkezdődnie, ezekben a napokban, halálosan komolyan, erélyesen, a lassú fejlődés nyögdicsélései nélkül. Ha ez most nem történik meg, sohasem történik meg, s ez a magyarság, melyhez nekünk közünk volt, elveszett. Én az első vagyok talán, aki nemzedékem írói közül felelős állásba került. De ha ez a reform most meg nem indul, elsőnek hagyom el a közéletet, s hallgatásommal igazat adok azoknak, kik mint valami hulláktól fertőzött talajt akarják lehordani az egész magyar középosztályt, s növénytelen, csikorgó salakkal, de biztos alappal tölteni fel a helyét."
A hivatalos lemondás egy 1935. április 7-ei levélben történt meg, amelyet Németh László Hável Béla vezető igazgatónak küldött el: "...visszaemlékeztem a Gellért Szállóban folytatott márciusi elbeszélgetésünkre. Te akkor elmondtad nekem a rádióbeli szereplésemmel szembeni aggodalmaidat. Véleményed szerint én csak író vagyok, és nincs érzékem az erkölcsi és pedagógiai szempontok iránt, melyek egy olyan vállalatnál, mint a Rádió, az előbbinél is fontosabbak. Beszélgetésünkből azt kellett levonnom, hogy tevékenységem nézeted szerint a vállalat érdekeit veszélyezteti. Mivel más jelekből is azt látom, hogy helyzetem a vállalatnál megnehezült, elhatároztam, nem várom meg a következő figyelmeztetést, és állásomról lemondok..."

***

A lemondott rádiós felejtésül, íróként, ismeretlen tájak felé indult. Útirajza Magyarok Romániában címmel jelent meg a Tanú 1935. évi folyamában. Írása ismét viharokat kavart, amelyekből az időközben belügyminiszterré lett Kozma Miklós mentette ki.
Kozma Miklós ötvenhét éves korában, 1941. december elején halt meg, a névnapját követő napon. Akkor már Ungvárott volt a hivatala: a visszacsatolt kárpátaljai terület kormányzói biztosa. Németh László még Kozma életében, a Rádióból való "kivonulása" idején így jellemezte őt Fülep Lajoshoz írott levelében (1935. február 17.): "Kozmánál nagyobb jóakarattal, őszintébb tisztelettel kevés ember volt irányomban..." Halála alkalmából eképpen búcsúzott Németh László egykori rádiós főnökétől, "kenyéradó" gazdájától (Híd, 1941. december 16.): "...(a rádió) után csak elvétve találkoztunk. A csalódás bizonyára kölcsönös volt. Az író azt gondolta: ez is csak politikus; a politikus: nem használhatom, őrült. Az őrült iránt azonban nyájas és elnéző maradt. Elkeseredésemben én akkor a vesztemet kerestem. Erdélyi útirajzomba több olyan mondat került, amellyel a denunciánsok már-már a nyakamat törték. Kozma Miklós ragadt vissza a börtönből, szinte a hajamnál fogva. Nem írhatom meg, hogy történt, pedig egy bekezdés is elég lenne rá, hogy a jövő nemzedékekkel megszerettessem."