Tóbiás Áron
NÉMETH
LÁSZLÓ ÉS A RÁDIÓ
Irodalom és történelem 1934--1935
Mindmáig izgató és feldolgozásra
érdemes téma, hogy Németh László, az akkor mindössze harminchárom esztendős
író, az egyszemélyes Tanú folyóirat "mindenese", foglalkozása szerint szerény
székesfővárosi iskolaorvos miként került az ország akkoriban legnagyobb
kulturális hatalmának számító Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetői
székébe? A történelmi idő pergette ki többé-kevésbé érett magvaiból, vagy
személyisége bírt varázsos erővel, talán a vak szerencse segítette -- ki
tudja? Pontosabban mindhárom tényező szerepet játszhatott, és még annyi
más...
Vegyük sorba az 1934-es és
azt megelőző esztendők rádiós vonatkozású eseményeit -- beleszámítva a
korszak történelmi hátterét. A gazdasági válság véget ért Magyarországon
is, és a mind élénkebbé váló -- hivatalosnak számító -- társadalmi erők
kedvező alkalmat láttak a reformra, a nyitásra. Ennek megvalósítása érdekében
került a miniszterelnöki székbe a dinamikus erejét, elszántságát nemcsak
üres frázisokkal fitogtató, de valós programmal bizonyítani is szándékozó
Gömbös Gyula. Állampárti kísérletének dokumentuma A Gömbös-kormány nemzeti
munkaterve címet viselő, 95 pontból álló program, amelynek dátuma 1932.
október 26. Ennek a programnak szerves része volt a X. fejezet (Kultúrpolitika),
amelynek fontos pontját jelentette a 85. -- A lelki válság leküzdése címmel
és a következő szöveggel: "A nemzetnevelés ügyét elsőrendű feladatunknak
tekintjük. Kötelességünknek tartjuk az uralkodó lelki válság leküzdését,
a nemzet lelki újjászületésének előmozdítását és az egységes magyar világnézet
kialakítását. Nem ismerjük el a magas kultúra és a népművelődés közt mesterségesen
támasztott ellentét jogosultságát, és a magyar nemzeti művelődés egysége
és teljessége érdekében egyaránt fontos feladatunknak tartjuk magas kultúránk
színvonalon tartását és népkultúránk hatványozott fejlesztését."
Ez a programpont ráillett
a nemzeti művelődésben mind nagyobb szerepet játszó Magyar Rádióra is,
amelynek elnöke Gömbös miniszterelnök 1919-es szegedi -- Horthy Miklós
fővezér legközvetlenebb környezetéhez tartozó -- társa, Kozma Miklós volt.
Kozma legfőbb rádióbeli segítőtársa pedig a szintén egykori huszártiszt,
a művelt és jó szervező, elegáns, diplomatikus stílussal megáldott Szőts
Ernő volt. A rádió elnöke elsősorban rá támaszkodott, és Szőts európai
színvonalon látta el a rádióműsor szinte minden percére aggódó figyelemmel
vigyázó feladatát. Ám ez a tevékenység felőrölte szervezetét, és 1932 decemberében
elhunyt. Kozma őszinte fájdalommal gyászolta meg leghívebb társát, a rádió
első, valóban kiváló műsorigazgatóját, akit a "munka halottjának" tekintett.
Szőts Ernő kiesése komoly
gondot okozott Kozma Miklósnak. Annál is inkább, mivel például a kultúra
e talán legfontosabb rádiós őrhelyén az a Somogyvári Gyula állott, aki
nemcsak írói színvonalát tekintve, de műsorpolitikájában még inkább az
amatőrség, a dilettantizmus felé hajlott, mintsem a nagyvonalú európaisághoz,
és nem volt már ott Szőts Ernő, aki bámulatosan kifinomult érzékkel hétről
hétre kiigazította volna Somogyvári harmadosztályú színvonalát.
Ráadásul, mint már említettük,
a politikában is reformszelek fújtak, és ez a rádióelnök számára komoly
feladvánnyal járt. A sajtó is változások után áhítozott. A maga szangvinikus
modorában leginkább Kodolányi János támadta -- ráadásul nyílt levélben
-- Kozma Miklóst. Valósággal hadat üzent a Szőts halála utáni időkben ezerfejű
sárkányként feltámadó siserehadnak, amely mind több teret szerzett a műsorban.
De idézzük Kodolányit, hogy mit hiányolt az akkor már rangos író és becsületes
tollú publicista: "A magyar karakter, a magyar jelleg, az erdélyi fejedelmek,
a Zrínyik, a Csokonaik, az Aranyok szellemisége..." (Bajcsy-Zsilinszky
Endre, illetve a Nemzeti Radikális Párt Szabadság című hetilapjában). Kodolányi
másik idézett passzusa pedig szinte feladatként szabta meg a rádióelnök
számára a rádió legfontosabb irodalmi feladatát: "Balassi, Csokonai, Berzsenyi,
Petőfi, Arany megidézésével lehetne hidat építeni a múlt és jelen közé,
történelmi tudattal itatni át a tömegeket..."
Igazgyöngy az elnök asztalán
Kozma Miklós "fejfájását"
a véletlen orvosolta. A literátus érdeklődésű, kora kulturális mozgalmaira
frissen reagáló, széles kitekintésű tegnapi huszártisztnek, aki irodalmi
gyökerű családban nőtt fel, kezébe került Németh László vitákra ingerlő
hírlapi cikke (Magyarország, 1934. március 29.), amely Sznobok és parasztok
címmel és Két betegség a magyar irodalomban alcímmel jelent meg. Ebben
már a hangütés is figyelemre méltó, olyan, amely egy született katonát
mindjárt lovasrohamra vezet: "A kultúra nem ismerethalmaz, amelyet zsákolnak,
s tengelyen vagy hajón átszállítanak a szomszéd országba. A kultúra egy
nagy néptest életében kialakult szellemi és erkölcsi szokásjog: ízlés,
etikett, gondolkodásmód, amelyben épp olyan otthonosan kell éreznünk magunkat,
mint a bőrünkben..."
Mintha varázsvesszővel érintették
volna meg, a kulturális bozót mindmegannyi szunnyadó rejtekét megmozgatta
a Németh László-i röntgenfelvétel, amely hirtelenjében két részre osztotta
(sznobokra, illetve parasztokra) az irodalmi világot: "S a kétféle magatartás
közül bizonyára az első az ellenszenvesebb, a második az ostobább. Hogy
melyik a balkánibb, nehéz eldönteni... Ahogy a dolgot látom, sznoboknak
és parasztoknak kár ma annyira agyarkodniuk egymásra. Egy betegség jól
megférő tünetei ők..."
Az irodalmi világ sáncainak
védvonalait félretolva Móricz Zsigmond ragadott tollat válaszként, mindjárt
a napilap következő számában: "Németh László, a tehetséges fiatal esztéta
tegnapi cikkében, »Sznobok és parasztok« címen megtámadja egyfelől a kulturáltak,
másfelől a kulturálatlanok szereplését az irodalomban..." Majd Móricz megállapítja,
hogy az irodalmi megindulás alapja nem a kultúra, hanem a lélek effektusa.
Kultúra csak annyira kell az írónak, hogy felszabadítsa a lelkét. A válaszcikk
summázata: "Irodalmi szakképzés nincs. Az irodalomban, mint minden művészetben,
a tehetség maga töri az utat, s hozza a kincseket a mélyből. Az író ott
kezdődik, mikor az ember elfelejti azt, amire az iskola tanította. Mennyivel
könnyebb lehet ez a zseniális »parasztnak«, mint az egyetemet végzett kultúrembernek."
A napi olvasnivalók árjából
Németh László írása volt az, amely a hamisgyöngyök özönéből igazgyöngyként
került a rádióelnök Kozma Miklós szeme elé. De hogyan ismerkedik majd meg
ezzel a nagyhatalmú politikai tényezővel, aki alig egy esztendő múlva még
nagyobb hatalmú belügyminiszter lesz, egy ifjú esztéta (Móricz Zsigmond
címkéje), aki ráadásul polgári rangja szerint nem is irodalmár, hanem egyszerű
iskolaorvos?
A többfokozatú társadalmi
különbségek "megszüntetésére" is akadt azért recept. Ám a kezdeteknél Németh
László szeme nyílt a legtágabbra, ahogyan önéletrajzában visszaemlékezik:
"Felsőgödre kapom a levelet Illyéstől, hogy keressem fel őt hivatalában,
a Rádió be akarja vetetni magát, s abban a bevételben nekem nevezetes szerep
van szánva. Gondolni való, elcsodálkoztam. Idáig még csak egy felolvasásra
sem hítt meg az éter (mi szüksége lehetett volna a Tanú-ra Gyula diáknak?)."
Megjegyzés: a Tanú Németh László egyszemélyes folyóirata 1932-től, Gyula
diák pedig nem más, mint Somogyvári Gyula, a rádió mindenható irodalmi
osztályának vezetője.
Németh László felkereste
tehát Illyés Gyulát, és együtt mentek el a Kozma Miklós vezette MTI
egyik leányvállalatához, a Magyar Országos Tudósítóhoz, amelynek főszerkesztője,
Németh Imre, Illyés hűséges híve azóta, hogy az író közreadta a dunántúli
egykéről szóló szívszomorító beszámolóját, a Pusztulást.
Németh Imre áradó nyájassággal
fogadta az Illyés Gyula felvezette Németh Lászlót: "Kozma Miklós elolvasta
a Sznobok és parasztok-at, s azóta nem lehet bírni vele; meg van dühödve,
hogy teremtsék elő azt a Németh Lászlót" -- idézi a fogantatás pillanatát
az önéletrajzíró.
-- Ki az a Kozma? -- tudakolja
Németh László. -- Akihez Kodolányi a kritizáló leveleit írja a Szabadságban?
-- Az -- válaszolja Németh
Imre. -- De neki sincs jobb véleménye a műsorról. Csak a megfelelő ember
hiányzott idáig.
A rádióelnökhöz vezető út
következő láncszeme helyszínileg egy belvárosi, Szép utcai, elegáns festőműterem.
Ennek a lakásnak tulajdonosát hívta fel Németh Imre, hogy még aznap délután
találkozzanak vele. Illyés és Németh ekkor tudta meg, hogy a műterem gazdája
Kandó László képzőművészeti főiskolai tanár, jó hírű festőművész, aki Kozma
Miklósnak nemcsak unokaöccse, hanem bizalmasa és irodalmi-művészeti ügyekben
csalhatatlan tanácsadója: -- Niki (azaz Kozma Miklós) fel van bőszülve
a műsor miatt... -- fogadta széles mosollyal látogatóit.
Néhány nap múlva négyes
vacsora a Carlton pincéjében (Kozma, Kandó, Németh, Illyés). A nehéz ételek
és a könnyű borok után a két író a Duna-parton szellőztette ki a fejét
és cserélte ki a véleményét. "Kivételesen én voltam a pesszimistább --
írja Németh. -- Katonatiszt, mondtam. A családban van egy kis irodalomtisztelet,
a takarodót azonban a katona fújja. Nem tudom, habozott Illyés. Az uralkodó
osztály valamit érez, rést nyit, teret enged..."
Kozma Miklós egykori huszárkapitány
nem fújt takarodót. A vacsorán még úgy váltak el, hogy rádióelőadásokat
ír számukra az "iskolaorvos". Alig telt el egy hónap, üzenet érkezett Németh
Imrétől. Nemcsak cikkírásról, hanem azonnali állásról van szó az irodalmi
osztályon, tanácsadóként. És Kozma minél előbb beszélni óhajt vele, most
már nem a fehér asztal mellett, hanem a Sándor utcai elnöki szobában.
Egy vállalkozás programja
A megbeszélés eredménye kettős
volt: Németh László nem adta fel iskolaorvosi állását, hiába biztatták
erre. A beszélgetés másik része arra irányult, hogy ne csak tanácsadó legyen,
hanem felelős, egyszemélyi vezetője is a Rádió irodalmi műsorainak. Ám
ezt a felkérést csak úgy vállalhatta, ha programot ad, részletes és egyben
átfogó műsorhálózatba fonja-szövi össze a rádió valamennyi ezirányú tevékenységét.
Így született meg bámulatosan rövid idő alatt a Tanú folyóiratban is megjelent
A Magyar rádió feladatai című, 15 fejezetre tagolt írás, a következő megjegyzéssel:
"A rádió az idei (1934)
irodalmi tanácsadóul hívott meg. A meghívás váratlanul ért, de mert felfogásom
szerint a gondolat tettre kötelez, s az »eszmét« csak mint születő életet
tudom becsülni, elfogadtam. Két hét szemlélődés után írtam meg ezt a javaslatot,
amelyet a társaság vezetője minden különösebb módosítás nélkül tett magáévá.
Az élet rövid, s eredményen kívül semmi sem fizetheti meg azt az időt,
melyet e javaslat megvalósítására fordítok. Hogy maradhatok-e azon a helyen,
melyre mint az irodalom és tudomány képviselőjét hívtak meg, munkám eredményétől
függ, az pedig az író- és tudósvilág támogatásától. Javaslatomat azért
adom ki, hogy ehhez a támogatáshoz a jobbakban kedvet ébresszek. Azt szeretném,
ha a sok elszórt rádió-előadásból egy közös vállalkozás bontakozna ki,
s a rádió, a legnagyobb magyar folyóirat munkatársait az tartaná össze,
ami az eredményes folyóiratok munkatársait össze szokta tartani: a megosztott
feladat."
Ha mai szemmel 2000-ben,
több mint hat és fél évtized távolából végigszántunk a Németh László-i
programsorozat tizenöt barázdáján, rádöbbenhetünk: a párturalom évtizedei
alatt mennyire eltávolodott nemesen vett feladataitól a magyar rádiózás!
Mennyire időszerű lenne -- természetesen korunkra hangolva -- újra meg
újra elővenni azokat az alapvetéseket, amelyeket egy komplex figyelmű agy,
elsőnek Magyarországon, annak idején észrevételezett.
1. Elszakadt magyarság:
Nem csak az idegenben élő magyarság szakadt el, a hazai társadalomban is
határok húzódnak, amelyek egy-egy népréteget külön elszakadt sorba taszítanak
(megoldások).
2. Az összehozó: A százezernyi
(rádió)láda felé egy szobából terjed a szó, s azt a szót egy akarat szervezheti,
egy szándék lökheti szét (példák).
3. Nehézségek: Semlegesség,
közérthetőség -- egyszerre néplap és revü, szórakozás és nemzetnevelés
(problémák).
4. Nyelvápolás: Változatos
és leleményes beszéd -- ízes és illatos élő beszéd (cél: a helyes magyarság).
5. Hagyomány és öntudat:
A népek emlékezete a hagyomány -- történelem, líra, gondolkodás, a jelen
eseményeinek korszerű bírálata (a vasárnapi rádiókrónika: "laikus prédikáció").
6. Nemzeti önismeret: A
hagyomány által ébren tartott magyar öntudatra mint csontvázra a nemzeti
önismeretet rakni fel húsul. Tájismeret (Móricz: Debrecen; Babits: Pécs;
Illyés: Mezőföld; Tamási: Udvarszék; Márai: Kassa). Gazdasági kérdések
-- népismeret, zene és költészet.
7. Tájékozódás: Nagy népek
és kis népek sorsa, jelene; kisebbségek ismerete, Duna-táji kitekintés,
majd távolabbra, az óceánokon túlra is (példák).
8. Életmód, életeszmény:
Ruházkodás, étkezés, lakberendezés, művészeti ágak (eszmék, elvek).
9. Diákfélóra: Erre kell
a legnagyobb gondot fordítani: az érdeklődés százféle forradalmát a történelemtől
a sportig, a világ nagy összefüggéseitől a mikroszkopikus világig, az egyes
pályák dicséretétől a pedagógia oly sok fortélyáig, a legjobb tanárokkal
(a versenyzőkedv kifejlesztése az ország iskolái között!).
10. Népművelés: Szabadegyetem
-- ciklusokban (például a görögök története nem tíz előadás, folyamatosan,
hanem tíz csomópont, a legfontosabb történeti-drámai váltással). Ezekből
néhány év alatt kitűnő népművelődési könyvtárat lehetne kiadni.
11. Kulturális hírszolgálat:
Az ország szellemi életének figyelése, nem furcsaságokkal, hanem a különféle
témakörök, művészeti ágak aktuális eseményeivel (példák: nem Tolnai Világlapja
a Loch Ness-i szörnnyel...).
12. Szépirodalom: A rádió
nagy elbeszélés-fogyasztó -- nagy színmű- és dráma-evő, a legolcsóbb folyóirat
és színház (és nemcsak a klasszikusokat fogyasztja, hanem a "folyó"-irodalmat
is, az elfogadhatóan "selejtest" is, hiszen csak így "nemesedhet" jóvá
a kevésbé jó -- így fejlődhetnek az írók is).
13. A rádió mint szervező:
Minden műfajból jó tanácsadók kellenek, hasonló testületekre van szükség
a rádió és a vidék között, ugyanilyen idegszálakat kell az önképzőkörök,
cserkészcsapatok és más egyesületek vezetőin át az ifjúságba ereszteni
(kipróbálók, indítványozók, szervezők kellenek!).
14. A rádió mint kiadó:
300 ezer hallgató (készülék) van! Ezeken keresztül könnyebben toborozható
az olvasóközönség is. A Rádióéletet olyan családi lappá kellene fejleszteni,
amelyben megfér egymás mellett az olvasmány, a nyelvtisztító szándék, a
nemzetnevelés, a kulturális hírszolgálat és az életmód-jobbítás, valamint
a sportkrónika (külön diákfolyóirat, tízezer példányban, a diákfélórák
legfontosabb anyagai számára).
15. Utóhang: "Ha azt kérdezik
tőlem, van-e Magyarországon olyan gárda, amellyel ezt a programot le lehet
bonyolítani, habozás nélkül mondom, hogy nincs. Ha azt kérdezik, van-e,
amelyikkel meg lehet indítani, azt felelem, van, de kérdés, hogy össze
lehet-e azt toborozni. A nagy vállalkozásokhoz hitel kell. A szellemiekhez
még inkább, mint az anyagiakhoz... Ha Széchenyi újra fellépne, megint csak
a Hitelt írhatná könyve homlokára -- de most elsősorban a szellem emberének
a szellemi vállalkozásba vetett bizalmát kellene alatta érteni..."
A tervezetet -- amely olvasva
csupán papírra vetett ötletek laza halmazának tűnhet -- a Rádió, pontosabban
Kozma Miklós olyan komolyan vette, hogy Németh László "tanácsadóból" 1934.
november elsejével az irodalom és a tudomány "legfőbb őrévé" lépett elő.
Az imént ismertetett feladattervezetet (amely a Tanúban a nagyközönség
szeme elé is került, tehát nem lett belőle "titkos" anyag) hivatalosan
is elfogadták. "Tegnap olvastam fel a rádió műsorülésén rádiótervemet;
egyetlen pontját sem kifogásolta Kozma, s úgy látszik, mindent megcsinálhatok
ott" -- írta Németh László Gulyás Pál költőnek, akkori legjobb barátjának,
Debrecenbe, 1934. június 30-án.
Levelek a stúdióból
Németh László levelezésén
-- illetőleg naplójegyzetein és emlékezésein -- nyomon követhetjük azt
a jóleső örömöt, amelyet "népboldogítóként" joggal érezhetett nem csak
saját szerepét és helyzetét tekintve, hiszen azon meditál: mit javíthat
rádiós szerepe 1934-ben nemzetének legszélesebben értelmezhető lelki állapotán?
Gulyás Pálnak írja 1934
április 3-án: "Kedves Palim, Illyés most ír nekem, hogy a rádió teret akar
adni a »magyarság megmentése« problémának, s ő szeretné, ha az új nemzedék
fellépését én irányítanám. Kissé rosszul áll az a magyarság, amelyet én
mentek meg a rádióban, de az ajánlat sok mindent felkavart bennem -- tényleg
meg kellene szervezni (vagy kereteket kellene legalább teremteni a megszervezésre)
ezt a mozgalmat, állandó cölöpöket kiverni, melyek az elvégzetlen munkára
figyelmeztessenek."
Fülep Lajosnak 1934. június
15-én írja Zengővárkonyba, ahol Fülep református lelkipásztor, emellett
a Németh László megindította Válasz folyóirat egyik szerkesztője, a debreceni
Gulyás Pállal együtt: "Kozma Miklós felajánlotta nekem a rádió lektorságát,
rám akarja bízni, amennyire lehet, a »nemzetnevelést«. Nagy Tanú-olvasó
lett belőle, ez főrendházi beszédén is meglátszik. Okos ember, persze benne
ül a pénzben, de a jobboldal szétugrasztására talán felhasználható. Valószínű,
hogy hamarosan kitennének a Rádiótól, de ha csak néhányszor kürtölhetek
szét onnét, az is megéri. Illyésékkel megtárgyaltuk a dolgot, egy feltétellel
hajlandó voltam elfogadni az ajánlatot, ha jövedelmemet, ami elég szép
összeg, egy kiadóvállalat szervezésére fordítjuk. Ez adná ki a Tanút, a
Választ, s Kerékék (Kerék Mihály) lapját, az ősszel meginduló Magyar Parlagot.
Könyvsorozatunkat úgy volna jó, ha a te könyveddel lehetne elkezdeni. Persze,
a sok túlmunka, sőt anyagi áldozat fizetségeként nem maradna el a gyanúsítás
és a rágalom. Benn vagyok a szorítóban, hogy akkor használok többet az
ügynek, ha elfogadom, vagy visszautasítom..."
Szekfű Gyulának, 1934. augusztus
25-e után: "Igen tisztelt barátom... Néhány hónap óta a rádiónál pedzegetem,
mit lehetne itt csinálni. Kozma Miklós elolvasta egy cikkemet, utána a
Tanú jó részét, s úgy látom, a törvény szabta határon s a rádió érdekkörén
belül szívesen támogat, ha eredményt tudok felmutatni. Én mindent elkövetek,
hogy ezt az elhanyagolt, de hatalmas szócsövet, melyen íróink és tudósaink
a tömegbe belekiálthatnak, azok, akiknek mondanivalójuk van, felfedezzék.
Tudom, hogy te idegenkedsz a mikrofon előtti szerepléstől. Nem gyűrnéd
le ezt az idegenkedést? A nagy magyar gondolkodókról készítünk egy sorozatot,
arra kérlek, vállald el benne Széchenyit, s ismételd el az ő ürügyén a
Három nemzedék mondanivalóját. A Hitel két szava jár az eszemben: »tanútlan
erény«; szép volna rámutatni heroizmusának s általában a heroizmusnak forrásaira.
Természetesen nem diktálni akarok, csak kedvet csinálni. Akármiről írsz,
nagyon köszönöm, s ha a rádióban nem is akarsz szerepelni, a Válasz számára
írt cikkedet okvetlenül várom. őszinte tisztelettel üdvözöl híved."
Kosztolányi Dezsőnek, 1934.
augusztus 29-én: "Igen tisztelt Uram, egy éve nem találkoztunk, betegségéről
szóló írásait aggodalommal és élvezettel olvastam, s felgyógyulása hírének
őszintén örültem. Az elmúlt napokban levelet kapott a rádiótól, mely Balassa-előadás
tartására kéri fel. Mivel a felkérésért én vagyok a felelős, meg kell írnom,
mire gondolok. Talán hallotta, hogy néhány hét óta itt lebzselek a rádiónál,
sok mindent tervezgetek, s egyelőre keveset tudok megvalósítani. E kevés
közt van egy sorozat, mely nagy lírikusainkat mutatná be; nem tanulmányokon
vagy szavalatokon át, hanem kiváló versolvasók vallomásában. Mondják el
ők, mért szerették meg a költőt, melyik versekhez ragaszkodnak leginkább.
Közben egész verseket, versrészleteket is felolvashatnak, hiszen a verskóstolgatás
művészetére akarjuk rákapatni az olvasót. A tanulmányokat összegyűjtve
egy olcsó népkönyvben szeretném kiadni. Önnek Balassát szántuk -- emlékszem
egy tanulmányára --, de ha Petőfiről szívesebben beszél, annak is örülünk.
Ezután gyakran zaklatom Önt, segítsen ebben s másban is. Szeretettel üdvözli
őszinte híve..."
Ez a "zaklatás" jó pénzzel
járt -- ezt Kosztolányi bizonnyal jól tudta. Egy ízben, még Magvető-beli
szerkesztő koromban, Ottlik Géza "eldicsekedte": milyen jól fizetett annak
idején a Rádió, míg a Nyugat nyolc pengőt fizetett egy novellájáért, addig
a Rádiónál felment ez az összeg 30-40 pengőre is!
Móricz Zsigmondnak, 1934.
október 26.: "Kedves Barátom, rég készülök írni, de a hatásköröm itt a
stúdiónál csak a legújabb időkben alakult ki egészen, javaslattal, kéréssel
addig nem akartam előállni. Láttam, hogy az őstehetségekről a múltkor szívesen
beszéltél, s úgy hiszem, az lesz a helyes, ha eztán is igazi szívügyedről
beszélsz itt. Megkérlek tehát, írd meg, miről tartanál nálunk legszívesebben
előadást, hogy a felkérő lapra az kerüljön eztán. Két témakört látok, ahol,
azt hiszem, az én óhajom és a te hajlandóságod biztos találkozik. Egyik
a tizenhatodik-tizenhetedik század, Bornemisza, Bethlen magyarsága, az
akkori nyelvszokások, indulati és vallásos élet, ez a valóban koncentráltabb
magyarság; a másik gyermekkorod, emlékeid, szülőfölded, akár útirajz, akár
életrajzrészlet alakjában számolsz be róluk. Valamikor Nagykőrösről hallottalak
beszélni; nincs kedved más, kevéssé ismert magyar tájakról ilyen úti képeket
készíteni? Az is helyes lenne, ha a legnagyobb magyar írók legszebb novelláit
először a rádió olvashatná fel; arra kérlek hát, hogy minden olyan elbeszélésedet,
amelyet te magad jónak tartasz, s gondolod, hogy fölöttem álló hatalmak
erotikus stb. cenzúráját is kibírják, küldd be ide a stúdióba; én 24 óra
alatt válaszolok, hogy elfogadható-e rádiós szempontból vagy sem, úgyhogy
időt sem vesztesz, a legjobb írásaidat százezrek hallgathatják. Ennyi opciót
talán adhatsz a magyar publikumnak s képviselőjének, aki marad híved..."
A legtöbbször lelkes és
tiszteletteljes levelek sorozata kerül ki Németh László Sándor utcai stúdiós
műhelyéből, a legkülönfélébb témakörökből. A zenetudós Molnár Antalhoz
a vidéki zenekultúra fejlesztéséről, dalárdákról, a magyar népdal és műzene
viszonyáról; az irodalomtudós Rédey Tivadarhoz a Kedves költőim sorozatba
Berzsenyi-előadásról, amelynek előzménye Illyés Gyula Fazekas Mihálya volt
(egyharmad versidézet, kétharmad méltató szöveg); a tudós Bartucz Lajoshoz
Mi az a hungarológia? címmel bevezető előadás felkérése, amelyet azután
az általa irányított tudományos sorozat követne. Ebben a hungarológia és
a néprajz, a zene, az irodalom, a művészettörténet, az antropológia, az
emberföldrajz stb. témái következnének.
A rádió bűvészinasa
Németh László tervei, ha nem is
lassan, de beérnek! Nem csak a hivatalos Rádió leghivatalosabbnak számító
műsorülésén arat diadalt terveivel. A közvéleményt is igyekszik -- sikerrel!
-- megdolgozni. Az író után -- aki már az 1934-es esztendő elején nagy
vihart kavart a Tanúban megjelent Debreceni Káté-jával, amelyben a magyarság
sorsára és feladataira vonatkozó, forradalminak számító nézeteit foglalta
össze kérdés-felelet formájában -- megjelent a rádiós népművelő is.
Nézeteit a Budapesti Hírlap örömmel adta közre a nagyközönségnek, előbb
értekezés formájában (1934. augusztus 29.), majd az év végén, a karácsonyi
számban interjú keretében (1934. december 25.). S természetesen helyt
adott nézeteinek (fényképpel) a Rádióélet is, 1934. november 30-án.
A bemutatásra abból az alkalomból került sor, hogy 1934. december 3-án,
hétfőn délután a Diákfélóra keretében életében először ült a mikrofon
elé az író-szerkesztő.
"Első szavammal -- nyilatkozta
-- a rádió diákfélóráját választottam, mert érzem, hogy a magyar ifjúság
lelke az elhangzott szó legtermékenyebb talaja." Első rádióelőadása
témájául lelkesítő, romantikus időszakot választott: a XIX. század elejének
korszakát, a reformkor íróinak, Kisfaludy Károly körének, az Auróra
évkönyvnek a világát: "A fiatalok -- még egész gyerekek -- alig kopogtattak,
s már az irodalmi élet középpontjában találják magukat. Valami mozdul
az országban, a tudomány és az irodalom emberei komolyan veszik a gyereket
is, ha ő is komolyan veszi magát. Az újonnan meginduló irodalmi élet
új feladatokat teremt. Aki megérti hívásukat, ha fiatal, egykettőre
utat, pályát talál..." S a fiatal, alig huszonnégy esztendős Vörösmarty
Mihály több mint hatvanezer verssoros hőskölteményéből, a Zalán futásá-ból
idéz, amely a reformkor irodalmi nyitányának számít:
Megjön az éj, szomorúan feketednek
az ormok, az élet
Elnyugszik, s a fél föld
lesz nyoszolyája; de engem
Fölver az elmúlt szép tetteknek
gondja.
A Rádióélet Németh Lászlót
bemutató interjújának zárósorai mintha egy új reformkor induló lapjait
idéznék: "...új munkahelye a magyar kultúra és a magyar jövő kiugró
bástyafoka. A szimpatikus fiatal orvos külső megjelenése is elárulja
izzó magyar lelkiségét, melynek tisztasága és mély tüze az ilyen poszton
küzdő harcos legerősebb fegyvere."
A harminchárom éves új rádiós
vezető megjelenése, beiktatása felért egy kisebbfajta robbanással: mintha
kettéválasztották volna a Sándor utcai stúdió irodaházát, mint annak
idején a Vörös-tenger hullámait. Somogyvári Gyula kulturális osztályvezetői
teljhatalmából kikanyarították Németh László számára a legfontosabb
területeket: irodalom, tudományos előadások, diákfélórák. Ez utóbbinál
a legrangosabb tudósok vitték el diákhallgatóikat mesés tájakra, történelmi
időkbe, fantáziákat mozgató foglalkozásokba.
1935 elején megindult a Száz
könyv sorozat. Ebben Babits Mihály beszélt az Iliász-ról, Kosztolányi
a Murányi Vénusz igézetes szépségeiről, a mindig komoly Schöpflin Aladár
megindító erővel Kemény Zsigmond Zord idők regényéről, Szerb Antal pedig
játékosan hozta közel a modern emberhez Swift Gulliver-jét... Egyszerre
varázsszőnyegre került a rádióhallgató, ezerszínű csodavilágba. A Száz
könyv mellett a világ gazdasága, a kaucsukért, a kőolajért meg a gyapotért
folyó titkos háborúk, az egészségtanban a vészes vérszegénység, a fenyegető
járványok, a hitvilágban a sámánok hiedelmei, a fizikában az ultrasugarak
és a távolbalátás témái kerültek először a mikrofon bűvkörébe, a "vak
mozi" -- ahogyan akkoriban a rádiót becézték -- képzeletbeli vetítővásznára.
Mint amikor egy gőzzel telített
lokomotív feszítő erővel elindul: a diákfélórákat nem számítva legalább
nyolcvan előadás nyolcvan kiváló szakmabelivel, tudóssal, íróval, művésszel
-- ennyi lenne a havi szükséglet. S Kozma Miklóst már a kezdeteknél
szorongatják a "régiek", a fontolva sem haladók, az úgymond "konzervatívok":
helyes döntés volt-e ezt a goethei mindentudással felfegyverkezett bűvészinast
beszabadítani a Sándor utca eladdig megszokott, oly kényelmes, halk
stúdióiba?
Az elmaradt reform
Egyelőre még nem tartunk
a szakítópróbánál. Az 1934 novemberében hivatalosan is elfogadott, osztályvezetői
címmel felruházott reformer Németh László még úr a saját portáján, bár
a műsorülések heti morzsoló rendje azért már meg-megcsipkedi az előre
megtervezett programokat. Ez az arány hónapról hónapra romlik: 1935.
április elején Németh László tajtékozva kel ki Illyés Gyula előtt: --
Ott fogom hagyni a rádiót! Tizenegy előadástervből kettőt fogadtak el.
-- Igaz, ekkor már nem Kozma Miklós a rádióelnök; az országgyűlési választások
után Gömbös Gyula második kormányában 1935. március 4-étől belügyminiszter.
"1934 tavaszától 1935 nyaráig
voltam nap mint nap mellette -- emlékezik a Kozma Miklós-i időszakra
a rádiós Németh László. -- Emlékszem még a büszke gyermeki önérzetre,
mellyel a Gellért-beli Miklós-vacsorán (1934. december 6.) nézett végig
a sokágú asztallabirinton. Itt minden szmoking az ő építményének egy-egy
szárnyát-ágát jelentette. Távirati iroda, rádió, hirdetővállalat, országos
tudósító, filmiroda: a zömök, török arcú férfi egy kapitalista ősvállalkozó
s egy homokvárban gyönyörködő gyermek optimizmusával hangoztatta, hogy
mindezt a semmiből csinálta. A hajdani huszártisztnek tetszett az ezrednyi
ember, akiknek nemcsak a káderjét, de a csataterét is ő teremtette meg;
mintaszerű fegyelemben és kollegiális jó viszonyban nyomult be velük
gazdaság, technika, külpolitika, propaganda olyan tájékaira, ahol előtte
még semmiféle Hadik és Simonyi, de más magyar ember sem hadakozott soha..."
Illyés Gyula naplójában ellátogathatunk
Kozma Miklós Hunfalvy utcai otthonába (1935. január 30., szerda), ahol
Németh László is vendég. Jelen van a festő unokaöcs, Kandó László meg
Ortutay Gyula, aki ekkor még csak házitanító Kozmáéknál, később kerül
a rádió irodalmi osztályára. "Este K.-nál. A lakás, Hunfalvy utca, a
hatalmas kutya. Inas. A lakás. Hatalmas szőnyeg alatt pamlag. Képek,
közepesek, de Kandóé szép. Az asszony. Magas, hallgatag, »disztingvált«,
közvetlen..." Kozma Miklós félrehívja Illyést -- a meghívás célja, hogy
őt is "behívná" a rádióba. Anyagiak: 500 pengő "életstandard". Ám a
beszélgetés, úgy is lehetne mondani, a káderezés túl "forróra" sikerült.
"Vissza a társaságba. Vita. N. L. szelleme. K. a reformról. Én: a földreform
vagy forradalom, vagy a nagybirtokosok »becsapása« útján sikerülhet.
Nevet. Érti. Helyesli is? A mai kormány helyzete és lelkülete. Ellenzékiség
és valóság" -- ezek a további villanásszerű feljegyzések Illyés Gyulától.
A költő múltja nem jó ajánlólevél, amit a négyszemközti félrevonulásnál
hangoztatott. Nem is válik rádióssá Illyés...
Még egy kísérlet az országgyűlési
választások előtt, 1935. március elején, alig egy hónap múlva. Kozma
a rádióba kérette a költőt, azzal a célzattal, hogy vállaljon képviselői
mandátumot. Illyés Gyula úgy tért ki, hogy egy írócsoportot kínál ugyanerre
a feladatra. Ezek között ott legyen Móricz Zsigmond, Babits, azután
Zilahy Lajos, Cs. Szabó László, Szabó Lőrinc, Németh László, Sárközi
György -- ez utóbbi úgy is, mint a Válasz folyóirat eljövendő szerkesztője.
Németh László számára 1935
áprilisában még egy totálkép adódik a hatalmi gúla legtetejéről, amikor
Gömbös Gyula miniszterelnök a választások után Zilahy Lajos rózsadombi
villájában találkozik az írók legjavával. Móricz Zsigmond, Illyés Gyula,
Németh László, Tamási Áron, Szabó Lőrinc, Féja Géza és a friss országgyűlési
képviselő, Németh Imre ül szemben az ország első hivatalos politikusával.
A délutántól estébe hajló találkozón Móricz Zsigmond viszi a szót. A
nép nyomoráról beszél, a szegény parasztvilág egyheti étlapját sorolja
noteszéből. Gömbös felkapja a fejét a koplalások hallatán, s ingerülten
támad Móriczra, akitől "egy fal, hideg tér" választja el... Az írótársak
megvédik mesterüket. Naplója szerint Illyés elmondja Gömbösnek, hogy
a kétségbeesés toborozta össze erre az estére az írókat: "Vele (ti.
Gömbössel) azért találkozunk, mert az ő ellenségei a miénk is, és a
népé is: katolikus egyház, nagybirtok, nagytőke. Ezek ellen ő csak a
népre támaszkodhat. »Ha én miniszterelnök volnék, már holnap belévágnám
a kapámat a szétosztandó földbe.« Ez forradalom lenne. »És ha az?«"
Németh László csupán egyszer
szólalt meg, amikor Gömbös Gyula érdeklődéssel nézett körül: -- Melyikőtök
Németh László? A Kozma darlingja? Orvos vagy? -- Igen... -- válaszolta
az író. Illyés feljegyzése is megerősíti, hogy "Laci ennél többet nemigen
beszélt". Ez volt az a nevezetes találkozó. Voltaképpen nem történt
semmi. Az írók nem adták be a derekukat a hatalomnak. Gömbös Gyulát
alig másfél év alatt elvitte a sírba betegsége (1936. október 6.).
De ekkor, 1935 április közepén,
Németh László már nem volt "Kozma darlingja". Amikor megjelent az író
Lesz-e reform? című cikke (megcsonkítva) a Magyarország 1934. karácsonyi
számában, ellenfelei a fejét követelték Kozma Miklóstól. A befejező
mondatokat idézzük: "A reformnak most kell elkezdődnie, ezekben a napokban,
halálosan komolyan, erélyesen, a lassú fejlődés nyögdicsélései nélkül.
Ha ez most nem történik meg, sohasem történik meg, s ez a magyarság,
melyhez nekünk közünk volt, elveszett. Én az első vagyok talán, aki
nemzedékem írói közül felelős állásba került. De ha ez a reform most
meg nem indul, elsőnek hagyom el a közéletet, s hallgatásommal igazat
adok azoknak, kik mint valami hulláktól fertőzött talajt akarják lehordani
az egész magyar középosztályt, s növénytelen, csikorgó salakkal, de
biztos alappal tölteni fel a helyét."
A hivatalos lemondás egy
1935. április 7-ei levélben történt meg, amelyet Németh László Hável
Béla vezető igazgatónak küldött el: "...visszaemlékeztem a Gellért Szállóban
folytatott márciusi elbeszélgetésünkre. Te akkor elmondtad nekem a rádióbeli
szereplésemmel szembeni aggodalmaidat. Véleményed szerint én csak író
vagyok, és nincs érzékem az erkölcsi és pedagógiai szempontok iránt,
melyek egy olyan vállalatnál, mint a Rádió, az előbbinél is fontosabbak.
Beszélgetésünkből azt kellett levonnom, hogy tevékenységem nézeted szerint
a vállalat érdekeit veszélyezteti. Mivel más jelekből is azt látom,
hogy helyzetem a vállalatnál megnehezült, elhatároztam, nem várom meg
a következő figyelmeztetést, és állásomról lemondok..."
***
A lemondott rádiós felejtésül,
íróként, ismeretlen tájak felé indult. Útirajza Magyarok Romániában címmel
jelent meg a Tanú 1935. évi folyamában. Írása ismét viharokat kavart, amelyekből
az időközben belügyminiszterré lett Kozma Miklós mentette ki.
Kozma Miklós ötvenhét éves
korában, 1941. december elején halt meg, a névnapját követő napon. Akkor
már Ungvárott volt a hivatala: a visszacsatolt kárpátaljai terület kormányzói
biztosa. Németh László még Kozma életében, a Rádióból való "kivonulása"
idején így jellemezte őt Fülep Lajoshoz írott levelében (1935. február
17.): "Kozmánál nagyobb jóakarattal, őszintébb tisztelettel kevés ember
volt irányomban..." Halála alkalmából eképpen búcsúzott Németh László egykori
rádiós főnökétől, "kenyéradó" gazdájától (Híd, 1941. december 16.): "...(a
rádió) után csak elvétve találkoztunk. A csalódás bizonyára kölcsönös volt.
Az író azt gondolta: ez is csak politikus; a politikus: nem használhatom,
őrült. Az őrült iránt azonban nyájas és elnéző maradt. Elkeseredésemben
én akkor a vesztemet kerestem. Erdélyi útirajzomba több olyan mondat került,
amellyel a denunciánsok már-már a nyakamat törték. Kozma Miklós ragadt
vissza a börtönből, szinte a hajamnál fogva. Nem írhatom meg, hogy történt,
pedig egy bekezdés is elég lenne rá, hogy a jövő nemzedékekkel megszerettessem." |