Peter Rosset

A KICSI BŐKEZŰ

A közgazdászok már több mint száz évvel ezelőtt maradinak és hatástalannak nevezték a kis gazdaságokat, és megjövendölték a pusztulásukat, pedig a kisbirtokok egy termelékeny, hatékony, ökologikus gazdálkodás jövőképét vetítik elénk. Ma a gazdasági rendszer erősen károsítja a kisléptékű termelést. Meg kell tehát tanítanunk a közgazdászokat és a politikusokat arra, hogy miért kell előnyben részesítenünk a kisbirtokokat. De vajon képesek-e a kicsik felvenni a versenyt a nagy gazdaságokkal? Egyáltalán: Milyen előnyeik vannak?

Érvek
Három érv van. Az első, hogy bár a kistermelőket az elmúlt évtizedekben világszerte elzavarták faluról, ők mégis élnek, léteznek. Sok helyen, többek között az Egyesült Államokban is, számbelileg többségben vannak. A Harmadik Világban pedig döntő szerepet játszanak az alapvető élelmiszerek termelésében. 
A második érv, hogy a kis gazdaságok termelékenyek és jövedelmezők, mégha ezt sok közgazdász nem is hiszi el. A kisbirtok sokkal több élelmiszert tud termelni, mint a nagy. 
A harmadik: a kisbirtoknak sok olyan, az árutermelésen messze túlterjedő szerepe van, amelyek hasznosak mind a társadalom, mind az élővilág számára. Ezeket értékelni kell, ahelyett, hogy elfogadnánk a WTO és a kormányok kistermelés elleni politikáját.

A kisgazdaságok előnyei az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok kormánya, bár messzemenően elkötelezett a liberalizáció és a nagyüzemi mezőgazdaság mellett, elismeri a kis gazdaságok számos előnyét is. Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának kisbirtok-bizottsága 1998-ban jelentést adott ki. Ebben a kis gazdaságok következő alapvető értékeit sorolják föl:
-- Változatosság: A sok tulajdonos sokféle rendszert, biológiai szervezetet, kultúrát, hagyományt követ. A különböző mezőgazdasági módszerek elősegítik a változatosságot, az esztétikailag tetszetős tájképet is.
-- Környezeti előnyök: A talaj, a vizek és a vízi élővilág természeti erőforrásainak felelősségteljes kezelése jelentős környezeti előnyökkel jár.
-- A közösségek felelőssége. A nem központosított földtulajdon egyenletesebb gazdasági lehetőségeket jelent a falusi lakosság részére. Biztosítja a személyes felelősség tudatát és azt a meggyőződést, hogy ki-ki rendelkezik a saját életével. Ha a földtulajdonosok a szükségleteik vonatkozásában a helyi üzletekre és szolgáltatásokra támaszkodnak, érdekeltté válnak a polgárok és közösségek jólétében. 
-- Az élelmiszerekkel való személyes kapcsolat: A legtöbb fogyasztónak alig van kapcsolata a mezőgazdasággal és a természettel, nem értékeli a termelő munkáját. A termelői piacok és a közösségek által támogatott mezőgazdaság révén a fogyasztók kapcsolatba kerülhetnek a termelőkkel (lásd Gaia 322 és Magyar Szemle 1997. november, H. Norberg-Hodge tanulmánya).
-- Az Egyesült Államok egyes államaiban és tájegységein belül a kistermelők életszükségletet jelentenek a gazdaság számára.

A kisbirtokok előnyei a Harmadik Világban
A Harmadik Világban az exportra termelő nagygazdaságok elveszik a kistermelés életterét.
A hagyományos földműves közösségekben a családi gazdálkodás a fenntartható mezőgazdasági termelés alapja. A kisgazdaságokban folyó termelő munka, a munkaerő jelenléte, a fogyasztási mintázatok, az ökológiai tudás és az, hogy közös érdek a kisgazdaságnak mint forrásnak hosszú távon való fenntartása, elősegíti a szilárd gazdasági vállalkozást. A rövid távú előnyök kockáztatják a forrásokat, s ezzel a család, a gazdaság összeomlásához vezethetnek. A családi vállalkozások megbízhatóbb termelést biztosítanak, mint ugyanott a nagyüzemek. Gyakorlatuk munkaigényes: a trágyázás, a korlátozott művelés, a teraszos művelés, a komposztálás és a növényi részek visszaforgatása elősegíti a talaj termőképességének a megőrzését. 
A kisgazdaságokban az elmúlt ötezer év alatt sok termelési eljárást, rendszert fejlesztettek ki. A meg nem újuló források csökkenésének a korában talán a legfontosabb, hogy a kistermelők a Harmadik Világban gazdag terméseket takarítanak be, igen csekély mértékben alkalmazva a költséges a növényvédő szereket, gépeket, genetikailag módosított magvakat.

Termelékenység
A "szakértők" szerint a nagyüzem termelékenyebb, hatékonyabb, mint a kisbirtok. Azonban az eredmények ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Miért folyik mégis ez a szervezett keresztes hadjárat a kisgazdálkodók ellen? Azért, mert a termelékenység mérésének módszere elavult, és helytelen választ ad a kérdésünkre. 
A hozam fogalmát el kell vetni. A hozam egy területi egységre vonatkoztatott termelést jelent, például tonna/hektárban megadva. Gyakran egy terménynek akkor a legmagasabb a hozama, ha önmagában ültetik -- azaz monokultúraként. Azonban a monokultúra vonzza a gyomokat, ezeket pedig ki kell irtani -- munkával vagy vegyszerrel. 
A nagygazdaságok szeretik a monokultúrát, mert a gépeket azokban lehet a legjobban használni. A kisgazdaságokban többféle növényt ültetnek, ahol a gyomok helyét más növények foglalják el. Emellett vetésforgó rendszert alkalmaznak, állatokat tartanak és természetes trágyát használnak. Ilyen integrált termelés mellett esetleg egy bizonyos növény, például gabonaféle hozama alacsonyabb, de az összes, esetleg tucatnyi termény, és hozzá még az állatok hozama -- jóval magasabb. Tehát a kis- és nagybirtok összehasonlításánál a teljes teljesítménnyel kell számolni (gabona, gyümölcs, zöldség, takarmány, állati termék).
Ha ilyen módon számolunk, akkor a kisgazdaságok hozama sokkal magasabb, de például a Világbank közgazdászai nem fogadják el ezt a tényt.
Összegezve: Mi az oka a kisbirtok nagyobb termelékenységének? 
-- Köztes ültetések, olykor évente többszöri ültetés, vízkultúra, belterjes gazdálkodás.
-- A kisgazdaságokban hatékonyabban öntöznek.
-- A családi munka minősége jobb a személyes elkötelezettség miatt. 
-- A trágya, a komposzt olcsóbb, mint a vegyszerek.
-- Forrásfelhasználás: a nagybirtok kevésbé használ más forrásokat (erdők, vízkultúra).

Hatékonyság
A hatékonyság fogalma a hagyományos közgazdászok számára a "teljes termelékenységi mutató": egy sor tényező, föld, munka, bevitel, tőke stb. középértéke. Tomich adatokat közöl a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekből, amelyek szerint a kisbirtokok ilyen értelmű hatékonysága nagyobb a nagybirtokénál Afrikának a Szaharától délre fekvő részében, Ázsiában, Mexikóban, Kolumbiában, Hondurasban.
Az ipari országokban a kép összetettebb. Egyetértés van abban, hogy a nagyon kicsi gazdaságok nem hatékonyak, mert nem tudják teljesen kihasználni a költséges eszközöket, azonban a nagyok sem azok, a nagyságukból következő vezetési és munkaerőgondok miatt. A hatékonyság a közepes gazdaságokban a legjobb, amelyekben egy-két bérmunkás dolgozik. Más szavakkal még a "fejlett" országokban sem igaz, hogy a nagygazdaságok hatékonyabbak.

Gazdasági fejlődés
A gazdaságban nem egyszerűen a több gabona termelése az egyetlen cél. A gazdaságoknak javítaniuk kell a falusi élet több területét: lakások, iskolázás, egészségügyi ellátás, közlekedés, helyi üzlethálózat, pihenési és kulturális lehetőségek.
Az Egyesült Államokban több mint ötven évvel ezelőtt felmerült a kérdés: mit jelent az iparosított mezőgazdaság a vidéki települések és közösségek számára? Walter Goldschmidt az 1940-es években Kaliforniában végzett erre vonatkozó vizsgálatokat. Megállapította, hogy a nagybirtokok közelében a kis közösségek kihalnak. Felszámolják a munkahelyeket, és nem léteznek többé gazdálkodással foglalkozó családok. A jövedelmek távoli városokba áramlanak. Ezzel szemben ott, ahol a városokat kisbirtokok veszik körül, a jövedelmek a kis üzleti vállalkozásokon belül keringenek, több a munkaalkalom és virágzik a közösség. Több a helyi üzlet, kövezettek az utcák; iskolák, templomok, klubok, parkok, napilapok vannak, jobbak a szolgáltatások. Az ötven éve érvényes megállapítások ma is érvényesek. 
A Harmadik Világban szintén áldásos a kisbirtokrendszer. Brazíliában a földtelen munkások mozgalma földeket foglalt el a nagybirtokoktól. A polgármesterek az 1980-as években hevesen ellenezték ezt, de mára megváltozott a hozzáállásuk, mert a keletkező kisbirtokok gazdasági fellendülést váltottak ki. 
A helyi és tájegységi gazdaság fejlődésének a rugója a kisbirtokok tevékenysége. A kérdés, hogy miként lehet ezt helyreállítani, fejleszteni.

Földreformok
A föld újrafelosztása a földnélküli családok között hatékonyan megjavítja a falusi életet. Jó példák vannak erre Japánban, Dél-Koreában, Kínában és Tajvanon. Ugyanakkor Mexikóban és a Fülöp-szigeteken ez nem működött, mert rossz minőségű földeket osztottak, és nem változtatták meg a szegények számára káros falusi hatalmi szerkezetet.
Brazíliában a földfoglalások szükségessé tették, hogy a kormány kárpótolja a tulajdonosokat az elvett földekért, és hogy az új kistermelők hiteleket kapjanak -- ami sokkal kevesebb kiadással jár, mint a városi bádogvárosok szegényeinek a segélyezése. A földreform tehát nem csupán a gazdasági fejlődést segíti, hanem javít a szegények helyzetén.

Ökologikus gazdálkodás
A nagygazdaságokkal szemben a kisbirtokosoknak jobban érdeke a forrásaik, például a talaj megőrzése. Az Egyesült Államokban a kisbirtokosok területükből átlagosan 17 százalékot fásítanak (míg a nagyok csak 5 százalékot), és kétszer akkora területen alkalmaznak szerves trágyát. A Harmadik Világban a kisbirtokosok megakadályozzák a talajpusztulást, a termelési módszereik a helyi körülményekhez alkalmazkodnak, nem függenek a gépesítéstől, növényvédő szerektől, műtrágyáktól. (Közteseket ültetnek, gyümölcsfákat, állatokat tartanak, halastavakat létesítenek, a "hátsó kertekben" mindenfélét megtermelnek). 

A szabad kereskedelem veszélyei
Ha aggódunk a nyomor miatt, a kisbirtok világos megoldást jelent: termelékenyebb és hatékonyabb. A gazdasági egységesítés, a szabad kereskedelem, a világgyarmatosítás (globalizáció) miatt azonban a kisbirtokosok ma egyre fenyegetettebb helyzetben vannak. Az elmúlt évtizedekben a Harmadik Világ országait szép szavakkal és fenyegetéssel rávették, hogy ne védjék a saját régi termelési módjukat a külföldiekkel szemben, ezért csökkentették a korlátlan behozatallal szembeni gátjaikat. A termelői árak estek, az eladósodott gazdálkodókat elűzték a földjeikről. Nem voltak versenyképesek az államilag támogatott nagyvállalatokkal szemben. A föld egyre inkább azok kezére jutott. Gépek helyettesítik az emberi munkaerőt, a falusi közösségek kihaltak, az emberek a városokba költöztek, a természeti erőforrások pusztulnak. Az élelmiszereket külföldről hozzák be, a nagybirtokokon kivitelre termelnek. 

Remények?
Az 1992-es csúcsértekezlet nyilatkozata hangsúlyozza, hogy a fenntartható fejlődés és élelmiszer-biztonság érdekében a mezőgazdaságnak többféle feladata van. Azaz: a mezőgazdaság nemcsak árucikkeket ad, hanem megélhetést, kultúrát, ökológiai szolgáltatásokat -- tehát a mezőgazdasági termékeket nem lehet úgy kezelni, mint az ipariakat. A japán kormánynak a WTO-értekezletre készített nyilatkozata szerint "a mezőgazdaság nemcsak mezőgazdasági termékeket állít elő, hanem szerepet játszik az élelmiszer-biztonságban, csökkenti a váratlan események vagy egy jövőbeli élelmiszerhiány kockázatát, elősegíti a föld és a környezet megőrzését, a helyi közösség fenntartását, összhangban a természeti környezettel... A piaci folyamatok önmagukban nem képesek betölteni a mezőgazdaság sokoldalú feladatkörét."
Ezen sokoldalú feladatkör semmibevétele okozta a szenvedéseket és a környezetpusztítást. Már régen itt az ideje, hogy belássuk ezt. A mezőgazdaság nem gyár, amelyben nadrágokat vagy teniszütőket gyártanak. 
Határozottan és hangosan kell követelnünk, hogy a kormányok vegyék figyelembe a mezőgazdaság sokféle szerepét, biztosítsák minden ország számára a függetlenséget az élelmiszer-termelés terén, visszalépve a mezőgazdasági termékek szabad kereskedelmétől. A kisbirtokrendszert kell fejleszteni. Ez földreformot, az alapvető élelmiszerek vámvédelmét és a nagygazdaságok számára kedvező, jelenlegi egyoldalú hitelpolitika megszüntetését jelenti a technológia, a kutatás, az oktatás, a támogatások és az adózás területén. 
Forrás: The Ecologist, 29:8, December 1999, 
p. 452--456, Ecological Agriculture, 
Part One: Peter Rosset: Small Is Bountiful 
Fordította és tömörítette: György Lajos