A tudomány áldozatai
BESZÉLGETÉS AZ ÁLLATKÍSÉRLETEKRŐL

"Az állatok védelmét komoly szakmai kérdésnek tekintem, amely meggyőződésem szerint kivételesen nagy figyelmet érdemel ma, az állatok soha nem látott mértékű kizsákmányolásának korában" -- írja Richard D. Ryder, aki kísérleti, majd klinikai pszichológusként maga is sok állatkísérlet szemtanúja volt. 1969 óta küzd az állatok jogaiért. A tudomány áldozatai című, két évvel ezelőtt magyarul is megjelent könyvében -- amely felkavaró vádirat, és mindmáig alapműnek számít -- ő irányította rá a nemzetközi sajtó és tömegkommunikáció figyelmét az "embersovinizmus" tarthatatlan voltára. Ez volt az első eset, hogy egy modernkori tudós megtámadta az állatkísérletes kutatást.

-- Híres-nevezetes, 1975-ös megjelenésekor óriási vihart kavart könyvének elején Jeremy Benthamet idézi: "Nem az a kérdés, hogy képesek-e az állatok gondolkodni, vagy képesek-e beszélni, hanem hogy képesek-e szenvedni." Miért ez az alapvető kérdés?

Richard D. Ryder, az Állatvédők Nemzetközi Alapítványának tagja:
-- Azt hiszem, nagyon sokan vannak azon a véleményen, hogy az állatok nem olyan értelmesek, mint mi vagyunk, és nem tudják szavakkal kifejezni a véleményüket, nem képesek megvédeni önmagukat. Erkölcsileg azonban ez nem fontos. Erkölcsileg az a fontos kérdés, hogy tudnak-e ugyanúgy szenvedni, fájdalmat érezni vagy bánkódni, ahogyan mi, emberek. Ma már egyre több az arra utaló, modern tudományos bizonyíték, hogy az állatok éppúgy szenvednek a fájdalomtól vagy a szomorúságtól, mint mi. Valójában e bizonyítékok ma sokkal meggyőzőbbek, mint annak idején, Jeremy Bentham korában voltak. Darwin óta tudjuk, hogy mindannyian állatok vagyunk, és nincs logikus okunk arra, hogy erkölcsileg a miénktől eltérő módon bánjunk a többi állattal.
-- Ön kísérleti pszichológiát hallgatott Cambridge-ben, társadalom-pszichológiai kutatásokat végzett a New York-i Columbia Egyetemen, majd klinikai pszichológiát tanult az Edinburgh Egyetemen. Végül is miért szánta rá magát nagy feltűnést keltő könyve megírására?
-- Cambridge-ben kísérleti pszichológusként állatokon végeztem kísérleteket. A szakirodalom olvasásakor rádöbbentem, hogy a pszichológusok a legkegyetlenebb kísérletekre használták fel az állatokat, szörnyű fájdalmat és szenvedést okozva nekik. Állatokat vakítottak meg, elektromos árammal sokkolták őket, darabokat vágtak ki az agyukból, megsiketítették őket. Ez aztán szörnyű hatással volt rám és rettenetes problémákat okozott. Abban az időben, sok évvel ezelőtt, amikor e tanulmányokat folytattam, még nem kritizálták az állatkísérleteket. Mindenki meg volt győződve arról, hogy a kísérletek orvosi célzattal folynak. Én azonban pontosan tudtam, hogy számos állatkísérletnek egyáltalán nincs orvosi célja. Csak úgynevezett tudományos céllal végezték ezeket. És ez nagyon zavart. Ez volt az egyik oka annak, hogy szakítottam a kísérleti pszichológiával, és inkább emberekkel kezdtem foglalkozni egy oxfordi pszichiátriai intézetben.
-- Honnan vette a könyvében szereplő, megdöbbentő példákat és információkat? Talán saját korábbi kísérleteire támaszkodott?
-- A kísérletek mindegyikét publikálták a tudományos irodalomban. A szaklapok és a könyvtárak ezrével közölnek ilyen állatkísérleteket. Ezek nagy része véleményem szerint igen kegyetlen kísérlet. Nem kellett mást tennem, mint beülni Oxfordban a könyvtárba, és átnézni a fiziológiai, pszichológiai és biológiai szaklapokat, aztán kiírni belőlük a könyvemben felhasználható kísérleteket.
-- Könyvét édesanyja emlékének ajánlja.
-- Anyám valóban törődött az állatokkal. Tőle tanultam meg szeretni az állatokat, azt, hogy együtt érezzek velük. Anyám ugyanakkor nem tudta, hogyan is segíthetne az állatokon. Szerintem a gyerekek gyakran tesznek olyan dolgokat, amiket a szüleik szerettek volna megtenni, de valamiért nem sikerült nekik. Így aztán állatjóléti kampányokat kezdtem szervezni. Az utóbbi harminc évben az állatok jogainak kivívásáért küzdöttem.
-- Pedig azt mondják, hogy az állatok jogainak harcosai főleg a nők közül kerülnek ki, és igen ritka, hogy valaki férfi létére e téren tevékenykedjen oly sok éve.
-- Azt hiszem, sokat változott a világ. A tizenkilencedik században a vezetők főleg a nők köréből kerültek ki, és az élve-boncolás-ellenes mozgalom vezetői is nők voltak. A felmérések viszont azt mutatják, hogy napjainkban Amerikában és Nyugat-Európában a vezetők inkább férfiak. Ám ha megnézzük a nyugati országokban készült felméréseket, valóban, a nők többnyire erőteljesebben támogatják az állatokat.
-- Gondolja, hogy könyve és az abban szereplő információk kedvező hatással voltak az állatokkal való bánásmódra?
-- A médiumok itt, Angliában csodálatosan működnek. Azonnal reagáltak könyvem megjelenésére. Nyilvánosságot biztosítottak, csakúgy, mint Ön is, éppen most. Sok ezer ember hallhatott az állatkísérletek kegyetlenségéről. Ily módon a könyv mindenképpen hatásos volt, én pedig tovább folytattam kampányomat. Rábeszéltem Thatcher asszonyt arra, hogy vezessünk be új törvényeket az állatkísérletek ellenőrzésére. Ennek a kampánynak volt része maga a könyv is.
-- Valóban Ön volt az első tudós, aki nemet mondott az állatkísérletekre?
-- Nem szerencsés kijelenteni azt, hogy az első. Azt mondanám inkább, hogy az elsők egyike voltam, aki az utóbbi években támadást intézett az állatkísérleti laboratóriumok tevékenysége ellen. Nem volt azonban senki más, aki akkoriban tudott volna erről. Természetesen számos kritikát kaptam a kollégáimtól. Mára azonban már sok tudós felismerte, hogy egy nagyon fontos erkölcsi problémával állunk szemben. Lényeges az is, hogy számos fiatal tudós nagyon is lényegesnek tekinti az állatokkal való bánásmódot. És ők már nem bánnak úgy az állatokkal, ahogyan tették azt harminc évvel ezelőtt. Igen, az elsők között voltam, de sokan követtek, amikor e mozgalom végigsöpört az országon a hetvenes években. Egyfajta újjászületés volt ez, az érdekek, az állati jogok újjászületése. Akkoriban kezdtünk Oxfordban könyveket kiadni az állatok jogainak filozófiájáról. Peter Singer ausztrál filozófus is eljött hozzánk és csatlakozott kis csoportunkhoz, majd elvitte üzenetünket Amerikába. Azóta hatalmas fejlődés történt. Rengeteg fiatal tekinti e kérdést fontosnak, aminek persze én nagyon örülök.
-- Mit szóltak ténykedéséhez közvetlen munkatársai? 
-- Nagyon szerencsés voltam. Abban az időben pszichológusként dolgoztam egy kórházban, és a főnököm szimpatizált az álláspontommal. Még meg is védett az Oxfordban ellenem irányuló támadásoktól. Akkoriban ugyanis akadtak olyan professzorok, akik támadást intéztek ellenem. Sokan voltak azonban, akik eljöttek hozzám és megerősítettek abban, hogy helyesen teszem, amit teszek.
-- Többször is használ egy szokatlan kifejezést: embersovinizmus. Mit jelent ez?
-- Embersovinizmus vagy "speciesizmus", azaz fajelmélet. A speciesizmus kifejezést én találtam ki, amit aztán Peter Singer is gyakran használt és tett elfogadhatóvá a filozófusok körében. Nagyon leegyszerűsítve: a speciesizmus azt jelenti, hogy úgy bánunk az állatokkal, mint ahogyan a rasszisták teszik azt egy más rasszhoz tartozóval, vagy például azok, akik lenézik a másik nemet. A speciesizmus a többi állattal szembeni előítélet. Ez természetesen egyáltalán nem valami értelmes és ésszerű dolog. Pedig Darwin óta tudjuk, hogy mindannyian állatok vagyunk, hogy az emberi faj csupán egy a fajok között. Amikor nő a tudományos bizonyítékok száma arra vonatkozóan, hogy a többi állat is képes szenvedni a fájdalomtól vagy a szomorúságtól, ezt bizony komolyan kell vennünk. Mind erkölcsileg, mind politikailag.
Az embersovinizmus a speciesizmus egy formája. A felsőbbrendűségi érzés és az arrogancia rettenetes válfaja, amely a többi állattal szemben nyilvánul meg. A sznobizmus olyan formája, amely valamely fajhoz tartozás irracionális formájából ered.
-- De hát mi a helyzet a gyakorlatban? Végül is szükségünk van-e állatkísérletekre?
-- Szerintem számos állatkísérlet hasznos eredményekkel járt. Felvetődik azonban, hogy az embereken folytatott kísérletek még hasznosabb eredményekkel járhatnának. Mindazonáltal ezeket a kísérleteket nyilvánvalóan erkölcstelennek tartjuk. Kivéve természetesen azokat az eseteket, amelyek az érintettek együttműködésével zajlanak. Az állatokon folytatott kísérletek jelentős részének triviális a célja. Itt van például a kozmetikumok tesztelése, amikor is állatokat mérgeznek halálra. Vagy említhetném a fegyverek állatokon való tesztelését és a mosószerek kipróbálását is. Ezek olyan kísérletek, amelyek során az állatok akár kétheti szörnyű agonizálás közben pusztulnak el. Csupán azért, hogy néhány nem alapvető terméket kipróbáljanak. Számomra ezek a kísérletek nem igazolhatóak. És az emberek nincsenek ennek a tudatában. Azt feltételezik, hogy az állatkísérletek kizárólag orvosi céllal folynak. De hát ez nem igaz. Gyakorta olyan elméleti dolgok érdekében történnek, melyeknek nincs közvetlen hatása az emberek jólétére. Elsősorban tehát ezekkel a triviális kísérletekkel kellene foglalkozni. Meg kellene szüntetni ezeket. Jelentős eredmény volt, amikor a brit kormány betiltotta a kozmetikumok állatokon történő tesztelését. Ezt persze nagyon hosszú harc előzte meg. Több mint húsz évre volt szükség a győzelemhez. De végül csak kivívtuk!
-- És ha valóban orvosi céllal történik az állatkísérlet?
-- Hát ez már sokkal nehezebb kérdés. Egyike a legbonyolultabb erkölcsi problémáknak. Nagyon nehéz logikusan megindokolni, miért is nem engedélyezzük az embereken végzett kísérleteket, amíg megengedjük az állatokon végzetteket. Igen nehéz igazolni az ilyen típusú speciesizmust. Amikor állatokkal kísérleteznek, soha nem lehetnek bizonyosak abban, hogy a kísérletek bármilyen eredménnyel is járnak. Számos kísérlet soha nem hoz hasznot, kivéve persze a kísérletet végzők fizetését és karrierjét. Ha az ilyen kísérletek végül is igazolják a fájdalomokozást, az már egy másik, nagyon fontos kérdés. Amennyiben annak érdekében végeznek kísérleteket, hogy az orvosok betegeinek szenvedését csökkentsék, a kérdés sokkal bonyolultabb. Az orvostudomány képviselőinek nyilvánvalóan gondolkodniuk és beszélniük kellene erről.
És a lehető leghamarabb meg kellene találniuk a kísérletek fájdalommentes formáit. Az alternatív eljárásokat. Az állatok helyett például szövetkultúrákat használhatnának, vagy számítógépes modelleket alkalmazhatnának. Át kellene tekinteni ezeket a lehetőségeket az orvostudományi kutatások esetében. Angliában rengeteget foglalkoztunk olyan állatkísérlet-sorozatokkal, amelyeknél nem törődnek az állatokkal, nem tudják, hogy lehet érzésteleníteni, fájdalomcsillapítókat használni. Ha pedig meg kell ölni az állatot, hogyan lehet azt humánus módon, fájdalommentesen megtenni. Szerintem a világon az egyik fő kérdés a fájdalom csökkentése. Vannak olyan bonyolult orvosi kísérletek, amelyek esetében végig kellene gondolni, hogyan végezhetőek el fájdalom okozása nélkül. Akár úgy, hogy egyáltalán nem használnak állatokat, akár úgy, hogy fájdalomcsillapítókat vagy érzéstelenítést alkalmaznak.
-- Az Egyesült Királyságban tehát sikeres volt ez a mozgalom.
-- A hetvenes évek óta valóban szép sikereket értünk el a háziállatok, a vadállatok és a kísérleti állatok jóléte terén. 1986-ban elfogadtak egy új törvényt, amely nagyobb ellenőrzést biztosít az állatkísérletek esetében, mint bármikor korábban. A brit törvények értelmében mindenkinek, aki állatkísérleteket végez, engedélyre van szüksége. A laboratóriumoknak éppúgy, mint a magánszemélyeknek. Ezt kormányzati felügyelők ellenőrzik. Létrehoztak egy bizottságot is, amely a kísérlet várható eredményességét összeveti a kísérlet során okozandó fájdalom mértékével. A többi problémára már korábban kitértek, így a fájdalomcsillapításra és az érzéstelenítésre vonatkozó képzésre, valamint az állatok ellátására. Vannak általános tiltások is az állatok bizonyos célokra történő felhasználását illetően. Például nem használunk állatokat dohányzási kísérletekben vagy kozmetikumok tesztelésére, és nem használunk semmiféle majmot. Most is születnek újabb tiltások, amelyek igen fontosak.
-- Melyek az állatkísérletek terén példamutató, követésre méltó országok?
-- Az állatkísérleteket felügyelő törvényeket illetően valószínűleg nálunk a legjobb a helyzet, de az állatok jólétére vonatkozó törvények Németországban, Ausztriában vagy Svédországban is igen jók. Az Európai Unió számos olyan törvényt fogad el, amely különféle módon vonatkozik az állatok védelmére. Két évvel ezelőtt sikerült a Római Egyezményt úgy módosítani, hogy az állatvédelem központi szerephez jusson benne. Ennek értelmében bármilyen törvényt fogadjanak is el, az állatok, mint érző lények jólétére oda kell figyelni, hiszen nem puszta tárgyakról van szó. E fontos elvet sikerült az Európai Unió országaival elfogadtatni.
-- Több mint negyed százada küzd az állatok jogaiért. Mi hajtja még mindig előre?
-- Olyan ember vagyok, aki dühös lesz, ha helytelennek vélt dolgot tapasztal. Ez a harag az, ami a harc folytatására késztet. A dolgok jobbá tételére. Nagyon dühös voltam a hatvanas években, amikor felfedeztem az állatkísérleteket. Nagyon dühös voltam, és megpróbáltam valamit tenni ellenük. Bonyolult és kimerítő "karrier" az enyém. Van benne elégtétel is, hiszen ha valamiféle apró eredményt értem el, az ösztönzött a továbbhaladásra.
-- És miért harcol mostanában?
-- Elsősorban a vadállatok, a bálnák és a fókák életével foglalkozom. A bálnákat például nagyon kegyetlen módon gyilkolják le. Ezek rendkívül fejlett állatok, az agyuk majdnem olyan összetett, mint az embereké. Akár fél óráig vagy még annál is tovább szenvedhetnek, amikor robbanó szigonyokkal megtámadják őket. Ez rendkívüli kegyetlenség. Képzelje csak el, hogy autóval üldözik a vadat, és jó harminc percbe is beletelik, mire sikerül megölni. A legtöbb országban ezt kegyetlenségnek tartják, miközben a bálnák esetében mindezt elnézik. Megpróbáltam betiltatni Angliában a rókavadászatot, amit sokfelé sportágnak tartanak. Most van a parlament előtt erről egy beadvány. Még nem sikerült elfogadtatni, de remélem, az ezredfordulóra megtiltják majd az állatok sportból való lemészárlását.
-- Ehhez nyilvánvalóan a politikusok támogatására is szüksége van.
-- Így van. A hetvenes években újra meg kellett tanítanunk az embereket, hogy a dolgok jobbá tétele érdekében új törvényekre van szükség. Érdekeltté kellett tennünk a politikusokat. Szerencsére -- és biztos vagyok abban, hogy ez Magyarországon is így van -- a legtöbb ember szívén viseli az állatok jólétét, és nagyon fel van háborodva, amikor állatokat lát szenvedni, bármilyen módon is. A demokráciában a politikusoknak minderre gyorsan kell reagálniuk. Éppen elég levelet kapnak. Felhívom az emberek figyelmét, hogy írjanak bátran leveleket a parlament tagjainak, írjanak a politikusoknak. Tartsanak utcai demonstrációkat, lépjenek kapcsolatba a helyi újságokkal, írjanak a rádióállomásoknak. Igenis szellőztessék csak meg ezeket a problémákat. Végül a kormány csak beadja a derekát, és új törvényeket hoz majd az állatok védelmére. Ez az egyetlen lehetőség. A nyilvánosság. Láthatjuk, hogy ez most egész Európában terjed. Húsz évvel ezelőtt még nem volt igazán erőteljes állatvédő mozgalom Spanyolországban, Franciaországban vagy Olaszországban. Most igen erősen lobbiznak az új törvények elfogadtatása érdekében. A mozgalom pedig azóta a kelet-európai országokra is átterjedt. Ma már errefelé is óriási az érdeklődés az állatok jogai iránt.
-- Ez is része egy fejlett demokráciának?
-- Abban az értelemben igen, hogy egy demokráciában sokkal könnyebb elfogadtatni egy állatvédelmi törvényt. Ez persze nem mindig van így. Nagyon sok antidemokratikus ország akad, jobb, ha meg sem említem azokat. Régen, ha egy diktátor vagy a felesége érdeklődött az állatok iránt és valamiféle kegyetlenséget észlelt, elfogadtatott egy ilyen állatvédelmi törvényt. Kétezer évvel ezelőtt élt Indiában egy nagy uralkodó, Asóka, aki törvényeket léptetett életbe az állatok leölése és elfogyasztása ellen, sőt még állatkórházakat is létrehozott. Nem volt még akkoriban demokrácia. Csakhogy Asóka egy humánus diktátor volt.
Hollós László