A
tudomány áldozatai
BESZÉLGETÉS AZ ÁLLATKÍSÉRLETEKRŐL
"Az állatok védelmét komoly szakmai
kérdésnek tekintem, amely meggyőződésem szerint kivételesen nagy figyelmet
érdemel ma, az állatok soha nem látott mértékű kizsákmányolásának korában"
-- írja Richard D. Ryder, aki kísérleti, majd klinikai pszichológusként
maga is sok állatkísérlet szemtanúja volt. 1969 óta küzd az állatok
jogaiért. A tudomány áldozatai című, két évvel ezelőtt magyarul is megjelent
könyvében -- amely felkavaró vádirat, és mindmáig alapműnek számít --
ő irányította rá a nemzetközi sajtó és tömegkommunikáció figyelmét az
"embersovinizmus" tarthatatlan voltára. Ez volt az első eset, hogy egy
modernkori tudós megtámadta az állatkísérletes kutatást.
--
Híres-nevezetes, 1975-ös megjelenésekor óriási vihart kavart könyvének
elején Jeremy Benthamet idézi: "Nem az a kérdés, hogy képesek-e az állatok
gondolkodni, vagy képesek-e beszélni, hanem hogy képesek-e szenvedni."
Miért ez az alapvető kérdés?
Richard D. Ryder, az Állatvédők
Nemzetközi Alapítványának tagja:
-- Azt hiszem, nagyon sokan
vannak azon a véleményen, hogy az állatok nem olyan értelmesek, mint mi
vagyunk, és nem tudják szavakkal kifejezni a véleményüket, nem képesek
megvédeni önmagukat. Erkölcsileg azonban ez nem fontos. Erkölcsileg az
a fontos kérdés, hogy tudnak-e ugyanúgy szenvedni, fájdalmat érezni vagy
bánkódni, ahogyan mi, emberek. Ma már egyre több az arra utaló, modern
tudományos bizonyíték, hogy az állatok éppúgy szenvednek a fájdalomtól
vagy a szomorúságtól, mint mi. Valójában e bizonyítékok ma sokkal meggyőzőbbek,
mint annak idején, Jeremy Bentham korában voltak. Darwin óta tudjuk, hogy
mindannyian állatok vagyunk, és nincs logikus okunk arra, hogy erkölcsileg
a miénktől eltérő módon bánjunk a többi állattal.
-- Ön kísérleti pszichológiát
hallgatott Cambridge-ben, társadalom-pszichológiai kutatásokat végzett
a New York-i Columbia Egyetemen, majd klinikai pszichológiát tanult az
Edinburgh Egyetemen. Végül is miért szánta rá magát nagy feltűnést keltő
könyve megírására?
-- Cambridge-ben kísérleti pszichológusként
állatokon végeztem kísérleteket. A szakirodalom olvasásakor rádöbbentem,
hogy a pszichológusok a legkegyetlenebb kísérletekre használták fel az állatokat,
szörnyű fájdalmat és szenvedést okozva nekik. Állatokat vakítottak meg,
elektromos árammal sokkolták őket, darabokat vágtak ki az agyukból, megsiketítették
őket. Ez aztán szörnyű hatással volt rám és rettenetes problémákat okozott.
Abban az időben, sok évvel ezelőtt, amikor e tanulmányokat folytattam,
még nem kritizálták az állatkísérleteket. Mindenki meg volt győződve arról,
hogy a kísérletek orvosi célzattal folynak. Én azonban pontosan tudtam,
hogy számos állatkísérletnek egyáltalán nincs orvosi célja. Csak úgynevezett
tudományos céllal végezték ezeket. És ez nagyon zavart. Ez volt az egyik
oka annak, hogy szakítottam a kísérleti pszichológiával, és inkább emberekkel
kezdtem foglalkozni egy oxfordi pszichiátriai intézetben.
-- Honnan vette a könyvében
szereplő, megdöbbentő példákat és információkat? Talán saját korábbi kísérleteire
támaszkodott?
-- A kísérletek mindegyikét
publikálták a tudományos irodalomban. A szaklapok és a könyvtárak ezrével
közölnek ilyen állatkísérleteket. Ezek nagy része véleményem szerint igen
kegyetlen kísérlet. Nem kellett mást tennem, mint beülni Oxfordban a könyvtárba,
és átnézni a fiziológiai, pszichológiai és biológiai szaklapokat, aztán
kiírni belőlük a könyvemben felhasználható kísérleteket.
-- Könyvét édesanyja emlékének
ajánlja.
-- Anyám valóban törődött
az állatokkal. Tőle tanultam meg szeretni az állatokat, azt, hogy együtt
érezzek velük. Anyám ugyanakkor nem tudta, hogyan is segíthetne az állatokon.
Szerintem a gyerekek gyakran tesznek olyan
dolgokat, amiket a szüleik szerettek volna megtenni, de valamiért nem
sikerült nekik. Így aztán állatjóléti kampányokat kezdtem szervezni.
Az utóbbi harminc évben az állatok jogainak kivívásáért küzdöttem.
-- Pedig azt mondják, hogy
az állatok jogainak harcosai főleg a nők közül kerülnek ki, és igen ritka,
hogy valaki férfi létére e téren tevékenykedjen oly sok éve.
-- Azt hiszem, sokat változott
a világ. A tizenkilencedik században a vezetők főleg a nők köréből kerültek
ki, és az élve-boncolás-ellenes mozgalom vezetői is nők voltak. A felmérések
viszont azt mutatják, hogy napjainkban Amerikában és Nyugat-Európában a
vezetők inkább férfiak. Ám ha megnézzük a nyugati országokban készült felméréseket,
valóban, a nők többnyire erőteljesebben támogatják az állatokat.
-- Gondolja, hogy könyve
és az abban szereplő információk kedvező hatással voltak az állatokkal
való bánásmódra?
-- A médiumok itt, Angliában
csodálatosan működnek. Azonnal reagáltak könyvem megjelenésére. Nyilvánosságot
biztosítottak, csakúgy, mint Ön is, éppen most. Sok ezer ember hallhatott
az állatkísérletek kegyetlenségéről.
Ily módon a könyv mindenképpen hatásos volt, én pedig tovább folytattam
kampányomat. Rábeszéltem Thatcher asszonyt arra, hogy vezessünk be új
törvényeket az állatkísérletek ellenőrzésére. Ennek a kampánynak volt
része maga a könyv is.
-- Valóban Ön volt az első
tudós, aki nemet mondott az állatkísérletekre?
-- Nem szerencsés kijelenteni
azt, hogy az első. Azt mondanám inkább, hogy az elsők egyike voltam,
aki az utóbbi években támadást intézett az állatkísérleti laboratóriumok
tevékenysége ellen. Nem volt azonban senki más, aki akkoriban tudott
volna erről. Természetesen számos kritikát kaptam a kollégáimtól. Mára
azonban már sok tudós felismerte, hogy egy nagyon fontos erkölcsi problémával
állunk szemben. Lényeges az is, hogy számos fiatal tudós nagyon is lényegesnek
tekinti az állatokkal való bánásmódot. És ők már nem bánnak úgy az állatokkal,
ahogyan tették azt harminc évvel ezelőtt. Igen, az elsők között voltam,
de sokan követtek, amikor e mozgalom végigsöpört az országon a hetvenes
években. Egyfajta újjászületés volt ez, az érdekek, az állati jogok
újjászületése. Akkoriban kezdtünk Oxfordban könyveket
kiadni az állatok jogainak filozófiájáról. Peter Singer ausztrál filozófus
is eljött hozzánk és csatlakozott kis csoportunkhoz, majd elvitte üzenetünket
Amerikába. Azóta hatalmas fejlődés történt. Rengeteg fiatal tekinti
e kérdést fontosnak, aminek persze én nagyon örülök.
-- Mit szóltak ténykedéséhez
közvetlen munkatársai?
-- Nagyon szerencsés voltam.
Abban az időben pszichológusként dolgoztam egy kórházban, és a főnököm
szimpatizált az álláspontommal. Még meg is védett az Oxfordban ellenem
irányuló támadásoktól. Akkoriban ugyanis akadtak olyan professzorok, akik
támadást intéztek ellenem. Sokan voltak azonban, akik eljöttek hozzám és
megerősítettek abban, hogy helyesen teszem, amit teszek.
-- Többször is használ egy
szokatlan kifejezést: embersovinizmus. Mit jelent ez?
-- Embersovinizmus vagy "speciesizmus",
azaz fajelmélet. A speciesizmus kifejezést én találtam ki, amit aztán
Peter Singer is gyakran használt és tett elfogadhatóvá a filozófusok
körében. Nagyon leegyszerűsítve:
a speciesizmus azt jelenti, hogy úgy bánunk az állatokkal, mint ahogyan
a rasszisták teszik azt egy más rasszhoz tartozóval, vagy például azok,
akik lenézik a másik nemet. A speciesizmus a többi állattal szembeni
előítélet. Ez természetesen egyáltalán nem valami értelmes és ésszerű
dolog. Pedig Darwin óta tudjuk, hogy mindannyian állatok vagyunk, hogy
az emberi faj csupán egy a fajok között. Amikor nő a tudományos bizonyítékok
száma arra vonatkozóan, hogy a többi állat is képes szenvedni a fájdalomtól
vagy a szomorúságtól, ezt bizony komolyan kell vennünk. Mind erkölcsileg,
mind politikailag.
Az embersovinizmus a speciesizmus
egy formája. A felsőbbrendűségi érzés és az arrogancia rettenetes válfaja,
amely a többi állattal szemben nyilvánul meg. A sznobizmus olyan formája,
amely valamely fajhoz tartozás irracionális formájából ered.
-- De hát mi a helyzet a
gyakorlatban? Végül is szükségünk van-e állatkísérletekre?
-- Szerintem számos állatkísérlet
hasznos eredményekkel járt. Felvetődik azonban, hogy az embereken folytatott
kísérletek még hasznosabb eredményekkel járhatnának. Mindazonáltal ezeket
a kísérleteket nyilvánvalóan erkölcstelennek tartjuk. Kivéve természetesen
azokat az eseteket, amelyek az érintettek együttműködésével zajlanak.
Az állatokon folytatott kísérletek jelentős részének triviális a célja.
Itt van például a kozmetikumok tesztelése, amikor is állatokat mérgeznek
halálra. Vagy említhetném a fegyverek állatokon való tesztelését és
a mosószerek kipróbálását is. Ezek olyan kísérletek, amelyek során az
állatok akár kétheti szörnyű agonizálás közben pusztulnak el. Csupán
azért, hogy néhány
nem alapvető terméket kipróbáljanak. Számomra ezek a kísérletek nem
igazolhatóak. És az emberek nincsenek ennek a tudatában. Azt feltételezik,
hogy az állatkísérletek kizárólag orvosi céllal folynak. De hát ez nem
igaz. Gyakorta olyan elméleti dolgok érdekében történnek, melyeknek
nincs közvetlen hatása az emberek jólétére. Elsősorban tehát ezekkel
a triviális kísérletekkel kellene foglalkozni. Meg kellene szüntetni
ezeket. Jelentős eredmény volt, amikor a brit kormány betiltotta a kozmetikumok
állatokon történő tesztelését. Ezt persze nagyon hosszú harc előzte
meg. Több mint húsz évre volt szükség a győzelemhez. De végül csak kivívtuk!
-- És ha valóban orvosi céllal
történik az állatkísérlet?
-- Hát ez már sokkal nehezebb
kérdés. Egyike a legbonyolultabb erkölcsi problémáknak. Nagyon nehéz logikusan
megindokolni, miért is nem engedélyezzük az embereken végzett kísérleteket,
amíg megengedjük az állatokon végzetteket. Igen nehéz igazolni az ilyen
típusú speciesizmust. Amikor állatokkal kísérleteznek, soha nem lehetnek
bizonyosak abban, hogy a kísérletek bármilyen eredménnyel is járnak. Számos
kísérlet soha nem hoz hasznot, kivéve persze a kísérletet végzők fizetését
és karrierjét. Ha az ilyen kísérletek végül is igazolják a fájdalomokozást,
az már egy másik, nagyon fontos kérdés. Amennyiben annak érdekében végeznek
kísérleteket, hogy az orvosok betegeinek szenvedését csökkentsék, a kérdés
sokkal bonyolultabb. Az orvostudomány képviselőinek nyilvánvalóan gondolkodniuk
és beszélniük kellene erről.
És a lehető leghamarabb
meg kellene találniuk a kísérletek fájdalommentes formáit. Az alternatív
eljárásokat. Az állatok helyett például szövetkultúrákat használhatnának,
vagy számítógépes modelleket alkalmazhatnának.
Át kellene tekinteni ezeket a lehetőségeket az orvostudományi kutatások
esetében. Angliában rengeteget foglalkoztunk olyan állatkísérlet-sorozatokkal,
amelyeknél nem törődnek az állatokkal, nem tudják, hogy lehet érzésteleníteni,
fájdalomcsillapítókat használni. Ha pedig meg kell ölni az állatot,
hogyan lehet azt humánus módon, fájdalommentesen megtenni. Szerintem
a világon az egyik fő kérdés a fájdalom csökkentése. Vannak olyan bonyolult
orvosi kísérletek, amelyek esetében végig kellene gondolni, hogyan végezhetőek
el fájdalom okozása nélkül. Akár úgy, hogy egyáltalán nem használnak
állatokat, akár úgy, hogy fájdalomcsillapítókat vagy érzéstelenítést
alkalmaznak.
-- Az Egyesült Királyságban
tehát sikeres volt ez a mozgalom.
-- A hetvenes évek óta valóban
szép sikereket értünk el a háziállatok, a vadállatok és a kísérleti állatok
jóléte terén. 1986-ban elfogadtak egy új törvényt, amely nagyobb ellenőrzést
biztosít az állatkísérletek esetében, mint bármikor korábban. A brit törvények
értelmében mindenkinek, aki állatkísérleteket végez, engedélyre van szüksége.
A laboratóriumoknak éppúgy, mint a magánszemélyeknek. Ezt kormányzati felügyelők
ellenőrzik. Létrehoztak egy bizottságot is, amely a kísérlet várható eredményességét
összeveti a kísérlet során okozandó fájdalom mértékével. A többi problémára
már korábban kitértek, így a fájdalomcsillapításra és az érzéstelenítésre
vonatkozó képzésre, valamint az állatok ellátására. Vannak általános tiltások
is az állatok bizonyos célokra történő felhasználását illetően. Például
nem használunk állatokat dohányzási kísérletekben vagy kozmetikumok tesztelésére,
és nem használunk semmiféle majmot. Most is születnek újabb tiltások, amelyek
igen fontosak.
-- Melyek az állatkísérletek
terén példamutató, követésre méltó országok?
-- Az állatkísérleteket
felügyelő törvényeket illetően valószínűleg nálunk a legjobb a helyzet,
de az állatok jólétére vonatkozó törvények Németországban, Ausztriában
vagy Svédországban is igen jók. Az Európai Unió számos olyan törvényt
fogad el, amely különféle módon vonatkozik az
állatok védelmére. Két évvel ezelőtt sikerült a Római Egyezményt úgy
módosítani, hogy az állatvédelem központi szerephez jusson benne. Ennek
értelmében bármilyen törvényt fogadjanak is el, az állatok, mint érző
lények jólétére oda kell figyelni, hiszen nem puszta tárgyakról van
szó. E fontos elvet sikerült az Európai Unió országaival elfogadtatni.
-- Több mint negyed százada
küzd az állatok jogaiért. Mi hajtja még mindig előre?
-- Olyan ember vagyok, aki dühös
lesz, ha helytelennek vélt dolgot tapasztal. Ez a harag az, ami a harc
folytatására késztet. A dolgok jobbá tételére. Nagyon dühös voltam a hatvanas
években, amikor felfedeztem az állatkísérleteket. Nagyon dühös voltam,
és megpróbáltam valamit tenni ellenük. Bonyolult és kimerítő "karrier"
az enyém. Van benne elégtétel is, hiszen ha valamiféle apró eredményt értem
el, az ösztönzött a továbbhaladásra.
-- És miért harcol mostanában?
-- Elsősorban a vadállatok,
a bálnák és a fókák életével foglalkozom. A bálnákat például nagyon kegyetlen
módon gyilkolják le. Ezek rendkívül fejlett állatok, az agyuk majdnem olyan
összetett, mint az embereké. Akár fél óráig vagy még annál is tovább szenvedhetnek,
amikor robbanó szigonyokkal megtámadják őket. Ez rendkívüli kegyetlenség.
Képzelje csak el, hogy autóval üldözik a vadat, és jó harminc percbe is
beletelik, mire sikerül megölni. A legtöbb országban ezt kegyetlenségnek
tartják, miközben a bálnák esetében mindezt elnézik. Megpróbáltam betiltatni
Angliában a rókavadászatot, amit sokfelé sportágnak tartanak. Most van
a parlament előtt erről egy beadvány. Még nem sikerült elfogadtatni, de
remélem, az ezredfordulóra megtiltják majd az állatok sportból való lemészárlását.
-- Ehhez nyilvánvalóan a
politikusok támogatására is szüksége van.
-- Így van. A hetvenes években
újra meg kellett tanítanunk az embereket, hogy a dolgok jobbá tétele érdekében
új törvényekre van szükség. Érdekeltté kellett tennünk a politikusokat.
Szerencsére -- és biztos vagyok abban, hogy ez Magyarországon is így van
-- a legtöbb ember szívén viseli az állatok jólétét, és nagyon fel van
háborodva, amikor állatokat lát szenvedni, bármilyen módon is. A demokráciában
a politikusoknak minderre gyorsan kell reagálniuk. Éppen elég levelet kapnak.
Felhívom az emberek figyelmét, hogy írjanak bátran leveleket a parlament
tagjainak, írjanak a politikusoknak. Tartsanak utcai demonstrációkat, lépjenek
kapcsolatba a helyi újságokkal, írjanak a rádióállomásoknak. Igenis szellőztessék
csak meg ezeket a problémákat. Végül a kormány csak beadja a derekát, és
új törvényeket hoz majd az állatok védelmére. Ez az egyetlen lehetőség.
A nyilvánosság. Láthatjuk, hogy ez most egész Európában terjed. Húsz évvel
ezelőtt még nem volt igazán erőteljes állatvédő mozgalom Spanyolországban,
Franciaországban vagy Olaszországban. Most igen erősen lobbiznak az új
törvények elfogadtatása érdekében. A mozgalom pedig azóta a kelet-európai
országokra is átterjedt. Ma már errefelé is óriási az érdeklődés az állatok
jogai iránt.
-- Ez is része egy fejlett
demokráciának?
-- Abban az értelemben igen,
hogy egy demokráciában sokkal könnyebb elfogadtatni egy állatvédelmi törvényt.
Ez persze nem mindig van így. Nagyon sok antidemokratikus ország akad,
jobb, ha meg sem említem azokat. Régen, ha egy diktátor vagy a felesége
érdeklődött az állatok iránt és valamiféle kegyetlenséget észlelt, elfogadtatott
egy ilyen állatvédelmi törvényt. Kétezer évvel ezelőtt élt Indiában egy
nagy uralkodó, Asóka, aki törvényeket léptetett életbe az állatok leölése
és elfogyasztása ellen, sőt még állatkórházakat is létrehozott. Nem volt
még akkoriban demokrácia. Csakhogy Asóka egy humánus diktátor volt.
Hollós László
|