Michael Phillips

Mit mond a kisvállalkozási gyakorlat a gazdaságelméletről?

A Briarpatch Network: emberek és szövetkezeti vállalkozások informális szervezete, amely hisz a nyitott számvitelben, a becsületességben és az információk megosztásában. Filozófiájával óriási sikert aratott az Egyesült Államok nyugati partvidékén, ahol tevékenysége beindult. Eszméi mára népszerűek lettek Japánban és Svédországban, s új hálózatokat alapítanak Finnországban és Kanadában. A Briarpatch jelenleg 315 aktív taggal, újabb 300 támogató taggal és 200 korábbi taggal rendelkezik. A megközelítőleg 800 kisvállalkozás piaci magatartása és jelenlegi gyakorlata empirikus kiindulópontját képezheti egy új, az eddigiektől eltérő gazdaságelméleti megközelítésnek.

A szervezet nevét (briarpatch = tüskebokor) a Rémusz bácsi meséinek tüskebokraitól vette, melyekben a főhős, Brer nyuszi boldog, biztonságos életet élt. A kis nyuszit a szerényen meghúzódó, látszólag barátságtalan tüskék adta otthon védte meg üldözőitől. A Tüskés vállalkozásban részt vevők hasonlóképpen úgy érzik, hogy egyszerű életvezetésük, nyílt és becsületes üzletpolitikájuk őket is megóvja a nagyobb társadalom gondjaitól.

A San Franciscó-i öböl környéki Briarpatch Hálózat csaknem mindenféle vállalkozást magában foglal, az elegáns ruhák tervezésétől a masszírozóasztal előállításáig. Van köztük birkafarm, 2 millió dollárt érő elegáns étterem, családi cirkusz és nagy tiszteletnek örvendő iskola, különleges orvosi könyvtárak, több holisztikus orvosi rendelő, klinikák és iskolák. A tagok között található japán akupunktúra-szakember, ír pub, mexikói szövőüzem, ázsiai színtársulat, teafőző iskola és bevándorlással foglalkozó ügyvéd. Minden elképzelhető termék vagy szolgáltatás elérhető a San Franciscó-i Briarpatch-nél, köztük új, izgalmas, innovatív vállalkozások tucatjai.

A hálózat abban különbözik a hagyományosabb szervezetektől, hogy kevesebb értekezletet tart és nem alkalmaz hivatalnokokat. Inkább rendszeres partikat hív össze vagy órákat ad arról, hogy miként lehet javítani a vállalkozások gyakorlatán, tagjait pénzügyi, jogi és számviteli tanácsadók segítik. Valamennyi itt szereplő tevékenységet egy vagy két ember koordinálja. A szervezők kapcsolatot teremtenek az azonos gondokkal vagy kérdésekkel találkozó vállalkozások között, és kiadják a tagok névsorát. Előfordulhat, hogy egy vállalkozásnak gondjai támadnak egy partnerszerződés körül. Olyan könyvet ajánlanak nekik, amely önállóan megvalósított társulásokról szól, s melyet egy önsegítő jogi könyveket kiadó másik Briarpatch cég jelentetett meg. A közeli zöldséges talán arra vonatkozóan kér tanácsot, hogy vajon tovább terjeszkedjen-e a szomszédos üres telken. A hálózati koordinátor ekkor megszervezi, hogy számos Briarpatch-hez tartozó pénzügyi tanácsadó látogassa meg az üzletet. A Briarpatch-tagok ilyen célokra félévente pénzt és szolgáltatásokat ajánlanak fel. A díjak és adományok a részmunkaidőben dolgozó koordinátort, a partik megtartását és a levelezést támogatják.

A Briarpatch vállalkozásokban részt vevő emberek legszembetűnőbb sajátossága, hogy valamennyien negyvenöt éven aluliak, s legtöbbjük nő. Ezen kívül, ha Tüskékkel beszélünk, észrevehetjük, hogy értékeiket nagymértékben befolyásolta az 1960-as és 1970-es években, az Egyesült Államokban lezajlott társadalmi, politikai és környezetvédelmi forrongások tapasztalata. A ma sikeres vállalkozói szilárdan eltökélték magukat, hogy vállalkozásaikat az új társadalmi igazságosság jegyében irányítják.

A Briarpatch tagjai kitartanak amellett, hogy az üzlet egyenlő mások szolgálatával. Ez az érték különbözteti meg őket attól a sok kisvállalkozástól, melyek célja egyedül a pénzcsinálás. Környezetvédelmi értékeikből következően a Tüskék csak olyan vállalkozásokba fognak bele, amelyek mellett megőrizhetik nyugodt életvitelüket lehetővé tevő forrásokat, és munkáját is élvezni tudják. Határozottan kerülik a sok pénzzel kecsegtető üzleteket. A Briarpatch egyik hőse Steward Brand, a The Whole Earth Catalogue (Ismertetését lásd a 75. oldalon) kiadója. Ez az elsöprően sikeres könyv 1,25 millió dollár tiszta hasznot hozott számukra. Brand azonban létrehozott egy igazgatótanácsot annak érdekében, hogy a pénzt a Whole Earth Catalogue-ban felvetett témákhoz kapcsolódó környezetvédelmi esi politikai akciókra költsék. Brand adja ki a Whole Earth Review-t is, mely a Briarpatch szellemiségét tükröző aktuális írásoknak ad helyet. 

A Tüskék nyitott könyvvitellel dolgoznak. Bármelyik Briarpatch vállalkozásban megtekinthetőek a pénzügyi adatok, melyek választ adnak arra a kérdésre, hogy mennyit költöttek az üzlet bérlésére és az alapanyagra. A magyarázat mindig tiszta, érthető. Számos Tüske vállalkozás a lehető legtermészetesebb módön teszi közzé pénzügyi adatait. A nyílt vállalkozásvezetés eredménye a jobb irányításban, az erőteljesebb közösségi támogatásban nyilvánul meg, továbbá a barátok, családtagok számára is megnyílik a lehetőség, hogy részt vegyenek a vállalkozásban.

A Briarpatch vállalkozások másik jellegzetessége az egymás és a hálózaton kívüli emberek irányában megnyilvánuló nagylelkűség. Ilyen példa a pehely hálózsákokat, zubbonyokat és dzsekiket tisztító Down Depot cégé, amely azzal volt segítségére egy másik, bérbeadással foglalkozó Briarpatch-vállalatnak, hogy használt hálózsákjaikat extra gyorsasággal, alacsony áron tisztította. Elvállalták továbbá olyan kezdő vállalkozók oktatását is, akik az Egyesült Államok más részein akartak pehelyáru-tisztító üzletet nyitni. Ehhez hasonló példa a kaliforniai Albanyban működő Toy-Go-Round (A játék körbejár) vállalkozás, amely használt játékokat értékesít úgy, hogy az eladási ár 50 százalékát visszaadják azok eredeti tulajdonosainak, többnyire gyerekeknek. A Toy-Qo-Round tulajdonosai boldogan képeztek ki másokat arra, hogy miként kell beindítani és irányítani hasonló üzleteket.

A legmeglepőbb tény azonban a Briarpatch vállalkozásokban az, hogy milyen óriási sikerük van, és milyen alacsony a csődök száma. Az Egyesült Államokban a cégek első három évének átlagos csődmutatója 80 százalékos. A Tüskék gyakorlata azonban kevesebb, mint 5 százalékos csődszámot mutatott az első három évre vetítve. Ezek az adatok tízéves tapasztalaton alapulnak. A hálózatot 1974-ben hozták létre.

A Briarpatch adatbázisból következő közvetlen megfigyelések

1.) A Tüskék áraikat viszonylag kis mértékben. "a piac" árait követve határozták meg.

A hagyományos gazdaságelmélet azt állítja, hogy bármiféle keresletre igényt tartó árucikk árát a kereslet és a kínálat egyensúlya határozza meg. Amennyiben ezt leegyszerűsítő közhelyként fogjuk fel, nem tudjuk az ellenkezőjét bizonyítani. Ha ezt az állítást a piac működésének realista leírásaként fogjuk fel, akkor az teljesen hibás és alkalmazhatatlan. A leegyszerűsítő fogalom azt sugallja, hogy a kereslet növekedése rövid távon mindaddig felhajtja az árakat, ameddig a kínálat annyira meg nem növekszik, hogy visszaáll az egyensúly.

A különböző áruk és szolgáltatások előállításával foglalkozó Briarpatch vállalkozások százairól tíz éven keresztül folytatott megfigyelések tapasztalata azt mutatja, hogy a hagyományos gazdasági elmélet hibás. Az igazság az, hogy az eladó széleskörű szabadsággal rendelkezik az általa kínált áruk és szolgáltatások egészének és bármilyen típusának ármeghatározása területén. Az igazság továbbá az, hogy nem a csere tárgya -- amit én "csere/árnak" nevezek -- az üzlet lényegi eleme. A valóságban "ügyletről" beszélhetünk. Az ügylet a legtöbb esetben valóban tartalmaz csere/árat, de pénzen kívül álló megfontolások is szerepelnek benne. Az ügyletek pénzen kívüli elemeinek aránya 5-től 95 százalékig terjedhet.

Tudnunk kell, hogy az üzlet alapeleme nem a csere, hanem az ügylet. Ennek segítségével egyrészt megérthetjük, hogy mi is az "üzlet", másodszor megvilágítja a kereslet/kínálat elmélet hibáját. Mikor egy vadidegen személy a sötét sikátorban tiltott kábítószert vásárol kis mennyiségben, ez közel áll a csere/ár hagyományos közgazdasági modelljéhez. Amikor viszont egy vevő a helyi pékségben egy cipó fehérkenyeret vásárol, s a kenyérért készpénzzel fizet, ez az ügylet.

Az ügylet magában foglalhat 5 százaléknyi pénzen kívül álló elemet, amennyiben a pék egy hatalmas lánc egyik üzlete, a vásárló senkit sem ismer, és nem tetszik neki a bolt és annak illata; s magában foglalhat akár 95 százaléknyi pénzen kívül álló elemet, ha a pékséget barátok üzemeltetik, és annak környezete személyhez szóló. Annál a pékségnél való vásárlás, mely az üzletlánc tagja, valószínűleg a következő pénzen kívüli elemeket tartalmazta: jó parkolási lehetőség, pontos dátum a címkén, a hibás termékek visszavétele, s annak biztonsága, hogy ha a kenyér egészségkárosodást okoz, jogi kereset útján kártérítést nyújt a pékség. A barátok által vezetett pékségben lebonyolított ügyletnek jóval több pénzen kívüli összetevője van, például egy jó adag melegség, boldogság és élvezet.

Kis üzletekkel dolgozva teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy az ügyletek képezik az üzleti realitást, a csere csak egy közgazdasági fogalom. Nevezzük a pénzen kívüli elemet N-nek. A gazdaságelmélet nem veszi figyelembe vagy eltünteti az N tényezőt. De ettől ez még nagy hatású üzleti esemény marad.

A magas árat és nagyon magas N tényezőt tartalmazó ügyletek egy része a szolgáltatások és az információáramlás területein található. Az orvosok, fizikai munkások, ügyvédek, újságírók, üzleti tanácsadók, egészségügyi dolgozók stb. olyan fizetést kérnek, aminek nincs köze semmilyen ismert kínálati költséghez; s akár elárasztják, akár elkerülik őket az ügyfelek, ez nem befolyásolja díjszabásukat. A piacon megjelenő szolgáltatások jellegüknél fogva egyre nagyobb számban tartalmaznak N tényezőt, s egyre kevésbé lesz megfelelő a hagyományos áregyensúly elmélete.

2.) Az általános üzleti értéknek ellentmondó ármegállapítás, kereskedelem és marketing sokkal sikeresebb a vásárlók megnyerésében.

Az általános üzleti attitűd azt hirdeti, hogy amíg lehetséges, legyünk mohók, versenyezzünk, és ne legyünk becsületesek, ahol lehet, keressük a személyes hasznunkat. A gazdaságelmélet is ilyen irányban részrehajló. Ezeken a pontokon szolgál a Briarpatch tapasztalata a legdöntőbb ellenbizonyítékokkal. Hogy egy kisvállalkozás a Briarpatch szellemében növekedjen és egészséges legyen, olyan árukat és szolgáltatásokat kell kínálnia, melyek elnyerik a vevő tetszését, és élőszóban elhangzó megjegyzéseket váltanak ki. Az ilyen vállalkozásokat aktívan támogatniuk kell a barátoknak, ismerősöknek, szállítóknak, alkalmazottaknak és az üzlet vásárlóinak. E támogatás viszont a megfelelő szolgáltatásokra és árukra való fokozott odafigyelés, az emberi viszonyok ápolása és a becsületesség függvényében alakul.

Minden olvasónak azonnal számtalan példa juthat az eszébe. Azoknak az üzleteknek a legtöbbje, melyek nem tulajdonítanak jelentőséget az élő szóban elhangzó megjegyzésekre, inkább az általános kapzsi üzletelés csaló hirdetéseire és gyakorlatára építenek. Tapasztalatunk világosan mutatja, hogy ez az üzleti vállalkozás alacsonyabb rendű változata, s gyakorlata csak azokban a környezeti résekben működik, melyeket hasonló embergyűlölők töltenek meg. Ha egy becsületes vállalkozás lép be az ilyen piacra, könnyedén felülkerekedhet.

3.) Károsan hat, ha a profitot tekintik az üzlet legfőbb céljának vagy értékének.

A gazdaságtan meghatározása szerint a profit a tulajdonosnak azután megmaradó nettó jövedelme, miután minden költségét kifizette, beleértve a "piaci arányoknak" megfelelő fizetés-kiegészítéseket. A profit a befektetett tőkének a kockázattal arányos hozadéka. A Briarpatch vállalkozások legtöbbjének nem ez volt a célja, s a vállalkozók örültek, ha a hozadék megfelelt egy állásban kapható fizetésnek. A legtöbbjük kevés tőkét fektetett be, inkább csak verejtékes munkájukat részvényesítették, úgyhogy a profit sosem volt téma, miután az eredeti hitelezőket kifizették. A profitnak elsőrendű üzleti célként való felfogása két nagy problémát rejt magában: a legtöbb ember esetében nem alkalmazható és hibás döntésekhez vezet.

Először is, a kisvállalkozás nagyon nehéz üzlet, tele van válsággal, a késői zárásokat az unalom hosszú időszakai váltják fel. Nem szokatlan a kiskereskedő számára, ha az árukészletet tönkretevő szivárgással, egy dühét otthonról magával hozó feleséggel egy elveszett számlával és komoly bérleményi gondokkal kerül szembe, ráadásul mindezekkel egyszerre, szombaton délután ötkor. Csak a vállalkozás szeretete és a barátok támogatása segíthet túljutni az ilyesmiken. A kapzsiság ritkán vezet eredményre, különösen mióta a mohó emberek rájöttek, hogy kisvállalkozásban csak nagyon elvétve lehet meggazdagodni. Másodszor a profit rossz útmutató ahhoz, amire a vállalkozásnak szüksége van: a fejlődéshez. A vásárlók szolgálatának eszméje -- ha ahhoz valaki szilárdan ragaszkodik és keményen véghezviszi -- az egyetlen cél, amely a legtöbb esetben használható, s melynek révén a tulajdonos energiáit arra összpontosíthatja, hogy javítson a kereskedésen, a marketingen és a számlaellenőrzésen, s hogy elegendő figyelmet fordítson a vásárlók javaslataira, szeszélyeire és kívánságaira. Vagy -- egy pénzügyi tanácsadó esetében --, hogy megadja a szükséges kemény vagy finom választ, mely esetleg váratlan, de mindenképpen a vásárló legjobb érdekeinek figyelembevételével történik.

Az empirikus adatok alátámasztják ezt az érvelést. Mint korábban megfigyelhettük, a Briarpatch vállalkozások -- melyekben a profit nem tartozik a főbb célkitűzések közé -- sokkal jobb fennmaradási aránnyal büszkélkedhettek, mint az átlagos amerikai vállalkozások kezdő éveikben. Az új vállalkozások legtöbbje esetében a profit a vállalkozás beindításának egyik legfőbb ösztönzője. Nem kerülhetjük ki a következtetést: a kisvállalkozás esetében a profithajhászás nem fizetődik ki.

4.) A társadalmi költségek kifizetődnek, amennyiben. a vállalkozás ármegállapító struktúrája tartalmazza őket.

A hagyományos gazdaságelmélet azt sugallja, hogy a profitot maximalizálni kívánó vállalkozások olyan üzletpolitikát kövessenek, ami az olyan költségeket, mint a légszennyezés vagy vízszennyezés, a közösségre hárítsa át. A legtöbb esetben ez így is van, kivéve a Briarpatch vállalkozóinál, ahol viszont a vásárlók meghálálják az ellenkező hozzáállást.

A közjó szolgálatával a vásárlók kegyeit megnyerni kívánó kisvállalkozásoknak az a jutalmuk, hogy több vásárlójuk van. Így van ez azokkal a kerékpárszervizekkel, melyek megtanítják vásárlóikat, hogyan javítsák saját maguk kerékpárjaikat, azokkal az élelmiszerszállítókkal, akik a legfinomabb alapanyagokból dolgoznak, és nyíltan bemutatják az élelmiszerkezelési folyamatokat, az orvosokkal, akik odaadóan és türelmesen kezelik pácienseiket, a termelőkkel, akik igyekeznek tartós cikkeket előállítani és a könyvkiadókkal, melyek korszerű könyveket árulnak, de lehetővé teszik, hogy a régebbi kiadások ráfizetés nélkül becserélhetőek legyenek az újakra.

Ugyanez a minta érvényesül nagyobb méretekben abban a kevés esetben, ahol erre egy megfelelő kutatás rávilágított. A New York-i Council on Economic Priorities (A gazdasági prioritások tanácsa) széles körű kutatást végzett ebben a témában, és arra a következtetésre jutott, hogy sok esetben a nagyvállalatok közül is azok a legnyereségesebbek, melyek társadalmilag hasznos módon oldják meg a környezetszennyezés ellenőrzését és a foglalkoztatást.

5.) Az infrastruktúra költségei a kiskereskedelmi ár elsőrendű meghatározói.

Valóban létezik-e egy szabad piac, mely láthatatlan kezeivel hatékonyan képes elosztani a forrásokat? A közgazdaság egyik premisszája igaznak fogadja ezt el, a valóság azonban az ellenkezőjéről tanúskodik.

Még a valódi üzleti világgal való felületes ismeretség nyomán is megbizonyosodhatunk róla, hogy az infrastruktúrához kötődő költségek és módszerek annyira áthatják a piacot, hogy a szabad piac képzete értelmetlenné válik. A piac minden árucikkének és szolgáltatásának árát teljes egészében áthatják az infrastrukturális költségek és támogatások. Az infrastruktúra a kormányzat által nyújtott intézményekhez, tevékenységekhez és forrásokhoz kapcsolódik. Ilyenek például az autópályák, az oktatás, a nyugdíjak, az adókedvezmények és az importvámok.

Robert Heilbroner, a New York-i New School for Social Research (Új Társadalomkutatási Iskola) munkatársa rámutatott, milyen nagy mértékben függ minden üzlet ettől az infrastruktúrától. Egész iparágak sikere nagyban függ attól, hogy mennyire képesek meggyőzni vagy lepénzelni a kormányt infrastrukturális költségeik szavatolásának érdekében. Természetesen ez az oka annak, hogy miért pénzel nagy költségek árán is sok iparág hatalmas és bonyolult lobbikat a törvényhozók meggyőzésére a fővárosokban.

A kisvállalkozások nem tudnak versenyezni e téren, számukra a minimális jogi feltételek által megkövetelt papírmunka és bürokrácia is igen kényelmetlen kényszer, ami fontos szempontját mutatja annak, hogy miként fejt ki az infrastruktúra közvetlen ellenőrzést a vállalkozások felett: esetenként előnyükre, máskor korlátozva őket. Sok egyesült államokbeli vállalkozás tűnt el a színről, hogy egy időre az intézményes résekben bujkálva pár év múlva törvényessé váljon, miután megtalálta a módját, miként birkózzon meg az infrastruktúra bonyolultságával.

6.) A verseny a valódi világ gyenge modellje. Az együttműködés és a "búvóhelyek" sokkal megfelelőbbek.

A Briarpatch vállalkozások százai közül gyakorlatilag egy sem látja úgy, hogy bármilyen egyéb vállalkozással versenyben állna. Miért?

Ez a korábban említett N tényezőhöz kapcsolódik. Ahol ennek nagy a részaránya és a kínált áru vagy szolgáltatás személyes, megkülönböztetett minőségét tükrözi, ott a termék egyértelműen és -- ha egyáltalán felmerül -- a versenytől teljesen függetlenül vásárolják meg azt. A csereár csak akkor válik a verseny fontos alapelemévé, ha az N tényező alacsony szinten áll, vagy ha az azonos területen dolgozó vállalkozások jó részére érvényes meggondolásokon alapszik.

7.) A monopólium átlagos körülmények között is megjelenhet, de létrehozhatja egy szolgáltatás különleges színvonala is.

A gazdaságelmélet régóta állítja, hogy léteznek "természetes monopóliumok", mint a telefonszolgáltatás vagy az energia- és vízszolgáltató vállalatok esetében. Az elmélet szerint a gazdaságosságnak vannak fizikai tényezői, mint például az, hogy előnyöket rejt magában, hogy egy házba általában csak egy vezeték vagy telefonvonal van bekötve. A tények azt mutatják, hogy léteznek más, hétköznapi jellegű monopóliumok, például amikor egy vállalkozás olyan teljes körű munkát végez a vásárlók kiszolgálásában, hogy nincs szükség azonos területen működő egyéb üzletre.

Ilyen példa a Common Ground (Közterület) című, negyedévenként megjelenő újság, mely felsorolja a környék valamennyi egészségügyi, lelki, oktatási és ezekhez kapcsolódó vállalkozásait és intézményeit. Hatvanezer példány kel el belőle a San Franciscó-i öböl környékén. Minden hirdetni vágyónak ugyanaz a formátum áll rendelkezésére: egy kis keret és a leírás. A Common Ground pénzügyeit az első lapon tüntetik fel. Negyedévenként, mikor végére érnek a nyomdai műveletnek, a példányokat elviszik egy nagy térre, ahol összegyűlnek a hirdetők, hogy aztán mindegyikük magával vigyen terjesztésre egy adagot a lapból. Ennek előnye a hirdetők számára az, hogy találkozhatnak egymással és kicserélhetik tapasztalataikat arra vonatkozóan, hogy miként lehet javítani a hirdetéseken. A profit egy részét is a hirdetők kapják meg, hogy közös céljaikra használják fel. Az összes költség kiegyenlítése után megmaradó tiszta nyereség negyedévenként 46 ezer dollár. Senkinek sem sikerült ehhez hasonlót produkálnia az elmúlt tíz évben, mivel az olvasók és a hirdetők oly nagy számát nyűgözi le a szolgáltatás, hogy nincs szükségük egy másik hasonlóra.

8.) A becsületesség az üzleti hatékonyság egyik legfontosabb tényezője. Hiányában a negatív hatásokon kívül az okozott kár hatványozottan. növekszik.

Az Egyesült Államokban a kiskereskedelemben nagy méreteket öltött a becsületesség hiánya, ellentétben a nagykereskedelemmel. Ennek oka, hogy a kiskereskedőknek rengeteg idegennel van dolguk. A nagykereskedők az üzletfelek korlátolt körével dolgoznak, s a vásárlók megrövidítésének nagyon hamar elterjed a híre.

A becsületességnek nagyon sok előnye van, ezek közül a legegyértelműbb az, hogy gazdaságosabb egy üzlet megtartása, mint új vállalkozás beindítása. A becsületes üzletpolitika révén az emberek szélesebb köre vehet részt a döntéshozatalban és a tanácsadásban, állandó visszajelzéssel segítve a tulajdonost a megfelelő üzletmenet kialakításában. Az üzleti becstelenség elleni védekezés nagy költségekkel jár. A csalás költségei a gyakorlatban hatványozottan emelkednek. Semmilyen társadalom nem bír el 20 százaléknál nagyobb mértékű csalást, mivel a vásárlók megrövidítése bizonyos mértékű bizalmat feltételez részükről, ami nélkül nem valósulhatna meg. Egy olyan helyzetben, ahol minden ötödik állítás hamisnak bizonyul, könnyebb feltételezni, hogy mindegyik állítás hamis, s ennek megfelelően viselkedni.

Tételezzük fel, valakit becsapnak egy bevásárlóközpontban. Valószínűleg ettől még nem lesz különösebben óvatos a következő bevásárlásnál. Ha ugyanabban az üzletben két különböző eladóval is hasonló tapasztalatot szerez, a gyanakvás megerősödik, s ha egy harmadiknál is előfordul, akkor valószínűleg máshova megy az illető vásárolni a továbbiakban.

9.) A források tulajdonformája nem befolyásolja az üzleti, hatékonyságot.

Az Briarpatch vállalkozásai nagyon sok tulajdonformát képviselnek, kezdve a szövetkezetektől, az egyszemélyi tulajdonon és a társulásokon keresztül egészen a vállalatokig és a non-profit formákig, ahol az ellenőrzést vállalati igazgatótanács gyakorolja, és az állam a végső tulajdonos vagy a "kollektívákig", amely a non-profit szervezetek különleges formája, ahol minden dolgozónak egyforma szavazati joga van.

A képlet egyszerű. Ezen jogi struktúrák mindegyikének ugyanazokra a képességekre és módszerekre van szükségük, ha nem akarnak csődbe jutni. Egyik forma sem bizonyult sikeresebbnek, mint bármelyik másik. Az üzlet tulajdonlása nem befolyásolja a hatékonyságot vagy az üzlet fennmaradását. Vannak példák a kiemelkedően hatékony munkáskollektívákra és a reménytelen autoritárius vállalatokra, és fordítva is.

A tulajdon kérdése háborúk és forradalmak kitörését idézte elő. Ami az üzleti hatékonyságot illeti, a Briarpatch példája egyik forma javára sem billenti ki a mérleg nyelvét, a tulajdon minden formája azonos lehetőségekkel rendelkezik.

* * *

Briarpatch gyakorlata hasznos ellensúllyal szolgál a hagyományos közgazdaságtani bölcsesség számos csodaszerével szemben. Az ilyen, egymásnak kölcsönös segítséget nyújtó vállalkozási hálózatok fontos részét képezhetik a helyi alapokon megvalósuló gazdasági újjászületésnek. A tulajdonlás kérdése azonban némi tisztázásra szorul, mert nem kezelhető egyszerűen az üzleti hatékonyság kategóriái szerint. A tulajdonlás kérdése végső soron felbontható a haszon, a hatalom és az ellenőrzés kérdésköreire. 

A nyugati ipari gazdaságok hagyományos üzleti formája a korlátozott felelősségű társaság, amely három, többé-kevésbé különálló csoport termelőegysége: a részvényeseké, akik a tőkét biztosítják a társaság számára és vállalatvezetőket alkalmaznak igazgatótanáccsal az élen, akik viszont munkásokat vesznek fel. A munkások és a vállalatvezetés fizetést kapnak munkájukért. A profitot vagy újabb beruházásra fordítják, emelve ezzel a részvények árait, vagy elosztják a részvényesek között mint osztalékot. A nyereség mindkét esetben inkább a részvényeseket gazdagítja, mint a munkásokat. Ez az ipari verseny strukturális receptjeként is felfogható.

A részvényesek, vállalatvezetők és munkások kapcsolata az üzleti egyenlet termelési oldalának is tekinthető. A fogyasztói oldalon, melyre hatással van a vállalat jó vagy rossz tevékenysége, termékeik vásárlói állnak, de itt találhatjuk az alapanyag szállítókat, a közösséget, melyben a vállalat tevékenykedik, és a társadalom egészét is.

Ami azt a kérdést illeti, hogy meddig terjed a felelősség, a korlátolt felelősségű társaság esetében azt találjuk, hogy legdurvább formájában a munkások a vállalat-vezetés felé, a vállalatvezetők a részvényesek felé tartoznak felelősséggel, annak a szemléletnek megfelelően, hogy feladatuk a nyereség révén a befektetés minél nagyobb hozadékát létrehozni. A vállalat nem érez felelősséget a munkások fizetésén és a szállítók számláinak kiegyenlítésén túlmenően. Formálisan nem felelős a közösség vagy a társadalom egésze felé. A vásárlók felé irányuló felelősségét úgy fogják fel, hogy azt az ármechanizmus szabályozza: ha az ár túl magas vagy túl alacsony, a cég abbahagyja működését.

A felelősség ilyen egyszerű keretei természetesen módosultak a legtöbb ipari gazdaságban. A munkatörvényhozás jogokat biztosított a munkásoknak, igazságos kereskedelmi törvények védik a vásárlók jogait, a környezetvédelmi törvénykezés pedig igyekszik megvédeni a közösséget és a társadalom egészét. Ezen túlmenően sok vállalat ma úgy gondolja, hogy a minimális jogi kívánalmakon túlmenően is felelősséggel tartozik. Ezt igyekszenek a vállalati politika keretei között érvényesíteni jótékonysági alapítványok vagy olyan kezdeményezések elindítása révén, mint a Business in the Community (Vállalkozás a közösségben). Ez kereteket teremt az üzleti forrásoknak, és szaktanácsot ad hasznos közösségi beruházások számára.

Sir Peter Parker, a Mitsubishi UK, a RockWare Group és a British Institute of Management (Brit Vállalatirányítási Intézet) elnöke erős vonalakkal rajzolta meg a vállalatoknak a társadalomban betöltött szerepéről alkotott nézetek megváltozását:

"A vezetők kezdik szemügyre venni szervezeteiket és kérdéseket tesznek fel: *Rendelkezünk-e megfelelően rögzített szociálpolitikával, mely rugalmas, nyílt és általánosan alkalmazható? Képes volt-e az igazgatótanács a legalsóbb pontig eljuttatni az üzleti filozófiát, és képes volt-e megértetni az egyes vezetőkkel, hogy ha úgy viselkedik, mint egy emberi lény, azzal nem csökken a többiek szemében, hanem éppenséggel növekszik? Rendelkezünk-e olyan foglalkoztatási, oktatási és képzési szemlélettel, amely alkalmazható a hagyományos kereteket szétrobbantó új, képzelőerőre építő minták esetében? És egyáltalán, van nekünk közösségi programunk?*" Nyilvánvalóan üdvözölnünk kell a kerítésen való túltekintésre irányuló efféle kísérletet, bár sokak szerint már rég itt volt az idejük. Akik támogatják, hogy a vállalkozások egy szélesebb társadalmi felelősség irányába haladjanak, azt is vallják, hogy az ilyenfajta felvilágosodásnak pozitív mellékhatásai lehetnek a kerítésen belüliek számára is. A korlátolt felelősségű társaság struktúrája azonban világosan az ilyen próbálkozások ellen hat A tulajdonosnak és a munkásnak egymástól, vásárlóiktól és a társadalomtól való elválasztása megtetőzve azzal, hogy ezek a vállalatok elsősorban pénzügyi célokat követnek, különösen nehézzé teszi a struktúra beoltását társadalmi érzékenységgel, néha pedig a gátlástalanságnak kedvez a társadalmilag felelős viselkedés rovására.

Fordította: Hosszú Tamás 
Forrás: Paul Ekins (szerk.): The Living Economy. 
London, New York: Routledge and Kegan Paul, 1986. p. 272-282.