Ökofalu Gyűrűfűn

A Baranya megyei volt Gyűrűfű falu romjain néhány hónapja egy új település szerveződik, teret adva egy társadalmi (jövő) kísérletnek, mely a környezetével összhangban tud élni. Az ötletadóval, Borsos Bélával a helyszínen készült beszélgetést közöljük ezúttal.

Hogy ki mit ért ökofalun, az elég tág fogalom. Nekünk, illetve nekem van egy elképzelésem erről. Ezt az elképzelést leírtam. Ennek alapján elkezdődött egy közösség szervezése, amely alapítványt hozott létre. Jelenleg ez az egyetlen jogi arculatunk a külvilág felé, úgy hívják, hogy Gyűrűfű Alapítvány.

GAIA Magazin videofelvételeEz az alapítvány megvásárolt itt, ezen a vidéken egy 174 hektáros területet. A vidék azonban sokkal nagyobb, körülbelül 1000 hektár alkot egy önálló vízgyűjtő területet, mely véleményem szerint a legkézenfekvőbb alapegység egy ökológiai kezelési módszer kidolgozásakor. Ezt az 1000 hektárt szeretnénk oly módon művelés alá vonni, hogy az egy kicsit a gazdasági kényszerpályáktól eltérve inkább az ökológiai egyensúlyt szolgálja.

Nyilván megkérdezhetné valaki, hogy akkor viszont miből kívánunk megélni. Erre is vannak elképzelések. Nem állítom azt, hogy itt teljesen biztosra mennénk. Ez egy kísérlet, és minden kísérletnek nagyon nagy kockázata van. Mi azt találtuk ki, hogy számunkra elsősorban a telekommunikációs infrastruktúra fejlesztése GAIA Magazin videofelvételetenné lehetővé azt, hogy olyan pénztermelő tevékenységeket folytassunk, amelyek a környezet károsítása nélkül tudnak viszonylag nagy jövedelemben részesíteni minket. Sokféle megoldás szóba jöhet itt, a számítógépes munkáktól kezdve, a fordításon, vagy tervezőiroda létesítésén keresztül bármi ehhez hasonló tevékenység.

Természetesen egy ilyen környezet megkívánja, hogy az itt található természeti erőforrások okos felhasználását is megszervezzük. Részint úgy, hogy a jövendő falu -- amelynek a lakosságát olyan 200-250 főre tesszük, éppen a helyi vízgyűjtő adottságai és nagysága miatt -- ennek a 250 embernek az alapigényeit (tehát élelem, víz, hajlék stb.) nagymértékben ki tudja elégíteni. Ez a mérték nyilván nem vonatkozik luxuscikkekre és olyan dolgokra, amelyek helyben nem állíthatók elő. Viszont ami itt megtermelhető, azt igyekszünk megtermelni, és -- még egyszer hangsúlyoznám -- nem gazdasági célzattal.

GAIA Magazin videofelvételeEzenkívül a környező erdőséget is olyan formán vonnánk művelés alá, hogy ez a táj' megőrzését, illetve annak a folyamatnak a megállítását szolgálná, aminek ez a táj azóta esik áldozatul, hogy az első tarvágásokat megcsinálták és az állattenyésztést megkezdték. Ugyanakkor a táj adottságaiból következőleg állattenyésztés is tervbe van véve. Létezik egy olyan mezőgazdasági tervezési rendszer, amit permakultúrának hívnak, és egyre több híve van Magyarországon is. Mi ezt a termelési rendszert szeretnénk itt nagy méretekben, nagy léptékben kipróbálni.

Ezen a területen a jelen pillanatban semmiféle infrastruktúra nincs. Hogy egyáltalán egy közösség létezni tudjon, ehhez valamiféle minimális lehetőséget kell teremteni. Mi úgy gondoltuk, hogy sokkal egyszerűbb, hogy ha létrehozunk egy kondenzálódási magot, egy ilyen "kritikus tömeget", mint ha egy valaki először letelepül, elkezd itt élni, és aztán várja, hogy minél többen csatlakozzanak hozzá. Azt szeretnénk, ha az itt élők csekély erejüket összeadva egyszerre hoznának létre valamit. Valamit, amit mi úgy hívunk, hogy GAIA Magazin videofelvételezsilip, vagy más néven telepesház. Ez egy nagyobbfajta közösségi épület, mely itt a semmiből nőne ki. Szerencsére az alapvető adottságok megvannak: a közelben ki tudtunk tisztítani egy kutat, mely a vízellátását szolgálná, és a területen keresztül húzódó 20 kilowattos távvezetékről kapunk 220, illetve 380 voltos áramot. Tehát az építkezés megkezdéséhez az alapfeltételek adottak, olyannyira, hogy már el is kezdtünk téglát gyártani és az építési engedélyre várunk.

Természetesen az itt alkalmazott technológiák is a környezetvédelem, illetve az ökológiai gondolkodás jegyében születtek. Ha már a tégláról esett szó, akkor elmondanám, hogy ez egy stabilizált sajtolt tégla. Gyakorlatilag ugyanaz az anyag, amit az építkezésen kitermelünk, sajtolható vissza némi cementes stabilizálással, egy kis vízzel elkeverve, és készíthető belőle tégla. Tehát nincs szállítás, nincs égetés, kicsi az energiaigény és így tovább.

GAIA Magazin videofelvételeElképzelésünk szerint a közösségi ház lenne az első próbakő. Aki igazán eltökélt, az ideköltözik, és itt él addig, amíg a saját házát fel nem építi és át nem tud oda költözni. Majd pedig elkezdi művelni a körülötte levő földterületet. Készültek különböző tanulmányok, amelyek azt írják le, hogy nagyjából milyen módon szeretnénk itt elhelyezkedni, tehát hogyan fog a falu kinézni, milyen struktúrája lesz a vízgazdálkodásnak, a mezőgazdaságnak, az erdészetnek stb. Mindezek eléggé kezdeti stádiumban vannak még, de addig nem is tudunk pontosabbat mondani, amíg az itt élők nem fejezik ki igényeiket, hogy mit és hogyan szeretnének tevékenykedni.

Ez a telepesház egyúttal arra is alkalmas lesz majd, hogy egy szelekciós mechanizmust (elég csúnya szó, de nem tudok rá mást) valósítson meg a közösség formálásában (ami véleményem szerint létfontosságú). Tehát ne ad hoc jelleggel verődjenek össze itt emberek, hanem mielőtt valaki elkötelezi magát, hogy egy ilyen helyen kíván élni, nyíljon rá módja és alkalma, hogy megismerje a majdani falubelijeit. Aki ide akar jönni, annak bizonyos mennyiségű időt, kb. egy évet mindenképpen ebben a "zsilipben" kell először eltöltenie.

Az első lakók már megvannak. Bár egyelőre semmiféle jogi, kötelező érvénnyel előirt kötelezvény nincsen arra vonatkozólag, hogy ki költözik ide, és ki nem. Mint mondottam, alapítvány formájában tevékenykedünk, az alapítványnak tagsága nincsen. Kibocsátottunk egy nyilatkozatot, amely bizonyos fajta erkölcsi elkötelezettséget jelent. Aki ezt aláírja, elkötelezi magát arra, hogy ide kíván költözni, amennyiben egyéb gondok nem hátráltatják ebben.

Eredetileg úgy terveztük, hogy már az idén kezdődne az itt lakás, de különböző okoknál fogva, elsősorban a kárpótlási törvény elhúzódása miatt, az építkezés nehezen kezdődött, nem jutott rá időnk, hogy igazán ütőképesen összeszervezzük a csapatot, ezért valószínűleg csak jövőre épül fel a zsilip. Az ide való beköltözés tehát jövőre kezdődik el, aztán pedig ki-ki milyen ügyes, és mennyi idő alatt építi fel a saját házát, úgy lehet majd utánatölteni a telepesházat.