Kulturális Környezeti Mozgalom?
Mit, miért és hogyan

Ezt az írást az azóta megszűnt JEL-KÉP folyóiratból vettük át. A JEL-KÉP szerkesztői fel akarták karolni a kulturális környezetvédő mozgalom ügyét. Helyettük most az ÖKOTÁJ szeretné továbbéltetni ezt a fontos kérdést. 

1990 decemberében egy kis csoport találkozót tartott Washingtonban, egy kölcsön-kapott konferenciateremben, hogy útjára indítsa azt, amit ideiglenes megnevezéssel 'Kulturális Környezeti Mozgalomnak'* nevezhetünk. Céljuk: az egyre inkább központosított és tömegfogyasztási célokat szolgáló szimbolikus környezet problémáinak feltárása, valamint az útkeresés egy demokratikusabb kultúrpolitika irányába. 

Washingtonban összegyűlt csoportot alkotó három férfi és hét nő a tömegkommunikációs orientáltságú közszolgálati vezetésben, fogyasztói csoportokban. kisebbségi szervezetekben, az egészségmegőrzés, valamint a kommunikációs politikák kimunkálása terén tevékenykedik. A találkozót követő szélesebb körű megbeszélések során stratégiákat alakítottak ki, szervezeti formákat tártak fel, akcióterveket és témákat fontoltak meg, és létrehoztak egy ad hoc testületet. Az előttük álló legközelebbi feladatok: egy formális szervezet felállítása, levelezési lista kidolgozása, kapcsolatteremtés a potenciális választókörzetek vezetőivel, támogatók keresése, regionális találkozók és konzultációk, továbbá az első akciók és témák készletének kimunkálása. A kilátásokról szóló vázlatos nyilatkozat is készülőben van. 

Az alapítók remélik, hogy az érdeklődők eljuttatják hozzájuk véleményeiket és javaslataikat, a csatlakozni kívánók pedig tájékoztatják őket személyes, illetve szervezeti érdeklődésűkről, valamint elküldik kérdéseiket is George Gerbnernek, a következő címre: Annenberg School for Communication, University of Pennsylvania, 3620, Walnut Street, Philadelphia, PA 19104, USA. 

Az emberi történelemben először fordul elő, hogy a gyermekek olyan képi és üzenet-környezetbe születnek, mely független az otthonuktól, az iskolától, az egyháztól, a helyi kultúrától, sőt gyakran még a szülőhazájuktól is. Eddig az élettörténetek. a világ és az általuk megcélzott értékek többnyire kézműipariak, házi készítésűek és közösségi ihletettségűek voltak. Ma viszont mindezek nagyobbrészt tömegfogyasztásra szánt tömegtermékek. 

A leggyakoribb mesélők többé nem a szülők, a nagynénik és a nagybácsik, a nagyszülők, a tanítók, a barátok, a papok vagy mások, akik mind-mind a saját történeteikkel hozakodnak elő, hanem távoli hatalmasságok egy szűk csoportja, akik el akarnak adni valamit. 

Ez a riasztó fejlemény megváltoztatta azt is, ahogyan felnövekszünk, tanulunk és ügyeinket intézzük. A változások igen különböző jellegűek és nagy horderejűek. Sok ember számára mindez a helyi horizontok kitágulását, a világ gazdagodását jelenti, azt az érzetet ébreszti bennük, hogy a kultúra fő áramához csatlakozhattak. Sokunk számára azonban ez a látásmódok közössé válását, egyfajta homogenizálódást jelent, elszakadást a másfajta életszemléletektől. A kreatív médiaszakemberek számára pedig a változások növekvő agressziót jelentenek abba az irányba, hogy az életet eladható csomagokban prezentálják. Ugyan képesek még tájékoztatni, szórakoztatni és alkalmanként még kihívással is szolgálni, de egészében csupán olyan mértékben, ahogy anyagaik illeszkedni képesek a piaci stratégiához és prioritásokhoz. 

Ezek a körülmények nem spontán alakultak ki. A következményeiket pedig soha nem előlegezték vagy fontolták meg nyilvánosan. Valójában ez olyan radikális fejlődés volt, mely könyörtelenül legázolta a közellenkezést, bár ez a tény kevéssé nyert említést történetírásunkban. Világméretű megjelenése és emberi vonatkozásai csak a közelmúltban váltak a vizsgálódások tárgyaivá, és csak épp most kezdjük megérteni őket. 

Tudjuk már, hogy az új kulturális környezetben felnőni egyet jelent a különböző szemléletek és érdekek elhomályosításával, a kilátásoknak egy főáramba való elegyítésével, és a fő befektetők és szponzorok szolgálatára a főáramba való betöretéssel. A "média" nagyobbrészt már nem szeparált produktumokban ölt testet, mint szelektíven használt helyi kommunikáció. Az elektronikus technológia szétzúzta a hagyományos piacokat, és tovább szilárdította a tulajdont, a tartalmat, a gazdagságot és a hatalmat. Ezek integrált rendszerként funkcionáló koalíciója meghaladja a helyi és nemzeti határokat. Ők ébresztik a képzeletünket, formálják a valósággal kapcsolatos fogalmainkat, irányítják a nyilvánosságot és a politikát, s úgy szólnak bele életre szóló döntéseink alakításába, ahogyan a fizikai környezet határozza meg életesélyeinket. 

Mi mindezért mint fogyasztók fizetünk. A termékek árai magukban foglalnak egy bizonyos pénzösszeget, melyet az eladott javak fogyasztói értékén felül fizetünk meg. Fizetnünk kell a médiumokért is, melyek fő feladata egy olyan kulturális piactér kialakítása, ahol a hirdetők megvásárolhatják időnket és figyelmünket, és így eladhatják nekünk portékáikat és értékeiket. Egy darab szappan ára azt a pénzt is tartalmazza, mellyel megfizetjük azt a "szappanoperát", mely bemutatja nekünk ezt a bizonyos szappant -- egy életstílussal együtt. Nem akkor fizetünk, amikor tévézünk, hanem amikor mosakszunk, s fizetünk attól függetlenül is, hogy egyáltalán tévézünk-e, s ha igen, szeretjük-e azt. 

A hirdetők számára ez az üzlet költség, méghozzá az adóból leírható, attól függetlenül, hogy szükséges vagy éppen hasznos-e. Például a legtöbb médiumra a globális csoportosulások által zúdított dohánypénzek piaci hatalmának van a legnagyobb hatása, melynek a kultúrára gyakorolt befolyását még védelmezi és támogatja is a kincstár. Az állampolgárok számára ez törvényen kívüli adózás; az alternatívák elővételi jogon történő felvásárlása, a kifizetés és a választás elválasztása; a közvélemény teljes kizárása a tömegkommunikációs döntéshozatalból. 

A Kulturális Környezeti Mozgalom a demokratikus folyamatok ilyen torzulásaival foglalkozik. A káros következmények és azok a problémák, melyeket a piaci prioritások nemhogy nem képesek megoldani, de gyakran még súlyosbítanak is, szerteágazók. Többek között magukban foglalják olyan mentalitások és viselkedések kultiválását, melyek naponta emberek ezreit sértik, meg kábítják el, mérgezik és ölik meg; olyan ábrázolásokat, melyek sztereotipizálnak, marginalizálnak, elembertelenítenek és megbélyegeznek, magukban foglalják a médiumok erőszakkultuszát, mely érzéketlenné tesz, megfélemlít és terrorizál, s így lehetővé teszi a szétporladást; magukban foglalják a sodródást az elkerülhetetlen környezeti összeroppanás felé; infrastruktúránk csendes szétmorzsolódását; az olyan alapvető intézmények elhanyagolását, mint a közoktatás, a bűnügyi igazságszolgáltatás, a művészetek és a pénzügyi rendszer; az álmédiapolitikákat, melyek megrontják a demokratikus folyamatokat; és városaink növekvő mérvű ostrommentalitását. 

Hogyan gyógyíthatnánk be mindazokat a sebeket, melyeket azok a történetek okoznak, melyek megbántottak és elszakítottak bennünket egymástól? Hogyan bízhatnánk saját erőnkben és törhetnénk szét a torzító és gyengítő kényszereket? Hogyan mozdulhatnánk el egy szabadabb, tisztességesebb és felszabadítóbb kulturális környezet irányába?

Vissza kell követelnünk mindazon jogainkat, melyeket évszázadok küzdelmeiben nyertünk el, s melyeket a jog, az alkotmány és a demokráciák liberális oktatási és önkormányzati elvei biztosítanak számunkra. Éppoly hatásosan kell mozgósítanunk az amerikaiakat mint állampolgárokat, ahogy a kereskedelem mobilizál bennünket mint fogyasztókat. 

Az egyéni, a helyi és a nemzeti erőfeszítések harmonikus egysége segíthet bennünket abban, hogy belevágjunk e hosszú és nehéz küzdelembe. Felhívunk mindenkit, mondja el véleményét, javaslatait, illetve jelezze hozzájárulási készségét speciális akciótervünkkel kapcsolatban, mely a következőket tartalmazza:

  • Létrehozni az amerikai és a külföldi médiatanácsok, a tanárok, a tanulók, a szülők; a gyermekekkel foglalkozók csoportjai; a női csoportosulások; a vallási és kisebbségi szervezetek; az oktatási, egészségügyi, környezeti, jogi és más szakmai szervezetek; a fogyasztói csoportok és ügynökségek; a tudományok, a művészetek és a médiumok kreatív munkatársai; valamint más szervezetek és egyének új koalícióját abból a célból, hogy kiszélesítse annak a tömegkommunikációs főáramnak a szabadságát és sokféleségét, mely pillanatnyilag mind az USA, mind az egész világ kultúráját uralja. 
  • Szembeszállni a dominációval, és azon fáradozni, hogy eltörölhető legyen mind a közösségi, mind a magán, mind pedig a médiumok felett, és a médiumok által gyakorolt cenzúra. Ez magában foglalja az alkotmánymódosítás első cikkelyének leleplező használatát, mely a hatalom és a privilégiumok pajzsaként szolgál. Ehhez kötődik a nagyhatalmú, a népszerű és a jövedelmező csoportoktól eltérő megközelítések és érdekek jogainak és lehetőségeinek kibővítése. A kulturális döntéshozatal vonatkozásában itt a legkevésbé gazdag s ugyanakkor a legsebezhetőbb csoportokra kell gondolnunk, vagyis valójában a többségre: a kiszorítottakra, az elnyomottakra, a kizsákmányoltakra, a lelki vagy fizikai értelemben megnyomorítottakra, a fiatalokra és az öregekre, a nőkre, a kisebbségekre, a szegényekre, a nemrég bevándoroltakra -- mindazokra, akiknek a leginkább szükségük van egy tisztességes szerepre és beleszólási jogra. 
  • Olyan nemzeti és regionális csoportok felkutatása, melyek saját döntéshozataluk integritásáért és függetlenségéért, illetve a kulturális uralom és invázió ellen küzdenek. A velük való együttműködés révén kiterjeszteni a kulturális felszabadítást más országokra. Segíteni a helyi mozgalmakat -- különösen a leghátrányosabb helyzetű országokban --, hogy beruházzanak mind kulturális, mind gazdasági és politikai fejlődésük érdekében; szembeszegülve az agresszív és kényszerítő kereskedelempolitikákkal, melyek az ilyen fejlődést nehezítik. 
  • Támogatni azokat az újságírókat, művészeket, írókat, színészeket, igazgatókat és más kreatív dolgozókat. akik nagyobb szabadságért küzdenek egy olyasfajta felfogás ellenében, mely az életet a fogyasztói piac számára tervezett árucikknek mutatja. Együttműködni szövetségekkel, pártválasztmányokkal, munkás- és egyéb csoportokkal a tömegkommunikációs tartalmakban és a foglalkoztatásban megnyilvánuló sokféleség érdekében. Támogatni az olyan tömegkommunikációs és kulturális szervezeteket, melyek jelentős, de elhanyagolt szükségletekkel, érzékenységekkel és érdekekkel foglalkoznak. 
  • Támogatni a tömegkommunikációs műveltséget, tájékozottságot, a kritikai látásmódot és olvasást, azokat a tömegkommunikációs oktatási erőfeszítéseket, melyek friss megközelítést képviselnek a liberális művészetek vonatkozásában és alapvető oktatási tárgyak minden szinten. Gyűjteni, publikálni és terjeszteni a releváns programok, szolgáltatások, tananyagok vonatkozásában elérhető kutatásokat, értékeléseket és információkat. 

  • Olyan oktatási és szülői csoportokat segíteni és szervezni, melyek követelhetik a tanárok felkészítését, illetve továbbképzését ezeken a területeken, s melyek megnyerhetik az állami és a helyi iskolavezetőket. a tankönyvkiadókat és az audiovizuális segédeszközök előállítóit, továbbá a médiumok felelős vezetőit az ilyen tantárgyak számára, melyek egyébként néhány ország iskoláiban -- mint Ausztráliában, Kanadában és Nagy-Britanniában -- már kötelezőek. 
  • Felvenni a kulturális politika kérdéseit a társadalmi-politikai napirendbe. Támogatni, és ha szükséges, megszervezni a helyi és nemzeti médiatanácsokat, kutatócsoportokat, állampolgári csoportokat. kisebbségi és szakmai csoportokat és a társadalmi viták, fejlesztéspolitikák, képviseletek és cselekvések más formáit. 

  • Ahelyett, hogy valami megfellebbezhetetlen útmutatóra várnánk, ki kell munkálnunk és kísérleteznünk annak módját, miként vehetnek részt a közösségek és az állampolgárok a helyi, a nemzeti és a nemzetközi médiapolitika alakításában. Megosztván a tapasztalatokat, a feladatokat és a javaslatokat, fokozatosan ki kell alakítani a teendők valóságszerű, demokratikus listáját.