Budapesti Negyed 53. (2006/3) Erzsébet halálát követő intézkedések < > Visszaemlékezések
Jogszabályok és szabályzatok
________________

 

1898. XXX. tc.[1]
Dicsőült Erzsébet királyné emlékének törvénybe iktatásáról

(Szentesítést nyert 1898. évi október 12-én. Kihirdettetett az "Országos Törvénytár" 1898. évi október 14-én kiadott 12. számában)

Ő császári és királyi Felségét: Erzsébet királynét a Mindenható kifürkészhetetlen akarata elszólítván az élők sorából: a törvényhozás a megdicsőültnek emlékét a következőkben örökíti meg:

1.§. Hőn szeretett dicsőült Erzsébet királynénknak, a haza jótevő Nemtőjének, a nemzet hálájával és kegyeletével őrzött, áldott emlékét törvénybe iktatja.

2. §. Elhatározza, hogy a megdicsőülthöz méltó emlék - az önként megindult országos adakozás utján begyülő összegek felhasználásával - állittassék fel az ország fővárosában s e végett a szükséges intézkedések országos bizottság közreműködése mellett haladéktalanul tétessenek meg.

3. §. A tett intézkedésekről, azok eredményéről s az emlék ügyéről általában az országgyülés mindkét házának minden év elején jelentés teendő mindaddig, míg az emlék tettleg felállitva nem lesz.

4. §. E törvény kihirdetése után azonnal életbe lép s végrehajtásával a ministerium bizatik meg.[2]

 


Az igazságügyi bizottság jelentése
(1898. szeptember 23.)

"Dicsőült Erzsébet Császárné és Királyné emlékének törvénybe iktatásáról" szóló törvényjavaslat tárgyában

Tisztelt Képviselőház!

A dicsőült Erzsébet királyné emlékének megörökitését czélzó törvényjavaslat benyujtása folyamodványát képezi az országgyülés idevonatkozó határozatának, a mi által a törvényhozásnak alkalom nyujtatik a nemzet nagy kötelességének teljesitésére: az imádott királyné iránti kegyeletének s örök hálájának legmegfelelőbb tanusitására.

Nagy királynénk ma már a történelemé!

Közjogunk szerint a királyné - ha mint ilyen megkoronáztatik is - az államügyek intézésében részt nem vesz; midőn tehát megdicsőült királynénknak emlékét örökitjük meg: nem a királyi hatalomban részes felkent hitvestárs közjogi tényeire gondolunk, hanem az örökre feledhetetlen királynénak nemzetünk iránt érzett azon ragaszkodására, a melynek a mostani közjogunk alapját tevő kiegyezés létrehozásában történeti része volt; azon kiegyezésében, mely a király és nemzet érzéseit, érdekeit a koronázásban forrasztotta össze s tartja ma is és jövőre is együtt!

A gyászos véget ért nagy királyné elköltözésével a magyar nemzet állami életének egyik felséges és pótolhatatlanul drága tényezője tünt el, s lőn fényes alakjával szegényebbé; de viszont történelmünk s ez által irányitott jövőnk gazdagabb lett egy eszménynyel: a magyar királyné eszményével, hosszú idők után ő volt az első, a ki megtanulta, megszerette és szeretettel beszélte nemzeti nyelvünket, megértette a szabadsághoz és történeti jogaihoz ragaszkodó nemzetnek sérelmeit s szenvedéseit, küzdelmét állami önállóságáért, felfogta jogos törekvéseinket, magáévá tette aspirációinkat s mindezeknek ihletett tolmácsolója, pártfogója lőn felkent hitvestársánál: a nemzet hőn szeretett királyánál.

Azt, hogy a mi nemzetünkben nemes, nagy, fentartó tulajdonság van: senki úgy meg nem értette; s azoknak igy biztositott ő változatlan érvényt, elismerést, becsülést! Viszont az Ő nagy szivét, magasröptű szelleme megnyilvánulásait s majd niobei anyai fájdalmát senki úgy át nem érezte, mint nemzetünk!

A magyar nemzet legigazabb barátját vesztette el benne, a kinek sirjánál a nemzet és a király érzése újra széttéphetetlenül egybeforr s a jelent a jövővel köti össze ezen együttérzés, midőn benne a magyar királynénak eszményképét örökiti át a jövendő nemzedékekre!

Szentelt alakja és nemzetünk iránti érdemei méltóvá teszik arra, hogy a kegyelet örökre óvja meg emlékét a megsemmisüléstől!

Vajha szentelt hamvait hazai földünk fogadhatta volna magába! De midőn ezt a végzet tőlünk megtagadja: örök nyugvóhelyét neki a hálás magyar nemzet szivében biztositja törvénykönyvünknek ezen lapja is, mely mint a fájdalom Aphoteosisa fogja sirjához, emlékéhez vonzani minden időknek hű magyarjait!

E tudattól áthatva, a nemzeti kegyelet emelkedett érzetével ajánljuk a beterjesztett törvényjavaslatot mellékelt és átdolgozott szövegezésében elfogadásra!

Budapesten, a képviselőház igazságügyi bizottságának 1898. évi szeptember 23-ik napján tartott üléséből.

                        Fabiny Teofil s. k.,                 Dr. Szivák Imre s. k.,

                        bizottsági elnök.                     bizottsági előadó.[3]

 

 

Néhai Erzsébet Császárné és Királyné Ő Felsége
holtteste hazaszállításának, kitételének
és eltemetésének Szertartási rendje

Hazaszállítás

Csütörtökön, 1898. évi szeptember hó 15-én, a néhai Császárné és Királyné Ő Felsége holttestének Bécsbe érkezésére kitüzött órát - esti 10 órát - megelőzőleg a nyugati pályaházban a fogadására egybegyűlnek: az első főudvarmester, a szolgálattévő két palotahölgy, a helyőrség tisztjei és katonai tisztviselői, az udvari papság, a hazaszállítás végett szükséges többi udvari kiséret és egy katonai disz-század zene nélkül.

Mihelyt a vonat megérkezett, udvari komornyikok és udvari inasok kiemelik a vasúti kocsiból a koporsót és a beszentelésre kijelölt, kápolnává alakitott udvari terembe viszik.

A papság és

egy udvari főbiztos mennek elől;

nyolcz nemes apród viaszfákjákkal,

hat arciére- és

hat magyar testőr,

nyolcz darabont testőr és

nyolcz testőr-lovas, a chargejaikkal,

képezik két oldalt a kiséretet.

Az első főudvarmester,

néhai Ő Felségének főudvarmestere és főudvarmesternője,

a két palotahölgy,

a gyászoló udvarhölgyek,

a két kamarás

és néhai Ő Felségének kamarai személyzete követik a koporsót.

A koporsó ravatalra helyeztetik, a testőrök és nemes apródok elfoglalják a számukra kijelölt állást, az udvartartás tagjai pedig a jobbra és balra felállitott imazsámolyokba vonulnak, aztán megtörténik a beszentelés.

Ennek megtörténtével a koporsó oly módon kisértetik, mint elébb és a halottas kocsira emeltetik. A menetben kocsin résztvevő személyek a számukra kijelölt kocsikba szállnak.

Erzsébet királyné temetési menete Bécsben, 1898. szeptember 25., Uj Idők

A menet aztán megindul, a következő rendben:

Két udvari lovász lámpásokkal,

egy század lovasság,

egy udvari fogatoló lóháton,

egy kétfogatu udvari kocsi az udvari főbiztossal,

egy kétfogatu négyüléses udvari kocsi néhai Ő Felségének udvarhölgyeivel és a két kamarással (a kocsi ajtainál egy-egy udvari inas),

egy hatfogatu négyüléses udvari kocsi néhai Ő Felségének főudvarmesternőjével és a két palotahölgygyel (a kocsi ajtainál egy-egy udvari inas),

egy hatfogatu udvari kocsi az első főudvarmesterrel és néhai Ő Felségének

főudvarmesterével (a kocsi ajtainál egy-egy udvari inas),

két udvari lovász lámpásokkal,

a hat fekete lótól vont, feketével boritott halottas-kocsi.

Oldalt megy jobbról nyolcz darabont-testőr és balra nyolcz testőr-lovas, chargejaikkal,

továbbá mindegyik oldalon hat udvari inas,

négy udvari lovász lámpásokkal a halottas-kocsi mellett lovagol. (Az udvari istálóknak a kocsi felügyeletével megbizott személyzete a kocsi után megy).

Hat arciére- és

hat magyar testőr egy-egy másodőrmesterrel (lóháton),

két udvari lovász lámpásokkal,

egy kétfogatu négyüléses kocsi néhai Ő Felségének kamarai személyzetével.

Egy szakasz lovasság rekeszti be a menetet.

A menet a Mariahilfi- és Babenbergi utczai vonalakon végig, a köruton át a külső kapun vonul a várpalotába és katonai sorfal tartja számára szabadon az utat.

Az őrségek, melyek mellett a menet elvonul fegyverbe lépnek és halkitott módon végzik a szabályszerű tisztelgést.

A papság és a menetbe be nem osztott többi személyek a legrövidebb uton a várpalotába kocsiznak, hogy még a menet megérkezése előtt oda érjenek.

 

Fogadás a várpalotában

Midőn a halottas menet a várpalotában a nagyköveti lépcsőhöz megérkezik, mindnyájan a lépcsőcsarnokba vonulnak, hol az udvari és várpalotai lelkész, segédletével együtt, a legmagasabb holtestet várja.

A koporsót komornyikok és udvari inasok viszik föl a lépcső-csarnokba és a megáldás befejeztével a templomba.

Egy udvari biztos,

egy udvari templomi segéd a kereszttel,

az udvari ének- és zenekar énekesei, Miserere-t énekelve,

az udvari és várpalotai lelkész, a segédletével,

egy udvari főbiztos

mennek elől.

Nyolcz nemes apród viaszfákjákkal,

hat arciére- és

hat magyar testőr,

nyolcz darabont testőr és

nyolcz testőr-lovas chargejaikkal,

képezik két oldalt a kiséretet.

Az első főudvarmester,

néhai Ő Felségének főudvarmestere és főudvarmesternője,

a két palotahölgy,

néhai Ő Felségének udvarhölgyei,

a két kamarás,

valamint a kiséret többi személyei követik a koporsót és a templomban két oldalt a padokban foglalnak helyet.

A ravatalra helyezett legmagasabb holttestnek ezután következő beszentelése és a koporsó két kulcsának néhai Ő Felsége főudvarmestere részéről az első főudvarmester kezébe való átadása után mindnyájan távoznak és a templom bezáratik.

 

Kitétel

Pénteken, szeptember 16-án, reggel 8 órakor, megelőző beszentelés után, kezdődik a közönség bebocsátása néhai Ő Felségének ravatalra zárt koporsóban kitett holttestéhez.

A templom és az oratóriumok, az imapadok feketével vannak bevonva, az oltárok fekete, keresztjelvényes posztóval leboritva, mely utóbbiak néhai Ő Felségének czimerét viselik.

A köröskörül megvilágitott ravatal fekete posztóval s az a hely, a melyen a koporsó áll, aranyszövettel van letakarva, fölötte pedig fekete bársony mennyezet függ.

A ravatalon, aranyrojtos fekete bársony vánkosokon, a császári és királyi korona, a főherczegi kalap, a csillagkeresztes rend jelvényei stb. vannak kitéve, továbbá egy pár fehér keztyű és a legyező.

A kitétel ideje alatt testőrök állnak a ravatalnál diszőrségen s papok, komornyikok, ajtónállók és udvari inasok a templom hajójában, kamarások és csillagkeresztes hölgyek pedig a titkos tanácsosi oratoriumban végeznek imákat.

Délután 5 órakor a közönség bebocsátása véget ér.

Erzsébet királyné bécsi ravatala. Erzsébet királyasszony emlékének. Szerk.: Gábel Gyula

Szombaton, szeptember 17-én, ujabb beszentelés után, a közönség reggeli 8 órától déli 12 óráig ujra bebocsáttatik.

Mind két napon 8 órától 12-ig engesztelő szent misék mondatnak valamennyi oltárnál és mind a két napon délelőtt 10 órakor, szeptember 16-án délután 5 órakor is, a közönség távozása után, az udvari énekkar a Miserere-t énekli el.

12 órától 1-ig a város templomainak tornyaiban a harangok meghuzatnak.

 

Temetés

Szombaton, szeptember hó 17-én, délután 4 órakor lesz az ünnepélyes temetés.

A koporsót komornyikok és udvari inasok emelik le a ravatalról és ujabb beszentelés után a következő kisérettel viszik a svájczi udvarba a halottas-kocsira:

Két udvari biztos,

egy udvari templomszolga a kereszttel,

az udvari templomszolgák a tömjén- és szenteltvíz-tartókkal,

két segédkező udvari káplán és

az udvari és várpalotai lelkész égő gyertyákkal, továbbá

egy udvari főbiztos

mennek elől.

Néhai Ő Felségének főudvarmestere,

a két kamarás,

néhai Ő Felségének főudvarmesternője és

a két palotahölgy

követik a koporsót.

Nyolcz nemes apród,

hat arciére- és

hat magyar testőr,

nyolcz darabonttestőr és

nyolcz testőr-lovas, chargejaik előllépkedése mellett,

képezik az oldal-kiséretet.

Miután a koporsó a kocsira helyeztetett és még egyszer beszenteltetett, a halottas menet a templom harangjainak zugása közt megindul.

A menet élén halad:

Egy szakasz lovasság,

aztán következnek:

Egy udvari fogatoló lóháton,

egy kétfogatu udvari kocsi egy udvari főbiztossal,

egy kétfogatu négyüléses udvari kocsi a két kamarással (a kocsi ajtainál egy-egy udvari inas),

egy hatfogatu négyüléses udvari kocsi néhai Ő Felségének főudvarmesternőjével és a két palotahölggyel (a kocsi ajtainál egy-egy udvari inas),

egy hatfogatu udvari kocsi néhai Ő Felségének főudvarmesterével (a kocsi ajtainál két-két udvari inas),

az udvari inasok párosan,

egy szakasz testőr-gyalogság,

egy szakasz testőr-lovasság és

egy szakasz darabonttestőrség, egy-egy tiszt vezénylete mellett,

a nyolcz fekete lótól vont, feketével boritott halottas kocsi a koporsóval.

Mindegyik oldalon négy udvari inas megyés négy nemes apród égő viasz-fáklyákkal.

Hat arciére- és nyolcz darabonttestőr (jobbról),

hat magyar testőr és nyolcz testőr-lovas (balról) képezik az oldal-kiséretet.

Az arciére- és a magyar királyi testőrség egy-egy szakasza lóháton sorakozik a halottas kocsi után a menetbe.

Egy század gyalogság és

egy század lovasság rekesztik be a menetet.

A menet belső Burgtéren, Mihály- és József-tereken át, az Augustini és Tegethoff-utczákon végig vonul a kapuczinusokhoz a Neuer Markton.

Az ispotályok, papság, városi tanács, tartományi választmány, továbbá a ministeriumok és a központi hatóságok tanácsosai, valamint a négy udvari törzs hivatalnokai már előbb egybegyültek az augusztinusok templomában, honnan rangsor tartása nélkül lépnek a halottas menet elejére.

Jelentés tétetvén a halottas menet közeledéséről, az incognito már megérkezett legmagasabb és magasb uraságok a templomba vonulnak a meghatározott helyekre.

Az udvartartás tagjai és a többi hivatott személyek már előbb megjelentek ugyanott.

A kapuczinusok templomának belseje feketével van ékitve, az imapadok feketével bevonva, a pallózat feketével leteritve.

A halottas kocsi a kapuczinusok templomának főkapujához érkezvén, a koporsót azonnal leemelik, a pontifikáló a papság élén fogadja, ezek előllépkedése mellett beviszik a templomba és a templom közepén felállitott, égő gyertyáktól körülvett ravatalra helyezik.

Néhai Ő Felségének főudvarmestere, a két kamarás, valamint néhai Ő Felségének főudvarmesternője és a két palotahölgy a ravatalig követik a koporsót s aztán a számukra kijelölt helyekre vonulnak.

Ezután következik az ünnepélyes beszentelés, mely után az udvari énekkar a Liberá-t énekli el.

A koporsót aztán komornyikok és az udvari inasok leemelik és a kapuczinus atyák halotti imái és fáklyás kisérete mellett a sirboltba viszik.

A pontifikáló megy elől a segédkező papsággal,

Ő császári és apostoli királyi Felsége,

az első főudvarmester,

néhai Ő Felségének főudvarmestere és

a két kamarás követik a koporsót a sirboltba.

A testőrök, nemes apródok stb. a templomban maradnak.

Lent a sirboltban megtörténik az ujabb beszentelés.

Az imák végeztével az első főudvarmester átadja a kapuczinus atyák guardiánjának a legmagasabb holttestet s ezután a kiséret visszatér a sirboltból a templomba.

Miután Ő Felsége a sirboltból visszatért, a legmagasabb udvar eltávozik a templomból, honnan azután a többi jelenlevők is távoznak.[4]



Esztergomi főegyházmegye körlevelei 4173. sz.
(1899. augusztus 21.)

VASZARY KOLOS

Erzsébet királyné halálának évfordulója

Élénk és fájdalmas emlékében él még mindenkinek az a borzalmas esemény, mely mult 1898. évi szeptember hó 10-én nemcsak hazánkat, de az egész művelet világot mélyen megrenditette, vigasztalhatatlan bánatba döntötte.

Nincs széles e hazában senki, aki szomorú szivvel, zúzott kebellel ne érezné azon évforduló közeledtét, amelyen minden igaz magyar kebel nemzetének nagy gyásza felett kesereg.

Azok a kinzó sebek, amelyeket feledhetetlen Erzsébet királynénk végzetes elhunyta alattvalói hű sziveinken ejtett, nem fognak behegedi soha.

Sajogni fognak azok, míg él nemzet e hazán!

Különösen égetnek azonban, metsző fájdalmaik élesebben nyilalják át egész valónkat azon a szomorú napon, amelyet a Gondviselés véres betükkel engedett feljegyezni nemzetünk évkönyveinek lapjaira.

Könyeink árja, amelylyel gyötrő fájdalmunkat elboritottuk, megujul azon a bánatos napon, amelyen millió és millió szivet sebez meg ismét az átkos tőr szurása, amely nem borzadott kioltani nemzetünk jóságos anyjának, védő angyalának féltékeny szeretettel övezett életét.

Az ádáz merénylet első pillanataiban csak keseregni tudunk azon a mondhatlan veszteség felett, amelyet a legelvetemedettebb gonoszság hazánk népeinek okozott, de ma egész nagyságában érezzük át azt a mérhetetlen csapást, amelyet a jóságos Királyné örök távozásával szenvedtünk.

Szomorú lőn életünk, mint a borús ég, amelynek sürü fellegein nem szürődhetnek át a nap fénylő sugarai.

Sivár, mint a kiégett mező, amelyet nem táplálnak a harmat üditő cseppjei.

Vigasztalan, mint az az árva, aki csak egy sirhalom felett tárhatja ki szive emésztő keserveit.

Nemcsak azt a nagyszivű Királynét siratjuk, aki nemzetünket hő szeretettel karolta át és meleg részvéttel osztotta meg örömét és bánatát, hanem azt az angyali lelket is, aki jótékonysága által a szenvedések sebeit behegeszteni, fájdalmait enyhiteni, a keblek szomoruságát vigasztalni sietett.

Politikai és társadalmi életünk minden mozzanatát élénk érdeklődéssel kisérte és nagylelkűségében mindig a nemzet javának előmozditására törekedett.

Viszhangot keltett nemes szivében hazánk minden óhaja; lelkes gyámolítóra számithatott fölkent személyében nemzetünk minden igyekezete; pártfogásra talált áldott kebelében népünk minden panasza.

Ma már nincs többé sziv, amelynek minden dobbanása nemzetünknek volt áldozva.

Hideg az a kebel, melynek forró szeretete és részvéte milliókat boldogitott.

Élettelenek a kezek, amelyek kifogyhatatlan jótékonysága bőségesen árasztotta szét áldásait hazánkra.

Nyugvóra szállt a nemes Lélek, mint a leáldozó nap, de dicső emléke állandóan él sziveinkben és kisérni fog minden nemzedéket, mint bolygónkat az a szelid hold, mely örökös társává szegődött.

Nagy nemzeti hagyomány gyanánt fog századokról századokra átszármazni drága neve, amelyet gyöngéd kegyelettel hangoztat ma Árpád honának minden gyermeke.

Hő szeretete és őszinte kegyelete, amelylyel dicső alakját övezzük, mulaszthatatlan kötelességünké teszi, hogy fájdalmas elköltözésének emléknapján buzgó fohászokban róvjuk le azt a soha el nem évülhető hálát, amelylyel édes anyai erényeinek tartozunk.

Azértis elrendelem ezennel, hogy f. é. szeptember 11-én nemes lelke üdvéért főegyházmegyém minden nyilvános templomában ünnepélyes gyász-istentiszteletek tartassanak.

A gyászmisére idejekorán meghivandók az összes helyi hatóságok, tanintézetek és kath. egyesületek, hogy ekként imáinkban egyesülve, külsőleg is tanusitsuk kegyeletünk, szeretetünk és hálánk osztatlan egységét.

Elrendelem, hogy a fenhatóságom alá tartozó összes tanintézetekben a gyászistentiszteletek után a körülményekhez mért gyászünnepélyek is rendeztessenek, hogy a serdülő ifjuság lelkében gondosan ápoltassék ekként az a hazafiui kegyelet, amelynek sohasem szabad lankadnia.

Felhasználom azonban ez alkalmat arra is, hogy fájdalomtört szivem egész bensőségével ajánljam szeretett hiveim figyelmébe azon nemes törekvés támogatását, amely a székes-főváros buzgó köreinek elhatározásából feladatává tette, hogy a megdicsőült Királyné emlékére egy nagyszerü templomot állitson.

Áldozzunk készséggel filléreinket e magasztos czél megvalósitására.

Méltóbb emléket nem állithatna kegyeletünk hőn szeretett Királyné nagy nevének, mint ha oly szent helyet létesit, amelyen az elköltözött nemes lelkéért állandóan fohászokat röpithetünk az egek Urához és szünet nélkül könyöröghetünk hatalmas védelme- és áldásaiért, amelyekre földi zarándoklásunk viszontagságos utain olyannyira szükségünk van!

Megengedem ennélfogva, hogy akár a gyász-istentiszteletek alkalmával, akár az azokat megelőző, vagy követő vasárnapon az "Örökimádás templomának" költségeire gyüjtések rendeztessenek. A gyüjtések eredményei egyházmegyei hivatalomhoz lesznek küldendők, ahonnan azok a gyüjtő bizottsághoz fognak áttétetni.

Vajha viszhangoztathatnák minél előbb a szentelt boltivek bánatos sziveink azt a jámbor fohászát:

"Nyujtsad Urunk hivednek az üdülés helyét, a nyugalom boldogságát és világosságodnak fényességét."[5]




A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter 1898. évi 4196. eln. számú körrendelete
(1898. október 4.)

a megdicsőült Erzsébet királyné Ő császári és királyi Felsége emlékezetének évenként iskolai megünneplése tárgyában.

I.

Még frissen sajog a szörnyű seb, melyet nemzetünk lelkén ütött a durva gyilkos, a ki Magyarország földi nemtőjét, Erzsébet királyasszonyt orvul megölte messze idegenben.

Megölte azt a Királynét, a ki nemzetünk szószólója, anyja volt, a ki megosztotta falatját a szegénynyel, a ki, mint dicső védszentje: Erzsébet, fejedelmi palástjának szárnya alá vette a szükölködőt, a ki fájó könnyeket törölt le, mialatt lelke sirt, s a ki mindenkinek jó anyja volt s kinek áldott nyomán az engesztelődés rózsái fakadtak - megölte egy alávaló szövetség vadállattá aljasult tagja, élő példájául annak, hogy mivé lesz az ember a rossz nevelés és ferde elvek hatása alatt, mikor hit és erkölcs nélkül nő fel s nyomorult eszével túlteszi magát a törvény korlátain.

Tanitsuk az ifjuságot hinni és munkálkodni.

Tárjuk fel előtte a rettenetes örvényt, a melyet a fejetlenség és szivtelenség tanai nyitnak minden társadalomban. Tanitsuk megutálni azt az intézményt, melynek mérges, gyalázatos fája ilyen átkozott gyümölcsöket terem.

És tanuljunk megnyugodni a változhatatlanban. Tekintsünk fel a mi szeretett Felséges Királyunk megtört szivére, a melyet oly iszonyú sebekkel vérezett meg a sors, de a mely fenséges atyai sziv még akkor is a miénk, népeé, alattvalóié, mikor ezernyi sujtó sorscsapás gyógyithatatlan sebet üt rajta, s a mely sziv mélységes fájdalmában megtépett lelkét odatárja elénk, mondván: Szeretetem, atyai gondom, mindenem - a tiétek. - Az Ő fájdalma a mi fájdalmunk; lássa a mi forrón szeretett Király-Atyánk, hogy a palotától a kunyhóig minden sziv vele fáj, minden szem vele sir, s mutassuk meg: mennyire szeretjük Őt, mikor Felséges Hitvesét siratjuk s Annak drága emlékét őrizzük, ünnepeljük.

Neveljük Erzsébet Királyné emlékében a tanuló ifjuságot. Nem szabad az Ő dicső emlékezetének meghalványulnia a jövő nemzedékek lelkében sem. Évről-évre szenteljük az Ő dicső és áldott emlékezetének az Ő védszentje: Erzsébetnek napját, november tizenkilencedikét. - S míg a gyász e szomorú esztendejében már megtartottuk gyász-ünnepeinket - ezentul évről-évre, Erzsébet napján méltó gyászünnepélylyel újitsuk fel a mi elvérzett Pátronánknak, Erzsébet királyasszonynak emlékezetét; forduljon a maga hite szerint Istennek oltárához, Teremtője kegyelméhez az egész magyar tanuló ifjuság, s a tiszta gyermeklelkek és fellángoló ifjui szivek imádságában jusson az Úr elé a jövő nemzedékek hálája és szeretete Erzsébet Királyné iránt, a Ki szeretetének áldásával halmozott el bennünket, a kinek utolsó imájába is bele van foglalva nemzetünk boldogsága.

S az istenházából az erkölcs, a törvénytisztelet, a tudás és a hazaszeretet másik templomába, az iskolába gyüljön a fiatalság, a mely előtt igazgatói, vagy tanári szó hangoztassa lelkesülten Erzsébet királyné áldott emlékezetét, a nemzet anyjáét, a kinek szivét már halála előtt a fájdalom hét tőrdöfése járta át, a kinek szent élete és vértanuhalála örök emlékezetül álljon fiaink és leányaink előtt!

A gyász-emlékünnepély pedig záruljon a mi nemzeti imádságunkkal, a Kölcsey »Hymnusával«, a melynek szép szavaival kérjünk áldást a Magyarok Istenétől a mi nemzetünkre és a trónra, melynek Ő soha el nem halványuló fényes csillaga volt.

Magyarország tanárainak ajkaira, s onnét a tanuló ifjuság mélyébe tegyük le Erzsébet Királyné dicső emlékezetét, s haló porában is áldjuk azt az átvert szivet, a mely annyira szeretett bennünket, hogy még holta után sem áldhatjuk és szerethetjük eléggé, s melylyel a mi dicső, jó Királyunk vigasztalása, öröme szállt sirba mindenkinek, de legkivált a mi gyászoló nemzetünknek örök fájdalmára.

Kérjük a népek és nemzetek Istenét, hogy áldja meg, vigasztalja meg Felséges Atyánkat, a Királyt, s áldjuk meg az Ő drága hitvesének szent hamvait, mondván:

Áldott legyen dicsőült királynénk: Erzsébet Felséges asszonyunk emlékezete!

Budapesten, 1898. évi október hó 4-én.[6]

II.

A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister a fenti szám és kelet alatt kiadott körrendeletét valamennyi egyházi főhatósággal az alábbi leirattal közölte:

Elrendelem, hogy a rendelkezésem és vezetésem alatt álló összes hazai főiskolákon, középiskolákon, szakiskolákon és népoktatási tanintézetekben ezentul évenként megdicsőült királynénk Ő Császári és Királyi Felsége emlékezetének megünneplése végett a jövő évtől kezdve minden év november 19-én, vagy a mennyiben ez vasárnapra esnék, az ezt követő napon iskolai gyászünnepély tartassék.

Ezt az ünnepélyt gyász-istentisztelet előzné meg, a melyen az ifjuság, felekezeti hovatartozósága szerint, tanári vezetés alatt, illetőleg a katholikus jellegű intézetekben a katholikus vallású tanulóság az intézeti igazgatóval és a tanári karral együttesen részt venne, s ezután mindannyian összegyűlve, az intézet egyik tanára által megtartandó gyászbeszédet hallgatnák meg.

Az erre nézve kibocsátott körrendeletemet a Főtiszt. Főhatóságnak / alatt nagybecsű tudomására hozván, felkérem a Főtiszt. Főhatóságot, méltóztassék elrendelni, hogy ezentul a főhatósága alatt álló összes tanintézetekben ugyanezen a napon hasonló gyászünnepély tartassék.

Egyuttal becses intézkedését kérem arra nézve is, hogy a rendelkezéseim és vezetésem alatt álló tanintézetek ifjusága az évenként megtartandó emlékünnepet megelőzőleg a gyászistentiszteleten részt vehessen.

Végül felkérem a Főtiszt. Főhatóságot, hogy nagybecsű rendelkezését velem közölni méltóztassék.

Fogadja a Főtiszt. Főhatóság kiváló tiszteletem őszinte nyilvánitását.

Budapesten, 1898. évi október hó 4-én.




A földművelésügyi miniszter
71544/I/1-a számú rendelete I-II.

(1898. november 19.)

Erzsébet királyné emlékfái

Két éve mult, hogy az ezeréves mult emlékét híven ápoló nagyjainkhoz s a föld becsületes népéhez azt a kérést intéztem, hogy a millennium emlékére fákat ültessenek: és kérő szavam meghallgatásra talált.

Ma már a hazafiui érzés biztos jeléül látom, hogy az ország minden vidékén közel két millió fa vert gyökeret az ezredéves anyaföldben, hogy majdan erős, sudár törzse hirdesse országnak-világnak, hogy a nemzet a második ezredévet a honfoglaló elődök érdemének dicsőitésével kezdte s hogy fennmaradásának alapját és jövőjének biztositékát első sorban hagyományaink sértetlen fenntartásában és az azokhoz való hű ragaszkodásban kereste.

Ezek az örömteljes emlékezet fái lesznek!

De most a balsors a nemzetet őrangyalától fosztotta meg s minden kebelbe igaz és örök bánatot ültetett.

Kétszeresen érezzük e gyászt és bánatot a mai napon, mely máskor örömünk napja volt, melyen dicsőült Királynénk névnapi évfordulóját ünnepeltük.

Mily szép és nemes elhatározás lenne a mai emlékezetes napon, mily igaz kifejezője lenne az országos gyásznak, ha hegyen és völgyön, a városok népáradata s csendes falvak egyszerű lakó közt szomorufűz, terebélyes hárs, viharral dacoló tölgy és örökzöld fenyő hirdetné az Ő emlékezetét!

Bár igaz, hogy az a tekintet, melynek mosolya egykoron egy nemzet jövőjének hajnalpirja volt, szobrász vésője által megörökitve nézend le reánk s kalaplevéve állunk meg majd egy emlékszobor előtt, melynek parányait szinte csodálatos lelkesedéssel hordta össze szegény és gazdag hálája és hűsége: a kegyeletnek ezeknél az emlékeknél még sem szabad megpihennie!

Mert a kinek bölcsője ott ringott egy erdőkoszorúzta tó bűbájos partjain; a kinek kedélye annyiszor vidult fel erdeink zugó fái közt és a kinek sebzett lelke oly édes enyhülést talált távoli vidékek mythoszi ege alatt magasba nyuló százados erdők mélyén; a ki a természet szépségeinek oly csodálója volt: annak emlékét fák millióinak kell hirdetni; annak tiszteletére, mint az ó-kor mesés világában, szentelt berkeknek kell támadniok, hova áhitattal közeledjék az utas; hol a fáradt vándor a nap heve ellen enyhelyet találjon s nemes érzelmekre gerjedjen a lélek!

Én bizalommal intézem azt a kérést a magyar társadalomhoz, hogy dicsőült Királynénk emlékezetére emlékfákat ültessünk!

Óhajom - s bizonyára csak ez lehet óhaja mindannyiunknak, hogy a nemzet hálás kegyeletének ez ősi szokás szerint való megnyilatkozása megdicsőült Királynénk tündöklő erényeihez, nemzetünk iránt tanusitott jóságához és nagylelküségéhez méltó legyen.

Ez az óhajtás inditott engem arra, hogy ez eszmének felkarolására jelen körlevelemmel az országnak mindama köreit és vezérférfiait felkeressem, a kiknek közreműködése a biztató szónak erejével és a vonzó példának hatalmával általános és egységes mozgalomra serkentheti a nemzetet.

E végből teljes bizalommal fordulok T. CZIMEDHEZ is azzal a kéréssel, hogy a kegyeletes cselekmény gyakorlásában vagy az eszme megvalósitásának előmozditásában körülményeihez képest szóval vagy tettel hathatósan közreműködni méltóztassék; és mivel az emlékfák ültetésének eredményét annak idején örök emlékezetül közzétenni is szándékozom, felkérem T. CZIMEDET, hogy a saját részéről vagy közreműködésével avagy felhivásra foganatositott ültetésekről engem még a jövő évnek első felében értesiteni sziveskedjék.

A közreműködés módjának megválasztását, a kegyeletes cselekmény kivitelének megalapitását T. CZIMED bölcs belátására bizva, csupán azt kivánom megemliteni, hogy az elültetendő fák közt méltóan foglalhatnának helyet leboruló koronáju fák, minők a szomorufűz, kőris és szomorubükk; ép ugy a megdicsőült Királyné kedvencz fái: a tölgyek és a fenyők, valamint egyéb hosszu életü fák fajai.

Az emlékfáknak, facsoportoknak s kedvező körülmények között egész kis ligeteknek ültetésére alkalmas helyet nem lesz nehéz találni sehol; de ne maradjon jeltelen az országnak egyetlen tája sem, melyet a megdicsőült Királyné valaha meglátogatott!

Az ültetett fák, csoportok vagy ligetek "Erzsébet Királyné emlékfái" nevet viseljenek és legyenek ily feliratu táblákkal meg is jelölve, hogy azokat mindenki gondozásban részesitse, bántalmazástól megkimélje.

Hassa át mindannyiunk lelkét a kegyelet nemes indulata; fogjunk kezet a nemzet e szép és nagy emlékművének létrehozására, hogy mint országunk ezredéves örömünnepének emlékét a millennaris emlékfák milliója őrzi s hirdeti, akként a megdicsőült Királyné nevében ültetett emlékfáknak milliója legyen őrzője és hirdetője a nemzet hálás kegyeletének is.

Hazafiui üdvözlettel

Budapest, 1898. évi november hó 19-én.

Darányi Ignác[7]

 

 

Körrendelet
Valamennyi alantas hatóságnak, intézetnek
és közegnek

Az az elismerésre méltó jóakarat és buzgóság, a mivel az ország ezeréves fennállásának megünneplése alkalmából millennáris emlékfák ültetése ügyében közzétett felhivásom nemcsak a közhatóságok, hanem az egész társadalom körében általánosan találkozott; - valamint az a siker, mely az ide felterjesztett adatok szerint országszerte követte felhivásomat, egyaránt felbátoritanak, hogy abból a lesujtó gyászesetből folyólag, mely országunkat a nagy nemzeti örömünnep után, Magyarország feledhetetlen Királynéjának elhunytával érte, a kegyeletes szokásnak követésére az érdekelt köröket ujból felhivjam s illetve felkérjem.

És az a mély fájdalom s részvét, mely a gyászos esemény hirére országszerte megnyilatkozott, valamint az áldozatra kész buzgalom, amelylyel társadalmunk hazafias körei együttesen és külön-külön, más és más kegyeletes módon siettek megörökiteni a megdicsőült Királyné emlékét: - remélnem is engedi, hogy a nemzet hódolatteljes ragaszkodásának s hálás kegyeletének ez ősi szokás szerint szintén iparkodni fog méltóan kifejezést adni.

Annál nagyobb sulyt helyezek azonban arra, hogy a tárczám köréhez tartozó hivatalok, intézetek és közegek a kegyeletes cselekmény gyakorlásában, vagy az eszme megvalósitásának előmozditásában körülményeikhez mért alkalmas módon mulhatlanul s hazafias buzgalommal közreműködjenek; és mivel az emlékfák ültetésének eredményét annak idején örök emlékezetül közzétenni is szándékozom, felhivom a CZIMET, hogy a saját részéről vagy közreműködésével foganatositott ültetésekről, vagy amelyekről hivatalos értesülést szerez, ide még a jövő év első felében részletes jelentést tegyen.

Végül ez ügyben kibocsátott körlevelem másolatát tudomás és ahhoztartás végett idecsatolva azzal a megjegyzéssel küldöm meg, hogy a tárczám köréhez tartozó mindama hatóságok, melyek facsemeték s kiültetésre való fácskák nevelésével foglalkoznak, a hátrány nélkül átengedhető készlet keretén belül csemetéket és fácskákat a jelzett czélra ingyen bocsáthatnak az e végből hozzájuk fordulók rendelkezésére.

Kelt Budapesten, 1898. évi november hó 19-én.

Darányi Ignác[8]





Erzsébet királyné emlékszobor
I. pályázati kiírása

(1900. február 24.)

Dicsőült Erzsébet királynénak Budapest székesfővárosban emelendő emlék tervére, az alulírott végrehajtó bizottság ezennel pályázatot hirdet, a következő programm és feltételek mellett:

1. Az emlék helyéül a budai várban lévő Szent György-tér van kijelölve.

2. Az emléknek úgy concepciójára, mint költségére nézve a pályázóknak teljesen szabad kéz engedtetik.Zala György pályaműve az I. Erzsébet-szobor pályázaton, 1902. Erzsébet királyné emléke. Br. Forster Gyula az Erzsébet emlékszobra ügyében alakított országos bizottság elnökének a jelentése A döntő szempont az, hogy a műalkotás a dicsőült királyné emlékéhez méltó legyen.
Önként érthető, hogy a pályázóknak számot kell vetniök a tér alakjával, területével, esetenkint nagy forgalmával és környezetével, szóval a helyi viszonyokkal.

3. A pályázók tartoznak a tervezett emlékszobor mintáját a természetes nagyság 1/10 részében, és ha az építészet keretébe eső megoldást is terveznek, az építészeti részről alaprajzot, metszetet s homlokzatot 1:100-hoz való arányban bemutatni. Ha ebben az esetben a pályázó az építészeti részről is modellt kiván bemutatni, a mire különben nem köteles, ez 1:50 méretben készítendő.
Azonkívül tartoznak a pályázók a szabályozási terven alapuló térrajzot is csatolni, a melyen az emléknek általuk kívánt elhelyezése föl van tüntetve, nemkülönben külön leírásban az emlék anyagát és a kivitel módját is megjelölni.

4. Az emlékmű valószínű költségeiről hozzávetőleges számítás mutatandó be.

5. A pályázatban csak magyar állampolgár vehet részt.

6. Három pályadíj van kitűzve; az első 10,000 korona, a második 6000 korona, a harmadik 4000 korona. A pályadíjak a viszonylag legjobbnak talált pályaművek szerzőinek feltétlenül kiadatnak.

7. A pályázat titkos; a pályamű jeligével látandó el és ugyanazon jeligét viselő oly zárt levélke kiséretében adandó be, a mely a szerző nevét és lakását tartalmazza.

8. A pályázati határidő 1901. márczius 1-én jár le.[9]

9. A pályaművek birálatára és a pályadíjak megítélésére 12 tagú jury fog összeállíttatni, még pedig a következőképen:
Egy-egy tagot küld:
a, a magyar orsz. képzőművészeti tanács,
b, az orsz. képzőművészeti társulat,
c, a magyar mérnök- és építészegylet,
d, a magyar iparművészeti társulat,
e, a képzőművészeti egyesület,
f, a végrehajtó bizottság.
Azonkívül a végrehajtó bizottság három külföldi művészt is meghív, lehetőleg más-más országból. E jury tagokon kívül a pályázók még két belföldi jury-tagot választanak olyképen, hogy pályaműveikhez a jeligés levélkén kívül egy második zárt levélkét csatolnak a "jury-tagok" jelzéssel ellátva, a melyben szavazatukat adják le a két jury tagra.
A "jury-tagok" jelzésű levélkék felbontása czéljából a végrehajtó bizottság közvetlenül a pályázati határidő lejárta után ülést tart, a melyben a szavazatok eredményét megállapítja és hirlapilag közzéteszi. Lemondás esetén, valamint ha a többséget nyert jelöltek valamelyike már más czímen tagja a jurynek: a legtöbb szavazatot nyert egyén lép be; szavazatok egyenlősége esetén sorshúzás dönt.
Az egyes testületek által kiküldött jury-tagok nevei a pályázati határidő lejárta előtt közzé fognak tétetni.
A jury elnöke a végrehajtó bizottság elnöke.
Előadóját a jury saját kebeléből választja.
Minden jury-tag csak egy mandátummal bírhat.
Ha mindamellett valamely jury-tag többszörös mandátumot nyerne, a jury elnöke köteles gondoskodni a felől, hogy az illető testület új kiküldetést eszközöljön. Ugyanez áll arra az esetre, ha valamely kiküldött tag a bíráló tiszt teljesítésében akadályozva van, és e körülmény a jury elnökének a pályázati határidő lejárta előtt tudomására jő.

10. A jury a pályaművek és pályadíjak fölött a pályázati határidő lejártától számítandó hát hét alatt végérvényesen határoz. Határozathozatalhoz, a mely titkos szavazás útján történik, legalább hét tag - s ezek között két külföldi - jelentése szükséges.

11. A díjnyertes pályaművek a magyar állam tulajdonává lesznek; de ez a határozat a szerző szellemi tulajdonjogát nem érinti.
A pályadíj elnyerése még nem biztosítja a kivitellel való megbizatást. E fölött az országos bizottság szabadon határoz.

12. Fentartja magának a végrehajtó bizottság, hogy 3000 koronáért a nem díjazott pályaművek bármelyikét megvehesse.

13. A jury határozata után a pályaművek Budapesten alkalmas helyen négy hétre közszemlére fognak kitétetni.
A kik a pályázatban részt kivánnak venni, ezennel felhivatnak, hogy a pályaműveiket a kitűzött határidőn belül az alólírott végrehajtó bizottság elnökének czímére (Budapest, Üllői-út 33. Iparművészeti múzeum) küldjék el. Ugyanott díjtalanul megszerezhető a Szent György-tér véglegesen megállapított szabályozási térrajza, a melyen a maximális terület is ki van jelölve, a hová az emlékmű felállítandó.
A végrehajtó bizottság elnöke készségesen ad felvilágosítást szóval vagy levél útján.[10]




LYKA KÁROLY

Az Erzsébet-emlékmű

Nem ösmerünk az újabb művészetünk történetében nagyobb szabású feladatot annál, a melyet az Erzsébet királyné-szobor bizottsága tűzött művészeinek. A példátlanul népszerű nagy királyné emlékét megőrző mű kivántatott a budai Szent György-tér számára, de a tér kialakítását és a költségek nagyságát a pályázati hirdetmény tizenhárom pontja nem korlátozta, szabadságot adván e részben művészeinknek. Két esztendei munka után a mult hónapban előttünk állottak a pályaművek, láttuk az alakító tehetségek sokféleségét, felfogásuk változatosságát s hallottuk a pályabiróság döntő szavát.

Erős hitünk, hogy ez a pályázat, nem csak a magyar művészet mai állapotáról ad meglehetősen hű képet, hanem bizonyos tekintetben fordulópontot is jelent. A szobrászok és építészek olyan dolgokat tanulnak most a saját és versenytársaik művein, a melyekhez e pályázat híjján nem férkőzhettek volna. Olyan problemákat kellett itt megoldani, a melyek nem kinálkoznak mindennap, sőt nálunk eddig nem is kinálkoztak sohasem. Az afféle szegény országban, mint a mienk, nem jut pénz a nagyszabású monumentumokra. Innen van, hogy szobrászaink más téren tünnek ki: vannak kitünő képmás-szobrászaink, pompás kisplasztikusaink, nagyon jeles temető- szobrászaink. Nyilván azért, mert ezen a téren foglalkoztatták őket leginkább. És minden igazi művész önmagából, a munka közben szerzett tapasztalatokból gyűjti legbecsesebb kincseit. Építészeinkkel is így áll a dolog. A bérház s nagyritkán egy középület - íme a feladatok, a melyeket azonfelül még kötött kézzel, előírt formulák keretein belül kell megoldaniok. Hiányzott tehát egyrészt a művészi szabadság, másrészt keservesen korlátozta őket a megrendelők pénzügyi állapota, szűkmarkúsága. S most, íme ugyanezeknek a szobrászoknak és ugyanezeknek az építészeknek feladták az Erzsébet-emlékmű nagyszerű témáját.

Az efféle feladatok alkalmával más, pénzben és művészetben gazdagabb országok is az első pályázatnál rendesen csak az architektonikus vagy plasztikai alapeszmét kapják. Nálunk is így történt. Ez a jelentékeny eredmény, a mely után reménnyel tekinthetünk a második pályázat elé.

Kétségtelen, hogy a mi művészeinknek ilyféle feladatok megoldásánál nemcsak a munka szokatlan nehézségeivel, de a temérdek előítélettel is kell megküzdeniök. Az általános, banális felfogás ugyanis még mindig ott tart, hogy egy emlékmű csak akkor igazi műremek, ha históriát mesél, cselekményt mutat, eposzt deklamál vagy lírai bókokat mond. Szóval többnyire azt kivánják az emlékmű tervezőjétől, hogy vésőjével és vonalzójával végezze el a történetíró, a drámaszerző, a verselő munkáját. Ez a felfogás idegenből szakadt hozzánk s még mindig nem tudunk tőle szabadulni. Annyira erőt vett rajtunk a vérmérsékletünkhöz éppen nem illő német felfogás, hogy ma is pedagógiai tanulságokat, axiómákat, bölcseleti, erkölcstani, történelmi, politikai tanításokat várunk egy képtől vagy szobortól. Találón mondja erről a tudákos felfogásról Cherbuliez: "Az a paraszt, a ki úgy vélekedik, hogy a képírás semmire sem jó, közelebb jár az igazsághoz, mint a puritán, a ki a művészetet az erkölcs szolgálatába akarná hajtani, vagy filozófus, a ki az Ige vagy ki tudja miféle metafizikai entitások kinyilatkoztatását teszi kötelességévé. A műfajok között szabadon válogathat akárki; de az igazi művészt nem a tárgy megválasztásáról, hanem feldolgozásáról ismerni meg. Művészet dolgában a jó szándék semmi, a végrehajtás minden."

Pedig szobrászainknak és építőművészeinknek jó két év óta éppen ennek az ellenkezőjét szuggerálták. Lelkes tanácsadók a legkülönfélébb alapeszméket vetették fel: de ezek közt az alapeszmék közt alig volt egy plasztikai vagy architektonikus eszme. Többnyire a történetírás, a dráma, a politika köréből kerültek ki, de vésővel, kőmunkával meg nem csinálható ötletek voltak. Olyasmit követeltek a tervelőktől, mint ha valaki azt kivánná egy zenésztől, hogy adja elő tisztán és félreérthetetlenül a zene eszközeivel az aranybulla tartalmát vagy II. József jellemrajzát. Ez a művészeti eltévelyedés csak azzal a csodálatos szeretettel menthető, a mely Erzsébet királynét nálunk körülvette. A naiv buzgalom abban a hevületben, hogy valamely felséges monumentum tartsa fönn a nagy királyné emlékét, egészen művészietlen térre csapott át, a midőn művészeti problémát adott megoldásra. Azt minden plasztikus és archtektonikus érzésű ember be fogja látni, hogy mihelyt élet- és jellemrajzot kivánnak, inkább íróhoz kell utasítani a keresőket, sem mint szobrászhoz vagy építészhez. Ez volt az általánosan uralkodó felfogás egyik nagy tévedése.

A másik nagy tévedése, hogy bár másfél millió korona áll rendelkezésre az emlék elkészítésére, a nagyközönség mégis intim jellegű műről álmodozott és csodálkozott, a midőn a kiállított pályatervek közt egész városrendezési megoldásokat pillantott meg. Ez a jelenség megvilágítja azt a távolságot, a mely a közönséget, a megrendelőt elválasztja a művésztől. Hogy is lehetett arra gondolni, hogy egy másfél milliós mű intim lehessen? Hisz ekkora összegért igazán monumentális jellegű műveket lehet adni, ha csak nem akarunk barbár módon aranyat és drágaköveket pocsékolni.

A közvélemény, a melynek légkörében művészeink megalkották pályaműveiket, merőn művészietlen, nyárspolgárias volt. A pályázók legnagyobb részének dicséretére legyen mondva, hogy mégis sikerült maguktól távol tartaniok a historizáló, élőképes, didaktikus felfogás beavatkozását. Sokan bártan nekimentek a művészet legegyenesebb útjának, tekintet nélkül a bőven szolgáltatott alapeszmékre és irodalmi vagy politikai szinezetű szuggesztiókra.

A tizennyolc beérkezett pályamű közül azokat mutatjuk itt be, a melyeket a pályabiróság díjjal vagy megvétellel tüntetett ki. Ezzel egyúttal csatlakozunk ennek az illetékes és kiváló munkát végzett fórumnak felfogásához s külön is kiemeljük, hogy közzétett verdiktje a maga nemében mesteri munka.

Elég e műveket futólag áttekintenünk, hogy meggyőződjünk a pályázat kiválóan architektonikus jellegéről. A vezérlő motívumot az építész kapta: a szobrász a maga művészetével inkább diszít, inkább kiegészít. A kitűzött összeg nagysága kényszerítő módon az építészt bízta meg a legfőbb alakítási munkával. Hatalmas archtekturát kellett teremteni, erős derekú fát, a melyet organikus, gazdag virággal diszít a szobrász keze. Semmi kétség, hogy ennél nagyobb összeget is lehet kőbe faragni, meg bronzba önteni, de nem alakulhat ki belőle egyéb, mint valamely forma-kháosz, szoborraktár, múzeuma a legkülönfélébb alakoknak. Elrettentő például szolgálhat e részben a berlini Vilmos-emlékszobor, a melyen mintegy kétszáz életnagyságúnál nagyobb alakot halmozott össze a szobrász, a nélkül, hogy igazi művészi hatást tudott volna elérni.

Ezzel a felfogással szemben sokan azt hajtogatták, hogy a nagyszabású architektonikus megoldás, a hatalmas épülettagok halmozása, erős oszloprendek, széles szubstrukciók nem lehetnek összhangban azzal az intim képpel, a melyet a magyar nemzet képzelete a gyengéd és bájos királynőről alkotott. Nos, ezt nagyon jól tudták a pályázó művészek is. S ha az emlékmű kivitelére szánt összeg nem lett volna olyan példátlanul nagy, bizonyára ennek az általános felfogásnak értelmében alkották volna meg terveiket. Ámde a pályázati hirdetmény több pontjából kiviláglik - s olvastuk aztán temérdek hirlapi cikkben is -, hogy a műnek nagyszabásúnak, mindent felülmúlónak kell lennie; hallottunk százszor és ezerszer az ominozus másfél millió emlegetését, végül pedig tudtuk, hogy a szoborműnek a Szent György-térre kell kerülnie, egy archtektonice kiképzetlen térre, a melynek homlokzatkulisszái közt egy intim jellegű emlékmű legkevésbé sem érvényesülhet. Művészeinknek tehát szükségképpen le kellett mondaniok arról, hogy tisztán plasztikai alakításban mutassák be a királyné alakját, le kellett mondaniok arról, hogy az emlékmű vezérmotívuma a királyné egyénisége legyen. A kőbe vésett jellemrajz tehát elmaradt s helyét oly emlékmű-tervezetek foglalták el, a melyekből a magyar nemzet nagy hálája, nagy áldozatkészsége sugárzik s a melynek ezenfelül okmányai a mi művészetünk mai állapotának. Az Erzsébet-emlékműből így lett egy Erzsébet királyné dicsőségét hirdető emlékmű. Az ilyesmi megesett már másutt is.

Megértjük tehát, hogy a nagyobb pályamunkák tervelői ily körülmények közt a tér alakításán, ujjárendezésén kezdték munkájukat. Ha ily nagyszabású alkotás kivántatik, úgy annak uralkodnia kell azon a helyen a hol áll. A Szent György-tér négyszögletes tér: három oldala épített művekkel van határolva, a negyedik azonban nyilt s a Pest felé néző meredek lejtőre vezet. E lejtő alatt van az alagút rusztikaívezetű szája. Ettől délre van a tér legforgalmasabb közlekedési eszközének, a gőzsiklónak pályája.

Ilyen lévén a tér és környezete, a pályázók közül néhányan siettek a monumentális kiképzés céljára a tér fokát és a lejtőt felhasználni.

A Bálint-Jámbor-Zala-féle terv az alagút felett nagy szubstrukciót épít, onnan jobbra-balra aláfalazott lépcsőket vezet a tér fokáig, a melyeket az oszloprendes emlékmű koronáz. Az utóbbinak tengelye egybeesik az alagút tengelyével. A Sróbl-Gerster-féle terv is összeköti az emlékművet az alagút szájával, a lejtő felső részét magasan aláfalazza és szintén a tér fokára állítja a gloriettes emlékművet, a melynek tengelye azonban nem esik egybe az alagút tengelyével. A Schickedancz-Herzog-féle terv oszloprendes csarnokot állít a tér fokának egész hosszában, magas szubsturkciókkal s görög templomot épít kiszökő szárnyként a Szent György-térre. Még néhány pályázó hasonlóképen a tér fokára állítja művét.

Ezek a tervek oly sok életrevaló gondolatot rejtenek magukban, hogy most már körülbelül megoldottnak tekinthetjük a téralakítás kérdését. Ez a megoldás azonban - bármily fontos is - még nem elégséges kritériuma az emlékmű művészi minőségének. Ha már a tér fokára kerül az emlékmű koronázó része, tehát az építészeti és szobrászati munka legjava, úgy döntő jelentőségű az a kérdés, hogy minő ennek a koronázó résznek a művészeti kiképzése. Ennél a pontnál ugyancsak elültnek egymástól a pályázók. A Bálint-Jámbor-Zala-féle terv magas tagolt talpazatra derékig felfalazott oszloprendet állít, a középen két föléje nyuló pillérrel, a melyek egy félköralaprajzú oszloprendet foglalnak be. Egy-egy a pilléreknél magasabb obeliszk zárja le az oszlopsort. Az épület alkotó elemei nem simulnak a történeti stílusokhoz, hanem modernségre való törekvést mutatnak.

A Schickedanz-Herzog-féle pályaterv hasonlóképen oszloprenddel szegi be a tér fokát, az épület alkotó elemei görög stílűek.

A többi pályaterv nagyobbára kupolát vagy ívet mutat koronázó tag gyanánt. A Stróbl-Gerster-féle terv lépcsős teraszra glorietett állít, görög oszlopokban nyugszik a kupola, a melynek külső sisakja recézetten áttört. A Fadrusz-Korb-Giergel-féle terv lépcsős terraszra állítja zömök román oszlopait, a melyek nagy román ívet tartanak, ennek hátsó kiképzése két modern ízű torony. A boltív mögött embermagasságnyi fal zárja le az emlékművet. A szabad oszlopokon nyugvó kupola még néhány terven tér vissza: így a Damkó-Villányi-félén és a Füredi-Förk-félén, míg a Mátrai és Flörk pályaművén a renessance-ív, oszlop és pillér áttört kupolát tart.

A többi pályakoszorús munka más ötlettel igyekszik a hatást összpontosítani. Rintel is, Donáth is, Telcs és Tőry is lépcsős teraszokat alakít, ezekre kerül magas talapzaton a királyné. Donáth még négy talapzatot emel, a melyek közül kettő-kettő fallal van összekapcsolva: a talapzatokra szoborművek kerülnek. A Telcs-Tőry-féle terven a talapzatra helyezett királyné mögött oszlopnyaláb emelkedik a magasba, három koronázó alakkal. Rintel tervén is oszlopnyalábok tartják a koronázó alakokat. Dunaiszky pályaterve nem veszi igénybe az építészetet, csak plasztikájával kiván hatni.

A tér-megoldás és a koronázó rész kiképzésén kívül még egy szempont kinálkozik a pályakoszorúzott művek összehasonlítására: az építészeti és a szobrászati rész összecsendülésének szempontja. Mondottuk, hogy Dunaiszky tervén csakis a plasztikának jut szerep, az egész mű, mint birálói megjegyezték: "kőből van gondolva". A Schickedancz-Herzog-féle pályamű viszont elsősorban építészeti mű, a mely alig folyamodik a szobrászathoz. A többi terven a legkülönfélébb módon iparkodtak a művészek az építészetet a szobrászattal társítani. Ezek a törekvések elolvashatók a pályaművek e füzetben közölt reprodukcióiról. Az olvasó látni fogja, hogy a plasztikai mű nem mindenütt függ össze szervesen az építészeti művel, hogy a mintázó kezet olykor egészen más gondolatok vezették, mint az építő, szerkesztő kezet. Viszont néhány mű példát ad arra, hogy e két technikát össze lehet forrasztani s hogy akadt nálunk is szobrász, a ki úgy alkotta meg a mintázott alakokat, hogy azok mintegy kivirágzásai, organikus befejezései egy-egy építészeti tagnak. Ez fontos követelmény s ha hiányzik, tönkre teheti az egész mű egységét. A pályabiróság a dijak odaítélésénél kiváló figyelmet fordított erre az elemi követelményre, a mely egyszerűnek látszik, de felette nehéz problema elé állítja a legkitünőbb szobrászt is. Főleg nálunk, a hol a szobrászok és építészek csak nagyritkán találnak olyan alkalmat, hogy karöltve, harmonikusan, egymást segítve és kiegészítve oldjanak meg ily feladatokat. Ez a mostani Erzsébet-emlékmű-pályázat jó kiindulási pontokat adott, reméljük, hogy az építészek és szobrászok folytatni fogják a közös művészi munkálkodást.

Ha e részben sem konstatált a pályabiróság végleges eredményt, úgy ismét a feladat szokatlan voltára utalhatunk s remélhetjük, hogy az építészek és szobrászok e nagyszabású kísérletek révén még jobban átértik egymás munkáját, még jobban megtalálják technikáik érintkezési pontjait. A második vagy harmadik pályázat bizonyára a célnak s a modern művészetnek teljesen megfelelő művet ajándékoz Budapestnek.[11]



A Magyar Nemzeti Múzeum szervezete
és szolgálati szabályzata

Részletek

77.§.

Az Ő császári és apostoli királyi Felségének Bécsben, 1907. évi november hó 14-én kelt legfelsőbb elhatározásával létesített »Erzsébet Királyné Emlékmúzeum« a budai királyi várpalotának e czélra rendelt termeiben helyeztetett el.

Anyagát a megdicsőült Erzsébet királynénk használatában állott tárgyak képezik, a melyek részint Ő császári és apostoli királyi Felsége és a felséges királyi család, részint magánosok ajándékából, részint vétel útján kerültek és illetőleg fognak még kerülni a gyüjteménybe.

Az Emlékmúzeum anyagát képezik a továbbá mindama nyomtatványok és irott művek, képek és rajzok, a melyek boldogult királynénk személyére, életére és emlékére vonatkoznak. Ez utóbbi irodalmi csoport az emlékmúzeum külön csoportját lesz hivatva képezni, a melyben előleges engedély mellett irodalmi munkák is lesznek végezhetők.

78. §.

Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum összes tárgyai, mint a magyar nemzet elidegeníthetetlen örök tulajdona a Magyar Nemzeti Múzeum leltári anyagát képezik s mint ilyenek a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister igazgatása és illetőleg a Magyar Nemzeti Múzeum mindenkori igazgatójának közvetlen gondozása alatt állanak, kezelésüket és gyarapításukat illetőleg a 81. és 82. §§-okban fölsorolt határozatok kivételével reájuk is a Magyar Nemzeti Múzeum szervezeti szabályzata bir érvénnyel.

79.§.

Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum, mint a királyi várpalotában elhelyezett gyüjtemény helységeinek építkezési szempontjából való jókarban tartásáról Ő császári és királyi Felsége magyarországi udvarnagyi hivatala gondoskodik.

80.§.

Az Ő császári és apostoli királyi Felsége által a legfelsőbb udvartartás terhére legkegyelmesebben engedélyezett ötezer korona évi föntartási költségeket a budai királyi várkapitányság a budapesti IX. ker. m. kir. állampénztárnál a vallás- és közoktatásügyi tárcza nemzeti múzeumi javadalmában rendes bevételként vétetik föl és elszámolás kötelezettsége mellett a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának adatik ki.

Az összes elszámolásokat és a költségvetést a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, Ő Felsége magyarországi udvarnagyához terjeszti föl, ki azokat megvizsgálván esetleges megjegyzéseivel a vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministerhez teszi át.

A javadalom föl nem használt részéből Ő Felsége legmagasabb elhatározása értelmében e múzeum czéljait szolgáló alap létesíttetik, a mely a vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek, mint a közalapítványi alapok kezelőjének felügyelete alá rendeltetik.

81.§.

A gyüjteménytárgyak vételénél fősúly fektetendő hiteles voltukra.

Erzsébet királyné magyaros gyász díszruhája, melyet utolsó magyar hivatalos szereplésekor viselt. Vasárnapi Ujság, 1899. június 11.
Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum enteriőrje, Erzsébet királyné dolgozószobája. Szalay Imre: Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum
Azokat, ha hitelességükről kellő meggyőződést szerzett, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója háromszáz korona értékig saját felelősségére vásárolja. A háromszáz korona értéket meghaladó vásárlásoknál Ő Felsége magyarországi udvarnagyának előzetes hozzájárulását kéri ki; nézeteltérés esetén a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister dönt.

82.§.

Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum nyitási órái a királyi várpalota látogatási óráival megegyeznek, de úgy, hogy a Múzeum mindenkor egy fél órával hosszabb ideig tartatik nyitva, mint a várpalota és pedig hétköznapokon:

nyáron reggel 9-½1 óráig és délután 3- ½6-ig.

télen         "     9-½1     "     "     "      3-4-ig.

Vasárnapon és ünnepen délután zárva.

Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeuma

a, a mondott órákban külön is látogatható;

b, belépti és vezetői díj nem fizettetik;

c, olyankor, a mikor a királyi várpalota termeit a nagyközönség nem látogathatja, az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum is zárva tartatik.

Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum déli és esti zárása után annak kulcsait a szolga a királyi várkapitányságnál köteles átadni s nyitáskor mindig onnét elhozni.

83.§.

Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum szolgáját, mint magyar nemzeti múzeumi szolgát a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának javaslatára a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister nevezi ki.

Ennek értelmében az Erzsébet Királyné Emlékmúzeumba kirendelt szolga a Magyar Nemzeti Múzeum szolgáinak állományába tartozik, illetményeit az állampénztárból húzza, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának fegyelmi hatósága alá tartozik és a magyar nemzeti múzeumi szolgaszemélyzet egyenruháját viseli.

A fölvigyázónőt és a teremőrt a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója napidíjjal alkalmazza, ugyancsak ő gondoskodik a padlótisztításról, fűtésről és egyéb házi szükségletek ellátásáról.

84.§.

Házi fegyelem szempontjából a királyi várpalotabeli személyzet szabályzata a mérvadó az Erzsébet Királyné Emlékmúzeumhoz kirendelt magyar nemzeti múzeumi szolgára nézve is.

Ha ez ellen vét, a királyi várkapitányság arról a Magyar Nemzeti Múzeumnak szabályszerű eljárás végett jelentést tesz.[12]




[1] Magyar Törvénytár. Bp., Franklin, 1899. 136. old.

[2] Vö. 1898 okt. 4. 4196. el. sz. vall. és közokt. min. rend., a megdicsőült Erzsébet királyné Ő császári és királyi Felsége emlékezetének évenkint iskolai megünneplése tárgyában. (1898. R.T. II. 967) - Vö. 1848: I. t.cz., József nádor és 1876: III. t.cz. Deák Ferenc emlékének törvénybe iktatásáról, valamint 1890: III. t. cz., a gróf Andrássy Gyulának állítandó emlékről.

[3] Képviselőház. Irományok 1896-1901. VIII. köt. 464. szám 220-221. old.

[4] Budapesti Közlöny 1898. szeptember 14. Nr. 211. 1-2. old.

[5] Vaszary Kolos Esztergomi főegyházmegye körlevelei, 1899. augusztus 21. 4173. sz. 111-112. old.

[6] Rendeletek tára. Bp., 1898. Nr. 229. 967-970. old.

[7] Erzsébet Királyné emlékfái. Bp., Pallas, 1899. 5-7. old.

[8] Uo. 8-9. old.

[9] E tervezett időpontot 1902. január 22-éig hosszabbították meg.

[10] Budapesti Közlöny 1900. február 24. Nr.3. old.; Erzsébet királyné emléke. Br. Forster Gyula az Erzsébet Királyné emlékszobra ügyében alakított országos bizottságból kiküldött végrehajtó bizottság elnökének jelentése. Bp., Hornyánszky, 1907. 5-6. old.

[11] Művészet 1902. 105-110. old.

[12] A Magyar Nemzeti Múzeum szervezete és szolgálati szabályzata. Bp., Stephaneum, 1909. 30-32. old.

Budapesti Negyed 53. (2006/3) Erzsébet halálát követő intézkedések < > Visszaemlékezések